Hatalom 1-7. fejezet

Az író megjegyzése: A Bal Sagoth kifejezés Robert E. Howard (1906-1936; amerikai sci-fi író, Conan és Kull király megalkotója) egyik novellájából lehet ismerős (The Gods of Bal-Sagoth, magyarul Árnykirályok címmel jelent meg). Hangzása ihlette Byron Roberts-t, hogy 1989-ben megalapítsa a Bal-Sagoth elnevezésű szimfonikus black metal bandát.

Évekkel ezelőtt került a kezembe a fentebb említett kötet, ekkor ragadott meg a név, s nem ment ki a fejemből. Saját világot építettem köré, s így lettek a képzeletbeli jelen mágusai a Bal Sagoth-ok…

 

            Képzelj el egy mágiával teli, politikai feszültségekkel, háborúkkal terhelt XXI. századot, ahol a modern élet tökéletesen megfér a varázslattal, s a mágusok olyan befolyással bírnak, amilyet egyszerű emberek elképzelni sem tudnak.

A Bal Sagoth-ok Rendje szűk körű, csak a legtehetségesebbek kerülhetnek be. Három rang elérése lehetséges számukra: a legalsó szint a kezdők világa, ahol minden a tanulásról, mesterről és tanítványról szól. A középső szint a tanítás lépcsőfoka, amikor a diák mesterré válik, s maga is tanítványt vesz maga mellé, vagy a Rend különböző feladatait teljesíti. S a harmadik, legfelső szint azon kevesek számára létezik, akiknek képességei túllépik a természetfeletti normális kereteit. Ott a lehetőség, hogy a Rendet irányító Tanács vagy a biztonságért felelős Erők tagjai legyenek, netán Nagymesterré váljanak, s elég merészek legyenek, hogy becs- és igazságvágytól fűtötten, belharcok, féltékenykedések, hatalmi viszályok közepette megpróbálják fenntartani a rendet egy élhetőbb, jobb világért… bármi áron.

Ám az új század hajnalán változások kezdődtek…

A Rend új Nagymestert választott Cornelius Jade személyében. Eskütételén az Őrzővel együtt elvesztették lényüket adó mágiájukat egy fanatikus mágusokból álló csoport támadása során. Nem csak a legjobb Bal Sagoth-ok vesztették életüket, de megsemmisült a hatalom jogara is. Miközben ők új valójukkal birkóznak, addig a Biztonsági Erők új parancsnokának, Patrick O’Slaughly-nak olyan erővel kell szembenéznie, mely felemésztheti, ha nem leli meg időben a jogar létrehozójának leszármazottját, a Kovácsmestert…  

 

 

1.  

 

            Patrick O’Slaughly, a Bal Sagoth Rend Biztonsági Erőinek főparancsnoka rosszkedvűen bámulta felettesét, a Nagymestert.

- Ne csináld már! Semmi kedvem elmenni!

Cornelius Jade felvonta a szemöldökét. Az íróasztala mögött ült, és hosszú ujjaival éppen gépelt valamit. Jelekkel borított, szemüveges arcát megvilágította a monitor sápatag fénye, sötét szeme ezüstként ragyogott, de sebhelyes keze árnyékban maradt.

- Pedig kénytelen leszel. Jóban kell lennünk a támogatóinkkal.

- Akkor miért nem te mész?

Cornelius erre úgy nézett rá, mintha két feje nőtt volna.

- Nem engem hívtak.

Patrick felsóhajtott. Bánta már, hogy elmondta a férfinak, kapott egy meghívást, amire semmi kedve elmenni. Most aztán benne volt a csávában, mert Cornelius ragaszkodott ahhoz, hogy legalább futó látogatást tegyen a családnál, akitől a meghívás érkezett.

- Zach, beszélj már a fejével! – kiáltott fel az ég felé emelve a karját.

A Rend hatalmának Őrzője felemelte a fejét a könyvből, amit éppen olvasott. Keskeny arcát a bőrébe égett jelek tették feledhetetlenné.

- Nem fogsz belehalni, Patrick – mosolyodott el.

- A francba! – Patrick a szemét forgatta. – Ti könnyen beszéltek, nem nektek kell udvariaskodni egész este.

Cornelius ujjai megálltak a billentyűzet felett.

- Majdnem minden este ezt csináljuk, parancsnok! Mi ugyanis, veled ellentétben nem húzhatjuk ki magunkat egy-egy meghívás alól.

- Ki fogod bírni – bólintott Zach is, minden együttérzés nélkül. – Tapasztalat.

Patrick még az addiginál is rosszabb kedvvel hagyta el a Nagymester irodáját. A szobája felé indult, hogy átöltözzön. Útközben önkéntelenül is az elmúlt hónapok eseményei jártak a fejében. Írországból került ide összekötőnek, így ismerkedett meg Corneliusszal, aki akkor még az ő posztját birtokolta. Küszöbön állt a kinevezése, de nem találtak a helyére megfelelő embert. Patrick tudása, elhivatottsága azonban meggyőzte a Tanácsot, hogy nagyszerűen helyt fog állni új munkájában.

Mindjárt az első órákban elbaltázta a dolgot. Fanatikus csoport támadt a téren összegyűlt tömegre, hogy megöljék még megválasztása előtt Corneliust, és megszerezzék a Hatalom jogarát. A harcok során számtalan mágus halt meg, köztük majdnem Cornelius és Zach is, mert a Hatalom pálcája érzékelve a feléje áradó gonoszságot, megsemmisítette önmagát. A két férfi elveszítette a hatalmát, immár nem tudnak mágiát használni.

Patrick belépett a szobájába, és ledobta a köpenyét. A fürdőszoba felé menve vetkőzött le, izmos alakját régi sebhelyek és halvány fekete jelek borították. A Hatalom jogarának jelképei. A pálca ugyanis erejének egy részét őbenne helyezte biztonságba, bár azt a mai napig nem értette, miért pont őt találta megfelelőnek hozzá. Nem volt szent, nem volt jó ember sem, legalábbis nem tartotta magát annak, így teljesen értetlenül állt a dolog előtt.

A zuhany alá állva kiverte a fejéből az ezerszer átrágott gondolatokat. Gyorsan letusolt, és a szekrény elé állva előszedte az egyik új egyenruháját. Elégedetten nézett végig magán a tükör elé állva. Vörösesbarna haját hátrarázta az arcából, és felkapta parancsnoki köpenyét. Bakancsa hangosan koppant a padlón, ahogy kilépett a folyosóra. A meghívót előző nap kézbesítették neki, a vendéglátója a Rend egyik támogatója volt, aki hosszas távollét után visszatért a városba a családjával. Patrick utánanézetett, de a férfi patyolat tiszta volt. Feleségével egy örökbe fogadott fiút, és egy alig két hónapja született ikerpárt neveltek. Vagyonát örökölte, majd megháromszorozta. A Rend elkötelezett hívének számított, mivel a nagyapja szintén Bal Sagoth volt. Patrick nem látott okot, amivel kibújhatott volna a meghívás alól. Sajnos.

A központi ellenőrzőszobában még egy utolsó pillantást vetett a kamerák felvételeire, meghallgatta az emberei jelentését, ivott egy kávét, majd felügyelte az esti őrváltást. A támadás óta Corneliusszal közösen módosították az összes biztonsági intézkedést. Megerősítették az épület védelmét, őrök álltak minden folyosón, Bal Sagothok járőröztek a környéken. A Tanács tagjait külön személyi őrség vigyázta, bár a bennfentesek pontosan tisztában voltak azzal, hogy inkább rabságban tartják őket, mint védelem alatt. Az új Nagymesternek és az Őrzőnek még mágia nélkül is akkorra hatalma volt, hogy a Tanács nem mert szembeszállni az akaratukkal. Patrick arra gondolt, hogy valószínűleg ebben ő is nagy szerepet játszik, a jogar erejével felruházva.

- Nem kellene indulnia, parancsnok? – Chen, a helyettese, aki éppen ekkor érkezett be kinti körútjából, az órára pillantott.

- Fene a jó memóriádat!

Chen vigyorgott.

- Kétlem, hogy a Nagymester vállon veregetne, ha elkésnél – vélekedett.

- Ne is mondd…

Kezet ráztak, Patrick a köpenyébe burkolózva távozott. Az utcára lépve felnézett a sötét égboltra, ahol a csillagok fényét elhomályosították a közvilágítás lámpái. A levegőbe szimatolt, nagyon úgy nézett ki, hogy eső illatát sodorta feléje az erősödő szél. Léptei visszhangot vertek az üres utcán, ahol egy hónapja megszüntették az összes parkolót, nehogy kocsiba telepített bombát tudjanak az épület közelébe hozni. Járőrei nesztelenül olvadtak az árnyékok közé, Patrick elégedetten figyelte őket. Szívesebben lett volna velük a hűvös utcán, de Cornelius leharapta volna a fejét, ha nem engedelmeskedik.

Meg igazából nem vágyott annyira aludni sem. Az utóbbi időben zavaros álmai voltak, amiktől még fáradtabban ébredt, mint ahogy lefeküdt. Néha olybá tűnt, mintha a jövőt látná, máskor egy fiút látott, akit veszély fenyegetett. A nevét mindig elfelejtette, mire felébredt, de az arca ott lebegett előtte még fényes nappal is. Zach elmondta neki, hogy a jogar készítőjének leszármazottja előbb-utóbb megtalálja hozzá az utat, és abban reménykedett, hogy a fiú az. Néha olyan erővel feszítette a mágia, hogy alig kapott levegőt. Aggódott, hogy vajon meddig lesz képes kordában tartani az erőt, amely kiválasztotta magának.

Csepegni kezdett az eső, de szerencsére ekkor ért oda a rá várakozó autóhoz. A sofőrje azonnal indított, miest behuppant mögé.

- Késésben van, uram.

- Ne kezdd te is…

A férfi halkan nevetett, és nem felelt. Patrick kiterült a hátsó ülésen, és az elsuhanó utcákat nézte, amelyeket lassan elmosott az eső…

 

            A házat a vendégek halk, ám állandó beszélgetésének moraja töltötte be. Darian sokáig feküdt az ágyában, hallgatva a hangokat. Nem rég benézett hozzá a bébiszitter, mintha ő is kisbaba lenne, akire felügyelni kell. Szomorúan az oldalára fordult, és figyelte, ahogy esőcseppek borítják be az ablaküveget.

- Darian, alszol? – Újfent a bébiszitter nyitotta rá az ajtót.

Nem válaszolt. Abban reménykedett, hogy a nő kimegy, de Isa odalépett az ágyhoz, és föléje hajolt. Becsukott szemmel, és magára kényszerített nyugalommal várt, így pár másodperc múlva hallotta is az ajtó kattanását. Megkönnyebbülten felsóhajtott.

Kiült az ágy szélére, és a szája szélét rágta. Még mindig nem volt biztos abban, hogy helyesen cselekszik. Nagyot dörrent az ég, összerezzent. Olyan volt, mintha odafentről biztatták volna, hogy tegye meg, amire készül. Nagy elhatározással a szekrényhez lépett, és öltözni kezdett. Agyonmosott farmert és kedvenc, puha kőszürke pulóverét választotta, bár nem igazán számított, mi van rajta. A gyomra görcsbe rándult, ha arra gondolt, hogy a szülei mit fognak szólni, ha meglátják odalenn.

- Nem lesz semmi baj! – biztatta magát halkan. Lábujjhegyen ment ki a folyosóra, és gumitalpú vászoncipőjében minden nesz nélkül sikerült elérnie a lépcsőig. Isa hangját hallotta hirtelen, megdermedt, de aztán a nő valószínűleg visszalépett az ikrek szobájába. Áthajolt a korláton, hallgatózott, majd sebesen lefutott a földszintre. Még azelőtt sikerült elbújnia a nagy pálma mögött, hogy az egyik, külön erre az estére felvett pincér felfedezte volna. Lélegzetvisszafojtva várakozott, míg a férfi elhaladt mellette, majd kilesett a rejtekhelyéről.

A mai fogadásra a szülei csupa befolyásos embert hívtak el. Látta a család ügyvédjét, valami gazdag pénzembert, valamint apja üzlettársát is. Mindenki szmokingban és elegáns ruhában pompázott, Darian anyja is órákig készülődött a szobájában délután. Kicsit jobban kihajolt a fedezéke mögül, és végre észrevette a férfit.

Patrick O’Slaughly a többiek fölé magasodott, vörösesbarna haja a tarkóját érte, szögletes arcában semmi megnyerő nem volt, míg el nem vigyorodott. A kékezüst szempár felizzott, a mély nevetés végighullámzott a termen. A Bal Sagoth Rend fekete egyenruháját viselte. Darian nagyot nyelt. A férfi szimpatikusnak tűnt, ahogy ott állt, nagy kezében szinte eltűnt a pezsgőspohár, amelybe azonban még csak bele sem kortyolt. Darian megint az ajkát kezdte harapdálni, fogalma sem volt, hogyan tudna észrevétlenül a férfi közelébe férkőzni. Visszahúzódott.

A falnak dőlt, mély levegőt vett. A kezére nézett, amelyen halványan megjelentek a fekete jelek. Amikor először vette észre őket, úgy két hónappal azelőtt, halálra rémült. Látta eleget a tévében a Rend mágusainak díszes mintáit, hogy azonnal megértse, mi van a bőrén. A szüleinek nem mert szólni róla, ők úgyis el voltak foglalva az ikrekkel, meg hát, az utóbbi fél évben nem voltak túl jó viszonyban.

Előtte költöztek el régi otthonukból, ezért alakíthatta a duzzogó kamaszt, akinek hiányoznak a régi barátai, és inkább elvonul a szobája magányába, hogy ne kelljen bárkivel is szót váltania. Valójában próbálta megérteni, mi történik vele. Éjszaka furcsa álmok gyötörték, nappal képek, jelek vibráltak előtte. Ilyenkor szinte fizikai rosszullétet érzett, és kényszert, hogy rajzoljon. Olyan minták születtek a keze alatt, amiket soha azelőtt nem látott. Sejtette, hogy valami nagyon nincs rendben.

- Sajnálom, hogy a kis Darian beteg. Úgy szerettem volna látni… - mondta egy nő pont mellette elhaladva. A falnak lapult. – Biztos nagyot nőtt.

- Te nem tudod?! – ragadta meg a karját a barátnője.

- Mit?

- Azt hallottam, hogy azért költöztek el… - Szerencsére a két nő elég távol került tőle, így nem hallhatta a folytatást. Még ez is. Keserű szájízzel kuporgott a pálma alatt. Mintha nem lenne éppen elég baja. Megrázta a fejét, és rávette magát, hogy újra kilessen.

Teljesen véletlen volt, hogy aznap leült a tévé elé. Isa rajongott a Bal Sagothokért, minden műsort megnézett, ami róluk szólt. Aznap éppen a főtéren lezajlott támadás áldozataira emlékeztek, megszólaltatva jó néhány mágust is. Patrick O’Slaughly parancsnok komor arcára, mély hangjára nem csak Isa, de ő is felkapta a fejét. A bejátszások egy pillanatra mutattak egy képet, ami beleégett Darian agyába. A férfi fáradtan sétál át a téren, körülötte letakart holttestek, arcán a mágusok bonyolult mintái. De ez a jel túlságosan is ismerős Dariannek. Ezt rajzolta le már vagy ezredszerre…

S most itt volt a férfitól alig négy méterre. Beszélnie kell a férfival, neki tudnia kell, mi történik vele. Vágyakozva figyelte a parancsnokot, aki vidám mosollyal elvált beszélgetőpartnerétől, és egy újabb csoporthoz lépett. Egy pillanatra halálos fáradtság tükröződött a vonásain, de gyorsan úrrá lett rajtuk, és újra kedélyes mosollyal nézett a hozzá fordulókhoz.

Darian a homlokát ráncolta, a jelek hirtelen kezdtek vibrálni a szeme előtt, és egy hang a lelke mélyén veszélyről susogott.  Megdermedt. A mágia úgy vette birtokba a testét, hogy megszédült. Zihálva nekitámaszkodott a falnak, de az energia, mely a testében keringett, szinte fájdalmas erővel kényszerítette, hogy elinduljon a férfi felé. Most már nem számított, hogy a szülei észreveszik-e, a lépteit úgyis egy másik akarat irányította.

- Darian? – Az apja éppen egy mondat közepén tartott, amikor észrevette. Teljes döbbenettel meredt rá, majd sietve feléje indult, de szerencsére a terem túlsó felében volt. Időre volt szüksége, míg átküzdi magát az értetlen vendégek között.

Patrick O’Slaughly a mágiát észlelve leeresztette a kezét, a homlokát ráncolva bámult a felé közeledő fiúra. A tekintetéből Darian ki tudta olvasni a hitetlenkedést, majd a megkönnyebbülést, mintha a férfi várta volna már az érkezését. Felemelte a poharát, inni akart vagy csak ösztönszerű mozdulat volt, de Darian összes sejtje azt sikoltotta, hogy akadályozza meg!

Gondolkodás nélkül lendítette meg a kezét, bár tudta, hogy nem érheti el a férfit, pedig pár lépésre állt tőle. Mágiája azonban elérte helyette. A pohár éles csattanással ért földet, csoda, hogy mindenkit elkerült. A vendégek elhallgattak. Darian szédelegve állt, a haja szikrázott, a szeme sötét volt, akár az éjszaka, a nyakán ekkor kezdtek az arca felé kúszni a fekete jelek.

- Fiam, mit művelsz? – Az apja végre odaért hozzájuk, körülbelül egy időben a feleségével, aki ijedten bámulta a fiát.

- Darian…

Darian képtelen volt levenni a szemét a parancsnokról, aki már nem mosolygott. Mágiája érzékelte a fiúét, és reagált rá. Darian soha olyan szép mintákat nem látott még, mint a férfi széles arcán feketedőket. Ismerős, ismeretlen jelek voltak ezek, jelentésük volt, amiket nem értett, túl sok minden vibrált az agya mélyén.

Remegő kézzel nyúlt feléjük, nem is hallva, hogy a szülei tiltakozva felkiáltanak, az apja mozdult volna, de O’Slaughly egyetlen kézmozdulatára megmerevedett. A férfi a pillekönnyű érintések hatására egy pillanatra lehunyta a szemét, majd óvatosan megérintette a kezét.

- Álmodtam rólad – mondta halkan.

Darian megkönnyebbült.

- Sejtettem, hogy te tudod, mi történik velem. Mert tudod, ugye? – Reménykedve fonta ujjait a férfié köré.

- Igen. Most már minden rendben lesz. – O’Slaughly lepillantott a pohár maradványaira. – Mi volt benne?

Darian érezte, hogy szédül.

- A halálod – lehelte, mielőtt elsötétült volna előtte a világ.

 

 

2.  

 

Patrick elgondolkodva bámulta az ágyon fekvő fiút. A szülők kéztördelve álltak a szoba közepén.

- Elnézését kell kérnem a fiunk viselkedéséért! – Kirk Bryant igyekezett úrrá lenni a helyzeten, de ügyet sem vetett rá.

- Mikor jelentek meg rajta az első jelek? – kérdezte inkább.

A szülők zavartan egymásra néztek.

- Az az igazság, hogy nem tudjuk. Darian nem mondott nekünk semmit – válaszolt Elena Bryant.

- Értem.

- Megmondaná, hogy mi történik most a fiunkkal?

- Egyelőre ez attól függ, hogy mit mond, ha felébred. – Patrick odahúzott egy széket az ágyhoz, és lovaglóülésben lehuppant rá. Karját a háttámlára fektette, homlokát összeráncolta.

Nem ilyennek képzelte az első találkozást a jogar készítőjének leszármazottjával. Igazából abban reménykedett, hogy egy csettintésre megoldódnak a problémák. Az illető elkészíti a pálcát, ő átadja a Hatalom megmaradt erejét, és Corneliusék visszakapják a mágiájukat. A törékeny fiút nézte, aki mozdulatlanul feküdt, és felsóhajtott. Semmi sem lesz olyan egyszerű, mint gondolta.

- Parancsnok, Darian…

Patrick morcosan nézett a szülőkre.

- Felébredt az ereje – mondta a leghihetőbb verziót, amit hirtelen ki tudott találni, bár valószínűleg valóban ez volt az igazság.

- Ez azt jelenti, hogy a fiunk Bal Sagoth?

- Örökölt némi mágiát, de amíg magához nem tér, és nem beszélhetek vele, nem tudok semmi biztosat.

- Az Akadémiára kell járnia?

- Még nem tudom, hölgyem. Megtennék, hogy magunkra hagynak? – kérdezte a férfi, amikor látta, hogy Darian szempillái megrezzennek.

A szülők kelletlenül kimentek. Patrick megkönnyebbülten átült az ágy szélére. Darian még csak akkor ébredezett, így zavartalanul nézelődhetett. Feltűnt neki egy könyv, amelynek a sarka kilógott a párna alól. Óvatosan kihúzta onnan. A fiúra pillantott, majd kinyitotta. A Hatalom jogarának jeleit látta viszont. Újra és újra meg voltak rajzolva. Eleinte bizonytalan vonalakból álltak, aztán egyre biztosabb kézzel lettek megrajzolva s a minták az utolsó lapokon már szinte életre keltek. Továbblapozva megtalálta a jogart is. Sokkal részletesebben, mint emlékezett rá. Az azt követő oldalakon ismeretlen nyelvű bejegyzések követték egymást. Komoran letette az éjjeliszekrényre. Majd elviszi Zachhez, ő biztosan el tudja olvasni.

- O’Slaughly parancsnok… - Darian gyenge hangjára feléje fordult.

- Végre felébredtél. A szüleid már aggódtak.

Darian a homlokát ráncolta.

- El tudom képzelni… - mormolta kétkedően.

Patrick eleresztette a füle mellett a megjegyzést, mert más járt a fejében.

- Emlékszel, mi történt?

- Igen. Sajnálom. Olyan volt, mintha valaki irányított volna…

- Semmi baj. Mesélj el nekem mindent!

Darian feljebb tornászta magát, hogy a fejét neki tudja dönteni a fejtámlának. Halkan elmesélte, hogyan is kezdődött benne a változás, és hogy a férfi mintája mennyire ismerős volt a számára.

- Miért verted ki a poharat a kezemből?

- Nem tudom. Csak azt éreztem, hogy veszélyes.

- Azt mondtad, hogy a halálom van benne.

- Tényleg nem tudom, mi volt benne.

Patrick felsóhajtott, és témát váltott.

- A szüleid miért engem hívtak meg ma este?

Darian bizonytalanul ingatta a fejét.

- Nem tudom – suttogta. – Én csak nagyon szerettem volna találkozni magával. Abban reménykedtem, hogy talán tudja, mi történik velem. Mert maga tudja, ugye?

- Igen. Azt hallottam, hogy téged örökbe fogadtak. Emlékszel az igazi szüleidre?

- Nem. Pici koromban kerültek az árvaházba, onnan fogadtak örökbe. Semmilyen emlékem nincs róluk. – Az ujjait összefonta a hasán. – Miért?

Patrick habozott, mennyit mondjon el neki. Darian annyira törékenynek tűnt. Képes lesz a jogar elkészítésére egyáltalán?

- Mennyire ismered a Bal Sagothokat?

- Apa sokat mesélt róluk, és amikor megjelentek az első minták a bőrömön, rájuk kerestem a neten.

- Tudod, mi a Hatalom jogara?

- A Rend örök jelképe, vagy valami ilyesmi. Megsemmisült a Fekete Sas támadásakor. Legalábbis a hivatalos álláspont szerint. De nem ez történt, igaz?

Patrick nemet intett. Hagyta, hogy a jelek megjelenjenek a bőrén.

- A jogar erejének egy része bennem van. A készítők úgy kódolták, hogy baj esetén semmisítse meg önmagát. Egy része viszont mindig keres magának egy úgynevezett gazdatestet, amíg a jogar készítőjének leszármazottja fel nem ébred, és el nem készíti újra.

- Úgy érti, hogy…

- Azt hiszem, te vagy a kovácsmester leszármazottja, aki újrakovácsolhatja a pálcát.

Darian sápadtan nézett rá. Erre az eshetőségre álmában sem gondolt volna.

- Biztos?

Patrick a naplószerűségre bökött.

- Aszerint igen.

- Értem. – De nem értett semmit.

O’Slaughly megszánta, ahogy bizonytalanul bámult rá.

- Tehetünk azért egy próbát. Szeretnéd?

- Igen.

- Rendben van. Ideadnád a kezed?

A férfi figyelmét nem kerülte el, hogy a fiú elpirult, amikor a tenyerébe csúsztatta az ujjait.

- Nem fog fájni, de kellemetlen lehet.

- Nem félek.

Patrick a falfehér arcot, a határozott tekintetet figyelte. Feltérdelt az ágyra, és szabadjára engedte az erejét. A jelek feketén kúsztak fel a bőrén, mágiája apró szikrákat keltett közöttük. Darian összerezzent, ahogy a puhatolózó energia a bőre alá szivárgott. Saját mágiája olyan erővel reagált, hogy Patrick felkiáltott. Darian mágiája ugyanis olyan forró volt, akár a perzselő tűz. Egy pillanatra úgy érezte, hogy szétégeti a légcsövét, a szemét, a kezét, a belsejét, és akkor a jogar ereje szinte lelkesen üdvözölte ezt a tüzet.

Patrick hátrazuhant az ágyra, zihálva próbált levegő után kapkodni, de csak ez a tűz volt, amely összefonódott a pálca erejével. Kiáltani akart, mielőtt a mágia felemészti, ám képtelen volt rá. A távolból egy hangot hallott. Hűs ujjak érintették az arcát, kósza esőcsepp hullott a bőrére, amely enyhítette a forróságot benne. Végre levegőt is kapott. Felnézett. Darian sírva, rémülten térdelt felette.

- Azt hittem, megöllek – szipogta, és a mellkasára vetette magát. Rémületében simán letegezte a férfit, de ez érdekelte most legkevésbé a parancsnokot.

Patrick nehézkesen felemelte a kezét, és megsimogatta a haját.

- Nem olyan könnyű engem megölni… - mormolta rekedten.  

- Mi történt?

- A mágiám találkozott a tieddel. – Patrick, ha nem maga éli át, nem hitte volna el, hogy egy fiúnak ilyen ereje legyen. A kovácsmesternek anno ilyen mágiája volt, vagy az idők alakították át a képességét? Zach talán tud válaszolni erre a kérdésre.

- Jól vagy?

- Nem annyira, de minden rendben lesz.

Darian a sarkára kuporodva nézte, ahogy kiül az ágy szélére. Nagyon rémültnek látszott. Patrick kinyújtotta érte a kezét, és magához húzta. Megsimogatta a haját.

- Tényleg nincs semmi baj.

- Azt hittem…

- Sssh… - Patrick soha nem a gyengédségéről volt híres, de Darian rémülete valahogy rést ütött rajta. Egy pillanatig maga is azt hitte, hogy itt a vég, így most nem csak a fiút, de magát is nyugtatta, akinek lassan felszáradtak a könnyei.

- Mit művel? – Kirk Bryant éles hangjára Darian összerezzent. Patrick viszont csak hátrapillantott a válla felett.

- Megtenné, hogy kimegy?

- Azt kérdeztem, hogy mi folyik itt?! Darian!

A fiú azonnal ki akart bontakozni az ölelésből, de Patrick önkéntelenül is szorosabban ölelte. Érezte, hogy valami nincs rendben.

- Ellenőriztem, hogy Bal Sagoth-e – mondta. – A mágiáink azonban rosszul reagáltak egymásra, Mr. Bryant. Darian megijedt, ennyi az egész.

- Még, hogy megijedt! – A férfi két nagy lépéssel ott termett mellettük, és megragadta a fia vállát. Patrick döbbenten érezte, hogy kitépi a karjai közül, és ütésre emeli a kezét. – Megmondtam, hogy soha többé ne merészelj ilyen mocskos dolgot csinálni!

Darian felkiáltott, eltakarta az arcát. Patricket soha nem érzett düh rántotta talpra. Elkapta Bryant karját, és olyan erővel lökte el, hogy a férfi elesett. Darian elé lépett, mágiája kavargó szélvihar volt körülötte, s kékezüst szemében villámok fénye cikázott. A jogar érezte a veszélyt, így mintája életre kelt a férfi bőrén.

- Egy ujjal se merjen hozzáérni! Megértette?

- Ő az én fiam!

Patrick elindult Bryant felé. Fölé magasodott.

- Azt kérdeztem, megértette-e?! – suttogta vészterhesen.

A ház ura megdermedt. A szoba levegője lehűlt, meglátszott a leheletük. Patrick haja lobogott, és a távolból mintha égzengést hallottak volna.

- Igen. Megértettem.

Patrick bólintott. Visszanézett a fiúra.

- Pakold össze a legszükségesebbeket! Velem jössz a Nagymesterhez!

- Nem viheti el a fiamat!

Patrick lenézett Bryant-re, aki éppen akkor tápászkodott fel a földről.

- A maga fia jelenleg felbecsülhetetlen értékű a Rendnek. S ha nem így lenne, akkor sem hagynám magánál.

- Visszavonom a támogatásomat!

Patrick szeme összeszűkült.

- Tegye azt! – Közelebb lépett a férfihoz. – Viszont majd a Mesternek kell megmagyaráznia, miért is tette.

Bryant arca elvörösödött. Patrick meglepetésére Darian előrébb lépett.

- Semmi olyan nem történt, amire gondolsz, apa. A parancsnok csak kedves volt.

- Te pedig élvezted!

- Majdnem megöltem! Mi abban az élvezet? – csattant fel Darian kétségbeesetten.

Bryant kezdte sejteni, hogy valamit nagyon félreértett.

- Sajnálom. – Lesújtó pillantást vetett a fiára. – Tudja, parancsnok, azért kellett elköltöznünk, mert a fiam… behálózta az egyik barátomat. Mendel az üzletfelem is volt, így érthető, hogy elég kényesen érintett a dolog.

Patrick értetlenül pislogott.

- Úgy érti, hogy…?

- Igen, úgy érti! – Darian dacosan felszegte az állát. – A férfiakhoz vonzódom, és ez módfelett sérti apám erkölcseit. És már ezerszer megmondtam, hogy nem én hálóztam be Mendelt, hanem ő engem. Miért hiszel neki, és nekem nem?! – szegezte az apjának a kérdést.

- Mert… soha nem adta tanújelét, hogy ilyen ízlése lenne.

Patrick felhorkant.

- Hogy maga mekkora egy barom!

- Már megbocsásson!

- Pakolj, Darian! – Patrick komor hangjára a fiú habozott, de végül engedelmesen elkezdte összeszedni a cuccát. – Maga, Bryant, pedig egy megvetendő szemétláda! Elgondolkodott azon, hogy a fia esetleg igazat mondott? Hogy a maga drága barátja esetleg tényleg kihasználta, hogy a férfiakhoz vonzódik, és valóban ő csábította el Dariant?

- Lényegtelen, hogy ki csábított el kit! Nem engedhetem, hogy az én fiam ilyen beállítottságú legyen!

- Mert? Attól, hogy homoszexuális, még nem lesz más. Ugyanúgy a fia marad, aki szereti magát.

Bryant ajka késpengévé szűkült.

- Maga is olyan, igaz? Azért védi ennyire!

Patrick gyorsan el tudta veszíteni az önuralmát, de sejtette, hogy Cornelius nem örülne annak, ha feltörölné a padlót az egyik támogatójukkal. Bár, ha elmondja, miért tette, lehet, hogy még vállveregetésben is részesül. Cornelius ugyanis nagyon érzékeny volt erre a témára lévén, hogy a szülei kitagadták, amikor kiderült, hogy meleg. Igaz, hogy sikerült rendezniük a viszonyukat Zachnek köszönhetően, de a férfi ettől függetlenül nem felejtett.

- Darian, sietnél?

- Mindjárt megvagyok.

- Jó, addig apáddal váltok néhány szót a folyosón.

Bryant nagyot nyelt, amikor Patrick megragadta a vállát, és kipenderítette az ajtón. Az arca elsápadt, mert a férfi nekiszorította a falnak, és egészen közel hajolt hozzá. A tekintete viharos sötétséggel szegeződött rá.

- Mr. Bryant, én igazán nem akarok udvariatlan lenni, de nem hagy más választást.

- Engedjen el! El fogom mondani a Nagymesternek, hogy…

- Maga szerint a Mester kinek fog hinni? Egy olyan pöcsnek, aki úgy bánik a fiával, mint egy darab szeméttel csak, mert a saját neméhez vonzódik, vagy nekem?

Bryant tovább sápadt, már az ajka is fehér volt.

- Nem beszélhet így velem!

- Nem? – Patrick sötét hangsúlya elég fenyegető volt ahhoz, hogy a férfi idegesen összeránduljon. – Szerintem pedig igen. És tudja, miért? Mert mögöttem áll a Rend vezetője és a Tanács. Vegye úgy, hogy mindenható vagyok. – Patrick hagyta, hogy a jelek beborítsák az arcát. – A fia jelenleg mindennél fontosabb a számunkra, de legfőképp a számomra. Nem engedem, hogy megakadályozza, hogy magammal vigyem őt.

- Miért olyan fontos a fiam maguknak? – tört ki Bryantból.

Patrick lesajnálóan végigmérte.

- Fogalma sincs, kicsoda ez a fiú…

- Készen vagyok. – Darian tétován megállt a küszöbön. Egy hátizsákot vetett a vállára, és bár megpróbált könnyedén viselkedni, érezhető volt, mennyire ideges.

Patrick odalépett hozzá, és elvette tőle a táskát.

- Nem tudom, mikor jöhetsz haza – mondta csendesen. – Búcsúzz el a családodtól!

Darian szorongva pillantott fel rá, de bólintott.

- Veszélyben vagyok?

- Talán. – Patrick tudta, ha egy Abbotthoz hasonló fanatikus mágus megtudná, hogy Darian létezik, mindent megtenne, hogy megölje, vagy éppenséggel elrabolja. Ezt viszont nem engedheti. A jogarnak létre kell jönnie.

Darian hosszan meredt rá, aztán kihúzta magát.

- Rendben. Menjünk!

Szótlanul hagyták el a házat, Darian anyja a kezét tördelve nézett utánuk az ajtóból, míg a férje el nem húzta onnan. Patrick besegítette a fiút a hátsó ülésre, majd beült melléje. A táskát letette a lábukhoz.

- A központba, Greg!

- Igenis, uram. – A sofőrjének szeme sem rebbent, hogy Darian is velük tart. Megszokta már Patrick különcségeit.

- Parancsnok? – Darian sokáig kifelé bámult az ablakon, és Patrick nem akarta zavarni, így szólt hozzá.

- Igen?

- Mi fog történni velem?

Patrick rámosolygott.

- Nyugodj meg! Minden rendben lesz.

Darian kis ideig habozott, majd óvatosan megérintette a férfi kézfejét. Amikor nem látott idegenkedést és tiltakozást az arcán, lassan elmosolyodott. Úgy látszott, a testi érintkezés megnyugtatta, így Patrick hagyta, hogy fogja a kezét. Elmerült a gondolataiban, így észre sem vette, hogy egy idő után megfordította a kezét, és összefonta ujjait a fiúéval…

 

 

3.

 

Darian kíváncsian nézett körbe. Amióta csak beléptek a Rend épületébe, folyamatosan a fejét forgatta, hogy mindent szemügyre vehessen. Patrick egy időre magára hagyta egy kis fogadóteremben. A hátizsákját is magával vitte, és azt mondta, siet.

Darian ideges volt, de igyekezett lenyugtatni magát. A telefonját vagy a füzetét magához vehette volna, amíg vár. Mély levegőt vett, majd még egyet. Izzadt a tenyere. Egyrészről örült, hogy végre kiderül, mi történik vele. Másrészről félt is, hiszen fogalma sem volt, mi vár rá. Ha a parancsnok igazat beszélt – márpedig miért hazudott volna – akkor igen nagy feladat vár rá. Egy olyan feladat, amiről nem tudta, hogy képes lesz-e végrehajtani.

- Gyere velem! – Patrick komor arccal nyitott be hozzá. – A Mester fogad minket.

- Ilyen későn?

- Zach-el együtt későn fekszenek.

- Oh! – Zavarba jött, de igyekezett lépést tartani a férfival.

Tudta, hogy a Rend vezetője és az Őrző együtt élnek, de ez olyasmi volt, amiről úgy gondolta, hogy neki soha nem fog megadatni. Ha azt akarja, hogy az apja elégedett legyen, akkor minden vágya ellenére egy nőt kell feleségül vennie. Irigyelte a Nagymestert, hogy azzal élhet, akit szeret.

- Mire gondolsz? Nagyon elmerengtél.

- Tényleg igaz, hogy a Nagymester és az Őrző…?

- Igen. Házastársak.

Darian szeme tágra nyílt.

- Összeházasodtak? – tört fel belőle a meglepett kiáltás. Rengeteg videót és képet látott róluk a neten, de erről nem volt szó sehol.

- Igen. Nem verték nagydobra, úgyhogy, ha megkérhetlek, te se tedd.

- Nem, dehogy. – Darian szíve őrült ritmusban vert izgatottságában. Ő még sohasem volt igazán szerelmes. Azt hitte, hogy szereti Mendelt, de végül rá kellett döbbennie, hogy tévedett. Milyen érzés lehet ennyire szeretni valakit? – Te már voltál szerelmes?

Patrick annyira meglepődött, hogy megtorpant. Lenézett a fiúra. Kicsit nyugodtabbnak tűnt, sötét antracitszürke tekintete kíváncsian bámult fel rá. Szabályos, szív alakú arcát uralta ez a szempár, amely ősi titkokat rejtett. Törékenynek tűnt, akár a kínai porcelán, de Patrick érezte, hogy ez csak a látszat. Hogy ez a fiú erősebb, mint ő.

- Voltam, igen – válaszolta rekedten.

- Milyen érzés? Tudod, azt hittem, hogy szerelmes vagyok Mendelbe, de az nem szerelem volt. – Darian vállat vont. – Tudom, hogy apa azt akarja, hogy feleségül vegyek majd egy gazdag lányt, és kicsit irigylem a Nagymestert, hogy ő azzal él, akit szeret.

Patricket szíven ütötte a fiú realizmusa, az őszintesége. Feléje fordult.

- A boldogságért harcolni kell, Darian. Nem fog az ölünkbe hullni. Néha… mindent fel kell adni érte.

- Megéri?

Patrick egy fiatal lányra gondolt, akit egykor szeretett.

- Igen.

- Te mégsem vagy boldog. – A fiú mintha egyenesen a szívébe látott volna.

Keserűen elmosolyodott.

- Boldog vagyok a magam módján.

- És beéred ennyivel?

Patrick félrenézett.

- Nincs senki, akiért harcolnék – mondta halkan, majd mintha saját magát is zavarba hozta volna a vallomása, nagy léptekkel nekiindult újra a folyosónak.

- Sajnálom. Nem akartalak megbántani – rohant utána Darian.

- Nem bántottál meg. Csupán jó ideje nem érdekelt senkit a magánéletem.

Darian résztvevően pillantott fel rá.

- Baj, hogy engem érdekel? – kérdezte csendesen.

Patrick megállt egy díszesebb, kétszárnyú ajtó előtt. Hosszan nézett a fiúra, mielőtt válaszolt volna.

- Talán nem. – Kopogott kettőt, majd benyitott a szobába. – Mester! Megjöttünk.

- Gyertek be!

Darian félszegen lépett be Patrick mögött, aki betette mögötte az ajtót. A szoba hatalmas volt, a falat könyvespolcok borították, rajtuk ezernyi könyv. Középen alacsony, faragott dohányzóasztal állt, körülötte szövetborítású kanapé és fotelek sötétlettek. A jobboldali fal helyét színezett üvegablak foglalta el. Előtte a dohányzóasztalhoz hasonló faragású íróasztal foglalta el a szoba nagy részét. Mögötte sötét hajú férfi ült, éppen akkor zárta le a laptopja tetejét, és dobta le a szemüvegét. Ahogy felállt, egyik kezét zsebre dugta.

- Örülök, hogy itt vagy – mosolygott rá a fiúra.

Darian idegessége csökkent kissé.

- Jó estét! – nyögte ki, mert fogalma sem volt, hogyan köszönthetné a Bal Sagoth Rend fejét, akinek befolyása egyenlő volt egy államfőével.

- Ne ijedj meg Corneliustól! – A fotelból, amely háttal állt az ajtónak, egy vékony férfi emelkedett fel. Olyan magas lehetett, mint Darian, de ezzel meg is szűnt köztük minden hasonlóság. Szőke haját hosszúra növesztette, a szeme ragyogó aranyszínű volt, arcát fekete jelek borították. Kecsesen mozgott, olyan emberek sajátosságával, akik megszokták, hogy veszélyek közepette élnek. – Gyere, ülj le! – kérte szelíden. – Tudod, kik vagyunk?

Darian leült a kanapéra, Patrick mellé huppant, amitől magabiztosabbnak érezte magát. Bólintott.

- Te vagy az Őrző.

- Igen. A nevem Zachary Jade. Nyugodtan szólíts Zachnek.

- Köszönöm. Engem Darian Bryantnek hívnak, de gondolom, ezt már tudod.

Zach visszaült a fotelba, és keresztbe tette a lábát. Cornelius felé nyújtotta a kezét, aki a karfára telepedett, és összefonta vele az ujjait. Darian megbűvölve bámulta őket, biztosra vette, hogy nekik már fel sem tűnik e meghitt mozdulat. A Nagymester elkapta a pillantását, és elmosolyodott. Hosszú, fekete haját összefogta a tarkóján, éjkék tekintete barátságos volt. A jelek a bőrén teljesen mások voltak, mint a párjáé, de hasonló hatást keltettek: végtelen tiszteletet.

- Én Cornelius Jade vagyok, a Rend vezetője. Patrick pár szóban elmondta, mi történt, de szeretnénk, ha te magad is elmesélnéd. Nem baj?

- Nem, ha ezzel kiderül, hogy mi történik velem.

- Rendben. Kérsz valamit inni előtte?

- Nem, köszönöm. – Darian a komor Patrickre pillantott, aki biztatóan bólintott. Ebből bátorságot merítve igyekezett röviden és lényegre törően elmondani, amit neki már elmesélt. Zach és Cornelius egyszer sem szólt közbe, de Zach kétszer is ráncolta a homlokát.

- Elhoztad a jegyzetfüzetet? – kérdezte, amikor Darian elhallgatott.

- A táskámban…

- Tessék. – Patrick a zsebébe nyúlt, és átnyújtotta.

Darian hirtelen örült, amiért a naplóját felhőtárhelyre mentette és egy csomó kód védte. A parancsnok valószínűleg szemrebbenés nélkül elolvasta volna. Nem hallott még a magántulajdonról? Igaz, hogy most okkal tette, de attól még zavarta.

Zach közben átlapozta a jegyzeteit, egyes oldalakon hosszú perceket időzött, majd komolyan letette az asztalra.

- Tudod, hogy mit írtál le benne? – bökött a füzetre.

Darian a fejét rázta.

- Öntudatlanul cselekszem, ha… rám tör a kényszer, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem.

- Olyan ősi tudást birtokolsz, amely már nem létezik a világon.

- Ez azt jelenti, hogy tényleg én vagyok annak a kovácsmesternek a leszármazottja, aki a Hatalom jogarát készítette?

Zach bólintott.

- Igen.

- De én… - Darian kétségbeesetten keresgélte a szavakat. – Nekem fogalmam sincs, mit vártok tőlem! Én nem tudok kovácsolni! Nem értek a mágiához sem!

Zach megértően nézett rá. Talán csak ő tudta a jelenlevők közül, mit él át Darian.

- A tudás benned van. Nem kell tudnod semmit, csak hagynod, hogy a mágiád életre keljen, és tegye, amire létrehozták.

Darian összefonta az ujjait, és nagyot nyelt.

- Ez nem lehet ilyen egyszerű.

- Nem lesz egyszerű – értett egyet vele Cornelius. – Az élet sohasem az.

Patrick némán figyelte a fiút, aki mintha most értette volna meg a rá nehezedő teher nagyságát. Átkozta a sorsot, amiért ezt a törékeny fiút rendelte erre a feladatra. Kinyújtotta a kezét, és rátette a fiú jéghideg ujjaira.

- Nem lesz semmi baj. Képes vagy rá.

Darian döbbenten fordult feléje.

- Úgy gondolod?

- Tudom. Nem hiszem, hogy egy gyenge mágiahordozót rendeltek volna őseink ezen probléma megoldására. Csak higgy magadban jobban. Ahogy Cornelius is mondta, az élet nem egyszerű, de semmi sem az. Talán ez az az út, amely a boldogsághoz vezet.

- Hogyan?

- Fogalmam sincs – Patrick végre elmosolyodott. – De jól hangzott, nem?

Darian idegessége felengedett. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.

- De.

Patrick megszorította a kezét.

- Éreztem a mágiát, amely benned lapul. Ősi erő ez, amelyhez foghatóval még soha nem találkoztam, talán csak Zaché volt hasonló. Meg kell tanulnod használni, a magad hasznára fordítani. Nem lesz könnyű, de mi itt leszünk, és támogatunk. – Darian tekintete elsötétült, Patrick pontosan tudta, mire gondol. – Nem vagyunk a családod, sőt, nem is ismersz minket, de a Rendben egyenlők vagyunk, családtagok, akikre mindig számíthatsz. S mire az út végére érsz, talán már azt is tudni fogod, hogyan harcolj a boldogságodért, amit az apád el akar venni tőled.

Darian remegő ajkakkal bólintott, de a tekintete sokkal határozottabb lett.

- Köszönöm.

- Patricknek igaza van. Amiben csak tudunk, segítünk téged. – Zach rámosolygott.

Cornelius biccentett, a sötét tekintet azonban komor maradt.

- Lenne még egy kérdésem, mielőtt elengednénk aludni. Honnan tudtad, hogy Patricket meg akarják mérgezni? A pohárban valószínűleg méreg volt.

- Nem tudom. Csak az érzés munkált ott bennem, hogy veszélyben van. – Darian összevonta a szemöldökét. – Szinte fájdalmas volt, ahogy lökött előre, és nem is gondolkodtam, amikor kivertem a kezéből. Vagyis nem én, hanem az az energia.

- Az is te vagy – mondta lágyan Zach.

Patrick közbeszólt.

- Vettem mintát, már le is adtam a laborban. Ralf azt mondta, siet az analizálással.

Cornelius tovább komorodott.

- Ez azt jelenti, hogy valaki meg akar ölni. Tisztában van a napirendeddel is, és be tudott jutni egy olyan helyre, mint Bryant védett háza. Van valami ötleted, kinek szúrod a szemét?

Patrick derűsen elvigyorodott.

- Inkább azt kérdezd meg, kinek nem. Amióta én lettem a jogar erejének őrzője, még a tanácstagok is sandán méregetnek.

- Inkább azóta, hogy megkérdőjelezted a hatalmukat – mondta Zach nevetve.

Patrick vállat vont.

- Talán nem volt igazam?

Mindhárman tudták, hogy de igen. Csak Darian kapkodta a fejét ide-oda.

- Majd Patrick később válaszol a kérdéseidre – szólt Cornelius, látva értetlenségét. – Mivel ezentúl nem hagyhatja el az épületet, amíg meg nem találtuk a tettest, sok ideje lesz veled foglalkozni.

Patrick szeme azonnal összeszűkült.

- Felejtsd el!

- Nem engedhetem, hogy bajod essen!

- Márpedig én nem fogok gyáván meghúzódni senki miatt!

- Az a senki majdnem megölt! Ha nincs Darian, akkor nem ülnénk itt! – csattant fel Cornelius.

- Corneliusnak igaza van – szólt higgadtan Zach. – Veszélyben vagy, és te is tudod, hogy mit jelentene, ha elveszítenénk.

- Elveszítenétek a jogart is…

- Nem a jogarra gondoltam! – morrant fel Zach, és nagyon mérgesen nézett a férfira. – Hanem arra, hogy épp elég barátot vesztettünk el az elmúlt időszakban.

Patrick ezzel már nem tudott vitába szállni. Kedvetlenül vállat vont.

- Legyen, ahogy akarjátok.

Darian lenyűgözve figyelte a szócsatát. Furcsa módon, talán életében először érezte, hogy jó helyen van. Szerette ő a családját is, de velük valami mindig feszélyezte. Patrick mellett ülve, hallgatva őket, megérezte, mennyire tisztelik a másikat. Barátok. Talán családtagok is, még ha nem is vér szerint. És elég közel ült Patrickhez, hogy érezze a teste melegét, amitől olyan biztonságban érezte magát, mint még soha. Lassan elernyedt, hátradőlt. A szavak mormolássá szelídültek, a szeme le-lecsukódott. A fejét Patrick vállának dőlve aludt el.

- Szólok Andynek, hogy holnap jöjjön át. Jó lenne, ha valaki állandóan mellette lenne – biccentett az állával a fiú felé Cornelius.

Patrick lenézett a fiúra, aki kimerültségében elaludt, és most halkan szuszogott a vállán.

- Majd én vigyázok rá – mondta.

- Biztos?

- Róla álmodtam – felelte Patrick, mintha ezzel mindent megmagyarázott volna. Igazából azt is tette.

- Vidd a szobájába, és feküdj le te is. Későre jár…

Patrick óvatosan a karjaiba emelte a fiút, aki motyogott valamit, és a nyaka köré fonta a karját. Ez a bizalom annyira meglepő volt a számára, hogy egy pillanatig meghatottan állt.

- Minden rendben? – Zach aggódva pillantott rá.

- Igen, semmi baj. Jó éjszakát!

- Neked is, barátom – mosolygott rá Cornelius, bár a szemében aggodalom égett.

Patrick szorosabban ölelve a fiút, kilépett a folyosóra, majd onnan visszaindult a szobája felé. A mellette levő lakosztály, amely annak idején Zaché volt, most üresen állt, így úgy döntött, ott helyezi el Dariant. Szerette volna, ha a fiú közel van hozzá. Minél közelebb, annál jobb.

Sikerült kinyitnia az ajtót, és beoldalazott. Az ágy felé indult, oda tette le a fiút. Darian azonnal magzatpózba gömbölyödött, amitől elmosolyodott. Megemelte, amíg kihúzta alóla a takarót, majd levette a cipőjét, és betakarta. Leült az ágy szélére, a folyosóról beszűrődő fényben nézte az elnyílt ajkakat, a hosszú szempillákat, a kócos barna fürtöket. Már nyújtotta felé a kezét, hogy megérintse, amikor észbe kapott. Önmagával viaskodva felállt, és inkább kiment a szobából. A folyosón viszont a hátával az ajtónak dőlt, és azon gondolkodott, miért is kavarognak benne ezek a furcsa érzések…

 

4.

 

Darian néhány nap alatt megismerte a Rend épületének minden szegletét. Miest feszélyezettsége felengedett, kíváncsian igyekezett mindenkit megismerni. Patrick nem tölthette vele a napot, hiszen a Biztonsági Erők parancsnokaként rengeteg dolga volt. Chen, a helyettese viszont kedves volt, és körbevezette, bemutatta az őröknek, akik már idekerülése első estéjén megkapták az utasítást, hogy a fiú biztonsága mindennél előrébb való. Darian örült, hogy nem kell egyedül lennie, nem is gondolkodott el azon, hogy miért van a nap minden percében társasága.

- Hogy érzed magad nálunk? – Zach vele ebédelt az ötödik napon.

- Köszönöm, jól. Mindenki nagyon kedves.

- Ennek örülök. Rajzoltál azóta?

Darian nemet intett. Mióta közel érezte magát Patrickhez, sőt, egyetlen hívására megjelent a férfi, valahogy a kényszer, hogy alkosson, kicsit elcsitult.

- Elnézést, hogy késtem. – Cornelius lépett be az ebédlőbe. Lehajolt Zach-hez, és megcsókolta. – Anya most hívott, a hétvégén meglátogatnának minket apával.

- Tényleg? – Zach arca felragyogott.

Darian irigységet érzett. Az ő szülei még csak nem is keresték.

- Patrick mindjárt itt lesz, de az egyik nyomozója most futott be. – Ült le Cornelius a helyére.

Darian kicsit felderült. Reggelinél látta utoljára a férfit. Ha nem gondolta volna, hogy lehetetlen, felmerült volna benne, hogy Patrick kerüli őt.

- Elnézést. – A férfi éppen ekkor érkezett. Fáradtnak tűnt. Leült Darian mellé, és biccentett Corneliuséknak. – Jó étvágyat!

- Milyen híreket kaptál?

- A pezsgőmbe valószínűleg az egyik külsős pincér tett valami kimondhatatlan nevű anyagot. Bryanték estélyére vették fel a fickót, aki még a munka befejezése előtt eltűnt. A neve Robert Smith, harminckét éves. Lenyomoztattam, az igazi Robert Smith negyvennyolc éves, és éppen Floridában nyaral a családjával. Kiadtam a körözést, de nem hiszem, hogy jutunk valamire. A fickó profi volt.

- A fő kérdés, hogy ki bérelhette fel?

Patrick mert magának a levesből, és vállat vont.

- Túl sok ellenségem van. Tudjátok, mint a viccben…

- Patrick! – Zach és Cornelius egyszerre szólt rá, mire sértetten elhallgatott.

Darian akarata ellenére felkuncogott. Ránéztek.

- Bocsánat, de néha olyan viccesek vagytok.

Zach elmosolyodott.

- Patrick köztünk a legviccesebb, de az összes poénját ismerjük már. Ha szépen megkéred, talán neked is elmeséli őket.

Patrick végiggondolta a dolgot, és megrázta a fejét.

- Az összes felnőtteknek szól.

Darian keze megállt, ahogy a szájához emelte a kanalát.

- Nem vagyok már kisgyerek – mondta halkan.

Patrick ránézett. Darian sokkal nyugodtabbnak és összeszedettebbnek látszott. Akármilyen törékeny csontozattal és finom vonásokkal rendelkezett is, s akármilyen fiatal volt, a férfinak igazat kellett neki adnia. Már nem volt gyerek.

Utánakérdezett az árvaháznál, és kutatást indított az igazi családja után. Nem szólt róla neki, mert egyelőre minden nyom negatívnak bizonyult. Mintha Darian az égből pottyant volna az otthonba. Bryantékat is kifaggatta telefonon, viszont ahogy előre sejtette, a szülők semmit nem tudtak a gyerek előéletéről. Darian soha nem beszélt arról, még pici korában sem, hogy emlékezne az igazi szüleire. Az iskolát is megkereste, egy magánsuliba járt, és mint kiderült, nem voltak barátai. Még újnak számított, nem is nagyon barátkozott senkivel. Többen megjegyezték, hogy állandóan zenét hallgatott és olyankor a füzetébe rajzolgatott. Ha szóltak is hozzá, nem reagált, olyan volt, mintha transzban lett volna. Kíváncsi lett erre, jelezte az őröknek, ha ilyesmit tapasztalnak nála, azonnal szóljanak neki, de az elmúlt napokban Darian átlagos középiskolásként viselkedett. Nyoma sem volt annak, hogy zárkózott lenne. Kicsit félénk volt, de ha valaki barátságos volt vele, azonnal mosolygott és kedves lett.  

- Beszéltem az osztályfőnököddel. Egy ideig itthonról tanulsz, elküldik e-mailben a tananyagot.

- Rendben. Vizsgázni hogyan fogok?

- Ezt most még nem tudom. Azokon a napokon maximum testőröket kapsz.

- Hű, de menő! – Darian hangjában nem volt öröm. Kedvetlenül turkálta tovább az ebédet.

- Sajnáljuk, hogy hiányolnod kell a barátaid! – jegyezte meg Zach.

- Nem igazán voltak a barátaim. Még nem illeszkedtem be, meg ez egy elitsuli. Attól függ, kivel barátkozhatsz, hogy apádnak mennyi pénze van.

A három férfi összenézett.

- Nem hangzik jól.

- Elmegy. – Darian eltolta maga elől a tányért. – Kértem apámat, hogy hadd járjak egy normális suliba, de miután ő jobban tudja, mi kell nekem, ezért nemet mondott.

- Patrick elmesélte, hogy az apád nem örül annak, hogy meleg vagy – fogalmazott Zach nagyon óvatosan.

Cornelius töltött magának még egy pohár vizet, és úgy húzta le, mintha alkohol lett volna. Láthatóan kényes téma került előtérbe.

- Meglepődtem volna, ha nem mondja el.

- Nem tudtam, hogy titok.

- Nem az, csak fura, hogy itt mindenki elfogadó és nyíltan lehet beszélni róla.

- Bárcsak így lenne. – Zach megfogta Cornelius kezét. – Ez egy olyan álomkép, amiért még rengeteget kell dolgoznunk.

- Munkáról jut eszembe, tegnap kihagytátok az edzést. – Patrick szeme összeszűkült.

- Közbejött egy telefonhívás és az ügy, sajnos, sürgősebb volt, mint a napi mozgásadagunk.

- Ez nem csak a mozgásról szól, Cornelius!

- Ilyenkor olyan, mintha az apámnak gondolná magát. – Cornelius Darianre kacsintott.

- Jobb lenne, ha mindenki maga dönthetné el, akar-e tesizni. Én például utálok, mégis kell a suliban.

Elnevették magukat. Patrick hátradőlt és rámosolygott.

- Ez nem csak tesi, hanem önvédelmi edzés is. Mivel a Nagymester és az Őrző jelenleg mágia nélkül élnek, ellenségeik viszont vannak bőven, kénytelenek szerény személyem edzéstervét követve önvédelmet tanulni. Ebbe beletartozik a közelharc, a fegyverhasználat és még egy csomó minden.

- Az Akadémián ezt nem tanulták meg? Mármint Cornelius volt előtted a Biztonsági Erők parancsnoka. Csak a mágiára hagyatkozott harcban?

- Az ellenfeleink nem átlagos emberek, hanem mágusok voltak mindig is – sóhajtott fel a Nagymester. – Az egyszerű embereknek mágus ellen esélyük sincs. Azelőtt megállítjuk őket, mielőtt egyáltalán bárminek nekikezdene. Kivétel ez alól a mesterlövész, de az egy más történet.

- Akkor ti hogyan akarjátok felvenni velük a harcot mágia nélkül?

- Nagyszerű társaink vannak, nincs okunk aggodalomra.

- Csak nekem, elvégre az én feladatom megóvni a hátsótokat – szólt közbe Patrick. Bekanalazta az utolsó adag levest, majd már állt is fel. – Mennem kell, ti csak fejezzétek be, de legkésőbb ötkor az edzőteremben akarlak látni benneteket! Komolyan gondolom!

- Igenis, parancsnok! – Zach tréfásan szalutált.

- Mehetek én is? – Darian a férfi után szólt, aki az ajtóból fordult vissza. 

- Gyere!

A válasz kicsit bizonytalan lett, de Patrick már ott sem volt, hogy rákérdezhetett volna. Elkapta viszont Zach kérdő pillantását.

- Szerinted sem akarja, hogy menjek? Nem akarok láb alatt lenni.

- Nem leszel – nyugtatta meg Zach. – Gyere csak nyugodtan. Patricknek mostanában úgyis csak mi jelentjük a kihívást, és valljuk be, mi nem vagyunk elég szórakoztatóak. Nem igaz, Cornelius?

- Kíváncsi vagyok, mit tud a mágiád – bólintott a férfi.

- Arra én is – sóhajtott Darian aggodalmasan.   

 

            Pontban ötkor léptek be az edzőterem ajtaján. Átöltöztek fekete tréningruhába, Darian is kapott egyet, mert edzőruha nem volt nála. Eszébe sem jutott, hogy ilyesmire itt szüksége lehet. Már edzettek a teremben, de a Nagymestert látva mindenki abbahagyta, amit éppen csinált és meghajolt.

- Folytassátok tovább! – Patrick energikus léptekkel érkezett. Fekete nadrágot, cipőt és trikót viselt, utóbbi nem igazán takarta az izmait, Darian szinte zavarba jött a látványtól. – Bemelegítés – adta ki a parancsot.

Darian úgy gondolta, miért ne állna be ő is és nekiállt utánozni a mozdulatokat. Olyan volt, mint tesiórán, amiket mindig kész kínszenvedésként élt meg, ám most a kíváncsiság elnyomta az ellenérzéseket. Egy idő után felvette a ritmust és büszkén állt meg Patrick előtt.

A férfi a homlokát ráncolta, de nem szólt semmit. Helyette magához szólította az egyik emberét, Zachet és őt is félreállította. Cornelius kontaktlencsét tett be, furcsa volt a megszokott szemüveg nélkül.

- Mágiahasználat nincs – figyelmeztette az emberét Patrick.

- Igenis.

Darian szája tátva maradt, ahogy Corneliust figyelte harc közben. Az ereje nélkül is gyors és pontos támadásokat hajtott végre, egyszer sikerült elérnie az ellenfelének, de azt is blokkolta. Izzadtan, csak egészen finoman zihálva állt vissza Zach mellé a győzelem után.

- Nagyon ügyes voltál! – Darian nem állta meg, hogy ne vigyorogjon rá.

- Köszönöm.

- Nincs beszéd, Darian!

- Oh, bocsánat!

- Zach!

- Igenis.

A Nagymester és az Őrző is átadta az irányítást a férfinak, s láthatóan ez a javukra vált. Zach gyorsabb volt Corneliusnál, viszont nem tudott az ütéseibe annyi erőt belevinni, így egy erőteljesebb támadássorozat térdre vitte. Ellenfele talpra segítette, ugyanúgy zihált, mint az Őrző.

- Egyre jobb, uram!

- Köszönöm, Eddy.

Patrick nem szólt rájuk, Dariant bámulta, aki lelkesen várta, hogy rákerüljön a sor. Jobb lesz, ha vele ő foglalkozik.

- Tanultál valaha közelharcot, Darian?

- Nem.

- Akkor az alapoktól kell kezdenünk. Mondjuk, a védekezéssel. Nem használjuk az erőnket, rendben?

- Igen.

Zach visszaállt Cornelius mellé. Aggodalmasan összenéztek, amikor Darian megállt Patrick előtt. A teremben valahogy mindenki megérezte a feszültséget, és abbamaradt az edzés. Már híre ment, hogy Darian nem akárki, viszont nem sokat néztek ki a törékeny fiúból. Patrick halkan magyarázta, mit kell csinálnia, mutatta is, ha kellett, finoman irányította a kezét. Darian teljesen elmerült a hangjában és egyre határozottabban mozdult, amikor a férfi támadt. Örült, hogy a parancsnok nem visz bele erőt, mert az izmokat látva úgy sejtette, simán fel tudná kenni a falra.

- Jó, nagyon ügyes vagy! – Patrick kedvesen megkócolta a haját.

- Kösz! – Felnevetett rá.

- Próbáljuk meg, hogy egy kis erőt viszünk bele, rendben?

- Igen. – Valamiért nem félt, tudta, hogy a férfi nem fogja bántani.

Patrick gyengéden feléje ütött, minimálisra csökkentette az erőt, amit kifejtett, nehogy a fiúnak baja legyen. Maga sem volt tisztában azzal, mi siklott félre. Talán az, hogy Darian olyan csillogó szemmel nézett rá és a mosolya még ott volt az ajkán. Félreütötte a kezét, ahogy az előbb mutatta neki, viszont – valószínűleg ösztönösen – ugyanazzal a mozdulattal vissza is ütött. Csakhogy ebben az ütésben benne volt a mágiája is. Nem volt a tudatában, Patrick ereje viszont már azelőtt reagált, hogy felfoghatta volna, mi történik. A jogar és a saját ereje viszont semmi volt Darianéhez képest, amely olyan erővel érte el, mint a kalapács az üllőn fekvő vasat.

Hangos kiáltással tántorodott hátra, a jelek életre keltek a bőrén. Darianre pillantott, aki őt nézte. Nem volt ijedt, csak bámult rá, mintha valami érdekes bogarat látna. Nem volt benne semmi kisfiús báj, porcelánszerű sérülékenység vagy ártatlanság. Csak a fekete jelek a bőrén, amelyek mintha nyers ecsetvonásokkal lettek volna a bőrébe karcolva. Vörösen lüktettek, igen, éltek, akár a parázs, úgy izzottak.

- Ügyes voltam?

- Igen. – Kiegyenesedett. A fiú láthatóan nem volt tudatában annak, mi is történik. – Aktiváltad a mágiám – mutatta a karját.

- Sajnálom. – Darian végre pislogni kezdett. A kezére pillantott, a homlokát ráncolta. – Rajtam is…

- Semmi baj. Még nem tudod irányítani. – Zach kedves hangjára már kifejezetten rémültnek látszott.

- Megint bántottalak? – eszmélt fel és Patrick felé lépett.

A férfi meg lépett egyet hátra.

- Nincs semmi baj – mondta.

Darian tudta, hogy van. Keserű érzés tolakodott a nyelvére. Körbenézett. Már senki nem volt olyan könnyed és nyugodt, mint korábban. Érezte a levegőben a feszült várakozást. Miatta? Ő csinálta? A kezére pillantott, a jelekre, amelyek ott lüktettek teste felszínén és a legmélyén is.

- Félsz tőlem?

- Nincs miért, mert nem akarsz bántani, nem igaz? – Patrick mosolyogni próbált. Nyegle vidámsága most nem volt sehol.

Dühös lett. Nem Patrickre, vagy másokra, hanem önmagára. A jelek már pipacspirosan égtek a bőrén és érezhetően megemelkedett a hőmérséklet a teremben. Zach el akart indulni feléje, de Cornelius elkapta a karját és a fejét ingatta.

- Mindenki távozzon! – mondta határozottan.

Fegyelmezett rendben mindenki elhagyta a termet. Cornelius a bejárati ajtó mellé húzta Zachet, hogy szükség esetén időben kilépjenek ők is.

- Ez gyávaság – morogta a férfi.

Cornelius erre szemrehányóan rápillantott és inkább nem válaszolt.

Patrick érzékelte, hogy egyedül maradnak. Darian a kezét nézte, a jeleket követte a mutatóujjával, aztán dörzsölni kezdte, mintha azzal letörölhette volna onnan őket.

- Miért velem történik ez? – kérdezte kétségbeesetten.

Patrick ugyanezt a kérdést tette fel magának a támadás óta ezerszer. Választ nem kapott, és nem tudta, Dariannek mit mondhatna. Felsóhajtott és odasétált hozzá. Lefogta a vékony ujjakat, mert már körömmel esett neki a kézfején az egyik jelnek. Mágiája szinte belesimult a tűzbe, ami belőle áradt. Forró volt, de nem elviselhetetlenül forró.

- Nem tudom.

- Nem akarlak bántani! Senkit sem akarok!

- Nem bántottál! Nem történt semmi, csak a mágiád automatikusan reagál a jogarra.

- Mint most?

Patrick érezte a tapogatózó lángnyúlványokat. 

- Mit érzel?

- Azt, hogy van nálad valami, ami az enyém. – Darian felnézett rá.   

- A jogart akarod?

- Igen.

- Akkor miért nem veszed el?

Darian habozott, Patrick pedig rettegett a választól.

- Mert azt hiszem, hogy azzal megölnélek…

 

 

5.

 

            Az Akadémia jelvényével ellátott köpeny szinte suhogott, ahogy tulajdonosa sietős léptekkel haladt a folyosón.

- A Nagymester már várja – nyitotta előtte ki az ajtót az egyik őr.

- Köszönöm.

Andy elképzelni sem tudta, mi az oka, hogy Cornelius magához rendelte.

- Mi történt? – Ez volt az első kérdése, amint meglátta a férfit.

A szobában még hárman ültek, Zachet és Patricket ismerte, a harmadikról pedig azonnal sejtette, kicsoda. Cornelius már beszélt vele a „megtalált” Kovácsmesterről.

- Köszönöm, hogy ilyen gyors voltál.

- Hívtál, jöttem. – Andy együtt járta ki az Akadémiát Corneliusszal. Szoros barátság fűzte össze őket azóta is. – Ő a Kovács? – intett az állával a fiú felé.

- Darian Bryant. – Cornelius közelebb húzta a kanapéhoz. – Darian, ismerd meg Andrew Callowayt, jóbarátomat és tanácsadómat. Andy az Akadémia igazgatója és tanára.

- Helló, Mr. Calloway! – Darian elég sápadt volt, de felállt, hogy kezet fogjanak.

- Szia, Darian! Örülök, hogy megismerhetlek.

- Üljünk le! – Cornelius lenyomta a kanapé üres helyére és visszaült Zach mellé, a megszokott helyére.

Az edzés óta mindannyian lezuhanyoztak, átöltöztek. Semmitmondó dolgokról beszélgettek, míg Andy odaért. A férfi most kényelmesen elhelyezkedett és végigmérte őket.

- Mi a baj?

- Miből gondolod, hogy baj van? – Patrick, aki a Fekete Sas támadása óta szintén barátjaként tekintett a férfira, most felvonta a szemöldökét.

- Úgy néztek ki, mint akik temetésről jönnek. 

Zach, aki eddig a gondolataiba merülve ücsörgött, halkan megszólalt és pár mondatban elmesélte, mi történt az edzőteremben.

- Szoktatok még egymással álmodni? – Andy Patrickre pillantott.

- Nem. Darian?

- Nem.

- Az erődet sem érzékeled?

- Nem, bár nem tudom, hogy mit is kellene pontosan éreznem. – Darian feszülten ökölbe szorította a kezét.

- Mit érzel akkor, amikor használod?

Darian elgondolkodott.

- Eleinte fizikai rosszullétet éreztem, hányingerem volt és gyenge voltam, néha elhomályosult a világ. Amióta itt vagyok, egyszer sem használtam az erőm, olyan, mintha nem is lett volna, rossz álom lenne. Ma azonban…

- Mi történt ma, Darian?

Patrick válaszolni akart, de Zach finom jelzésére hallgatott.

- Nem tudom. Egyszer csak ott volt az erő és nem tudtam irányítani. Ő irányított és én… csak egyszerűen hagytam, mert nem tudtam, mit is kellene csinálnom. – Patrickre nézett. – Nem akartalak bántani.

- Tudom.

- Tudsz bármit az erődről?

- Mármint mire gondol?

- Magam sem tudom. – Andy a levegőbe intett. – Mi, mágiahasználók, a legtöbb esetben már egészen kicsi korunktól tisztában vagyunk azzal, kik vagyunk. A mágia velünk van, a második bőrünk, ha fogalmazhatok így.

- Nekem ez olyan, mintha skizofrén lennék.

Andy elmosolyodott.

- Az elején talán Zach is ezt érezte, nem igaz?

- Oh, dehogynem. Csak én majdnem meg is öltem valakit mindjárt az első alkalommal. Az, hogy önvédelem volt, nem sokat nyomott akkor a latban. – Zach Cornelius kezéért nyúlt. – Olyan volt… Tényleg olyan érzés volt, mintha az erőm uralkodna felettem. Hosszú idő telt el, mire teljesen megismertem és irányítani tudtam. A sors szeszélye folytán ez nem tartott sokáig.

- Ez elég rosszul hangzik.

Cornelius felsóhajtott.

- Néha, ha nem tudod kontrollálni, bánthatsz embereket és igen, ha elég erős vagy hozzá, ölni is tudsz. Ám ez nagyon ritkán fordul elő.

- Az Akadémia tanít meg minket a helyes használatára, az irányítására – vette vissza a szót Andy –, és azt, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet és a legjobbat. Patrick például viharmágus, a természeti erőknek parancsol és ha nem tanulta volna meg, hogyan tartsa uralma alatt, akkor akkora vihart lenne képes alkotni, amellyel romba dönthetné a várost.

- Komolyan? – Darian a férfi felé fordult.

Patrick szerényen vállat vont.

- Buta izomagynak tűnök, aki semmire se képes, mi?

- Nem! Fel sem merült bennem ilyesmi! – Darian zavarba jött és félrenézett.

Andy Corneliusra pillantott.

- Szeretnéd, ha Darian megismerné az Akadémiát?

- Felmerült bennem, igen. Tudni szeretném, meddig terjed az ereje, és jó lenne, ha valaki tanítaná. Aki nem Patrick.

- Egy kis távolság a javatokra fog válni – vigyorgott Andy.

- Ezt most úgy mondod, mintha szerelmesek lennénk! – csapott feléje Patrick. Mindenki nevetett, Darian azonban még jobban összehúzta magát. Megkedvelte a férfit, tényleg nem akarta bántani és most gyűlölte a képességét, ami szó szerint elválasztotta őket egymástól.

Másnap délelőtt, amikor Dariannek át kellett volna költöznie az Akadémiára, Zach kopogott be hozzá.

- Nem kell csomagolnod.

- Miért?

- Zavargásokat jelentettek az állam déli feléből. Patrick mindjárt indul. Andynek pedig egy rebellis diákkal gyűlt meg a baja és amíg nem csinál rendet az iskolában, nem mehetsz oda.

- Értem. – Darian lerogyott az ágy szélére.

A tegnapi nap után rosszul aludt, forgolódott. Egyszer olyan hangot hallott, mintha valaki benyitott volna hozzá, de aztán képzelgésnek nyilvánította. Zach megértően bámult rá, majd nagyot sóhajtva leült mellé.

- Sajnálom, hogy rosszul érzed magad.

- Nem érzem, csak… Ez most elég rossz. Nem akarom bántani Patricket!

- Tudom. Mindannyian tudjuk. Az Akadémiát ne büntetésként fogd fel.

- Pedig pont olyan, mint amikor apám átíratott másik suliba Mendel miatt.

- Mendel volt a barátod? – Zach hallott róla már Patricktől, olvasta a jelentést is, de arra gondolt, talán a fiúnak jót fog tenni, ha beszél róla.

- Igen.

- Mióta tudod, hogy meleg vagy?

- Már elég régóta, de otthon nem mertem ilyesmiről beszélni. Apu nem túl elfogadó, mindenkiről megvan a véleménye, aki más és lényegtelen, hogy a bőröd színe fekete vagy homo vagy, neki egyre megy.

- Egyszer találkoztam vele egy fogadáson. Rendesnek tűnt.

- Nem kedvel titeket, mert melegek vagytok.

- Gondoltam. Akkor viszont miért támogatja a Rendet?

- Mert így befolyásos barátokra tehet szert.

- Értem. – Zach máris kihúzta a következő parti meghívottjainak listájáról Kirk Bryantet. Nem, mintha meg akarta volna hívni, amióta hallott róla, mit művelt Dariannel. Corneliusszal egyetemben iszonyatosan mérgesek voltak a szülőkre, és már tervbe vettek egy látogatást is a Bryant házban.

Darian törökülésben elhelyezkedett az ágyon.  

- Igazából nem tudtam, hogyan mondhatnám el nekik. Mendel meg… kedves volt és elég sok időt töltött nálunk. Apámmal ellentétben őt érdekelte, mi volt a suliban, milyen zenét hallgatok, mi a kedvenc filmem.

- Jól hangzik. – Zach a szeme sarkából mozgást érzékelt a félig nyitott ajtónál, megfeszült, aztán megérezte Cornelius könnyű illatát. Elernyedt és újra csak Darianre figyelt, pedig a folyosón már nem csak kedvese, hanem Patrick is ott állt. Mindketten nekitámaszkodtak az ajtó két oldalán a falnak és úgy hallgatták a beszélgetést.

- Az volt. Nem erőltetett semmit, és nem érzem úgy, hogy szégyellnem kellene magamat miatta. Anyám látott meg minket és utána már… mindegy volt. Apám egyikünket sem hallgatta meg, valamiért azt vette a fejébe, hogy én csábítottam el Mendelt.

- Nem keresett azóta sem? 

- Beszéltünk, de miután apám azzal fenyegette, hogy feljelenti és kivonja a tőkét is a cégükből, úgy döntöttünk, hogy nem keressük egymást.

- Szeretted?

- Azt hiszem, nem. – Darian az ujjait bámulta. – Nem feküdtem le vele. Csak csókolóztunk, meg ilyenek. Tényleg rendes volt, de nem voltam belé szerelmes, vagy ha mégis, hát, nem vettem észre. Azt sem tudom, milyen érzés. Te honnan tudtad, hogy szereted Corneliust?

Zach elmerengett.

- Mindig is szerelmes voltam belé – vallotta be. – A szülei örökbefogadtak, miután őt kitagadták. – Darian szeme tágra nyílt. – A róla készült fotókat eldugták jó mélyre, nehogy szembetalálkozzanak vele. Egyik nap megtaláltam az egyiket és… bár nem tudtam, hogy szeretem, de azt igen, hogy meg akarom ismerni. Úgy hozta az élet, hogy egyik reggel felébredtem és ott állt az ágyam mellett. Mogorva volt és hideg, mint a jég, de éreztem, hogy ez csak a felszín. Hallottál a harcról, amikor legyőzte Webstert, az előző Nagymestert? – Darian bólintott, miközben még a lélegzetét is visszafojtva hallgatta. – Meghalt volna, hogy megvédje a Rendet, a társait és engem. – Zach az ajtó felé nézett, elmosolyodott. – Meghaltam volna, hogy ő éljen.

Odakint Cornelius nagyot nyelt és a szemközti falat bámulta. Patrick ugyanígy tett, mindig lenyűgözte a két férfi közötti mély szerelem. A fülesében Chen sürgetni kezdte. Eredetileg el akart búcsúzni a fiútól, most viszont elbizonytalanodott. Cornelius érzékelte ezt, mert megmozdult. Két koppantás után belökte Darian szobájának az ajtaját.

- Hát, itt vagytok! – A szeme különösen csillogott. – Patrick jött elköszönni – mondta, így rákényszerítette a férfit, hogy kövesse.

- Sietek, Chen! – dünnyögte a helyettesének, majd megtorpant.

Darian felragyogó arccal ugrott fel.

- Azt hittem, már elmentél!

- Nem tudom, mikor jövök vissza.

- Oké. – A fiú egyik lábáról a másikra állt. – Vigyázz magadra!

- Te is. Megerősítik a védelmed, amíg nem vagyok itthon, de ha baj van, sietek haza.

- Rendben. 

Patrick habozott, majd közelebb lépett és összekócolta a haját.

- Ne szeress bele senkibe, amíg meg nem jövök!

Darian elpirult, amitől észbe kapott. Tiszta hülye, miket beszél! Sarkon is fordult és már csak az ajtóból fordult vissza.

- Vigyázzatok magatokra!

- Te is, parancsnok! – Cornelius és Zach egymást átkarolva nézett utána.

Darianre nem mert ránézni, mert attól félt, hogy akkor valami olyasmit tesz, amit később megbán. Nagy léptekkel elindult a folyosón és hagyta, hogy a munkája iránt érzett felelősség és a rutin átvegye az irányítást a szíve felett.

 

            Zach mosolyogva nyomta ki a telefont és nagyot nyújtózott a fotelban, ahová belekuporodott.

- Susie szerelmes – jelentette a hírt.

- Nem mondod… - Cornelius kicsit pislogott, teljesen lekötötte a figyelmét az egyik jelentés.

- A fiú észveszejtően dögös és egy rohadt bunkó.

Cornelius most már elnevette magát.

- Jól hangzik – idézte párja szavait, amiket Dariannek mondott délelőtt.

- Az, hogy dögös vagy az, hogy bunkó?

- Mint minden lány, Susie is odáig van a rosszfiúkért.

- Vettem észre. A múltkori srác a börtönből szabadult kocsilopásért! – Zach hangjában nem volt rosszallás. – Csoda, hogy anyáék még bírják. – Odasétált a férfihoz és nekidőlt az asztal szélének.

- Azon én is meg vagyok döbbenve, de miután rajtunk edződtek, Susie már meg se kottyan nekik.

- Ez igaz. – Zach felvette a jelentést. – Gépelt? Van még valaki, aki nem emailben küldi el a jelentését?

Cornelius levette a szemüvegét és megdörzsölte az orrnyergét.

- Azt hiszem, te még nem ismered Narayant.

- Narayan? Ki ő?

- Narayan Layoshi viszonylag fiatal Bal Sagoth, pár évvel ezelőtt végzett az Akadémián. Andy volt a mestere, aki szerint megbízható fiú. Ám az ereje miatt labilis és állandó felügyelet szükséges mellé.

- Nem emlékszem, hogy eddig egyszer is említetted volna.

- Andy és maga Narayan is arra kért, ne beszéljek róla. A tudása miatt jelenleg csak hárman tudnak a létezéséről. Én, Andy és a testőre.

- Egészen kivételes képességgel rendelkezhet akkor.

- Bizony.

- Éspedig? – Zach utálta, ha a férfi ilyen rejtélyes volt.

- A mágiája gyorsan fejlődik, még sohasem láttunk hasonlót. Egyszerű Bal Sagoth volt, ám mostanra valami ennél is több lett. Látja a jövőt, vagy legalábbis bizonyos jelekből tud következtetni eseményekre, történésekre.

- Ő lenne az egyik…?

- Úgy vélem, hogy igen.

Zach elgondolkodva bámult a levegőbe.

- A világ változik – dünnyögte.

- Egyre gyorsabban – értett egyet vele a párja. – Lassan követni is alig tudjuk. Narayan szerint a java még hátravan.

- Háború?

- Harcok, igen. Egyelőre ennyit tud vagy lát, nem is tudom, mi a helyes kifejezés. Tart attól, hogy megpróbálják megölni, ha rájönnek, mire képes.

- Ezért gépeli a jelentését? – Zach megszemlélte a papírra írt szöveget. – Ez zagyvaság! Te tudod, mi ennek az értelme?

- Nekem megvan a kód, ami alapján meg tudom fejteni. Az információi nem kerülhetnek rossz kezekbe.

- Te jó ég! – Nagyon rossz érzése támadt. – Képzelődhet?

- Nem, főleg, ha elolvasod ezt a levelet, amit ma kaptam. – Cornelius kihámozott egy levelet az asztalát elborító papírhalmazból. – Ralf egykori mestere küldte. Rég találkoztam vele, nem szereti a telefont, ezért levelezünk. Ne mondj semmit, tudom, hogy furcsa emberekkel veszem körbe magam, de te is köztük vagy! – Zach erre csúnyán nézett, de elvette és átfutotta. – Megdöbbentő, ugye?

- Az egyik tanácstag tiltott szertartások után érdeklődött… - olvasta a férfi.

- Narayan szerint meg akarják ölni Patricket.

- Sikerülhet nekik?

Cornelius hátradőlt a karosszékben és fáradtan felnézett rá.

- Igen.

A hangjától Zach megborzongott.

 

6.

 

            Patrick fáradtan rogyott le a szállásán az ágyra. Moccanni sem tudott a kimerültségtől, pedig még le akart zuhanyozni. Már eltelt egy hét, mióta elhagyta a Rend központját és bár minden a legjobban ment, mostanra teljesen kiszipolyozta magát. Éjjelente Dariannel álmodott, megint a régi álmok, amikhez most újabbak csatlakoztak. Vágykeltette, sóvárgó vágy szülte őket, amikről ébren nem akart tudomást venni. A fiú ragyogó mosolya, forró érintése, karcsú alakja lassan megkeserítette az életét. Fogalma sem volt, hogyan fog ellenállni neki, ha hazamegy.

Eldőlt a takarón és a plafont bámulta. Egy légy zümmögött valahol, ami elzsongította és álomba ringatta. Ez az álom viszont a legrosszabb rémálma lett. A kántálás a fülében a része volt, ahogy a fojtogató érzés is a mellkasában. Az árnyak ott voltak az agya hátsó zugában, ismerősek voltak. Ellenségek, akik most a halálát akarták. Túl erősek voltak, hogy megállítsa őket. Még úgy is, hogy a jogar lassan életre kelt benne. Küzdött, odakint hideg eső kezdett esni, de az álom még fogságban tartotta. Ökölbe szorult a keze, és hirtelen rádöbbent, hogy nem is önmagát félti. Ha ő meghal, a jogar ereje a semmibe vész, és barátainak esélye sem lesz, hogy valaha is visszakapják mágiájukat. S Darian… Vele mi lesz?

Darian…

Darian…

- Darian! – A kiáltás szinte sikoly volt, ami a fiúban visszhangzott sok-sok kilométerrel arrébb.

- Patrick? – Rémülten ült fel.

Már elaludt, de mióta a férfi távol volt tőle, nyugtalan volt és megint álmok kínozták. Zach minden nap megnézte a jegyzetfüzetét, nem lepődött meg túlságosan, hogy újra elkezdte rajzolni a jogar mintáját. Ezúttal azonban álmában Patrick szenvedélyesen ölelte, hogy dübörgött tőle a szíve és kiszáradt a szája. A sötét árnyak észrevétlen osontak köréjük, suttogó hangjuk a bőrükbe ivódott, Patrick kiáltása olyan volt, mint egy rettegő állat hangja. A férfi őt figyelmeztette, érte aggódott. Ám az ő szobájában nem volt senki. A mellkasára szorította a tenyerét, a jelek lassan elborították a bőrét, mágiája úgy burkolta be, mintha testre tapadó lepel lett volna.

- Patrick… - A telefonra vetette magát, de csak a süket vonal felelt, amikor Zachet akarta hívni. Nem volt térerő, sem internet. Valami blokkolta a jeleket és elzárta a központot a külvilágtól.

Villámgyorsan felöltözött, kétszer is megszédült közben. Ereje kutatva tapogatózott körbe, a falakon át bejárta az épületet. Kereste az árnyakat, ösztönösen meg akarta semmisíteni azt, ami a jogart veszélyezteti. Más esetben ez az Őrző feladata lett volna, de a mágiája mintha csak tudta volna, hogy Zacharynek nincs, átvette a helyét. Olyan volt, mint egy önálló identitás, amely Darianben vert tanyát. Hajnali két óra is elmúlt, ahogy az órára pillantott. Kilépve a folyosóra, nem talált ott senkit. A folyosón strázsáló őr nem volt a helyén.

Elindult, hogy megkeresse Zachet, aztán megtorpant. Az őr, ha jól emlékezett, Kei-nek hívták, eszméletlenül feküdt a fal mellett. Lassan, felületesen lélegzett, de élt. Megkönnyebbülten felsóhajtott. A fülesért nyúlt, óvatosan leszedte róla, majd belehallgatott. Csend volt abban is, csak a statikusság rezgett benne.

Lassan felemelkedett. Megindult előre, léptei először bizonytalanok voltak, aztán egyre biztosabbak. Tudta, hol keresse az árnyakat, de azt is, hogy egyedül nem győzhet. Nesztelenül suhant át a néma épületen. Eszméletlen őröket talált mindenhol. A Nagymester ajtajánál picit habozott, az őrök itt is eszméletlenek voltak. Benyitott, nem akarta, hogy a kopogás elárulja. A kibiztosított fegyver hangjában nem volt biztos, de úgy sejtette, nem téved.

- Ki vagy? – A halk suttogás mögüle hallatszott.

- Darian.

- Darian?

- Meg akarják ölni Patricket!

Az ajtó becsukódott mögötte és felkapcsolódott a kislámpa az ágy mellett. Cornelius elsétált mellette, teljesen fel volt öltözve, ahogy az Őrző is. Mindkettejük kezében pisztoly volt. Ismerősek és mégis idegenek voltak. Arcukat sápadttá tette a feszültség.

- Chennel beszéltem épp, áramkimaradásról tett jelentést, amikor megszakadt a vonal – mesélte Cornelius halkan. A Darianen lüktető jeleket nézte. – Láttam az őröket, és minden süket. Érted akartunk indulni, de gyorsabb voltál. Jól vagy?

- Patrick meg fog halni, ha nem állítjuk meg őket!

- A Tanács… - Zach szinte köpte a szót.

- Négyen vannak. – Darian próbálta összegezni, amit az ereje tudatni akart vele. – Egy régi mágiát használnak, veszélyes és hatalmas.

- Tudjuk. Már érkeztek jelentések, hogy kutattak utána. – Cornelius megigazította a szemüvegét, sérült kezén a jelek összeolvadtak. Másik kezében a fegyverét szorította.

- Ez az erő, amit most használnak, elszívja a körülöttük levő energiákat. Mindent. Ezért eszméletlen mindenki. – Zach szeme dühösen csillogott. Ez a harcmodor régi tudáson alapult, ennek egy változatával győzte le anno Cornelius a korábbi Nagymestert. Ám ez a mostani messze túltett rajta, hiszen gonosz szándékkal alkalmazták. – Ezt felhasználva képesek lesznek megölni Patricket innen a távolból. Utána pedig valószínűleg te és mi leszünk soron.

- Két embert éreztem közel hozzájuk. Nem vesznek részt a támadásban, olyan, mintha foglyok lennének.

Cornelius és Zach összenéztek.

- Ki kell őket szabadítanunk. – Cornelius úgy nézett ki, mint aki mindjárt üvölteni kezd.

- Segítséget kell hívnunk!

- S mégis hogyan és kiket? – Darian felvonta a szemöldökét, mire egyszerre bámultak rá. – Mi az?     

- Te meg tudod tenni.

- Én? Nem hiszem.

- De igen. – Zach finoman megérintette a vállát. – Szükségünk van a társainkra, mert egyedül nem tehetünk semmit. Patricknek szüksége van ránk, mielőtt túl késő lenne.

Darian lehunyta a szemét. A tudata mélyén érzékelte a férfit, azt, ahogy erején felül küzd. A hangját még mindig hallotta. Felnézett Zachre.

- Mit kell tennem?

Maga is kételkedett benne, hogy sikerülhet, de tévedett. Mágiája sokkal erősebb volt, mint ő sejtette. A segítségkérés egyszerű volt, Andyt könnyedén elérte, igaz, hogy utána percekig kapkodta a levegőt.

- Jön – suttogta, mire Cornelius megkönnyebbülten bólintott.

- Nagyon ügyes vagy, Darian!

- Patrick… - Darian a férfira figyelt legbelül, összegörnyedt ő maga is egy erőteljesebb energiahullámtól.

- Ki kell tartanod! – Zach megtámasztotta. – Most csak te segíthetsz!

Ő maga is tudta, mekkora súlyt tesz ezzel a fiú vállára, de nem volt választásuk. Bárcsak lett volna…

- Nem várhatunk – rázta meg a fejét Darian. – Nincs idő…

- Andyék…

- Nincs idő! – Darian megmarkolta Cornelius mellkasán az inget. – Haldoklik.

A Nagymester bólintott. Összenéztek Zacharyvel, mintha csak szavak nélkül beszéltek volna.

- Menjünk!

Darian nem várta meg, hogy vele tartanak-e. Elindult az épület azon része felé, ahol a Tanács tagjainak a lakosztályai voltak. A két férfi mögötte lépkedett, fegyvereiket végig készenlétben tartották, de nem volt rájuk szükség. Ijesztő csend uralkodott mindenhol. Darian megtorpant egy ajtó előtt, majd kicsit habozva benyitott. A két férfi odabent egy-egy széken ült, ijesztő sápadtsággal bámultak rá.

- Te…

- Sssh… - Cornelius csendet intett, és betette maguk mögött az ajtót. – Tudnak beszélni? – kérdezte nagyon halkan. Arabelle szobájában voltak amúgy, a halovány parfümillat a levegőben érződött.

- Igen, Nagymester! – Arabelle Callen, a Tanács egyetlen női tagja finoman meghajtotta magát.

- Jól vannak? – Zach aggódva szemlélte.

- Lassan elszívják az erőnket. – Antoine Orsini kimerülten pislogott. – Sajnálom, nem sejtettünk semmit!

- Mi igen, de nem tudtuk, hány tanácstag van benne az összeesküvésben.

- Soha nem…!

- Ne kiabáljon! – Zach rászólt.

Orsini kábán ingatta a fejét.

- Rá fognak jönni, hogy itt vannak…

- Darian, tudsz tenni valamit? – Cornelius a fiúra pillantott.

Darian éppen ezen igyekezett. Mágiája segítségével a két tanácstagot igyekezett úgymond leválasztani a másik négyről. Maga sem tudta, mit és hogyan kell, ha bárki megkérdezi, mit is csinál, biztos nem tudott volna válaszolni, így kénytelen volt egyszerűen az ösztöneire bízni magát. Néha megingott, veríték gyöngyözött a bőrén, amikor Arabelle hirtelen felnyögött.

- Mi ez? Te csinálod? – Döbbenten bámulta Dariant. – Ki ő, Nagymester?

- Ő a Kovácsmester, akit kerestünk.

- Oh, hát akkor ezért… - Orsini hangjából kiérződött, hogy megértette, miért most történik mindez. – Köszönöm! – mosolyodott el, amikor kiszabadult.

- Tudják, hogy itt vagyunk! – Darian szeme összeszűkült.

- Megpróbáljuk Zachel elterelni a figyelmüket, amíg maguk kijutnak, Arabelle. Darian szerint sietnünk kell.

- Van segítségük?

- Calloway mester ide tart.

Arabelle dühösen ökölbe szorította a kezét.

- Érzem, hogy keresnek minket, de engem ne használjanak árulásra! Nem megyek sehová és azt hiszem, Antoine sem.

- Elég sokáig ültünk tétlenül. – Orsini felállt, megmozgatta a végtagjait. – Nem vagyunk harcosok, de az erőnkből még maradt annyi, hogy megizzasszuk őket, igaz, Arabelle?

- Pontosan. – Az asszony kihúzta magát.

- Köszönöm!

Arabelle megállt Cornelius előtt, majdnem egymagas volt vele.

- Maga jó vezetője a Rendnek, Cornelius, ilyen ötszáz évenként, ha egy, akad. Sokkal többet tesz, mint ami a kötelessége, és ezért nagyra becsülöm. Örülök, hogy itt van és, hogy nem adta fel, miután a mágiáját magába olvasztotta a Hatalom pálcája.

- Megtiszteltetés, hogy velem harcol, Arabelle.

Darian eközben Patrickre figyelt, a küzdelemre, ami annyira egyenlőtlen volt. A férfinak esélye sem volt felvenni a harcot egyedül a négy mágus ellen, akik több tucatnyi Bal Sagoth mágiáját emésztették fel. Ide még a jogar is kevés volt, akkor lett volna esélye, ha képes használni az Őrző pálcában elzárt védőmágiáját, ám az túl mélyen volt eltemetve, nem érte el s ha mégis elérte volna, fogalma sem volt, mihez kezdjen vele, nem az ő ereje volt.  Mégsem adta fel, holott már alig kapott levegőt, vér folyt az orrából és elpattantak a szemében a hajszálerek. S ettől iszonyatosan dühös lett, a haragja úgy áramlott szét benne, mint a folyékony láva.

- Darian… - Zach felfigyelt arra, hogy valami megváltozott. – Darian?

A fiú nem felelt, csak szótlanul otthagyta őket. A bőre olyan volt, akár a hó, arca beesett, a szemében égtek a mágia lángjai. Léptei egyre határozottabbak lettek, érezte, hogy mind a négyen követik. A következő kétszárnyú ajtó, a Tanács vezetőjének lakosztályának ajtaja, résnyire nyitva volt, mintha csak rá várt volna. Belökte és lassan belépett. Az energia, ami körülvette, hatalmas volt és rátelepedett, összenyomta, ki akarta préselni belőle az oxigént.  

- A Kovács… - A Tanács vezetője sziszegve ejtette ki a szót.

Michael Solomon volt a legidősebb a tagok közül. Tapasztaltsága, bölcsessége és ereje tette vezetővé hosszú évekkel ezelőtt. Cornelius megbízott benne, ahogy minden Bal Sagoth. S lám mekkorát tévedtek!

- Hagyd békén Patricket! – Darian szembenézett vele, a dühe még benne áramlott.

- Nem tudsz minket megállítani! Már nem! – vihogott fel a másik tanácstag, Donald Myers. A mágia most megtapasztalt határtalansága láthatóan teljesen elvette az eszét.  

- Azért megpróbálnánk – szólalt meg Cornelius, mielőtt meghúzta volna a ravaszt. Nem habozott, nem gondolkodott, nem lehetett most megtorpanni. Egy barát élete volt a tét.

A tanácstagok nem készültek fel arra, hogy védőmezőt kell felhúzniuk, így a golyó talált is. Igaz, az öreg Solomon megérezhette, mert a földre vetette magát, az oldalát azért elérte a lövés. Cornelius és Zach egymás mellett állva lőtt, a tanácstagok kénytelenek voltak védőmezőt létrehozni, míg Arabelle és Antoine igyekezett megvédeni őket egykori társaik mágiájától. A szál, amely Patrickhez kötötte őket azonban még megvolt, nem szakadt el, és Darian érezte, mennyire kevés ideje van.

Cornelius és Zach Myersre összpontosított, ő volt Solomon után a legerősebb a Tanácsban. Antoine Garrett Keyesszel, míg Arabelle Maximillian Blattel mérte össze az erejét. Mindketten zárkózottak voltak, megbízhatónak tűntek, soha senkiben nem merült volna fel, hogy árulásra adják a fejüket. Corneliusban felmerült, hogy ezek után kiknek hihet és kikben bízhat?

Darian ott maradt az öreggel szemben egymaga. Az összegyűjtött mágia mind ott löktetett a szobában, de már szakadozott az erő, már nem kellett sok. Megingott, meg kellett támaszkodnia egy székben, amikor Solomon rátámadt. Pusztító erő ölelte körbe, a fájdalom a csontjáig hatolt. Kiabálni akart, ahogy Patrick kiáltott, ám ekkor az ereje hirtelen teljesen aktivizálódott. Olyan érzés volt, mintha rákötötték volna a kettőhúszra, mondjuk, nem tudta, az milyen érzés lehet, de valami ilyesmi.

Solomon támadása semmi volt ehhez képest. Mintha elszívta volna előle valami a levegőt, a fájdalom belenyillalt minden sejtjébe, a forróság pedig szinte égette. Mielőtt felsikoltott volna az érzéstől, a mágia ereje lágyan körbefonta, nyugtatta, szinte simogatta. Először hamuvá égette, most pedig felélesztette. Felélesztett benne valamit, ami olyan ősi volt és olyan hatalmas, mint egykoron a sárkányok, amelyek tüzet okádtak és elpusztíthatatlanok voltak. Felemelte a fejét, szembenézett a férfival. Lassan kiegyenesedett. Solomon a fogait csikorgatva támadt megint, de csak megtántorodott tőle.

- Több kell ahhoz, hogy megölj! – mondta halkan, de biztos volt benne, hogy a férfi úgyis meghallja.

- A parancsnokot akarod megmenteni, de azt nem hagyom! Ha a jogar elpusztul, akkor elpusztul a lehetőség is, hogy Cornelius Jade visszaszerezze a hatalmát és uralkodhasson!

- Cornelius nem a hatalmat akarja, hanem egy jobb világot!

- Olyan nem létezik!

Darian tudta, hogy igen. Mielőtt Patricket megismerte volna, talán maga is egyetértett volna ezzel, de Patrick megvédte, támogatta, hitt benne. Hitt a Nagymesterben és az Őrzőben, márpedig akkor azt is hinnie kellett, hogy az a jobb világ, aminek a létrehozásán Cornelius dolgozik, létezik. A Zachel való beszélgetések pedig nyilvánvalóvá tették, hogy ez a jobb világ nem egy tökéletes világot jelentett, csak egy olyat, ahol van helye a tiszteletnek, a becsületnek, az őszinteségnek, a bátorságnak, a hitnek, a reménynek és a szeretetnek.

- Te is tudod, hogy ez nem igaz! – Darian érezte Patricket, hogyan harcol minden egyes lélegzetvételért. – Sokáig azt hittem, az, amiben élek, az a sorsom. A nevelőszüleim nem értettek meg, nekik csak egy gyerek voltam, aki továbbviheti a nevüket és akit bábként rángathatnak. Az, hogy én mit akarok, nem érdekelte őket. Most sem érdeklem őket!

- A pokolba! – Zachary egy oszlop mögött állva tárat cserélt, a szavait hallva a düh csak még erősebben égett benne. Cornelius ugyanígy érzett, pontosan tudta, miről beszél, így összeszorított foggal kiperdült a fedezéke mögül és lőtt meg lőtt, hogy szinte beszakadt tőle a dobhártyája.

- Patrick, Zach és Cornelius, meg a többiek itt a központban viszont tényleg törődtek velem. –  A könnyek, amelyek kicsordultak Darian szeméből, elpárologtak a bőréről. A benne örvénylő megannyi érzelem összeolvadt a mágiájával, olyan energiát hozva létre, amely forró volt és lángolt, akár a tűz. – Érzem a félelmüket. Nem csak magukért aggódnak, hanem értem is, pedig… semmit sem tudnak rólam, alig ismernek. S mielőtt azt mondanád, hogy a hatalmukat féltik, én tudom, hogy nem. Az ő hatalmuk akkor is az marad, ha nem kapják vissza a mágiájukat. Az a hatalom, ami az övék, azt nem mágia szülte és táplálta, s az olyanok, mint te meg a társaid, ezt nem érthetik. Soha nem lehet a tiétek, ami az övék…  

Solomon erre dühödt kiáltással mágikus vihart zúdított rá, ami úgy sebezte meg a bőrét, akárha több száz tű karcolta volna meg. Mégsem mozdult, nem hátrált meg, nem bújt el. Csak nézett kérlelhetetlenül és viszonozta a támadást.

 

Zach halk kiáltással zuhant a falnak, ahová egy mágikus támadás lökte. Kábultan csúszott le a fal mellett. Cornelius még épp időben rántotta félre, mielőtt a következő elérte és megölte volna. Átkarolta és igyekezett fedezékbe húzni. Arabelle megroggyant, ám ekkor erős karok fonódtak köré és megtartották.

- Itt vagyunk! – Andy zihálva, dühösen nézett szembe Blattel.

- Nem tudtok minket megállítani. Már nem. – Blatt elmosolyodott.

- Talán mégis. – Andy Darianre pillantott. – Még nincs késő.

- Nem győzhettek le minket! – Myers hangja csikorgott az erőfeszítéstől és talán ki is tudott volna törni, ha Antoine erejéhez nem csatlakozik egy ismeretlen mágia.

- Mi azért megpróbálnánk. – A férfi magas volt, fenyegető és kócos, rövidre vágott szőke hajától szinte vadnak tűnt. Mögötte egy karcsú, láthatóan indiai származású fiatal férfi állt. A bőre olyan volt, akár a szantálfa, tekintete pedig lágy barna, s mintha még mosolygott is volna.

- Ki a…?

- A nevem Narayan Layoshi. Én vagyok a Látó. – A férfi hangja szinte dalolt, olyan könnyű és légies volt.

- Az lehetetlen!

Cornelius magához szorította Zachet és felemelte a fegyverét.

- Az őseink tudták, hogy a hataloméhség mire képes. Elpusztíthatja akár magát a Rendet is. Márpedig a Rend azért jött létre, hogy segítse az embereket. A tudásunkkal a jóra kell törekednünk, megvédeni mindazt, ami fontos. Egymást, a társainkat, a védteleneket és a világot. Az Őrző felébresztése csak egy része volt, amivel megvédhetjük mindezeket az értékeket. Az őseink tudása felébredt a leszármazottakban, hogy helyreállítsák a világunk rendjét.

- Menj a pokolba, Jade! – Myers támadt, viszont az ereje nem érhette el Corneliust és Zachet, az ismeretlen férfi egyszerűen elébe állt, s olyan súlyos csapást mért rá a mágiájával, hogy ájultan csuklott össze.

- Te meg… - Blatt dühödten vicsorgott.

- Ő itt a testőröm, Aldan Wolf – szólalt meg könnyedén Layoshi. Dallamos hangja nem illett a lőporszagú és mágiával teli szobába. Állandó testőre annál inkább, a férfi világos szemében hűvös kék szikrák pattogtak. – Ő a Harcos.

Zach a homlokát ráncolta, alig akart hinni a fülének.

- Te ezt eltitkoltad előlem? – pislogott a párjára. Rettenetesen fájt a feje, alig tudott tőle gondolkodni, viszont azért akkora ütés nem érte, hogy ne fogja fel, mit is jelentenek Narayan szavai.

- Először én sem raktam össze. – Cornelius halkan zihált, a feszültség feszessé tette minden izmát. – Gondolnom kellett volna rá, hogy ha te és Darian felébredtek, akkor ők is. Narayan célozgatott rá, de bolond voltam. Azt hittem… Nem is tudom, mit hittem… - Megrázta a fejét. Olyan erővel szorította a pisztolyát, hogy elfehéredtek az ujjpercei. – Azt hittem, hogy tévedek és nincs akkora baj. Emiatt most Patrick és te is meghalhatsz. Bármelyikünk meghalhat… 

Zach maga alá húzta a lábát, émelygett és pontok ugráltak a szeme előtt. Gyűlölte, hogy nem volt az ereje, ami megvédhette volna. Sérülékeny volt és tehetetlen, de az mélyebben érintette, hogy Cornelius is az volt. Önostorozása pedig nem vallott rá. Mindig annyira erős volt és határozott és tudta, mit kell tenni. Kinyúlt és a kézfejére simította a tenyerét. Megszorította.

- Élünk. Még élünk, Cornelius! – A tekintete megkeményedett. – Nem adjuk fel, nem igaz?!

Férje, élete értelme és mestere lassan elmosolyodott.

- Nagyon szeretlek!

- Én is. – Zach Darianre pillantott, aki fogcsikorgatva harcolt Solomonnal. Törékeny volt és mégis, erősebb most mindannyiuknál. S nem a mágiája miatt, hanem a hite tette erőssé. Ahogy a többieket is.

Andy az első keze ügyébe esett ruhadarabokat kapkodta magára, egy ronda pulcsit viselt, valószínűleg az anyósa kötötte neki, ő meg imádta az asszonyt és szívesen hordta. Gondolkodás nélkül hagyta ott a családját, holott tudta, mi vár rá. Harc és halál. Arabelle és Antoine választhatott volna más utat, elmenekülhettek volna, mégis maradtak és harcoltak. Nem futottak el megint gyáván, és ezért nagyon hálás volt. Narayant és Aldant nem ismerte, de olyan elszántan álltak Keyesszel és Blattel szemben, hogy lehetetlen volt nem tisztelni őket. Fiatalok voltak, alig kerültek ki az Akadémiáról, s hiába voltak az ősi tudás birtokában, attól még nem kellett volna kockáztatni az életüket. Mégis itt voltak. Értük harcoltak meg Cornelius jobb világáért.

- Ez az igazi hatalom – suttogta. Ugyanazt érezte, mint Abbott támadásakor.

- Jobb lesz, ha ti most távoztok. – Narayan lágy hangja a fejük felett szólalt meg. Olyan nesztelenül és gyorsan közlekedett, hogy összerezzentek tőle.

- Harcolni fogunk.

- Akkor meghaltok. – A férfi barna szemében ott kavargott a jövő és most először érződött a hangjában az idegesség.

 

7.

 

Darian Patrick szívverésére koncentrált. A küszködő lélegzetvételre, ami még az élethez kötötte. Érzékelte, hallotta, mi történik közben körülötte a szobában, de minden erejét felemésztette, hogy kizárja a tudatából a lövések hangját és megvédje Solomon erejétől a többieket. Még két tanácstag harcolt az öregen kívül, Arabelle és Antoine teljesen kimerülten kapaszkodtak egymásba. A helyüket Andy és a vele érkező szőke férfi vette át.

Andy mágiája nem harcokban edződött, ám ettől függetlenül kitartott, makacsul védekezett és támadott, a jelek úgy borították el a bőrét, hogy szinte nem is látszott barnasága. Az egyik tanácstag erősebb támadása a falhoz lökte, hogy nem kapott levegőt, összegörnyedten küszködött, hogy talpon maradjon. Ellenfele figyelme ekkor már másra koncentrálódott. Az indiai férfi, aki éppen Corneliusékat próbálta kiterelni a szobából, megperdült. Kiáltott valamit, talán figyelmeztetés volt, nem értette, de nem is neki szólt.

A szőke férfi felüvöltött, az energiájától szikrák pattogtak a levegőben. Dühödten támadt az ellenfelére, szinte összetörte, hogy vér buggyant ki a száján, s aztán már perdült is, mozdult tovább, de Darian látta, hogy hiába, nem lesz elég gyors. Az indiai férfi felszegett fejjel állt Corneliusék előtt, az arca viaszos sápadt lett, ahogy védelmi mágiáját ostromolta a támadás. Cornelius és Zach mögötte állva egyszerre emelték fel a fegyvereiket, hogy lőjenek, ám tudta, hogy ezzel már nem érnek semmit.

Az utolsó tanácstag ereje összefonódott Solomonéval, ketten erősek voltak, talán elpusztíthatatlanok. S ha sikerül megölniük a Nagymestert és az Őrzőt, valamint Patricket, akkor mindennek vége. Mindennek, amiért életre kelt a mágiája. Mindennek, ami lehetett volna. Márpedig ő meg akarta ismerni azt a jobb jövőt, hinni akart abban, hogy szebb lesz, mint a mostani élete. Nem álmokat akart, hanem a valóságot akkor is, ha múló ködfoszlánya lesz majd az életének. De ennél is jobban akarta tudni, hogy az álmai valóra válhatnak-e? Az álmok arról a szenvedélyes csókról…

S ez volt az a pont, amikor engedte, hogy a mágia birtokba vegye teljesen. A jelek lassan átalakultak a bőrén, egyes vonalak megkoptak, mások erősebbé váltak. Feketéből mély vörössé váltak, izzottak, mintha a bőre alatt parázs lüktetett volna. Talán az is volt. Tűz. Elemi erő, ami átformálhatott bármit, alakíthatott, mint amikor a kovácsmester a vasat edzette. Ám itt és most valami több kellett a parázs izzásánál. Az a tűz kellett, amely lángolt vadul, s elpusztíthatott, hamuvá égethetett, megtisztíthatott mindent körülötte.

- Hagyd békén őket! – szűrte a fogai között, fájdalom mart az állkapcsába, olyan erővel szorította össze.

Solomon erre csak felhorkant és minden eddiginél erősebb támadást lökött feléje. Ő meg hagyta, hogy a benne fellobbanó tűz elnyelje és felfalja.

- Kifelé! Most! – Narayan hangja már nem dalolt.

- Darian… - Zach kétségbeesetten figyelte a fiút, aki ott állt a szoba közepén, elválasztóvonal volt Solomonék és közöttük. Mágiájának lángjait még ő is látta, aki már rég nem volt mágiahordozó.

Aldan egyszerűen megragadta a karját és kipenderítette onnan Corneliusszal együtt.

- Fedezékbe! – dörrent rájuk.

A folyosó végén húzódtak be egy benyílóba. Arabelle sírt a kimerültségtől, Antoine arcába mély ösvényeket vésett a harc. Andy a bordáit tapogatta és nagyon sápadt volt. Narayan a levegőbe bámult, talán ott látta a sejtelmes jövőt, míg Aldan feszülten hallgatózott. Cornelius is ezt tette, izmai szinte rángatóztak Zach tenyere alatt, ahogy a hátára tette a kezét.

- Nem lesz semmi baj…

Cornelius ránézett, majd átkarolta és ölelte olyan erővel, hogy alig kapott levegőt. Aztán rájött, hogy nem ezért nem kap oxigént, hanem mert nincs. Fájdalmas csend lett, üresség, amiben nem volt semmilyen zaj, de nem volt benne levegő sem, mintha valami elszívta volna előlük. Valaki. Darian. Aldan Narayan keze után nyúlt, a férfi úgy adta oda, hogy még mindig egy pontot bámult a szemközti falon. A védőmező kéken vibrált, ahogy létrejött. A két mágus jelei összeolvadtak rajta egy egyedi mintává, s Zach köhögve szívta be újra az oxigént.

- Darian… - suttogta.

- Narayan?! – Cornelius a Látót figyelte, akinek néma szavakat formált az ajka.

Darian kiáltását tisztán hallották, ahogy magába szívott mindent, ami táplálhatta a tüzet. A robbanásnak éles hangja volt, a védőmező valamennyire tompította. S aztán megint csak a csend volt, az ijesztő némaság.

- Cornelius… - Zach a férfiba kapaszkodott.

Narayan megrezzent, és rápillantott.

- Élnek.

A megkönnyebbülést felváltotta az aggodalom. Aldan megszüntette a védőmezőt, majd segített nekik talpra állni. Zach hagyta, hogy Cornelius megtartsa, mert még mindig fájt a feje és szédült. Solomon szobája felé indultak, de Darian éppen ekkor lépett ki rajta. A jelek még vörösen izzottak rajta, kimerültnek és évekkel öregebbnek tűnt, de életben volt.

- Patrick?

- Lélegzik. – Darian hangja rekedt és tompa volt.

Mindannyian megkönnyebbülten felsóhajtottak. Cornelius óvatosan a vállára tette a kezét.

- Solomon?

- Azt hiszem, él.

- Nagyon ügyes voltál!

Darian a férfi szemébe nézett.

- Meg akartam ölni – felelte, aztán választ sem várva megindult a folyosón. Ha megkérdezték volna, nem tudta volna megmondani, hova is tart. Csak el, el innen, messzire el, hogy ne lássa, mire képes a mágia, mire képes ő maga…

 

            A Rend magánrepülőgépének rotorjai még forogtak, amikor Patrick utasítására már nyitották az ajtót. Kezet fogott az embereivel, majd a rá váró autóhoz sietett.

- Isten hozta, parancsnok! – A Nagymester közvetlen testőre, Kei kinyitotta előtte a hátsó ülés ajtaját.

- Jó újra itthon! – bólintott és elmosolyodott, amikor meglátta Corneliust. – Nagymester!

- Parancsnok! – Cornelius keményen megszorította a kezét, miután elhelyezkedett mellette. – Örülök, hogy itt vagy. 

- Hát, még én! – Patrick felsóhajtott. Még fáradt volt, a gyilkossági kísérlet után napokig pihent, mire talpra tudott állni. – Jól vagytok?

- Most már igen. – Corneliusszal mindennap beszéltek, nem sok mondanivalójuk volt, hacsak az nem, amit személyesen kellett megbeszélniük. – Hogyan érzed magad?

- Voltam már jobban is. Zach?

- Dariannel van az Akadémián.

Patrick kinézett az ablakon. Már elhagyták a repteret, éppen ráfordultak a gyorsforgalmi útra.

- Nem gondoltam, hogy Solomon tényleg megpróbál megölni – vallotta be.

- Egyikünk sem gondolta. – Cornelius megigazította a szemüvegét. – Valójában az én hibám, nem hittem a jelentéseknek. Úgy viselkedtem, mint egy tapasztalatlan kis hülye. Majdnem meghaltál, mert képtelen voltam felismerni, nem, inkább beismerni, hogy az ellenség létezik és éppen élesre feni a kést. 

- Nagyon költői vagy. – Patrick meglökte a vállával és rávigyorgott. – Ne hibáztasd magad! Nem a te hibád! Élek, ez a lényeg.

- Nem rajtam múlott. Ha nincs Darian…

- De Darian ott volt!

- Igen, csak… - Cornelius a szavakat kereste. – Nem beszélt veled azóta sem?

- Nem. Nem vette fel a telefont, ezért is hánytam fittyet az orvosokra, muszáj végre beszélnem vele.

Darian Solomon legyőzése óta magába fordult. Nem mosolygott, nem akart senkivel sem beszélgetni, még Zachel sem. Patrick is hiába hívta, írt neki milliónyi üzenetet. Az egyetlen kivételt valamiért Narayan és Aldan kettőse jelentette, utóbbival órákig volt képes gyakorolni az Akadémia harcterén.

- Zach aggódik érte és mivel drága hitvesem nyugtalan, ezért én is az vagyok. – Cornelius a térdén kezdett el dobolni a mutatóujjával.

- Pár héttel ezelőtt még csak egy meg nem értett meleg kamasz volt – szorult ökölbe Patrick keze. – Most viszont Bal Sagoth lett, behatárolhatatlan erővel és tudással. Majdnem megölt két embert, és akkor is, ha csak önvédelem volt, meg minket akart védeni, a tett attól még tett marad. Te pontosan tudod, milyen érzések kavarognak benne!

Cornelius tekintete a múltba révedt, kéksége feketévé vált.

- Ő nem ölt meg senkit, Patrick. Nincs miért gyűlölnie magát. Nem úgy, mint akkor nekem. S velem ellentétben ő nincs egyedül.

- Te sem voltál.

- A testvéreim még picik voltak akkor, alig emlékeznek arra, ami történt. A szüleim meg… Hidd el, barátom, olyan egyedül voltam, mint a kisujjam. – Megrázta a fejét. – Ennek a fiúnak itt vagy te, mi és a Rend. Tudom, hogy ez nem helyettesíti a családot, de ez is több, mint a semmi.

Patrick úgy vélte, hogy ez minden. Nagycsaládban, szeretetben nőtt fel. Ő volt a legidősebb O’Slaughly-gyerek. Három öccse és egy kishúga volt még, őt kivéve mindenki odahaza maradt. Őt viszont vitte a vére, a kalandvágya és a mágiája. Útközben ide-oda vetődött a világban, barátságokat kötött, szerelmeket hagyott hátra és megtanult sok mindent. Például azt, hogy a mosolyok mögött néha szomorúság lakozik, egy ölelés őszinteség nélkül nem boldogít és a család nem csak az a család, akikkel felnőtt, hanem ez is az, ami itt a Rendben összetartotta őket.  

- Megérkeztünk. – Gondolataiból Kei hangja rántotta ki, aki kinyitotta neki az ajtót, hogy kiszállhasson.

- Patrick! – Zach boldogan ölelte meg, láthatóan rájuk várt. Testőre kétlépésnyi távolságot tartott tőle, folyamatos volt a készültség a támadás óta.

- Zach!

- Örülök, hogy jól vagy!

- Én is. Darian?

- A hátsó udvaron gyakorol Aldannal. Már egészen ügyes.

- Megyek, beszélek vele.

Zach aggódva ráncolta a homlokát, de bólintott.

- Redben. Sok sikert!

Corneliusszal együtt a férfi után néztek.

- Nem lesz semmi baj. – Cornelius behúzta maga mellé a kocsiba. – Patrick tudja, hogyan kezelje.

- Valóban? – Zach ebben kételkedett.

- Vissza a központba, uram?

- Igen, Kei, köszönöm!

Zach a száját rágcsálta és odadőlt hozzá.

- Csak nem döntik romba az iskolát… - sóhajtotta.

Cornelius nagyon remélte, hogy nem. Hallgathatta volna Andytől, hogy miért hagyta őket kettesben…

 

            Patricket mindig lenyűgözte az Akadémia épülete. Egy nagy tér terült el előtte, ahol most is diákok napoztak, volt, aki törökülésben tanult, volt, aki tánclépéseket gyakorolt, lányok nevetgéltek a telefonjukba bújva és fiúk próbálták felhívni magukra a figyelmüket. Zach megszokott volt közöttük, testőrei tiltása ellenére gyakran leült beszélgetni a fiatalokkal. Meg akarta ismerni őket, a vágyaikat, az igényeiket, a mágiájukat. Másrészről azt szerette volna, ha a Rendet már egészen a kezdetektől az otthonuknak tekintik.

- Parancsnok! – Az őrök tisztelegtek, amint belépett az előtérbe. A tér hatalmas és világos volt a hatalmas ablakoknak köszönhetően, amiken akadálytalanul hatolt át a napsütés.

Biccentett feléjük, de nem állt meg, hogy jelentést tehessenek. Egyelőre ezeket a feladatokat Chen látta el, ő most nem dolgozni jött, hanem Darian miatt. Amíg gyógyult, volt ideje gondolkodni rajta, mi is húzza-vonja a fiúhoz. A jogar? Igen. Hazudott volna, ha nem ismeri el. Másrészről, ha nincs a jogar, akkor is megismerkedett volna vele előbb-utóbb. S valószínűleg akkor is elvarázsolta volna a hatalmas szempár, a ragyogó mosoly, ahogy a törékenysége és a szeretetéhsége is. Amióta hallotta Mendelről beszélni, rájött, hogy korántsem a naiv kamaszkölyök, hanem igenis óvatosan, átgondoltan és komolyan közelíti meg az életet.

- Patrick! – Andy hangjára megtorpant és felpillantott. Már kiért a hátsó udvarra, ami amolyan belső térként funkcionált, körbevették a vastag falak, amelyek védelemként szolgáltak. Az udvar tele volt ültetve virágokkal és fákkal, ezek alatt pedig padok álltak, hogy a diákoknak árnyat és nyugalmat adjanak. Az emeleti külső folyosóról Andy integetett le neki.

- Most nem érek rá. Később beszélünk.

Andy ugyanolyan aggódva nézett rá, mint Zach. Mint a viccben… Ezen elmosolyodott, miközben folytatta az útját. Mindenkit a vicceivel traktál, felnőhetne végre. Igaz, a viccek arra is szolgáltak, hogy gyorsan megbarátkozzanak vele az emberek. Néha túlzásokba esett, de hát, nem minden tökéletes.

Darian viszont az volt…

A hátsó kapun átlépve megállt. Ebből a távolságból is azonnal felismerte a fiút. A kócos szőke hajat, a vékony alakot. Ellenfele kétszer akkorának tűnt vele szemben. Aldan Wolf kitűnő Bal Sagoth volt, az Akadémia elvégzése után két évig Európában szolgált, nemrég tért vissza. Ő lett az iskola harcászat tanára. Nem volt benne biztos, hogy le tudná győzni, ha rátámadna. Bár most, hogy tudta, kinek az erejét hordozta a genetikája, eszébe sem jutott ilyen botor cselekedet.

Wolf védelemre oktatta éppen Dariant, halk parancsszavai csak a fiúig értek el. Mágiáját már egész ügyesen tudta irányítani, hihetetlen volt, mennyit fejlődött pár nap alatt. Erejét viszont a jogar is megérezte, a jelek halványszürkén megjelentek Patrick bőrén, felkúsztak a nyakán, díszes maszkot festettek az arcára.

- Parancsnok…

Narayan szokása szerint nesztelenül jelent meg. Ismerték egymást innen az Akadémiáról, bár anno nem sok mindent nézett ki a törékeny indiai férfiból. Már azon kívül, hogy szépsége a lányokéval vetekedett. Sokak szerint ezzel fogta meg Aldant is, aki a suli legszebb és legokosabb lányát kosarazta ki a kedvéért.

- Köszönöm a segítségedet!

- Szívesen. – Narayan elmosolyodott. Indiai apa és angol anya gyermeke volt, mindkettőtől a legjobb tulajdonságokat örökölte. A szépséget és az észt is, nos, hogy a képességét kitől, arról sejtelme sem volt, de nem is számított. – Aldanért jöttem, te pedig gondolom, Darianért.

- Azt hittem, mindig együtt vagytok.

- Az Akadémia területén csak a harctéren engedélyezett a mágia, mindenhol máshol őrök vannak. Nem érhet bántódás e falak között és így Aldannak is jut némi szabadidő. Néha elég sok vagyok neki. – Narayan halkan felnevetett, akármire is gondolt, nem fejtette ki. Elkiáltotta magát. – Mennünk kell!

Aldan éppen egy erőteljesebb támadássorozatot indított Darian ellen. Csak azután fordította párja felé a fejét, miután tanítványa ügyesen kivédte mindegyiket. Megszemlélte a parancsnokot, majd odalépett Darianhez.

- Veled maradjunk?    

Darian is a férfit nézte. Már akkor megérezte, hogy itt van, amikor belépett az iskola kapuján.

- Köszönöm, de minden rendben.

Aldan finoman meghajtotta magát, majd Narayanhoz ballagott. A férfi azonnal odalépett mellé, alig ért a válláig.

- Darian nagyon sokat fejlődött.

- Nagyon ügyes – értett egyet vele. Kezet nyújtott Patricknek. – Parancsnok.

- Wolf. Köszönöm a segítséged!

- Örömmel tettem. Örülök, hogy életben vagy.

- Köszönöm.

- Mennünk kell! – Narayan érezte a feszültséget, mert belekarolt a párjába. – Viszlát, parancsnok!

- Viszlát!

Patrick zsebre dugta a kezét és lassan közelebb sétált a fiúhoz, aki még mindig ott állt a harctér kellős közepén. Körbevette a mágia, a jelek olyannak tűntek, mintha fekete korommal rajzolták volna őket a bőrére. Nem mosolygott, keserű ráncok mélyültek el a szája sarkában, mióta nem látta. A szeme sem ragyogott, tompa volt és üres. A gyermek felnőtt. Gyűlölte, hogy így alakult, amiért megtörtént.

- Szia!

- Szia.

- Nagyon ügyes voltál az előbb.

- Aldan jó tanár.   

- Hát, jobb is, ha kerestél egy másikat, mert én elég pocsékul leszerepeltem a múltkor. – Viccelődni próbált, de a fiú csak nézett rá komolyan a nagy szemeivel. Elhalt az ő tétova mosolya is. – Sajnálom.

- A lényeg, hogy életben vagy. – Darian félrenézett, majd el akart menni mellette.

Elkapta a karját, holott tudta, hogy rossz ötlet. A mágiájuk egymásnak feszült.

- Hagyhattál volna meghalni!

- Bocs, hogy ez nem jutott eszembe! – Darian a kezét rángatta. – Engedj el!

- Nem kértem, hogy megments!

- Kínos, hogy egy kölyök mentette meg az életedet, mi? Sajnálom, most már ezzel kell együtt élned!

- Nem, ez…

Darian végre kiszabadította magát, igaz, majdnem elesett, de aztán sikerült visszanyernie az egyensúlyát.   

- Tudod, mennyire rettegtem, hogy meghalsz?! – tört ki belőle az elfojtott harag. – Hogy késő lesz… - elfulladt a hangja. – Majdnem megöltem két embert, hogy megmentselek! Most meg idejössz és azt mondod, hogy mi a francért?! Vajon miért? – Ököllel esett neki, de ebben benne volt a mágiája is, dühödt, forró láva, amelytől Patrick métereket hátrált. – Nem azért kaptam ezt az erőt, hogy hagyjak bárkit is meghalni, ha meg tudom menteni!

- Én viszont reméltem, hogy menekülsz és nem kell azon rettegnem, Solomon megöl-e! – vágott vissza Patrick. Két lépéssel a fiú előtt termett és a vállánál fogva magához rántotta. – Azon járt az eszem, hogy ha engem elértek, téged is el fognak és nem lesz, aki megvéd!

- Megvédtem magam! – Darian döbbenten érezte, hogy a férfi egész testében remeg. A mágikus vonalak gyönyörű mintázattá olvadtak egybe az arcán, a nyakán.

- Azt hittem… - Patrick a fiú tágra nyílt szemét nézte, az arcába áramló aranytincseket, az ajkát. – Azt hittem, hogy nem vagy több, mint egy éretlen kamasz.

- Amint látod, tévedtél.

- De még mekkorát… - Lassan még közelebb vonta, pedig így már összesimultak és Dariannek úgy kellett felnéznie rá. – Solomon megérdemelte volna a halált.

- Meg akartam őt ölni! Szenvedni akartam látni, ahogy te szenvedtél, de nem ment! Képtelen voltam rá, így csak a mágiáját pusztítottam el.

Patrick tudta, hogy Solomonnak ez egyenlő volt egy halálos ítélettel és igenis, egyenlő a szenvedéssel.  

- Miattam tetted?

- Álmodtam megint rólad, amíg nem voltál itt. Butaság, de tudni akartam, hogy valóra válhatnak-e.

- Micsoda véletlen, én is álmodtam rólad.

- Tényleg? – Darian arcán végre megjelent egy halovány mosoly.

- Hú, még milyeneket! – Patrick elvigyorodott. – Csupa tizennyolc karikásat…

- Nem is! – Darian most már felnevetett, pír kúszott fel a nyakán az arcáig. A tekintete ugyanúgy ragyogott, mint korábban. 

Patrick megcsókolta. Muszáj volt, meg kellett tennie. Csak egy egészen kicsit, csak könnyedén, alig érintve a száját. Darian szeme elnyelte, képtelen volt szabadulni tőle. A fiú még levegőt venni is alig mert, nehogy megtörje a varázst és kiderüljön, hogy megint csak álmodik. De ezúttal nem álmodott.

- Te is ugyanazt álmodtad, amit én? – kérdezte suttogva.

- Mit?

- Azt, hogy megcsókolsz. – Patrick lélegzete elakadt. – Tudni akartam, hogy milyen és dühös voltam Solomonra meg a társaira, hogy talán… soha nem tudom meg, milyen téged ölelni. Elég önző vagyok, nem? – Darian pislogott, hogy leplezze a könnyeit, de azok csak kicsordultak a szeméből.

Patrick erre hevesen magához ölelte és csak ölelte, mintha magába olvaszthatta volna és eltűntethette volna a rémálmokat és a rossz emlékeket.    

- Nem vagy az, benned semmi önzőség nincs – mormolta a hajára. – Ha Corneliust akarta volna megölni, nem ugyanezt tetted volna? 

Darian szipogott.

- De.

- Na, látod! Nem tettél semmi rosszat!

- Annyira féltem! – Darian görcsösen a férfi ingébe kapaszkodott. A feszültség, amit eddig elnyomott magába, most felszínre tört. Sokáig csak remegett, artikulálatlanul törtek fel belőle a szavak, a tehetetlenség és rettegés érzete. A férfi viszont szorosan tartotta és még akkor sem engedte el, amikor lassú léptekkel elindultak a harctérről.