Extra: Szerelem és más problémák

            - Alessandro!

A nagy lakásban szinte visszhangzott Jake kiáltása. Kis mozdulatlanság után a férfi bedugta a fejét a fürdőszobába, majd felvonta a szemöldökét.

- Igen?

Jake éppen azon igyekezett, hogy feltörölje a Sandro által kilocsolt vizet. Megcsúszott, kis hadonászás után a mosdókagyló fogta fel estében, felszisszent, ahogy teljes súlyával nekicsapódott, majd ráhasalt, majdnem lefejelte a tükröt. Zihálva emelte fel a fejét, a szeme szikrákat hányt.

- Hányszor kértelek, hogy töröld fel magad után a vizet? – kérdezte egy gyémántvágó élességével a hangjában.

- Elfelejtettem. – Sandro nem tűnt bűntudatosnak, a szemében dévaj szikrák villantak, ahogy Jake-t méregette.

- Ha azt akarod, hogy ne törjem ki a nyakam, akkor ne felejtsd el! – Jake minden egyensúlyérzékét összeszedve elsétált az ajtóig, majd a férfi orrára csapta.

- El fogunk késni! – Sandro hangja már csak szűrve jutott el a füléig.

- A te hibád! Mondtam, hogy ne fogadd el anyádék meghívását! – Jake jól tudta, hogy duzzog, de igenis megvolt rá az oka.

Hónapok óta halogatták az egyhetes szabadságot, amit végre édes kettesben tölthetnek, távol a munkától, barátoktól és családtól. Mikor végre Jake kiharcolta, hogy elengedjék őket, az első közös napjuk füstbe ment, mert Sandro igent mondott az anyjának. A Fernandi család ugyanis kerti grillpartit rendezett, és meghívták a család minden tagját. Sandro sem volt kivétel, bár nem is nagyon ellenkezett, hiába mutogatta Jake, hogy nem érnek rá.

- Szabadságon vagyunk, miért ne érnénk rá? – értetlenkedett, miután letette a telefont.

Jake kis híján megfojtotta. Nem mondhatta, hogy meglepetést tervezett, mert akkor már nem lett volna meglepetés, így viszont maradt a duzzogás. Ellenszerül hosszan állt a zuhany alatt, nem törődött vele, hogy Sandro kétszer is rákopog. Kicsit megnyugodva megborotválkozott, fogat mosott, elgondolkodott azon, hogy bosszúból a kukába dobja a férfi dinófejes fogkeféjét, amit annyira imádott, de végül letett a dologról. Átsétált a hálószobába. Sandro a nappaliban nézte a tévét, az előző nap leadott baseball meccs ismétlését adták, s bár együtt nézték, most látványosan a képernyőre tapadt.

Jake a fejét csóválva felöltözött, majd keresgélni kezdte az óráját. Biztosra vette, hogy az éjjeliszekrényre tette le az este.

- Sandro, nem láttad az órámat? – lépett ki a nappaliba.

Néma csend volt a válasz, Sandro továbbra is a tévét nézte. Jake tarkóján felállt a szőr.

- A francba! – Minden dühét elfújta a szél, majdnem felborított egy széket, ahogy Sandro felé rohant. – Sandro! – A férfi üres tekintettel meredt a levegőbe, látszott, hogy messze jár. Ki tudja, mióta lehetett ilyen állapotban. Jake legszívesebben leköpte volna magát, amiért hisztis tyúkként viselkedett, és ilyen sokáig magára hagyta. – Sandro! Itt vagyok, már itt vagyok! Hallasz? Sandro! – Átkarolta, a haját simogatta, az arcához szorította az arcát. – Gyere vissza hozzám, kérlek! Kérlek! – Hosszú percek teltek el ebben az állapotban, mire Sandro reagálni kezdett. Gyenge volt, és nehezen szedte a levegőt, de legalább magánál volt.

Jake elment vízért, pár kortyot leerőszakolt a torkán, és magához ölelte. Előre-hátra hintázott,  

szinte ringatta a férfit.

- Ne haragudj! Nagyon hülyén viselkedtem!

- Sajnálom. – Sandro belefúrta a nyakába az arcát. – Nem kellett volna igent mondani anyunak, de arra gondoltam, ott is együtt lehetünk.

Jake felsóhajtott.

- Te is tudod, hogy az teljesen más. Csak a húgod tudja, hogy együtt vagyunk.

- Meddig akarjuk még titkolni? – Sandro felnézett rá. Nagyon fáradtnak tűnt. Jake megsimogatta az arcát.

- Erről még soha nem beszéltünk.

- Nem. Most viszont beszélhetnénk róla.

Jake tanácstalanul vállat vont.

- Tudod, hogy szeretlek, de a szüleid az egy másik dolog.

- Én is félek. – Sandro elveszett kisgyerek módjára kuporodott össze a férfi karjaiban.

Jake megrázta a fejét.

- Nem tudom. Komolyan.

- Mi a helyzet a te családoddal? Nem szoktál beszélni róluk. Még azt sem tudom, élnek-e a szüleid?

- Az apám lelépett valami nővel, amikor ötéves voltam. Anyám újra férjhez ment, és most boldogan él az új családjával. Az öcsémtől van már két unokája, és ha néha beszélünk telefonon, akkor nyaggat, hogy Bobby mellé örülne még egy-kettőnek tőlem is. – Bobby Jake fia volt, ritkán látták egymást, mert az anyja az ország túlfelébe ment másodszor is férjhez.

- Mondanám, hogy szívesen szülnék neked, de mint tudod, biológiailag lehetetlen lenne.

Jake felnevetett, és puszit nyomott a férfi ajkára.

- Elég nekem Bobby is. Hogy érzed magad?

- Miattam mehetünk.

- Biztos ne mondjam le?

- Ha ennyire nem akarsz menni, akkor maradjunk itthon.

Jake a szemét forgatta.

- Most már mindegy. Menjünk, különben az anyád leszedi rólunk a keresztvizet.

Igaza volt. Theresa eléjük sietett, és látványosan megszemlélte karóráján az időt.

- Késtetek! – mondta szemrehányóan.

- Sajnálom, anya! Az én hibám. – Sandro lehajolt, és puszit nyomott az anyja arcára.

Theresa homloka azonnal ráncba borult.

- Megint rohamod volt?

Sandro bólintott. Tényleg nyúzottnak látszott, ezért Theresa kiparancsolta a kertbe az árnyékba, hogy pihenjen. Jake-kel limonádét vitetett neki, és a férfi két perc múlva azon kapta magát, hogy engedelmesen követi az asszony parancsait. A Fernandi család elég nagy volt ahhoz, hogy elkelt volna neki egy útmutató, ki kicsoda, de nem volt ideje kérdezősködni.

Meleg tejet vitt Sandro unokahúgának, forró kávét szolgált fel az idősebbeknek, megmentette Sandro istentudja hányadik unokatestvérét attól, hogy szétégesse a tenyerét a grillrácson, majd beállt a konyhába zöldséget szeletelni. Az asszonyok hamar kizavarták, szerintük még fejlődésre szorult a konyhában, de persze Sandro…! Jake a fogát csikorgatta, halk sóhajjal nekidőlt a falnak, és igyekezett láthatatlanná válni. Innen is látta, hogy Sandro mélyen alszik, remélte, ezúttal elkerülik a rémálmok.

- Minden rendben?

Jake összerezzent, aztán megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Szia, kislány!

Sandro húga aggódva mérte végig.

- Nyúzottnak tűnsz.

- Sok volt a munkánk. Úgy volt, hogy ma pihenünk, de… - Jake vállat vont.

- Anya pipa lett volna, ha nem jöttök el.

- Tudom. Mi a helyzet a suliban?

Chiara a szemét forgatta, majd elkomorodott.

- Veletek mi a helyzet? – halkította le a hangját, és közelebb húzódott, nehogy valaki meghallja.

Jake elhúzta a száját, és úgy hajolt, hogy az ajka szinte érintette a lány fülét.

- Kicsit összevesztünk. Hülye voltam, besértődtem, amiért elígérkezett hozzátok. Rosszul lett, és most bűntudatom van, s ha ez nem lenne elég, anyád úgy bánik velem, mint a szolgájával.

A lány kuncogott.

- Csak azért csinálja, mert kedvel. – A bátyja felé pislogott. – Aggódik Sandróért.

Jake gondterhelten beletúrt a hajába.

- Tudom.

- Beszélgettek apával, és felvetette, hogy Sandrónak azóta nincs barátnője, amióta meglőtték.

- A francba!

- Nem tudják, hogy hallottam őket, de szerintem jobb, ha tudjátok. Anya meghívta egyik barátnőjének a lányát. Még nem jött meg, de majd szólok, ha itt lesz. Anya úgyis be fogja mutatni nektek, vagyis inkább a bátyámnak.

- Csodálatos!  

- Jake? Mit csináltok? – Theresa felvont szemöldökkel állt az ajtóban, kezében egy pohár jeges teát tartott.

- Beszélgetünk, anya, mit csinálnánk? – forgatta Chiara a szemét.

- Jól van, csak kérdeztem. Jake, ezt odavinnéd Sandrónak?

- Persze. – Jake a teával kerülgette az embereket. Paolo, Sandro öccse mondott neki valamit, de nem állt meg, csak felemelte a poharat, és fejével Sandro felé intett. Halkan megállt a férfi mellett, majd megérintette a vállát. – Sandro?! Anyukád küldött jeges teát. – A férfi nem reagált, Jake-nek végre feltűnt, hogy milyen sápadt. A poharat letette a földre, mit sem törődött vele, hogy azonnal fel is borult. – Sandro? Hol jársz? – Megérintette a férfi arcát, gyengéden végigsimított rajta. – Gyere vissza hozzám! Sandro! Hallasz? – Nem akarta, hogy a család felfigyeljen rájuk, ezért egészen közel hajolt, és úgy fordult, hogy takarja a férfit. – Sandro, gyere vissza! – Az ajka már szinte hozzáért Sandro füléhez, mire végre észrevette, hogy a férfi szempillái megrebbennek. Megkönnyebbülten elmosolyodott, és ujjai között morzsolgatni kezdte a haját. – Gyere vissza hozzám! – súgta, míg végre Sandro ránézett. – Szia.

Sandro lassan beszívta a levegőt, pislogott párat, és csak utána jelent meg a mosoly a szemében.

- Szia.

- Hol jártál?  

- Nem tudom… Valami nőnél. Orchidea illata volt.

- Emlékszel valamire?

- Elmosódott alakokra emlékszem, kiabálásra, de semmi konkrét.

- Jól van. Később még beszélünk róla, rendben?

- Igen.

- Anyukád küldött jeges teát, de kiborult. Hozok másikat, addig pihenj! – Jake felállt, Sandro utána nyúlt, a kezük egy lélegzetvételnyi pillanatra összekulcsolódott, aztán Jake már lépett is tovább. Felszedte a poharat, és elindult a ház felé. Theresa a verandán állt, a melle alatt összefonta a karját.

- Megint rohama volt?

- Igen.

- Mostanában egyre gyakrabban, nem?

Jake ajka késpengévé szűkült.

- Ezt nem tudjuk szabályozni. Egyre érzékenyebb, most már az emberek rossz hangulatára is reagál.

- Akkor rosszabbodik az állapota?

Jake a poharat forgatta a kezében. Habozott elmondani az asszonynak az igazat.

- Nem. Fejlődik a képessége.

- Úgy véled, ez jó dolog?

- Egy részről mindenképpen.

- Az FBI részéről?

Jake felsóhajtott. Ahogy körbenézett, látta, hogy mindenki őket figyeli a szeme sarkából.

- Menjünk be, Theresa! – kérte csendesen.

- Nem, a családunknak joga van tudni az igazságot.

Jake tekintete megkeményedett.

- Nekem viszont nincs felhatalmazásom, hogy bármit is mondjak! Azért teszem meg mégis, mert Sandro nekem is fontos, és tudom, hogy mennyire aggódsz miatta!

Theresa ajka megremegett.

- Ő a fiam.

- Menjünk be!

Theresa mindenkit kiparancsolt a konyhából, majd leült az egyik székre. Jake nem akarta, hogy még rosszabbul érezze magát, így lehuppant vele szemben.

- Tisztázzuk, Theresa! Sandro a látszat ellenére, jól van.

- Én nem így látom.

- Tudom, de sokat fejlődött az elmúlt hónapokban. Sokkal gyorsabban magához tér, már a hangomra is reagál, ha nem erős inger éri. Most egy hétig szabadságon leszünk, igyekszem távol tartani az emberektől, hogy tudjon pihenni. Nem lesz semmi baj.

Az asszony sokáig nem szólt egy szót sem, csak bámulta az ölében összekulcsolt kezét.

- Ő az én kicsi fiam, Jake, akkor is, ha már felnőtt férfi. Aggódom miatta. Örültem, hogy túlélte a fejlövést, de… kicsit olyan érzésem van, mintha azóta egyre távolodna tőlünk.

- Csupán megpróbál megvédeni titeket.

- Mi vagyunk a családja, Jake!

Jake összeszorította a fogát, és remélte, hogy nem rándult meg az arca.

- Pontosan azért. Szeret titeket, és tudja, hogy mennyire fáj nektek így látni őt.

- Természetesen! Belegondoltál, hogy mi lett belőle? Nem elég, hogy pszichopatákat érzékel éjjel-nappal, összeomlott az élete, akkor még ráadásul te is ott vagy mellette, és egy perc nyugta sincs. Nem arról van szó, hogy ez zavarna, kedvellek téged, Jake, de szüksége lenne némi magányra, amikor nem más gondolataiba lát bele, és nem egy férfival él együtt. – Theresa keze ökölbe szorult. – Szüksége lenne egy nőre, gyerekekre, családra, akik a jövőjét jelentik!

- Ez nem az ő választása, Theresa!

- Tisztában vagyok vele, de nem értem, mi rosszat követtünk el vagy ő, hogy Isten így bünteti érte.

- Miért gondolod, hogy büntetés a képessége? – Jake képtelen volt tovább türtőztetni a haragját. – Tudod, hogy az elmúlt hónapokban hány ember köszönheti neki az életét? Tudod, hány áldozatnak szolgáltattunk igazságot a segítségével? Az, amire képes, áldás, és nem büntetés!

- Örök életre hozzád lesz láncolva, magányra lesz ítélve, szerinted ez mi, ha nem büntetés?!

Jake előrehajolt, a szeme olyan hideg volt, akár a jég, Theresa megborzongott.

- Az anyjaként el kellene gondolkodnod, hogy mi jobb a fiadnak, ha velem éli le az életét, vagy nélkülem pár hónapon belül megőrül, mert nem lesz mellette senki, aki visszahozná a valóságba.

- Tudom, mit köszönhet neked, de te is érts meg engem. Anyaként családot és jövőt akarok a fiamnak!

- Sandro már nem az az ember, aki a fejlövése előtt volt. Soha nem fog normális életet élni.

- De megpróbálhatná!

- Ezt most te sem gondolod komolyan… - Jake a fejét ingatta.

Theresa elővette a zsebkendőjét, és kifújta az orrát.

- Én csak… azt szeretném, ha boldog lenne.

- Megértem, de talán észre kellene venned, hogy a körülményekhez képest Sandro boldog. Elfogadta önmagát, és egyelőre ez a legjobb, ami történhetett.

Theresa csak szipogott. Jake felsóhajtott, felállt, és töltött egy pohár jeges teát Sandrónak. Az ajtóból még visszafordult. Mondani akart valamit, végül csak kedvetlenül lehunyta egy pillanatra a szemét, és kiment. A család őt nézte, Gianni, Sandro apja egyenesen vasvilla tekintettel, amitől még rosszabbul érezte magát, mint egyébként.

- Mi történt?

- Anyukád beszélni akart velem.    

Sandro felült, lehúzta maga mellé, elvette a teát, aztán ivás nélkül le is rakta maga mellé a földre. A pohár elég ferdén állt, Jake arra gondolt, ezt az adagot is a föld fogja beinni.

- És? – Sandro elég közel hajolt hozzá ahhoz, hogy suttogva beszéljenek.

- Aggódik miattad. A húgod szerint elhívta az egyik barátnőjének a lányát.

- A francba!

Jake összekulcsolta a kezét. Nem nézett a férfira.

- Semmi baj, anyukád csak jót akar. A helyében lehet, hogy én is így tennék.

- Ne beszélj hülyeségeket!

- A szeretet néha hülyeségeket mondat az emberrel…

Sandro felhorkant, majd kinyúlt, nagy, meleg tenyere ráborult Jake kezére, és megszorította.

- Szeretlek!

Jake szomorúan elmosolyodott.

- A családod nem hiszem, hogy örülne, ha ezt közölnéd velük. A képességedről is azt hiszik, hogy isteni büntetés, hát, ha még elmondod, hogy engem szeretsz, akkor tutira mindent az ördögre fognak.

- Jake!

- Bocsánat, nem akartalak megbántani! – Jake végre megfordította a kezét, hogy összekulcsolják az ujjaikat. – Le fogunk bukni…

- Előbb-utóbb meg fog történni. – Sandro arca nagyon komor volt. 

A férfi felnevetett, nem csak keserűség, de a végtelen kimerültség is kiérződött belőle. Amikor felnézett a férfira, Sandro az ajkába harapott. Jake rettentően sápadt volt, a ráncok körbeölelték a szemét, mélyre vésődtek a szája körül. Évekkel tűnt idősebbnek, a tekintete szinte üveges volt a fáradtságtól.

- Talán jobb lenne, ha nem ma. Eléggé kiborítottam anyukádat, elég volt neki egy napra a rossz hírekből.

Sandro nem válaszolt. Az járt a fejében, hogyan lehetett ennyire figyelmetlen ökör?! Jake teljesen kimerült volt, alig állt a lábán, nem hiába akart mindenáron otthon maradni. Míg neki volt alkalma napközben pihenni, addig Jake nyolc-tíz-tizenkét, sőt, nem egyszer tizenöt órákat dolgozott a héten, hogy el tudjanak menni szabadságra. Ő pedig ahelyett, hogy odafigyelt volna rá, inkább elrángatta ide, ahol a családja általi stressz csak tovább növelte Jake kimerültségét.

Felnézett. A gyerekek játszottak, az apja a grill mellett állt, az asszonyok az asztal körül sürgölődtek, a férfiak beszélgettek az árnyékban ülve az udvar másik oldalán. Olyan volt, mintha lett volna egy választóvonal a kertben, ami elválasztotta őket tőlük. Fél szemmel mindenki őket leste, az apja nagyon komor volt, az anyja akkor lépett ki a házból, látszott, hogy sírt.

Még szorosabban fogta Jake kezét, ahogy rádöbbent, hogy a családja valószínűleg sejti, hogy kettejük között több van barátságnál, de ezt nem akarják beismerni, elfogadni. Vagy tőle akarják hallani? Lehunyta a szemét, hogyan kellene kezelnie a mostani helyzetet? Mit kellene tennie? Mit kellene mondania?  

- Sandro… - Jake értetlenül nézett rá, mire bizonytalanul rámosolygott.

- Menjünk haza, jó?!

- De…

- Menjünk haza! – Sandro közvetlen közelről nézte a férfit. – Csináljunk omlettet, zuhanyozzunk le, szeretkezzünk, és utána aludjuk át a napot. Mit szólsz?

Jake úgy tűnt, elsírja magát. Szó nélkül bólintott, és engedte, hogy felhúzza a székről. Volt egy kis huzavona, mert Sandro nem engedte el a kezét, de végül belátta, hogy nagyobb feltűnést keltenek, ha erősködik, így engedelmesen követte a férfit.

- Hová mentek? – Theresa a fiára szegezte a tekintetét.

- Sajnálom, anya, de hazamegyünk.

- Mi? Még nem is ettél!

- Nem vagyok éhes, anya. Fáradt vagyok, aludni szeretnék.

- Azt itt is megteheted. A szobádat a múlt héten takarítottam.

Sandro a szavakat kereste.

- Anya, ez az otthonom, de… már nem ide akarok hazamenni.

- Jake…

- Jake-t hagyd ki ebből!

- Miért? – Az anyja szája késpengévé szűkült. – Az elmúlt hónapokban minden idődet vele töltötted. Nem vágysz egy kis szabadságra? Ez nem normális!

Sandro nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. Végül felnevetett, de a pillantása szomorú volt.

- Anya, az életem már rég nem normális. Magam sem vagyok az. Elfelejtetted talán, mire vagyok képes?

- Lehet azt elfelejteni?!

- Akkor? – Sandro olyan erővel fogta Jake kezét, hogy elfehéredtek az ujjai, de a férfi meg sem próbált kibontakozni a szorításból. – Anya, bármennyire szeretnéd, már soha nem leszek az az ember, aki szerettem volna lenni. Az, akit te szeretnél látni. Amikor magamhoz tértem, és láttam dolgokat, és rádöbbentem, hogy ez nem múló állapot, akkor számot kellett vetnem az életemmel. Veled ellentétben én beletörődtem, hogy soha nem fogok normális életet élni, soha nem lesz gyerekem, és ezentúl egy ember jóindulatára leszek bízva.

- Fiam…

- Anya, engedd, hogy befejezzem! Tudom, hogy te csak azt szeretnéd, hogy boldog legyek, de bármilyen hihetetlen, az vagyok! Élek! Nem lettem nyomorék, aki nem tudja ellátni magát. Igen, érzékelek dolgokat, amiket más nem, és bár az elején sokszor megfordult a fejemben, hogy ennél jobb a halál is, most már örülök, hogy életben vagyok. Célja lett az életemnek. Nem család, és nem gyerekek, nem a boldog nyugdíjaskor, hanem az, hogy segíthessek olyanoknak, akiktől már a reményt is elvették, hogy az élet szép!

- Fiam, ez nemes gondolat, de nem hiszem el, hogy az emberek megmentése boldoggá tud tenni! Kicsim, az nem melegít fel éjszaka, nem ölel meg, és nem pótolhatja egy gyermek szeretetét. Egy családra szükséged van!

Sandro most érezte csak, mennyire fáradt. Végignézett a családján, a húgán, aki az ajkát harapdálva bámulta őket, hosszabban időzött a tekintete. Végül Jake-re pillantott, aki szótlanul, ám feszülten ácsorgott mellette, bármikor készen arra, hogy megvédje. Mint mindig.

- És Jake? – kérdezte halkan. – Jössz nekem itt a család fontosságával, de az eszedbe se jut, hogy Jake zokszó nélkül lemondott az életéről, a jövőjéről. Egyetlen szó nélkül költözött össze velem, napi huszonnégy órát töltünk együtt, és ott a teher a vállán, hogy ha elkalandozik a figyelme, és nem tud időben visszahozni, akkor talán örökre más elméjében ragadok.

- Én most nem értem, hogy jön ide Jake – jelent meg némi zavar az anyja arcán.

- Anya, én vele vagyok boldog! – Sandro felemelte összekulcsolt kezüket. – Akár akarod, akár nem, mi már összekötöttük az életünket azon a napon, amikor kiderült, hogy csak Jake tud visszahozni a valóságba.

- De… Jake férfi!

Sandro érezte, hogy Jake közelebb lép hozzá.

- Sajnálom, anya, de akkor is őt szeretem.

- Csak összetéveszted a hálát a szerelemmel, hiszen annyi időt töltesz vele!

Jake erre már felmorrant.

- Te képes lennél lefeküdni hálából a legjobb barátnőddel?

- Mi?! – Theresa levegő után kapott döbbenetében.  

Kínos csend lett. Jake határozottan szembenézett az asszonnyal.

- Sajnálom. Nem mi akartuk, hogy így történjen.

- A fiam családot akart, mielőtt téged megismert volna!

- Mielőtt megismert volna, az orvosok épp szedálták, hogy megőrizze az ép eszét! – vesztette el Jake az önuralmát. – Hibáztathatsz engem a történtekért, de akkor ne hazudj magadnak! Sandro egy fejlövés miatt lett az, aki, és attól, hogy lett ez a képessége, ő még nem változott semmit. Ugyanolyan nagylelkű, bátor és csodálatos ember, mint előtte volt. Az, hogy egymásba szerettünk, nem szerepelt a terveink között, ha éppen tudni akarod. Egyszerűen így alakult, és tudod, mit?! Nem bánom! Nem bánok egyetlen percet sem, amit vele tölthetek! – Jake tudta, hogy kiborult, de képtelen volt lenyugodni. – Attól, hogy engem szeret, egy férfit, még ugyanúgy a fiad. Nem adhatok neki gyermeket, de azt tudom, hogy mindig mellette leszek, és igyekszem neki viszonylag normális életet biztosítani. Ha neked ez kevés, akkor nem tudok mit tenni!

- Fiam, te hagyod, hogy…

Sandro egy fejrázással elhallgattatta.

- Anya, te is tudod, hogy igaza van – szólt fáradtan. – Nagyon szeretlek titeket! – Körbepillantott. – Mindenkit, és ha ti is szerettek, akkor elfogadtok a mostani énemmel együtt. Menjünk, Jake! – Átkarolta a férfi derekát, mert érezte, hogy Jake nem áll biztosan a lábán.

- Helló! Egy kicsit elkéstünk! – A vidám csicsergő hang tulajdonosa éppen kilépett a házból. Olivia volt, Theresa egyik barátnője. – Senki nem reagált a csöngetésre, így beengedtem magunkat, Theresa, drágám! – Megtorpant, amikor megérezte a feszült hangulatot, és felfogta, hogy ki áll vele szemben. – Oh, Sandro! De régen láttalak! A lányomra emlékszel? Daphne, hol vagy, kicsikém?

- Már jövök, anya, csak felszaladt egy szem a harisnyámon. – Karcsú, csinos lány lépett ki a verandára, és megállt az anyja mellett. – Helló! – A mosolya lassan elhalványult, ő gyorsabban kapcsolt, ahogy meglátta Sandro és Jake kettősét. Bizonytalanul pislogott.

- Sajnálom, Olivia néni, mi most elmegyünk! Örvendtem, Daphne!

- De… Mi? Theresa? – Olivia értetlenül fordult utánuk.

Sandro egy pillanatra megtorpant, ahogy elmentek a lány mellett. Éles tekintettel végigmérte, aztán már ment is tovább. Jake nem ellenkezett, amikor a kormány mögé ült. Végig fogták egymás kezét, nehogy Sandro átkapcsoljon, amíg vezet. Nem beszéltek, egy szóval sem utaltak a történtekre. Mindketten túlságosan fáradtak voltak ahhoz, hogy értelmes társalgást folytassanak.

Otthon végül elmaradt az omlett készítés és a szeretkezés is, szótlan egyetértésben lezuhanyoztak, és bebújtak az ágyba. Jake odafészkelte magát a férfihoz, két mély levegővétel után már aludt is. Sandro sokáig simogatta a hátát, felzaklatta, ami a szüleinél történt, nehezen tudott elaludni. Átgondolta, mit kellett volna másképp, hogyan lehetett volna normálisan kezelni a helyzetet, de válasz nem volt. Most már a szülein múlott minden. Az apja egész végig nem szólt közbe, az ő véleményét még nem ismerte. Az meg, hogy az anyja elfogadja-e őket, már tényleg csak rajta múlt.

 

            A sötét szobában csak egymás lélegzetvétele hallatszott. Behúzták a sötétítőfüggönyöket, kikapcsolták a telefonokat, bezárták az ajtót. Nem tudták, hány óra van, Jake álomittasan lelökte az éjjeliszekrényről, és egyikük sem érzett késztetést, hogy felvegye. Összebújva simogatták egymást, elaludtak, ébredés után apró csókokkal simultak össze, összegabalyodott végtagokkal aludtak vissza.

Sandro ételt rendelt, míg Jake aludt, ágyba vitte neki, evés után visszabújtak aludni. Jake órákkal később lezuhanyozott, fogat mosott, megborotválkozott, míg Sandro aludt, majd visszafeküdt mellé. Égve hagyta a fürdőszobában a villanyt, az onnan átszivárgó fényben látta Sandro arcát. Mosolyogva cirógatni kezdte, apró puszikkal borította. Sandro szempillái megrebbentek.

- Szia… - mormolta. Jake puhán megcsókolta. – Szeretek ilyesmire ébredni – mosolyogta lustán. Jake nyelve finoman a fogai közé hatolt. – Szeretem az ízed – sóhajtotta, és belesimult az ölelésbe. – Szeretlek! – nyitotta ki a szemét. Jake szíve nagyot dobbant.

Hagyta, hogy a férfi lassan átforduljon vele, széttárt combjai közé feküdjön. Átkarolta a nyakát, lábaival átkulcsolta a derekát. A hajába túrt, ahogy a férfi ajka végigsiklott a nyakán, a mellkasán. Mély levegőt vett, amikor Sandro lejjebb csúszott, és az ajkával kényeztette. Reszketve hódolt be neki, és tárta szét előtte a lábát.

Mohó csókra húzta magához, a csuklóját szorítva kényszerítette, hogy még mélyebbre hatoljon az ujjaival. Sandro kuncogva engedelmeskedett, aztán felnyögött, Jake másik keze megtalálta a merevedését. Zihálva nézték egymást, az ajkuk találkozott, tágra nyílt szemükben a másik arca tükröződött.

Összefonódva ringatóztak egymás ölelésében. Jake kéjes nyögései Sandro fülében visszhangoztak, reszketve hatolt belé újra s újra, míg a külvilág elmosódott a szeme előtt, s csak a forróság maradt és Jake zihálása a fülében…

Egymáshoz simulva várták a kábulat végét, Jake ajkán mosoly játszott, Sandro a haját babrálta, és arra gondolt, hogy milyen gyönyörű. Jake feléje fordult, a tenyerét az arcára simította.

- Sajnálom, hogy elvesztettem a fejem anyukádéknál.

- Semmi baj.

- Nem akarom, hogy miattam megromoljon a viszonyotok.

- Ha ez megtörténik, az nem a te hibád lesz – mosolyodott el szomorúan Sandro.

- Tudom, mennyire szereted őket.

- Igen, de úgy érzem, egyre inkább eltávolodunk egymástól.

- Nem könnyű nekik.

- Miért, nekünk könnyebb?

Jake erre csak felsóhajtott, és odabújt hozzá. Sandro puszit nyomott a hajára.

- Mit kérsz a szülinapodra?

- A szülinapomra? Hogy’ jutott ez most az eszedbe? Addig még egy hónap van vissza.

- Tudom. Csak eszembe jutott.

- Mit tervezel? – Jake felkönyökölt.

- Ha elmondom, nem lesz meglepetés.

- Na, ne csigázz! – Jake visszaejtette a fejét a párnára, vigyorgott.

- Mindjárt jövök. – Sandro lemászott az ágyról, sikerült majdnem hasra vágódnia a síkosítós flakonon, amin Jake még akkor is nevetett, amikor visszajött a laptoppal. – Nem vicces! – fenyegette meg az ujjaival.

- Mutasd már!

- Csukd be a szemed!

- Ne csináld!

- Gyerünk! – Sandro az ágy háttámlájának döntötte a hátát, az ölébe tette a gépet. Jake mellé helyezkedett, a vállára ejtette a fejét, de engedelmesen lehunyta a szemét.

- Aggódhatok?

- Miért?

- Az ajándék miatt.

- Nem kell. Szerintem tetszeni fog.

- Aggódom.

Sandro fojtottan kuncogott.

- Most már idenézhetsz.

Jake kinyitotta a szemét. Pislogott egyet, kettőt, de a harmadik után is azt látta, amit elsőre.

- Nem – közölte határozottan a szexshop fejléce láttán.

- Miért?

- Nem is tudom…

- Figyelj, mindened megvan. Ha nő lennél, egy csomó mindent tudnék adni, de férfiként nincs kencékre, parfümre, ékszerekre, meg ilyesmire szükséged, ezért találtam ki ezt.

- Miért, erre szerinted szükségem van? – hitetlenkedett Jake.

Sandro huncutul mosolygott, akár egy kisgyerek.

- Szívesen látnám a reakciódat…

- És rózsaszín masnival átkötött dobozban akarod átadni?

- Ha úgy szeretnéd, akkor igen.

Jake pfújolt, Sandro most már határozottan vigyorgott.

- Igazából arra gondoltam, hogy levágok egy sztriptízt, és úgy kapod meg.

Jake-ből kitört a nevetés.

- Őrült vagy! – jelentette ki.

- Csak egy kicsit. De így szeretsz, nem igaz? – Sandro odahajolt, hogy megcsókolja. Jake felsóhajtott.

- Ez a te nagy szerencséd. – Megnyalta az ajkát, és a monitorra mutatott. – Akkor vehetsz ilyet a szülinapomra, ha magadnak is veszel egyet.

Sandro szeme kerekre tágult.

- Soha nem mondtad, hogy szeretnél felül lenni… - ráncolta a homlokát.

- Néha elkap a késztetés, de túl jó vagy abban, amit csinálsz.

- Tényleg?

- Bizony. Ezért nem akarok ilyesmit szülinapomra, sem karácsonyra, sem semmikor.

- Az enyémet akarod?

Jake elkezdte elhúzni a férfi öléből a laptopot.

- Pontosan. A sztriptíz viszont jöhet – mormolta Sandro ajkára, nem mondta, hogy ő is ilyesmi meglepetéssel készült az első szabadnapjukra, csak éppen minden rosszul sült el. Mindegy, majd legközelebb, gondolta, miközben megpróbálta oda sem nézve az éjjeliszekrényre tenni a gépet. Ennek persze az lett a következménye, hogy a laptop megbillent, egyszerre kaptak utána, Jake majdnem leesett, fejjel lefelé lógott le az ágyról, Sandro pedig végigterült rajta. Nevetve próbáltak levegőhöz jutni. Sandro inkább letette a gépet a szőnyegre, és remélte, hogy egyikük sem fog rálépni. Jake beletúrt a hajába.

- Megnőtt a hajad.

- Zavar?

- Engem nem, de valamikor beiktathatunk egy fodrászt, ha gondolod.

- Ráér. – Sandrót nem érdekelte a haja, sokkal inkább Jake karcsú teste, amely tökéletesen illeszkedett a karjaiba. – Gyere feljebb, az összes vér a fejedbe száll.

- Jelenleg az összes vérem egy helyen van, és az nem a fejem.

Sandro is érezte ezt, a vágy megbizsergette a bőrét. Jake háta alá nyúlt, és feljebb rántotta, pontosan maga alá. A mosolyuk lassan elhalványult. Sandro a feje mellé könyökölt, és elmerült az ajka élvezetében. Imádott a férfival csókolózni, magába inni az ízét, hagyni, hogy a nyelvük egymáson csúszkáljon, felkorbácsolja a vágyukat.

Beletúrt a hajába, ahogy Jake az előbb az övébe, majd az ajka tovább siklott a fülére, le a nyakán, érezte a hevesen verő pulzust a nyelve alatt. A mellkasa sima volt, az apró mellbimbók kemények voltak és érzékenyek. A bordák alatt vadul dobogott érte, miatta Jake szíve, hosszan időzött itt.   

A csípőcsont a kedvelt helye volt, Jake ilyenkor már reszketve vonaglott, minden érintésére megrezzent az ajka, a keze alatt. A hasán ingerlően lassan haladt lefelé, élvezettel hallgatta el-elakadó lélegzetét. Kihagyta a keményen ágaskodó vesszejét, áttért a belső combok puha bőrére, Jake hátrafeszített testtel nyögött fel, a haja kócos volt, igazából neki sem ártott volna egy fodrász, de Sandro nem bánta, hogy a sötét tincsek glóriaként ölelték körbe az arcát a hófehér lepedőn.   

Tovább haladt lefelé, a térdhajlat meglepően érzékenynek bizonyult, ahogy a boka és a lábujjak köze is. A férfit nézte közben, a kipirult arcot, a kába tekintetet, az elnyílt ajkakat, és lassan elindult visszafelé a testén. Ezúttal megállt az ágyékánál, a lehelete érte a vessző csúcsát, Jake ujjai megmarkolták a lepedőt. Valójában egyáltalán nem volt ellene, hogy kipróbálják fordított helyzetben a dolgot, szerette Jake-t, és amíg vele lehetett, nem érdekelte, melyikük van felül. Ez ott lehetett a szemében is, mert Jake reszkető sóhajjal rámosolygott.

- A türelmem fogytán van.

Sandro nem válaszolt, nem bízott a hangszálaiban, helyette csókot nyomott a férfi merevedésének csúcsára. Jake mosolya azonnal eltűnt, a tekintetében türelmetlen vágy ült tort, és gyönyörű volt. Pontosan tudta azonban, hogy akkor a leggyönyörűbb, amikor önuralmát elveszítve kiabálja a nevét…

Végighúzta a nyelvét a vessző teljes hosszán, egy kis nyál folyt végig rajta, az ujjával követte. Jake még ki volt tágulva az előző szeretkezés után, ettől függetlenül magához húzta a síkosítót. A vállára húzta a férfi lábát, a szájába vette, nyalta, szívta, Jake nyöszörögve remegett. Síkos ujjakkal hatolt belé, masszírozta, kényeztette belülről.

- Sandro… - Jake rekedt hangjára felnézett. A férfi durván belemarkolt a hajába, és magára rántotta. Az ajkára tapadt, és olyan erővel markolta meg a merevedését, hogy felszisszent. Tapogatózni kezdett az óvszer után, Jake közben hozzádörzsölte magát, a nyelvük szabályosan csatát vívott, a levegő pedig egyre fogyott körülöttük.   

Az óvszer elszakadt, amikor húzta fel, legszívesebben felrobbant volna a méregtől.

- Sandro?

- Elszakadt. Pillanat, van még, csak… - Sandro torkából nyögés szakadt fel, az a mély hosszú fajta, amitől Jake mindig az orgazmus szélére sodródott. Az ok egyszerű volt, Jake éppen önmagát simogatta a vesszejével, s közben a golyóit masszírozta.  

- Siess!

- Engedj el, kérlek, kérlek, különben… - Sandro végre elérte a másik óvszert. Soha ilyen gyorsan nem húzta még fel. Jake beleharapott az ajkába, ahogy hozzáhajolt. Büntetésből egyetlen lökéssel hatolt belé, egészen mélyre, teljesen kitöltve. Egyszerre nyögtek fel, Sandro lihegve próbált levegőhöz jutni, lassítani, nem akarta még véletlenül sem megsebezni a férfit, de aztán Jake keményen megmarkolta a fenekét, a nyelve határozottan a szájába nyomult, és már el is felejtette, mit akart.

A férfira borult, felhúzta a lábait a vállára, és miközben csókolta, újra s újra elmerült benne. Imádta ezt az érzést, legszívesebben a nap huszonnégy órájában benne lett volna, kitöltve, hagyva, hogy forrósága kínozza, s végül kéjes gyönyört hozzon el a számára. Mint mindig, mint most is…

Jake testét hídba vonta a gyönyör, önmagán uralkodni képtelenül vonaglott, ajkáról a férfi neve szakadt fel rekedten. Orrában érezte a férfi illatát, bőrén a bőrét, ajkán az ízét, a teste mélyén a forróságát, amitől lüktetett és élt minden sejtje. Moccanni sem tudott a kielégültségtől, Sandro a nyakába fúrta az arcát, hangosan zihált, az izzadtsága végigfolyt a bőrén, de még ez is érzéki és gyönyörteli volt.

- Szeretlek! – hallotta fojtottan, mire elmosolyodott. Nagy nehezen felemelte a kezét, és végigsimított a férfi hátán. A szeme sarkából mozgást észlelt, az érzékei azonnal működésbe léptek, az izmai védekezésre készen feszültek meg. Sandro is felkapta a fejét, majd a szeme tágra nyílt.

- Anya?

Theresa döbbenten bámult rájuk. Mögötte ott állt Gianni, ő is ugyanúgy odafagyott a küszöbre, mint a felesége.

- Ti mit kerestek itt? – Sandro magukra rántotta a plédet, ami takaróul szolgált. Jake érezte, hogy ég az arca, soha nem érezte magát ennyire megalázottnak. Sandróval való együttléte a legbensőbb magánügyei közé tartozott, és ez a helyzet most kicsit kibillentette az egyensúlyából. Bizonytalanul keresett menedéket a férfi háta mögött.

- Nem vettétek fel a telefont. Kerestelek titeket bent is, de Tom azt mondta, amióta szabadságra mentetek, nem hallott rólatok. Aggódtam, ezért idejöttünk. A kocsitok itt áll a ház előtt, de hiába csöngettünk. Bejöttünk a kulcsommal, és… Oh, Istenem! – Theresa tántorogva kibotorkált.

- Anya…

Gianni lesütött szemmel állt, vagy nem akarta őket még jobban zavarba hozni, vagy zavarta a jelenet, aminek tanúja volt. Netán mindkettő igaz volt, hiszen melyik apa örülne, ha pont akkor toppanna be a fiához, amikor az éppen egy férfival szeretkezik?!

- Jobb lesz, ha ezt most megbeszéljük – mondta csendesen. – Vegyetek fel valamit, és gyertek ki a nappaliba. – Betette a szobaajtót maga után.

Jake és Sandro tehetetlenül bámult egymásra. Jake körbenézett, mindenhol a ruháik hevertek, síkosító, használt és még bontatlan óvszerek. Az ágy össze volt túrva, s ők maguk sem álltak a helyzet magaslatán.

- Miért pont most kellett idejönniük? – Sandro a szemét dörzsölte.

Jake a fejét ingatta, és kicsúszott a takaró alól. Lábával óvatosan arrébb tolta a laptopot, és felkelt. Szótlanul összeszedte a ruháikat, Sandrónak odadobta a sajátját. Szeretett volna lezuhanyozni, de ez képtelenség volt, nem akarta sokáig váratni Theresáékat. Sandro megölelte, mielőtt kiléptek az ajtón, és ettől sokkal jobban érezte magát.

Theresa és Gianni a kanapén ültek, Theresa a szemét törölgette, látszott, hogy nagyon kiborult. A férje arcán nem látszott érzelem, de Sandro tudta, hogy az apja mindig ilyen, ha valami nagy lelki megrázkódtatás éri.

Leültek velük szembe, Jake összekulcsolta a kezét, de a könyöke hozzáért Sandróéhoz. Pontosan tudta, hogy a férfi akkor a legfogékonyabb mások negatív érzelmeire, ha ideges, és most az volt, az ujjai fehérek voltak, olyan erővel szorította össze a két kezét.

- Aggódtunk miattad, és erre ez fogad… - Theresa apró, mély levegőket vett, hogy tudjon beszélni.

- Sajnálom, anya, de nem számítottunk arra, hogy jöttök.

- Ez akkor sem mentség arra, amit műveltetek…

Sandro mély levegőt vett, lassan kifújta. Remegett a karjában egy izom, Jake rátette a kezét, hogy valamennyire megnyugtassa. Nem volt hatásos a dolog, mert Sandro hangjában egy vulkán fortyogott, amikor megszólalt.

- Már megmondtuk, anya, hogy együtt vagyunk! Szeretjük egymást, és abba a szeretkezés is beletartozik.

- Ez akkor sem normális. Hogyan lesz így családod, unokám?

- Elég volt! – Sandro nagyot csapott a dohányzóasztalra, mindenki összerándult. Az anyja riadtan kapkodott levegő után. – Hogyan lehetsz ennyire önző? Egyfolytában azt ismételgeted, hogy ez nem normális, meg hogy így nem lesz unokád, de a francba, anya, érdekel téged egyáltalán, hogy én mit érzek? – ütött a mellkasára. – Anya, ha Jake nem lenne, beleőrülnék a látottakba, abba, hogy mások mocskos emlékeiben és vágyaiban járok-kelek! Ez már önmagában nem normális, hogyan várod el, hogy mégis normális életet éljek? És egyáltalán mi számít normálisnak? Az, hogy összejövök egy lánnyal, aki életem szerelme lesz majd, lesz öt gyerekünk, és boldogan élünk, míg meg nem halunk? Anya, én erre képtelen vagyok!

- A lövés előtt…

- Anya, mikor fogadod el végre, hogy már soha nem leszek olyan, mint előtte? – Sandro hangja elcsuklott. – Azt hiszed, én nem szeretnék átlagos életet élni? Nem látni azokat a dolgokat? De nem megy, anya! – Sandro egész testében reszketett, a könnyek végigfolytak az arcán, pedig azóta nem sírt, hogy kiderült a képessége. – Én már soha nem leszek átlagos, normális, és ha mégis történne valami csoda, Jake-t akkor sem hagynám el, mert szeretem! Én őt szeretem! – A szájára szorította a kezét, a szavak fojtottan buktak elő belőle. – Nagyon szeretlek titeket, anya, és nem értem, miért akarod, hogy választanom kelljen?! Miért nem fogadod el végre, hogy én így vagyok boldog?

- Fiam…

Sandro a fejét rázta, felpattant, és berohant a hálószobába, az ajtó hangosan becsapódott mögötte. Jake már ugrott volna, hogy kövesse, de Theresa hangja megállította.

- Milyen boldogság ez? Azzal a képességgel és egy férfival, oh, Istenem!

Jake nagyot nyelt, érezte, ahogy a düh végigáramlik az erein.

- Ritkán érzek késztetést, hogy megüssek egy nőt, de most ezt érzem – szűrte a fogai között.

Gianni azonnal megfeszült, ugrásra készen, hogy megvédje a feleségét. Theresa szeme kerekre tágult.

- Hogy merészeled…!

- Én megértem, hogy anyaként aggódsz Sandróért, de talán végre be kellene látnod, hogy igaza van. Bármit teszel is, ő akkor is velem fogja leélni az életét. És ahelyett, hogy azért imádkozol, tüntessen el mellőle az Úr, azért kellene könyörögnöd, hogy mindig mellette legyek, különben egyszer beleőrül a látottakba, és nem lesz senki, aki visszahozza onnan. És ha most megbocsátotok…

- Legalább pár percet adj neki egyedül! – Gianni most szólalt meg először.

Jake hosszan nézett rá, a vonásai lassan megkeményedtek.

- Egyszer hagytam neki időt, és majdnem elveszítettem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy tekintettel legyek az érzéseire. Az ő érdekében. – Úgy érezte, szétrobban a feje, amikor elindult a hálószoba felé. Elege volt az egészből. Ő csak Sandrót akarta, miért nem volt képes a Fernandi család ezt megérteni?! – Sandro? – Halkan benyitott, próbálta kivenni a férfi körvonalait az ágyon, aztán mire felfogta, hogy csak az összegyűrt takarót látja, már ugrott is hátra. A lámpa épp egy centivel kerülte el a fejét. Nekizuhant a falnak, de arrébb is gurult, miután a férfi követte a magasra emelt lámpával. – Sandro! Én vagyok az, Jake! Sandro, hallasz?!

- Jézusom! – Gianni és Theresa felugrottak a kanapéról. A férfi már lépett is volna, hogy segítsen, de Jake ráüvöltött.

- Azonnal vidd ki innét Theresát!

- Az anyja vagyok, engem nem bántana!

Jake épp azon volt, hogy megszerezze Sandrótól a lámpát, birkózni kezdtek, Jake megcsúszott a szőnyegen, elvágódtak. Pár másodpercig színes pöttyök ugráltak a szeme előtt, épp időben rántotta félre a fejét Sandro ütése elől.

- Sandro! Én vagyok az, Jake! Gyere vissza! – Sikerült lefognia a férfi kezét, átfordultak, leszorította a padlóra. – Gyere vissza hozzám! – kérlelte, miközben próbálta megfékezni. Nem tudta, kinél jár éppen a férfi, de az biztos volt, hogy feneketlen gyűlölet munkált benne. – Sandro, szeretlek! – Megbicsaklott a hangja, Sandro egyik keze kiszabadult, a bordáit ért ütéstől csillagokat látott, de ez sem tudta rákényszeríteni, hogy elengedje. – Kérlek! – A füléhez szorította a száját. – Szeretlek, gyere vissza hozzám! Nincs semmi baj, csak gyere vissza, kérlek! – A rövid körmök végigkaristolták a nyakát, könny szökött tőle a szemébe.

A változás lassan érkezett, Jake izmai már remegtek a megterheléstől. Égett a nyakán a karmolás, sajgott időközben felszakadt ajka, lüktetett a bordája, és a kétségbeesett könyörgéstől, hogy a férfi térjen végre magához, teljesen berekedt.

- Jake? – Sandro hangja erőtlen volt, bizonytalan, úgy hallatszott, menten elsírja magát. Jake megtette helyette, pedig ő aztán tényleg nem volt a sírós fajta. A férfi mellkasára hajtotta a fejét, és nyelte a könnyeit.

- Ilyet ne csinálj többet! – kérte.

- Fiam? – Gianni és Theresa a falhoz lapulva álltak, egymást átkarolva. Még soha nem látták ilyennek Sandrót, Jake gondoskodott róla, hogy még véletlenül se kapcsoljon át, ha náluk vannak. Nagy ritkán, ha mégis megtörtént, elég gyorsan mellette termett ahhoz, nehogy ilyesmi történjen. Most pár perc is elég volt, hogy Sandro átkapcsoljon, és pusztítani kezdjen maga körül, még Jake-t sem kímélve, ki tudja, mit művelt volna a szüleivel.

Sandro feléjük fordította a fejét, az izzadtság végigfolyt az arcán, olyan volt, mintha sírt volna. Lassan átkarolta Jake vállát, gyengéden simogatni kezdte a haját.

- Menjetek el! – mondta kimerülten. – Kérlek!

- Fiam, hadd segítsünk!

- Hát, nem értitek? Nem tudtok… - Sandro tehetetlenül ingatta a fejét.

- Drágám, gyere, menjünk haza! – Gianni odabólintott a fiának, és Theresa tiltakozásával mit sem törődve, kivonszolta a lakásból. – Estére felhívlak, hogy tudjam, jól vagytok – mondta az ajtóból visszaszólva.

Csend borult a lakásra. Jake végighasalt a férfin, belefúrta az ujjait a hajába.

- És ez még csak a szabadságunk második napja – mormolta sokkal később, miután összeszedték magukat egy kicsit.

- Mi lenne, ha elutaznánk?

- Hová?

- Meglátogathatnánk a fiadat. Szeretném megismerni.

- Ismered. Többet beszélsz vele Skype-on, mint én.

- Személyesen, te lökött.

Jake fáradtan elmosolyodott, felemelte a fejét.

- És neki hogyan mondjuk el, hogy együtt vagyunk?

- Már tudja.

Jake arca megnyúlt.

- Tudja?

- A fiad ugyanolyan szemfüles, mint Chiara.

Jake ezen csak nevetett, aztán lassan elkomolyodott.

- Tényleg ne csinálj ilyet többet!

- Sajnálom! – Sandro aggódva megsimogatta a száját, majd a homlokát ráncolta a karmolások láttán. – Ezt én csináltam?

- Igen. Majdnem lecsaptál a lámpával, és lehet, hogy megrepedt az egyik bordám.

- A francba, és ezt csak így mondod?! – Sandro belesápadt a hallottakba. – Segítek felkelni, és elmegyünk a kórházba!

- Csudákat! – Jake szelíden mosolygott. Óvatosan lehengeredett a férfiról, és sziszegve elhelyezkedett mellette a padlón. – Lefekszünk aludni, és reggelre kutya bajom sem lesz. Utána eszünk, összepakolunk, felülünk az első járatra, ami indul Vancouverbe, és csak akkor jövünk haza, amikor dolgozni kell. A családodat addig látni sem akarom.

- Ne haragudj!

- Nem rád haragszom, hanem anyádra – jelentette ki kertelés nélkül Jake.

- Szerinted megbékél?

- Úgy vettem észre, ha apádon múlik, akkor igen. De ezt tényleg várjuk meg az ország túlfelében, jó?

Sandro bár még mindig nagyon sápadt volt, mosolyogva feléje fordult.

- Jó.

Jake elkomorodott.

- Merre jártál?

- Az orchidea illatú nőnél. Ha visszajöttünk, úgy hiszem, több időt kell neki szentelnünk.

- Mennyit tudsz róla?

Sandro felsóhajtott.

- Mindent.

- Akkor tényleg előre kell venni a listánkon. Viszont így könnyebben kiderítjük, kicsoda.

- Találkoztunk már vele.

- Mi? Hol? – Jake a homlokát ráncolta.

- Anyámnál. Őt szánta jövendőbelimül.

Jake hirtelen ült fel, a fájdalomtól képtelen volt egy szót is kinyögni. Percekbe telt el, mire megszólalt.

- Daphne?!

- Igen.

Jake a bordáira szorította a kezét.

- Mit csinált?

- Ha anyám tudná, miféle hobbinak hódol, biztos, hogy jobban átgondolta volna, kit akar feleségül vetetni velem – sóhajtotta Sandro, és ő is felült.

Egymást támogatva álltak fel, és botorkáltak át a hálószobába. Addig Sandro elmesélte, miket látott, Jake-t még a hideg veríték is kiverte, ha arra gondolt, hogy Sandro és Daphne…

- Nem kellene előbb elkapnunk? – kérdezte aggódva.

- Nem megy sehová. Most éppen dúl-fúl, mint érzékelhetted. Én lettem volna a következő áldozata, és pipa rád, amiért elhalásztál az orra elől.

- Hol a francban van a telefonom? – Jake már kapcsolta is be a mobilját. Sandro szelíd erőszakkal elszedte tőle.

- Megegyeztünk, hogy egy hétig rá se nézünk.

- Akkor még nem volt szó semmiféle orchidea illatú nőről! – morogta Jake.  

- Jake! – Sandro megállt előtte, két tenyere közé fogta a férfi arcát. – Szeretlek!

- Hülye olasz! Miért kell ezt napjában ötvenszer közölnöd? – Jake elvörösödött.

Sandro vigyorgott, és válasz helyett inkább megcsókolta. Jake sziszegett az ajka miatt, aztán a nyaka miatt, végül a bordái miatt, de nem lökte el magától. Gyengéden ölelték egymást, Sandro sápadt arcába lassan visszatért az élet, Jake minden fájdalma ellenére simult bele a karjaiba.

Sandro arra gondolt, az anyja az ellenkezésével pont azt érte el, hogy még közelebb kerültek egymáshoz. S bár valószínűleg hosszú időnek kell eltelnie, mire elfogadják kettejük szerelmét, de addig is ott vannak egymásnak, és amíg ez így van, addig szép az élet.

 

 

Vége