Gyönyörű Vancouver

Az utcán sétálgató embereket kerülgetve Jake igyekezett szemmel tartani Sandrót és a kisfiát is. Bobby éppen lelkes gesztikulálás közepette magyarázott valamit a férfinak. Csupán pár lépéssel jártak előtte, úgy vélte, ennyi szabadságot megengedhet nekik. A volt felesége mondjuk, a lelkére kötötte, hogy egy pillanatra se hagyja magára őket, de ez inkább annak szólt, hogy féltette a fiát Sandrótól. Mint kiderült, Bobby nagy rajongója lett Sandrónak és az anyjáéknak egy csomót mesélt róla. Eva nem volt túl boldog a hallottaktól, pedig a legrosszabbakat nem is tudta.

Vancouver gyönyörű volt és örült, hogy el tudtak jönni. Távol voltak a munkától és a Fernandi családtól is. Igaz, külön engedélyek kellettek, hogy átléphessék az államok határát és ez nem is volt olyan egyszerű, mint először gondolták. Sandro Fernandit nem engedték csak úgy külföldre még akkor sem, ha ez csupán a szomszédos országot jelentette.

- Apu, nézd! – Bobby megfogta Sandro kezét és visszafordult, hogy megmutasson neki egy kirakatot.

Jake látta, hogy Sandro meglepetten felvonja a szemöldökét. Tudta, hogy a férfi alapvetően családcentrikus, és mivel nagycsaládban nőtt fel, vágyott a gyerekekre, viszont a fejlövése óta pontosan tisztában volt azzal, hogy erre már esélye sincs. S most itt volt Bobby, aki természetesen fogadta, hogy az apjával él, sőt, lassan többet beszéltek egymással, mint amennyit ő a fiával. Zavarhatta volna, de igazából örült neki. Félt attól, mit fog Bobby szólni, hogy az apja összejött egy férfival, ám Eva jól nevelte. Rettenetesen büszke volt rá.

- Mi az? – tette a vállára a kezét.

- Olyat akartam anyunak a szülinapjára, de nem volt elég pénzem rá. – Egy szép, karcsú üvegváza volt a kirakatban. – Kénytelen voltam egy olcsóbbal beérni.

- Örült neki?

- Aha. Te is láttad, ott van az előtérben.

- Oh, tényleg! Szép az is.

- Anyu is ezt mondta. – Bobby elégedetten vigyorgott. Nagyon boldog volt, hogy meglátogatták. Most éppen a várost mutogatta nekik, az anyja megengedte, hogy egy napot hiányozzon az iskolából és ettől aztán madarat lehetett fogatni vele. – Sandro, neked is tetszik? Sandro?

Sandro elmerengve bámult valaki után.

- Apu, mi a baj?

Jake a férfi másik oldalára lépett, és megszorította a kezét.

- Föld hívja a Marsot! Hahó, merre jársz? – Kanadában is voltak rosszfiúk, és azokra Sandro ugyanúgy reagált, mint odahaza.

Sandro tekintete megrebbent.

- Talán meg kellene ölnöm – súgta halkan.

Jake a fiára pillantott, aki csodálkozva pislogott.

- Azt mondta, hogy megölni?

- Szerintem azt, hogy megölelni. – Jake rámosolygott és közben átölelte Sandro derekát. – Sandro, merre jársz? – Bobbyt már felkészítették korábban, hogy a fejlövés óta a férfi néha kikapcsol, így nem ijedt meg, csak kíváncsi volt. – Gyere vissza hozzám! – simogatta meg az arcát.

Sandro szeme az arcára fókuszált. Felsóhajtott. Jake nem kérdezett tőle semmit, csak felvonta a szemöldökét.

- Elég kattant figura – mondta teljesen magához térve.

- Gond lehet?

- Egyelőre nem – gondolkozott el.

- Rendben, akkor mit szólnátok, ha ennénk valamit? Farkaséhes vagyok!

- Én is, én is! – Bobby lelkesen a karjába csimpaszkodott. – Hamburgert együnk, apu!

- Vezess minket! – borzolta össze a haját és mosolyogva hagyta, hogy magával húzza mindkettejüket. – Jól vagy? – pillantott közben Sandróra.

- Igen. Hozzám ért, amikor elment mellettünk, ezért erősebb volt, mint mások szoktak – magyarázta a férfi.

Jake aggódva megszorította a kezét.

- Bobby holnap már iskolába megy, így együtt tudjuk tölteni a napot. Ki sem fogunk mozdulni a hotelszobából, most mondom!

Sandro arcába visszatért a szín.

- Vancouver gyönyörű, örülök, hogy eljöttünk. Kár lenne a hotelban tölteni a napot, így nem látunk belőle semmit.

- Jobban örülnék, ha mindig mellettem lennél.

- Bilincset fogsz rám kattintani? – Sandro most már nevetett.

- Még megérheted, hogy magamhoz láncollak.

Bobby eközben fülelt, egyetlen szót se mulasszon, különben mit mesélt volna a legjobb haverjának meg otthon az anyjáéknak?!

- Már megtetted. – Sandro felemelte összekulcsolt kezüket és úgy mosolygott, hogy attól majdnem orra bukott.

- Hülye olasz – dünnyögte válaszul, de nem gondolta komolyan, csak elérzékenyülését próbálta ezzel leplezni.

Sandro tudta ezt, mert hirtelen odahajolt hozzá és futó csókot nyomott a szájára. A szíve heves dübörgésbe kezdett tőle, míg a férfi széles mosollyal bandukolt mellette tovább, közben Bobby kezét is fogta. Ebben a pillanatban egy család voltak, olyan, amiről valójában mindketten álmodoztak.

- Ti együtt is alszotok? – Bobby elgondolkodva bámult fel rájuk. – És miért kell a bilincs? – Az előbb hallottakat próbálta értelmezni.

- A te fiad! – szólalt meg Sandro azonnal.

Jake majdnem válaszolt valami csúnyát, aztán elnevette magát. Igen, pont ilyen lehet egy család. Jó ötlet volt Vancouverbe jönni…

Vége