Fogadalom

A zene hangos volt, a fények villóztak, a vendégek nevetgéltek és jól érezték magukat, miközben nesztelen léptű pincérnők suhantak asztaltól asztalig.

– Hogy érzed magad? – Peter Jenkins háta majd beszakadt, ahogy legjobb barátja barátságos vigyorral hátba veregette.

– Kösz, jól. Minden nagyon klassz! – Peter vigyorgott, bár rettentően fáradtnak érezte magát. Ezen a héten kétszer olyan keményen dolgozott, hogy a jövő heti szabadságát ki tudja venni.

– A szerencsés mindenedet! – huppant le Mike vele szemben. – Holnap megnősülsz… Nem szállt inadba a bátorságod?

– Még nem. Kérdezd meg még egyszer holnap az oltár előtt.

Nevettek. Terry és Gordon italokkal megrakodva tértek vissza a pult irányából.

– Haver, az a csaj igazi bombázó! – hördült fel Gordon felfigyelve valakire, és meglökte Peter vállát. – Még egy utolsó kilengést nem engedsz meg magadnak?

Peter belekortyolt a sörébe, és a fejét rázta.

– Sheryl meg is ölne.

– Amit nem tud, az nem is fáj neki! – kacsintott Mike vidáman.  

– Menj csak! – intett Peter a fejével Gordonnak, akinek nem is kellett több biztatás, máris elindult becserkészni a szőke nőt, akit már egy ideje kócsányan lógó szemekkel bámult.

– Sikerült mindent elintézned?

– Igen. Semmi akadálya egy egyhetes nászútnak.

– Ki gondolta, hogy házasság lesz belőle, amikor összeismerkedtetek – hümmögött Terry.

– Én magam sem. – Peter jókedvűen elmosolyodott. – Reggel viszont korán kell kelnem, szóval meddig tanyázunk még itt?

– A francba, haver! El ne menj, meglepetésünk van neked az egyik hátsó szobában! Mindjárt szólok Gordonnak – pattant fel Mike sietve.

– Addig kimegyek a mosdóba – állt fel Peter, és átverekedte magát a vendégeken.

A mosdóban viszonylag csend volt. Hosszan folyatta a vizet, és fáradtan megmozgatta a vállát. Holnap megnősül. Ki gondolta volna, hogy tényleg így alakul az élete… Egy szép nő, házasság, új otthon, és… és majd gyerekek. Egy elégedett, tisztes élet.

Maga sem tudta, miért, de rosszkedvűen bámulta magát a tükörben. Barna haját ma vágatta le, a szemüvegét kontaktlencsére cserélte, és Sherylnek hála sokkal összeszedettebbnek nézett ki, mint általában. Két éve ismerkedtek meg egy partin, randizgattak, aztán egy éve összeköltöztek. És alig pár óra múlva elveszi feleségül. Franciaországba mennek nászútra, mert Sheryl álma volt, hogy a nászútját Párizsban tölthesse. Ha hazajöttek, akkor pedig élik tovább eddigi életüket. Sheryl talán már idén teherbe esik, nagyon szeretett volna kisbabát. Peter még nem tudta eldönteni, mit is akar. Egyelőre a házasságot. Aztán majd alakul.

Szépen megvoltak Sheryllel. Míg ő szétszórt volt mindenben, ami nem munka volt, addig a nő precíz volt a magánéletben. Igazából jól kiegészítették egymást. Peter nem volt belé halálosan szerelmes, de szerette. Szerette a mosolyát, álomittas hangját vagy, ahogy a homlokát ráncolta… Lassan elmúlt minden rossz érzése. Elmosolyodott. Visszaindult a barátaihoz. Biztosra vette, hogy szerveztek neki egy sztriptíztáncosnőt. A hülyék! Soha nem nő be a fejük lágya…

Összeütközött egy férfival a bárpultnál. Elnézést kérve lépett tovább, de önkéntelenül is visszanézett. Úgy torpant meg, mintha falnak ütközött volna. A férfi ugyanolyan döbbenten szegezte rá a tekintetét, ahogy ő rá.

– Martin?

– Peter?

A valóság szinte pofonként érte Petert. Átvillant a fején a gondolat, miért pont most?! Mosolyogni próbált.

– Szia! Régen láttalak. Hogy vagy?

– Tényleg régen volt. Hány éve is? Kilenc? – Martin Lombardi ugyanolyan vonzó volt, mint évekkel ezelőtt. A vékony, tüsihajú, kisfiús mosolyú srácból kisportolt testű, könnyed tartású férfi lett, akinek a mosolyától Peter testében szikraként lobbant a régi tűz. Ugyanaz a régi, megszokott vágy, amit már el is felejtett, csak néha jutott eszébe egy-egy villanásra, hogy azonnal igyekezzék is kiverni a fejéből.

– Jah, annyi biztos megvan – nyögte. – Jól nézel ki.

Martin nevetett. Vidámsága ellenére sötét szemében méla szomorúság bukkant fel.

– Kösz. Te is. Esetleg meghívhatlak egy italra? Közben beszélgethetnénk kicsit.

– Bocs, de barátokkal vagyok. Legénybúcsún. Holnap megnősülök. – Peter nem értette, miért tartja fontosnak megosztani ezt az információt a férfival, de kicsúszott a száján.

– Hú, komolyan? – Martin szeme körül ezernyi apró szarkaláb futott szét, amit Peter csak most fedezett fel, ahogy egy lökdösődő vendég miatt közelebb kellett lépnie a férfihoz. – Gratulálok!

– Köszönöm. Veled mi a helyzet?

– Dolgozom, néha kimozdulok, mint most is, de a nősülés tudod, hogy nem az én stílusom.

– Majd ha megtalálod a megfelelő nőt, másképp gondolod.

Martin felkönyökölt a pultra, és a fejét ingatva mérte végig a férfit.

– Még mindig túl naiv vagy – mondta csendesen. Peternek egészen közel kellett hajolnia, hogy értse, mit mond. A férfi könnyed illata megcsapta az orrát. A régi emlékek felvillantak a tudatában. Találkozott a pillantásuk. Feszélyezett csend telepedett közéjük, amit a hirtelen elhallgató zene tört csak meg.

– Mennem kell…

– Menj! – Martinon látszott, hogy szívesen mondana még valamit, de aztán lemondó mosollyal kezet nyújtott. – Sok boldogságot!

– Köszönöm. – Peter szinte menekült tőle. Halkan felkiáltott, amikor valaki megfogta a könyökét.

– Mi a bajod? Úgy nézel ki, mintha kísértetet láttál volna! – Mike hökkenten lépett hátra, amikor meglátta az arckifejezését.

– Nem, semmi. Bocs. – Peter zavartan felnevetett. – Mi is az a meglepetés? – kérdezte, hogy elterelje a szót.

– Gyere velem!

Peter jól sejtette, egy lengén öltözött lány várakozott rá az egyik hátsó szobában. Barátai izgatott vigyorral lesték a reakcióját, de egy bizonytalan mosolynál nem tellett neki többre. A lány csábosan körözött körülötte, lenyomta egy székbe, s táncolt előtte finom mosollyal a szája szegletében. Egy másik táncot juttatott az eszébe. A gondolatai elkalandoztak.

Az egyetemre kerülésekor elhatározta, hogy ő nem követi a többi elsőévest, és bulizás helyett bizony tanulni fog. Mivel alapból magának való volt, és nehezen barátkozott, ez nem is volt olyan nehéz. A második félévben sikerült találnia egy olcsó, ám jó helyen levő lakást. Társat keresett, akivel kibérelheti. Ekkor toppant az életébe a másodéves Martin Lombardi, aki az ő tökéletes ellentéte volt: nyílt és barátságos, szeretett bulizni, és imádott a tűzzel játszani. Már az első perctől fogva ott mozgott közöttük a harmónia, valami, amit Peter akkor még nem tudott hová tenni.

Ahogy teltek a hónapok, és egyre bizalmasabb dolgokat osztottak meg egymással, a kapcsolatuk is változásnak indult. Peter hajlandó volt elmenni Martin barátaival meginni egy sört, Martin pedig kevesebbet járt el bulikba. Sok időt töltöttek együtt, közösen főztek, takarítottak. Az érzés, az a bizonyos nagybetűs szerelem, egyszer csak ott volt bennük. Megmozgatta a fantáziájukat a másikkal kapcsolatban, felforgatta a gondolataikat, feltüzelte a vágyaikat. Játéknak indult az az este is, amikor összejöttek. Martin zenét hallgatott, csábos latin táncot, és Petert hergelte a délután látott szőkeséggel. Peter csak azért sem reagált. És akkor Martin táncolni kezdett. Eleinte valóban játékból, de aztán meglátott valami egészen sötétet a szemében, és a játék már nem volt többé játék. Vérkomoly volt minden kéz-, és csípőmozdulat. A vágy pillangóként lebegett közöttük, amikor Martin megállt vele szemben, és Peter képtelen volt ellépni előle. Mert kívánta. Csókolni akarta a telt ajkakat. Az övé akart lenni. Örökre.

Az, hogy nem örökre maradtak együtt, mindkettejük hibája volt. Martin utolsó éves volt, amikor a kapcsolatuk megromlott. Többször veszekedtek, Martin féltékenysége eléggé megkeserítette az életüket. Peter később rádöbbent, hogy a fiú csak el akarta taszítani magától. Sikerült. S hogy miért? Egyikük sem vallotta be a családjának és a barátoknak, hogy a lakótárs nem csak lakótárs, hanem a partnerük. Féltek a reakcióktól, az elutasítástól. Úgy gondolták, a másiknak jobb lesz, ha éli a normális, hetero életet, ezért önkéntelenül is elűzték maguktól a másikat.

Peter torka elszorult. Emlékek bukkantak fel az emlékezetében, amiket mélyre temetett, hogy ne fájjon annyira a rosszul végződött szerelem. Nevetés, játékos ugratás, sörözés tévénézés közben, szenvedélyes együttlét a kanapén, csókok, pillantások… s velük a rossz dolgok: a féltékenységi jelenetek, viták, magányos éjszakák, a búcsú pillanata… Ám mindezek együtt alkottak egy egészet: az érzést, amelyet Peter első szerelemnek hívott. Az első, igazi, őszinte szerelemnek. Amely már soha nem lehet az övék, mert elteltek évek, megváltoztak, más életet élnek, külön-külön, ködös estéken vágyakozva valami régvolt érzés után, amely aztán elmerül a köd homályában…

Felrezzent a csendre. A táncosnő mosolya elhalványult, és a barátai is csalódottan álltak egyik lábukról a másikra. Peterben egy elhatározás vert tanyát.

– Ne haragudjatok! Fáradtabb vagyok, mint gondoltam. Hazamegyek.

– Ne viccelj!

– Ti maradjatok! Mike, mindent írassatok a számlámra, oké?! Rúgjatok ki a hámból helyettem is!

– Jaj, ne csináld már, Pete! – Mike rosszkedvűen húzta el a száját.

– Bocs, srácok! Holnap találkozunk. – Peter sietve kiosont a szobából, nehogy marasztalni akarják, és a nagyterem felé indult. Sóvárgó vágy uralta az érzékeit, ködként lepte be józanságát. Kicsit részegnek érezte magát, tudta, olyat készül tenni, amit lehet, hogy holnapra megbán, de elhessegette magától a gondolatot. Ez az utolsó szabad estéje. Csak egyetlen éjszaka…

– Keresel valakit? – ragadta meg a karját a háta mögül valaki, ismerős hang suttogott a fülébe. Martin szeme sötét volt, a lehelete alkoholtól volt édes-keserű. De ugyanúgy nem volt részeg, mint Peter, csak a sötét vágy munkált benne.

Nézték egymást, nem szóltak. Nem kellettek szavak, hiszen ismerték egymást, talán jobban, mint a másik önmagát. Együtt távoztak, és Martin lakásáig hallgattak. De mire is kellettek volna a szavak? Mindketten tisztában voltak, hol rontották el, és mi lett volna, ha… ha elég bátran szeretnek. De már késő volt. Csak az emlékek és ez az egy éjszaka marad majd nekik…

Remegve simultak össze, Martin csókja ismerős-ismeretlen volt, Peter ölelése kétségbeesett és vad. S ahogy hátrazuhantak az ágyra, és Martin teste édes súlyként nehezedett rá, rádöbbent, hogy a női öl bujasága semmi ehhez a pillanathoz képest. Nem pótolhatja egy férfi érintését a testén, az intimség egy olyan mélységét, amely már maga a gyönyörbe képes taszítani. Ez a pillanat volt minden. Minden, ami megtestesítette sóvárgó, eltitkolt vágyait. Összeolvadásuk gyönyöre maga volt a fájdalom és az élvezet, a szomjúság és a túlcsordulás. S közben Peter mobilja egyfolytában szólt, Tom Odell Another Love-jának dallama beléjük ivódott, a lelkükig hatolt… S abban a pillanatban, amikor tökéletesen egyek voltak, Peter elképzelni sem tudta, hogy egy nőnek esküszik örök hűséget…

 

* * *

 

Peter telefonjának csörgésére ébredt. Lefejtette magáról Martin ölelő karjait, s nadrágjának zsebében kezdett el kotorászni. Gyorsan benyomta a hívás fogadása gombot, s mézédesen megszólalt.

– Szia, édes!

– Hol vagy? – csattant fel rögtön Sheryl, hangjában fájdalom bujkált. – Egész éjszaka próbáltalak elérni.

– Történt valami? – ráncolta össze homlokát.

– Apám – szipogta –, szívinfarktusa volt.

– Hol vagy most? – kérdezte aggódva, ám legbelül bűntudat kezdte el mardosni, nem Sheryl miatt, inkább Jackért.

– A Szent Sebestyénben.

– Fél óra és ott leszek – mondta, s épp letette volna, mikor menyasszonya még mindig szipogva kijelentette: A mai esküvő… elmarad.

Peter szinte érezte, ahogy mázsás kövek gördülnek le szívéről. Nem lesz esküvő… legalábbis egyelőre. Valamiért ez felhőtlen boldogsággal töltötte el.

Gyorsan magára kapta ruháit, s próbált halkan kiosonni, de egy hang megállította.

– El se köszönsz? – förmedt rá a férfi.

Ahogy hátrafordult, szeme megakadt az izmos felsőtesten, melyet ujjai simogattak, az érzéki ajkakon, melyek szenvedélytől fűtve csókolták. A vágy egy pillanat alatt fellobbant benne, átjárta testét, megfeszítette ágyékát, akár egy zöldfülű kamaszét. De Martin szemei sértettséget és féltékenységet tükröztek.

– Ja persze, hiszen ma van az esküvőd – szállt ki az ágyból, s felé közelített.

Peter csak akkor eszmélt fel, mikor volt kedvese már az ajtónak szorította. Kezeit bilincsként tartotta fogva, s mézédesen suttogott egyre vörösödő fülcimpáiba.

– Vésd jól az eszedbe, ha azzal a nővel fogsz szeretkezni, az én arcom fogod látni, az én testem fogod kívánni. Ha megcsókolod, az én ajkaimra fogsz szomjazni – s hogy bizonyítsa állítását, szenvedélyesen, mohón tapadt szájára.

Peter szabadulni akart, de teste nem engedelmeskedett. Bántotta a férfi szavaiban bujkáló keménység és arrogancia, ám minden porcikája csak arra vágyott, hogy újra átélje a múlt éjszakát. Azt a gyönyört, melyet nő mellett még sosem érzett.

– Eressz! – szakadt ki végül a csókból. – Várnak rám.

Martin pillantása túl kemény volt, hogy állni tudja, szemlesütve fordította el fejét.

– Rendben, menj csak! – hátrált, s Peterben most tudatosult, hogy volt kedvese teljesen meztelen. Torka elszorult, ujjai remegni kezdtek. A sötétben csupán két összeolvadó test voltak, de most itt állt előtte, akit kilenc éve látott így utoljára, s akire minden veszekedés, féltékenységi roham után is ugyanúgy vágyott. Izmosabb lett, de ez csak fokozta a látványt. Az éjszaka sötétjében ugyanolyan jó volt ehhez a testhez simulni, mint annak idején, mikor csupán szerelem hajtotta őket.

– Viszlát! – mondta halkan, s megfordult. Nem akart magyarázkodni, csak menekülni, minél hamarabb.

Martin hangja élesen csengett.

– Igen, a mihamarabbi viszontlátásra!

Amint kisétált a szobából, sietve hagyta el a lakást. Nem akart egy perccel sem tovább ott maradni, nem akart a közelében lenni annak az embernek, aki már egyszer teljesen felforgatta a világát.

 

Peter sietve lépkedett a kórház folyosóin. Ahogy meglátta Sherylt és Monicát, házsártos anyósát, szíve összeszorult. Kisírt szemekkel, sápadtan fogták egymás kezeit.

– Hogy van? – szakadt ki belőle azonnal.

A két nő felnézett rá, s észrevette, gyanakvás tükröződik szemeikben. Le merte fogadni, drágalátos anyósa már meggyőzte Sherylt, hogy egy nővel töltötte az éjszakát. Ennek ellenére menyasszonya hagyta, hogy megölelje.

– Az orvos azt mondta, hogy a szíve károsodott – hüppögte. – Az intenzíven van.

Petert jeges zuhanyként érte a felismerés, hogy elveszítheti ezt az édes embert, akit szinte második apjának tekintett. Erősen szorította Sherylt, de lélekben Jacket ölelte, s imádkozott azért, hogy ez csak egy rossz álom legyen.

Már késő délutánra járt, mikor az orvos megjelent, s bejelentette, a beteg felébredt. Monica azonnal látni akarta, de Dr. Ogden Petert kísérte be helyette.

Ahogy belépett, s meglátta a már nyugdíjas férfit, önkéntelenül is összeszorult a szíve. Jack ott feküdt az ágyon, akár egy beteg télapó, aki már nem fog tudni több ajándékot kézbesíteni. Csövek álltak ki belőle, s egy gép folyamatosan pityegett.

– Istenem – csúszott ki száján, s lassan odalépdelt.

– Peter – motyogta.

– Azt mondta az orvos, hívattál – vett magához egy széket, s leült rá.

– Mondanom kell… valamit.

Aggódó tekintettel figyelte apósát, remélte, ez nem az a jelenet, mikor a főhős elbúcsúzik, és kileheli a lelkét.

– Kérlek, vigyázz Sherylre! – suttogta. – Tedd őt boldoggá!

Peternek, az előző éjszaka után, már közel sem tűnt olyan egyszerűnek kimondani ezt.

– Ígérd meg! – nézett rá esdekelve.

– Megígérem – sóhajtotta. – Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy boldog legyen.

– Rendben – mosolyodott el halványan, s lecsukta szemeit.

Jack McCalahan már nem érte meg a másnapot, álmában, mosollyal arcán távozott.

 

Az ég is mintha a résztvevők hangulatát akarta volna visszatükrözni, beborult. Mire a temetés véget ért, már hatalmas cseppekben hullott az eső.

Petert szinte a hideg rázta. Utálta a temetéseket. Még piciny gyermek volt, mikor szülei elvitték nagyapjáéra, s a halott arc hónapokig kísértette rémálmaiban. Azóta sem ment el egyre sem, de ezt túl fontosnak tartotta. Jacket látni akarta, meg kellett bizonyosodnia, hogy tényleg halott, mert szíve nem akart belenyugodni. A férfi volt az ő menedéke, ha összevitatkoztak néha Sheryllel, vagy nem egyeztek anyósával. Gömbölyded hasával, ősz hajával, s szakállával joggal pályázhatott volna egy mikuláshasonmás-versenyen, meleg, önzetlen szeretete és kedvessége is épp olyan volt, mint amit a télapótól elvárnánk.

Végig Sheryl kezét fogta, de egyszer sem nézett rá. Hallotta, hogy zokog, de nem ölelte át. Nem mutatta, de belül ő is ezt tette.

Délután ötre járt, mikor az utolsó vendég is távozott. Az ételek nagy része elfogyott, nem maradt más, csak a sírás, és a rossz hangulat. Fél hatkor megjelent Robert Davenport, Jack ügyvédje, hogy felnyissák a végrendeletet. Petert ez egyáltalán nem érdekelte, de Sheryl azt akarta, ott legyen. Nem ismerte a család pénzügyeit, de tudta, hogy eléggé tehetősek. Jacknek két cége is volt, amit, fiúörökös híján, Monica valószínűleg azonnal el fog adni.

Nem lepte meg, hogy minden ingóságot az özvegy örökölt, annál inkább, hogy Sheryl csaknem kétszázezer dollárral gazdagodott. Menyasszonya e nélkül is jól keresett, de így ő csak egy kis csóró volt mellette a bankban évek óta gyűjtögetett huszonhatezer dollárjával.

 

Nem tudta, mit keres megint itt, de a pultot támasztotta, s italát szorongatta. Néha a bejáratot fixírozta, hátha belép rajta az, akitől a feloldozást várta. Épp kortyolt egyet, mikor egy kéz érintette meg vállát. Azonnal odakapta tekintetét, s Martin sötét szemeibe ütközött, melyekben értetlenség tükröződött. De amint ránézett, a férfi azonnal tudta, mit kell tennie. Pénzt rakott le a pultra, kézen fogta Petert, s maga után húzta, ő pedig nem ellenkezett. Egy szót sem szóltak egymáshoz az út alatt, s nem is kellett.

Amint beléptek Martin lakásába, szomjazva keresték egymás ajkait, karjaik önkéntelenül szorították a másikat. Vágy munkált bennük, de keveredett bele fájdalom, magány, s egy érzés, amit kilenc év múltán sem felejtettek el.

Pár perc múlva már a hálószobában voltak, s az ágyra dőltek. Továbbra sem beszéltek, mozdulataik, csókjaik többet mondtak ezer szónál. Híre-hamva sem volt se az arrogáns és kemény Martinnak, se a menekülő Peternek. Mindketten egyet akartak, a másikat.

Amint Martin elkezdte kigombolni ingjét, volt kedvese magához húzta, s erősen szorította.

– Annyira fázom – suttogta.

– Ne aggódj, majd én felmelegítelek – lehelt csókot homlokára, s Peter érezte, szíve ismét megtelik melegséggel és boldogsággal.

 

* * *

 

A reggel sűrű köddel köszöntött be. Peter hosszan állt az ablak előtt, míg Martin halkan horkolt az ágyban. A hajába túrt, ahogy a férfit nézte, karcsú, izmos alakját. Egy hét telt el elmaradt esküvője és Jack halála óta, és ő megint itt volt a férfinál. Fogalma sem volt, mihez kezdjen ezzel a kapcsolattal. Szerette Sherylt, ezt biztosan tudta, de kezdte belátni azt is, hogy képtelen lenne leélni vele egy életet. De vajon szereti annyira Martint, hogy őt válassza, vagy csak a vágy húzza hozzá?

Közelebb lépett. A szeme beitta a férfi mezítelen testének minden négyzetcentiméterét, az anyajegyet a térdhajlatában, a kócos hajat. Eltakarta a szemét, a szíve megsajdult.

– Mire gondolsz? – Martin félig lehunyt szempillája alól őt figyelte.

– Arra, hogy el tudlak-e hagyni… – Peterből kibukott az igazság, mielőtt végiggondolhatta volna, jó ötlet-e. A fél éjszakát átbeszélgették, Peter mindent elmesélt, ami eddig történt vele, és Martin megértő hallgatóságnak bizonyult. Valószínűleg a lelke mélyén ő is sejtette, hogy hiába kaptak még egy esélyt, nem maradnak együtt.

– Úgy.

– Megígértem Jacknek, hogy boldoggá teszem a lányát. Nem szeghetem meg az ígéretemet.

– Még azon az áron is, hogy te boldogtalan leszel?

– Igen.

Martin rezzenetlen arccal bólintott, és felkönyökölt. Borostásan, a szextől elnyűtten is piszokul jóképű volt. Peter ajka megremegett.

– Sajnálom.

– Nem mondom, hogy nem értelek meg, de… végiggondoltad már azt, hogy ha együtt maradsz Sheryllel, akkor talán őt is boldogtalanná teszed? Egész további életedben olyasmi után fogsz vágyakozni, ami már nem lehet a tiéd, és szerintem ezt ő is érezni fogja. Ha igazán szeret, akkor tudni fogja.

– Mi van, ha mégis boldog leszek vele? – Peter önmagát áltatta, tudta jól, de kellett valami, amiben még reménykedhet.

Martin felsóhajtott.

– Drágám, nem akarlak elkeseríteni, de ez képtelenség. A lelked mélyén ugyanolyan meleg vagy, mint én, és mindig egy férfi teste után fogsz sóvárogni. – Lassan felemelkedett, félrelökte a párnát, amit addig ölelt. A férfival szemben feltérdelt az összegyűrt lepedőre, és felnézett rá. A tekintete talán még soha nem volt ilyen őszinte és komoly, az arca ilyen sebezhető. – Valljuk be, hogy elszúrtuk évekkel ezelőtt, s hiába teltek el az évek, nem tudtuk elfelejteni a másikat. Ismerjük el, hogy még mindig… szeretjük egymást.

– Én nem…

– Meddig akarod még önmagad előtt is tagadni?! – Martin kétségbeesett keserűséggel kiáltott fel. – Hiszen itt vagy velem, holott a menyasszonyodat kellene vigasztalnod!

Peter úgy érezte, hogy kettészakad a szíve. A halántékára szorította az ujjait.

– Nem hagyhatom pont most cserben!

– Miért? Az, hogy hazudsz neki, és megcsalod velem, az talán jobb?! Ne légy gyerekes, Peter!

– Hát nem érted?! Tartozom Jacknek! Támogatott, és mellette embernek éreztem magam. Olyannak, aki megérdemli, hogy boldog legyen egy nő oldalán. Sheryl kedves, okos lány, aki nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele… Szeretem őt.

– De nem úgy, mint engem.

– Soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint téged – mondta Peter halkan.

Martin kinyújtotta felé a kezét, megérintette az arcát.

– Akkor miért nem ismered be, ki vagy? Miért áltatod magad? Miért gyötörnek téveszmék, hogy csak egy nő mellett lehetsz boldog?

– Te is tudod, hogy ha kiderül, hogy veled vagyok, akkor a barátaim és a családom többsége elfordul tőlem.

– Elég baj az nekik! – fagytak meg Martin vonásai. – Vessenek magukra, amiért olyasmi alapján ítélnek meg téged, amihez semmi közük! Amit nem ismernek, nem értenek. – Erősen megragadta Peter állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Ne másoknak akarj örökké megfelelni, kedvesem, mert akkor boldogtalan leszel egész életedben! Nem ők élik az életedet, nem ők járják a te utadat, és nem ők érzik az érzéseidet!

– Tudom, de… – Peter megszorította a férfi csuklóját. –, értsd meg, hogy nekem ez erkölcsi kérdés. Soha nem tudnék boldog lenni, ha elhagynám Sherylt.

– Mert így aztán boldog leszel… – nevetett fel keserűen Martin, és eltaszította magától. Lelépett az ágyról, és ahogy felegyenesedett, Peter testébe éles késként hatolt a vágy és az elválás gyötrelme. Szinte meggörnyedt a súly alatt, amely a szívére nehezedett.

– Bocsáss meg!

– Szeretlek – felelt egyszerűen Martin, de a hangja mélyén ott rezgett a szomorúság. – Menj, ha menni akarsz. Menj, amíg még elengedlek.

Peter egész testében remegett, majd szinte tántorogva az ajtó felé indult. Nem tette be maga után, és nem nézett vissza, a szemébe gyűlt könnyektől nem látott.

– Az első pillantásra beléd szerettem. – Martin csendes, beletörődő hangjára megtorpant a második lépcsőfokon. – Eleinte nem értettem, miért szeretek veled lógni, bemagyaráztam magamnak, hogy csak azért, mert jó fej srác vagy. A lelkem mélyén azonban pontosan tudtam, hogy ez több barátságnál. – Letörölte a könnyeit, és lassan visszafordult. Martin az ajtóban állt, mit sem törődött azzal, ki látja meg, csupasz testét glóriaként vonta körbe a lakásból kiáramló váratlan fényözön, a ködön átbukkanó felkelő nap fénye. – Minden nap bántam, hogy nem harcoltam érted, és te értem. Minden férfiban téged kerestelek, de mindegyikben csalódnom kellett, mert… egyik sem te voltál. Téged senki nem tudott pótolni. S aztán váratlanul felbukkantál előttem a bárban. Vőlegényként. A boldogságtól, hogy láthatlak, ordítani tudtam volna; a fájdalomtól viszont, hogy máris elveszítelek, sajgott a mellkasom. Azt hittem, az az éjszaka az utolsó lehetőségem, hogy a testedbe és a szívedbe, minden sejtedbe belevéssem magam. Kitörölhetetlenül. Aztán a sors kegyetlensége folytán kaptam még egy lehetőséget, amitől aztán újra megfosztattam. – Peter nem látta a férfi arcát, mert a fény árnyékba vonta, de hallotta a hangjában a fájdalmat. A búcsút. – Szeretlek, Peter. Szeretlek annyira, hogy most elengedjelek. S szeretlek annyira, hogy reménykedem, egyszer visszatérsz hozzám. Holnap. Egy év múlva. Húsz év múlva. Megvárlak.

Peter lába nem mozdult. El kellett volna indulnia, de képtelen volt megmozdulni.

– Gonosz vagy! Hogyan várhatod ezek után, hogy csak úgy elhagyjalak?! – kiáltott fel.

– Te már döntöttél – emlékeztette Martin. – Sherylt választottad egy meggondolatlan ígéret miatt, amit egy halálán levő ember, aki nem mérhette fel tettének súlyát, rád erőltetett. Mégis mit vársz tőlem? Mit tegyek?

– Nem tudom – suttogta Peter lehajtott fejjel.

– Az a baj, hogy én sem – sóhajtott fel Martin keserűen. – Szeretlek, mégis elengedlek, pedig nincs más vágyam, mint örökre magamhoz láncolni téged. Ha nő lennék, igyekeztem volna teherbe esni tőled az elmúlt éjszakák alatt, hogy legalább egy részed mindörökre velem maradjon, de… erre nincs lehetőségem. Én csak egy férfi vagyok, aki nem szülhet neked gyereket, nem adhat neked biztos társadalmi hátteret, csupán szeretni tud. Amíg csak élsz…

Peter szívébe kés hasított. A fájdalomtól elakadt a lélegzete, zokogás szorította el a torkát. Minden erejét összeszedve sarkon perdült, és úgy rohant le a lépcsőn, mintha ezer ördög űzte volna. A lépcsőházban visszhangként ismétlődött Martin hangja, búcsúmondata.

– Mindig szeretni foglak.

Még akkor is, amikor már rég az utcán rohant…

 

Sheryl gondterhelten bámulta a vőlegényét. Úgy tűnt, hogy a férfit jobban megviselte az apja halála, mint azt gondolta volna, igaz, tudta, hogy közel álltak egymáshoz.

– Nem vagy éhes? – kérdezte végül, miután Peter alig pár falat után eltolta maga elől a vacsorát.

– Ne haragudj!

– Nem, semmi baj. – Sheryl felsóhajtott. – Igazából nekem sincs étvágyam. Egyfolytában apára gondolok, és… – elcsuklott a hangja. Peter megfogta az asztalon nyugvó kezét, és megszorította.

– Nem örülne, ha tudná, hogy szomorkodsz. Te is tudod.

– Igen. Sajnálom, csak… most elég nehéz. – Sheryl a szalvétába fújta az orrát, nem törődött most az illemmel. – Neked is hiányzik, igaz?

– Nagyon.

– Már akartam kérdezni, hogy mit mondott neked, amikor bent voltál nála?

– Csak arra kért, hogy tegyelek boldoggá – mosolyodott el halványan Peter.

– Oh – Sheryl lassan elpirult, és felragyogott a mosolya. – Nem akartam mondani, de arról beszélgettünk ma anyával, hogy megtarthatnánk az esküvőt. Apa biztos nem haragudna.

– Örülne neki – biztosította erről a férfi, de érezte, hogy jéggé fagy a szíve.

– Arra gondoltunk, hogy tarthatnánk egy egyszerű szertartást az eredeti tervek helyett, és szűk családi körben lehetne egy vacsora. Mondjuk, jövő szombaton. Felhívtam az atyát, és elég megértő volt, be tud szorítani minket aznapra. Az anyakönyvvezető is ráér elvileg, tehát most már csak minden rajtunk múlik. Nászútra pedig elmehetnénk a nyáron. Mit szólsz?

– Nekem megfelel. – Peter mosolyogni próbált.

Sheryl a homlokát ráncolta.

– Jól érzed magad? Falfehér lettél.

– Egy kicsit… – Peter érezte, hogy szédül, hogy hányingere van. Tántorogva felállt, és a fürdő felé indult. Sheryl kapta el a könyökét, amikor megingott.

– Drágám! Jézusom! Hívjak orvost?

– Nem kell… – Peter összegörnyedve zuhant a csempére a vécékagyló fölé hajolva. Sheryl tartotta a fejét, amíg kihányta azt a kevés ételt, amit magába erőltetett. Utána hálásan fogadta a nedves kendő hűs érintését az arcán, és utolsó szemétnek érezte magát.

Órákkal később, amikor Sheryl már elaludt mellette, óvatosan felkelt, és az ablakhoz sétált. Fájt a gyomra, a feje, de tudta, hogy csak a bűntudat súlya és Martin hiánya miatt. Nem teheti meg, hogy mindig visszamenekül hozzá! Elbúcsúztak, kész, vége. Az üvegnek döntötte a homlokát, és hagyta, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcán.

– Drágám? – Sheryl motyogva ült fel.

– Feküdj vissza! – szűrte a fogai között Peter.

– Mi a baj? Megint rosszul vagy? Jobb lesz, ha hívom doktor…

– Azt mondtam, semmi bajom! – kiabált rá a férfi, aztán zavartan elhallgatott. Soha nem emelte fel a hangját, akkor sem, ha nagyon mérges volt valamiért. – Sajnálom.

Sheryl dermedten ült az ágyon, aztán lassan kicsúszott a takaró alól, és odalépett hozzá.

– Nem, én sajnálom. Fel sem merült bennem, hogy téged milyen mélyen érintett apa halála. Tudom, mennyire közel álltatok egymáshoz, szinte a fiának tekintett. Jaj, drágám, bocsáss meg! – Megölelte a férfit, aki mozdulatlanul állt, eltorzult arccal, hiszen Sheryl félreértett mindent. Lehunyta a szemét. Szereti Sherylt, minden rendben lesz. Egyszer túl lesznek ezen is, és majd jót mosolyog mostani helyzetén. Remélhetőleg.

– Jól vagyok.

– Gyere vissza aludni! – Sheryl visszahúzta az ágyba, odabújt hozzá, és gyengéden csókolgatta az arcát, simogatta a haját. Az ajka Peter szájára siklott, és a férfi fejében megfordult a gondolat, hogy eltaszítja magától. Erőszakkal vette rá magát, hogy visszacsókoljon. Gondolta, majd megy minden a maga útján, ám az orrában egy férfi illatát érezte, a fülében egy férfi halk, rekedtes hangja csendült, a nyelvén egy férfi ízét érezte, a bőrét egy férfi érintette. Egy férfi, akit Martinnak hívtak…

Rémülten taszította el magától a nőt, aki hanyatt zuhant, és értetlenül kapkodott levegő után, míg Peter a fürdőszoba felé menekült, és magára zárta az ajtót. Megengedte a csapot, és nem mert a tükörbe nézni. Zihálva támaszkodott a mosdó szélére. A halk kopogást csak másodszorra hallotta meg.

– Igen?

– Drágám, jól vagy?

– Még… még nem. Sajnálom. Magamra hagynál egy kicsit?

– Hát, persze. Biztos, hogy ne hívjak orvost?

– Igen, biztos. Köszönöm. – Peter végre belenézett a tükörbe. Aztán elfordította a fejét, hogy ne lássa a szemében az önutálatot és a sóvárgást valami olyan után, amit már soha nem kaphat meg.

Lezuhanyozott. Hosszan állt a testét érő víz alatt, és önkéntelenül eszébe jutott, hogy Martin… Dühösen a csempére sújtott, hogy a fájdalom kiverje a fejéből a férfit. A mellkasához szorított kézzel, sírva csúszott le a fal mellett. Kezdte sejteni, hogy lehetetlenre vállalkozott.

– Drágám, jól vagy? Peter! Válaszolj, kérlek! – Sheryl kétségbeesett hangjára feleszmélt. Felnyúlt, és elzárta a csapot.

– Jól vagyok. – Nagyjából megtörölközött, és kinyitotta az ajtót.

– Hallottam valami zajt, és… Mi történt a kezeddel?

– Beütöttem. – Peter úgy érezte, megfullad, ha tovább kell maradnia a nővel egy szobában. – Bekötnéd?

– Vigyázhatnál magadra! – Sheryl aggódva figyelte, de végül elment az elsősegélydobozig. Mire visszaért, Peter egy kézzel magára rángatott egy vászonnadrágot, mert nedves bőrére nem tudta felhúzni a farmert, és éppen a pólóval küszködött. – Készülsz valahová?

– Friss levegőre van szükségem. – Peter nem nézett a szemébe. Csak kinyújtotta a kezét.

– Elmegyek veled.

– Jobban örülnék, ha itthon maradnál.  

– Peter, nem akarod elmondani, mi bánt? – Sheryl jó szorosan átkötötte a kezét, és közben aggodalmasan méregette.

– Levegőre van szükségem – ismételte a férfi. Felkapott egy könnyű kabátot, és csak úgy mezítláb belelépett a sportcipőjébe. – Zárd be utánam az ajtót!

Sheryl megpróbálta megállítani, de könnyedén eltolta az útból, és kilépett a lakásból. A kocsija a megszokott helyén állt, szinte kétségbeesetten vágódott a kormány mögé. Az érzékei egyetlen embert akartak, és úgy érezte, belepusztul, ha most azonnal nem kapja meg. A megszokott rutin vezetett helyette, mert szinte nem is látta az utat. Martint akarta, az ajkát érezni a sajátján. Nem Sherylét, hanem az övét. Tilosban parkolt a férfi lakása előtt, és ugyanúgy rohant felfelé, mint reggel lefelé. Kopogott, nyomta a csengőt, de senki nem nyitott ajtót. Peter legszívesebben felzokogott volna. A keze sajgott, és még soha nem érezte magát ennyire elhagyatottnak. A könnyeivel küszködve ballagott vissza a kocsihoz. Már nem figyelt oda, merre megy. Egyszer rávillogott a szemből jövő autós, mert majdnem áttért az ő sávjába, ettől kicsit felfigyelt a világra. A környék túl ismerős volt.

A bár környékén nem talált parkolóhelyet, végül itt is tilosba állt. Reménykedve sétált be a helyre, a hangos zene azonnal mellbe csapta. Lábujjhegyre állva nézelődött. Martin a megszokott helyén ült, a pultnál, és éppen a csapossal beszélgetett. Borostás volt, és gyűrött benyomást keltett. Olyan elhagyatottnak tűnt, mint amilyennek Peter érezte magát. Elindult feléje, a vágy kitörölt a fejéből mindent, csak a férfit látta. Megragadta a karját, és szinte lerántotta a székről.

– Gyere! – húzta maga után a mosdók felé.

– Peter, te mit keresel itt? – Martin értetlenül pislogott, de engedelmesen követte.

– Valószínűleg téged, nem gondolod?! – szólt hátra a válla felett. Sajgó kezével benyitott a férfivécébe, ahol kivételesen nem volt senki, és berántotta a férfit is. Martinnak szólni nem volt ideje, de már az ajtó mögé lökte, a falnak taszította, és csókolta. Habzsolva falta az ajkát, hallotta önnön kéjes nyögését, a szíve dübörgött a mellkasában, és a vére zúgva áramlott a vénáiban. Még soha nem érezte magát ennyire élőnek, mint most, ebben a szent pillanatban, amikor Martin átölelte, és átfordulva vele, a falhoz szorította. A fejét hátradöntve kínálta fel a nyakát, a férfi hajába markolva remegett, és halk szisszenést hallatott, ahogy Martin a combjai közé tolta a lábát, és érzéki rándulás remegtette meg a testét.

Martin figyelt fel először arra, hogy nyílik az ajtó, de akkor már késő volt.

– Peter?! – Mike, egyik legjobb barátja állt előttük, és ugyanolyan döbbenten meredt rájuk, ahogy ők rá. – Láttalak, amikor bejöttél, és azt hittem, hogy… Mi a fenét művelsz?

Peter rémülten kapaszkodott Martin karjába. Fogalma sem volt, mit mondhatna. Az, hogy hazudjon, meg sem fordult a fejében. Ám nem tudta, mit mondjon. Hogyan magyarázza el, hogy szerelmes egy férfiba, és ezen érzelem mellett eltörpül a menyasszonya iránt érzett szerelem?! Hogyan magyarázza el, hogy miért lett szeretője egy férfinak, miközben egy dögös és okos nő a jegyese, amikor maga sem érti?! Hogyan magyarázhatná el a világegyetem titkait olyasvalakinek, aki nem is konyít a csillagászathoz?! Egyik kérdésre sem tudta a választ, csak azt, hogy ebben a pillanatban Martin sokkal fontosabb a számára, mint a Jacknek tett ígéret vagy Sheryl boldogsága. S ettől egyszerre érezte magát egy utolsó önző szemétnek és a szerelméért megharcoló kedvesnek…

 

* * *

 

A kínos csöndet az egyik vendég felbukkanása szakította félbe, aki könnyíteni jött magán. Mind a hárman kisétáltak, s helyet foglaltak a legközelebbi üres asztalnál. Mike szólalt meg először.

– Haver, tudom, hogy azt mondtam, amiről Sheryl nem tud, az nem fáj neki, de ez már egy kicsit túlzás, nem gondolod?

– Mike, ez… – próbált magyarázkodni, de egy hazugság sem jött a nyelvére. Szégyenpír csókolta arcával, bűntudattól terhes tekintettel inkább kezeit fixírozta.

– Most komolyan, te is Olyan vagy? – nézett rá enyhe undorral.

Martin arca megkeményedett. Hirtelen felállt, s maga után húzta Petert is.

– Elmegyünk – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

– Hé, várj! – próbált tiltakozni, ahogy kifelé vonszolták, de a férfi ujjai szinte összeroppantották. – Martin, ez fáj – szisszent fel, mikor kiértek.

– Sajnálom – enyhített szorításán –, de el kell mennem, mielőtt olyat teszek a drágalátos barátoddal, amit magam is megbánok.

Peter nem értette, miért lett hirtelen ilyen ideges volt szerelme, így csak engedte, hogy beültesse autójába, és felvigye magához. Míg be nem léptek az ajtón, nem szólaltak meg.

– Mi a baj? – kérdezte végre Peter, amint beértek a konyhába. – Rég láttalak már ilyennek.

– Talán vak voltál? – förmedt rá. – Nem láttad, hogyan nézett rád az a…? – rúgott egyet a konyhaszekrénybe. – Tudom, hogy sok ilyen ember van, de ő a barátod, az isten szerelmére! – fakadt ki.

– Miért lepődsz meg ezen? – kérdezte szokatlanul nyugodt, bús hangon. – Tudtuk, mit vállalunk, most ideje megennem, amit főztem.

– Sajnálom – sóhajtotta Martin, s átölelte kedvesét. – Én nem ezt akartam, nem így.

– Az én hibám – motyogta Peter –, hiszen én támadtak le a bárban.

– Igaz is – kuncogott fel, dühe fokozatosan ülepedett –, rég voltál már ilyen szenvedélyes.

– Kívántalak – suttogta.

– Én is téged – simult lágyan ajkaira. – Éhes vagy? Összeüthetek valamit.

– Igen – sóhajtotta –, rettentően éhezem… rád – s a következő pillanatban a hűtőnek nyomta, s szorosan hozzásimult. Ahogy Martin belemarkolt a fenekébe, kéjesen nyögött fel, s elmosolyodott. Régi emlékek törtek újra felszínre. Lassan elhátrált, ledobta magáról könnyű kabátját, levette pólóját, s az asztalnak dőlt. Pár másodperc múlva volt kedvese is elmosolyodott.

– Ez felkérés keringőre? – kuncogott.

– Csupán egy csodás éjszakát akarok újraélni – húzta magához a férfit, s orrával megcirógatta nyakát. – Emlékszem, milyen szenvedélyes voltál – harapott lágyan a puha bőrbe. Majd megfordult, karjaival rádőlt az asztalra, s fenekével nekidörgölőzött Martin kemény férfiasságának.

– Ne játssz velem! – mormogta a férfi, s ujjait becsúsztatta Peter nadrágjába, mire ő megrezzent.

– Martin – nyögött fel, ahogy merevedését izgatta. – Ez nem így volt.

– Tudod, azóta sokat fejlődtem – csókolta meg tarkóját –, tanultam pár új trükköt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogod élvezni…

 

Peter egy park padján ült, s a gyerekeket nézegette, akik szaladgáltak, kiskutyákkal játszottak, nevetgéltek.

– Hát nem csodálatosak? – kérdezte egy hang, s mikor oldalra fordult, szinte hidegzuhanyként érte, hogy Jack ül mellette.

– Jack – suttogta, torkában hirtelen gombócot érzett, szemeit könnyek lepték el.

– Mindig arról álmodoztam, hogy láthatom, ahogy az unokáim is így szaladgálnak körülöttem – mosolygott a férfi.

– Jack, én…

– Mikor először megláttalak, tudtam, hogy nagyszerű férje leszel Sherylnek, és az idő engem igazolt – nézte még mindig a gyermekeket. – Olyan boldog voltam, hogy a lányom rád talált.

– Kérlek, ne mondd ezt! – kerítette hatalmába a bűntudat, s a fájdalom.

– Monica folyton szidott téged, de én tudtam, hogy jó ember vagy, és jó férj, s apa leszel. Minden férfi egy ilyen fiút kíván magának – nézett rá végre, s újból megeresztette télapómosolyát. – Tudom, hogy vigyázni fogsz rá, tudom, hogy vigyázni fogsz rá… – visszhangzott, s mikor Peter kinyitotta szemeit, még mindig hallotta apósa lágy, szívmelengető hangját.

Martin még aludt, így óvatosan lefejtette magáról a karjait. Felöltözött, s szó nélkül elhagyta a lakást. Gyalog ment el a bárhoz a kocsijáért, nem érdekelte, milyen messze van. Végig Jack álombeli szavai csengtek a fülében, s az ígéret, amit neki tett. Ráadásul ott van még Mike… Jó barát, de vajon meddig fogja tartani a száját?

 

Nem ment egyenesen Sherylhez, inkább saját lakásába indult, hogy vegyen egy jó forró zuhanyt, s átöltözzön. Ez volt az utolsó menedéke, ide menekülhetett, ha összecsaptak a feje fölött a hullámok, és most pont ez történt. Ígéretet tett egy olyan embernek, akit végtelenül szeretett és tisztelt, viszont a szíve nem tudott lemondani Martinról. Minden porcikája őt kívánta, jobban, mint Sherylt, milliószor jobban. De az ígéret, az ígéret, nem igaz? És Sheryl okos, szép nő, az ágyban is jó, habár Martin felbukkanása óta egyáltalán nem kívánta őt, nem hogy gyereket csináljanak, márpedig a nő már nem akart védekezni. Ha viszont becsúszik egy, akkor mindennek vége. Egy gyereket sosem hagyna el, még Martinért se, akkor sem, ha a szíve szakadna bele.

Már délre járt, mikor erőt vett magán, s felhívta menyasszonyát. Ahogy várta, szinte leüvöltötte a fejét, amiért nem kereste korábban. Azt mondta, otthon aludt, s olyan fáradt volt, hogy nem volt ereje telefonálni. Milyen könnyű is volt mobilon keresztül hazudni. Tudta, ha szemtől szembe kellene ezt mondania, a nő azonnal átlátna rajta. Pár perc alatt megnyugtatta, s megígérte, együtt vacsoráznak.

 

Sheryl nem emlegette a múlt éjszakát. Mikor megérkezett, csókkal üdvözölte őt, kedves volt, mint mindig. Szokatlan módon a nő a kedvencét csinálta, amit saját maga mindig is utált, s csak egyszer, a kétéves évfordulójukon készített el. Bort vett elő, ami ismét furcsa volt, hiszen vasárnap este már nem ittak, lévén másnap munkába kellett menni. Csak akkor jött rá, mire megy ki a játék, mikor Sheryl a vacsora után megcsókolta. Érezte, hogy itt nem akar megállni, többet akar, sokkal, de sokkal többet.

Mikor a nő ledöntötte az ágyra, furcsa módon bűntudatot érzett. Sheryl volt a menyasszonya, mégis Martinra gondolt, hogy most készül megcsalni őt. Mintha minden a feje tetejére állt volna. Jacknek tett ígéretére gondolva nem taszította el magától kedvesét, hagyta, hogy végigcsókolja, hogy szájával elégítse ki, ami közben is csak Martin ajkaira tudott gondolni. Ám amikor arra került volna a sor, hogy Sheryl meglovagolja, hirtelen lelohadt a vágya. A vészcsengő figyelmeztette a gyerekre, aki bármikor megfoganhat, és Martinra, aki most biztos egyedül van otthon, és a hívására vár.

– Most meg mi van? – dörrent rá a nő. – Az előbb még úgy állt, mint a cövek.

– Sajnálom – ült fel, s eltolta magától. – Ez most nem megy.

– Miért nem?! – csattant fel.

– Mert nem, és kész! – kiáltott rá.

– Mi van veled, Peter? Mióta apa meghalt, már nem vagy a régi.

– És akkor mi van? – állt fel, s a ruháiért nyúlt. – Úgy látszik, engem jobban megviselt apád halála, mint téged.

Sheryl megdöbbenve nézett rá, majd a düh hirtelen elöntötte agyát.

– Hogy mondhatsz ilyet? Tudod, mennyire szerettem, de már lassan úgy viselkedsz, mintha szerelmes lettél volna az apámba.

– Tessék? – dermedt meg hirtelen, miközben zokniját húzta fel.

– Jól hallottad. Mindig is furcsa volt, hogy annyira közel állsz hozzá, csüngtél minden szaván.

– Úristen, Sheryl, te beteg vagy.

– Akkor cáfolj rá! – tárta szét lábait. – Gyere, és tégy a magadévá!

– Most nem megy, nem érted?! – kiabált rá, s magára kapta pulóverét, majd kisétált a hálószobából.

– Te szemét! – kiáltott utána Sheryl, de ő már csak arra tudott gondolni, hogy mihamarabb beüljön a kocsijába, és Martin lakásához érjen.

 

A hétfő reggel borúsan köszöntött be. A szürke fellegek ontották magukból a hideg cseppeket. Peter sietve lépett be az irodába. Mary, a nagyfőnök titkárnője már várta őt.

– Bocsásson meg, hogy megvárakoztattam – szabadkozott, de a negyvenes éveiben járó nő, csak bólintott.

– Semmi baj, hallottam, mi történt, részvétem.

– Á, igen, köszönöm – komorult el hirtelen.

– A főnök elküldte a múlt heti anyagot. Stevensre osztotta, míg szabadságon volt.

– Köszönöm.

– És kéri, hogy legyen jelen a tizenegy órai értekezleten.

– Rendben – bólintott.

A nő távozni készült, de ő megállította.

– És ön, Mary? Jól van?

– Soha jobban – jelent meg egy apró mosoly szája szegletében, mellyel csak őt ajándékozta meg a mindenkivel mogorva nő.

Az értekezlet előtt átnézte a kapott anyagot, s meg kellett állapítania, Mike Stevens nem igazán figyelt oda a részletekre. A hetet szánhatja majd arra, hogy kijavítsa barátja hibáit.

Főnöke szintén kedvesebb volt vele. Még azt hiszik az emberek, hogy egy jól menő cégen belül nincsenek pletykák… Hah. Úton-útfélen akadt egy-egy munkatárs, aki osztozni akart a gyászában. Már kettő is elmúlt, mikor eljutott Mike-hoz. A férfi épp lazított, pornót nézett az irodájában.

– Egyszer még valaki meglát, és akkor lesz neked nemulass – viccelődött Peter, mire Mike felkapta a fejét.

– Nem dolgozhatok éjjel-nappal, kell egy kis kikapcsolódás még itt is – terült el sejtelmes vigyor az arcán. – Miért jöttél?

– Megkaptam a múlt heti anyagot.

– És?

– Mike, elég sok benne a hiba. A C Motors kiértékelésénél…

– Oké, oké – tartotta fel védekezően kezeit –, sok volt a meló. Tudod, hogy nekem is van feladatom, és még a tiédet is ideadták. Sajnálom, ha volt benne hiba, biztos nem figyeltem.

– Rendben, csak szólni akartam. Figyelj kicsit jobban!

– Okés, haver.

Peter megfordult, s épp indulni készült, mikor Mike megállította.

– Nincs kedved feljönni hozzám ma este? Meg kellene beszélnünk azt a hétvégi dolgot…

Peter hátán végigcikázott egy kellemetlen érzés.

– Rendben. Hatkor?

– Okés.

– Akkor jó munkát!

– Neked is – vigyorgott kajánul, s barátja először érezte azt, hogy a nap valami igen rosszat tartogat számára.

 

Mikor megjelent Mike lakásánál, érthetetlen okból nem akart becsengetni. Számtalanszor járt már itt, most mégis idegennek, sőt félelmetesnek tűnt a hely. Úgy gondolta, talán a képzelete játszik vele, hiszen fél, mégpedig okkal, mivel barátja tudja róla, amit mindig titkolni próbált mások elől.

Erőt vett magán, s megnyomta a gombot. Pár másodperc múlva Mike már nyitotta is az ajtót.

– Gyere be, haver! – paskolta meg vállát.

– Kösz – lépett be, s levette kabátját.

– Mi a helyzet? Sheryl hogy van?

– Képzelheted, habár ahhoz képest jól viseli.

– Igen, hallottam, szombaton esküvő?

– Úgy látszik – motyogta.

– Foglalj helyet! – vezette be a nappaliba, s itallal kínálta. – És a hárpia? – nevetett, miközben whiskyt töltött.

– A temetés óta nem láttam, gondolom, nincs jól. Sheryl szerint túlteszi magát rajta idővel.

– Az a nő kemény, mint egy kő.

– Hát igen – vette el italát.

– Egészségünkre! – koccintottak.

Váltottak még pár szót a barátokról, családról, de aztán Mike rátért a lényegre.

– Akkor hogy is van ez? Ki az a férfi, akivel láttalak?

– Egy régi barátom – motyogta.

– Igen közeli barátod lehetett – vigyorgott.

– Mondhatjuk.

Mike elterpeszkedett a fotelben, lágyan ringatta whiskyjét.

– Azt hallottam, a buzik istenien szopnak.

Peter hirtelen megdermedt, értetlenül bámult barátjára.

– Talán esetleg te…

– Én mi?

– Talán te is csinálhatnád… nekem. Kíváncsi vagyok, igaz-e.

– Mi van?! – háborodott fel. – Te teljesen megőrültél?

– Most mit vagy úgy oda, hiszen barátok vagyunk, nem igaz? Ha másét is bekapod, az enyém…

– Elég! – kiabált rá. – Minek nézel te engem? – vált vörössé arca a méregtől. – Nem vagyok buzi, ahogy te fogalmaztál. Szeretem Sherylt, de ez nem ilyen egyszerű. Attól még nem foglak leszopni, mert egyszer szerelmes lettem egy férfiba.

– Á, szóval szeretők voltatok? – vigyorgott ismét. – Gondolom, nem szeretnéd, ha Sheryl megtudná ezt pláne, hogy most is csalod őt.

Peter kővé dermedt.

– Az ajánlatom, egy egyszerű szopás a hallgatásomért.

– A francba veled! – kelt ki magából, s az ajtó felé sietett.

– Péntekig adok haladékot, vagy a szombati esküvőnek lőttek, és nem Sheryl lesz az egyetlen, akinek kitálalok. Gondold meg, mennyit ér a munkád, és a barátaid!

Peter szó nélkül távozott, csak az autójában engedte szabadjára indulatait, amit az az ember keltett benne, akit ő évekig barátjának hitt.

 

* * *

 

Peter gondterhelten feküdt Martin mellett, ami a férfinak is feltűnt.

– Mi a baj? – húzta magához.

– Semmi, csak…

– Csak?

Peter a férfi mellkasára fektette a fejét, és igyekezett a lehető legközelebb húzódni hozzá.

– Szombaton esküvő.

Martin teste azonnal megfeszült.

– Még mindig el akarod venni azt a nőt?

– Ígéretet tettem, amit nem akarok megszegni.

– Szerintem, ha az öregúr élne, megértené a helyzetet. Hogyan tehetnéd boldoggá a lányát, ha nem szereted?!

– Tudom, de Sheryl szeret engem, és…

– A francba, Peter! Gondolkodj már józanul! Lehet, hogy Sheryl szeret téged, te viszont engem szeretsz! Hidd el, előbb-utóbb rá fog jönni, hogy nem érzel iránta semmit, és csak kényszerből vetted el. Mit fog érezni akkor? Sokkal nagyobb fájdalmat okozol neki, mintha most kész helyzet elé állítod.

– Ez nem ilyen egyszerű! – Peter felkönyökölt. Kerülte a férfi tekintetét. – Azt vágta a fejemhez, hogy szerelmes voltam az apjába, és ezért viselkedem olyan furcsán.

Martin bosszúsan felmorrant, és a karját az arca elé emelte.

– Ezt nem hiszem el!

– Azt fogja hinni, hogy tényleg így van.

– És?

– Mit és?

– Tényleg szeretted?

– Ne viccelj! – Peter nevetni akart, de Martin komolyan nézett rá, amitől legszívesebben elsírta volna magát. Elfordult, és magzatpózba gömbölyödött. – Nagyon szerettem őt, de nem voltam belé szerelmes. Fontos voltam neki, odafigyelt rám, és éreztette, hogy szeret. A családomban nem szokás kimutatni, ki mit érez a másik iránt, és Jack olyan kedves volt… – Elakadt a hangja, és hiába köszörülte a torkát, nem múlott el a rekedtsége. – Ő volt az az apa, akire mindig is vágytam. Neki talán el mertem volna mondani, hogy egy férfit szeretek…

Martin kis ideig mozdulatlanul feküdt, majd a hátához simult, és a tarkójára szorította az ajkát.

– Sajnálom.

– Én is. – Peter visszafordult, és a férfi nyakába fúrta az arcát. – Nem tudom, mit tegyek! – tört ki belőle a kétségbeesett kiáltás.

Martin az álla alá nyúlva kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Őszinte leszek, nem tudom, képes leszek-e osztozni rajtad azzal a nővel, de… – Mély levegőt vett. – megpróbálom, ha mégis úgy döntesz, hogy elveszed feleségül. Ne, ne mondj semmit! – kérte, amikor Peter szólni akart. – Sokat gondolkodtam kettőnk dolgán. Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni! Bármire hajlandó vagyok, ha mellettem maradsz. Nem lesz könnyű, és biztos, hogy néha kiállhatatlan leszek, de túl fogom élni, ha te így boldog leszel.

Peter képtelen volt bármit is mondani. Csak átölelte a férfit, hozzásimult, és reszketett némán. Martin olyan ajándékot ajánlott fel neki, amire nem is számított.

Összebújva várták, hogy hajnalodni kezdjen, de Martin hamarabb elaludt. Peter felkelt, és pár perc múlva elhagyta a lakást. Ahogy a felkelő nap lassan narancsszínbe vonta az utcát, a léptei lelassultak. A maga módján szerette Sherylt, de ez az érzés meg sem közelítette, amit Martin iránt érzett. A férfinak igaza volt, soha nem tudta volna boldoggá tenni, ha nem szereti igazán, és a lelke valaki más után vágyódik. Valaki után, aki meghozná érte a legnagyobb áldozatot: osztozna rajta. Elmosolyodott. Lehet, hogy Jack nem méltányolná, amit tenni készül, de megértené. Éppen ezért hagyta, hogy a léptei Mike lakása felé vezessék.

– Nocsak! – A férfi csodálkozva nézett rá. Már fel volt öltözve, Peter emlékezett rá, hogy korán kelő. Biztos átolvasta már a tőzsdehíreket, és valószínűleg meg is reggelizett.

– Bejöhetek?

Mike, az elégedettségét nehezen palástolva, félrelépett az útjából, és betette mögötte az ajtót. Előrehaladva bekísérte a nappaliba.

– Sikerült meglepned. Nem számítottam rád.

– Igen, gondoltam. Hirtelen ötlet volt. Gondolkodtam azon, amit mondtál.

Mike most már leplezetlenül vigyorgott.

– Reméltem, hogy ezt mondod. Nem szívesen rontottam volna el Sheryl boldogságát.

– Ezt nehezen hiszem el, azok után, amilyen helyzet elé állítottál – vélte Peter jegesen.

Mike vállat vont.

– Régi barátok vagyunk, Pete, ismersz.

– Azt hittem, ismerlek – bólintott Peter komoran. – Tévedtem. Egy igazi barát nem így viselkedne.

– Jaj, hagyd már a süketelést! Igen vagy nem? – Mike megnyalta a száját. – Úgy sejtem, ma jó reggelem lesz.

Peter végiggondolta, amit tenni készült. Most ő vont vállat. Lecsúsztatta a válláról a felöltőjét és a zakóját, a kanapéra dobta őket.

– Nézet kérdése, barátom – mondta. Odalépett a férfihoz, szinte hozzásimult. Mike kíváncsian nézett vissza rá, és nem húzódott el, amikor az ajkát a szájára simította. A gyomorszájára mért ütéstől viszont felnyögött, ösztönösen ellökte magától, és meggörnyedt. Peter ekkor húzott be neki egy akkorát, amitől megsajdult a keze. Mike kiáltva a szőnyegre rogyott. Zihálva, döbbenten bámult fel rá. Peter biztosra vette, hogy az arca fel fog dagadni, de nem érdekelte. Ökölbe szorított kézzel lehajolt hozzá, és a hajába markolva hátrafeszítette a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

– Neked is jó volt, drágám? – kérdezte gúnyosan.

– Te szemét! – Mike felemelte a kezét, hogy megüsse, de ő teljes súlyával rátérdelt az ágyékára. A férfi üvöltött volna, de befogta a száját.

– Én vagyok szemét? – kérdezte csikorgó hangon. – Akkor te mi vagy? Hm? Egy gerinctelen féreg!

– Ezért meglakolsz! – köpte arcul a férfi, mihelyt elvette a kezét a szájától. – A drága kis Sheryled meg fogja tudni, hogy ki is vagy valójában! Egy hímringyó, aki szétteszi a lábát bárkinek!

– Nem mintha rád tartozna, de nem bárkinek. Martint szeretem, bár kétlem, hogy érted ezt a szót. – Peter gúnyosan elvigyorodott. – Viszont ki gondolná rólad, hogy buzi vagy?!

– Miről beszélsz?! Én nem vagyok az!

– Nem? A fenébe, akkor nem is téged kellett volna leszopjalak? – Peter elkapta Mike csuklóit, és leszorította a padlóra. – Mert ugye, aki nem meleg, vagy nem motoszkál benne vágy a férfiak iránt, annak fel se áll egy pasasra. Nem ezt mondtad pár éve egy beszélgetésünkkor?

– Te akkor mélyen hallgattál! Tudhattam volna, hogy nem stimmel veled valami! Vegyél búcsút a kis Sheryltől!

– Azt hiszem, nem értettél meg, Mike! – Peter szeme lángolt, a hangjából érződött, milyen dühös. – Bár nem szeretem úgy Sherylt, mint Martint, soha nem akarnám, hogy boldogtalan legyen. Megígértem az apjának, hogy vigyázok rá, és boldoggá teszem. Feleségül veszem szombaton, és te ott fogsz mosolyogni a jobbomon, világos?!

– Felejtsd el!

Peter elhúzta a száját, elengedte, és felállt. A magasból nézett le rá, a tekintetében nem volt más, csak megvetés.

– Tudtad, hogy soha nem szopnálak le, mert ismersz annyira, hogy tudd, csak azzal fekszem le, akit szeretek. Választás elé állítottál. Okos. Mióta szereted Sherylt?

Mike gyűlölettől izzó tekintettel fordította el a fejét.

– Nem tudom, miről beszélsz!

– Szombaton feleségül veszem, és onnantól kezdve soha nem lehet a tiéd! – Peter felvette a zakóját, és a felöltőjét a karjára vetette.

– Nem érdemel meg téged! – sziszegte a férfi, és lassan feltápászkodott.

Peter felsóhajtott. Elszállt belőle a harag.

– Tudom.

– Akkor engedd el! Mást szeretsz, nem őt! Miért akarod mindenáron elvenni?

– Mert a szavamat adtam.

Mike fájdalmas arccal csóválta a fejét.

– Hogy te milyen hülye vagy!

– Amilyen te! Szereted őt, és mégis tétlenül nézed, ahogy boldogtalanná teszem! – Peter az ajtó felé indult. – Mindketten bolondok vagyunk – mondta halkan. – Képtelen vagyok nem betartani az eskümet, bármennyire is meghalok belül ezzel a döntéssel. Két érzés között ingadozok: a becsület és a szerelem között.

Mike arcáról eltűnt minden gyűlölet, gúny, harag, csak a méla melankólia maradt.

– Mit ér a becsületed szerelem nélkül?

– Hogyan éljek szerelemben becsület nélkül? – vágott vissza Peter kétségbeesetten, az ajtóból visszafordulva.

– A becsületed nem ölel át, és nem bocsát meg. Nem szeret akkor, amikor más sem teszi. Nem tudja felmelegíteni a lelked.

Peter szóra nyitotta az ajkát, végül hátával nekidőlt az ajtónak.

– Mindennél jobban szeretem őt.

– Akkor mondd el Sherylnek, mi a helyzet, és engedd, hogy ő döntsön!

– Boldogtalanná teszem vele.

Mike megsimogatta lassan kékülő arcát.

– Engedd, hogy megvigasztaljam – kérte szelíden. Sokkal nagyobb tisztelettel nézett a barátjára, amióta Peter leütötte.

Peter elgondolkodva bámulta a férfit. Mély sóhajjal megperdült, sarkig tárta az ajtót. Megvárta, míg Mike odaér hozzá, akkor odahajolt, és a férfi legnagyobb meglepetésére lágy csókot nyomott az ajkára.

– Tényleg hülye vagyok! – mondta csendesen. – Boldog voltam, hogy Martin beleegyezett, akkor is velem marad, ha elveszem Sherylt. Nem gondoltam végig, hogy ha el is veszem őt, mindannyian boldogtalanok leszünk. Igazad van, a becsület mit sem ér szerelem nélkül. Köszönöm.

– Remélem, megjött az eszed! Köszönetet mondanék érte, de még túlságosan sajgok ahhoz, hogy őszintén tegyem. 

Felnevettek, így nem hallották a lépcsőn felfelé haladó léptek koppanását. Peter ment is volna, de Mike utánanyúlt, és megállította. Tétován odahajolt hozzá, és puszit nyomott az ajkára.

– Köszönöm – suttogta.

– Mégis mi a fenét csináltok ti ketten?! – Sheryl felcsattanó hangjára egyszerre rezzentek össze. Egy hosszú pillanatra megdermedtek, fogalmuk sem volt, mit mondhatnának. Mert mit mondhattak volna? Egymásra néztek, aztán Peter a menyasszonya felé fordult.

– Beszélnünk kell!

– Igen, ebben biztos vagyok! – Sheryl dühös fúriaként robbant be mellettük a lakásba. – Idejövök, abban reménykedve, hogy beszélhetek Mike-kal, aki majd tanácsot adhat nekem, mi bajod is van, és erre itt talállak titeket enyhén félreérthető helyzetben! Magyarázatot várok!

Mike a hűtőhöz sétált, és jeget keresett az arcára, amely megdagadt. Peter pedig újra a kanapéra dobta a felöltőjét. Sheryl egyikükről a másikra kapkodta a tekintetét.

– Nos?

– Leülnél, kérlek?

– Nem. Mondd már!

Peter fejében kavarogtak a gondolatok. Mély levegőt véve nézett a nő szemébe.

– Mielőtt felmerülne benned, nincs semmi köztem és Mike között. Volt némi vitánk, kibékültünk, ennyi.

– Csodás.

– És nem voltam szerelmes az apádba sem.

– Ez igazán megnyugtató.

Peter segélykérően Mike-ra pillantott, aki tehetetlenül vonogatta a vállát. A mobilja rezegni kezdett a zsebében. Tudta, hogy Martin keresi. Az ablakhoz sétált, a telefonra kulcsolta az ujjait a zsebe mélyén, és a férfira gondolt. A vágy, hogy lássa, olyan erős volt, hogy belesajdult a szíve.

– Az egyetemen megismerkedtem valakivel, akit nagyon szerettem. Bolondok voltunk, és nem tartottunk ki egymás mellett. Az élet elsodort minket egymástól, és én megismerkedtem veled. Beléd szerettem. Elterveztem veled a jövőmet, a gyerekeket, azt, hogy együtt fogunk megöregedni. – Egyenesen a nő szemébe nézett. – A legénybúcsú estéjén belebotlottam abba a régi szerelembe, és a vágy, hogy öleljem, mindennél erősebb volt.

Sheryl arca elsötétült.

– Sejtettem, hogy megcsaltál.

– Az érzés, amit iránta érzek, nem csak vágy, hanem annál jóval több. Szeretem őt, Sheryl. Jobban, mint téged valaha foglak.

A nő elsápadt, remegő ajkakkal rogyott le a fotelba.

– Ki az? Ismerem?

– Nem.

– Ne hazudj! Ki az a lotyó?

Peter habozott, de Mike biztató pillantását látva kibökte.

– Sheryl, ő egy férfi. Martinnak hívják.

A nő nagyot nyelt.

– Képes voltál megcsalni egy férfival? – kiáltott fel.

– Sajnálom. El akartam mondani, szakítani akartam veled, de… apád a halálakor megesketett, hogy elveszlek feleségül, és boldoggá teszlek.

– Hát, persze! Gondolhattam volna! – Sheryl zsebkendőt keresett a táskájában. – Neki még holtában sem akarnál csalódást okozni…

– Neked sem akartam…

– El akartad mondani egyáltalán?

– Igen. Le akarom mondani az esküvőt. Nem hiszem, hogy boldogok lennénk együtt.

Sheryl kifújta az orrát, majd felszegett állal felállt.

– Hozzám tartozol! Az enyém vagy! Az a férfi soha nem tehet úgy boldoggá, ahogy én. Én társadalmi megbecsülést és gyerekeket adhatok neked, de ő csak önmagát. Előbb-utóbb úgyis visszatérnél hozzám. Szombaton megtartjuk az esküvőt! – Sarkon perdült, és úgy vonult ki, mint egy díva.

Peter Mike-ra nézett, aki tátott szájjal bámult a nő után.

– Ennyit a vallomásomról…

Mike-tól csak ennyi telt, egy doboz hideg sört szorítva az arcára:

– Ezt a nőt szerettem?!

Peter a kanapéhoz ballagott, és visszahívta Martint. Úgy érezte, mindennél jobban szüksége van arra, hogy hallja a hangját. Aztán együtt majd kitalálják, mi is legyen azzal az esküvővel, amit a hátuk közepére sem kívántak.

 

* * *

 

Már esteledett, mikor Sheryl hazaért. Peter a hálószobában várta.

– Mit keresel itt? – förmedt rá a nő. – Azt hittem, a drágalátos szeretőddel töltöd az estét.

– Tőle jövök – mondta közönyösen, mire menyasszonya szeme összeszűkült.

– Ez most komoly? – csattant fel.

– Mondtam már, Sheryl, szeretem őt. Fontosabb nekem, mint a levegő.

– Ne nevettess, hiszen ő egy férfi!

– És? Attól még szeret, és én is őt.

– De ez nem normális. Talán fel kellene keresned egy szakembert.

– Úristen, Sheryl, ez nem egy betegség, vagy elmebaj. Én ennek születtem. Mindig ilyen voltam, csak Martin mellett mertem bevallani.

– Én ezt akkor sem fogadom el! – sápítozott.

– Sheryl, tudod, hogy szeretlek, habár nem úgy, ahogy kellene. Apádnak ígéretet tettem, de nincs az az isten, akiért lemondok Martinról.

– Márpedig nem lesz egy mocskos buzi a gyermekem apja! – fakadt ki.

– Tessék? – nézett rá döbbenten Peter.

– Terhes vagyok.

– Ez nem lehet – szédült meg. – Mégis hogyan?

– Nem is tudom – gúnyolódott a nő. – Talán szeretkeztünk. Én pedig már egy ideje nem szedem a fogamzásgátlót.

– Mégis mióta?

– Három hónapja.

– De hiszen azt mondtad, még szeded.

– Na és? Hazudtam. Én minden áron gyereket akartam, de láttam, hogy te még nem állsz készen, így hagytam, hogy azt hidd, védekezünk.

– Ez nem lehet – ismételte megint. – Kérlek, mondd, hogy nem igaz!

– Most jövök anyától, csináltunk tesztet, pozitív. Igazából már nem is jött meg. Először azt hittem, csak a gyász miatt, de most már…

– Én… Én… – hebegte.

– Te szombaton feleségül veszel engem, és elhagyod azt a férfit, különben sose láthatod a gyermekünket.

– Sheryl, ne viccelj ilyenekkel!

– Nem viccelek. Ha kell, egy egész bíróság előtt vallom, hogy meleg vagy, és nem engedhetem, hogy rossz példát mutass a gyermekünknek.

– Hogy lehetsz ilyen szívtelen, Sheryl? Ő nem tehet semmiről.

– Gondoltad volna meg, mielőtt összebújtál egy pasival – sziszegte.

– Ő a szerelmem, de ezt, azt hiszem, sose fogod megérteni – sóhajtotta megtörten, s kisétált a szobából.

 

Martin erősen szorította. Úgy érezte, menten ráomlik az épület, sőt az egész világ. Már esze ágában sem volt feleségül venni menyasszonyát, de a hír gúzsba kötötte. Megfogadta, mikor még hitt abban, hogy Sheryllel boldogok lesznek, hogy ő jó apa lesz. Olyan, amilyen Jack volt. Hogy megadja mindazt a szeretetet a fiának, vagy a lányának, habár utóbbira vágyott jobban, amit ő nem kapott meg. De ez így nem fair.

– Kedvem lenne sírni, mint egy kisgyerek – motyogta.

– Tedd azt! – simogatta a hátát szerelme.

– Nem tehetem. Félek, akkor összeroppannék. Nem tudom, mit tegyek.

– Elveszed azt a nőt, és boldogtalanul élünk, míg meg nem halunk.

– Ne mondd ezt! Nem akarom elhinni, hogy a jövőm csupa szenvedés és gyötrelem.

– Ott lesz a gyermeked.

– De te nem! – csordultak ki könnyei. – Ha majd rá nézek, azt fogom látni, aki miatt nem találkozhatok veled soha többé. Lehet, gyűlölni fogom.

– Ne viccelj, hiszen a fiad lesz… vagy a lányod – tette hozzá.

– Viszont Sherylé is. És az anyja… Biztos, hogy ellenem fogják hangolni. Én ezt nem értem – nézett fel rá. – Miért nem hagy, és keres valaki olyat, aki tényleg szeretné?

– Tudod, nem minden férfi szeretne rögtön egy babát egy olyantól, akit alig ismer.

– De ez akkor is igazságtalan – szipogta. – Bárhogy választok, a bűntudatom és a fájdalom örökre velem marad.

– Szeretlek! – mondta ki hirtelen a férfi, és Peter erősen szorította magához.

– Köszönöm, ez jólesik.

Pár perc múlva Martin megszólalt.

– Mivel nincs jobb ötletem, azt javaslom, legyél ott a templomban szombaton, addig pedig töltsünk együtt minél több időt, hogy elegendő legyen egész életünkre.

Peter könnyei újból kicsordultak, de nem foglalkozott velük. Mohón tapadt szerelme ajkaira, s elkezdődött a visszaszámlálás.

 

A szombat esővel köszöntött be. Az idő ellenére mindenki boldognak tűnt, csak Peter és Mike lógatták az orrukat.

– Én nem értem Sherylt – mondta a férfi.

– Azt hiszed, én igen? – vont vállat Peter. – De látod, mivel fenyeget.

– És miért nem azt a pasit választottad?

– Úristen, Mike, gyerekem lesz, nem fogtad fel? Hogy hagyhatnám el őt?

– Jól van, na, nem kell így nekem esned! – emelte fel védekezően kezeit.

– Ha a helyemben lennél, te is kiborulnál.

– Hát igen, legalább megmentettél tőle – sóhajtotta. – Ezt az oldalát még nem ismertem.

– Még tudnék újakat mutatni – mondta halkan.

Peter szinte összetörte ujjait, annyira szorította. Csak a család volt jelen, és a barátok, de úgy érezte, mintha egy hatalmas tömeg venné körül, és a halálát kívánnák. Egyikőjük biztosan. Monica bézs kosztümben ült az első sorban, s úgy nézett rá, mintha a következő pillanatban a tekintetével akarná lefejezni. Kíváncsi volt, melyikük morbid ötlete volt, hogy a történtek ellenére elvegye Sherylt. Habár anyósa rühellte őt, de azt még jobban utálta volna, ha a drágalátos kislánya zabigyereket hozna a világra.

Sheryl gyönyörű volt, habár már nem is tudta, mit szeretett benne. Az utóbbi napok ébresztették csak rá, milyen is a nő igazán. Kis rigolyáit eddig is elviselte, de a szívtelensége, az önzősége ledöbbentette. Előre sajnálta közös gyermeküket, hogy ilyen anyja lesz.

Már csak egy lépésre volt tőle, mikor a szeme sarkából mozgolódást pillantott meg. Odakapta tekintetét, s megrökönyödve figyelte, ahogy Martin leül az egyik padra.

– Ez nem lehet – suttogta kétségbeesetten. – Kérlek, Istenem, csak ezt ne!

– Valami baj van? – kérdezte a mellé érő Sheryl, s ő is hátrafordult. – Nem mondod, hogy ő az? – sziszegte.

Ő nem felelt. Visszafordult a pap felé, s próbálta könnyeit visszatartani.

Minden gyorsan zajlott. A pap elmondta a szokásos szöveget, mindketten igent mondtak, és ekkor elhangzott a kérdés: Tud-e bármelyikük is indokot, amiért e frigy nem jöhet létre? Várta, hogy Martin feláll, és hevesen tiltakozik, de nem tette. El akart szaladni innen, de gondolnia kellett a jövőjére, ha nem is a magáéra, a gyermekéjére.

Mindenki tapsolt, és nevetett, mikor kifelé lépdeltek a templomból. Mindenki kivéve szerelmét és barátját, na és persze drágalátos anyósát. Magában elvigyorodott, legalább ő is szenvedni fog.

 

Mikor megérkeztek Sheryl lakásába, a nő vetkőzni kezdett. Egy pillanatra azt hitte, hallucinál, mert újdonsült felesége közeledett felé, s megcsókolta.

– Mégis mit művelsz? – lökte el magától.

– Szerinted?

– Eszedbe se jusson, hogy még egyszer lefekszem veled! – förmedt rá. – Ha kell, életem végéig eljátszadozok a kezemmel.

– Ne légy ilyen ostoba! Neked is kell egy kis lazítás. Tudod, milyen jó vagyok az ágyban.

– Csak hogy tudd, van nálad sokkal jobb – vágta oda.

– Te most azt mered állítani, egy mocskos buzi jobb nálam? – háborodott fel.

– Azt – bólintott. – Veled sosem volt olyan jó, mint vele.

– Te szemét! – kapta fel az első kezébe eső tárgyat, s férjéhez vágta. – Takarodj ki!

– Ne fáraszd magad, kedvesem! – mosolyodott el. – A lakásomban megtalálsz. A férjed vagyok, de ne hidd, hogy ide költözök, míg meg nem születik a gyerek. Így is életem végéig el kell, hogy viseljelek.

– Tűnés! – ordította a nő.

– Viszlát, édes! – intett, s kisétált.

 

Olyan nehéz volt nem felkeresni Martint. Kitörölte a számát is, bár hiába, hiszen tudta fejből. Próbálta elfelejteni, kibúvót keresni, de nem ment. Még nyolc szabad hónap állt előtte, de utána Sheryl tönkreteszi, ha eddig meg nem tette. Egyedül az éltette, hogy egy apró csöppség növekszik a nőben, aki majd az ő segítségére fog szorulni.

Az első vizsgálatra elkísérte a nőt. Titkon remélte, hogy az egész csak tévedés, hogy nem volt jó az a nyavalyás teszt, és minden rendbe jöhet, de az orvos azt mondta, terhes. Sheryl persze röhögött a markába, mintha annál vidámabb lett volna, minél bánatosabb lett ő. Nem sokat beszéltek. Telefonon kereste őt, de nem érdekelte a folytonos fröcsögése. Megkérdezte, hogy érzi magát, és miután megtudta, letette.

Munkájába menekült, de ez sem tudta kiverni a fejéből Martint. Szinte a végkimerülésig hajtotta magát, de éjszaka rémálmok kínozták. Egy szörny támadt rá, s bekebelezte, ő pedig nem tudott menekülni.

Egy hónap telt el, s ő már nem volt önmaga. Arca beesett, szemei alatt karikák éktelenkedtek, bár észre se vette, sokat fogyott. Mike meg is jegyezte, de ő csak legyintett. Már nem érdekelte a saját egészsége se. A rémálmok mindennapossá váltak, s ő ordítva ébredt éjszakánként, majd zokogva hullt vissza az ágyba, imádkozva, hogy érjen véget a kínszenvedés.

Sheryl a harmadik hónapba lépett, mikor újra felkeresték az orvost. A nő szinte kivirult. Úgy érezte, mintha telepatikusan elszívná tőle az erőt, a boldogságot.

Mikor dr. Darwish, az indiai származású nőgyógyászuk belépett, Peter látta, hogy valami nincs rendjén. Szokatlanul óvatosnak, vagy talán komornak tűnt a harmincas évei végén járó férfi.

– Mi a baj? – bukott ki belőle, mielőtt az orvos megszólalhatott volna.

– Miért fested az ördögöt a falra? – ripakodott rá felesége.

– Kérem, ne! – szólalt meg a férfi. – A férjének igaza van.

– Tessék? – nézett rá Sheryl ijedt ábrázattal. – Mi baj van a babámmal?

– Nincs baj a babájával, mert a baba nem létezik.

Peter és Sheryl körül is fordult egyet a világ.

– Ezt meg hogy érti? – kérdezte egyre sápadtabban a nő. – De hiszen azt mondták…

– Igen, terhesnek hittük, mert a teste ezt jelezte, ám előfordul, kivételes esetekben, hogy a petezsák üres marad. Sajnos az embrió a terhesség egy korai szakaszában még a kifejlődésének kezdete előtt elhalhatott.

– Ez nem lehet – rimánkodott a nő. – Mondja, hogy ez nem igaz!

– Sajnálom.

– Nem, nem, nem – állt fel hirtelen, s megragadta Peter vállait. – Mondd meg neki, hogy ne hazudjon!

– Fejezd be! – mondta határozottan.

– Látom, téged ez nem is érdekel! – kiabált rá. – Talán még örülsz is neki.

Ekkor Peter pofon vágta.

– Akartam ezt a gyereket, úgyhogy fejezd be!

– A babám – visszhangozta –, a kisbabám – s könnyei eleredtek.

– Nyugodj meg! – ölelte át, s simogatni kezdte hátát. – Minden rendben lesz. – Ám jól tudta, ez nem igaz. Meg nem született gyermekük emléke örökre beléjük ivódott.

A nőgyógyász magukra hagyta őket. Még percekig álltak összeölelkezve, mire Sheryl képes volt visszafojtani könnyeit.

– Jól vagyok – szipogta, s elhátrált Petertől. – Nem kérek a szánalmadból.

– Nem szánlak. Én is ugyanígy érzem magam.

– Menjünk – törölte meg szemeit –, el kell mondanunk anyámnak is!

– Rendben.

 

Aznap este Peter ott állt Martin lakása előtt, s csengetett. Mikor a férfi ajtót nyitott, nem akart hinni a szemének. Szerelme olyan megtörtnek látszott, mint még soha. Arcán több napos borosta virított, szemeiből csak szomorúság sugárzott.

– Peter? – döbbent meg. – Mit keresel itt?

Ő közelebb lépett, s átölelte.

– Gyászolok egy gyermeket, akit szeretni akartam, és üdvözlök egy szerelmet, akit életem végéig szeretni fogok.

 

Pár hónappal később…

 

Martin lerúgta a cipőjét, amikor belépett az ajtón, és jólesően elterült a kanapén. A lakásban rendetlenség honolt, az orrnyergét masszírozva arra gondolt, hogy ki kellene takarítania. Mégsem mozdult. A fejét a háttámlára hajtotta, és lehunyt szemmel beszívta a lakás levegőjét. A kisasztal tetején vázában pompázó fehér rózsáét, a száradó ruhákét, a konyhából áradó kávéét, a kölniét: a sajátját és Peterét. Elmosolyodott, amikor meghallotta, hogy kulcs fordul a zárban.

– Te már itthon vagy? – Peter megállt az előszobában, és csodálkozva dugta be a fejét a nappaliba. – Jól vagy?

– Csodásan.

Peter felakasztotta a kabátját, letette a táskáját, a cipőjét a férfié mellé állította, és odaballagott hozzá.

– Nem úgy volt, hogy túlóráznod kell ma? – cirógatta meg a férfi arcát.

Martin megfogta a csuklóját, és az ölébe húzta. Magához ölelte, beszívta az illatát.

– Martin? Valami baj van? – Peter értetlenül nézett rá, mire elnevette magát.

– Nem, csak arra gondoltam, hogy hétvégén elmehetnénk valahová.

– Úgy volt, hogy itthon maradunk, és végre rendet teszünk.

– Semmi kedvem takarítani…

– Nekem se, de már semmit sem találok meg ebben a kuplerájban – húzta el a száját Peter. – Biztos minden rendben van?

– Igen.

Peter bólintott, és megmozgatta a vállát.

– Megnézem, van-e itthon vacsorának való – bontakozott ki a férfi karjaiból. Martin lustán figyelte, ahogy kisétál a konyhába. Hallotta, hogy nyílik a hűtő ajtaja. – Mondtam reggel, hogy dobd ki a tejet és a sajtot! – Peter morgolódását hallva végül mégis felállt, és utána ballagott.

– Sajnálom.

– Persze. – Peter legyintett, és sebes mozdulatokkal rendet rakott. Kidobta a tejet és a sajtot, előszedte a tojást, a szalámit. – Szerintem csinálok omlettet. Mit szólsz?

Martin a mosogatónak támaszkodva bámulta.

– Figyelsz te rám egyáltalán? – vonta fel a férfi a szemöldökét.

– Valójában arra gondoltam, hogy mennyire szeretlek.

Peter keze megállt a levegőben. Kis híja volt, hogy nem ejtette el a serpenyőt, amit éppen akkor vett elő a szekrényből. Martin felé fordult. Az eltelt hónapok alatt visszaszedte leadott kilóit, tovatűnt arcának sápadtsága, a tekintete visszanyerte régi fényét. Martin még rajtakapta néha, hogy elkalandozik a figyelme, és olyankor elszomorodik, de ez egyre ritkábban fordult elő, így nem is aggódott túlzottan. Tudta, hogy a férfinak időre van szüksége, hogy túltegye magát a veszteségen.

– Tudom – felelte Peter gyengéd mosollyal. Letette a serpenyőt, és odasétált a férfihoz. Átkarolta a nyakát, hozzásimult. – Én is szeretlek.

– Mi lenne, ha hétvégén itthon maradnánk, ahogy elterveztük, de inkább ágyban töltenénk azt az időt? – mormolta Martin a fülébe. Peter teste megrezzent a csábító hangra, ahogy a férfi ajka hozzáért a fülkagylójához.

– Muszáj kitakarítanunk… – lehelte, de ösztönösen oldalra billentette a fejét, hogy Martin hozzáférjen a nyakához. Felsóhajtott, ahogy a férfi finoman beleharapott a fülcimpájába.

– Egész nap erre gondoltam… – Martin keze kemény mozdulattal végigsiklott a hátán, a derekán, megmarkolva a fenekét. – A gép előtt ettem, hogy mihamarabb végezzek, és hazajöhessek hozzád. – A nyelvét végigfuttatta a nyakán. – Ez már őrület…

Peter zihálva markolt a hajába, és húzta magához. A nyelve a férfi szájába hatolt, nyögés tört fel belőle, ahogy Martin nekiszorította a hűtőnek, és a combját a lába közé csúsztatta. Türelmetlen mozdulatokkal gombolták ki egymás ingét. Peter lehunyt szemmel hagyta, hogy a férfi végigcsókolja a mellkasát, és letérdeljen elébe. Az ajkába harapott, ahogy Martin lassan lehúzta a nadrág cipzárját.

Először fel se fogták, hogy a csengő hangját hallják. Kellett nekik pár másodperc, mire kapcsoltak. Martin arca elsötétült.

– Megölöm, akárki is az… – pattant fel, és nagy léptekkel elindult a bejárati ajtó felé, útközben sietősen gombolgatva az ingét. Vészterhes pillantással tépte fel, aztán torkára fagyott a szó, mert egy egész csapat zúdult a nyakába.

– Helló, haver! – Mike vállon veregette, aztán félretolta az útból. – Arra gondoltunk, hogy péntek van, bulizhatnánk, és ti már jó ideje mindig kihúzzátok magatokat a szórakozásból, ezért összetrombitáltam a társaságot. Terry-t és Gordont már ismered. Ő pedig Gina, és Paula a barátnője. Peter hol bujkál?

Martin belökte az ajtót, és nagyon mély levegőt vett. Az öttagú társaság habozás nélkül birtokba vette a nappalit.

– Felvehetnétek egy házvezetőnőt – vigyorgott Terry, miközben ledobta magát a hét elején kimosott ruhákra, amiket még nem volt idejük elvasalni és a szekrénybe rakni.

– Jaj, de gyönyörű rózsacsokor! – sikoltott fel Gina, vagy Paula, Martin hirtelen nem tudta. Mike italosüvegeket pakolt a dohányzóasztalra, és közben Gordonnak magyarázta, melyik szekrényben találja a poharakat a konyhában. Martinnak erről eszébe jutott Peter, és nagy lendülettel Gordon útját állta. Megpöccintette a mellkasát, és ezzel bele is lökte a fotelba.

– Majd én – mondta fagyosan, és sietősen kivonult a szobából. – A te barátaid – közölte figyelmeztetően, amikor meglátta Petert, aki éppen akkor gombolgatta az ingét.

– Hallom. Miért engedted be őket?

– Nem kértek engedélyt arra, hogy bejöjjenek. Kidobjam őket?

– Ennyire kanos vagy? – pillantott rá Peter, de mosoly játszott a szája sarkában.

– Mintha te nem lennél az – viszonozta a pillantást Martin, és jelentőségteljesen a férfi ágyékára szegezte a tekintetét.

Peter felsóhajtott, aztán elsétált mellette, ki a nappaliba, ahol azonnal nagy üdvrivalgás fogadta. Martin újra nekidőlt a mosogatónak, és igyekezett lenyugodni. Aztán meghallotta Peter hűvös hangját.

– A legjobb barátaim vagytok, de ez nem jelenti azt, hogy hívatlanul beállíthattok. Nem a legjobbkor jöttetek.

– Csak nem éppen ágyra mentetek volna? – Terry kajánul nevetett.

– Nem hiszem, hogy eljutottunk volna odáig, de amúgy igen.

Martin most már képtelen volt megállni, hogy be ne lessen a szobába. A teljes társaság zavartan bámult a házigazdára.

– Magatokra zárhatjátok a hálószobát, minket nem zavar! – huppant le Terry mellé Mike, és rákacsintott Peterre.

– Két percet kaptok…

Mike a homlokát ráncolta.

– Ezt most teljesen komolyan mondod?

– Igen. Egy hete nem voltam együtt Martinnal a sok meló miatt, és most nem ti fogjátok elszúrni a mai estémet, világos?! Kifelé!

A társaság tagjai fájdalmas arcot vágtak, de végül Mike biccentésére felszedelőzködtek. Peter kikísérte őket, Mike azonban visszafordult az ajtóból.

– Találkoztam Sheryllel szerdán.

– Hogy van? – Peter rádöbbent, hogy semmit sem érez a nő neve hallatán. A múltat Martinnak köszönhetően képes volt lezárni.

– Állítólag terápiára jár.

– Értem.

Mike elkomorodott.

– Szeretnék bocsánatot kérni az akkori viselkedésemért. Tudod…

– Semmi baj.

– Megkértem, hogy találkozzon velem néha, de azt mondta, hogy rád emlékeztetem.

– Sajnálom.

Mike vállat vont.

– Ilyen az én szerencsém. – Az állával a lakás belseje felé bökött. – Kérj tőle is elnézést a nevemben. Tényleg nem akartunk titeket megzavarni semmiben.

– Nem tudhattátok…

– Hát, nem.

Kezet fogtak.

– Jövő héten felhívlak, és megbeszéljük, mikor mehetnénk el együtt inni valamit.

Mike arca felderült.

– Rendben. Jó szórakozást! – kacsintott, és a többiek után szaladt.

– Milyen viselkedésről beszélt Mike? – Martin számonkérően ácsorgott Peter mögött.

Peter elmosolyodott.

– Tudod, amikor rajtakapott minket…

– Aha. Mit nem mondasz el nekem?

Peter bezárta az ajtót, és a hálószoba felé indult. Útközben vetkőzni kezdett, ruhadarabjait a földre szórta.

– Szerelmes Sherylbe, és miatta egy kicsit bunkózott velem. Nem történt semmi más.

Martin lassan követte, a fején át húzta le az ingét, menet közben lépett ki a nadrágjából, ami az alsóval együtt csúszott le a csípőjéről.

– Miért van egy olyan érzésem, hogy nem mondasz igazat? – mormolta Martin inkább csak magának, majd nagyot nyelt. Peter az ágy szélén ült, meztelen volt, nem takarta el semmi, mennyire kívánja őt.

– Gyönyörű vagy…

Peter elmosolyodott.

– Te is. – Lassan feljebb mászott az ágyon, a tekintete sötét volt. – Szeretlek…

Martin minden izma megfeszült, ahogy rákényszerítette magát, hogy lassan sétáljon oda a férfihoz. Feltérdelt az ágyra, remegő kézzel simított végig a bokájától a combjáig. S amikor ráborult, és végre csókolhatta, fogadalmat tett: elfeledteti vele a meg nem született gyermeket, pótolja a nagy családot, akire Peter vágyott, és örökké szeretni fogja. Nem sejthette, de Peter abban a pillanatban hasonlót fogadott: boldoggá fogja tenni, mindig mellette lesz, s szeretni fogja. S lehet, hogy nem templomban Isten színe előtt fogadták ezt, ám igaz hittel és őszintén tették, és ez volt, ami számított…

 

Vége