Hóangyalok az út mentén

            A fürdőszobából csak a zuhany hangja hallatszott. Betty szokás szerint úgy tett, mint aki nem is hallja, amit Matt kérdezett tőle. A férfi legszívesebben tíz körömmel szántotta volna végig saját borostás arcát, de végül letett róla.

- Most akkor dugunk, vagy sem? – üvöltött be a lányhoz. A csajhoz, aki elvileg a barátnője volt.

- Először hadd zuhanyozzak le!

- Basszus, nem csináltál itthon semmit! Miért kellene lezuhanyoznod? – Eddig egész jól megbékélt azzal, hogy a lány tisztaságmániás, ám most elfogyott a béketűrése.

Nagy léptekkel kiviharzott az előszobába, és magára rángatta a dzsekijét. Felhúzta a bakancsát, közben félhangosan káromkodott. Azért jött át, hogy végre együtt legyenek az egész heti hajtás után. Otthon a szülei amúgy is az őrületbe kergették a karácsonnyal, és hogy végre vigye haza bemutatni Bettyt. A háta közepére kívánt egy kínos estét, bár tudta, hogy Betty odáig lenne.

Reggel arra ébredt garázs feletti kis lakásában, hogy az anyja halk dudorászás közepette sürög-forog a hálószobában, mindenhová fagyöngyöket kötözgetve. Ebből persze oltári nagy veszekedés lett. Az egyetem elvégzése után nagy nehezen belement, hogy ne albérletbe költözzön, hanem a szülői házban alakítson ki magának saját otthont, viszont az anyja ilyen megmozdulásait kicsit nehezen viselte. Tudta, hogy a szülei, főleg az apja nagy reményeket fűzött hozzá, így mindketten csalódottak voltak, amikor közölte, hogy nem akar egy vállalatnál dolgozni, hanem elmegy tűzoltónak. Volt némi lelkiismeretfurdalása, ezért is ment bele, hogy otthon maradjon. Mekkora barom volt!

Dúlva-fúlva jött el hazulról, és remélte, hogy Bettynél lenyugodhat. A lány ugyanis általában keveset beszélt, finoman főzött, és jó volt az ágyban is. Maga volt az álombarátnő. Pár flúgjától eltekintve. Például a tisztaság-és rendmániájával néha kiakasztotta, jó, elég gyakran, de mivel úgy vélte, hogy ez csak Betty javára írható, szemet hunyt a dolog felett. Kivéve ma.

A lánynál reggelizett, még mosogatni is segített neki. Úgy gondolta, hogy az egész napot együtt tölthetik az ágyban, így nekiállt elcsábítani. Amiből az lett, hogy a lány elviharzott zuhanyozni és már félórája csutakolta magát. Csoda, hogy kiakadt?!

Kitárta az ajtót, nagy lendülettel, majd felszisszent. A zsebéből előszedte a sapkáját, és morcosan a fejébe húzta. Egy fogadás kedvéért kopaszra nyíratta magát, és ezt persze, mikor tette? Télvíz idején, a legnagyobb hidegben.

- Boldog karácsonyt! – üvöltött vissza a házba, mielőtt becsapta volna az ajtót maga után. Átvágott a havon, már majdnem elérte a furgonját, amikor Betty megjelent az ajtóban.

- Te most szakítasz velem? – sikoltott utána.

- Igen! – ordított vissza.

Az elmúlt hetekben párszor átvillant rajta a kérdés, hogy mit is eszik valójában a lányon, akivel néha órákig nem szóltak egymáshoz. Jó volt vele, ez igaz, viszont hiányzott valami, valami, amitől úgy érezte, hogy tényleg rohadt jó vele. A szex egy dolog volt, a tűz viszont hiányzott. A szakítás valójában csak idő kérdése volt.

- Rohadt seggfej!

- Hülye liba! – Duzzogva beszállt a furgonba, és feltekerte a fűtést, mielőtt elkanyarodott volna a ház elől.

Hazafelé indult, inkább otthon nekiáll bütykölni a motorját. Felmerült benne, hogy beugrik a legjobb barátjához, de a múltkor is hívatlanul beállított, és hát, rosszkor. Enrico még örült neki, bár látszott rajta, hogy kicsit a pokolba kívánja. A pasija viszont úgy nézett rá, hogy ha szemmel ölni lehetett volna, holtan esik össze. Most költöztek össze, ez lesz az első közös karácsonyuk, és minden percben egymásra másztak. Mondjuk, ez nem zavarta, mert látta, hogy Rico boldog, és akkor kit érdekel, hogy kivel fekszik le?

A szállingózó hóesésből lassan átláthatatlan hóesés lett. Nagy pelyhekben esett, egyre kevesebb autóval találkozott, amikor ráfordult egy mellékutcára, hogy hamarabb hazaérjen. Az elakadásjelzőt azonban messziről kiszúrta.

- Bassza meg! – mordult fel. Már csak ez hiányzott. Eszébe sem jutott viszont, hogy nem áll meg. – Na, hisz… - dünnyögte, amikor meglátta, hogy egy vékony alak száll ki az út szélén álló kocsiból, ahogy leparkolt előtte. Kiugrott a furgonból, majd ugyanazzal a lendülettel visszanyúlt a sapkájáért, mielőtt lefagy a feje. Mi a fenéért találta ki Isten a telet? Csak a gond van vele. Ilyen időben sokkal több baleset volt, és ott volt a hideg is ráadásnak.

- Helló! Segíthetek? – Számított a nemleges válaszra, elvégre semmi jót nem lehetett kinézni belőle. Az utóbbi időben rendszeresen járt sportolni, futott és súlyt is emelt. Tűzoltóként jó kondiban kellett lennie. Ettől persze egy kigyúrt vadállatnak nézett ki, a nyakán felfelé kúszó tetkónak és kopasz fejének köszönhetően. A múltkor egy kislány sírva fakadt, amikor odahajolt hozzá, pedig csak Enricót akarta meglátogatni a gyerekotthonban, ahol önkénteskedett.

A férfi vékony volt, talán magasabb is, mint ő. Alakját tovább nyújtotta az elegáns fekete felöltő, amit viselt. Az apja is hasonlót hordott, nem egy olcsó darab volt. Vékonyszálú szőke haját vállával együtt lassan belepte a hó. Világoskék szeme volt, sápadt bőre. Finom vonásai illettek volna egy lányhoz is. Ismerős volt neki amúgy, de egyelőre nem tudta, hová tenni.   

- Megköszönném. Azt hittem, senki sem jön erre…

- Szerencséje van, mert eredetileg a főúton akartam menni. Erre kevesen járnak, és akkor se ilyennel – mutatott a férfi elegáns sportkocsijára. – Hívott autómentőt?

- Lemerült a mobilom, vele együtt a laptopom és a töltőm is. Ez nem az én napom.  

- Értek kicsit a kocsikhoz. Ránézek, rendben?

- Köszönöm! Nigel Hempsey – nyújtott kezet a férfi. Nem tudta, mióta fagyoskodik a hidegben, de az ujjai jéghidegek voltak. A neve is ismerős volt, de az agyáról még mindig nem szállt fel a köd. Tudta, hogy valahonnan ismeri a férfit. A városban látta volna?  

- Matt Wood.

A férfi a homlokát ráncolta, ahogy odalépett vele a kocsihoz.

- Az apád nem Earl Wood?

- Ismeri?

- Igen. – Hempsey lassan elmosolyodott. – Ezek szerint nem emlékszel rám.

Matt rámeredt. Az emlékeiben kutakodott. Hempsey, Hempsey…

- Te vagy az öreg Anders unokája! – kiáltott fel hirtelen. – Nigel…

- Igen. Megnőttél.

- Régen jártál itthon. – Matt a fejét csóválva nekiállt átnézni a motort. – Hány éve is költöztetek el? Tíz? – találgatott.

- Tizenegy.

- Ahogy látom, felvitte az Isten a dolgodat – bökött a kocsira.

- A mostohaapámé.

- Anyád újra férjhez ment?

James Anders az utcájuk végében lakott. A felesége korán meghalt, a lányával nem jött ki jól, miután Joan összeállt valami szegény fazonnal. A fickótól született aztán Nigel. Az öreg ezt sem nézte jó szemmel, és bár az unokáját imádta, a lányával később sem tudott megbékélni. Joanék aztán el is költöztek a városból, amikor Nigel olyan tizenhárom-tizennégy körül járhatott.  

- Apa meghalt rákban nyolc éve.

- Bocs, nem tudtam! Sajnálom!

- Semmi gond.

- A mostohafaterod jó fej?

- Azt hiszi, hogy pénzzel minden megvehető – húzta el a férfi a száját.

- Nem kedveled?

- Rendes ember, csak nem értünk egyet néhány dologban.

- Például? – Matt közben aprólékosan átnézett mindent, ami csak gond lehetett. Az volt a baj, hogy ezekhez a modern autókhoz annyira nem értett. Kénytelen lesznek bevitetni Rai szerelőműhelyébe.

- Például? – Nigel a kezét lehelgette, és elgondolkodva bámulta az út menti hóborította mezőt. Azontúl pedig a fenyveserdőt, amelyet fehérre festett a tél. – Nem akarok neki dolgozni. Egy szállítmányozási cége van, de nem az én világom.

- Nála dolgozol?

- Egyelőre.

- Mit akarsz csinálni?

- Pedagógiát végeztem.

- Komoly? Tanár vagy?

- Leszek. Talán.

- Az általános iskolában, tudod, ahová te is jártál, most épp tanárt keresnek. Nem akarsz itt maradni?

- Nagyapa mondta.

- Tudja, hogy jössz?

- Dehogy. Hirtelen ötlet volt.

- Meg fog lepődni, ha beállítok veled – vigyorodott el Matt.

- Ekkora a baj?

- Bocs, de ez már nem az én asztalom. Felhívom egy haverom, bevontatják hozzá, és ha szerencséd van, pár napon belül kész is lesz.

- Köszönöm!

- Telefonálok egyet. – Matt arrébb ment. Miután a férfi felvette a telefont, pár mondatban elmondta, mi a helyzet. Rai régi barátja volt, egy évvel idősebb, mint ő. Mellette tanult meg mindent, amit most tudott a kocsikról és motorokról. – Érte jön – mondta Nigelnek, amikor kinyomta a mobilt.

- Köszönöm!

- Üljünk be a furgonba, mert úgy nézel ki, mint aki mindjárt jégcsappá fagy.

Nigel elnevette magát.

- A cipőm már teljesen átázott – vallotta be. – Nem ebben kellett volna elindulnom.

- A nagyapád odáig lesz, ha meglát így. Nagyon jól áll.

A férfi ránézett, és Matt döbbenten bámulta, ahogy elpirul.

- Köszönöm.  

Hirtelen zavaró lett a némaság, ami körülvette őket. A hideg csendben csak a talpuk alatt ropogó hó hangja és a távolból a fák recsegése hallatszott.

- Emlékszel, amikor beálltál hozzánk hógolyócsatázni? – Matt nem is tudta, miért jutott eszébe a több, mint tízéves emlék.

- Aha. – Nigel elmosolyodott, most sokkal fiatalabbnak tűnt, mint eddig. – Vesztettünk.

- Persze, mert te nem tudtál célozni!

- Mondtam, hogy inkább gyúrom a hógolyókat, de nem! Te ragaszkodtál, hogy dobó legyek!

- Nagyapád szerint kitűnő céllövő voltál, persze, hogy dobónak raktalak be!

- Más fegyverrel lőni, mint hógolyóval célba találni! – Nigel arca kipirult, ahogy feléje fordulva vitatkozott vele. – Belelöktél a hóba, pedig tudtad, hogy nem az én hibám volt!

Matt végig sem gondolta, mit csinál, de már meg is taszította a férfit. Nigel döbbenten eltűnt az út melletti hókupacban. Riadtan ugrott oda hozzá.

- Bocsi, ne haragudj! Nem tudom, mi ütött belém! Nigel? – A férfi a karját kitárva feküdt, levegő után kapkodott. Fekete felöltőjét és szőke haját hó borította.

- Nem vagy normális! – nyögte, amikor föléje hajolt.

- Gyere! – Megfogta a kezét, hogy felsegítse, ám nem számított arra, hogy a férfi belerántja a hóba. Még a szája is telement vele, a sapkája pedig leesett a fejéről. Köpködve káromkodott, és felkönyökölt, hogy megmondja neki a magáét, aztán mégsem tette. Nigel ugyanis őt nézte, és nevetett.

- Csinálhatnánk hóangyalokat – mondta vigyorogva.

- Nem vagyunk mi már öregek a hóangyalokhoz? – kérdezte, és hanyatt fordult. Felfelé tapogatózva megtalálta a sapkáját, amit gyorsan a fejébe húzott. Sziszegett hozzá, mert belement a hó.

- Gyerekkorom óta nem hógolyóztam és hóangyalt sem csináltam – vallotta be Nigel lehunyt szemmel. Piros volt az arca, szőke hajával úgy nézett ki, mint egy angyal.

- Azt hiszem, én sem. – Miután Nigel elköltözött, már nem volt olyan jó móka csatázni. Nem volt ki miatt veszíteni és utána azt a valakit belelökni a hóba.

- Tényleg, Enrico még a barátod?

- Persze. Összeköltözött a pasijával pár hete.

- Komolyan? Enrico meleg? – Nigel felkönyökölt, és lenézett rá.

- Aha. Gond? – kezdte el ráncolni a homlokát.

Nigel visszahuppant a hóra, és nevetni kezdett.

- Dehogy.

- Minden rendben?

- Csak furcsa.

- Mi?

- Barátok voltunk mi gyerekkorunkban? – Nigel elgondolkodva bámult felfelé, habár a hóesés szinte elvakította.

- Azt hiszem. Miért?

- Két gyerekkori barátod is meleg. Ez a fura.

- Te is?

- Igen.

- Oh. – Ezt meg kellett emésztenie. Kellett neki egy perc, hogy helyre tegye magában a dolgokat, mielőtt kinyújtotta volna a kezét, és megérintette volna a férfiét. – Csinálunk hóangyalokat?

- Itt?

- Itt. Most.

- Oké.

Matt újra gyereknek érezte magát, ahogy hatalmas szárnyakat rajzolt a karjával a hóra. Utána kicsit nehezen ment a felkelés, mert belesüppedt a hóba. Felkelve felsegítette a férfit is, aki végignevette az egészet. Megszemlélték egymás „munkáját”.

- Nem is olyan rossz.

- A tied jobb. Olyan kis kecses. – Matt vigyorgott, és leseperte Nigel hátáról a havat.

- A tied jobban tetszik – válaszolta a férfi és feléje nyúlt, hogy leverje a havat a válláról. Hozzáért véletlenül a nyakához. Matt összerándult, mire riadtan visszakapta a kezét. – Bocsánat.

- Hideg a kezed. Üljünk be a kocsimba, mielőtt megfagysz itt nekem! Én is fázok már. – Matt a furgon felé terelte, és persze nem mondott igazat. Kimelegedett a játékban, és a hideg már nem is zavarta annyira. Viszont jóleső borzongás járta át, hogy a férfi megérintette. Az agyára ment a hideg, ez már tuti biztos.

Nigel elgondolkodva ücsörgött mellette, miután beültek. Matt néha eszébe jutott, mert a nagyapja párszor beszélt róla. Kedvelte a fiút, aki nagyszájú volt, bulizós, csajozós nagy arc, akiért mindenki odáig van. Az ő emlékeiben harcosként maradt meg. Nem egyszer megvédte a suliban, ha piszkálták az apja miatt. Soha nem felejtette el, hogy az egyik alkalommal neki kellett lerángatnia egy srácról, aki szerint a szegénység mennyire gáz.

- Megjött Rai – szólalt meg hirtelen Matt, és hátrafordult. – A cuccaid áthordom, te csak maradj és próbálj átmelegedni.

- Dehogy, segítek!

- Maradj itt! – A férfi szigorú tekintettel felemelte a mutatóujját, hogy maradásra bírja. A fejébe húzta a sapkáját, mielőtt kiszállt volna. Utánanézett. Biztos volt benne, hogy a vastag dzseki alatt kemény izmok lapulnak. S mellé hogy’ lehet valaki ennyire jóképű? Azok a tetoválások is…  

Előrefordult, hogy ne csorgassa a nyálát. Egyszer belezúgott egy hetero srácba, nos, az kemény lecke volt a számára, és nem akarta még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. Arról nem is beszélve, hogy Matt a barátja volt. Márpedig az ember nem szeret bele egy haverba, és még csak nem is bámulja meg a seggét. A szeme akaratlanul is a visszapillantóra tapadt, hogy lássa a férfit. Amikor felé tartott a hóesésben, ismerősnek tűnt a mozgása, de fel sem merült benne, hogy tényleg Matt Woodot sodorta elé az élet.

- Laptoptáska, két bőrönd – pakolta be a hátsó ülésre Matt a cuccait, és láthatóan észre sem vette, hogyan néz rá. – Van még valamid?

- Nincs, köszönöm!

- Oké, akkor mehetünk.

- Már kész is? – Nigel észbe kapott, és forgolódni kezdett.

Matt nevetve behuppant a kormány mögé.

- Hol jártál? Rai már el is indult. Fenyőt megy vágni a srácokkal, nem ér rá pepecselni a kis drágáddal.

- Mondtam, hogy nem az enyém!

- Tudom, csak szívatlak. Nagyapádhoz? – nézett rá, mielőtt indított volna.  

- Igen, köszönöm.

Matt a sapkáját zsebre gyűrte, és olyan mozdulatot tett, mintha bele akarna túrni a hajába.

- Mindig elfelejtem, hogy nincs.

- Mikor vágattad le?

- Két napja. Elvesztettem egy fogadást.

- S ezért képes voltál levágatni a hajad ilyen időben?

- A fogadás az fogadás.

- S miben fogadtál? Hány üveg sört tudsz meginni, mielőtt elájulsz?

- Vicces vagy. Nagyapád mesélt a bulikról?

- Persze.

- A bulizós időszaknak vége.

- Miért?

Matt elkomorodott, amíg a válaszon töprengett. Tehette, mert amúgy is csak lépésben tudott haladni a szakadó hóesésben.  

- Enrico miatt.

- Enrico miatt?

- Aha. Miután Rico összejött Brammel, páran a bandából piszkálni kezdték. Ő lett a kis buzi. Előttem nem merték neki mondani, és Rico sem panaszkodott. Magába fojtotta az egészet. Talán szégyellte is a dolgot. Egyszer viszont véletlenül meghallottam, és elszállt az agyam.

- Megvédted?

- Persze. – A férfi vállat vont. – A barátom.

- Meleg barát.

- Nem tökmindegy kivel dug? – mordult fel Matt dühösen. – Ha ő így boldog, akkor legyen boldog. Ki a fene vagyok én, hogy ítélkezzem felette?

- Páran tanulhatnának tőled.

- Téged is piszkáltak, mi?

- De még mennyit…

- Nem voltam ott, hogy megvédjelek.

- Nem tudsz mindenkit megvédeni – sóhajtotta Nigel szomorúan.

- De a barátaimat szeretném. – Matt gyorsított, mert befordult az utcájukba, és ismerős terepen mozgott. – Engem nem érdekel, hogy meleg vagy. Mondtam már, hogy amúgy milyen finom vonásaid vannak? Ha lánynak öltöznél, lehet, hogy rád mozdulnék.

Nigel először nem akart hinni a fülének, aztán lassan elvigyorodott.

- Csak akkor? Állítólag zakóban is jól mutatok…

Matt a szeme sarkából rápillantott, ahogy megállt az Anders ház előtt. A férfi hangjából határozottan flört csendült ki. Ez volt az, amit hosszú ideje hiányolt. A flörtöt, a kihívást, a vágyat, hogy futólag megérintsen valakit, a csapongó beszélgetést, hogy csak üljenek és beszélgessenek a hóangyalokról, a régi időkről vagy bármiről. Nem gondolta volna, hogy erre pont Nigel Hempsey fogja rádöbbenteni.

- Anyám előkarácsonyi partit ad szombaton. Nem leszek ügyeletben, sajnos, így kénytelen vagyok megjelenni, és vinni magammal minimum egy személyt.

- Nem a barátnődet kellene elhívnod?

- Most éppen nincs senkim. – Tulajdonképpen egészen idáig Betty az eszébe sem jutott. Ez sokat elmondott arról, mennyire kötődött a lányhoz. Egy pillanatra átfutott rajta, milyen seggfej, de aztán a férfira pillantott, és a gondolatot el is fújta egy kósza szellő. – Eljössz?

Nigel felsóhajtott. Látta, hogy a nagyapja megjelenik a ház küszöbén. Matt felé fordult.

- Az a helyzet, hogy nekem sincs senkim, és baromira bejössz, így… köszönöm, de inkább nem. Ne haragudj! – Kinyitotta az ajtót, és kiszállt, mielőtt a férfi utána nyúlhatott volna. – Maradj csak, be tudom vinni egyedül! – szólt rá, és elkezdte kiráncigálni a bőröndjeit a hátsó ülésről.

- A francba! – Matt kipattant a kocsiból, megkerülte, és finoman félretolta az útból, hogy ő csinálja meg. – Szóval bejövök neked? – kérdezte halkan, hogy az öreg Anders még véletlenül se hallhassa meg.

- Igen. – Nigel nem akart ennyire keresetlenül őszinte lenni, de hazudni se szeretett volna. – A barátom vagy, és úgy fair, ha elmondom. Sajnálom.

Matt gondosan letette maguk mellé a bőröndöket, a laptoptáskát pedig a férfi kezébe nyomta. Becsapta a kocsiajtót, és zsebre dugta a kezét.

- És mi tetszik bennem? Az izmaim?

- Kicsit.

- Ah, a tetkóim, ugye?

- Egész egyedi kölcsönt nyújtanak, tény.

- A kopasz csávókra buksz?

- Soha nem volt még kopasz pasim.

- Én leszek az első?

Nigel majdnem válaszolt, aztán rájött, hogy a férfi épp behúzza a csávába. Az ajkába harapott, és próbált nem elvigyorodni.

- Nagyapa megnyúzna, ha rájönne, hogy meg akarlak rontani.

- Megrontani? Te engem? – Matt felnevetett. – Úgy nézel ki, mint egy angyal…

- A látszat néha csal. – Nigel felkapta a bőröndjeit és elindult a ház felé.

- Eljössz hozzánk szombaton? – kiáltott utána Matt.

A férfi visszafordult.

- Nem én leszek az első pasid, Matt!

- Ki mondta, hogy az első leszel?

Nigel szeme összeszűkült. Matt azonnal tudta, hogy feltámadt benne a kíváncsisággal kevert büszkeség.

- Elmegyek. Köszi, hogy elhoztál!

- Szívesen! Jó napot, Mr. Anders! – intett az öregnek, aki oda sem figyelt rá, feléje tartó unokáját figyelte döbbenten. Tényleg nem számított arra, hogy a fiú megjelenik.

Matt visszaszállt a furgonba, majd hazahajtott. Az anyja pillangóként repkedett a házban, karácsonyi dalt énekelt, és mindenhová fagyöngyöket aggatott.

- Minek ennyi, anya? – sóhajtott fel.

Az anyja rámosolygott.

- Ki tudja, hogy apád hol akar megcsókolni? Mit keresel itthon? Azt hittem, hogy a barátnődnél töltöd a napot.

- Összevesztünk. Már nem a barátnőm.

- Matt…

- Hagyjuk, anya! Képzeld, kit szedtem fel az út mellett!

- Kit? – Az anyja azonnal lecsapott a témára.

- Emlékszel Nigel Hempsey-re?

- Mr. Anders unokájára? Persze. Gyerekkorodban sokat voltál náluk. Hazajött? De jó! Mr. Anders nem lesz egyedül az ünnepekben.

- Elhívtam szombatra. Nem baj?

- Miért lenne baj? Örülök, ha újra látom. Tiszta víz vagy, hogyan nézel ki?!

- Hagyjuk, anya! Felmentem.

- Nem segítenél kicsit?

- Először hadd öltözzek át!

- Rendben, de utána feltehetnéd a fényfüzéreket a korlátra kint.

Erre úgy gondolta, inkább nem mond semmit.

 

            Másnap dolgozott. Bent a tűzoltóságon mindenki karácsonyi lázban égett. Már a programokat tervezgették, ki hol és kivel ünnepel.

- Te Bettynél leszel az ünnepekben? – bökte oldalba Mike, aki alig két évvel volt idősebb nála és jó haverok voltak. – Gyűritek a lepedőt?

- Szakítottunk.

- Mi? Komoly?              

Erre azonnal köréje gyűltek.

- Matt, ő egy szuper csaj – csóválta fejét Leslie, aki amúgy huszonegy éve élt boldog házasságban. – Nem kellene elengedned.

- Hagyjuk!

- Mi történt? – Mike megértően vállon veregette. – Megcsalt?

- Nem.

- Akkor te találkoztál valakivel?

Majdnem azt mondta, hogy igen, de Nigel olyan téma volt, amiről nem akart beszélni.

- Nem. Betty rendes csaj, de nem nekem való. Ennyi. – Mivel általában imádott a hódításairól beszélni, most mindenki furcsán bámult rá. Szerencséjére megszólalt a sziréna, és innentől kezdve nem az ő magánélete volt a főszereplő.

Másnap reggel hazafelé tartva elhajtott az Anders ház előtt. Nigel havat lapátolt, így lelassított mellette.

- Helló! Jó munkát!

- Szia! – Nigel arca felderült. Tiszta piros volt az arca, és halkan zihált. – De korai vagy.  

- Huszonnégy óráztam.

- Nagyapa mondta, hogy tűzoltó lettél. Azt hittem, hogy követed apádat és orvos leszel.

- Szép is lett volna. El tudsz képzelni engem orvosként?

Nigel elnevette magát, és megrázta a fejét.

- Nem.

- Hogy áll a kocsid?

- Ünnepek után kész lesz.

- Szuper. Segítsek?

- Dehogy. Menj pihenni! Elég nyúzottnak látszol.

- Egész éjszaka kint voltunk. Egy kamion és két személykocsi is lecsúszott az útról.

- Fáradt lehetsz.

- Az vagyok, de attól még tudok segíteni.

- Nem, menj csak aludni! Irodában ülök egész nap, elszoktam a fizikai munkától, és most jó, hogy mozoghatok.

- Te tudod…

- De azért kösz!

- Szívesen. Nagyapád örült?

- Igen, bár szerinte tiszta őrült vagyok, hogy ilyen időben elindultam.

- Egyetértek vele.

- Jaj, menj már!

Matt jót nevetett, és elhúzott mellőle. Nigel integetett, amitől máris jobb kedve kerekedett. Nem köszönt be az anyjához, helyette mindjárt felment lezuhanyozni, aztán bedőlt az ágyba. Álmában hócsatát vívott, az ellenfelet nem ismerte, de mellette Rico és Nigel dobálták a hógolyókat. Ezúttal nyertek, ő pedig ahelyett, hogy a hóba dobta volna Nigelt, megcsókolta.

- Matt, ébresztő! Matt!

Kinyitotta a szemét, és álmosan Enricóra pislogott.

- Hm?

- Anyud küldött, hogy ébresszelek fel. Átaludtad a napot.

- Hagyj békén! – Belefúrta a párnába az arcát, miután a hasára fordult. Rájött, hogy ez eleve reménytelen megmozdulás, mert úgy állt a farka, mint egy zászló. Az a hülye álom! – A francba!

- Már szállingóznak a vendégek…

- Nem érdekel!

- Nigel is itt van.

- Már megjött? – Erre úgy ült fel, hogy Enrico majdnem leesett mellőle.

- Most az előbb. Jössz?

- Persze, hogy megyek! – És nem mozdult.

Rico felvonta a szemöldökét, majd elvigyorodott, és mindentudó mosollyal felállt.

- Visszamegyek Bramhez.

- Kösz!

- Szívesen!

- Basszus! – dőlt vissza az ágyra, és eltakarta a szemét a felkarjával. Nem tudta, hogy meddig feküdt így, amíg próbált lenyugodni, de a bizonytalan lépteket meghallotta. – Mondtam, Rico, hogy mindjárt megyek!

- Ez már negyedórája volt – szólalt meg egy évődő hang az ajtóból. Nigel volt az.

- A rohadt életbe! – Majdnem megmozdult, hogy eltakarja magát, de aztán rájött, hogy hülyeség, így inkább nem mozdult.

Nigel besétált a szobába, körbejárt, de nem ért hozzá semmihez.

- Rico indult el, hogy megint szóljon, de anyukád elkapta, hogy bemutassa valakinek. Apukád mondta, merre talállak. Zavar, hogy itt vagyok? – Az ágy végében megállt. Zsebre dugta mindkét kezét, s világoskék szemével zavarbaejtően bámulta. Alaposan megszemlélte minden szabadon levő porcikáját, az ágyékát fedő sátorformájú lepedőn hosszabb ideig időzött a tekintete.

Matt nagyot nyelt. Nigelnek tényleg jól állt a zakó. Sötétkéket viselt, hozzá sötétkék nadrágot húzott és világoskék inget, amely tökéletesen harmonizált a szeme színével. Jégkék volt, jutott eszébe a megnevezés. A haját hátrafésülte, de mindegyre előrehullottak a homlokába. Karcsú volt, talán még az eddigi barátnőinél is vékonyabb.

- Veled álmodtam – nyögte ki, remélhetőleg könnyedén.

- Tényleg?

- Hógolyóztunk.

- Megint vesztettünk?

- Persze.

- Beledobtál a hóba?

- Tudod, hogy igen! – Elkövette azt a hibát, hogy félrenézett.

A férfi halkan felnevetett. Megkerülte az ágyat, és leült mellé. Kinyújtotta a lábát, és felsóhajtott.

- Szép a tetkód.

- Kösz! Neked nincs?

- Fémérzékeny vagyok, és nem mertem belevágni.

- Sajnálom.

- Neked jobban áll, mint nekem állna.

Nigel igyekezett a cipője orrát bámulni. Matt iszonyatosan vonzó volt. Karcsú, izmos alak, még kockái is voltak, úristen, legszívesebben addig csókolta volna, míg… Ökölbe szorította a kezét.

- Tényleg jól áll az öltöny – hallotta a férfi hangját, mire felrezzent.

- Tetszik?

- Aha. – Matt egy pillanatig bizonytalankodott, majd arrébb húzódott az ágyon. – Ideülsz?

- Nem biztos, hogy jó ötlet.

- Kísértésbe viszlek?

- Bizony. – Nigel habozott, aztán lerúgta a cipőjét, és a férfi mellé telepedett. A fejtámlához támasztotta a hátát, és keresztbe tette a lábát. – Kényelmes az ágyad.

- Tudom.

- Mondták mások is?

- Egy hónapja vettem, te vagy az első rajtam kívül, aki kipróbálta.

- Oh. Ez tetszik.

- Mi tetszik még? – Matt kicsit közelebb fészkelődött hozzá, de nem ért össze a karjuk sem. Mégis pontosan érezte a férfiból áradó hőt.

- Szép ez a lakás.

- Anyukámat dicsérd, mert nagyrészt ő rendezte be.

- Jó ízlése van.

- Mondd meg neki is, odáig lesz. És még?

- Hm?

- Mi tetszik még?

- Te.

- Az izmaim?

- Az is.

- A tetkóm?

- Az is.

- A kopasz fejem?

- A borostás fejed, igen.

Matt nevetve végigsimított a fején.

- Remélem, gyorsan visszanő a hajam. Mindig elhagyom a sapkám. És még? A szemem?

- Szép szürke.

- A mosolyom?

- Ferde az egyik fogad, attól kicsit olyan, mintha vicsorítanál.

- Mi?

Most Nigel nevetett fel.

- Jól áll.

Matt felhúzta az egyik lábát, és hátrahajtotta a fejét.

- Tényleg tetszem?

- Igen. Különösen a hóangyalod.

- A hóangyalom? – A férfira pillantott.

- Bizony.

- Pedig a tied szebb.

- Ez csak nézet kérdése.

- Ez igaz.

- Matt, tényleg voltál már pasival? – Nigelből kibukott az eddig elfojtott kérdés.

- Egyszer. Mármint jártunk pár hónapig. Az egyetemen. – Matt elkomolyodott. – Nem akarta, hogy kiderüljön, ami miatt nem éreztem jól magam. Olyan volt, mintha titkolnunk kellett volna önmagunkat mások elől, és ettől baromi rossz volt.

- Hogy hívták?

- Peter.

- Szeretted?

- Jó volt vele. Érdekes volt, okos, vonzó és volt humora. Imádta a baseballt és a gyors kocsikat.

- A szüleid tudják?

- Nem. Haza akartam hozni bemutatni, de ő nem akarta. Egy héttel később szakított velem. A diplomaosztó után egyszer beszéltünk, és azóta se.

- Sajnálom. A szüleid elfogadták volna?

- Nézz rájuk, Nigel! Anyám egy hippi, ma fagyöngykoszorúban mászkál, ha nem tévedek. – Nigel elvigyorodott, mert a férfi beletalált a cél közepébe. – Apám pedig bólét iszik és mindenkit orvosi történetekkel traktál. Az se érdekelné őket, ha egy medvét hoznék haza, mint életem szerelmét, amíg boldog vagyok.

- Szerencsés vagy.

- Tudom. Néha elfelejtem mennyire. – Matt már nem a komolytalan arcát mutatta, hanem a felnőtt énjét. Azt az énjét, aki érti az életet és a halált, és nem fél bemenni az égő házba, hogy megmentsen egy embert. – Ez a tetoválás Szent Flóriánt ábrázolja, a tűzoltók védőszentjét – simított végig a saját bőrén, és a tekintete elsötétedett. – Az első éles bevetésnél egy idős asszonyt mentettünk egy lakástűzből. Rám szakadt a mennyezet, de csak itt égtem meg. Még csak nem is súlyosan. Az asszonynak nem lett semmi baja, viszont elvesztette az otthonát. Mindenét. A halott férje és a csecsemő korában meghalt kisfia fotóit…

- Jaj, Istenem…

- Bejött hozzám a kórházba, és megköszönte, hogy megmentettem az életét, mert így továbbra is ki tud járni a temetőbe gondozni a sírjukat…

Nigel abban a pillanatban döbbent rá, hogy mindig is szerelmes volt Mattbe. Azóta a nap óta, hogy megvédte a suliban. Azóta, hogy először beledobta a hóba. A lelke mélyén nem csak a nagyapját akarta látni, hanem őt is.

- Jó ember vagy, Matt.

- Ez volt a munkám. Csak a kötelességemet tettem.

- Csudákat! Te egy jószívű pasi vagy, aki az életét teszi fel arra, hogy megvédje a körülötte élőket. Engem. Enricót. Azt az idős asszonyt. Ez tetszik benned, és a kockáid, a vállizmaid, a tetkód és a vigyorod csak mindez után következik.

- A külső nem minden?

- Nekem ez is fontos. – Nigel megkocogtatta a férfi mellkasát.

- Meg a hóangyal az út szélén…

- Igen, az is.

- Megcsókolhatlak?

- A lányoktól is engedélyt szoktál kérni? – kérdezte Nigel évődve. Felkiáltott, mert a férfi hirtelen a derekánál fogva megragadta, és átfordult vele. Kiterült az ágyon, Matt pedig elégedett vigyorral meredt le rá. Olyan széles volt a válla, hogy egy pillanatra kételkedni kezdett abban, hogy átéri-e a kezével. Itt volt az ideje, hogy kipróbálja. Felemelte a karját, és gyengéden a férfi vállára simította a tenyerét. Igaza volt, kemény izmok feszültek a sima bőr alatt.

Matt nézte, ahogy kipirult arccal bámul fel rá. Vékony volt, fél kézzel átérte a derekát. Az ujjai, amelyek könnyű pillangókként rebbentek a bőrén, hosszúak és vékonyak. Az illata finom volt, semmi virágillat, csakis hűvös menta és tavaszi erdőillat. Fenyő, azonosította be, ahogy még közelebb hajolt hozzá. A lehelete forró volt, félig lehunyt szemmel nézett fel rá, a jeges kékség csalóka volt, alatta vulkán fortyogott. És a szája… Az apja karácsonyi bóléját érezte rajta, ahogy megcsókolta.

Semmiben sem hasonlított az álomhoz ez a csók. Puha volt, tapogatózó és lágy. Egészen addig, míg Nigel át nem karolta a nyakát, és magára nem húzta. A nyelve habozás nélkül ismerkedett az övével, és úgy lobbantotta lángra a vágyat benne, akár a nyári napsugarak a száraz füvet. Zihálva felkapta a fejét, aztán hanyatt fordult, magával húzva a férfit is. Nigel egyik kezével megtámaszkodott a feje mellett, a másikkal a mellkasán.

- Összegyűrjük a ruhádat… - mormolta a kérdő tekintetre.

- Azt hiszem, nem végeztem jó munkát, ha a ruhám jár az eszedben…

Matt már az álomból is sejtette, hogy a férfi ilyen lesz. Szenvedélyes, határozott, és mégis érzékeny. Mohón csókolta, a zakó alá nyúlva végigsimított a hátán, belemarkolt a seggébe, a combjába. Tökéletesen passzolt hozzá, és például Bettyvel ellentétben nem feküdt fadarabként. Mindenhol ott érezte a kezét, a vállán, a mellkasán, a hasán. Felszisszent, a csók megszakadt. Egymást nézték.

- Ez túl gyors lesz…

- Aha…

Ezen mindketten elnevették magukat. Matt szenvedőn felnyögött, amikor a férfi végigfeküdt rajta és a vállára hajtotta a fejét.

- Meg akarsz ölni…

Nigel nem válaszolt, de nem is volt rá szükség. Matt pontosan érezte, hogy ugyanolyan kemény, mint ő is.  

- Kisfiam, te most akkor lejössz, vagy egész este itt fogsz heverészni? – Az anyja szokás szerint kopogás nélkül sétált be, igaz, Nigel nem is tette be maga után az ajtót.

- Anya!

Nigel feltérdelt, aztán rájött, hogy ez rossz ötlet, mert Mattről valahol menet közben lekerült a lepedő, így azt rángatta maguk elé.

- Mrs. Wood…

Az asszony csípőre tette a kezét. Alaposan megbámulta mindkettejüket, majd a fiára nézett.

- Így kell megtudnom?

- Anya…

- Ezért nem akartad hazahozni bemutatni? Hm? Mert attól féltél, hogy mit szólunk hozzá apáddal? Ennyire ismersz minket?

- Anya, ez…

- Mrs. Wood…

- Annyira boldog vagyok! – Az asszony odalépett hozzájuk, és szorosan magához ölelte Nigelt. – Lett még egy fiam! Annyira örülök neked, kicsikém!

- Mrs. Wood…

- Megyek, és elmondom apádnak! – Az asszony megpuszilta a fia arcát, aztán kiviharzott az ajtón. Menet közben megigazgatta a fagyöngykoszorút a fején, és kifelé menet hallották, hogy a Jingle Bells-t énekli.

- Te jó ég!

- Mondtam, hogy zakkant – vont vállat Matt. – A nagyapád már tudja?

- Mit?

- Azt, hogy meleg vagy.

- Tudja, de erről úriemberek nem beszélnek őszerinte.

- Az gáz, mert anyám szerintem nem csak apámnak mondja el.

Nigel lehunyta a szemét.

- Anyám megöl. A mostohaapámról nem is beszélve…

- Ők nem fogadták olyan jól, mint anyám, ugye?

Nigel szomorúan nemet intett. Matt megértően megszorította a kezét.

- Menjünk le, mielőtt anyám végigtelefonálja a város azon felét, akik nincsenek itt.

- Nem gondolod… - Nigel lekászálódott róla, és megrándult az arca. – Tényleg megteszi?

- Biztos lehetsz benne.

- A francba! Mire vársz? Öltözz már!

Matt csak nézte a férfit, aki azon volt, hogy valahogy rendbe hozza magát. Ez eleve reménytelen volt, mivel…

- Gyere ide!

- Mi?

- Gyere ide!

- Matt?

Nigel kicsit gyanútlan volt, az esze máshol járt, így döbbenten felnyögött, amikor rájött, mit akar a férfi. Merthogy közben Matt feltérdelt az ágyon, csupasz volt, minden nő és meleg pasi álma. Egy pillanatra komolyan felmerült benne, hogy tiltakozik, aztán amikor a férfi erős ujjai kigombolták a nadrágját és körbefogták, a gondolat hamvába is halt. Elolvadt, mint jég a napon. Nem csak a tiltakozása, hanem ő maga is nem sokkal később…

 

Természetesen mindenki tudta, miért késtek el, amikor egy óra múlva beléptek a nappaliba. Nigel kicsit aggodalmaskodva nézett körbe, ám Enrico rákacsintott a barátja mellől. Matt átkarolta a derekát.

- Nekem ez még mindig túl gyors… - mormolta neki.

- Biztos? – Matt Bramre mutatott. – Az az úriember ott azt vallja, hogy az élet rövid. Tanúsítom. Soha nem tudod, mit hozhat a sors. Lehet, hogy nem mindig döntesz majd jól, de tudod, mi a legjobb a rossz döntésekben?

- Micsoda?  

- Változtathatsz rajtuk.

- És ez itt most jó vagy rossz döntés?

- Az ismereteim tekintetében – Matt szemében dévaj fények csillantak. – azt kell mondjam, hogy előbbi.

- De…

- Nincs garancia semmire. Kedvellek, és jó veled. Van persze, ami még csiszolásra szorul…

- Csiszolásra? – villant meg Nigel tekintete, aztán rájött, hogy Matt megint a bolondját járatja vele.

Matt feléje fordult. Farmert és fehér inget húzott, utálta a kiöltözős partikat, és nem erőltette túl magát. Magához húzta. Most derült ki, hogy valójában egymagasak.

- A hóangyalaink sem voltak tökéletesek ott az út mentén. Hirtelen ötlet szülte őket. Bolondos játék eredménye mindkettő. De élveztük. Mondd, hogy nem így van!

- Matt…

- Tudom, hogy az zavar, hogy nem vagyok meleg, meg ez az egész elég gyors, elvégre hirtelen lett egy új családod, de én komolyan gondolom. Komolyan meg akarlak ismerni. Nem csak egy gyors menetet akarok egy parti előtt. Nem csak a szexet akarom veled. Hanem a hócsatákat és a hóangyalokat is. Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Mit gondolsz?

- Matt…

- Tudom, hogy ez a nevem, de nem ezt kérdeztem!

- Te voltál az első szerelmem.

- Mi? – Matt alig akart hinni a fülének.

- És most kicsit félek. Az ember álmai nem szoktak csak úgy valóra válni.

A férfi hirtelen a két tenyere közé fogta az arcát, és közvetlen közelről nézett az angyalarcba.

- Szerinted miért dobáltalak bele a hóba?

- Mert szemét voltál és sokkal erősebb, mint én?

- Mert addig átölelhettelek. Mert gyáva voltam, hogy másképp hozzád érjek. A francba, tizenévesek voltunk…

Nigel tudatán lassan átszivárgott Matt szavain kívül Mrs. Wood hangja is.

- Csókot! Csókot! Csókot! – skandálta az asszony. Enricóék lelkesen csatlakoztak hozzá, és lassan mindenki.

Felpillantott. A tekintetét követte Matt is.

- Anyám teleaggatta a lakást, szóval teljesen mindegy hová állunk.

- Mindegy? – vonta fel a szemöldökét.

Matt elvigyorodott.

- Ha gondolod, mindegyik alatt megcsókollak.

- Még nincs is karácsony.

- Ezt anyámnak mondd!

- Nekem elég, ha egy alatt megteszed és komolyan is gondolod! – Matt ajka már majdnem hozzáért az övéhez, amikor folytatta. – Én nem vagyok a kis barátnőid egyike. Ha megcsalsz, levágom a golyóid. Ha valaha is hazudsz nekem bármiben, hidd el, nagyon fogod bánni… - Érezte a férfi száján, hogy vigyorog. A szemtelen! Tudja, hogy úgyis képtelen lenne rá. Átkarolta a nyakát, és hozzásimulva viszonozta a csókot.

Lehunyt szeme előtt felvillant hóangyalaik képe. Akkor olyan közel voltak egymáshoz, hogy összeért a kezük, s az angyalok is fogták aztán egymás kezét. Igaz, hogy azóta mindkettőt belepte a hó, de a lelkében ott voltak. Igazolásul, hogy az álmok néha igenis valóra válnak és vannak csodák. Csak hinni kell bennük…

 

 

Vége