Háromszög

1. fejezet

 

Minami Kazuka és Takahiko Hiroki régi barátok voltak. Még az óvodában ismerkedtek össze, majd alsóéves középiskolásokként váltak elválaszthatatlanokká. Együtt tanultak, sportoltak, szórakoztak. A középiskola második évében már nagyon közel álltak egymáshoz. Tanácsot adtak egymásnak lányok terén, és Kazu szülei végre megengedték, hogy Hirónál aludjon.

Sorsfordító éjszaka volt…

 

Kazu zavartan hajolt meg Hiro édesanyja előtt.

- Nagyon köszönöm, hogy itt aludhatok.

Az asszony elmosolyodott.

- A fiam állandóan rólad beszél, és már ideje volt, hogy én is megismerhesselek.

Hiro elfordította a fejét, mire anyja szelíden átkarolta.

- Van egy jó hírem – mondta.

A két fiú kíváncsian felfigyelt.

- Ma este a nagyinál alszom, mert holnap korán megyünk a templomba.

Hiro elvigyorodott, majd igyekezett szomorú arcot vágni.

- Sajnálom, anya, hogy nem leszel itthon.

Anyja legyintett.

- El tudom képzelni… - kuncogott derűsen. – Viszont van egy feltételem – emelte fel a mutatóujját.

- Igen.

- Épségben akarom találni a házat, és titeket, amikor holnap este hazaérek. Rendben?

- Igen, anya! – vágta rá Hiro.

- Igen, Takahiko-san! – utánozta őt Kazu.

Az asszony nevetett.

- Jól van. Megbízom bennetek. Hiro, számítok rád.

- Szeretlek, anya!

- Én is, fiam.

Megölelték egymást, és Kazu elfordult. Náluk otthon, a szüleivel, a szülei között soha nem volt ilyen megértés, kedvesség. Váratlanul Hiro kezét érezte a vállán. Barátja rávigyorgott.

- Éhes vagyok. Gyere, nézzünk szét a konyhában!

Anyja azonnal közbeszólt.

- Két napra főztem. Mindent megtaláltok a hűtőben. Ha odaértem a nagyihoz, felhívlak.

- Vigyázz magadra, anya!

- Azon leszek. – Az asszony mindkettejüket megölelte, majd a csomagjait felkapva, kiviharzott.

- Anyukád nagyon aranyos – jegyezte meg Kazu, és titokban nagyon irigykedett.

Hiro büszkén kihúzta magát.

- Kösz. Eszünk valamit?

- Aha.

Egymásra vigyorogtak. Ettek, közben a filmről beszélgettek, amit előző este láttak a moziban.

- Szerintem Jet Li volt a jobb – vitatkozott Hiro, de Kazu a fejét csóválta.

- Jackie Chan lejátszotta a vászonról.

Egymásra meredtek. Ellenségesen. Aztán Kazu félénken elmosolyodott, és máris szent volt a béke. Elmosogattak, de egyiküknek se volt kedve törölgetni, így Kazu csak a csepegtetőbe tette az edényeket. Hiro már az emeletre tartott.

- Játszunk valamit vagy nézzünk filmet?

- Nekem mindegy.

Hiro visszanézett rá.

- Akkor egyik se. Mi lenne, ha lefürödnénk, utána pedig szétnéznénk a neten?

- Jó ötlet.

- Fürdünk együtt? Úgy gyorsabb. És egyikünknek se kell várni a másikra.

Kazu vállat vont.

- Miattam.

Amikor beért a fürdőszobába, Hiro már a zuhany alatt állt. Ruháit csak úgy belehajigálta a szennyestartóba, mire Kazu a fejét csóválta.

- Gyere már! – kiabálta Hiro. – Megmosod a hátam?

Kaz bólintott, és ledobálta a ruháit. Egy kicsit zavarban érezte magát. Már fürödtek együtt máskor is, de ez mégis más volt. Lemosakodott, majd beállt Hiro mellé. A fiú szó nélkül a kezébe nyomta a tusfürdőt, és hátat fordított neki.

A tusfürdőnek fenyőillata volt, és kellemesen megnyugtatta Kazu vibráló érzékeit.  Összedörzsölte a két tenyerét, és végigcsúsztatta Hiro hátán. A fiú felnevetett.

- Ne szórakozz!

Kazu elmosolyodott, majd megrázta a fejét, és elhessegette a szeme elé tóduló képeket. Megmosta Hiro hátát, majd a fiú az övét. Tíz perc múlva már a számítógép előtt ültek. Nem bírták sokáig. Elnézelődtek, de mivel chaten nem voltak fent a barátok, hamar elvesztették az érdeklődést a folytatás iránt.

- Megcsináltad keddre a házit? – ásított egyet Hiro, és kikapcsolta a gépet.

- Már tegnap. Elhoztam, ha le akarod másolni. Utána átbeszélhetjük.

- Kösz, majd holnap megnézem.

Hiro felállt.

- Hol akarsz aludni? Az ágyon vagy a hálózsákban?

Kazu vállat vont.

- Jó nekem a hálózsák. Nem akarlak kitúrni a helyedről.

- Te tudod…

Hiro még eltűnt a fürdőben, de Kazu elhelyezkedett a szőnyegen. Hiro kis híján orra bukott benne.

- Nem szoktam meg, hogy valami útban legyen – magyarázta. Lekapcsolta a villanyt, ledobta magát az ágyra. – Amúgy mesélj! Hogy haladsz Kaioko-channal?

Kazu felsóhajtott.

- Szakítottunk. Azt mondta, nem vagyok elég rámenős.

Hiro hitetlenkedve felhorkant.

- Miért?

- Majdnem letepert a tetőn…

Hiro felnevetett.

- Azt akarod mondani, hogy letámadott?

- Enyhe kifejezés – panaszolta Kazu, és fészkelődött. – Minden zavar nélkül magára rántott, és megmarkolta a… a…

- … a farkad? – segítette ki Hiro fojtott röhögéstől fulladozva.

- Igen.

Hiro most már leplezetlenül nevetett.

- És?

- Mit és? – hördült fel Kazu. – Még óvszer se volt nálam!

- A francba! Minek az? Egészséges vagy, max korábban kiszállsz.

- Tudom, de akkor is…

Hiro elkomolyodott.

- Ezek szerint nem döngetted meg.

- Nem.

- És erre dobott.

- Igen.

- Szerinted nekem lenne nála esélyem? – merengett el Hiro.

Kazu megdörzsölte az arcát.

- Kérdezett rólad.

- Ez jól hangzik! – Hiro hangja azonnal felvidult.

- Te rámenősebb vagy…

Hiro vigyorgott a sötétben.

- Az már biztos! Hé, de ugye, nincs harag?

- Miért lenne?

Kazu a barátnőjére gondolt, aki dobta őt Hiroért. Akkor sem haragudott. Hiro mindig fontosabb volt neki az éppen aktuális barátnőjénél. Az oldalára fordult, majd vissza a hátára. Még soha nem aludt máshol, így furcsa volt a hely. Hiro álmos hangon szólalt meg.

- Gyere ide! Elférünk ketten.

- Nem.

- Hülye! Azt akarod, hogy én menjek le?

Kazu halk sóhajjal feltápászkodott, és bebújt Hiro mellé.

- Brrr, hideg a lábad – borzongott össze a fiú.

Kazu összébb húzta magát.

- Bocs.

Hiro felhorkant.

- Nem harapok! Gyere közelebb, mert még a végén leesel vagy lehúzom rólad a takarót.

- Hideg a lábam – védekezett Kazu gyengén.

Hiro morgott, és a derekánál fogva magához húzta a fiút. Lábát átvetette a combjain, fejét a vállára fektette, kezét a mellkasára ejtette. Egy kicsit helyezkedett, és Kazu megmerevedett. A csípőjén érezte Hiro ágyékát.

- No, így már jobb – mormolta Hiro elégedetten.

Kazu merev volt, moccanni sem mert.

- Jól vagy? – Hiro felnézett. A leheletét Kazu érezte az arcán.

- Igen. Miért? – Érezte, hogy elvörösödik, és szűk lesz az alsónadrágja. Zavaró érzés volt.

- Azon gondolkoztam, hogy aludtál te már együtt valakivel?

Kazu tudta, hogy Hirót nem lehet becsapni. Félelmetes érzéke volt a hazugságokhoz.

- Csak addig… - nyögte.

- … míg tartott az aktus? – kuncogott Hiro, és feljebb csúszott. Kazu lélegzete elakadt.

- Igen – lehelte.

- Soha nem kérdeztem, de milyen volt? Mármint az első…

Kazu képtelen volt gondolkodni.

- Jó – motyogta.

- Hát, nem tudom. Nem zengtél ódákat róla.

- Kellett volna?

Hiro vállat vont, és Kazu mellkasára fektette az arcát.

- Én mindent elmondok neked. Te miért nem?

- Most zsarolsz?

- Kazu…

- Bocs, csak… Jó volt, ez nem elég?!

- Én egy kicsit kételkedem.

Kazu felsóhajtott.

- Jó volt, tényleg – bizonygatta. – Csak…

- Csak… ?

Kazu eltakarta az arcát.

- Annyira zavarban voltam – suttogta.

Hiro ujjai a csuklójára fonódtak.

- Miért?

- Mert láttam, hogy ő… nem is engem akar, hanem téged!

Hiro felsóhajtott.

- Ne haragudj!

- Te tetted? – Kazu szemét könnyek égették. – Te vetted rá, hogy lefeküdjön velem, ugye?

Hiro tétovázott.

- Csak neked akartam jót.

- Mit ígértél neki?

- Hogy hozzásegítem őt egy munkához a nagybátyámnál.

Kazut a hányinger kerülgette.

- Azt hittem, a barátom vagy!

Hiro felkönyökölt, és megérintette az arcát.

- Én tényleg… csak azt akartam, hogy neked jó legyen. Megbántam, de… ugye, jó volt?

- Nem! – Kazu megragadta a vállát, elcsuklott a hangja. – Az csak szex volt! Testi vágy, kéj, élvezet. Nem érzelem!

Hiro a csuklójánál fogva leszorította az ágyra.

- Minden szex erről szól!

- Nem. – Kazu sírt, és a fejét rázta.

Hiro legszívesebben megütötte volna, de aztán hirtelen elhalt a harag. Keserves nyögéssel visszafészkelte magát a fiú mellé, és magához szorította.

- Fontos vagy nekem. Érted? – mormolta.

Kazu szipogott.

- Igen.

Hiro lehunyta a szemét. Kazu a könnyeit nyelte.

- Haragszol rám?

- Nem. – Kazu hangja szelíd volt.

Hiro elmosolyodott, Kazu könnyei is elapadtak. Egy idő után mindketten megnyugodtak. Hallgattak. Már éjfélre járt az idő, amikor Hiro keze végigcsúszott Kazu derekán.

- Alszol?

- Nem. Miért?

- Megcsókolhatlak?

Kazu azt hitte, rosszul hall.

- Megőrültél?

- Nem. Szabad?

Kazu szíve a torkában dobogott.

- Igen – lehelte alig hallhatóan.

Hiro lehelete súrolta a nyakát, az állát. A sötétben még a körvonalait se igen tudta kivenni. Pillekönnyű csók érintette a száját.

- Hiro…

- Sssh…

- De…

Újabb csók szakította félbe. Hiro keze végigsiklott az oldalán. Jó érzés volt. Forróság söpört végig a combjain, az ágyékán. Hiro nyelve a fogai közé csúszott, a keze a póló alá. Megremegett. Bizonytalanul megérintette a nyelvével Hiro száját. Ujjai a lepedőt markolták. A fiú végigfeküdt a testén, és két tenyere közé fogta az arcát. Csókolta, harapta az ajkát. Először a felsőt, aztán az alsót. Megvonaglott. Lehunyt szempillái alatt fények villantak. Hiro a nyelve hegyével megcirógatta a száját. A lélegzete akadozott.

- Miért? – lihegte.

- Mert amikor megkértem Mayu-t, hogy feküdjön le veled, valójában én akartam megtenni. Ezért.

Kazu nem erre a válaszra számított, de nem tagadhatta, hogy jó érzés suhant át rajta.

- Hiro…

A fiú újra megcsókolta. Nyelve mélyre hatolt a szájában, keze ismét becsúszott a póló alá. Feltérdelt, egyik lábát felhúzta Kazu ágyékáig. Kazu legszívesebben eltaszította volna magától. Más részről viszont annál is jobban szerette volna, hogy folytassa. Amikor Hiro keze lecsúszott a combjai közé, összerándult. Hátrakapta a fejét, levegő után kapkodott.

- Hiro, ne…

A fiú szeme sötét volt, akár maga az éjszaka. Visszahúzódott. Lehúzta a pólóját, és a sarkára ülve lecsúsztatta az alsónadrágját is.

- Hiro… - Kazu zavartan elhúzódott tőle. Hiro azonban elkapta a csuklóját. Fél kézzel lerángatta a lábáról a nadrágot, majd meztelen testével az ágyhoz szegezte.

- Ne…

Hiro a feje fölé szorította a kezét. Ő maga is zihált, de az ajka megtalálta Kazuét. Addig ügyeskedett, míg fel nem húzta a pólóját. Átbújtatta rajta a fejét, de ügyelt rá, hogy a kezeit bilincsként összefogja. Kazu ujjai a ruhadarabot markolászták, amikor Hiro nyelve rátalált a fülére, és szopogatni kezdte.

- Hi… Hiro, kérlek… ne…

- Akarlak…

- Nem szabad…

- Te is akarod… - motyogta Hiro a fülébe, és nyelve végigsiklott a nyakán, a keze pedig a mellkasán. Megvonaglott, amikor harapdálni kezdte a mellbimbóit.

- Ahh…

Hiro keze óvatosan becsúszott a nadrágjába.

- Ne! – Kazu felnyögött, teste megfeszült. Az ujjak körbefonták, a másik kéz pedig leráncigálta róla a nadrágot. Most már mindketten meztelenek voltak.

Kazu reszketett. Egész teste verítékben fürdött, a szíve úgy vert, akár a gőzkalapács. Hiro ujjai megszorították, felkiáltott. Hiro ajka a szájára feszült. Keze gyorsan mozgott le-föl. Kazu ellenállása teljesen megszűnt. Mohón viszonozta a csókot, teste lágyan ringatózott, izmai viszont feszesek voltak, akár az íjhúr. Hiro szája lejjebb vándorolt. A nyakra, a mellkasra, a hasra. Kazu teste ívbe feszült. Elakadó lélegzettel nyögött fel, amikor a fiú végignyalt merevedése nedves csúcsán.

- Hiro…

- Mit szeretnél? – Hiro hangja rekedt volt. Lélegzete és ajka hozzáért Kazuhoz, és a fiú hangosan zihált.

- Kérlek… ezt nem… szabad…

- Nem hallak… - Hiro hangja izgatott volt, látható élvezettel nyalt végig a fiún. Tekintetük összeakadt.

- Még. – Kazu hangja halk volt, de határozott. Nem tudta tovább folytatni. Ökölbe szorult a keze, és fojtottan felnyögött, amikor Hiro teljesen a szájába vette. Reszketve vonaglott. Hiro a combjai közé térdelt, és felhúzta a lábait, de nem hagyta abba a nyalogatást.

Kazu engedelmeskedett a néma kérésnek: a vállára tette a bokáját. Hiro nyelve a combjaira siklott, de keze vette át a nyelve helyét. Nyelve egyre feljebb csúszott a combján. Kazu testében minden izom pattanásig feszült.

- Ott… ne…

- Már késő… - suttogta a fiú, és kezével egészen a válláig tolta a lábait. Szája, majd nyelve a fiú fenekét kényeztette.

Kazu szeme tágra nyílt. Felsóhajtott. Hiro ujjai belésiklottak. Az ajkába harapott és próbálta lerázni karjairól a pólóját. Hiro felcsúszott, és megnyalta az ajkát. Egyik keze a vesszejét szorította, a másikkal pedig újra és újra belécsúsztatta az ujját.

- Elég… Ahh… - Kazu félredobta a pólóját, és a fiú hajába markolt. Felkiáltott, összerándult. Görcsösen kapaszkodott Hiro vállába.

A fiú mély levegőt vett. Saját vágyaitól reszketett. Végignyalta Kazu hasát. A ráfröccsent íz tovább növelte kínjait. Kazu lihegve húzta fel a szájához. Mohón csókolta, és kezét végighúzta Hiro hátán, a fenekén. A fiú felnyögött. Megragadta Kazu csuklóját, és a merevedéséhez húzta a kezét.

- Kazu… - Belefúrta az arcát a nyakába.

A fiú gyengéden megsimogatta merevedésének csúcsát. Hiro megremegett. Elkapta a kezét, és leszorította a lepedőre. Zihált.

- Kazu…

A fiú feléje nyújtotta a kezét, megérintette az arcát.

- Kérlek…

Hiro mély levegőt vett. Vesszejének hegyével Kazu fenekét cirógatta, simogatta. Megállt.

- Nem akarok fájdalmat okozni.

- Hiro… - Kazu reszketett. – Félek, de… nem akarom, hogy most abbahagyd. Jó?

Hiro felsóhajtott.

- Jó, mert nem hiszem, hogy most abba tudnám hagyni…

Kazu megemelte a csípőjét. A tekintetük egybeolvadt, ahogy Hiro lassan beléhatolt. Kazu görcsösen kapaszkodott a vállába.

- Fáj?

- Még… mélyebbre… - Kazu lihegve, nyöszörögve még feljebb húzta a lábát.

Hiro a száját harapdálva mozdult. Összeszorította a szemét. A fiú szűk volt, forró és ellenálló. Újra mozdult. Majd újra, hogy Kazu teste alkalmazkodjon hozzá.

- Szűk vagy… - lihegte.

Kazu kiabálni tudott volna a fájdalomtól és a gyönyörtől. Könnyek folytak végig az arcán. Hiro keze ráfonódott a vesszejére, és a kéj újra fellángolt a testében. Zihálva vonaglott. Hiro megragadta a csípőjét, és gyorsított a mozgásán. Veríték folyt össze a testükön. A fiú lökései egyre mélyebbek és keményebbek lettek. Kazu ujjai a lepedőt gyűrték.

- Hiro! – Felkiáltott.

A gyönyörtől összerándult minden izma. Fény villant a szeme előtt, és érezte, ahogy Hiro felhúzza magához. Hátrafeszülő testében édes kín söpört végig. Hiro mély nyögést hallatott, és elengedte magát. A csúcson olyan szabadnak érezte magát, mint még soha. Egymásba kapaszkodva kapkodtak levegőért, de Hiro érezte, hogy Kazu vigyorog és kacagástól reszket a mellkasa. Lassan ő is elmosolyodott.

- Meg sem kérdezem, hogy jól vagy-e… - sóhajtotta, és Kazu mellé gördült.

- Ilyenkor mit szoktak mondani az emberek? – bújt hozzá a fiú.

Hiro mozdulni is alig tudott, de átkarolta.

- Fogalmam sincs.

- De hát… - Kazu felkapta a fejét. Hiro biztosra vette, hogy a zavartól tűzpiros az arca.

- Azt hiszem, valamit el kell mondanom – kezdte. – Minakón kívül nem voltam még senkivel. Vele is csak egyszer… szóval, érted…

Kazu értette. Kuncogott, aztán hangosan felkacagott. Hiro a fejét csóválta, és magukra húzta a takarót. Pár perc múlva már mindketten mélyen aludtak.

Hajnalban Hiro felriadt. Kazu az ő nevét suttogta álmában, és cicaként bújt hozzá. Hallgatta a légzését, motyogását, és megnyalta az ajkát. Érezte, ahogy merevedése támad. Kazu megmozdult. Még mindig a karjaiban feküdve átfordult a másik oldalára. Párnának Hiro karját használta, amin a fiúnak mosolyognia kellett. Felhúzta az egyik lábát, és szabad kezével simogatni kezdte magát.

Odakint a nap első sugarai felbukkantak a látóhatáron. Hiro most jött rá, hogy nem húzta be a függönyöket éjszakára. Felsóhajtott. Szeme előtt Kazu meztelen teste lebegett. Megszorította a vesszejét, lassan, erősen. Kazu megint mocorogni kezdett. Hátával még közelebb húzódott hozzá. A fiú elmosolyodott, és odasimult hozzá. Merevedése Kazu fenekéhez ért, és ez még jobban felizgatta. Simogatni kezdte az oldalát, a csípőjét. Átkarolta, és ujjaival finoman megszorította a lapos, ám annál érzékenyebb mellbimbókat. Kazu felnyögött, megrezdült.

- Hiro… - mormolta még félálomban.

Hiro keze lejjebb csúszott. Gyengéden megcirógatta Kazu vesszejét, és a fiú még közelebb fészkelődött hozzá. Ajka már az övét kereste, bár a szeme még csukva volt. Hiro nyelve mohón tört utat a szájában. Keze le-föl siklott Kazun. Kézfejére folyékony élet csorgott. Térdével kicsit feljebb tolta a lábát, és testébe csúsztatta két nedves ujját. Kazu megmerevedett, és ujjai nyomot hagytak Hiro vállán.

- Hi… ro…

Hiro teste legalább olyan feszes volt, mint a fiúé. Vesszejével türelmetlenül nyomult a testébe, és közben… a napfény halovány sugarainál Kazu lángoló arcát bámulta.

- Már attól elélvezek, ha csak nézlek – suttogta a fülébe, és még mélyebbre hatolt.

Kazu az ajkába harapott, és megemelte a csípőjét. Hiro zihált. Gyorsított a mozgásán. Minden lökésénél a fiú fojtottan felkiáltott. Reszketett.

- Kiabálj! Nem hallja senki…! – lihegte izgatottan, és durván megragadta a combjait. Ujjai piros foltokat hagytak a márványfehér bőrön, de ez most nem tudta érdekelni. Keze Kazu vesszejére csúszott. Érintésére a fiú élesen felkiáltott, és hátrafeszült a teste. Gyönyöre megrebegtette minden izmát, és Hiro lélegzete elakadt. Egy utolsó, mély lökéssel elfúló hangon belelövellt Kazu szűk testnyílásába. Vér ízét érezte a nyelvén. Kiharapta a vágy hevében a száját. Ezen mosolyognia kellett. Kimerülten, félig öntudatlanul kapaszkodott a levegő után kapkodó Kazuba.

- Azt hiszem, kezdünk belejönni – hörögte elégedetten.

Kazu felnevetett.

- Igen, én is azt hiszem.

- Fájdalmat okoztam? – Hiro elkomorodott. Kazu vigyorgott, és hunyorogva Hiróra pislogott.

- Legfeljebb pár napig kevesebbet ülök a fenekemen.

- Hülye! – morogta Hiro válaszul, és magához húzta Kazut. – Legközelebb kipróbálhatnánk síkosítóval – tette hozzá tétován.

Kazu megrázta a fejét.

- Nem hiszem, hogy van bátorságom venni – vallotta be.

Hiro vállat vont.

- Ez miatt ne aggódj!

Kazu felnézett. A szeme mosolygott, és az arcán is félénk mosoly játszott.

- Nem aggódom.

Egymásra nevettek, aztán birkózni kezdtek, ami mohó csókba fulladt. És kezdődött az egész elölről…

Délután Kazu elaludt a kanapán tévézés közben, és Hiro kiosont a lakásból. Kazu apró csókokra ébredt. Elmosolyodott.

- Szia, álomszuszék! – suttogta a fülébe Hiro, és megharapta a fülcimpáját.

- Mennyi az idő? – nyújtózott a fiú.

- Fél négy.

- Anyukád mikor jön haza?

- Felhívtam, amíg te aludtál. Kilencre hazaér, ha minden rendben lesz.

Kazu nagyot ásított.

- Leírtad a házit? – ült fel.

Hiro elbámult a feje mellett.

- Van, amit nem értettem – vallotta be.

Kazu cseppet sem lepődött meg. Kettejük közül mindig ő volt a jobb tanuló.

- Segítsek?

Hiro duzzogott.

- Muszáj lesz. Sensei nem örülne, ha megint nem lenne kész a házim.

- Az biztos – értett egyet vele Kazu.

Felbattyogtak az emeletre.

- Na, jó, mit nem értesz? – hajolt a füzet fölé Kazu, és a szemébe hulló tincseket a füle mögé tűrte.

Ez a mozdulat megtetszett Hirónak, és azonnal elfelejtette, hogy miért is jöttek fel a szobájába. Hátulról Kazuhoz simult, és megnyalta a tarkóját. A fiú azonnal megdermedt.

- Nem arról volt szó, hogy tanulunk? – hebegte.

Hiro kuncogott.

- Ráérünk.

- Anyukád…

- Rengeteg időnk van, míg hazaér.

Hiro keze Kazu ágyékára siklott. Simogatni kezdte. Kazu mély sóhajjal az asztalra támaszkodott.

- Hiro…

- Igen… Valami baj van?

- Még… - Kazu keze ökölbe szorult az asztallapon. Hátravetette a fejét, és lehunyta a szemét. Átadta magát az élvezetnek. Hiro keze becsúszott a nadrágjába.

- Ahh, ez jó… - Kazu hangja halk volt, de kevésbé jött zavarba, mint eddig. Ez tetszett Hirónak.

- Gyere! – húzta az ágyra. A fiú nadrágja a szőnyegre csúszott. A pólója távolabb landolt. Hiro is levetkőzött, és melléfeküdt. Kazu arca piros volt és forró. Lágyan végigcsókolta. Az ajkánál hosszabban időzött, aminek köszönhetően mindketten levegő után kapkodtak, amikor szétváltak. Hiro lejjebb hajolt. Finoman megharapdálta a mellbimbóit, közben a hasát és a combjain cirógatta. Kazu beletúrt a hajába, és a hátát karmolászta. Hiro nyelve besiklott a köldökébe. Kazu felmorrant.

- Mmm…

Hiro erre finoman megszorította a mereven ágaskodó vesszőt. A fiú eltakarta az arcát, de a csípőjét feléje mozdította.

- Hiro…

- Sssh… - Hiro a vesszeje fölé hajolt. Megnyalta, majd teljesen a szájába vette. Szopogatta, fogaival óvatosan megharapdálta a csúcsát. Közben két ujját Kazu testébe csúsztatta, és gyorsan ki-be húzogatta. A fiú remegett, vonaglott.

- Hiro… kérlek… - A hajánál fogva felhúzta a fiút, és mohón a szájára tapadt. Összekoccant a foguk, de nem számított. Kazu keze kettejük közé nyomult, és megragadta Hiro merevedését. Hiro levegő után kapott, és feltérdelt. Kazu tétován, de annál nagyobb elszántsággal és vággyal kuporodott melléje. Megszorította Hiro vesszejét, megsimogatta a golyókat, majd megnyalta a már nedvesen csillogó vessző csúcsát. Hiro felnyögött.

- Ne hagyd abba…

Kazu teljesen a szájába vette, szopogatta, nyalogatta. Hiro teste megfeszült.

- Kazu… - A hangjába valami fenyegető él költözött. Kazu felpislogott, és kis híján megfulladt. Hiro teste ívbe feszült, arca lángolt, és a saját haját markolta az élvezettől.

- Nem… nem hiszem, hogy… sokáig bírom még… - zihálta, és a szeme fekete volt, akár az éjszaka. Kazu lassan hátradőlt, és feléje nyújtotta a karját.

- Gyere!

Hiro megrázta a fejét. Az éjjeliszekrényhez hajolt, és elővett egy tégelyt.

- Az… az mi?

- Síkosító.

Kazu értetlenül pislogott.

- Mikor?

- Amíg aludtál… - Hiro lecsavarta a tégely tetejét és az ujjaira kente a tartalmát. Kazu idegesen nyelt egyet, de mielőtt tiltakozhatott volna, Hiro megcsókolta, és újra fellobbantotta a testében a parázsló tüzet. A síkos ujjak a testébe csúsztak…

- Nos, milyen? – suttogta a szájába a fiú.

- Jó… - Kazu a vállába markolt, és felhúzta a lábait. Hiro újabb adagot kent az ujjaira, és miközben ki-be csúsztatta őket, az ajkát harapdálta. Kazu lélegzete akadozott.

- Most… - nyögött fel.

- Csak még egy kicsit… - lihegte a fiú, és még feljebb tolta a lábait. Feltérdelt, és lassan beléhatolt. Kazu mély levegőt vett. A szeme tágra nyílt, az ajka néma kiáltásra. Hiro lassan mozgott. Nagyon mélyre hatolt. Kazu felkiáltott és a párnát markolászta.

- Hiro! Ne… elég… nem bírom…

Hiro ajka újra megtalálta az övét, és még erőteljesebben mozgott. Sekélyen, mélyen hatolt belé. A kéjes kiáltások csak még jobban feltüzelték a vágyait.

- Még… - Kazu karcsú teste megfeszült, tekintete elfeketedett a kéjtől. Hiro válaszul megfogta a vesszejét, és keményen le-föl simogatta. Kazu kiabált. Hiro egyik lökésénél ívbe feszült a háta, és a szeméből egy könnycsepp gördült alá. Teste finoman remegett. Hiro teste összerándult. Belefúrta az arcát Kazu nyakába, végigfeküdt rajta. Csókolóztak, testük lassan elcsitult.

- A síkosító bevált – mormolta Kazu kábán.

- Igen, szerintem is – bólintott Hiro fáradtan.

Kazu elvigyorodott.

- Szerettem volna látni, amikor megvetted.

- Te inkább arra gondolj, hogyan magyarázod el úgy a házit, hogy én is megértsem.

Kazu felnevetett.

- Szeretlek.

Hiro felkapta a fejét, rámeredt. Kazu idegesen nyelt egyet.

- Bocsi, én…

Hiro lassan elmosolyodott, és megsimogatta az arcát.

- Én is szeretlek.

Kazu megkönnyebbülten odabújt hozzá.

- Akkor jó.

- Igen, jó…

Egymáshoz simulva aludtak el. Hiro a bejárati ajtó csattanására és az anyja hangjára riadt fel.

- Megjöttem! Hiro, Minami-san!

Kazu felült, a szemét dörzsölte.

- Ez az anyukád – pislogott álmosan.

- Bizony. Öltözz!

Hiro kiugrott az ágyból, és magára kapkodta a ruháit.

- Basszus, és még a házi is vissza van! Sensei holnap megöl! Megyek, anya!

A pólóját és a nadrágját odadobta Kazunak, és kirohant a szobából.

Kazu a pólóját szorongatta, és úgy nevetett, hogy még a könnyei is kicsordultak.

 

E hétvége után a két fiú elválaszthatatlan lett. Szinte minden idejüket együtt töltötték, és igyekeztek mindent megbeszélni egymással. Néha a beszélgetések duzzogássá vagy veszekedéssé fajultak, ami végül vad és erőszakos szeretkezésbe fulladt. Mindenek ellenére kitartottak egymás mellett. Már előre tervezgették a jövőt. Együtt vállaltak munkát, és Hiro nagyon jó hosttá fejlődött. Kazu viszont a pénzügy iránt érdeklődött. Különbözőek voltak, mégis hasonlóak. Egymást szerették.

 

Aztán a középsuli utolsó évének első napján minden megváltozott…  

 

 

2. fejezet

 

Az évnyitó szokás szerint unalmas volt. Hiro kis híján ásítozni kezdett. Elkapta a diáktanács tagjai között álló Kazu figyelmeztető pillantását. Úgy döntött, hogy kedvese kedvéért kibírja a maradék fél órát. Nagyon fáradt volt. Hajnalig dolgozott, és még aludni sem volt ideje. Kazu természetesen fitt és éber volt. Hiro irigykedve és büszkén bámulta.

Háromnegyed órával később együtt sétáltak végig a folyosón.

- Jól vagy? – Kazu aggódva érintette meg Hiro vállát. – Nem nézel ki túl jól.

- Csak fáradt vagyok – nyomott el egy újabb ásítást a fiú, és Kazura vigyorgott. – Te viszont jól nézel ki.

Kazu azonnal elvörösödött.

- Hülye, a suliban vagyunk!

- Na és? Csináltuk már itt is.

Kazu Hiro szájára tapasztotta a tenyerét.

- Hangosabban nem tudod? – érdeklődött gyanús szelídséggel.

- Elnézést…

A tétova hang hallatán egyszerre perdültek meg, és egyszerre akadt el a lélegzetük is. Törékeny, aprócska fiú toporgott előttük. Olyan angyalszerű volt… Szőkésbarna tincsei édes keretbe foglalták gyermeki arcvonásait, mélykék tekintetét. Bizonytalanul mosolygott. Meghajolt.

- Bocsánat, de eltévedtem. Suguru Sinji vagyok. Másodéves. Még nem igazodom ki a termek között. A tanári szobát keresem.

Hiro nagyot nyelt. Kazu válaszolt helyette, bár az ő hangja is rekedt volt.

- A folyosó végén fordulj balra. Az utolsó terem a tanári.

A fiú arca felragyogott.

- Nagyon szépen köszönöm. – Kazura nézett. – Senpai, te a diáktanács tagja vagy, igaz? Láttalak ma.

- Minami Kazuka vagyok, végzős. Ő itt az osztálytársam és barátom, Takahiko Hiroki.

Hiro hangja végre megjött.

- Még soha nem láttalak, Sinji-kun.

A fiú felnevetett.

- Mert másik iskolából jöttem át. Ez az első évem itt. Most mennem kell. Köszönöm, hogy segítettetek. Találkozunk még?

Kazu és Hiro bólintottak. Sinji-kun mosolygott, és elsietett.

- Hűű! – Kazu a szívére szorította a kezét. Hiro vigyorgott.

- Bizony…

Kazu megdörzsölte az arcát.

- Perverzek vagyunk. Ő még csak gyerek.

Hiro Sinji-kun után nézett.

- Annyi idős, mint mi voltunk, amikor először…

Kazu felsóhajtott.

- Akkor is…

Hiro átkarolta a vállát.

- Felizgatott ez a fiú – vallotta be.

Kazu nagyot nyelt.

- Eddig csak te tudtál ilyen hatást gyakorolni rám, de… Merev vagyok – motyogta piros arccal.

Hiro felnevetett.

- Mindig tudtam, hogy jó az ízlésed.

Kazu a fejét csóválta.

- Bolond vagy.

Hiro a füléhez hajolt.

- Valld be, hogy nagyon szeretnéd leteperni.

- Te is ezt szeretnéd – védekezett Kazu zavartan.

Hiro megvakarta az orra hegyét.

- Valóban. Még soha nem éreztem ilyet első pillantásra.

- Én se. Most mi lesz?

- Epedezünk érte – vigyorodott el Hiro, és kézen fogva Kazut, berántotta az egyik üres tanterembe. – Addig viszont játszunk… - súgta felcsillanó szemekkel.

Kazu a szemét forgatta, de azért az ajtót bezárta.

- Pár teremnyire vagyunk a tanáritól – figyelmeztette Hirót, de hozzásimult.

- Annál édesebb lesz – ígérte Hiro buja vigyorral.

Kazu halk sóhajjal, izgatott szívdobogással megadta magát.

 

Gyorsan teltek a napok. Kazu és Hiro messziről figyelték Sinjit, igyekeztek róla minél többet megtudni. Néha egymáson fekve arról beszélgettek, miket szeretnének tenni vele. Őrjítő volt, és mégis izgató…

 

Sinji felsóhajtott, és összeszedte a füzeteit. Már tudta, hogy a tanárainak igaza volt: ez az iskola erősebb, mint a másik. Többet kellett tanulnia, és jobban oda kellett figyelnie az órákon. Megdörzsölte a szemét.

- Sinji-kun…

A nevére felfigyelt. Három lány állt előtte, az osztálytársai voltak.

- Igen?

- Ma este karaokézni megyünk. Nem akarsz eljönni velünk?

Sinji végiggondolta a dolgot, de valójában jól tudta, hogy úgyis nemet fog mondani.

- Rettenetesen sajnálom, de nem mehetek.

- Túl sokat tanulsz – jegyezte meg az egyik lány.

Sinji szomorúan mosolygott.

- Sajnálom. Édesanyám beteg, segítenem kell neki.

A lányok nem erőltették tovább, bár nem örültek. Sinji angyalarcával és kedvességével hamar kedvence lett mindenkinek: diákoknak, tanároknak egyaránt. A lányok továbbálltak, Sinji még pakolászott, és már csend honolt a folyosón, amikor elindult. Épp a lépcsőnél járt, amikor két fiú állta el az útját.

- Suguru Sinji-kun? – kérdezte az egyik.

- Igen. Segíthetek valamiben? – Sinji barátságosan mosolygott.

A következő pillanatban akkora pofont kapott, hogy nekizuhant a falnak. Lecsúszott a padlóra, és érezte, hogy vér bukik ki a száján és az orrán. Értetlenül pislogott.

A másik fiú odalépett hozzá.

- Utállak – közölte. – Irritál a mosolyod. Egy időre letörlöm a képedről.

- Azt mi is szeretnénk látni – jegyezte meg váratlanul egy hűvös hang.

Sinji és a két fiú is a lépcső felé fordult. Sinji hitetlenkedve felnyögött. Minami Kazuka a második lépcsőfokon állt. Elegánsan, hideg arccal. Szemüvegén megcsillant a késő délutáni napsugár. Mellette Takahiko Hiroki ácsorgott bősz vigyorral, lezseren és balhéra készen.

Sinji a találkozásuk óta már sokat hallott a furcsa párosról. Kazuka volt az ész, Hiroki pedig a kéz, mely ütött, ha kellett. Régi barátok voltak, és ritkán lehetett külön látni őket. Kazuka egyetemre készült, Hiroki viszont kereskedelmet akart tanulni. Sinji hallotta, hogy azt suttogják, Hiroki örökli nagybátyja négy – városszerte ismert – klubját, és a fiú azt tervezte, hogy Kazukával közösen vezetik majd őket. Ahogy Sinji bámult kettejüket, úgy érezte, hogy ezek a fiúk bármire képesek, amit a fejükbe vesznek.

Minami Kazuka úgy fél fejjel volt alacsonyabb Hirokinál. A haja sötétbarna árnyalatban játszott. A tarkójáig ért, a homlokán néhány tincs a szemébe hullott. Tekintete lágy barna volt, ám nagyon fenyegetően tudott nézni vele, ha úgy akarta. Szemüvege egyesek szerint sima üveg volt, mások szerint dioptriás. Egy biztos volt: igazán jól állt neki. Alakja vékony volt, de szikár, izmos. Sinji már látta a pályákon. Gyors és határozott mozgása volt. Ráadásul tagja volt a harcművészeti klubnak, és Hirokin kívül még nem akadt legyőzője.

Takahiko Hiroki magas volt, izmosabb, vállasabb. A haját lófarokba fogta a tarkóján, néhány fekete szál kicsúszott a csatból, és igen veszélyes külsőt kölcsönzött neki. A szeme hollófekete volt, és érzelmei általában ott égtek a tekintetében. Sokkal forrófejűbb volt, mint barátja, és talán pont ezért népszerűbb is. Sini hallotta, hogy hostként dolgozik a nagybátyja egyik klubjában, és igen keresett partner. Egy kicsit irigyelte is, hiszen a családja befolyásának köszönhetően azt tehetett, amit akart.

Kazuka arra a fiúra mutatott, aki megütötte Sinjit.

- El fogom törni a kezed – mondta nyugodtan.

A két fiú idegesen egymásra nézett.

- Minaki-san, én… mi…

Hiroki szeme összeszűkült.

- Sinji-kun a barátunk – szólt lágyan, de a fenyegetés ott rezgett a hangjában.

- Engem pedig Minami Kazukának hívnak – javította ki a srácot Kazuka.

Hiroki megropogtatta az ujjait.

- Hadd kezdjem én… - vigyorodott el.

A két fiú összerezzent, majd hátrálni kezdtek. Amikor Hiroki feléjük mozdult, megfordultak és elrohantak. Hiroki felnevetett, és Kazukával odalépett Sinjihez.

- Jól vagy? – térdeltek le melléje, és ekkor a fiúnál eltört a mécses. Zokogva borult Kazuka mellkasára.

 

Hiro és Kazu egymásra nézett. Hiro a fejét ingatta. Lehuppant a padlóra, és a falnak dőlt. Kazu gyengéden átkarolta Sinji vállát.

- Sssh… Most már minden rendben lesz – súgta, és állát a fiú feje búbjára támasztotta.

Sinji lassan megnyugodott.

- Sajnálom – húzódott el Kazutól. – Összepiszkoltam az egyenruhád! – ijedt meg.

Kazu rávigyorgott.

- Ezek csak könnyek – mondta.

- Ne is törődj vele! – hajolt oda Hiro is. – Jobban vagy?

Sinji a vérfoltokat bámulta Kazu ingén.

- De a vér…

- Sinji-kun, ne törődj vele! – Kazu hangja nagyon határozott volt.

Sinji elszégyellte magát.

- Sajnálom…

Hiro zsebkendőt nyújtott neki.

- Töröld meg az arcod. Elég rémesen nézel ki.

Sinji kis híján felnevetett.

- Azt hiszem, ez enyhe kifejezés. – Remegett a keze, ahogy az arcát tisztogatta. Kazu halvány mosollyal kivette a kezéből és befejezte az arctisztítást.

- Így. Most már sokkal jobb – dőlt hátra, és a sarkára ült. A zsebkendőt szó nélkül eltette.

Sinji lehajtotta a fejét.

- Sajnálom, hogy gondot okoztam.

Hiro és Kazu egymásra hunyorított.

- Szívesen tettük.

- Szeretném meghálálni! – tört ki a fiúból.

Hiro lopva elmosolyodott, Kazu viszont megrázta a fejét.

- Nem szükséges.

- De én szeretném. Olyan nyomorultul érzem magam – Sinji az utolsó szavakat csak suttogni merte. Most jött rá, hogy mennyire magányos, és mennyire hiányzik neki a baráti társaság. Ehhez egy pofon kellett, és két barátságos fiú.

Kazu gyengéden maga felé fordította az arcát, és a szemébe nézett.

- Nem kell semmit meghálálnod – bizonygatta.

Hiro kuncogott, és előrehajolt.

- Ne higgy neki! – súgta. – Minden vágya, hogy meghívd egy fagyira.

- Hiro! – Kazu rosszallóan ráncolta a szemöldökét, mire barátja nyelvet öltött rá. Sinji felnevetett.

- Nagyon mókásak vagytok!

- Igyekszünk – szerénykedett Hiro kaján félmosollyal.

Kazu csak legyintett, és megigazította a szemüvegét. Sinji közelről jól láthatta az aranybarna szempár csillogását.

- Otthon van fagylalt – bökte ki. – Kókusz, csokoládé, eper és vanília. Anyukám miatt, nagyon szereti. Eljöttök hozzám?

- Nem fogunk zavarni?

Sinji felsóhajtott.

- Apám külföldön dolgozik, anyukám viszont otthon van. Észre sem fogja venni, hogy ott vagytok.

Kazu értetlenül nézett.

- Beteg?

- Igen. Én és egy hölgy gondoskodunk róla.

- Sajnálom.

- Most már jobban van. Amióta elköltöztünk, sokat javult.

Sinji nem mondott többet, a két fiú pedig nem kérdezősködött.

- Rendben, menjünk – adta be a derekát Kazu, és Hiro is felállt.

- Nyomuljunk!

Kazu felsegítette Sinjit, Hiro felvette a táskáját. A fiú elmosolyodott.

- Nagyon kedvesek vagytok.

Hiro és Kazu összenézett. Szemükben a vágy sötéten villant.

 

Sinji betette maga után az ajtót.

- Megjöttem – kiáltotta, de csend volt a válasz. – El is felejtettem… - sóhajtotta. – Ma nincs itthon, kezelésen van. Reggel mondta, de kiment a fejemből.

Hiro és Kazu kibújtak cipőikből és papucsba léptek.

- Semmi baj. Mikor ér haza? – nézett körbe Hiro. Kazu figyelmeztetően oldalba bökte, de Sinji csak mosolygott.

- Holnap délelőtt. Tízkor van a vizit, utána. Kawashima-san hozza majd haza, nem tudom, mihez kezdenénk nélküle. Sajnálom, hogy nem találkozhattok anyával.

- Semmi baj, tényleg – nyugtatta Kazu. – Majd legközelebb.

- Gyertek a konyhába. Milyen fagyit kértek?

Hiro azonnal rávágta.

- Csokit.

- Én vaníliát kérnék. – Kazu udvariasabb volt.

Sinji elmerült a hűtőben.

- Én pedig epret eszek – döntötte el. Felnevetett, és három dobozt halmozott a konyhaszekrény pultjára. – A kókusz elfogyott. Biztos anya ette meg. Nagyon édesszájú, imádja a fagyit.

Hiro és Kazu Sinji fenekére meredt. Egymás mellett állva megszorították a másik kezét.

- Ez nehéz menet lesz – mormogta Hiro.

Kazu bólintott.

- Az biztos.

Sinji, karjaiban tartva a dobozokat, megfordult.

- Menjünk az ebédlőbe. Hozok poharakat és kanalakat.

- Segítsünk? – Most is Kazu volt az udvariasabb. Hiro nézelődött közben.

- Nem kell, köszönöm. Üljetek le! – Sinji letette a dobozokat az asztalra. – Kértek valamit inni? Van itthon ásványvíz, narancslé és azt hiszem, valami szénsavas üdítőital is. Vagy készítsek egy teát?

Hiro a szemét forgatta, Kazu nevetett.

- Ennyire szomjasak nem vagyunk.

- Oh, bocsánat! – Sinji lehajtotta a fejét.

Kazu megszánta.

- Azért egy teának örülnék, ha nem túl nagy fáradtság. Hiro?

- Kóla nincs?

- Sajnálom, de…

- Jól van, jó lesz akkor az üdítő is.

Sinji lelkesen elviharzott. Hiro azonnal Kazu mellett termett. Hevesen szájon csókolta, és magához ölelte. Kazu ellökte.

- Megőrültél? – sziszegte idegesen. – Bármikor visszajöhet!

Hiro tekintete lángolt a visszafojtott érzelmektől.

- Nem érdekel. Akarlak. Most.

- Hülye!

Hiro újra megölelte, és nyelve máris Kazu szájában kutakodott.

- Minami-senpai… - Sinji hangja elakadt az eléje táruló látványtól.

Hiro hátrakapta a fejét, rámeredt. Kazu a fiú vállába kapaszkodva lihegett. Arca piros volt, tekintete homályos, ajka nedves, duzzadt. Ebben a pillanatban nagyon nem hasonlított hűvös önmagára.

Sinji hebegett.

- Én… én… csak… Sajnálom… tényleg… Nem láttam semmit! – Eltakarta a szemét. Hátrált.

Hiro utánanyúlt, de Kazu gyorsabb volt.

- Nem!

- Te is akarod! – hördült dühösen Hiro.

Kazu Sinji előtt állt.

- Ez így… nem jó!

Hiro felsóhajtott, és lehuppant az egyik székre.

- Tudom – túrt a hajába.

Sinji reszketve támaszkodott az ajtófélfának.

- Mi folyik itt?

Kazu megfordult, és bűnbánóan nézett a fiúra.

- Már egy ideje figyelünk téged.

- Miért?

- Mert tetszel nekünk.

Sinji talán jobban megdöbbent, mint amikor rajtakapta őket csókolózás közben.

- Tetszem nektek? – ismételte hitetlenkedve.

- Igen – morogta Hiro. Sinji úgy látta, hogy a fiú egy picit elpirult.

- De hát… Mióta? Miért? – dadogta idegesen.

Kazu vállat vont.

- Amióta találkoztunk. Olyan… édes voltál.

- Édes? – értetlenkedett Sinji. Még mindig nehezen fogta fel a hallottakat.

Hiro elvesztette a türelmét.

- Igen. Édes, aranyos, szexi… Soroljam még?

Sinji megrázta a fejét.

- Ezért mentettetek meg? – kérdezte nyugtalanul.

Kazu szeme dühösen villant.

- Ez eszedbe se jusson! Akkor is segítettünk volna, ha nem vonzódunk hozzád.

Sinji az asztalon heverő fagyisdobozokra meredt.

- Most menjetek el, kérlek!

Kazu bólintott.

- Rendben. Hiro, gyere!

Hiro kelletlenül felállt. Zsebre dugott kézzel megtorpant Sinji előtt.

- Nem számít, hogy mit érzünk irántad. Ha te nem akarod, az is rendben van, mi így is, úgy is a barátaid leszünk.

Kazu helyeselt.

- Hiro jól beszélt. Gondolkozz el ezen!

Távoztak. Sinji a fagyiról megfeledkezve feltántorgott a szobájába. Az ágyra vetődött, és nagyon magányosnak érezte magát.

- Szexi, én? – mormolta a párnába.

Zavartan végigsimított a testén, majd a tenyerét az ágyékára csúsztatta. Merevedése volt. Ettől koszosnak érezte magát. Felugrott, és berohant a fürdőszobába. Levetkőzött, és beállt a zuhany alá. Langyos víz csorgott rá, de nem használt. Lángolt a teste. Szégyenkönnyek ömlöttek végig az arcán, összekeveredtek a vízzel. Bizonytalanul magához nyúlt. Simogatni kezdte. Lihegett, megfeszültek az izmai.

- Kazu-senpai… - motyogta, és erősen megszorította a vesszejét. Felkiáltott, megrándult. A csempére csúszott, felzokogott, a tenyerébe temette az arcát. Sírását elnyelte a zubogó víz.

 

 

3. fejezet

 

Kazu és Hiro egy padon ücsörgött.

- Szerinted jó ötlet volt elmondani, hogy mit érzünk? – gondolkodott el Hiro.

- A te hibád – közölte Kazu nyugodtan. – Mondtam, hogy ne csókolj meg.

Hiro elvigyorodott.

- Olyan aranyos arcot vágott.

Kazu felállt.

- Menjünk!

Hiro vigyorgott, fülig ért a szája.

- Csak nem féltékeny vagy?

Kazu nem nézett rá.

- Annyira kívánom, hogy az már fáj. Legalább annyira, mint szeretném, hogy most bennem légy. Azt hiszem, ez nem féltékenység.

Hiro hümmögött.

- Hm, valóban. Hozzád vagy hozzám?

- Anyáék ma otthon vannak. Édesanyád?

- Randija van.

- Megint az orvossal?

Hiro felállt, és csatlakozott Kazuhoz. Hazafelé indultak.

- Igen.

- Nem tűnsz boldognak – állapította meg Kazu.

- Akita-san jó fej.

- Akkor?

Hiro belerúgott egy kavicsba.

- Féltékeny vagyok – vallotta be. – Eddig csak én voltam anyának és te. Most viszont hetente legalább kétszer Akita-sannal van.

- Szerinted anyukád kevésbé szeret?

- Nem.

- Akkor?

Hiro rágót szedett elő a zsebéből. Egy ideig cigizett, de Kazu nem szerette a füstöt, így leszokott. Nagy gömböt fújt, majd bólintott.

- Igazad van. Tiszta hülye vagyok.

Kazu kuncogott, és megigazította a szemüvegét.

- Ma hányra mész dolgozni? – terelte el a beszélgetést.

- Tízre. Mennyi az idő?

- Fél hat. Sinji-kunnál nem voltunk sokat.

- Szerinted mit fog tenni?

Kazu vállat vont.

- Fogalmam sincs. Te mit gondolsz?

Hiro egy kukába dobta a rágóját.

- Oh… - Elmosolyodott. – Siessünk.

Kazu a homlokát ráncolta.

- Nem válaszoltál.

Hiro előszedegette a kulcsait, ahogy a lépcsőn baktattak felfelé. Amikor beértek a lakásba, Kazu-ra vigyorgott és a falnak lökte.

- Nem is fogok. Valójában te is tudod, mit fog tenni – suttogta a fülébe, és beleharapott a fülcimpájába.

- Remélem - mormolta Kazu, és halk sóhajjal lehunyta a szemét. – Siess! – tette hozzá nyugtalanul megrándulva.

Hiro izgatottan az ajkába harapott.

- Ezt kérned sem kell…

Kazu keze Hiro inge alá csúszott. Hiro türelmetlenül kicsatolta a fiú övét, közben Kazu az ő nadrágjával bíbelődött. Lihegve feszültek egymásnak. Kazu lerúgta a cipőit, a nadrágját. Hiro ujjai a vesszejére fonódtak. Felnyögött.

- Kérlek…

Hiro nyelve a szájába csúszott. Megemelte, és habozás nélkül a testébe nyomult. Kazu megfeszült, Hiro zihált.

- Ne! Engedd el magad… Így… így fájni fog…

- Nem érdekel! – Kazu ujjai vöröslő foltokat hagytak Hiro bőrén. – Szeretlek! Hallod? Szeretlek! – kiáltotta.

A fiú a falnak szorította.

- Tudom, tudom… - nyögte. Nagyon mélyen járt a testében. Inge verítéktől csatakosan tapadt a bőrére. – Nem bírom… visszatartani…

Kazu ajka gyönyörteli mosolyra húzódott.

- Akkor gyere! – súgta. Összerándult, felkiáltott. Hiro reszketett, és követte az önkívületbe.

- Szeretlek! – lehelte, mielőtt a padlóra rogytak volna.

Két perccel később már egymással birkóztak. Hiro került felülre. Szemtelen vigyorral hajolt közel Kazu arcához.

- Pedig én leszek neki az első.

- Nem! Én.

Hiro felkacagott, és lágyan megcsókolta.

- Na, jó, ahogy akarod.

Megszólalt Kazu telefonja. Amíg ő beszélt, addig Hiro összeszedte a cuccaikat, és felvitte a szobájába. Kazu gondterhelten lépett be.

- Ma én is veled megyek.

- Mi történt?

- A nagybátyád hívott. Sitarou-kun beteget jelentett, és ma csúcsforgalom lesz a klubban. Megkért, hogy ugorjak be.

Hiro nemtetsző arcot vágott.

- Nem szeretem, ha hostot játszol.

- Csak nem féltékeny vagy?

- Nem szeretem, ha bárki más is hozzád ér – csattant fel idegesen Hiro.

Hiro elfordult.

- Sajnálom.

- Semmi baj. Jössz fürödni?

Lezuhanyoztak. Már öltözködtek, amikor Hiro megkérdezte.

- A szüleid nem fognak aggódni?

Kazu kivette a zakóját a szekrényből. Már szinte a teljes ruhatárát Hironál tárolta.

- Észre sem veszik, hogy nem vagyok otthon. Amíg jó jegyeim vannak, és nem szerepelek a hírekben, mint tömeggyilkos, amivel szégyent hoznék a család jó hírére, addig fel sem figyelnek a hiányomra.

Hiro értetlenül ráncolta a homlokát.

- Nem értem a szüleidet.

- Nem vagy egyedül – mosolyodott el keserűen Kazu, és nyakkendőt kötött.

Hiro a fejét csóválta.

- Mennyi az idő? – biggyesztette az orrára a szemüvegét Kazu.

- Ma nem kontaktlencsét viselsz?

- Begyulladt tőle a szemem. Egy ideig nem hordhatom. Baj?

Hiro nagyot nyelt. Legszívesebben újra leteperte volna a férfit.

- Nem, így is jól nézel ki. Ja, és fél nyolc múlott.

- Ilyen késő? Elmegyünk előtte vacsorázni?

- Persze. Mehetünk?

- Menjünk!

Már a lépcsőnél jártak, amikor nyílt az ajtó. Hiro anyja lépett be az udvarlójával.

- Fiúk, hová ilyen későn?

Hiro arcon csókolta.

- Elfelejtetted, anya? Ma munkanap van.

Az asszony a szemét forgatta.

- Bocsánat. Jól néztek ki. Igaz, Takeshi-kun?

- Igen.

Hiro és Kazu udvariasan köszöntötték a férfit, majd elviharzottak. Az orvos utánuk nézett.

- Nagyon közel állnak egymáshoz – jelentette ki.

Az asszony bólintott.

- Gyerekkoruk óta barátok. Kazu szinte itt lakik.

- A szülei?

- Nem igazán foglalkoznak szegénnyel. Sajnálom, mert éles eszű, jóravaló fiú. Az én Hiróm tökéletes ellentéte.

A férfi éles szemekkel nézett rá.

- Mondd csak… Még soha nem fordult meg a fejedben, hogy kettejük között… hm… Hogyan is fogalmazzak?

Az asszony elkomolyodott.

- Tudom, mit akarsz mondani, de amíg a fiam boldog, addig nem érdekel. Érted?

Takeshi elmosolyodott.

- Mondtam már, hogy milyen elbűvölő vagy?

- Bizonyítsd be, hogy komolyan is gondolod. Tudod, hogy ma már annyi szélhámos jár a világban…

Amikor a férfi átölelte, az asszony halkan felsikkantott, aztán boldogan felnevetett és megadta magát.

 

A Byakuya’s Flowers pontban tízkor nyitott, de félórán belül teltház volt. Szerencsére mindegyik host értette a dolgát, és panasz nem érkezett. A Nr 1 természetesen Hiro volt, de Kazu sem panaszkodhatott. Hajnali három körül már fellélegeztek. A vendégek száma csökkent. Hiro elköszönt a partnerétől, egy aranyos lánytól, aki állítása szerint a bankszakmában dolgozott. Sajnos, a fiú biztosra vette, hogy mással keresi a kenyerét. Leült a bárpulthoz.

- Kazu merre van, Kitagawa-san? – szólította meg az egyik pultost.

- Privát vendége van a tizenötös asztalnál.

- Ki az? Rendszeres vendég?

- Nem, most láttam itt először.

- Férfi, nő?

- Egy férfi. Olyan negyvenes. Negyedórája jött, vagy valamivel több. Kazu-kunt választotta.

Hiro a homlokát ráncolta.

- Kazu nem kettőig van ma? – kapcsolt.

- Azt mondta, megvár téged – vont vállat a férfi, és elsietett.

Hirónak rossz érzése támadt. A tizenötös asztal a klub hátsó részében volt, így nem láthatta Kazu-t. Maga sem értette, miért lett ideges. Felállt, és elindult hátra. Két host, Hanamori és Yuu épp ekkor búcsúztak vendégeiktől. Csend lett, csak a zene hallatszott. Yuu felnevetett valamin, mire Kitagawa figyelmeztette, hogy még vendégük van. Yuu visszafogta magát.

Hiro hátán verítékcsepp indult meg. Nesztelenül közelebb osont. A szeme elé táruló látványtól kiszáradt a szája és vörös köd telepedett a szeme elé. Reszketve próbált uralkodni az indulatain, de amikor megszólalt, a hangja elárulta, mekkora vihar dúl benne.

- Engedje el! Most!

Éles hangjára mindenki megdermedt. A férfi is, aki leszorította Kazu-t a kanapéra, és befogta a száját.

- Félreérti… - kezdte a férfi, de Hiro a szavába vágott.

- Engedje el, különben megölöm!

A férfi hitetlenkedve pislogott, de engedelmeskedett. Kazu a szemüvegéért tapogatózva, zihálva, nyöszörögve húzódott el tőle.

- Tudja, ki vagyok? – húzta ki magát a férfi.

Hiro hangja jeges volt, akár egy téli éjszaka.

- Nem érdekel, ki maga. Miattam az amerikai elnök vagy a római pápa is lehet, de nem nyúlhat hozzá. Megértette?

- Ő csak egy host… - védekezett a férfi.

Hiro arca még jobban megkeményedett.

- Ő nem csak egy host! – kiáltotta dühösen, és fenyegetően a férfi fölé magasodott. – Ő itt a barátom, a társam. De ha csak egy egyszerű host is lenne, akkor is… ember.

- Figyeljen…

- Nem, maga figyeljen! Tudja, mit jelent az a szó, hogy ember? Becsületet, tisztességet, méltóságot, tisztaságot, amiket maga el akart venni tőle. Nincs magában tisztelet?

- Na, most már elég legyen… - A férfi felállt.

Hiro egész közel lépett hozzá.

- Igazán? Csak nem fáj hallani az igazságot?

- A főnökkel akarok beszélni! – hördült a férfi, és megjelentek az első verítékcseppek a halántékán.

Hiro gonoszan vigyorgott.

- Pechje van. Itt én vagyok jelenleg a főnök.

- Maga csak egy host…

- Téved – szólalt meg Kazu, és bizonytalanul felemelkedett. – Ő itt Takahiko Hiroki, Ikari Hisashi unokaöccse. Ugye, tudja kicsoda Ikari-san?

A férfi nagyot nyelt.

- Azt hallottam, a yakuza embere…

- Megint téved – biggyesztette az orrára a szemüvegét Kazu. Az arca halottsápadt volt, a hangja halk és érzelemmentes. – Ő maga a yakuza. Ikari-san a Yoshimara-gumi következő vezetője.

- Wagashira… - nyögte a férfi.

- Látom, ismeri a megfelelő kifejezést.

A férfi Kazu-ról Hiro-ra kapta a tekintetét. Hiro ellépett előle.

- Tűnjön el, és ne kerüljön még egyszer a szemem elé. Futás, ha meg akarja a holnapot!

A férfi botladozva kirohant. Senki sem állta az útját.

- Uraim, mára a bár bezár… - Hiro határozottsága láttán a klub munkatársai hozzáláttak a záráshoz.

Kazu beletúrt a hajába. Hiro megérintette az arcát.

- Jól vagy?

- Annyira féltem, hogy bántani fogod… - Kazu hangja megremegett. – Szeretlek! Miközben leszorított a kanapéra, és befogta a szám, téged hívtalak. Itt, bent… - Kazu arcán könnyek csorogtak, miközben a mellkasát ütögette.

Hiro magához ölelte.

- Sajnálom. Az én hibám. Nem lett volna szabad belevonnom téged ebbe.

Kazu felzokogott.

- Nem a te hibád. Tényleg nem…

- Mi folyik itt? – dörögte váratlanul egy hang.

Hiro és Kazu megperdültek.

- Apám – motyogta döbbenten Kazu, és Hiróba kapaszkodott, hogy össze ne essen.

- A francba! – Hiro idegesen meredt a férfira. – Hogy került ide? – nyögte.

- Minami-san, üdvözlöm a Byakuya’s Flowersban. Mivel szolgálhatok? – Ikari-san hangja mindenkit meglepett. A férfi elvileg üzleti úton volt, most mégis a pult mögül lépett elő.

- Hát kezdődik a menet – morogta Hiro.

- Veszteni fogunk – suttogta Kazu.

- Ne szórakozzon velem! – morrant Minami Tatsuru.

- Ön pedig ne felejtse el, hogy ez az én klubom – mosolyodott el szelíden Ikari-san.

Egymásra meredtek. Ellenségesen.

- Magyarázatot várok – húzta ki magát Minami-san. – A fiam mit keres itt? Mit keres egy férfi karjaiban? És mi az, hogy sír? Ez szégyen!

Hiro védelmezően szorította magához Kazu-t.

- Kazu itt dolgozik, mint host – jelentette ki.

Nagybátyja ösztönösen hátrébb húzódott, mert érezte, hogy ezt a csatát a fiataloknak kell megvívniuk.

- Dolgozik? A fiamnak nincs szüksége munkára, hogy megéljen.

- Nem azért csinálja.

- Szégyent hoz a családunkra! Egy klubban… mint host…

- Dolgozni nem szégyen! – Hiro keze ökölbe szorult.

Minami-san hadonászott, pedig Kazu tudta, hogy nem szokása. Általában apja volt a nyugalom szobra, de nem most.

- Mások szórakoztatása a szégyen. A Minami családnak múltja van!

- Nem a múltban élünk! – vágott vissza Hiro.

- A múlt az alapja a jelennek és a jövőnek.

Hiro lassan megnyugodott. Észnél kellett lennie, mert Minami Tatsuru az éles nyelvéről és intelligenciájáról volt híres.

- Lehet, de ez nem azt jelenti, hogy nem kell újítani.

- Nincs szükség újításra!

- De igen! Kazu keményen dolgozik itt, és egy elsőszámú host szintjén van. Tud bánni az emberekkel, és ez előnyére fog válni, amikor átveszi a Minami család cégeit. Itt ugyanúgy tanul, mint az iskolában: kommunikációt, üzletvezetést, pénzügyet, magatartást, kitartást és mindent, ami ahhoz kell, hogy később jó üzletember legyen.

- Nekem ilyenekre nem volt szükségem, hogy átvegyem a céget.

Hiro keserűen még szorosabban ölelte Kazu-t.

- Ez a maga hibája! – A hangja szomorú volt. – Szereti egyáltalán a fiát, vagy csak eszközt lát benne a tervei megvalósításához?

Minamit szíven ütötte a kérdés. Hebegett.

- Ő a fiam…

- Nem ezt kérdeztem, Minami-san. Hanem azt, hogy szereti-e?

A férfi Kazu-ra meredt.

- Ő a fiam… - mondta tétován.

Kazu megtörölte az arcát, és az apjára mosolygott.

- Én szeretlek téged meg anyát – mondta. – De ez nem azt jelenti, hogy uralkodhattok rajtam. Mindig azt hajtogatod, hogy váljak férfivá. Az lettem, apa, csak te nem vetted észre. Sokkal inkább lefoglalt a munka, mint észrevedd, hogy a fiadnak érzelmekre és törődésre is szüksége van, nem csak pár odavetett szóra.

Minami-san szeme kerekre tágult a döbbenettől. A fia még soha nem beszélt így vele.

- Szeretlek, apa – ismételte Kazu. – De innentől kezdve a saját utamat fogom járni.

- Vele? – hörrent az apja.

Kazu Hiro-ba kapaszkodott.

- Amikor te levegőnek néztél, ő megadta nekem azt a figyelmet és törődést, amire szükségem volt. Szeretem őt, apa.

- Hazajössz!

- Nem, apa. – Kazu nyugodt maradt. Ebben a pillanatban rettenetesen hasonlított az apjára. – Itt maradok. Nem kell a pénzed. Nincs szükségem rá. A szeretetedre igen, de azt nem adod, így nincs mit tenni.

- Az iskola…

- Megpályáztam egy ösztöndíjat. Nyertem.

- Miért nem mondtad el?

- Hiszen soha nem figyelsz rám. És ki akartad volna fizetni. Én viszont végre a saját lábamra akarok állni.

- Nem tudsz majd megélni…

- De igen. Ikari-san alkalmazásában maradok egy ideig. Ez a munka jól fizet, szeretem csinálni, és ahogy Hiro mondta, sokat tanulok belőle.

- Nem teheted. Mit fog szólni a… a…

- A… Ki, apa? A közvélemény? Azt fogják mondani, sok szerencsét. Senkit nem érdekel, még akkor sem, ha a nagy Minami Tatsuru fia vagyok. Ugye, tudod, hogy így lesz?

Minami-san arca megrándult.

- Még, ha hagynám is, hogy dolgozz… Azt már nem tűröm el, hogy egy férfival élj.

- Biztos nem tűnt fel, hogy már jó pár éve több időt töltök nála, mint otthon.

- De…

- Szeretem a fiát, Minami-san. – Hiro megszorította Kazu kezét. – Nem engedem el őt.

- Kazuka!

- Sajnálom, apa, de nem megyek veled haza.

- Fiam!

- Akkor is a fiadnak kellett volna tekintened, amikor beszélgetni akartam veled, vagy amikor rémálomból ébredtem éjszaka. A nevelőim nem pótolhatják a szülőket, apa. Szeretlek, még így is, de nem változtatok a döntésemen.

Minami-san beletúrt a hajába.

- Nem értelek. Úgy neveltelek, hogy a család az első. Most mégis hátat fordítanál nekünk a bizonytalan jövőért?

Kazu Hiro-ra nézett.

- Lehet, hogy nem tart majd örökké ez a kapcsolat, de meg akarom próbálni. Lehet, hogy bizonytalan, de általa… önmagam lehetek.

- És mi lesz a család nevével?

- Az unokákra célzol? – vonta fel a szemöldökét Kazu kíváncsian.

- Igen, rájuk. – Az apja szinte csikorgott.

Kazu felsóhajtott. Ellépett Hiro-tól, szótlanul letérdelt, és egészen a padlóig hajolt.

- Sajnálom, apám. Méltatlan vagyok, hogy a fiad legyek.

Minami-san a fejét rázta.

- Ne tedd ezt, fiam!

- Kérlek, bocsáss meg!

Minami-san a tenyerébe temette az arcát. Hiro a büszkeségét legyűrve Kazu mellé térdelt. Ikari-san halkan megszólalt a háttérből.

- Mindenkinek sorsa van, Minami-san, de mindenki alakíthatja azt. Ők ketten alakítani akarják. Miért nem fogadja el ezt?

Kazu apja feléje fordult.

- Hogy engedheti ezt?

Ikari-san komoran cigarettára gyújtott.

- Sok évvel ezelőtt beleszerettem valakibe, de mivel férfi volt az illető, az apám soha nem egyezett bele a kapcsolatunkba. Az ő érdekében szakítottam vele, és a mai napig az jár a fejemben, hogy mi lett volna, ha bátrabb vagyok?

- De hiszen most mindene megvan…

Ikari-san felcsattant.

- És azt hiszi, a pénz elég a boldogsághoz? Nézzen mélyen magába, és mondja a szemembe, hogy boldog.

- Az vagyok! – dörrent Minami-san.

Ikari-san hangja nagyon halk volt.

- És mondja csak, tud nevetni?

Könnyed kérdés volt, a férfi mégis meggörnyedt a súlyától. A fiára pillantott, aki előtte térdelt.

- Nem – mondta ki csendesen.

Ikari-san bólintott. Nem szólt, csak elfordult, és magukra hagyta őket.

- Álljatok fel! – kérte Minami-san.

- Apa…

- Ne mondj semmit! Adj egy kis időt, kérlek!

Kazu bólintott, és figyelte, ahogy az apja kifelé indul. Hiro átkarolta.

- Szeretlek.

- Én is, de ez elég, hogy boldogok legyünk?

Hiro az újra tüsténkedő pincérekre és takarítókra nézett.

- Nem tudom. Mi lenne, ha megpróbálnánk?

Kazu átkarolta.

- Menjünk haza!

- Menjünk!

Búcsúzás nélkül távoztak. Ikari-san a hátsó irodában a falhoz vágta az italospoharát, és megtört arccal meredt az üvegcserepekre a padlón. Minami-san szomorúan bámulta a sötét utcát az autó ablakán keresztül. Ikari Hisashi szavai jártak a fejében, és nem tudta kiverni őket onnan…

 

Kazu és Hiro csendesen, lábujjhegyen osontak be a lakásba.

- Remélem, anyukád alszik – súgta Kazu idegesen.

- Én is. Most nincs kedvem beszélgetni.

Nem egyszer előfordult ugyanis, hogy Hiro anyukája felébredt, amikor hazaértek, és leült velük beszélgetni. Úgy tűnt, most elég mélyen alszik, és nem ébred fel fia hazatérésének neszeire. Lezuhanyoztak, és ágyba bújtak. Kazu Hiro-hoz bújt, és a mellkasára hajtotta a fejét.

- Kétségeid vannak? – kérdezte Hiro halkan.

- Nincsenek.

- Akkor mi bánt?

- Olyan fiatalok vagyunk… Leszünk elég bátrak, hogy szembenézzünk a világgal?

Hiro megsimogatta a haját.

- Ha valaha úgy érzem, hogy elég volt, te leszel az első, aki tudni fogja. De tudod, mit?

- Igen?

- Szeretlek, és amíg elég őszinték vagyunk egymáshoz, addig együtt leszünk. Oké?

- Bizalomra építsünk mindent?

- Igen. Meg szeretetre és vágyra. Mit szólsz?

Kazu elmosolyodott a sötétben.

- Én benne vagyok. Ez a mi sorsunk, hát újítsunk!

Felnevettek. Hiro Kazu szájára tapasztotta a tenyerét, pedig ő legalább olyan hangos volt. Kazu megnyalta a kezét, és ezzel el is fulladt a nevetés.

- Kazu… - Hiro föléje gördült.

- Igen…

Hiro keze a combjára csúszott. Kazu vágyakozva feljebb húzta a lábait.

- Kérlek…

- Nagyon telhetetlen vagy…

- Szeretem, amikor ilyeneket művelsz velem…

- Akkor jó… Mert még nagyon sokszor szeretnék benned lenni… Szeretném eltűntetni annak a férfinak minden emlékét…

- Már nem is emlékszem rá… - Kazu átkarolta. – Csak rád gondolok, csak te… létezel…

Hiro ujjai a vesszejére fonódtak, hátrafeszült a teste, elakadt a hangja.

- Hiro…

Hiro ajka a szájára tapadt, nyelve a fogai közé hatolt. Kazu mohón viszonozta a csókot. Egyik keze a lepedőt markolta, másikkal Hiro hajába túrt. Hozzásimult.

- Most…

- Nem lehet… - Hiro keze remegett.

- Most… - Kazu felemelkedett, ás átfordultak. Csuklójánál fogva az ágyra szorította a fiút, és fölébe helyezkedett.

- Fájni fog… - lihegte Hiro, de ugyanolyan türelmetlen volt, mint Kazu.

Kazu arca megrándult, ahogy lassan, teljes súlyával Hiro-ra nehezedett. Hiro felnyögött.

- Ahh… Olyan szűk vagy…

Kazu előrehajolt, és mohón az ajkára tapadt. Hiro megragadta a csípőjét, és segítette a mozgásban. Az őrület alig tartott percekig, amikor egymásba kapaszkodva elélveztek. Kiszáradt szájjal ziháltak, és Hiro alig bírta kimondani a szavakat.

- Elég hangosak voltunk…

Kazu felkacagott, és gyengéden megcsókolta.

- Szeretlek!

- Én is. Most pedig aludj, én telhetetlen szerelmem!

Kazu mosolyogva merült álomba. Hiro átkarolta, és engedte, hogy az álom elcsábítsa. Másnap reggel későn keltek, és Hiro már a reggelinél kijelentette.

- Ma nem csinálok semmit.

Kazu a szemüvege felett rápislogott.

- El ne felejtsd, hogy holnap történelemből felmérőt írunk. Tanultál rá?

Hiro hökkent pillantása egyértelműen azt jelentette, hogy nem.

- Kellett volna?

- Akkor ma tanulunk – jelentette ki Kazu.

- Nem.

- Fogadjunk? – Kazu olyan gonoszul nézett rá, hogy Hiro hátrébb húzódott.

- Anya, Kazu bántani akar!

- Ne bolondozz, fiam! – kuncogott a konyhában az anyja. – Egyél szépen, utána pedig fogadj szót Kazu-kunnak. Rendben?

- Igen, anya.

Kazu kis híján felnevetett. Huncutul Hiro fülébe súgta.

- Ha szót fogadsz, teljesítem egy kívánságodat.

Hiro felpattant, és magával rántotta Kazu-t is.

- Anya, felmentünk tanulni!

Miest eltűntek az emeleten, az asszony felsóhajtott.

- Ezek a gyerekek…

 

4. fejezet

 

Hiro nagyot nyújtózott, és kinézett az udvarra.

- Egész jól ment a töri – vigyorogta elégedetten.

Kazu nekidőlt a párkánynak.

- Nem is tudom, miért… - verte fejbe a fiút játékosan. Felnevettek.

A lányok összesúgtak a folyosón, és pirulva sutyorogtak.

- Már megint mi vagyunk a téma – sóhajtotta Hiro, de a szemében büszke fény villant.

Kazu megigazította a szemüvegét.

- Nem értelek. Egész éjjel talpon voltál, mégis fitt vagy.

- Ez alkat kérdése. Családi örökség – kacsintott Hiro. – Gondolj bele, hogy nii-san milyen jól bírja, pedig nem mai gyerek.

Kazu elgondolkodott.

- Vajon igaz volt, amit arról a férfiról mesélt?

Hiro az orrát vakarta.

- Fogalmam sincs.

- Mit súgnak az ösztöneid? Te már gyerekkorod óta ismered.

- Csak amióta apa meghalt. Előtte nem tartottuk vele a kapcsolatot, apa nem engedte. Anya boldogtalan is volt miatta, de jót akartak. A yakuza család, de veszélyes család. Anya okosan döntött, amikor apát választotta helyettük. A nagyapám iszonyúan dühös volt miatta, és úgy sejtem, hogy minden haragját nii-sanra zúdította, mert kiállt a húga mellett. Nagyapa volt akkoriban az oyabun. Nii-san azért nem lehetett a következő vezető, mert nagyapám szerint túl gyenge volt. A halála után így a bizalmi embere, Tachikawa-san lett az új vezető. Szerencsére ő másként gondolja, így kinevezte helyettesének nii-sant. Anya fél egy kicsit, tudod, Takeshi-san miatt…

- Mert Hisashi-san yakuza?

- Ő nem egyszerű yakuza. Ő az egyik vezetője a Yoshimara guminak. Ez komoly felelősség.

- De teher is…

- Igen – értette egyet vele Hiro. – Nii-san viszont nagyszerűen megállja a helyét.

- Ha igaz, hogy el kellett hagynia a nagyapád miatt a kedvesét, akkor nagyon sajnálom.

Hiro komoran bámulta az égen vonuló felhőket.

- Ismerem nii-sant, és azt hiszem, igazat mondott.

Kazu megdörzsölte az arcát.

- Már értem, miért támogat minket.

- Nagyapa még apa előtt halt meg. Nem igazán emlékszem rá, de azt tudom, hogy nem szerettem. És nem csak azért, mert mogorva és hideg volt. A szemében volt valami… - Hiro megborzongott.

Kazu habozás nélkül magához ölelte.

- Ne gondolj rá! – kérte szelíden, és jegesen nézett mindenkire, aki meg merte bámulni kettőjüket.

Váratlanul Sinji tekintetével találkozott a pillantása. A fiú fülig vörösödött, majd fejét leszegve elsietett.

- Mit nézel? – Hiro megfordult.

- Sinji-kunt. Már elment. Szerintem zavarba jött.

Hiro elmosolyodott.

- Mi lenne, ha meglepnénk?

- Mit akarsz csinálni? – gyanakodott Kazu.

- Semmit… - Hiro ártatlanul pislogott, de a szeme ravaszul csillant.

Másnap ebédidőben aztán útnak indultak.

 

Sinji idegesen ücsörgött a helyén. Nem volt étvágya, sem kedve, hogy csatlakozzon a többiekhez. Ez persze feltűnő volt, mert nem szokott így viselkedni. Szinte mindenki kérdezgette, hogy mi baja van, mire ő kényszeredetten mosolygott és a fejét rázta. Hogy a figyelmét elterelje, olvasni kezdett. Minden második sort még egyszer el kellett olvasni, mert alig tudott a könyvre figyelni. Zaj vonta magára a figyelmét. Osztálytársai súgva-búgva néztek az ajtóra. Sinji kis híján elájult.

- Remélem, nem zavarunk – mosolyodott el hűvösen Kazu.

- Nem maradunk sokáig – toldotta meg a választ Hiro.

Beljebb sétáltak, mintha övék lett volna a hely. Senki nem mert az útjukba állni, amin Hiro jót kuncogott. Sinji dermedten ült a helyén. Moccanni sem mert.

- Sinji-kun – hajolt meg előtte Kazu.

Szokás szerint Hiro volt az udvariatlanabb. Ő kérdezés nélkül felült Sinji padjára. Elvette előle a könyvet, megnézte a borítót, beleolvasott, majd úgy dobta félre, mintha megégette volna az ujját.

- Bocs, de ez Kazu műfaja – mondta bocsánatkérően.

Kazu csomagot tett a könyv mellé.

- Szeretnénk bocsánatot kérni a múltkoriért – sütötte le a szemét.

Sinji a csomagot nézte.

- Ebédet hoztatok nekem? – suttogta döbbenten.

- Meg ajándékot – bólintott Hiro.

- De azt, kérjük, csak otthon nézd meg – tette hozzá Kazu halkan.

Sinji nagyot nyelt.

- Nem fogadhatom el – tiltakozott.

- Kérlek! – Kazu mélyre hajolt.

Sinji elpirult.

- Rendben – egyezett bele sietve. – Csak állj fel! Ez így olyan… - elfordította a fejét.

Hiro elnevette magát, és beletúrt a hajába.

- Jó étvágyat, Sinji-kun!

Kazu is elmosolyodott.

- Szép napot!

Hiro leugrott a padról, és kézen fogva Kazu-t, búcsút intett. Sinji utánuk bámult, majd a tenyerébe az arcát.

- Miért hoztak neked ebédet? – állt eléje Yutaka, az egyik osztálytársa.

- Mióta vagytok barátok? – kíváncsiskodott Mia is csillogó szemekkel.

Sinji megrázta a fejét.

- Nem vagyunk barátok. Ők csak… Nem érdekes… - Felállt, és összeszedte a cuccát.

Társai még akkor is találgattak, amikor elkéretőzött az osztályfőnökétől, mondván édesanyjának szüksége van rá. Hazaindult, és elszégyellte magát, amiért még csak bűntudata sincs a füllentés miatt.

Odahaza anyja aludt, kimerítették a kezelések. Csendben a szobájába ment. Ledobta a táskáját, és reszkető kézzel kibontotta a fiúk ajándékát. Az étel láttán rájött, hogy milyen éhes. Mégis győzött benne a kíváncsiság, a másik doboz fölé hajolt. Kinyitotta és a könyvek láttán fülig vörösödött. Kivette őket, majdnem elájult. Nagybetűk hirdették: YAOI/BOY’S LOVE MANGA. Visszaejtette, félrelökte. Felvette a bento-s dobozt, és a konyhába vonult. Megebédelt, s közben igyekezett nem gondolni a szobájában heverő mangákra. Elmosogatott, elkészítette anyjának a vacsorát, takarított. Édesanyja felébredt, de nem volt beszédes kedvében, így Sinji visszament a szobájába. A mangákkal szemezett. Kivette őket a dobozból. Alattuk egy cetli volt, szép gyöngybetűkkel. Sinji úgy sejtette, hogy Kazu írása. Az olvasási sorrend láttán nagyot fújt.

- Milyen biztosak benne, hogy elolvasom őket… - morogta fennhangon.

A mangákat nézte, már a borítójuk is gyönyörű volt. Biztos Hiro ötlete volt, gondolta. Újra megnézte a papírt.

 

Szia, Sinji-kun!

Tudjuk, hogy most neheztelsz ránk a mangák miatt, de kérjük, nézd meg őket. Érdemes Madoka Machiko: Tenki Yohou no Koibito c. művével kezdeni, és Norikazu Akirától a Kyou, Hana no Gotoshi már el fog bűvölni XD

A valóság egy kicsit másképp működik, mint a történetekben, de ezt gondoljuk, te is tudod:D

Jó olvasást!

Hiro és Kazu

 

- Szó sem lehet, hogy elolvassam őket – motyogta ingerülten. – Mégis mit képzelnek… Felkapta őket, és gondolkozás nélkül a kukába hajította mindkettőt.

Végigdőlt az ágyon. A szeme előtt az egymáshoz simuló Hiro és Kazu jelent meg. Forgolódott, de hiába. Legszívesebben sírt volna saját gyengeségétől. Kiszedte a kukából a könyveket, és végighasalt a lepedőn. Óvatosan forgatta a mangákat. Egyik alkotót sem ismerte, nem forgatott ilyen műveket, a könyvesboltban messze elkerülte a yaoi részleget. A Tenki Yohou no Koibito vígjátéknak tűnt a tartalma alapján, míg a Kyou, Hana no Gotoshi inkább kriminek. Legalábbis első olvasatra. A rajzok nagyon tetszettek neki, de félt beleolvasni bármelyikbe is.

Megcsörrent a telefonja. Csodálkozva vette fel.

- Igen?

- Remélem, nem baj, hogy elkértük a számodat… - Hiro nevető hangjában nem hallatszott megbánás.

- Hiro-senpai?

- Hiro, azonnal add ide! – Kazu hangja a háttérből hallatszott, mintha birkóztak volna.

- Kazu-senpai is ott van?

- Tudni akarjuk, hogy nekiálltál-e már a mangáknak.

- Eldobtam őket! – Sinji dacosan szorította magához a könyveket.

Hiro hangja elmélyült.

- Szerintem pedig nem. Jó olvasást, Sinji-kun!

Sinji az elcsendesült telefonra meredt, majd a könyvekre. Mély sóhajjal olvasni kezdett. Madoka-sensei művén jókat kacagott, meghatódott, és fülig vörösödött. Norikazu-sensei munkájával már más volt a helyzet. Nehezen szedte a levegőt, és szinte érezte, hogy perzselnek a lapok.

A párnába fúrta az arcát. Érezte, hogy a történet rá is hatással volt. Tétován a nadrágjához nyúlt, és simogatni kezdte magát. Egyre bátrabb lett, kikapcsolta az övet, lejjebb ráncigálta csípőjén a ruhadarabot. A manga a földre esett, ő maga pedig zihálva vonaglott az ágyon. A keze egyre gyorsabban mozgott. Fojtottan felkiáltott, és összerándult. Verítéktől síkosan, kimerülten zuhant a párnákra, és égő arccal hunyta le a szemét.

 

Másnap reggel Sinji elaludt, így rohangálva kapkodta össze a cuccait. Édesanyja kedvesen rámosolygott.

- Szép napot, édesem!

- Neked is, anya!

Sinji belelépett a cipőjébe, és már száguldott is. A kapunál viszont megtorpant. Fekete autó várakozott az úttest szélén, a szomszédok meg is bámulták. Hiro ácsorgott mellette.

- Na, végre! – kiáltott fel. – E fogunk késni.

- Hiro-senpai…

Hiro nem válaszolt. Karjánál fogva berántotta az autóba, és ő is beszállt. Kazu hátrafordult az anyósülésről.

- Jó reggelt, Sinji-kun!

Sinji a fejét kapkodta.

- Ti mit kerestek itt?

- Suliba viszünk – kuncogott Hiro. – Nii-san, ő itt Suguru Sinji-kun. Sinji-kun, a sofőrünk a nagybátyám, Ikari Hisashi.

- Jó reggelt kívánok, Ikari-san! – Sinji idegesen fészkelődött. – Örülök, hogy megismerhetem – tette hozzá bizonytalanul. Hallott már Hiro bácsikájáról. Nem tűnt vérszomjas yakuzának, mint azt terjesztették róla. Ebben a pillanatban inkább látszott egyszerű üzletembernek, aki iskolába viszi a húga gyerekeit.

A férfi mintha olvasott volna a gondolataiban, a visszapillantó tükörben elkapta a pillantását.

- Nem harapok – vallotta, majd indított. – Az öveket kapcsoljátok be! – kérte szelíden, és elindult.

Sinji kibámult az ablakon. Nem mert a két fiúra nézni, mert attól félt, hogy az arca elárulja: elolvasta az ajándékba kapott két mangát. A többiek is hallgattak, mégsem volt zavaró a csend, hiszen Ikari-san zongorajátékot hallgatott, és halkan dúdolta a dallamot.

Az iskola előtt mind a hárman kiszálltak. Ikari-san utánuk szólt.

- Legyetek jók, és figyeljetek oda az órákra! Hiro, ez különösen rád vonatkozik. Kazu, tartsd szemmel! Sinji-kun, örültem, hogy végre találkoztunk. A fiúk már sokat meséltek rólad. Vigyázz rájuk, kérlek!

Hiro elhúzta a száját, Kazu mélyen meghajolt, Sinji pedig elpirult. A férfi rájuk nevetett, és ettől az egész arca megváltozott. Hiro rettenetesen hasonlított hozzá, legalábbis a mosolya kísértetiesen.

- Igyekezni fogok! – mondta Sinji, és nagyon zavarban volt.

- Szép napot, Sinji-kun! – Ikari-san intett, és visszasorolt a forgalomba. Eltűnt a szemük elől, de Sinji felfigyelt egy szintén fekete autóra, amely hűségesen a nyomában maradt.

- Az…

- Ők nii-san testőrei. Nem mászkálhat csak úgy, őrizet nélkül – felelte Hiro. – Még a végén valami baja esne…

- Értem. Nagyon kedves a bácsikád, Hiro-senpai! – mosolyodott el Sinji.

Hiro átkarolta a vállát.

- Valóban? Ennek örülök, mert meg akartalak hívni szombat estére a szülinapi bulimra nii-san klubjába.

Sinjinek tátva maradt a szája.

- Komolyan?

- Persze. A suliból csak néhányan jönnek, nem akarok nagy felhajtást. Eljössz?

Sinji tétovázott. Kedve lett volna elmenni, hiszen ritkán járt el bárhová is, de félt is egyben.

- Ugye… ugye, nem terveztek velem semmit?

Hiro kuncogott.

- Arra gondolsz, hogy leitatunk, erőszakkal a magunkévá teszünk, satöbbi, satöbbi? Nem tervezünk ilyet, megnyugtathatlak. Úgy is a miénk leszel, nem kell ahhoz erőszak.

Kazu felmorrant.

- Ne ijesztgesd! – Gyengéden megszorította a fiú vállát. – Ne aggódj! Tiszteletben tartjuk, hogy te csak a barátunk akarsz lenni.

Sinji megkönnyebbülten felsóhajtott. Hiro belesuttogta a fülébe.

- Hogy tetszett az ajándékunk?

Kazu felsóhajtott, és a fülénél fogva elhúzta a fiútól.

- Fejezd ezt be, légy szíves! Hagyj neki két perc nyugtot!

- Auu, ez fáj…

- Tudom, azért csinálom. Amúgy meg tényleg el fogunk késni… Sinji-kun, gyere már!

Sinji dermedten ácsorgott, és nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. 

 

Ebédidőben – szinte már bevett szokás szerint – Hiro és Kazu bukkant fel Sinji osztályában. Magukkal rángatták az udvarra, és egy félreeső helyen lehuppantak a fűre. Sütött a nap, jó idő volt. Sinji bizonytalanul melléjük telepedett.

- Miért vagytok ilyen kedvesek velem?

Hiro és Kazu is csodálkozva pillantott rá. Hiro vállat vont.

- Ha egyedül akarsz gubbasztani a teremben, csak nyugodtan menj vissza.

- Hiro, ne beszélj így! – Kazu Sinji elé tolta az ebédjét. – A barátaid vagyunk. Kérsz?

- Kazuka-kun! – hallatszott a kiáltás.

- Itt vagyunk! – kiáltott vissza Kazu.

Sinji csodálkozva fordult meg. Takigawa Aniki közeledett két árnyékával. A fiú volt az iskola diáktanácsának az elnöke, két kísérője – Kashima Kaoru és Nagoku Aine – pedig a mindig jelen levő ügybuzgók voltak. Sinji nagyot nyelt, és fel akart állni. Aniki egyetlen, hideg pillantással visszaparancsolta a helyére.

- Maradj! Biztos te vagy Suguru Sinji-kun.

- Igenis. – Sinji elpirult. – Igen, én vagyok.

Hiro felnevetett.

- Ne ijedj meg Aniki-kuntól. Jóbarát.

Aniki letérdelt hozzájuk, Kaoru és Aine követték a példáját.

- Hogy ment a töri?

- Tegnap?

- Miért? Ma is írtatok? – nézett rá élesen Aniki.

Sinji nagyot nyelt, de ahogy a kis csapatot nézte, hirtelen ráébredt, hogy ők tényleg barátok. Aine ebédet csomagolt Kaorunak, rámosolygott. Ők ketten biztos járnak. Aniki szemrebbenés nélkül nyúlt bele Kazu dobozába, láthatóan megszokott volt, hogy hozott kaja helyett a többiekéből eszeget.

Hiro elvigyorodott.

- Bocsesz. Kösz, jól.

- Amit persze nekem köszönhetsz – vigyorodott el Kazu is.

- Szokás szerint – jegyezte meg Aine kuncogva. Hátradobta az arcába hulló hosszú haját, és eligazította a szoknyáját.

- Célozni akarsz valamire? – vicsorgott Hiro.

Sinji elnevette magát a láttára, és megnyugodott. Úgy döntött, elmegy a szombati bulira. Nagy baj nem lehet belőle.

Addig persze történt egy s más.

Sinjinek szokásává vált, hogy Hiroékkal ebédeljen, beszélgessen Kaoru-val és Aine-val. A hét utolsó sulinapján még az is megesett, hogy Takigawa Aniki megkérte, segítsen neki a másolásban. Sinji szinte el is felejtette, hogy Hiro és Kazu között milyen kapcsolat van. Aztán mégis eszébe jutott, amikor hazament, és elővette az íróasztala fiókjából a két mangát. A rabjukká vált, és már a szíve is gyorsabban vert, amikor meglátta őket.

Sokat gondolkodott azon, mit adjon Hiro-nak a szülinapjára ajándékba. Elóvatoskodott még a yaoi mangák előtt is, de nem mert venni egyet sem. Hosszas tépelődés után elővette régen használt rajzfelszerelését, és leült rajzolni. Már hajnalra járt, amikor elkészült, és szinte összeesett a fáradtságtól. A szőnyegen aludt el, ahová lekuporodott.

 

Hiro nagyon izgatott volt. Bár nem látszott rajta, Kazu azonnal észrevette.

- Nyugodj meg!

Hiro zavartan nevetett.

- Átlátsz rajtam. Nagyon kedves a bácsikámtól, hogy ma zárva tart a kedvemért, pedig egy csomó pénztől elesik.

- Nem minden a pénz, Hiro – veregette vállon a váratlanul felbukkanó Hisashi. – Hány vendéget várunk?

- Anyát és Akita-sant. Sinji-kunt. Aniki-kunt és Kaoruékat. Ja és Kanát. Az hét személy.

- Nem leszünk sokan.

- Nem, de nem is ez a lényeg. Ez a hely az otthonom, és ti vagytok a családom.

Hisashi kedvesen megpaskolta az arcát.

- Jó fiú.

Mosolyogva elsétált. Hiro jóvoltából a mai napra az alkalmazottak is vendégek lettek, amit mindenki élvezett. Családias hangulat lengte be a helyet.

- Korán érkeztünk? – Aniki hűvösen állt meg a bejáratnál. Mögötte Kaoru és Aine toporgott.

- Dehogy. Üdvözöllek titeket a Byakuya’s Flowersban.

Aniki még soha nem járt a klubban, a barátai azt is kétségbe vonta, hogy valaha is betette volna a lábát szórakozóhelyre. Most érdeklődve nézett körbe.

- Tetszik – bólintott.

Hiro vigyorgott.

- Kösz. Foglaljatok helyet! Ma a klub zárva tart, elférünk, szabad a hely.

Aine kislányosan felkacagott, és körbeforgott. Tűsarkú cipőjében megingott, de Kaoru elkapta a derekát.

- Ez oltári! – kacagott a lány, mire Kaoru a szemét forgatta és elvezette.

Aniki a bárpulthoz sétált, és leült a hostként dolgozó Yuu mellé. A férfi feléje fordult.

- Hiro-kun barátja vagy?

- Takigawa Aniki vagyok.

- Ááá, te vagy Aniki-kun?! – csillant fel a férfi szeme. – Hiro már mesélt rólad. Kousaka Yuu vagyok, host.

Aniki szemügyre vette, de Yuu-nak szeme sem rebbent az oly különös, hideg szürke szempár láttán.

- Nem ijeszt meg ez a fajta nézés – közölte jól mulatva. – Host vagyok.

Aniki félrebillentett fejjel meredt rá. A nevető barna tekintet vonzotta, akár méhét a virág.

- Aniki vagyok – nyújtott határozottan kezet.

Yuu elvigyorodott, és a fiú szíve máris a torkában dobogott.

- Szólíts Yuu-nak, Aniki-kun…

Kazu Anikit figyelte egy kicsivel távolabbról, majd megjegyezte a mellette álló Hiro-nak.

- Aniki összebarátkozott Yuu-val. Yuu-nak most van valakije?

- Nincs. A barátnője dobta a múlt héten. Kavart egy sráccal, de végül vele szakított. Össze akarod hozni Anikivel?

Kazu ártatlanul pislogott.

- Nekem nem kell csinálnom semmit.

Hiro a fejét ingatta, majd belépő édesanyjára mosolygott.

- Anya, Takeshi-san…

- Szia, édesem! – Jukiko megölelte a fiát, majd a doktor is megszorította Hiro kezét.

- Boldog születésnapot!

- Köszönöm. Gyertek, foglaljatok helyet!

- És te?

- Még várok két vendéget.

- Rendben.

Jukiko és Takeshi elsétáltak. Hiro egyik lábáról a másikra állt.

- Vajon Sinji eljön?

- Remélem. Nézd, itt jön Kana!

A lány kacagva repült a nyakukba.

- Boldog szülinapot, Hiro! – Nagy puszit nyomott a fiú arcára. – Szia, Kazu! Hogy vagytok? Olyan régen láttalak titeket. Hana mostanában hanyagol.

- Csupán sok a munkája.

A lány duzzogva biggyesztette le az ajkát.

- Még véditek is… - körbenézett. – Hol van?

A host Hanamori már jött is. Menyasszonya kis híján feldöntötte, amikor rácsimpaszkodott. Hiro és Kazu vigyorukat elrejtve nézett össze, aztán mind a ketten az ajtóban tétován megtorpanó Sinjire bámultak. A fiú egy dobozt szorongatott a kezében, ami vékony volt, és egy A3-as lapnak felelt meg.

- Sinji-kun, már azt hittem, el sem jössz! – Hiro hangjából kicsengett a megkönnyebbülés.

Sinji félénken elmosolyodott.

- Megígértem, hogy eljövök. Hoztam ajándékot is – nyújtotta a dobozt.

Hiro tiltakozott.

- Nem kellett volna, de köszönöm szépen.

- Boldog szülinapot!

Hiro kedvesen megölelte, mire Sinji fülig pirult. Kazu rákacsintott, majd bezárta az ajtót.

- A klub ma zárva tart – magyarázta.

- Mindenki megérkezett? – lépett hozzájuk Hisashi.

- Igen, nii-san.

- Akkor gyertek. Vacsoraidő.

Sinjit Hiro maga mellé ültette. Kazu a másik oldalára csüccsent, és láthatóan jól érezték magukat. Sinji is felengedett. A vacsora halk beszélgetés közepette kelt el. Mindenki jól érezte magát. Hisashi Jukikóval és Takeshival beszélgetett. Aniki a hostok mellé ült. Yuu lehúzta maga mellé. Sitarou Anikire nevetett.

- Nem akarsz csatlakozni hozzánk?

- Nem hiszem.

- Pedig illenél közénk – vélte Akira.

- Fiatal vagy, jóképű és udvarias. Ez mindig jó kezdet – bólogatott Keitarou.

Yuu vigyorgott.

- Ne piszkáljátok! Nem hiszem, hogy lenne energiája csinálni. A sulitokban te vagy a diákelnök, igaz?

Aniki felsóhajtott.

- Igen, de nem is ezért… Ez nem az én világom. Nem vagyok olyan közvetlen, mint ti.

A férfiak napirendre tértek a dolog felett, míg Yuu megszorította az asztal alatt Aniki kezét.

Kaoru és Aine Hanamorival és Kanával ültek egy asztalhoz. Mindkét pár egymással volt elfoglalva, így a beszélgetés kizárólag halk suttogásokra és kuncogásokra szűkült. A klub többi alkalmazottja külön asztalnál foglalt helyet, de a vidám arcok magukért beszéltek. Ők is jól érezték magukat. Már éjfélre járt az idő, amikor bekapcsolták a zenét, és Hiro megkapta az ajándékokat. Társaitól egy mókás üvegszobrot kapott, amelynek üreges volt a belseje, és tele volt tömködve pénzzel.

- Nem kellett volna… de nagyon köszönöm. Tök jó! – nevetett fel. – Kazu, mégis elmegyünk nyaralni.

Mindenki nevetett.

- Anya! Mi ez? – Hiro kibontotta a borítékot, amiből egy kulcs landolt az ölében. – Ez most komoly? Ez egy lakáskulcs?

Anyja gyengéden megölelte.

- Apád hagyatéka. Itt volt az ideje, hogy átadjam. Nekem csak annyi részem van benne, hogy vettem ezt-azt, amiről úgy gondoltam, hogy hiányzik.

- Anya…

- Felnőttél… - Az asszony megsimogatta az arcát. – Nagyon örülnék, ha otthon maradnál még egy ideig, de azt is megértem, ha menni akarsz. – Kazura pillantott. – Már van valaki, akit szeretsz, és lesz saját életed. Nagyon szeretném, ha boldog lennél…

- Szeretlek, anya! – Hiro olyan szorosan ölelte az asszonyt, hogy az kis idő múlva levegőért kapott.

- Én is szeretlek, de azért jól esne egy kis levegő…

- Köszönöm, anya!

Hisashi is egy borítékot nyomott a kezébe.

- Már van lakásom… - védekezett Hiro.

Hisashi csak mosolygott. Hiro a kocsikulcs láttán felpattant, és kirohant a klub elé. Diadalüvöltéssel tért vissza, és nagybátyja nyakába vetette magát.

- Köszönöm, köszönöm, nii-san!

Hisashi megölelte.

- Örülök, hogy tetszik, de még egy ideig nem vezetheted. Viszont arra jó lesz, hogy különórákra járj vezetésből.

- Igenis – Hiro lelkesen vigyorgott.

Anyja kuncogott.

- Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a lakás láttán…

Hiro gyanakodva méregette.

- Miért? Egyáltalán hol van? Mekkora?

- A borítékban benne van a cím – mondta Jukiko nevető szemekkel.

- Jaj, anya!

- Semmi „Jaj, anya!” Inkább vedd el Aniki ajándékát.

Hiro a fiúhoz fordult. Meghajolt.

- Köszönöm szépen.

- Kazu azt mondta, hogy szívesen elmennél Kotani Kinya koncertjére. Itt az alkalom.

Hito elpirult. Csak kevesen tudták, hogy a seiyuuként dolgozó énekesért rajong. Titka nem volt titok többé. A két jegynek viszont módfelett örült.

Kaoru és Aine egy hatalmas Gravitation poszterrel örvendeztették meg, amit már régóta meg akart szerezni.

- Hű, mindent köszönök!

- Sinji és Kazu még nem adta át az ajándékát – szólt rá Kana.

Sinji meghajolt.

- Én nem tudok ilyen szép ajándékot adni…

- Sinji-kun… - Hiro kibontotta a dobozt, aztán tátva maradt a szája. A festett kép őt és Kazut ábrázolta a folyosón, valószínűleg akkor, amikor először találkoztak a suliban.

- Ide nézz, Kazu! – mutatta a fiúnak. Kézről kézre járt a kép.

- Nem lett olyan jó… - motyogta Sinji zavartan.

Hiro habozás nélkül arcon csókolta.

- Hülyeség! Nagyon tehetséges vagy.

Kazu is biztatóan rámosolygott.

- Nagyon szép, tényleg.

Mindenki agyondicsérte a képet, és Sinji azon kapta magát, hogy vigyorog.

- Kazu-senpai, te milyen ajándékot adsz Hiro-senpainak? – hajolt a fiúhoz.

Hiro felvonta a szemöldökét.

- Nos, erre én is kíváncsi vagyok – mondta.

Kazu rejtélyesen mosolygott.

- Az ajándékom második felét otthon kapod meg – közölte.

Hiro szeme felcsillant. Többen felkuncogtak a félreérthetetlen mondatot hallva.

- És az első fele?

Kazu egy dobozt vett elő.

- Boldog születésnapot!

Hiro izgatottan bontogatta. A gyűrű láttán szóhoz sem jutott a döbbenettől.

- Kazu… ez… - dadogta. – Ez gyönyörű! – tört ki belőle. – Pont olyan, mint a tiéd – pillantott Kazu kezére.

A fiú kivette a gyűrűt a dobozból és határozottan Hiro ujjára húzta.

- Igen, tudom. Úgy csináltattam, teljesen megegyezik az enyémmel. Szeretlek! Boldog születésnapot!

Hiro mélyen a szemébe nézett.

- Én is szeretlek! – ölelte meg.

Sinji felszipogott, mire mindenki rámeredt.

- Ez olyan szép! – törölgette a szemét.

- Jaj, te! Gyere ide! – húzta magához Hiro nevetve.

Kazu lecsókolta Sinji könnyeit, majd Hiro vállára hajtotta a fejét. Vaku villant, Kana rajtakapottan dugta a háta mögé a fényképezőgépet. Hanamori megragadta, és táncolni húzta. Többen csatlakoztak hozzájuk. Hisashi a parkettre löködte Jukikót és Takeshit, ő maga pedig leült a bárpulthoz, és mosolyogva figyelte őket.

Yuu felállt.

- Szabad? – nyújtotta a kezét Anikinek, aki annyira meglepődött, hogy engedelmesen követte.

Kaoru és Aine egymáshoz simulva andalogtak, oda sem figyelve a zene ritmusára. Hiro felhúzta Kazut és Sinjit.

- Gyertek, táncoljunk!

- Hárman? – pislogott Sinji.

Hiro harsogva nevetett.

- Mindent meg lehet oldani. Na, gyere szépen!

És táncoltak…

 

Hiro délelőtt ismeretlen helyen ébredt. Az ágyon középen Sinji, a túloldalon pedig Kazu aludt a fiú mellkasán átvetett karral. Körbenézett, majd felkelt. Sejtette, hol van. A lakásában. Kibotorkált a hálószobából a nappaliba. Az üveglapú asztalkán ott hevertek az ajándékai, és Hisashi levele, miszerint hajnalban hazahozta őket, és este nem kell bemennie dolgozni.

Körbejárta a lakást, és nagyon tetszett neki, amit látott. Különösen az, hogy anyja még arra is odafigyelt, hogy a kedvenc színei domináljanak, és Kazu ízlésén se essen csorba. Az előszoba kicsi volt, de ellensúlyozta, hogy egybe volt építve a nappalival, csak egy derékig érő fal választotta el tőle. Rajta fényképek régi keretben, üvegkosár a telefonnak és a kulcsoknak. A nappali tágas volt, kényelmes csokibarna fotelokkal, kanapéval, üveglapú dohányzóasztallal. A falon nagyképernyős tv függött, a legújabb kiadás. Hiro elmosolyodott, ahogy észrevette. Az ebédlő kicsi volt, csak a konyhapult választotta el a konyhától, ami mindennel fel volt szerelve, amire valaha is szüksége lesz, ha főzni akar. A folyosóról nyílt a fürdőszoba, majd a három szoba. Hihetetlenül hatalmas lakás volt, ahogy bekukkantott a szobákba. Ha ideköltöznek, lehet külön szobájuk, sőt, még vendégszoba is. Arra gondolni sem mert, hogy Sinji valaha is velük lakjon.

Visszament a fiúkhoz, és lefeküdt az ágyra. Kazu kezére fektette a sajátját, mire a fiú álmosan rápislogott, és megdörzsölte a szemét. Mondani akart valamit, de Hiro nemet intett, és Sinjire bökött a fejével. Kazu hunyorgott, mint aki rosszul lát. Tétován a fiú fölé hajolt, és megcsókolta. Sinji felsóhajtott, feléje fordult.

- Kazu-senpai… - motyogta, és odabújt hozzá.

Hiro majdnem felkacagott, de időben visszafogta magát. Kazu nagy szemeket meresztett, aztán elvigyorodott. Láthatóan teljesen felébredt. Megérintette Sinji arcát, és hüvelykujjával megdörzsölte az ajkát. A fiú szája elnyílt, mormogott valamit, és belekapaszkodott Kazu ingébe. Hiro hátulról hozzásimult, és áthajolva felette, szenvedélyesen megcsókolta Kazut. Kazu lába Sinji combjai közé ékelődött, és elölről dörgölőzött hozzá.

Sinji ébredezni kezdett, de még soha nem érezte ilyen édesnek az ébredést. Meleg testek simultak hozzá. Simogatták, dédelgették. Egy ajak érintette a fülét, egy másik az ajkát. Felnyögött, félig még öntudatlanul. Nedves nyelv siklott a fogai közé, bejárta a szájpadlását, az ínyét, a nyelvét. Kéz kúszott be az inge alá, és melengette, felforrósította a bőrét. Fogak haraptak lágyan az ajkába, nyelv simogatta a nyakát, ujjak dörzsölték érzékeny mellbimbóit.

Zihálva próbált magához térni az álomlétből, de az esze egy része azt súgta, ne… Egy kéz kicsatolta a nadrágját, egy másik pedig a vesszeje köré fonódott. Sinji teste megrándult, a szeme tágra nyílt.

- Ahh… Ne…

- Már késő… - suttogta Kazu, és megcsókolta.

Hiro keze gyöngéd volt, de határozott. Sinji tiltakozása hamvába halt. Megérintette Kazu arcát, mely még álmaiban is kísértette, és halk sóhajjal, kipirult arccal megadta magát. Mindkét fiú érezte, ahogy a teste ellazul, ahogy Kazu felé mozdul. Hiro szorítása erősödött. Sinji csókja is hevesebb lett. Kazu átnyúlt a dereka felett, és megsimogatta Hiro ágyékát. A fiú mély levegőt vett, kicsatolta az övét, a nadrágját. Kazu keze azonnal utat talált a merevedéséhez. Élvezettel hunyta le a szemét.

Sinji megremegett. Hallotta Hiro sóhaját, érezte forró leheletét a tarkóján. Megfordult a fejében, hogy milyen lehet a fiú csókja, de ettől zavarba jött, és megpróbált elhúzódni tőle. Kéz markolt a hajába, hátrafeszítette a fejét. Hiro nyelve határozottan tört utat a szájába. Olyan más volt… Kazu lágy és gyengéd, Hiro mohó és szenvedélyes. Mint egy érem két oldala.

Kazu kigombolta Sinji ingét, és végigcsókolta a mellkasát. Közben Hirót simogatta, aki szenvedélytől áthatva falta a fiú ajkát, nyelvét. Egyre szűkebbnek érezte a nadrágját, kigombolta hát, majd tovább csókolta a fiút. Ajka rátalált a Hiro által becézett testrészre, ami merev volt, a csúcsa nedves. Hihetetlenül izgató volt.

Sinjit cserbenhagyták az érzékei. Kábán vonaglott a két fiú ölelésében. Vesszejét forró és nedves ajkak fonták körbe, és felkiáltott az élvezettől, amihez foghatót még soha nem tapasztalt. Válla felett hátranyúlva Hiro vállába markolt.

- Elég… kérlek…

Hiro ajka érintette a fülét.

- Még nem… Még csak most kezdtük…

- Ne…

Kazu a fogaival végtelenül finoman megkarcolta Sinji vesszejének a csúcsát. Éles, vad kiáltás volt a válasz, és Sinji egész teste hevesen összerándult. Kazu érezte a szájába fröccsenő nedv ízét. Kéz ragadta meg a karját. Hiro felhúzta magához, mohón csókolta.

Sinji tágra nyílt szemmel, félig kábán meredt rájuk, és tudta, hogy ettől a két fiútól többé nem szabadulhat. Saját vágyainak fogságában fog raboskodni, mely hozzájuk köti.   

 

Hiro tekintete egyre sötétebb lett.

- Kazu… - A hangja rekedt volt, és türelmetlen.

Sinji megpróbált elhúzódni tőlük, de a két fiú egyszerre fordult feléje.

- Ne… Kérlek… Hagyjatok… - Takarni próbálta magát, az arca tűzvörösen lángolt.

Kazu forró tekintete láttán félrenézett, és nagyot nyelt. Hiro odahajolt, és hevesen szájon csókolta. Ledöntötte az ágyra, és csak csókolta, míg Sinji elfelejtett tiltakozni.

Kazu kihasználta az alkalmat, és vetkőztetni kezdte. Nadrág, zokni, alsó, majd az ing is a szőnyegen landolt. Hiro keze reszketve siklott végig Sinji csupasz bőrén. Kazu nyelve rátalált az apró mellbimbókra. Megnyalta, végigharapdálta előbb az egyiket, aztán a másikat. Sinji felnyögött.

- Ne… elég…

- Felejtsd el ezt a szót – suttogta Hiro a fülébe. – Tőlünk most már nem szabadulsz…

Sinji megremegett. Kazu keményen megragadta a combját, és feltolta a lábát. A fiú ujjai nyomot hagytak Hiro vállán, a rémülettől tágra nyílt a szeme.

- Ne félj! – kérte Hiro szelíden, bár Sinji érezte, milyen vágyak feszítik. – Csak érezz…

Sinji teste hátrafeszült. Legvadabb álmai váltak valóra, amikor Kazu nyelve nedvesen és melegen megérintette a combját, a hajlatokat, majd még feljebb csúszott.

- Ott ne… Kazu-sen… pai…

- Sssh… Jó érzés, igaz? – Hiro nyelve utat talált a szájába, és gyorsan ki-be mozgatta. Kazu ugyanezt csinálta kicsivel lejjebb. Sinji csípője fel-le emelkedett. Vágya újra mereven és nedvesen állt.

- Ez… ez… - Képtelen volt befejezni a mondatot. Teste olyan hevesen rándult össze, hogy kiharapta az ajkát. Könnyek maszatolták el a szeme előtt Hiro arcát, mielőtt hangos nyögéssel belezuhant volna a semmibe.

Kazu zihálva dobálta le magáról a ruhát. Hiro magához húzta, keze megszorította a vesszejét. A tekintete elhomályosult. Sinji szinte öntudatlanul nyújtotta ki felé a kezét.

- Kérlek…

Kazu végigfeküdt rajta, és felhúzta a lábait. Finoman harapdálta az ajkát, közben két ujját a testébe csúsztatta. Sinji a lepedőt markolta, de Hiro elkapta a csuklóját és az ajkához vonta az ujjait. Szopogatta, rágcsálta őket, amitől csak még jobban fokozódott mindhármuk vágya. Kazu egész testében remegett, vesszeje már nedvesen csillogott.

- Szólj, ha fáj… és… és abbahagyom… - feszültek meg az izmai, ahogy lassan Sinjibe hatolt. Őrjítő érzés volt, ahogy a szűk és forró lyukba nyomult.

Sinji lihegett, és még jobban megemelte a csípőjét. Hiro sem maradt tétlen. Mohón szorongatta a fiú vesszejét, közben nyelvével Kazu mellbimbóját cirógatta.

- Fáj… - szűkölte Sinji könnyes arccal, de a mozgást nem hagyta abba. – Senpai…

- Sinji…

A fiú finoman megrezdült, a tekintetük összetalálkozott.

- Még… - zihálta Sinji elhomályosuló pillantással.

Kazu hangosan nyögve mozdult még mélyebbre. Megragadta a derekát, és leszorította. Sinji testében a vágy, a gyönyör, és a fájdalom édes hármassá olvadt össze.

- Kazu! – kiáltott fel és ívbe feszült a teste. Ahogy megrándult, majd újra és újra megfeszült a teste, Kazu teste is megremegett.

- Sinji… - Megmerevedett egy hosszú pillanatra, mielőtt egy utolsót mozdult volna.

Sinjire rogyott, de nem nehezedett teljesen rá. Ott zihált felette, és próbálta megzabolázni a testét. Sinji arca piros volt, a tekintete kába. Kazu gyengéden rámosolygott. Ekkor azonban kéz túrt a hajába, és oldalra rántotta.  Vad csók ostromolta az ajkát, és kíméletlen kezek a testét, mely amúgy is forró volt és érzékeny a legfinomabb érintésre is. Kicsúszott a fiúból, és tehetetlenül tűrte, hogy Hiro durván magához rántsa. Épp oly mohón és vadul viszonozta az érintéseket, ugyanolyan szenvedélyesen válaszolt a csókokra, ahogy a fiú érintette és csókolta.

Sinji tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Szinte tapintható volt a két fiú vágya és türelmetlensége a levegőben.

Kazu végigzuhant az ágyon. Hiro megfordította, hogy neki háttal legyen, és hozzátapadt. Lassan, a kéjtől felnyögve hatolt a fiúba. Kazu lehunyta a szemét, és az ágy szélébe kapaszkodott. Vesszeje már újra merev volt és ágaskodó. Hiro mozgása egyre hevesebb lett. A sarkaira ült, és az ölébe húzta Kazut is. A fiú felkiáltott az élvezettől, és beletépett a hajába.

- Hiro… ahh…

- Igen… igen… - Hiro tekintete elkapta Sinji zavart pillantását. Elvigyorodott. Megsimogatta Kazu vesszejét. Sinji elpirult, de a tekintetében már ott fénylett a kíváncsiság és a vágy. Bizonytalanul közelebb húzódott, és a tenyerébe fogta. Hiro még feljebb húzta a fiú lábait, ezzel teljesen kiszolgáltatva nekik a testét. Sinji cirógatta, simogatta, lágyan, erősebben. Minden mozdulatára kéjes nyöszörgés volt a válasz. Kazu testében már minden izom pattanásig feszült, arca kipirult, a tekintete szinte üveges volt az élvezettől. Sinji előrehajolt, és saját bátorságától reszketve, tétován megnyalta merevedésének hegyét. Kazu hátrafeszült, mire Hiro is levegő után kapott.

- Ne… elég… nem bírom… - Kazu görcsösen vonaglott, már az egész teste verítékben úszott.

Hiro még szorosabban ölelte. Megragadta az állát, és maga felé fordította a fejét. Remegve csókolta.

Sinji fejéből törlődött minden félelem, büszkeség, szégyenlősség. Finoman a szájába vette a fiú merevedését, nyelvével szinte kíváncsian nyalta körbe. Kazu teste abban a pillanatban megmerevedett, Hiro pedig még mélyebbre lökte magát a testében. A fiú egyszerre érezte mindkettejük élvezetét, látta közben az arcukat. Kazu szeméből könnyek folytak, tekintete a kéjtől szinte túlvilági fénnyel ragyogott. Hiro arca meglágyult, lehunyt szemmel lihegett. Most nem vigyorgott. Sinji még soha nem látta ennyire sebezhetőnek. Kábán kapaszkodtak egymásba. Sinji a száját törölgette, és rettenetesen zavarban volt. Hiro és Kazu egymáshoz bújt. Kazu hirtelen felkuncogott, majd maguk közé rántotta a fiút is.

- Köszönöm… - súgta a fülébe.

Sinji érezte, hogy ég az arca.

- Én csak… - bizonytalanul megpróbált kiszabadulni az ölelésükből.

- Ne húzódj el! – kérte Kazu, és lágy puszit nyomott az orra hegyére. – Szeretünk téged.

Sinji megmerevedett.

- Ti csak egymást szeretitek – vádolta meg a fiút. – Engem csak kihasználtok a vágyaitok kielégítésére.

Hiro felkönyökölt. Tekintete még mindig lágy volt, arckifejezése gyengéd.

- Ne mondd, hogy nem élvezted.

Sinji a párnába fúrta az arcát.

- Nem erről van szó – motyogta.

- Akkor miről? Szeretünk téged. Ahhoz pedig hozzátartozik a szeretkezés is.

Sinji dühösen fordult feléje.

- Én… Én nem tudom, mit érzek… Ez csak vágy…

- Minden azzal kezdődik – szólt közbe szelíden Kazu.

Sinji hebegett.

- Ezt nem vitatom, de… ez így… bonyolult. Két fiút szeretni… FIÚKAT… egyszerre… Nem hiszem, hogy ez nektek is olyan könnyű lenne…

Hiro elkomolyodott.

- Egyikünknek sem könnyű. A homoszexualitás alapjaiban sem egyszerű, hát még így… Meg kell tanulnod elfogadni önmagad, a másikat, az érzéseidet, az ő érzéseit… Semmi sem könnyű, Sinji…

A fiú csodálkozva nézett rá. Ezt az oldalát eddig még nem ismerte. Kazu megsimogatta a haját.

- Szeretem Hirót. Nélküle nem az lennék, aki… Azt akarom, hogy birtokoljon, mégis szabad legyek mellette, leigázzon, és utána felemeljen, szeressen, és én is szerethessem…

- És én…?

Kazu gyengéden mosolygott.

- Az, amit irántad érzek, teljesen más. Amióta először megláttalak, szeretni és védeni akarlak. A nevemet akarom hallani a szádból, és a mosolyodat látni, ahogy csak rám mosolyogsz. Ez most önzőségnek tűnik. Talán az is… de nem tudok tenni ellene. Ez is szerelem.

Hiro kinyúlt, és megérintette Kazu arcát.

- Szeretlek. Szeretem a lelked, a tested, a lényed, mindened. Általad vagyok, aki vagyok.  – Lassan megsimogatta Sinji kezét. – És szeretlek téged is, mert az vagy, aki. Szeretlek piszkálni, és szeretem, ha zavarba hozhatlak, szeretem a pírt az arcodon, a félénkséged, a nevetésed, az önfeláldozásod, amivel édesanyádat gondozod. Mindkettő szerelem.

Sinji egyikükről a másikra nézett.

- Ti… ti ezt tényleg komolyan gondoljátok! – suttogta hitetlenkedve.

A két fiú nevetett.

- Ez már eldöntetett. Szeretjük egymást – mondta ki Hiro határozottan.

Sinji szemébe könnyek gyűltek.

- Nem tudom, mi a szerelem. És talán túl félénk vagyok, hogy bevalljam, amit érzek, de… de… sokat gondolok rátok… A testem forró… és a gondolataim összezavarodnak… Szeretek veletek lenni… Apám külföldön dolgozik, alig látom. Rajta és anyámon kívül nem volt senkim, aki odafigyelt volna rám… - Sinji átkarolta magát, mire a fiúk hozzábújtak.

- Nincs semmi baj…

- Itt vagyunk…

- Szeressetek! – tört fel a fiúból a kiáltás. Átkarolta őket, és csendesen zokogott.

- Szeretünk…

- … ebben soha ne kételkedj!

A két fiú olyan szorosan ölelte, hogy Sinji fejében meg sem fordult ez a lehetőség.

 

 

5. fejezet

 

Hiro még a héten átköltözött az új lakásba, ami azt jelentette, hogy Kazu is költözött. Sinji is menni akart, de nem hagyhatta magára az édesanyját. Jukiko viszont megoldotta a dolgot. Az asszonyt átköltöztették Jukiko édesanyjához, aki amúgy is egyedül élt, magányos volt. Sinjinek végre nem kellett aggódnia. A fiúk pedig nem haboztak. Összepakolták a cuccát, és Hiro lakásába vitték.

A lakás szerencsére elég nagy volt hármuknak. Mindegyiküknek jutott külön szoba, és Sinji a konyha méreteivel is meg volt elégedve. Eleinte persze sokat vitatkoztak, és kellett egy jó hónap, mire kialakult valamiféle rend. Hisashi sokszor benézett hozzájuk. Mosolygott, aztán néha szó nélkül távozott. Hiro általában hozta szokásos formáját, ami veszekedéshez vagy verekedéshez vezetett Kazuval. Sinji imádta az ilyen alkalmakat.

- Olyan viccesek vagytok – kacagott az oldalát fogva.

A két fiú figyelme azonnal feléje fordult, ő pedig hiába menekült. Saját teste hagyta cserben.

- Ne… ott… ne… - vonaglott, de se Hiro, se Kazu nem kímélte.

Az iskolában is minden rendben ment. Ha mindhárman megjelentek a folyosón, a lányok alélva dőltek egymásnak. S ha még Aniki is velük volt… Bár Aniki egyre kevesebb időt töltött velük. Lefoglalta a szerelem, melyet oly hevesen tagadott. Jukiko kezét megkérte Takeshi, így a tavaszra már az esküvőt tervezték. Kazu apja ajándékot küldött a lakásavatóra. Úgy tűnt, megbocsátott a fiának. Kaoru és Aine szakítottak, aztán kibékültek. Kana ravaszul addig hálózgatta Hanamorit, míg a fiú megkérte a kezét.

Úgy nézett ki, minden rendben van. Aztán Sinji telefont kapott az apjától, aki elhatározta, hogy egy hétre hazatér külföldről.

 

Sinji idegesen toporgott.

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj. Ő csak az apád – nyugtatgatta Kazu magához ölelve.

- Már talán meg sem ismer…

- Dehogynem. Hiszen küldtünk neki fényképet – emlékeztette őt Hiro. Fáradt volt, alig egy órával végzett a klubban. – Muszáj volt a korai géppel jönnie? – ásított egy nagyot.

Kazu csúnyán nézett rá, mire kidugta a nyelvét, és elfordult. Aztán tátva maradt a szája. Magas, karcsú, felettébb jóképű férfi állt előtte.

- Gondolom, te vagy Takahiko Hiroki-kun – mosolyodott el az idegen.

- Apa! – Sinji kiáltása többek figyelmét magukra vonta. A férfi zavartan nevetett.

- Elszoktam Japántól – vallotta be.

- Ön Suguru Sasaki-san? – hökkent le is.

A férfi csodálkozó pillantással mérte végig.

- Biztos te vagy Minami Kazuka-kun – tippelte.

Sinji az apját bámulta, és nagyot nyelt. Sasaki szeme, mely annyira hasonlított az övéhez, most őrá szegeződött. A fia elé sétált.

- Sinji – túrt a hajába. – Megnőttél.

- Apa! – Sinji elpirult. Félrenézett.

Sasaki tétovázott, majd egy hirtelen elhatározással a karjaiba vonta.

- Hiányoztál, fiam – súgta nagyon halkan. – Elnézést, az amerikai hatás… - motyogta zavartan nyílt érzelemnyilvánítása miatt.

Sinji keze reszketett, de átkarolta a nyakát.

- Te is… - nyeldekelt gyanús könnyekkel a szemében.

Kazu és Hiro megkönnyebbülten egymásra vigyorogtak.

- Menjünk haza! – egyenesedett fel Sasaki, és feltette a napszemüvegét. Ahogy kisétáltak a reptérről, szinte minden nő utánuk fordult.

Sasaki mosolygott, és átkarolta Sinji vállát.

- Édesanyád hogyan érzi magát?

- Jól. Hiányzol neki.

Sasaki elkomorodott.

- Tudom – sóhajtotta keserűen.

Kazu és Hiro együttérzően figyelték. Tudták, hogy a férfi azért vállalta el a jól fizető amerikai állást, hogy fizetni tudja felesége kezelésének és fia tanulmányainak költségeit. Nem árulták el, de ők már intézkedtek, hogy Sasakinak ne kelljen visszamennie a tengerentúlra.

 

Hiro nagyanyjához indultak. Sasaki vágyódva nézelődött.

- Hiányzik Japán – vallotta be nehezen.

Kazu a válla felett rámosolygott.

- Sinjinek és Sayoko-sannak is hiányzik ön.

Sasaki éles pillantást vetett rá.

- Miért van olyan érzésem, hogy te vagy a csapat esze?

Kazu megigazította a szemüvegét.

- A Matsuhashi Egyetemre felvételiztem. Most várom a visszajelzést – közölte hűvösen.

Hiro nevetett.

- Én az ön helyében békén hagynám Kazut, Sasaki-san – figyelmeztette a férfit.

Sasaki a kormány mögött ülő fiút szemlélte.

- Te vagy az erő – bámulta meg a kőkemény izmokat, melyekkel Hiro könnyedén uralta a sportkocsit. – Mit jelent nektek a fiam? – szegezte nekik a kérdést váratlanul.

- Apa! – Sinji összerezzent.

Hiro a visszapillantó tükörben egyenesen Sasaki szemébe nézett.

- Szeretjük őt! A barátunk.

Kazu rábólintott, Sinji az ajkát harapdálva, pirulva kinézett az ablakon. Sasaki mérlegelte az elhangzottakat, aztán felsóhajtott.

- Elnézést kérek! Nem szoktam ilyen udvariatlan lenni.

Kazu elmosolyodott.

- Semmi baj. Örülünk, hogy aggódik Sinjiért.

- Megérkeztünk! – kiáltott fel Hiro elégedetten, és a fékre lépett. Lassan hajtott be a kapun, és közvetlenül a ház előtt állt meg. Kivágódott az ajtó. Suguru Sayoko szinte repült lefelé a lépcsőn.

- Anya, óvatosan! – Sinji kipattant a kocsiból, apja lassabban követte.

Sayoko rámeredt. A férfi lassan odasétált hozzá.

- Sayoko…

- Sasaki… - Az asszony kinyújtotta a kezét a férfi felé, mely halovány volt és törékeny.

Sinji látta, hogy az apja habozik. Felkiáltott.

- Megölelnéd végre? Nem fog összetörni!

Mindenki rámeredt, riadtan meghátrált. Sasaki ajkán gyengéd mosoly jelent meg.

- Tudom, hogy édesanyád nem porcelánból van – mondta. – Csak… csak szeretném még egy kicsit magamba szívni a szépségét, mielőtt átölelem és elsírom magam.

Sayoko felkuncogott, aztán férje nyakába vetette magát.

- Szeretlek!

Sasaki átölelte, és valóban… könnyek remegtek a szemében.

- Sayoko…

Sinji is szipogott. Kazu és Hiro átkarolták.

- Nem mondtad, hogy apád ilyen jó fej. Meg ilyen jóképű… - vigyorgott Hiro.

Sinji szeme elsötétült.

- Hiro-senpai! – csattant fel – Hogy mondhatsz ilyet?

Kazu kacagott.

- Nyugi, Sinji! Inkább nézd a szüleid. Olyan szépek, akár egy festmény… - lágyult el a hangja.

Sinji a szüleire nézett, szélesen elmosolyodott.

- Igen, mint egy festmény…

Sasaki és Sayoko a fiatalokkal mit sem törődve csókolóztak. A nap rájuk ragyogott, és tényleg olyan volt az egész, mint egy festett kép.

 

Este nagy vacsorát rendeztek Sasaki tiszteletére, aki zavartan tiltakozott.

- Semmi szükség rá, igazán.

Jukiko dühös lett.

- Nem igaz! Egy hétig lesz itthon, és akkor is a családjával tölti az idejét. Viszont mi is szeretnénk megismerni önt, ez az új család.

Sasaki csodálkozva pislogott. Sayokóra nézett, aki bátorítóan bólintott.

- Rendben. Legyen.

Jukiko győztesen a levegőbe bokszolt.

- Igen. Nagyi! – rohant ki a konyhába.

Sasaki közben abba is beleegyezett, hogy Ikari nagyinál maradjanak. Nem akarta feleslegesen fárasztani Sayokót. Vacsorára hazaérkezett Hisashi is, bár nagyon fáradtnak és szomorúnak tűnt. Jukiko kérdezgette, de nem válaszolt. Kicsivel később Takeshi csengetett. Időben el tudott szabadulni a kórházból, aminek jegyese nagyon örült.

Sasaki zavartan fordult a fiához.

- Biztos, hogy nem gond, ha itt maradunk?

- Nem, apa. Ők már a mi családunk is – pirult el nem kis büszkeséggel Sinji.

Sayoko kuncogott.

- Boldog vagyok, hogy ilyen barátokra tettél szert, mint Kazu-kun és Hiro-kun.

A két említett szélvészként robbant a szobába.

- Sinji, segíts! Kazu bántani akar! – keresett menedéket a fiú mögött Hiro játékos kétségbeeséssel.

- Te kis… Gyáva vagy! Sinji-kun mögé bújni, amikor tudod, hogy őt nem bántanám… - Kazu igazán mérgesnek tűnt.

Hiro a nyelvét nyújtogatta.

- Leharapom! – fenyegette meg Kazu.

Hiro csak nevetett, és hátulról magához ölelte Sinjit.

- Túszom van!

Sinji arca vörösre gyúlt.

- Hülyék! – morogta.

- Gyerekek, azonnal fejezzétek be! – állt meg az ajtóban Jukiko. – Viselkedjetek rendesen.

- Igenis! – hangzott az egyöntetű válasz.

Sasaki elvigyorodott, és beleborzolt Sinji hajába.

- Az én fiam vagy!

- Még szép! – háborodott fel Sinji Hiro karjaiban. – Ha felnövök, sikeresebb és jóképűbb leszek, mint te.

Sasaki heherészett.

- Sayoko, azt hiszem, mégiscsak a te fiad.

Sayoko felkiáltott.

- Mondd még egyszer, Suguru!

- Szeretlek! – nézett rá hamiskásan Sasaki, amire az egész társaság nevetésben tört ki.

Késő estig beszélgettek. A fiúk elvonultak tévézni. Amikor Sasaki benézett hozzájuk, mindhárman aludtak. Egymáshoz bújtak, akár a kiscicák.

- Hát, nem aranyosak? – suttogta mellette Sayoko büszkén.

- De, azok. – Sayoko kezét fogva Sasaki szokatlanul komornak látszott. – Köszönöm, hogy gondoskodsz róla helyettem is.

Sayoko a fejét rázta.

- Ő gondoskodik rólam. Büszke vagyok, hogy az anyja lehetek.

Sasaki homlokon csókolta.

- Szeretlek! Annyira hiányoztok.

- Bárcsak… bárcsak ne lennék beteg… - Sayoko ajka megrándult, a szeme szomorú lett.

- Ezt már megbeszéltük – ölelte át a férje. – Gyere, segítek lefeküdni. Késő van már.

- Apa, anya? – Sinji álmosan ült fel.

- Itt vagyunk, kicsim. Valami baj van? – Sayoko aggódva ráncolta a homlokát.

Sinji félálomban elmosolyodott.

- Szeretlek titeket! – mondta, aztán visszadőlt Hiro mellkasára, és robbanásszerűen elaludt.

- A mi fiunk – sírta el magát Sayoko, és elgyengült a térde. Sasaki szó nélkül a karjaiba kapta.

- Menjünk aludni!

Sayoko nagy szemeket meresztett, aztán elpirult, és a férje vállára hajtotta a fejét…

 

Sinji szerint túl gyorsan telt el a hét. Az anyja is egyre rémültebbnek tűnt, sőt, Sasaki is komorabb lett a hét vége felé. Hiro és Kazu eközben azon fáradoztak, hogy Sinji születésnapjára valami igazán nagy dologgal rukkoljanak elő.

Sasaki vasárnapra tervezte a visszautat, így Sinji szülinapi buliját szombatra tették. Persze a fiú mit sem sejtett a meglepetésről. Ikari nagyi lelkesen segített az előkészületekben. Hiro eközben városnéző kocsikázásra vitte a Suguru családot, nehogy idő előtt kiderüljön, mit szerveztek. Jukiko idegesen rendezgette a virágokat. Azt szerette volna, hogy minden tökéletes legyen. Takeshi mosolygott, és átölelte.

- Nyugodj meg!

- Olyan, mintha a saját fiam lenne… - vallotta be az asszony szégyenkezve.

A férfi erre még szorosabban ölelte.

- Szeretlek!

- Elég a turbékolásból! – dörrent Kazu hangja. – Ha ennyire ráértek, akkor terítsetek meg a teraszon.

- Mint valami tábornok… - motyogta Jukiko, és duzzogva engedelmeskedtek.

Aniki az utolsó széket is a fal mellé tolta.

- Így jó lesz, Kazu-kun?

- Igen, köszönöm. Pihenj csak! – nyomta le egy székre a fiú határozottan.

Yuu egy pohár vízzel érkezett.

- Idd meg! – adta Aniki kezébe. Futólag szájon csókolta, és már ott sem volt. Aniki fülig pirult, mire Kazu kuncogva odébbállt.

Hisashi egy borítékot lobogtatva nyitott be.

- Kazu, ezt most hozta egy futár!

- Végre! Már ideje volt… – Kazu úgy vetette rá magát, mintha az élete múlna rajta. – Apa igazán kitett magáért – olvasta át futólag a papírokat.

- Mit terveztek?

- Csak, amit már mondtam.

- És? Mire jutottatok?

Kazu elégedetten vigyorgott.

- Minden rendben.

Hisashi a fejét csóválta, majd visszavonult a dolgozószobába. Kaoru és Aine a konyhában segítettek a nagyinak. Hana és Kana lufikat fújtak, és a díszítést intézték.

- Gyerünk! Igyekezzünk, mindjárt itt lesznek – Kazu kiáltása végigvisszhangzott a házon.

Sitarou, Akira és Kei bevonultak a kertből. Odakint már félhomályba borult az ég.

- Készen vagyunk. A fáklyák égnek – jelentették.

Jukiko és Takeshi is beestek.

- Megterítettünk.

- Szedjétek rendbe magatokat! – Kazu a tükör előtt igazította a haját.

Vártak. Tíz perc múlva meghallották Hiro kocsiját.

- Oké, mindenki készüljön!

Csend lett. Hiro eközben úgy intézte, hogy Sinji lépjen be elsőnek a házba.

- Boldog születésnapot! – hangzott a kiáltás.

Sinji ledermedt a küszöbön. Végignézett a barátain és a győzelem „V” jelét mutató Kazun.

- Ez… nekem… - motyogta döbbenten.

Kazu eléje lépett.

- Boldog születésnapot, Sinji-kun! – átölelte, és a fülébe súgta: - Szeretlek!

Hiro hátulról ölelte meg, és a másik fülébe suttogta.

- Szeretlek, Sinji! Boldog szülinapot!

Sinji elsírta magát.

- Köszönöm. Én is szeretlek titeket! Köszönöm.

A két fiúba kapaszkodott, és alig tudta abbahagyni a sírást. Többen elpityeredtek. Sasaki rámosolygott a feleségére. Könnyek égették a szemét.

- Egy kicsit belehalok holnap… - szipogta.

Sayoko bólintott.

- Én is…

Kicsivel később a vacsora elköltése után, kint a kertben gyűltek össze. Sinji boldogan nevetett, és hagyta, hogy Hiro felkérje táncolni.

Kazu kettőt tapsolt.

- Csendet kérek! Itt az ideje, hogy átadjuk az ajándékokat.

Sinjit leültették egy székre, és úgy járultak elé, mintha uralkodó lenne. Ikari nagyi gyönyörűen kézimunkázott egy tucatból álló zsebkendő-csomagot adott át. Hana és Kana bekeretezték a hármójukról (Kazu, Hiro, Sinji) készített képet. Kaoru és Aine megvették Sinji kedvenc mangájának, a Kuroshitsuji-nak a legújabb kötetét. Jukiko és Takeshi fürdőjegyet adtak neki, ami természetesen három főre szólt (Hiro és Kazu meg is sértődtek volna, ha nem így van). Hisashi egy dobozt nyomott a fiú kezébe. Sinji egy méregdrága órát talált benne, amely finomságával, könnyed ívvezetésével tökéletesen illett hozzá.

- Semmi más nem jutott eszembe – vallotta be a férfi. – Remélem, tetszik.

Sinji megölelte.

- Ez gyönyörű. Álmodni sem mertem volna szebbet. Köszönöm szépen, Hisashi-san.

Sitarou, Akira és Kei egy doboz pénzt helyeztek az ölébe. Sinji elsápadt a láttára.

- Ez… túl sok… - dadogta.

Sitarou huncutul kacsintott.

- A legkisebb címleteket szedtük össze – nevetett.

Yuu és Aniki egy telefont nyújtott át. Pont olyat, amilyenre Sinji vágyott.

- Húú, de menő! – kiáltott fel, aztán észbe kapott. – Fiúk, ez nagyon drága, nem fogadhatom el.

- Dehogynem - csókolta arcon Yuu egy cinkos kacsintás kíséretében. - Ne törődj az árával. A barátunk vagy, ha rólad van szó, semmi sem drága.

- Köszönöm - Sinji megölelte, majd Anikit is.

- Ezt nehéz lesz túlszárnyalni - mosolygott Sasaki, és egy dobozt tett a fia ölébe.

Sinji szeme kikerekedett a laptop láttán.

- Apa... Nem kellett volna, ez nagyon drága lehetett.

- Túlóráztam miatta, szóval most már nem adhatod vissza - mosolygott a férfi.

Sinji nagyot nyelt, és hősiesen visszatartotta a könnyeit.

- Köszönöm.

- Szívesen. - Sasaki beleborzolt a fiú hajába, majd félrelépett, hogy Sayoko is odaférjen a fiukhoz.

- Tessék, egy újabb ketyere. - Sayoko puszit nyomott a fia homlokára.

Sinji nagyot kiáltott a legújabb kiadású MP4 láttán.

Yuu felsóhajtott.

- A telefon... - kezdte, de Aniki bokán rúgta.

- Sssh...

- Jól van. Jól van.

Jukiko kacagott.

- Most már csak Hiro és Kazu van vissza.

Sinji várakozóan nézett a fiúkra. Egy kis dobozt nyújtottak át neki. Ki sem kellett nyitnia, hogy tudja, mi van benne.

- A gyűrű... - mondta.

Kazu húzta az ujjára.

- Külön neked csináltattuk, mert... hozzánk tartozol.

Sinji a könnyein keresztül mosolygott.

- Ez a legszebb ajándék, köszönöm.

A két fiú egymásra pillantott.

- Még lenne valami... - térdelt le elé Kazu komor arccal.

Sinji szívébe félelem markolt.

- Ez itt... - Hiro egy borítékot tett a kezébe, és ő is letérdelt Kazu mellé.

A család és a barátok értetlenül ráncolták a homlokukat, csak Hisashi vágott elégedett arcot. Sinji lassan olvasott. A könnyektől néha elmosódtak előtte a szavak.

- Oh... - Csak ennyit mondott, amikor a végére ért. - Tévedtem. Ez a leggyönyörűbb ajándék, amit valaha kaptam. - Előredőlt, és a fiúk karjai közé vetődött. - Szeretlek titeket! - mondta ki tisztán, érthetően, habozás nélkül.

Hiro és Kazu szorosan ölelték.

- Mi is szeretünk - Kazu egy könnycseppet maszatolt el az arcán.

- Azt szeretnénk, hogy boldog legyél - bólintott Hiro is gyengéd arckifejezéssel.

- Menj! - súgta Kazu biztatóan.

Sinji felállt, és odament a szüleihez.

- Szeretlek titeket! - sóhajtotta. - Apa, nem akarom, hogy visszamenj Los Angelesbe.

Sasaki lehajtotta a fejét.

- Én sem szívesen megyek vissza, fiam. Hidd el!

- Akkor maradj itt!

Sasaki keserűen megvonta a vállát.

- Ha lehetne, megtenném.

Sinji mély levegőt vett.

- Itt a lehetőség – nyújtotta át apjának a borítékot.

Sasaki értetlenül vett át. Olvasni kezdett. Sayoko addig ügyeskedett, amíg ő is belelátott. Halottsápadt lett. Sasaki lassan térdre rogyott. Arcán könnyek patakzottak. Zokogott. Sayoko lekuporodott melléje. Senki nem értett semmit.

- Mit csináltatok? – sziszegte Jukiko idegesen.

- Hagyd a fiúkat, Jukiko! – mondta halkan Hisashi. – Ők csak azt tették, ami szerintük helyes, és amivel boldoggá tehetik Sinji-kunt.

Jukiko a szemét forgatta.

- Valaki megmagyarázhatná, mi folyik itt.

Kazu nekidőlt Hirónak.

- Beszéltem apámmal. Azt szeretnénk, ha Sasaki-sannak nem kellene visszamennie külföldre.

- És?

- Kirúgattuk – segítette ki Hiro nyeglén.

- Mit csináltatok? – visított fel az anyja.

- És felajánlottunk neki egy jobb állást.

- Jobbat? Az lehetetlen – hökkent meg az asszony.

Kazu rejtélyesen vigyorgott.

- Egy kicsit kutakodtunk. Sinjitől kértünk egy önéletrajzot. Azt mondtuk, a suliba kell. Egy kicsit kiegészítettük, aztán odaadtam apámnak.

- Jó, de...

- Jukiko, hallgasd végig őket. – Hisashi cigire gyújtott.

- Nii-san is beszélt pár emberrel – nézett a férfira Hiro. – Így el tudtuk intézni, hogy Sayoko-san kezelésének költségeit átvállalja egy alapítvány.

Aniki közbeszólt.

- Ezért járt Hisashi-san apámnál?

- Bizony – vigyorgott Hiro átszellemülten.

Jukiko hebegett.

- És mindezt azért, hogy Sakaki-san itthon maradhasson?

- Igen. Amúgy kiszámoltuk, és ha Kazu is rendszeresen bejár a klubba, be tudunk segíteni Sinji taníttatásának költségeibe.

Jukiko kis híján elsírta magát. Takeshi elismerően húzta mosolyra a száját.

- Légy büszke a fiaidra – mondta.

Sinji leguggolt az apja elé.

- Most már semmi akadálya, hogy itt maradj.

- Valóban – törölgette a szemét Sasaki.

- Maradsz? – hajolt előre reménykedve Sinji.

Sasaki a feleségére pillantott, akinek reszketett az ajka, és a szeme úgy tapadt rá, mintha soha nem akarná elengedni. Sasaki biztos volt benne, hogy most már valóban nem fogja elengedni.

- Meg sem érdemellek titeket – sóhajtotta lassan elmosolyodva. – Jól hangzik ez az állás.

Sinji felkiáltott, és az apja nyakába vetette magát. Sayoko átölelte őket. Kazu és Hiro összecsapták a tenyerüket, és mit sem törődve másokkal, megcsókolták egymást. Rendkívül elégedettek voltak.

 

Sinji fáradtan rogyott le a kanapéra. Hiro az előszobában leszórta a csomagokat. Kazu dühös lett. Fejbe vágta.

- Azok Sinji ajándékai. Ne dobáld őket!

- Ne már...! Idáig cipeltem őket...

- Nem szakadtál bele. Azt a táskát hozd a konyhába – mutatott az egyik szatyorra Kazu. – Nagyi csomagolt ételt.

- Kaja – vigyorgott Hiro.

- Nem ettél még eleget? – háborgott Kazu. – Sinji, te nem vagy éhes? Sinji...

A fiú a kanapén végigdőlve mélyen aludt.

- Olyan édes – hajolt föléje Hiro.

- Vidd a szobájába, hadd aludja ki magát. Én addig elpakolok – emelte fel a csomagokat Kazu. Amikor végzett, benézett Sinjihez, de egyikük se volt a szobában. Besurrant Hiróhoz.

- Pihennie kell, Hiro – figyelmeztette a fiút.

Hiro elmosolyodott.

- Tudom. Én is aludni akarok. Hosszú volt a mai nap. De nézd, milyen aranyos. – Az ágy szélén ülve bámulta Sinjit.

Kazu rátámaszkodott a vállára.

- Igen, az – sóhajtott fel.

- Nem akarom elveszíteni őt! – Hiro hangja nagyon halk volt. – Szeretlek titeket!

- Én is – csókolta meg a feje tetejét Kazu gyengéden.

- Ugye, most már örökre így maradunk?

Kazu a fiúba kapaszkodott.

- Igen. Örökre összetartozunk.

Hiro megkönnyebbülten bólintott, és maga mellé húzta. Belefúrta az arcát a nyakába.

- Örökre együtt...

 

Utószó

 

Sinji kilépett az iskola kapuján. Osztálytársa vállon veregette.

- Gratulálok! Hallom, felvettek az egyetemre.

- Igen. Téged is?

A fiú vigyorogva mutatta a felvételi lapot.

- A szüleim odáig lesznek.

- Az enyémek is.

A fiú elnézett oldalra.

- Ők nem téged várnak? – mutatott a két férfira, akik egy kocsi oldalának dőlve beszélgettek.

Sinji felnevetett.

- De igen. Bocs, most mennem kell. Szia!

- Szia!

Sinji felkiáltott.

- Kazu-san, Hiro-san... sikerült!

Kazu és Hiro feléje fordultak. Elvigyorodtak, és hagyták, hogy Sinji a nyakukba ugorjon.

- Sikerült! – suttogta Sinji boldogan.

- Mi mondtuk, hogy ne aggódj – sóhajtotta Hiro. – Kazu készített fel a vizsgákra. Az esély, hogy megbukj, egyenlő volt a nullával.

Kazu megigazította a szemüvegét.

- Ügyes voltál, Sinji-kun! – borzolt a fiú hajába. – A szüleid tudják már?

- Küldtem nekik egy sms-t.

- Klassz. Ezt meg kell ünnepelnünk.

- De csak mi hárman – kérte Sinji sietve. – Beszélni akarok veletek – tette hozzá.

Hiro és Kazu aggódva néztek össze.

- Jól van, ha ezt akarod. Menjünk haza! Csinálok valami kaját – intett a kocsi felé Kazu.

A kocsiban mindannyian hallgattak. Otthon Kazu azonnal eltűnt a konyhában, Hiro pedig a dolgozószobában. Sinji fürödni indult. Sokáig állt a zuhany alatt, és amikor kilépett a csempére, rémülten felkiáltott. Hiro és Kazu állt előtte. Hiro a mellkasán összefonta a karját, és dühösnek tűnt. Kazu egy törölközőt tartott a kezében, és aggódva pislogott rá.

- Izé, megijesztettetek...

Hiro szeme fenyegetően összeszűkült. Sinji meg tudta érteni, hogy a klubban miért tiszteli mindenki.

- Most hívott Sasaki-san – mondta a férfi jeges hangon.

Sinji félrenézett.

- Ezt akartad velünk megbeszélni? – érintette meg Kazu a vállán levő kék zúzódást.

Sinji megrezzent.

- Nem akartam gondot okozni.

- Verekedtél a suliban! – csattant Hiro hangja. – És ezt az apádtól kell megtudnunk. Igenis, gondot okoztál.

- Hiro, ne! – Kazu hangja lágy volt. Gyengéden szárítgatni kezdte a még mindig vizesen ácsorgó fiút. – Nincs semmi baj – mondta. – Csak aggódunk...

Sinji keze ökölbe szorult.

- Azt... azt mondták, hogy... – Könnycseppek gyűltek a szemébe, egy ki is csordult, végiggördült az arcán.

Kazu felsóhajtott.

- Itt vagyunk, nyugodtan mondd el, nincs semmi baj – ölelte magához.

- Egy lány randira hívott Valentin napkor, nemet mondtam. Most újra megkért, hogy menjek el vele moziba – mesélte Sinji összeszedve magát.

- Mi történt?

- Újra nemet mondtam. – Sinji megdörzsölte az arcát. – A következő szünetben megjelent a bátyja a C osztályból... Azt hiszem, eltörtem az orrát.

Hiro akarata ellenére felnevetett.

- Ügyes fiú.

Kazu a szemét forgatta.

- Ne bíztasd!

Hiro arca megkeményedett.

- De igenis azt teszem! – vágta oda a férfinak. – Meg kell tudnia védeni magát, ha boldogulni akar az életben. Ez még csak a kezdet...

Kazu a hajába túrt, és nekidőlt a mosdónak.

- Igazad van, sajnálom.

Sinji mélyre hajolt.

- Kérlek, bocsássatok meg. Nem akartam, hogy aggódjatok.

Hiro nekidöntötte a hátát az ajtónak.

- Évek óta velünk élsz – mondta komolyan. – Ismersz minket, mi is ismerünk téged. Nem akarjuk, hogy bajod essen. Szeretünk. Szeretlek.

Sinji rámeredt. Mióta Hiro átvette a klub vezetését a nagybátyjától, elég elfoglalt lett. Volt olyan, hogy Sinji napokig nem látta. És most mégis itt állt, és azt mondta, szereti... ahogy mindig is.

Kazu is megszólalt.

- Mi még mindig szeretünk téged, Sinji – mondta ki, mert olvasott Sinji gondolataiban. – Azért, mert egyre kevesebb időt töltünk veled, nem szeretünk téged kevésbé. Csupán sok a munkánk.

Sinji nagyot toppantott.

- Miattam.

Hiro arca megenyhült.

- Sinji, mi csak azt szeretnénk, ha boldog lennél. Vendéglátást és cukrászatot szerettél volna tanulni egy magánegyetemen, akkor mi segítünk neked ebben.

- Értem dolgoztok!

Kazu elkomolyodott.

- Mert szeretünk, Sinji. A szerelem nem csak azt jelenti, hogy szeretkezünk veled, hanem azt is, hogy részt vállalunk a gondjaidból, ahogy te is a miénkből.

- De hát... én... Én semmit se teszek – védekezett Sinji zavartan.

- Amikor Hiro beteg volt, te ápoltad. Amikor én elakadtam a szakdolgozat írásával, te segítettél anyagot gyűjteni, ami nagy segítség volt.

Hiro bólintott.

- Ha hazajövünk, te itt vársz minket. Mosolyogsz, és nevetsz ránk, és akkor helyére zökken a világ. Te vagy a mi menedékünk.

Sinji eltakarta az arcát.

- Most annyira szégyellem magam – motyogta.

Kazu gyengéden átkarolta.

- Ne tedd. Nincs miért.

Sinji az ingébe markolt.

- Szeretlek titeket! – suttogta.

Hiro szeme elsötétedett. Odalépett, és lágyan megcsókolta.

- Mi is téged, és ígérem, hogy ezentúl több időt fogunk veled tölteni.

- Úgy lesz – értett egyet vele Kazu is. Beletúrt Sinji hajába, és puszit nyomott a szája sarkába.

A fiú tekintete homályos lett.

- Köszönöm.

Hiro ajka kéjes mosolyra húzódott.

- Még ne köszönj semmit. Majd utána...

- Mi... de... – Hiro ajka lecsapott Sinji szájára. Felkapta a csempéről, és átcipelte a szobájukba.

Kazu követte őket, és amíg Hiro az ágyra fektette a fiút, vetkőzni kezdett. Sinji megvonaglott Hiro teste alatt.

- Mmm... – kapaszkodott a férfi vállába.

Kazu föléjük térdelt, és Hiro nyakába csókolt. Tekintete elkapta Sinjiét. Egymásra mosolyogtak. Kazu rátenyerelt a férfi kézfejére, Sinji pedig kigombolta az ingét, és csókolgatni kezdte a mellkasát.

- Ti... – Hiro izmai megfeszültek.

Kazu a fülét kezdte el szopogatni, míg Sinji kikapcsolta az övét, majd a nadrágját. A férfi levegő után kapott, amikor Sinji ujjai körbefonták.

- Ezt... ne... – lihegte.

- Miért? – lehelte a fülébe Kazu rekedten.

- Mert... el fogok menni...

- Nagyon türelmetlen vagy... – kuncogott Kazu, és áthajolt a vállán. Csókot nyomott Sinji ajkára. A fiú felhúzta a lábait, és megemelte a csípőjét. Hiro lihegett.

- Sinji...

- Most akarom... – feszült meg türelmetlenül a fiú teste. – Most... - Keményen megszorította Hiro vesszejét.

- Fájni... fog...

- Nem... A zuhany alatt... – Sinji elpirult, nem folytatta, de ez persze nem jelentette azt, hogy a két férfi nem tudta, mit is művelt a fürdőben. Hiro megrándult, és hagyta, hogy a fiú magába vezesse.

- Nagyon... szűk vagy... – nyögte.

 Sinji levegő után kapkodott.

- Gyere! – ölelte át Hiro nyakát, és viszonozta Kazu csókját.

- Ez őrület! – zihálta Hiro, és egyre mélyebbre temetkezett a fiú testébe.

- Igen, az – súgta Kazu a fülébe. – Élvezd!

Sinji remegett. Vonaglott.

- Hiro-san...

Kazu hátulról simogatta Hiro testét... a combjait, a fenekét. Hiro testén veríték gyöngyözött, a mozgása egyre hevesebb lett. Sinji már kiabált. Arcát a párnába fúrta, és rángott, rezgett a teste. Ki volt élezve a bőre minden érintésre.

- Gyönyörű vagy – mosolygott rá Kazu.

Hiro teste megfeszült.

- Most – kiáltott fel megrándulva, és reszketve szorította magához a fiút.

Sinji belekapaszkodott.

- Még... – reszketett kábán.

Hiro hitetlenkedve rámeredt.

- Kis telhetetlen... – morogta, ám a szeme nevetett.

Kazu kuncogott.

- Kérlek, hadd tegyek kedvére... – harapott Hiro fülébe.

A férfi elhúzódott Sinjitől, és melléje feküdt. Csókolózni kezdtek, közben Kazu nagyon lassan, lehunyt szemmel a fiúba hatolt.

- Milyen forró vagy... – mondta még mélyebbre lökve magát Sinjiben. – Milyen nedves...

Hiro a fiúhoz simult, és csókolta tovább. Keze a mellkasára, a hasára, majd még lejjebb csúszott. Sinji felnyögött, amikor simogatni kezdte merev vesszejét.

- Ne... nem bírom... – Ujjai nyomot hagytak Kazu vállán. Megfeszült. – Kazu-san... erősebben...

A férfi a száján át kapkodta a levegőt.

- Ahogy kívánod... – morrant, és leszorította a fiú csípőjét.

Sinji vonaglott a szorításában, és hangosan kiabált az élvezettől. Hiro felkönyökölt, és megnyalta a vesszejét. Nyalogatta, cirógatta. Sinji szeme tágra nyílt. Belemarkolt a férfi hajába, ajka némán egy szót formált. Hevesen összerándult, újra és újra. Kazu halk nyögéssel elengedte magát, és rázuhant. Hiro átkarolta őket, és elmosolyodott.

- Szeretlek titeket!

Kazu fáradtan emelte rá a pillantását, de mosolyra húzta a száját.

- Mi is téged.

Sinji még ahhoz is kimerült (vagy inkább kielégült) volt, hogy a férfira nézzen.

- Szeretlek benneteket! – motyogta álmosan.

Elaludt. Kazu a másik oldalára dőlt, hozzásimult.

- Elveszett lelkek lennénk nélküle – sóhajtotta.

Hiro bólintott. Összemosolyogtak.

- Vacsi nem lesz? – érdeklődött a férfi. Kazu a szemét forgatta.

- Lekapcsoltam alatta a gázt, te éhenkórász! Megyek...

- Ne, maradj! – kapta el a kezét Hiro. – Ráér.

Egymást nézték, végül Kazu visszafeküdt. Egymás kezét fogva aludtak el, hogy a rákövetkező napot is együtt kezdjék. Együtt mindhárman... tökéletesen összepasszolva, akár egy háromszög egyforma oldalai...

 

Vége