Fiú az üzletből

            A vásárlóközpont új üzlete a nyitás napján számtalan nőt vonzott. Alig lehetett látni köztük férfiakat, tegyük hozzá, hogy a drogéria, amely méregdrága illatszereket és higiéniai kellékeket árult, elsősorban a női vásárlókat célozta meg.

Don Matthews, a kevés férfiak egyike kíváncsian nézelődött. A kosarában már egy finom illatú parfüm és pár eper illatú gyertya sorakozott. Szemezett egy karcsú üvegű férfikölnivel, de túl férfiasnak tartotta magának. Mert azt bárki első pillantásra megmondhatta róla, hogy a legkevésbé sem a férfias jelleg dominál nála. Karcsú volt, a csípője olyan keskeny, hogy néhány lány irigykedve méregette. Feszes, fehér farmert és sportcipőt viselt, rózsaszín pólóval, és fehér kabáttal. A haját összekócolta az odakint tornádóként tomboló szél, és abban reménykedett, hogy mire végez, addigra gyengül majd az ereje. Estére sétát tervezett, remélte, hogy nem kell lemondania róla a nagy szél miatt. Többen megfordultak utána, volt, aki elfordította a fejét. Ettől rosszkedve lett. Az emberek megvető vagy éppen lesajnáló pillantásától legszívesebben összekuporodott volna egy sarokban. Tudta, hogy nem jóképű, és azt is, hogy feltűnően öltözködik, de ez volt ő, nem látta értelmét, hogy mások kedvéért megváltozzon. Két lány összesúgott mögötte. Hallotta a homoszexuális szót, mire csak felsóhajtott. Az emberek még mindig olyan konzervatívak…

Beállt a pénztárba, és elővette a tárcáját. A rózsaszín-lila színkombináció majdnem megkavarta az eladót, és hölgyemnek szólította. Aztán vörös arccal elnézést hebegett.

- Semmi baj. – Don rámosolygott, és fizetett. Arrébb állt, hogy elpakolja a táskájába a vásárolt árut. A két lány, akikre már felfigyelt, most mellette álltak meg, de már nem őt bámulták.

- Jaj, de helyes!

- Nézd, de cuki a mosolya!

A nyitási akciók mellé minden vásárló ajándékot kapott, amit egy magas, karcsú fiú osztogatott széles mosoly keretében. A nők rózsát kaptak, a férfiak tasakban illatmintát. Az ajtóban ennek megfelelően kisebb tumultus alakult ki. Don biztosra vette, hogy ennek nem csak az ajándék, hanem a fiú is oka. Egy pillanatnyi szünetben a fiú lehajolt a következő adag rózsáért a mellette levő kosárba, az ajkán vidám mosoly derengett. És Don azon kapta magát, hogy alaposan végigméri.

Jó ideje, majdnem egy éve nem volt senkije, futó kapcsolathoz nem érzett kedvet, és az utóbbi időben inkább töltötte egyedül az estéit, mint a barátokkal. A Valentin napon is egyedül volt, és bár annyira nem bánta, mostanra be kellett látnia, hogy magányos. Kijött a tavasz, és a vidám színek, a madárcsicsergés, a kézen fogva sétáló párok látványa kihozta belőle a szeretetéhséget. Szeretett volna odabújni valakihez esténként, elmesélni neki a napját, vagy csak sétálni a parkban a virágzó fák alatt. Felsóhajtott. Anyja szerint túl válogatós volt, és azért volt még mindig egyedül. Miért olyan nehéz megérteni, hogy egy olyan férfira vágyik, aki megnevetteti, megérti, szereti? A baráti társaságának egyes tagjaihoz képest még nem is voltak nagy igényei…

- Köszönjük a vásárlást! – A fiú mosolyogva kis tasakot nyomott a kezébe. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, odaért hozzá. Most végre közvetlen közelről láthatta a csokibarna szempárt, a vidám mosolyú arcot.

- Én inkább rózsát kérnék… - mondta, mielőtt végiggondolta volna, hogy feltartja a sort, plusz felhívja a figyelmet magára. Jól látta a megdöbbenést a fiú szemében, de aztán a mosoly kiszélesedett. Az eddigi udvarias kedvességet felváltotta az őszinte nevetés, amiben nem volt előítélet, csak derűs megértés.

- Van sárga, vörös, rózsaszín. Melyik tetszik? – állt félre, hogy Don láthassa a kosárban sorakozó virágokat.

- Rózsaszínt kérek.

A fiú hosszan válogatott, mire kiválasztotta a szerinte megfelelőt. Kecsesen nyújtotta a bimbózó rózsát a férfi felé.

- Kitűnő választás. Illik önhöz. Parancsoljon!

Don akarata ellenére elpirult. Ahogy elvette, összeért az ujjuk. Apró, futó érintés volt csupán, de valamiért megrázta a férfit a lelke mélyéig. A fiú megtehette volna, hogy nem ér hozzá, de mégis összeért a bőrük, és ettől zavarba jött.

- Köszönöm – mondta rekedten.

- Szívesen. Szép napot!

- Neked is. Sokáig leszel itt?

- Nyolckor végzek, amikor az üzlet is zár.

Don bólintott, és hallotta a sustorgást a háta mögül, ami magához térítette.

- Akkor további jó munkát! És még egyszer köszönöm.

- Én köszönöm a türelmed – mosolygott rá a fiú, de a két lány már ott tolakodott Don mögött, így a férfi a kijárat felé indult. A mellkasához szorította a rózsát, és tudta, hogy idióta kis mosoly ül az arcán, de képtelen volt levakarni onnan. Ahogy kilépett az utcára, virágszirmokat sodort a szél, és elvakította a ragyogó napsütés. Felnevetett, és ügyet sem vetve a döbbent tekintetekre, szinte táncos léptekkel hazafelé indult.

Egész nap mosott, főzött, takarított. A fejéből képtelen volt kiverni a fiút. Elgondolkodva bámulta a rózsát, amikor végre végzett, és már csak arra várt, hogy megsüljön a pite, amit másnapra szánt a kollégája szülinapi bulijára. Rápillantott az órára. Hét óra múlt. Abban nem lesz semmi rossz, ha arrafelé sétál, nem igaz? A körmét rágva tipródott. Lehet, hogy rosszul értelmezte a mosolyt, azt a futó érintést? Viszont nincs vesztenivalója.

Miest a sütő jelzett, hogy megsült a sütemény, már száguldott is a hálószobába. Előkapott egy fekete farmert és egy kék pólót, majd beszáguldott a fürdőszobába, és két perces zuhanyzás után magára kapta őket. A fehér kabátját felvéve szinte kirobbant a lakásból. Próbált nyugodtan sétálni, elvégre ő most tényleg csak járkál egyet, de azon kapta magát, hogy folyamatosan az óráját lesi. Nyolc is elmúlt, amikor az üzlet elé ért. Odabent már az utolsó vásárlók álltak a pénztárnál, a fiú a helyén ácsorgott vállán átvetett táskával. Csak egy csokor rózsa volt mellette, de nem úgy tűnt, hogy elosztogatja. Láthatóan várt valakire.

Don arra gondolt, hogy biztos a barátnőjét vagy a partnerét várja, és ettől elkedvetlenedett. Nagyon hülyének érezte magát, amiért iderohant. A magány milyen bolondságokra készteti az embert – gondolta, és megpróbálva a haját lesimítani a nagy szél ellenére, még egy utolsó pillantást vetett a fiúra. Aki pontosan ebben a pillanatban fordult feléje. Don döbbenten nézte, ahogy felragyog az arca, felmarkolja a csokrot, és sietve az ajtó felé indul. Mozdulatlanságba dermedve figyelte sietős lépteit, a mosolyát.

- Szia! – torpant meg előtte.

- Szia! – nyögte ki. – Erre sétáltam, és… jó nagy forgalmatok volt ma…

- Igen, sokan voltak.

- Azt hittem, még dolgozol – intett a fejével az üzlet felé.

A fiú felnevetett.

- Elfogytak a rózsák.

- Nem úgy látom… - Don a csokorra pillantott.

- Oh, ez… - A fiú egyik lábáról a másikra állt, majd feléje nyújtotta. – … valójában a tiéd.

Don elfelejtett levegőt venni meglepetésében. Nem akart hinni a fülének.

- Úgy érted, hogy…

- Reménykedtem, hogy eljössz. Ha már megkérdezted, hogy meddig dolgozom…

- Én… - Don elvette a virágokat, és belefúrta az arcát. Nem volt illatuk, de a virágszirmok selymes érintése lehűtötte égő bőrét. – Csak arra gondoltam, hogy…

- Igen? – A fiú jól szórakozott rajta. Ettől rájött, milyen bolondul viselkedik.

- Biztos azok a lányok is megfeleltek volna, akik mögöttem álltak – mondta, mert még mindig nem akarta elhinni, hogy a fiú várt rá. Hogy miközben ő öregnek és csúnyának véli magát, még megtetszhet valakinek.

- Fogalmam sincs, kik voltak utánad. Rád már akkor felfigyeltem, amikor a polcok között sétálgattál. Elég feltűnő jelenség voltál abban a fehér ruhában a rózsaszín pólóval. Jól állt. Olyan… vidámnak tűntél benne.

Don szíve a torkában dobogott. Megnyalta a száját, majd a kezét nyújtotta.

- Don Matthews.

- Philip Garrison. – A fiú megigazította a táskáját a vállán, és közelebb lépett. – Nincs kedved sétálni egy kicsit? Tudom, hogy nagy a szél…

- Nem, csodaszép idő van! – tiltakozott Don, miközben az erős szél szinte ledöntötte a lábáról. Ennek ellenére régen érezte ilyen csábítónak a levegőt. Mosolyogva indult meg Philip mellett, és ahogy a szél belekapott a hajába, felnevetett. A fiú kérdően nézett rá, de csak a fejét rázta, és legszívesebben táncra perdült volna. Azért, mert egy csinos fiú ballagott mellette, mert megtetszett valakinek, mert… csak, mert végre tavasz volt…

Vége

Desischadónak. Köszönöm.