Áldott-átkozott szerelem

            A nap narancsszínűvé festette az ég alját. Lassan közeledett az éjszaka. A táj szürke csendjét a távolban felváltotta a lovak patájának dübörgése. Por szállt fel mögöttük. A két lovas, akik az állatokat terelték, szálegyenesen tartották magukat a nyeregben. Kalapjukat mélyen a szemükre húzták, arcuk mozdulatlan volt. Egyikük azonban hangosan felkurjantott, amikor felérve egy dombtetőre kis tó és egy kivilágított ház bukkant fel előttük.

Walt Scott ajkán futó mosoly jelent meg, ahogy meghallotta a barátja hangját. Egy pillanatra mindketten megállították a lovaikat. A ház nappal beleolvadt a szürke tájba, amely csak eső idején zöldült ki. Walt felpillantott az égre, ahol kósza felhők úsztak. Vágyta már az esőt, hogy egy kis időre enyhítse a hőséget.

- Remélem, Mrs. Barnard sütött valamit – sóhajtott fel mellette legjobb barátja, Harlan Carlton.

Walt nem válaszolt. Felesleges lett volna, hiszen mindketten tudták, hogy az asszony imádja Harlant, és valószínűleg a kedvenceit készítette. Megindultak lefelé. Bár Walt nem mutatta, legalább annyira örült, hogy végre hazaértek, mint barátja. Leterelték a lovakat a dombon. A karámoknál már két fiú várta őket. Innentől ők foglalkoznak majd velük. Walt lecsúszott a nyeregből, és odanyújtotta az egyiknek a kantárszárat. 

- Már kezdtünk aggódni. – Timmy Mrs. Barnard legkisebb fia volt. Nyurga, huncut mosolyú fiú, akit mindenki imádott.

- Sajnálom.

- Kerülnünk kellett, mert volt némi kőomlás a szurdoknál – lépett oda hozzájuk Harlan. – Menjünk be! Remélem, kész van a vacsora.

- Te mindig csak a hasadra gondolsz – jegyezte meg a verandáról egy sötétbe burkolózott alak. Walt a hangjából megállapította, hogy mosolyog. Quinn igazság szerint majdnem mindig mosolygott, kobaltkék szeme pedig ragyogott.

- Quinn! – Harlan két nagy ugrással fent termett a lépcsőn, és megölelte a férfit.

Walt egy kicsit irigyelte a barátját, amiért képes volt a lelkes érzelemnyilvánításra. Egy kéz érintette a vállát. Hátranézett. Xavier kedvesen ráhunyorított.

- Minden rendben?

- Igen. Megnézed őket?

- Majd holnap. Megbízom bennetek.

Quinn átkarolta Harlan vállát.

- Mrs. Barnard már előkészítette a fürdővizeteket.

- Van sütemény is? – kapta fel a fejét Harlan.

- Neked ne sütne? – vigyorgott rá Quinn. – Menjünk be!

Walt követte őket be a házba. Felballagott az emeletre, tiszta ruhát vett elő, míg Harlan megpróbált kicsikarni pár falatot vacsora előtt a süteményből Mrs. Barnardtól. Rosszkedvűen megállt a szoba közepén, amit Harlannal osztott meg kiskora óta. Mindig magányosnak és kívülállónak érezte magát, ha érzelmekről volt szó. Ő is örült, hogy itthon van, de Harlannal ellentétben nehezen mutatta ki az örömét. Nem volt képes megölelni csak úgy senkit. Még Quinnéket sem, pedig őket nagyon szerette.

Nesztelenül visszasétált a földszintre, és a fürdőszobában ledobálta magáról a ruháit. Jóleső morgással csúszott bele a kádba, és a szélének döntötte a tarkóját. Lassan tizenegy éve élt a Xavier birtokon. A gyerekkorát egy távoli nagyvárosban töltötte. Az anyjára nem is emlékezett. Az apja ivott, és elkártyázta minden pénzüket. Egyik este csalt, és kártyapartnere ezt nem vette jó néven. Walt egy sikátorban talált rá. Onnantól egymaga próbált boldogulni. Nem voltak szép emlékei erről az időszakból. Majdnem meghalt, mert megbetegedett. Ekkor bukkant rá egy szőke kisfiú. Ugyanolyan kosztól maszatos volt, mint ő, de sokkal talpraesettebbnek bizonyult. Walt elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy Harlan hogyan próbálta belédiktálni a vizet, a lopott almát, amit falatonként adott a szájába. Attól a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettek egymástól. Ám Harlan véletlenül egy ló elé került, és ha nincs Quinn, talán meg is halt volna. Megborzongott, ahogy eszébe jutott a jelenet.

- Tudtam, hogy itt vagy! – robbant be hozzá ugyanebben a pillanatban Harlan. Egy darab süteményt tartott a kezében. – Ezt neked hoztam.

- Tudod, hogy utálom, amikor fürdés közben zavarsz.

Harlan ráöltötte a nyelvét.

- Úgy csinálsz, mintha még nem láttam volna. – A kád szélére ült. – Tessék. – Odanyomta a szájához a süteményt.

- Nem kérem.

- Ne csináld! Neked is ez a kedvenced!

Walt nem mondta, hogy csak azért, mert Harlan imádja.

- Most nem kell. Inkább engedj kiszállni.

Harlan szeme összeszűkült. Szép mohazöld tekintete volt, ami most elfelhősödött.

- Azért nem kéred, mert Mrs. Barnard nekem sütötte?

- Nem azért. – Walt felállt, és kilépett a padlóra. Magas, vékony alakja csupa csont és bőr volt. Szikár izomzata áttetszett barna bőrén. Megtörölközött, és közben igyekezett figyelmen kívül hagyni a barátját, aki éles pillantással méregette.

- Mi a bajod?

- Semmi.

- Azt hittem, örülsz, hogy végre itthon vagyunk.

- Örülök is. – Walt igyekezett nem kapkodva öltözni.

- Látom, mennyire – morogta Harlan, és a szájába tömte a süteményt. Tele szájjal próbált beszélni, mire lesújtó pillantást vetett rá.

- Fürödj meg! Hoztam le neked is ruhát.

- Kösz. – Harlan azonnal neki is állt vetkőzni. Walt elfordította a tekintetét, majd némán kiballagott a szobából.

Beköszönt Mrs. Barnardhoz, aki rámosolygott. Lánya elpirult, amikor meglátta. Walt erre azonnal kimentette magát. Tudta, hogy tetszik Sarahnak, de nem tudott mit kezdeni a dologgal. Kisétált a verandára. Nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, és a karámban keringő lovakat hallgatta, amelyeket elrejtett a lassan mindent bekebelező éjszaka.

- Minden rendben? – Quinn hangjára megfordult.

A férfi lassú, enyhén bicegő léptekkel feléje indult. Sántítását csak akkor lehetett észrevenni, ha fáradtabb volt. Akkor sérült meg, amikor Harlant megmentette.

- Igen. Fáj?

Quinn megdörzsölte a combját.

- Kicsit. – Megállt mellette. A lovak felé pillantott. – Nagyon szépek. Jó választás volt mindegyik.

- Igen.

Walt fejében ezernyi kérdés kavargott, de soha nem volt elég bátorsága, hogy fel is tegye őket. Felsóhajtott.

- Összevesztetek? – Quinn nekidőlt a korlátnak.

- Nem.

- Akkor mi a baj?

Walt megrázta a fejét. Nem válaszolt. Quinn aggódva nézett rá, de végül csak megveregette a vállát, és magára hagyta. Walt kelletlenül gondolt arra, hogy Harlant biztos megölelte volna. A hajába túrt. Nem volt féltékeny. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy bárki gondolta volna. Inkább csak növekedett benne egy érzés, amivel nem tudott mit kezdeni. Egészen addig ácsorgott a verandán, míg nem hívták a vacsorához.

Az ebédlőben ettek. Mrs. Barnard annak örömére, hogy a fiúk hazajöttek, porcelánnal terített. Walt leült a helyére, Harlan azonnal oldalba bökte.

- Estére kiugrunk a városba?

Walt megrázta a fejét. Nem volt kedve a lányokhoz a szalonban, és ahhoz sem, hogy asszisztáljon Harlannak, aki nagy népszerűségnek örvendett közöttük.

- Fáradt vagyok.

- Én is, de legalább felfrissülnénk – vigyorgott rá Harlan.

Walt szívébe késként hatolt valami, amit nem engedett kibontakozni. Inkább odabólintott a többieknek. Mrs. Barnardnak három gyereke volt: Sarah, a legidősebb, Nathan, a középső és Timmy, a legkisebb. Az övé volt a farm, tőle vette meg Xavier, az asszony férje ugyanis nagy adósságot csinált, amit ki kellett fizetni. Quinnék viszont felajánlották, hogy a család maradhat a házban, ha az asszony főz rájuk. Jeff és a húga árvák voltak, Mrs. Barnard lévén fogadták be őket a családba. A kislány még menni se tudott, amikor idekerültek. Most viszont felderült arccal odafutott Walthoz, amikor meglátta. Valamiért nem a mindig mókára kész Harlant tüntette ki a figyelmével, hanem a zárkózott Walt-ot.

- Hiányoztál! – nyújtotta a karját, hogy a férfi felvegye.

Walt nem igazán tudott mit kezdeni a kislány rajongásával. Most is kétségbeesetten pillantott Harlanra, aki viszont gonoszkás mosollyal elfordult tőle. Quinn megszánta, és elvette tőle a kicsit. Xavier segített behordani a vacsorát, és Harlan örömére végre nekiálltak enni. Általában ilyenkor mindenki beszélt, Harlannak volt a legnagyobb hangja. Walt azonban bármeddig elhallgatta volna…

 

            Éjszakára a házra csend borult. Walt a feje alá tette a kezét, és a plafont bámulta. Harlan végül mégsem ment be a városba, hanem nagy duzzogások közepette inkább lefeküdt aludni. A petróleumlámpa fénye kísérteties alakokat festett a falra. Harlan nagyot horkantott álmában, és a hátára fordulva lerúgta magáról a takarót. Walt kis ideig habozott, majd felkelt, és felvette a földről a plédet. Hosszan nézte az izmos alakot, az elnyílt ajkakat. Halk sóhajjal betakarta, és felvéve a nadrágját, kiosont a szobából. A lámpát égve hagyta, mert Harlan félt a sötétben.

A konyhaajtón át lépett ki a verandára, mert az nem nyikorgott. Mezítláb indult a hintaágy felé, amikor halk beszéd ütötte meg a fülét. A ház sarkánál nekidőlt a falnak, majd lassan lecsúszott a pallóra.

- Mrs. Barnard el szeretne utazni egy hónapra a rokonaihoz. Mondta neked is? – Quinn halk hangja szinte csak suttogás volt.

- Igen. Megleszünk nélküle is szerintem. A fiúk segítenek a ház körül, főzni meg mindketten tudunk.

- Jefféket is vinni akarja.

- Akkor csak mi maradunk?

- Igen.

Xavier halkan felnevetett.

- Az jó.

- Mire gondolsz?

- Arra, hogy a fiúk gyakrabban kimehetnek a városba.

Walt biztosra vette, hogy Quinn szélesen mosolyog.

- Mit forgatsz a fejedben?

- Azt, hogy jó lenne hallani a hangod éjszakánként…

- Te…

Walt nem kellett kidugnia a fejét a házfal mögül, hogy tudja, csókolóznak. Nem lepte meg a dolog. Már régóta tudott kettejükről. Egy éjszaka nem tudott aludni, és sétálni indult. Quinn sérülése miatt a két férfi két egybenyíló hálószobát birtokolt a földszinten. A verandán mászkálva hangokat hallott Quinn szobájából. Már korábban is érzékelte, hogy kettejük között valami meghitt, furcsa kapcsolat van, de egészen addig nem gondolkodott el a milyenségén. Nem volt már gyerek, Harlannak köszönhetően volt már nővel is, mégis meglepődött a látottakon. A két férfi összefonódó alakjának látványa a lepedőn sokáig nem eresztette. Egészen addig nem is érdekelte a dolog, míg egy napon szíven nem ütötte egy érzés…

- Nem tudom, hogy Walt mennyire örülne annak, ha beparancsolnánk pár napra a városba – hallotta Quinn hangját.

- Ha Harlan megy, akkor úgyis megy ő is.

- Tudom, de… valami zavarja Walt-ot.

- Honnan veszed?

- A szokottnál is merengőbb.

- Nem vesztek össze Harlannal? – Furcsa módon Xavier is mindjárt erre gondolt.

- Azt mondja, nem, és én is kétlem. Hülyeség, de szerintem Walt szerelmes.

- Kibe? Jó lenne, ha Sarah…

- Félreértesz. Harlanba.

Csend lett. Walt lélegzete elakadt.

- Úgy érted, hogy…? Nekem fel sem tűnt.

- Féltem őket, John. Harlan … nem olyan, mint mi vagyunk. Walt pedig bele fog pusztulni ebbe a viszonzatlan érzelembe. Te is tudod, milyen érzékeny…

Walt szeme tágra nyílt. Soha nem gondolta volna, hogy a két férfi érzékenynek gondolja. Hiszen soha nem mutatja ki az érzéseit, akkor hogyan lenne… Lassan az arcához nyúlt. Észre sem vette, hogy sír. Letörölte a könnyeit, és visszament a házba. Nem akart többet hallani. Fent, a szobájukban Harlan újra lerúgta magáról a takarót. Walt megállt felette. A fájdalmas vágy, amelyet hét lakat alatt őrzött, majd szétszakította a mellkasát. Végül lefeküdt, Harlan felé fordulva. A férfit nézve aludt el, de másnap reggel, amikor kinyitotta a szemét, Harlan már nem volt sehol.

Felöltözött, és leballagott a konyhába. Mrs. Barnard a kezébe nyomta a kávéját.

- Harlan kint van a lovaknál – mondta.

Walt bólintott. A bögrével a kezében kiment a karámhoz. Barátja az egyik lóval foglalkozott. Nem lepődött meg, mert már a vásárlásnál kitűnt, hogy Harlan beleszeretett a szürke ménbe. Felült a karám szélére, és a térdére támaszkodva figyelte őket. Nem ez volt az első alkalom, amikor így tett. Az egyik ilyen alkalommal vágott bele a felismerés, hogy azt szeretné, ha Harlan ugyanilyen figyelemmel forduljon felé, mint a lovak felé. Ez hülyeség is volt, hiszen a legjobb barátok voltak, és Harlan vele töltötte a legtöbb időt. De ő mégis másra vágyott. Egy meghittebb, bennsőbbségesebb viszonyra. Amiről tudta, hogy soha nem fog létrejönni kettejük között.

Harlan észrevette, mert rámosolygott, de aztán visszafordította minden figyelmét a ló felé. Általában bohóckodott, és mindig vidám volt még akkor is, amikor Quinnék előtt nem volt mit enniük. Makacs elszántság volt benne, amely nem engedte, hogy feladja akkor sem, ha kilátástalannak tűnt a helyzetük. Walt nem tudta, hogy nélküle mi lett volna vele.

Nézte, ahogy Harlan könnyedén táncol a lóval, és a vágy, akármilyen keményen küzdött is ellene, leigázta a testét. Érinteni akarta, beletúrni a hajába, követni az ujja hegyével arcának vonalát. Csókolni a mosolygós ajkakat, kicsikarni belőle vágykeltő hangokat, élvezni akarta látni… Feldúltan mély levegőt vett, majd még egyet. Leugrott a kerítésről, és nagy léptekkel a tó felé indult. Megállt a szélén, és hosszan nézte a vízfelszínen tükröződő felhőket. A vágyain megtanult uralkodni, de a szívét lassan birtokba vevő érzésen nem. Ez a vágy más volt. Több. Azt akarta, hogy a férfi csak hozzá tartozzon. Figyelni akarta, ahogy betör egy lovat, ahogy eszik, alszik, lélegzik. Hallgatni akarta a hangját. Leguggolt a víz szélén, és tükörképe szemébe nézett. Kétségbeesetten ébredt rá, hogy Quinnek igaza volt: beleszeretett Harlanba.

- Valami baj van? – Sarah hangjára megfordult. Észre sem vette a mögé osonó lányt.

- Sarah…

- Olyan szomorúnak tűnsz.

Walt erre nem tudott mit mondani. Soha nem volt a szavak embere főleg, ha egy lánnyal kellett beszélgetnie. A szalonok lánykái mások voltak, mint Sarah. Ők nem vártak nagy szavakat, nem akartak a lelkébe látni, és nem szerették volna a szívét. Ellentétben Sarah-val.

- Beteg vagy?

- Jól vagyok.

A lány egyik lábáról a másikra állt, végül elvörösödve bólintott, és minden szó nélkül elrohant. Walt úgy sejtette, hogy udvariatlan volt. Nem értett a női lélekhez. Bosszúsan visszafordult a vízhez, és legszívesebben behúzott volna saját magának. Harlan iránt érzett szerelme lassan felemésztette. A reménytelenség felőrölte az idegeit. Ha legalább megpróbálná viszonozni Sarah érzéseit, nem egyedül kellene leélnie az életét, de az hazugság lenne. Sarah nem ezt érdemelte.

- Mi történt? Sarah miért sír? – Harlan megállt mellette.

- Nem tudom.

- Ne viccelj! Mondtál neki valamit?

- Semmit.

- Walt!

- Csak annyi történt, hogy megkérdezte, hogy vagyok, én pedig azt mondtam, jól. Ennyi. Fogalmam sincs, miért sír.

- Akkor menj utána! Nem hagyhattad így elmenni!

Walt nem nézett a barátjára.

- Mikor fogod fel végre, hogy én nem vagyok olyan, mint te – szűrte a fogai között.

- Miért, én milyen vagyok?

- Nyílt.

Harlan értetlenül pislogott. Izzadt és poros volt az arca, Walt szíve mégis őrült kalapálásba kezdett a láttára.

- Ez nem igaz.

- De igen. – Walt keserűen vállat vont. – Én nem tudom olyan könnyen kimutatni az érzéseimet, mint te.

- Az érzéseidet? – Harlan szeme összeszűkült. – Ez azt jelenti, hogy kedveled Sarah-t?

- Olyan, mintha a húgom lenne, de ő… szerelmes belém. Legalábbis azt hiszem.

- Nem hiszem, hogy tévedsz. Látom, hogy néz rád. Kicsit irigyellek is, mert rám soha nem néz így.

- Ő nem egy bordélybéli nőszemély, Harlan!

- Tudom, hé, ne vágj ilyen képet! Nem gondoltam semmi rosszra!

Walt nagyot nyelt. A féltékenység marta a torkát és vörössé festette előtte a világot.

- Én csak…

- Semmi baj, Walt! – Harlan gyengéden megpaskolta a karját. – Majd túlteszi magát rajta. Mrs. Barnard mondta, hogy elutazik egy időre a rokonaihoz, és elviszi a gyerekeket is. Sarah majd ott találkozik valakivel, és te el is leszel felejtve.

Waltnak eszébe jutott a kihallgatott beszélgetés. Lehunyta a szemét. Most jött rá, hogy ha Quinn és Xavier megkérik őket, töltsenek el egy kis időt a városban, nem mondhatnak nemet, és akkor Harlan ragaszkodni fog a szalonhoz és a lányokhoz. Hányingere támadt.

- Biztos jól vagy? – Harlan megragadta a karját. – Falfehér lettél.

- Jól vagyok. Megyek, körülnézek az istállóban.

- Walt! – Harlan aggódva figyelte, ahogy elmasírozik az istálló felé, de nem ment utána. Walt ennek most kifejezetten örült. Nathan és Timmy nem kérdezett semmit, amikor nekiállt segíteni nekik lecsutakolni a lovakat. Ebédelni viszont nem ment be a házba, inkább felment a padlásra, belefeküdt a szénába. A feje alá tette a kezét, és bámulta a plafont, hallgatta a felszűrődő zajokat. A létra megnyikordulására nem mozdult.

- Egyedül akarok lenni – mondta.

- Enned kell! – Harlan egy tányérral és egy pohárral egyensúlyozott fel hozzá. Lehuppant mellé, és oldalba bökte. – Ha nem akarod, hogy aggódjunk, akkor ezt meg kell enned.

- Nem vagyok éhes. – Walt az oldalára fordult, háttal a férfinak. Tudta, hogy gyerekesen viselkedik, de nem tehetett róla. Egyre kevésbé tudta elfojtani az érzéseit, és attól félt, ha a barátja rájön, hogy szerelmes belé, az a barátságuk végét jelentené.

- Ne csináld! – Harlan szinte ráfeküdt, ahogy áthajolt a válla felett, hogy az arcába nézhessen.

- Hagyj békén, kérlek! Egyedül akarok lenni.

- Tudom, már mondtad. Miért nem mondod el, mi bánt? A legjobb barátod vagyok elvégre.

Walt megrázta a fejét.

- A francba! – Harlan hangján hallatszott, hogy az aggódásába most már düh is vegyül. – Nem fojthatsz el mindent magadba! Mondd el, mi a baj, és megbeszéljük, hogy mit tudnánk csinálni. Engedd, hogy segítsek!

- Nem tudsz.

Harlan cifrát káromkodott. Kis ideig hallgatott, Walt tudta, hogy gondolkodik. Nem is késett sokáig az első kérdés.

- Sarah miatt viselkedsz ilyen furán?

- Nem.

- Mrs. Barnard vagy a gyerekek miatt?

- Nem, dehogy.

- Quinn vagy Xavier mondott valamit? 

Walt habozott. Harlan ezt igennek vette, mert azonnal visszahajolt hozzá.

- Ezek szerint ők. Mondd el!

- Szerinted is érzékeny vagyok?

Harlan döbbenten bámult rá.

- Érzékeny?

- Igen.

- Ők mondták?

- Igen. Vagyis Quinn.

- Értem. – Harlan mögéje térdelt, és rákönyökölt a vállára, hogy a szemébe nézhessen. – Igaza volt.

- Nem!

- De igen. Ha nem lennél érzékeny, akkor nem duzzognál idefenn.

- Nem duzzogok!

- Szerintem igen. Mondtak mást is?

- Beszélgettek tegnap este. Mrs. Barnard elutazását is említették. Szeretnék, ha mi is több időt töltenénk a városban.

- Gondolom, örülnének, ha végre megnősülnénk – vigyorodott el Harlan.

Walt szívébe mintha valaki egy kést szúrt volna.

- Szerintem nem ez az oka. – Quinnék titka volt az egyetlen az érzésein kívül, amit eddig nem mondott el a barátjának.

- Nem? Akkor mi? Jah, igazad van, ők hozzászoktak a csendhez, mi meg eléggé hangosak vagyunk.

- Nem pont erre gondoltam – felelte óvatosan Walt.

Harlan élesen nézett rá.

- Te tudsz valamit, amit én nem?

- Nem. – Walt újra a szénába temette az arcát. Beszívta az illatát, amely a nyárra, a mezőre, és a nevetésre emlékeztette. Harlanra. Gyűlölte, hogy mindenről a férfi jut az eszébe.

- Mondd el! Jogom van tudni!

- Nem akarom.

- Azt hittem, barátok vagyunk!

Walt az ajkába harapott. Ez annyira tisztességtelen volt…

- Láttam őket… - kezdte akadozva.

- Quinnt és Xaviert?

- Igen.

- Általában együtt vannak, szóval ez nem lehetett nehéz – viccelődött a férfi.

- Egyik este nem tudtam aludni, és lejöttem levegőzni. A verandán sétáltam, amikor…

- Amikor?

- Résnyire nyitva volt Quinnél az ablak, és nem volt behúzva a függöny. Hangokat hallottam, és benéztem. Nem akartam semmi rosszat, csak kíváncsi voltam.

- Mit láttál?

Walt mély levegőt vett.

- Őket. Az ágyon. Együtt.

- Úgy érted, hogy… - Harlan szája tátva maradt.

- Igen.

- Lefeküdtek egymással?!

- Halkabban! – Walt gyorsan a férfi szájára szorította a tenyerét. – Nem akarom, hogy bárki megtudja! Ez… az ő magánügyük!

- De hát… mindketten férfiak! – Harlan hitetlen döbbenettel nézett rá.

- Tudom.

- Én nem vettem észre semmit.

- Tudom. Nagyon vigyáznak, nehogy bárki is észrevegye.

Harlan a fejét rázta.

- Hogy lehet együtt két férfi? Ezt nem értem.

Walt elvörösödött.

- Ne várd, hogy bármit is mondjak – nyögte ki.

Harlan a szemét összehúzva meredt rá.

- Nem sok lehetőség van – mondta, aztán elhúzta a száját. – Ez undorító!

Walt megdermedt. Úgy érezte, jég borítja el a szívét. Düh és kétségbeesés torzította el a vonásait, ahogy a felemelkedő férfi után nyúlt.

- Hogyan mondhatsz ilyet?! Quinnről és Xavierről beszélsz! – Valójában ő maga tudta a legjobban, hogy nem ez miatt borult ki.

- Nem érdekel! Te is tudod, hogy ez nem helyes!

Harlan szavai visszhangot vertek Walt lelkében. Nem helyes, nem helyes…

- De ők boldogok együtt. Hogy’ lehetne ez undorító? – suttogta.

Harlan éles szemmel méregette, aztán hirtelen felkiáltott.

- Te is!

- Mi?

- Neked is fel kellene háborodnod, de nem teszed, sőt, megvéded őket! Miért?

- Én…

- Te is olyan vagy, mint ők?!

Walt ökölbe szorította a kezét.

- Milyen? Undorító? – kérdezte keserűen.

Harlan letérdelt elé, és megragadta a vállát.

- Figyelj, ez csak valami tévedés, oké? Gondolj arra, hány lány bámul meg, ha bemész a városba. Biztos vagyok benne, hogy csak a megfelelőt kell megtalálnod, és normális leszel.

- Harlan…

- Ez bántott, igaz? – A férfi idegesen nevetett. – Semmi baj, megoldjuk. Bemegyünk a városba, és benézünk a lányokhoz, majd ők kiverik a fejedből ezt a téveszmét.

- Fejezd be! – Walt önuralma foszladozóban volt. Ellökte magától a férfit, és a fejét rázta. – Ne kezelj úgy, mintha valami beteg lennék, akit egy dugás meggyógyíthat! Mégis mi a francot képzelsz?!

- Walt, ez hülyeség!

- Nem! Hagyj békén! – Walt felállt, és megkerülve, elindult a létra felé.

Harlan visszarántotta, de megbotlott, így belezuhantak a szénába. Walt megdermedt. Harlan úgy feküdt alatta, ahogy mindig is álmodozott róla. A haja kócos volt, az arca kivörösödött a vele való vitában, a mellkasa gyors ütemben emelkedett-süllyedt. Annyira… csábító volt. És annyira… elérhetetlen. Walt sírni tudott volna a fájdalomtól, ami elöntötte. Minden erejét összeszedve feltérdelt, hogy ott hagyja. Harlan őt nézte, éles tekintettel, és ahogy megpróbált minél gyorsabban eltűnni mellőle, nehogy észrevegye testének önkéntelen reakcióját, a felismerés hirtelen felvillant az arcán.

- Te…

- Ne! – Walt elütötte a kezét. – Ne érj hozzám!

- Walt…

- Kérlek… - Walt felemelt kézzel hátrált, de nem vette észre, hogy túl közel került a padlás széléhez. Ha Harlan nem ugrik oda, és rántja vissza, lezuhant volna. Így viszont a férfi karjaiban kötött ki. Lehunyta a szemét. – Sajnálom – suttogta.

- Beszéljük meg!

Walt finoman ingatta a fejét. Ki akart bontakozni az ölelésből, barátja teste, a melegsége csak tovább kínozta. Harlan viszont nem engedte, úgy tűnt, mindenáron meg akarja beszélni a dolgot.

- Nem engedlek el, amíg nem mondod el, hogy mi folyik itt?!

- Hogyan mondjak bármit, amikor magam sem értem? – tört ki Waltból a kétségbeesett kiáltás. – Kérlek, engedj el! Kérlek…

- Te… Neked…

- Nehogy kimondd! – Walt elfordította a fejét. Az ágyéka sajgón lüktetett, merevedése látható és érezhető volt a nadrágon keresztül is, ami Harlannak is szemet szúrt.

- A pokolba, Walt! A legjobb barátod vagyok! Tartozol ennyivel!

- Nem tudok, mit mondani. Azok után semmiképp, hogy undorítónak neveztél.

- Nem neveztelek annak, csak azt, ahogy… na, érted. Ez… nem helyes, azt hiszem. Nőkkel rendben van, de hogy két férfi… az a hitünk ellen való.

- Milyen vallásos lettél hirtelen! – Walt szeme felpattant. – Akkor persze nem mondod ezt, amikor a lányok szétteszik neked a lábukat!

- Te is tudod, hogy a kettő nem ugyanaz!

- Valóban? – Walt dühe fellobbant. Olyan erővel lökte el magától a férfit, hogy Harlan hanyatt esett, bele a szénába. Onnan bámult fel rá elképedten. – Quinn és Xavier szeretik egymást, talán mélyebben és őszintébben, mint azok a nők és férfiak, akik Isten színe előtt egybekelnek. Jobban, mint az a férfi, aki a hozományáért vesz el egy lányt. S jobban tisztelik egymást, mint az a férfi, aki pénzt ad a bordélyban egy lánynak egy pillanatnyi kielégülésért. Hányingerem van tőled, meg azoktól a nőszemélyektől ott a városban!

- Te is elmész Ginával! Ne legyél képmutató!

- Megkérdezheted Ginát, egyetlen egyszer feküdtem le vele! Akkor, az első alkalommal. Rosszul voltam az egésztől! Undorodtam magamtól, tőle és tőled!

- Nem mondtál semmit!

- Miért nem fogod fel végre, hogy én nem vagyok olyan, mint te?!

- Valóban. Neked a legjobb barátodra áll fel a farkad! – üvöltött vissza Harlan.

- Igen, és ha tudni akarod, rólad álmodozom éjszaka, amikor kiverem magamnak!

Harlan elvörösödött. Felállt, lesöpörte magáról a szénát, és két nagy lépéssel ott termett előtte.

- Úgy? Legalább nem Quinnről vagy Xavierről… - mondta gúnyosan.

Walt elsápadt.

- Soha nem…

- Akkor csak rólam? Milyen megtisztelő!

- Ne beszélj így!

- Miért? Mit mondjak? Hogy örülök, amiért a legjobb barátomnak feláll tőlem? – Harlan beletúrt a hajába. – Azt hiszem, jobb lesz, ha egy ideig nem beszélünk.

- Ne csináld ezt…

- Akkor mit? – Harlan ugyanolyan tehetetlenül nézett vissza rá, ahogy ő bámult a férfira.

- Ne! – Walt az ajkába harapott, de ökölbe szorított kézzel mégis hagyta, hogy Harlan elmenjen mellette. Nem rántotta vissza, hagyta lemászni a létrán.

Nem bírták el a lábai, ezért szinte lerogyott a szénára. A mellkasára szorította a tenyerét, a fájdalomtól nem kapott levegőt, a visszafojtott sírástól elszorult a torka, az elfojtott könnyek bármennyire igyekezett, végigfolytak az arcán. Az futott át a gondolatain, hogy a viszonzatlan szerelembe vajon bele lehet halni?

 

            A vacsoránál azonnal feltűnt, hogy Walt és Harlan kerüli egymás társaságát. Walt a szokásosnál is komorabb volt, a szeme pedig vörös. Harlan, akinek általában be nem állt a szája, most szótlanul és kedvetlenül piszkálta a vacsorát.

- Összevesztetek, fiúk? – Mrs. Barnard aggódva simogatta meg Harlan haját.

- Semmi baj.

- De hát egymásra sem néztek!

- Nincs semmi baj, Mrs. Barnard! – Harlan igyekezett mosolyogni. – Ma aludhatnék Nathannél?

- Hát, persze, de…

- Nem kell, ma az istállóban alszom! – szólt közbe Walt keserűen, majd eltolta maga elől a tányért, és felállt. – Ha megbocsátotok… - Nagy léptekkel kiment, a fejébe csapta a kalapját.

- Harlan… - Quinn értetlenül nézett a férfira. – Mi történt?

- Semmi közötök hozzá! – Harlan váratlanul dühösen felugrott, és kiviharzott. Dübörgött a lépcső, ahogy felviharzott az emeletre.

- Mégis mit gondol magáról ez a gyerek? – Xavier szeme elsötétült.

- Nyugodj meg! Biztos összevesztek. Úgyis kibékülnek, a legjobb barátok.

Valamiért senki nem hitte, hogy ez meg fog történni. Másnap reggel Sarah megpróbált beszélni Walttal, de a férfi felült a lovára, és estig a színét sem látták. Quinn bekopogott Harlanhoz, aki viszont az ágyból nem volt hajlandó felkelni, de a férfi látni sem akarta.

- Nem tudom, mi folyik itt! – Quinn a mellkasán összefont karral állt meg a verandán Xavier mellett.

- Nem lehet, hogy… - Xavier elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Mi van, ha igazad volt, és Walt szerelmes Harlanba?

- És Harlan rájött?

- Nincs más ötletem.

Quinn szomorúan felsóhajtott. Xavier gyengéden megsimogatta az arcát, mielőtt visszament volna a lovakhoz.

Néma csendben teltek a napok. Mrs. Barnard elkezdett készülődni az útra, Sarah sokat sírt, láthatóan nem akarta itt hagyni a birtokot. Walt általában egész napra eltűnt, Harlan pedig alig mozdult ki a szobájából. Quinn és Xavier próbált beszélni mindkettejükkel, de mindketten csak a fejüket rázták, és hallgattak.

Mrs. Barnard és a gyerekek elutazásának napján azonban kénytelen-kelletlen megjelentek. Igaz, hogy tartották a két lépés távolságot, de már az is haladás volt, hogy kibírták egymás társaságában. Harlan megölelt mindenkit. Walt csak biccentett, Sarah-ra szomorúan rámosolygott. A család alig ült fel a postakocsira, már ott sem volt.

- Jössz haza? – Quinn megbökte Harlan karját, mire a férfi összerezzent.

- Nem, benézek a szalonba. Ne várjatok, itt maradok éjszakára is!

Xavier bólintott.

- Vigyázz magadra!

Harlan erre csak elhúzta a száját, és a lova felé indult. Xavier csípőre tett kézzel nézett utána.

- Tudod, Quinn, nagy késztetést érzek, hogy utána menjek, és szájon vágjam!

Quinn felnevetett.

- Már nem vagy olyan fürge, mint valaha.

- Arra akarsz célozni ezzel, hogy visszaütne?

- Nem én mondtam.

Xavier erre hümmögni kezdett, végül legyintett egyet.

- Jól van, hagyom, hadd menjen!

Quinn békéltetően rákacsintott.

- Úgy sejtem, hogy Walt megint eltűnt valamerre. Harlan a városban marad. Nem jut erről eszedbe valami?

- Neked talán igen?

- Hm, igen. Egy-két dolog.

- Például?

- Például egy ágy – súgta Quinn olyan halkan, hogy csak a férfi hallja.

Mosolyogva indultak a szekér felé, hogy hazainduljanak.

 

            Késő este Quinn nagyot nyújtózkodva lépett ki a verandára. Xavier eltűnt a konyhában, hogy felmelegítse a vacsorát. Már körbejárta az állatokat, megetette őket, míg Quinn aludt. Épp le akart ülni a karosszékébe, amikor észrevette a magas alakot a tónál.

- Walt? – Quinn mit sem törődve vele, hogy Xavier inge van rajta, az is csak félig begombolva, sietős léptekkel elindult feléje. – Walt? – ismételte hangosabban.

- Szia! – Walt felvonta a szemöldökét, amikor megfordult, és meglátta. Quinn arra gondolt, hogy butaság volt így megjelennie a gyerek előtt. Gyerek? Walt már rég nem gyerek, de neki mindig is az a szótlan kis kölyök lesz onnan az utcáról.

- Megláttalak, és felkaptam az első inget, ami a kezembe került…

- Aha. Érdekes, hogy Xavier nálad tárolja az ingeit.

- Jobb lett volna, ha nem mondok semmit, igaz?

- Igen. – Walt lassan elmosolyodott. – Nem kell titkolóznod. Tudom, hogy te és Xavier együtt vagytok.

Quinn szeme tágra nyílt.

- Mi? Honnan?

- Megláttalak titeket egyik este.

- Nem mondtad…

- Ez csak rátok tartozik.

Quinn hirtelen késztetést érzett, hogy megölelje.

- Köszönöm – borzolta össze a haját.

Walt bólintott. Láthatóan zavarba hozta az ölelés. Quinn óvatosan megérintette a karját.

- Nem akarod elmondani?

- Mit?

- Hogy min vesztetek össze Harlannal?

- Nem akarok beszélni róla. – Walt mosolya elhalványult.

- Szerelmes vagy belé, ugye?

Walt felsóhajtott.

- Te már régóta sejtetted.

- Igen. Sajnálom. Elmondtad neki?

- Rájött, hogy valamit érzek iránta. Nem mondtam, hogy szeretem, így is… rosszul fogadta a dolgot. – Walt visszafordult a víz felé. Láthatóan a látványa megnyugtatta. – Azt mondta, undorító, ha két férfi együtt van.

Quinn lehunyta a szemét.

- Annyira sajnálom.

- Sejtettem, hogy valami ilyesmi fog történni, ezért is fojtottam el jó mélyre magamba. De attól még fáj, tudod?

Quinn szíve majd’ megszakadt a fiúért. Ő látta az érzékenységét, a szeretetéhségét, és tudta, hogy mekkora csalódás érte. Harlan nem csak a szerelme, de a legjobb barátja is. És most mindkettőt elveszítette, nem csak az egyiket.

- Igen, tudom – suttogta. Észrevette, hogy Xavier a verandáról nézi őket. – Nem jössz be vacsorázni?

- Nem vagyok éhes.

- Enned kell!

- Semmi baj! – Walt rámosolygott. – Ma is az istállóban alszom – jegyezte meg könnyedén, de Quinn azért elpirult.

- Rendben. – Nehéz szívvel visszasántikált a házhoz. Xavier aggódva fogta meg a kezét.

- Mi történt?

- Jól sejtettük. Harlan rájött, hogy Walt szerelmes belé. Azt mondta, hogy undorító, ha két férfi együtt van.

- A francba! – Xavier dühösen a korlátra csapott. – Walt nem ezt érdemli!

- Egyikük sem.

Xavier hirtelen rámeredt.

- Mi van akkor, ha Harlan is érez valamit Walt iránt, csak éppen nem tudja szavakba önteni?

- Ne viccelj! Az ő szószátyárságával?

- Az igazi érzéseinkről néha nehéz beszélni. Ezt mi ketten tudjuk a leginkább.

- Szerintem tévedsz…

- Harlan legalább annyira kiborult, mint Walt. Ez jelent valamit!

- Rájött, hogy a legjobb barátja vonzódik hozzá. Persze, hogy kiborult!

Xavier a fejét csóválta.

- Add ide az ingem! – kezdte el kigombolni Quinnen a ruhadarabot.

- Mire készülsz?

- Megkeresem azt a lökött kölyköt! – Xavier magára rángatta az inget, és sietősen begombolta. – Már régen megérett neki egy nyakleves!

- Xavier!

- Egy próbát megér! – mondta Xavier komolyan, és két tenyere közé fogta a férfi arcát. – Szeretlek! Tartsd itthon Walt-ot, míg megjövök!

- Vigyázz magadra!

Megcsókolták egymást. Walt odalenn a tónál annyira elmerült a gondolataiban, hogy fel sem tűnt neki, amikor Xavier kilovagolt a birtokról.

 

            A szalonban mindenki elhallgatott, amikor Xavier belépett. Hajadonfőtt volt, és láthatóan rossz kedvében, mert a szája késpengévé szűkült, ahogy körbenézett.

- Carlton? – kérdezte.

Az egyik lány felfelé mutatott.

- Balra a második ajtó – szólt utána, amikor nagy léptekkel átszelte a termet, és elindult felfelé.

- Mi történhetett? – súgta valaki.

- Carltonnak sem volt jókedve – mondta az egyik lány.

- Sajnálom szegény fiút – vont vállat egy férfi. – Xaviert feldühíteni…

Amióta Xavier megvette a Barnard birtokot, sokféle pletyka terjengett róla. Tudták, hogy békebíró volt, mielőtt visszavonult volna, és az, hogy megérte az ötvenéves korát, jól példázta, hogy értett a munkájához. A városban ő lett volna az utolsó, akivel bárki kiállt volna. Az ideköltözés után az egyik fickó, akinek Mrs. Barnard tartozott, elkapta az asszonyt az utcán. Mrs. Barnard Xavierrel jött be a városba, így a fickó végül a seriffnél kötött ki, és rettegve követelte, hogy zárja be, csak ne engedje Xaviert a közelébe. Az eset óta az emberek azt is meggondolták, hogy szóba álljanak-e vele. Nem tudták, a nevelt fia mit csinálhatott, de ha felbosszantotta a férfit, akkor valami nagyon-nagyon rossz dolgot…

Xavier dühösen robogott végig a folyosón. Egy lány rámosolygott, de olyan sötéten nézett vissza rá, hogy rémülten elrohant a lépcső irányába. Nagyon megszerette Harlant, de most sikerült a fiúnak felmérgesítenie. Walt szenved, miközben ő éppen egy lányt dug. Ahogy eszébe jutott Quinn szomorú arca, vörös köd gyűlt a szeme elé, és egyszerűen berúgta az említett szoba ajtaját. Harlan a pisztolyáért nyúlt, de mire kézbe vehette volna, ő már ott termett, és felkapta a székről. Félrehajította, majd ugyanezen mozdulattal visszakézből lekevert egyet a fiúnak. Az ágyon fekvő lány felsikoltott.

- Ne!

- Kifelé! – mutatott az ajtóra. – Most.

A lány nagyot nyelt, majd felkapkodva a ruháit, kiszaladt. Harlan a szájára szorított kézzel értetlenül bámult fel rá.

- A látszat ellenére, tudd, nagyon szeretlek! – Xavier feszült vonásai nem éppen erről tanúskodtak, Harlan mégis érezte, hogy igazat beszél. – De elegem van ebből a hülyeségből, amit Walt-al műveltek.

- Te ezt nem értheted…

- Mit? Ő a legjobb barátod! Mégis képes vagy hagyni, hogy szenvedjen!

- Ő nem a barátjaként gondol rám! – tört ki Harlanból. – A múltkor is… felállt neki csak attól, hogy hozzáértem.

- És szerinted neki talán jobb érzés, mint neked? Miért nem próbálod megérteni, milyen rémült és tanácstalan? Te vagy a legjobb barátja, és most elveszít téged! – Xavier beletúrt a hajába. Mély levegőt vett, hogy kicsit megnyugodjon. – Sajnálom, nem akartalak megütni, de annyira mérges vagyok. Walt szellemként mászkál odahaza, és Quinn rettenetesen aggódik érte. Ő nem olyan, mint te. Minden érzelmét, örömét és bánatát elfojtja magában, és ez előbb-utóbb fel fogja őrölni.

Harlan lehajtotta a fejét, és maga alá húzta a lábát. Az inge ki volt gombolva, most lassan elkezdte begombolni. Xavier sejtette, azért, hogy időt nyerjen a válaszra.

- Walt a legjobb barátom. Azt hittem, minden titkát ismerem, ahogy ő az enyémeket. De az utóbbi időben olyan furcsán viselkedett. Arra gondoltam, biztos Sarah miatt. Tudod, Sarah szerelmes belé, és abban reménykedtem, hogy Walt viszonozza majd az érzéseit. Féltem, hogy ha esetleg velem történik valami, akkor egyedül marad. De aztán jött az a beszélgetés… – Harlan elhúzta a száját. – Vele ellentétben nekem nem tűnt fel, hogy te és Quinn együtt vagytok.

Xavier felsóhajtott.

- Nem kérek elnézést, amiért nem kötöttük az orrotokra. És jobb is volt, nem igaz? Elvégre két férfi undorító együtt…

Harlan összerándult, mintha ostorral csapta volna meg.

- Sajnálom. Nem úgy gondoltam.

- Akkor hogyan?

- Mégis hogyan kellett volna reagálnom? – kapta fel a fejét elvörösödve a fiú. – Soha nem gondoltam, hogy két férfi is együtt lehet, és olyan természetellenesnek tűnt.

Xavier odalépett az ágyhoz, és lehuppant mellé.

- Teljesen normális reakció volt, igazad van. Csak… ez nekünk nagyon nehéz. Kiközösítenének minket, ha kiderülne. Vagy még rosszabb…

- Senkinek nem mondtam el, és nem is fogom.

- Tudom. Walt megbízott benned, ezért árulta el.

Harlan a kezét bámulta, hogy ne kelljen a férfira néznie.

- Fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel az egésszel. Hiányzik Walt, de ha arra gondolok, hogy ő miket gondol rólam, akkor…

Xavier hirtelen kinyúlt, megragadta az állát, és maga felé fordította, hogy a szemébe nézhessen.

- Walt nem egyéjszakás kalandként gondol rád, és nem munkaként, mint azok a lányok, akikkel eddig körülvetted magad. Neki te nem egy dugást jelentesz, hanem ezt… - Gyengéden Harlan mellkasára ütött. – Szeret téged.

- Úgy érted, hogy szerelmes belém? – nyílt tágra a fiú szeme.

- Ezt miért nem tőle kérdezed? – kérdezte finoman Xavier, majd felállt, és az ajtó felé indult.

- Xavier!

- Igen?

- Miért jöttél utánam?

- Mindketten szenvedtek, és mi szeretünk titeket annyira, hogy aggódjunk értetek. A fiaink vagytok! – Xavier rámosolygott. – Azt a pofont pedig tekintsd atyai pofonnak. Már egy ideje megérdemelted…

- Tudom, sajnálom. – Harlan habozott. – Akkor is szeretni fogtok, ha nem leszünk olyanok, mint ti?

- Ez rajtatok múlik. Jobban mondva, igazából rajtad. Ha… nem tudod szeretni őt, kérlek, akkor is maradj a barátja. Szüksége van rád. – Xavier csendesen távozott, lent néhány ismerősnek odabólintott, miközben elhagyta a szalont.

- Valaki menjen fel, és nézze meg, él-e még az a szerencsétlen fiú – mondta egy fickó.   

Az a lány, aki Harlannal volt, már szaladt is fel, de a férfi szembejött vele a folyosón.

- El kell mennem!

- Jól vagy?

- Igen. – Harlan úgy viharzott le az emeletről, mint valami őrült. Néhányan a fejüket csóválták, a lányok felsóhajtottak, de ő ügyet sem vetve senkire, kirobbant az éjszakába.

 

            Milliónyi csillag és a telihold fénye világította be az utat, amely hazafelé vezetett. Harlan azonban a legnagyobb sötétségben is hazatalált volna. A Xavier birtok volt az otthona. Megállt a dombon, ahonnét a völgyre látott. A házra, ahol családra lelt. Életében először békére, nyugalomra, nevetésre és gondtalanságra. Igaz, hogy ő volt az, aki mindig optimista volt, de valójában csak Walt tartotta benne a lelket. A fiú csendessége, magánya, elesettsége felébresztette benne a védelmező ösztönt. Miatta volt képes akkor is mosolyogni, amikor nem volt mit enni, és harcolni a túlélésükért. Miatta tudott mosolyogva ébredni.

Walt jelentette a lelke másik felét. Ő testesítette meg azokat az érzéseket, amiket elnyomott a lelke mélyére. Mert valójában hiába mosolygott és nevetett, benne is volt félelem, aggodalom, kétely. Ahogy a ház felé tartott, átkozta magát. Olyan bolond volt. Nem akarta elveszíteni a férfit. Mihez kezdene az életével nélküle? Kit piszkálna? Kit próbálna megnevettetni? Kinek a szájába próbálna süteményt tuszkolni? Ki takarná be éjszaka, ha lerúgná a takarót? Ki hagyná égve kérdezés nélkül a lámpát éjszakára? Ki mosolyogna rá reggelente?

Megállította a lovat a ház előtt. Quinn lépett ki a házból, és megkönnyebbülten rámosolygott.

- Az istállóban van.

- Köszönöm.

Quinn bólintott.

- Sajnálom.

- Semmi baj. Csak béküljetek ki!

Xavier a karám felől érkezett, nem sokkal előtte érhetett haza.

- Majd én gondoskodom róla – nyúlt a kantárért. – A nyerget leteszem a hátsó verandán. Ha bejöttök, majd vidd a helyére.

- Köszönöm. – Harlan nagy léptekkel elindult az istálló felé.

Halkan osont be. A lovak halk horkantással üdvözölték, megsimogatta egyikük orrát, és hallgatózott. Walt odafent lehetett, mert mintha hallotta volna a légvételét. A lámpa égett, sejtelmes fénybe burkolta a lószagú, meleg istállót. A létrához lépett, és lassan elindult felfelé. Elakadt a lélegzete, ahogy fellesett. Nem ilyen látványra számított, amikor idejött, és ezzel fel is borult minden békülési terve.

Walt a széna tetején, egy pokrócon feküdt. Nem volt rajta nadrág, csak egy kigombolt ing. A félhomályban is ki tudta venni élvezettől eltorzult arcát, remegő izmait. Hallotta, hogyan kapkodja a levegőt, s az elfojtott kis hangokat, amelyek feltörtek belőle. Visszahúzódott, a létrának döntötte a homlokát. Lehunyt szemmel hallgatta azokat az apró nyögéseket, és érezte, hogy izgalomba jön. A pokolba az egésszel! Mély levegőt vett, és felkapaszkodott a padlásra.

Walt felpillantott, a szeme tágra nyílt.

- Harlan?

- Fejezd be! – kérte halk rekedtséggel.

- Te…

- Kérlek!

Walt a fejét rázta, és el akarta takarni magát, de odalépett hozzá, és elkapta a csuklóját. Hirtelen közelebb kerültek egymáshoz, mint valaha. A vidám játékosság, ami általában körbevette Harlant, most nem volt sehol, hogy enyhítse a feszültséget.

- Gyűlölöm magam, amiért nem csak barátként tudok rád gondolni – fordította félre a fejét Walt vörös arccal.

- Nem akartalak megbántani. Nem tartalak undorítónak, csak… eléggé meglepett a dolog. Fel sem merült bennem, hogy te másképp nézel rám, mint én rád. Aztán dühös lettem, mert hallgattál róla. El kellett volna mondanod.

- Mégis hogyan? Szégyelltem magam. Azt gondoltam, soha nem kaphatlak meg, ezért… Nem akartalak elveszíteni. Nincs más barátom, csak te.

Harlan elszomorodott.

- Sajnálom. Zavarba jöttem. Nem tudtam, mit kezdeni a helyzettel. Veled és az érzéseiddel.

- Mi változott? Miért jöttél ide mégis?

- Xavier meglátogatott a szalonban. Kaptam tőle egy atyai pofont. – Walt rémülten felnyögött, mire rámosolygott. – De nem ez volt az, ami ráébresztett, hogy túl fontos vagy ahhoz, hogy elveszítselek.

- Hanem?

- Szobára mentem az egyik lánnyal. Már a nevére sem emlékszem. – Mindketten elkomolyodtak, egymás szemébe néztek. – Csak arra, hogy ott feküdt alattam, nyögdécselt, és vonaglott, és nekem mégis te jártál a fejemben. Az, hogy megbántottalak. És, hogy egyedül fekszel idehaza, és nincs senki, akit betakarhatnál. Xavier jókor érkezett, hogy végre ráébresszen, te sokkal fontosabb vagy, mint azok a lányok valaha lesznek.

Walt fuldokló hangot hallatott, majd hirtelen a férfi mellkasára vetette magát. Harlan átkarolta, és a feje tetejére támasztotta az állát. Gyengéden simogatta a hátát, míg el nem csitult a halk sírás. A szívébe hasított egy érzés, amikor Walt felemelte a fejét, és könnyes arccal rámosolygott.

- Most nagyon boldog vagyok.

Harlan óvatosan a két tenyere közé fogta az arcát. Walt elbizonytalanodva fogta meg a csuklóját.

- Harlan?

- Szeretnélek megcsókolni. Szabad?

Walt döbbenten hebegett.

- Mi… de… te…

- Őszintén szólva, fogalmam sincs, mi fog kisülni belőle, de… szeretném megpróbálni veled.

- Nem kell erőltetned. Én megelégszem azzal, ha barátok maradunk. Ez sokkal fontosabb, mint bármi más.

- És közben titokban magadhoz nyúlnál?

Walt elvörösödött.

- Nekem is vannak vágyaim – motyogta, és el akart húzódni a férfitól.

Harlan odahajolt hozzá, és az ajkára tapasztotta a száját. Furcsa érzés volt, hiszen egy férfit csókolt, de… ez a férfi Walt volt, a legjobb barátja, akit úgy ismert, mint a saját tenyerét. Ahogy Walt bizonytalanul viszonozta a csókot, elmosolyodott.

- Pocsékul csókolsz – döntötte hátra lassan a pokrócra.

- Bocs, de nekem nincs annyi tapasztalatom, mint neked! – vágott vissza Walt feszülten. – Ne nézz!

Harlan még időben elkapta a csuklóját, és a teste mellé szorította. Ismerte ezt a testet gyerekkoruk óta. Ha álmából felébresztették volna, akkor is tudta volna, milyen szikár izmokat takar a napszítta bőr, milyen keskeny a csípője, hány forradás van rajta, hogy csiklandós, hogy érzékeny a bal térde, mert egyszer leesett a lóról… Azt is tudta, milyen selymes a haja, hogyan csillog a szeme, amikor nevet, és milyen rekedt a hangja, amikor álmából ébred.

- Harlan? – Walt zavartan pislogott.

- Gyönyörű vagy.

- Azok a lányok a szalonban valóban azok. Én nem. Én férfi vagyok.

Harlan mellkasát majd’ szétfeszítette egy ismeretlen érzés. Lassan előrehajolt. A férfi ajkára lehelte a szavakat.

- Higgy nekem! Gyönyörű vagy…

Walt felnyögött, ahogy lassan ránehezedett. Undorodnia kellett volna tőle, de ehelyett csak izgatott vágy terült szét a testében. Walt a legjobb barátja volt, és ő tudni akarta minden titkát. Azt az arcát is látni akarta, s úgy akart vele lenni, amit és ahogy senki más. Belefúrta az ujjait a selymes tincsek közé. Felfedezte szájának minden zugát. Beszívta az illatát.

- Mi a baj? – kérdezte, amikor Walt el akarta tolni magától.

- Félek.

- Mitől?

- Hogy megundorodsz tőlem!

Harlan átkozta magát. Sokkal nagyobb sebet ejtett barátja lelkén, mint sejtette volna. Feltérdelt. Kigombolta az ingét, és félredobta. Lerángatta a csizmáját, a nadrágját. Meztelenül térdelt vissza a férfi mellé. Zavarba ejtő helyzet volt, de ahogy a felszűrődő félhomályban Walt vágyakozó és aggódó arcába nézett, elmúlt a zavara.

- Ez nem éppen az undor jele – mutatott az ágyékára.

Walt nagyot nyelt.

- Te kívánsz engem?

- Mondhatok nemet, de szerintem nem hinnéd el. – Megfogta Walt kezét. – Nem akarok fájdalmat okozni, nincs tapasztalatom, szóval… ha valamit rosszul csinálok, szólj. Rendben?

- Igen. – Walt hirtelen egy ragyogó mosollyal ajándékozta meg. Olyannal, amilyennel csak nagyon ritkán. A szíve vad dübörgésbe fogott tőle.

Walt ezúttal hagyta, hogy visszadöntse a pokrócra. Meztelen testük összesimult, szokatlan, de izgató érzés volt. Hosszan csókolóztak, egyre mohóbban. Walt ráérzett a dologra, és Harlan a combját szétfeszítve helyezkedett el a lába között. A férfi lába a csípője köré fonódott, és ahogy végighúzta a kezét a gerincén, soha nem érzett vágy lobbant fel benne. Ahogy felfedezte Walt testét, végigcsókolva a bőrét, ezüstbe vonta őket a felhők mögül előbukkanó hold.

S ő csókolta az ezüsttel borított bársonyfinomságú bőrt, amely szappan és mező illatát idézte. Hallgatta az elfojtott halk nyögéseket, figyelte az összeránduló izmok játékát. De ő mindent akart. Walt teste ívbe feszült, amikor kézbe fogta a merevedését, és halkan felkiáltott, amikor a szájába vette. Megnyalta, és kényeztette. Látni akarta tehetetlenül vonaglani férfit, látni akarta, ahogy az élvezettől elveszíti szokásos önuralmát.

- Ne! Ezt nem kell csinálnod… - Walt zihálva ejtette ki a szavakat.

- De én akarom.

- Harlan…

- Amikor feljöttem, itt simogattad magad… - Harlan ujjai megtalálták azt a pontot, amitől Walt megmerevedett, és néma kiáltásra nyílt az ajka. – Jó, ha ezt csinálom? – Az ujjaival masszírozta, simogatta körbe-körbe az apró lyukat, és Walt úgy vonaglott előtte, hogy attól kiszáradt a szája. Mennyire más volt a férfi őszinte kéje, mint a szalon lányainak üres tekintete…

- Milyen forró vagy belül… - Harlan áhítattal sóhajtott fel, ahogy a középső ujja a férfi legbensőbb mélységébe hatolt. – Szűk és forró… és síkos…

- Olaj… - Walt küszködött a szavakkal. – A gyógynövényből készült olajat használtam.

- Mrs. Barnard meg fog ölni, ha rájön, mire használtad a féltett olaját.

- Ha te nem mondod el, én is… hallgatni fogok…

Harlan halkan felnevetett.

- Egy szót sem fogok szólni – mormogta a férfi bőrére.

A combjába harapott, Walt összerándult. Hallotta elakadó lélegzetét, ahogy az ujjai beléhatoltak. Bámulta a szikár testet, amely remegve feküdt előtte. Ujjait forróság ölelte, a vágytól már a száján át kapkodta a levegőt.

- Walt…

A férfi felnézett rá. Nyoma sem volt a megszokott zárkózott arckifejezésnek. Sebezhető érzékenység uralta a határozott vonásokat. Vágy. Gyönyör. Szerelem. Érzelmek, amikről hallott és néha azt hitte, megtapasztalt, de azok semmik voltak ehhez az érzéshez képest. Megcsókolta, testével beborította, és Walt a csípője köré fonta a lábát, átkarolta a nyakát. Megfeszült, amikor Harlan lassan a testébe hatolt, de csak ölelte a férfit, remegve, könnyes szemmel.

Harlan a nyakába temette az arcát. Beszívta a veríték, a szappan, a ló és a széna illatát. Minden erejével azon küzdött, hogy visszafogja magát. Walt úgy ölelte körbe, akár selymes kesztyű. Forró volt és síkos, és olyan szűk, hogy attól elakadt a lélegzete. Ezek után egy nő öle már nem csábította olyan hévvel. Ez a forróság sokkal bensőségesebb, intimebb és kéjjel telibb volt, mint amit eddig valaha megtapasztalt.

- Nem muszáj végigcsinálnod… - Walt pont az ellenkezőjeként értelmezte mozdulatlanná dermedését.

Harlan felemelte a fejét. Nem tudhatta, milyen kifejezés ülhet az arcán, de a férfi egy pillanatnyi habozás után lehúzta a fejét, és megcsókolta. Ugyanekkor feljebb húzta a lábát is, széjjelebb tárva a combjait. És képtelen volt nem mozdulni. Felnyögött. A férfi teste alá nyúlt, maga alá igazította, és mozdult nyögve, döbbenten és vágyakozva egy újfajta, ismeretlen gyönyörre. Walt pedig ölelte, a karjával, a lábával, belső izmaival vette körbe. Nyöszörögve kapaszkodott belé, a haja izzadtan tapadt a homlokára, az arca kipirult. Ha érzett is fájdalmat, nem adta tanújelét.

Ringatóztak az ezüstös tó legtetején. Forróság, reszkető kéj igázta le őket. Harlan újra és újra ebbe a szűk mélységbe hatolt, és sírni tudott volna az érzéstől, amely a lábujjáig végigbizsergett rajta. Walt illata a bőrébe ivódott, a gyönyöre csak tovább szította az övét, pedig nem hitte volna, hogy ez még lehetséges. De az volt. S amikor belehullottak az ezüstös csillogásba, Harlan tisztán érezte, hogy összeolvadnak. Ez volt a legcsodálatosabb dolog, ami eddigi életében történt vele.

- Szeretlek! – Walt kiáltása egyenesen a szívébe fúródott.

Lehunyta a szemét. Tényleg bolond volt, egy átkozott bolond, és erre csak most döbbent rá. Tenyere közé fogta a férfi arcát, és gyengéden megcsókolta.

- Én is szeretlek.

Walt felnézett rá, szeméből lefolytak a könnyek a hajába.

- Tényleg?

- Amióta csak találkoztunk, az életem része vagy. Te vagy az a biztos pont, ahová mindig visszatérhetek. Te vagy az, aki miatt képes vagyok mosolyogni, és vidámnak lenni. – Gyengéden letörölgette a könnyeket a hüvelykujjával a férfi arcáról. – Nem gondoltam végig soha, mit is érzek irántad. A legjobb barátom voltál mindig, és én beértem ezzel, mert nem tudtam, vagy inkább nem akartam tudni, hogy létezhet közöttünk más kapcsolat is. – Szomorúan elmosolyodott. – Amikor kiderült, hogy te nem csak a barátodként nézel rám, megijedtem. Nem tudtam, mit kezdeni a helyzettel, és ez újdonság volt. Ahogy az is, hogy ezzel rákényszerítettél, hogy átgondoljam, pontosan mit is érzek irántad. Nem tetszett a gondolat, hogy vonzónak talállak, elvégre mégiscsak férfi vagy, ezért inkább kerültelek, és elmentem a szalonba. De ott is te jártál a fejemben, még jó, hogy jött Xavier, máskülönben lehet, hogy csütörtököt mondtam volna. Azt hittem, hogy csak barátként gondolok rád, de amikor megláttalak az előbb, hirtelen rádöbbentem, hogy egy barát nem kívánja a másikat, ha… nem érez iránta valami sokkal komolyabban.

- Biztos? Nem akarom, hogy a vágyat összekeverd a szerelemmel.

- Ilyennek ismersz? – Harlan játékos sértettséggel felvonta a szemöldökét.

Walt szipogva válaszolt.

- Igen.

- Hé! Ezt nem mondhatod komolyan!

Walt ekkor elmosolyodott, majd felnevetett. Harlan a fejét csóválta, majd ő is elnevette magát. Legördült a férfiról, és odahúzta magához. Walt elhelyezkedett az oldalához simulva, a mellkasára fektette a fejét, és elégedetten felsóhajtott.

- Jól vagy?

- Igen.

- Mi lesz ezután?

- Te mit szeretnél?

- Fogalmam sincs. – Harlan belefúrta az ujjait a férfi hajába. – Amíg mellettem vagy, mindegy, mi lesz.

- Majd alakul?

- Azt hiszem. Egyelőre legalábbis. Jó lesz így?

Walt elmosolyodott.

- Jó.

- Biztos? Nem akarom, hogy ezután mindent Xaviertől kelljen megtudnom.

- Sajnálom, hogy megütött.

- Megérdemeltem – húzta el a száját Harlan.

Walt kis ideig hallgatott, Harlan már azt hitte, elaludt, amikor megszólalt.

- Már az is boldoggá teszem, hogy most itt vagy velem. Beérem ezzel, mert ez is több, mint amennyit reméltem. De ígérd meg, ha már nem akarsz velem lenni, azt elmondod. Rendben?

- Igen.

- Köszönöm.

Harlan szorosan magához ölelte, és ezúttal pár perc múlva a férfi tényleg elaludt. Egyenletes szuszogása álomba ringatta őt is. Mielőtt elaludt volna, arra gondolt, milyen átkozott dolog is a szerelem, mennyi fájdalmat tud okozni. S milyen áldott, mert még soha nem érezte magát ennyire egésznek és boldognak…

 

            Másnap reggel egymásra mosolyogtak. A végtagjaik összegabalyodtak, ahogy összebújtak. Walt hajából Harlan pár szénaszálat szedett ki, amin jót nevettek. Felöltöztek, és a kútnál megmosakodtak.

- Kávé. Szükségem van kávéra – mormolta Harlan, és nagyot nyújtózott.

A ház kéményéből füst szállt fel, ami azt jelentette, hogy Xavier vagy Quinn már felébredt. Ahogy beléptek a konyhába, mindkét férfit ott találták. Aggódva néztek rájuk.

- Jó reggelt! – Quinn a kályhán levő kannára mutatott. – Kész a kávé, ha kértek.

- Köszönjük! – Harlan elővett két bögrét, és megtöltötte őket. Közben Walt leült Quinnel szemben, és rámosolygott. Quinn és Xavier megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Ilyet többet ne csináljatok! – Xavier a homlokát ráncolta. – Éveket öregedtünk az aggodalomtól.

- Sajnálom, hogy gondot okoztunk. – Walt elvette a bögréjét Harlantól.

- Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésem miatt. – Harlan elhúzta a száját, és lehuppant Walt mellé.

- A lényeg, hogy kibékültetek – mondta Xavier elégedetten.

- Minden meg van bocsátva – bólintott Quinn.

Walt kérdően Harlanra pillantott, aki vállat vont.

- Mondjam én?

Walt bólintott.

- Mit? – Quinn ide-oda kapkodta a fejét.

- Szeretnénk megpróbálni együtt. – Harlan mély levegőt vett, és megfogta Walt asztalon nyugvó kezét. A férfi összekulcsolta vele az ujjait. – Egy párként.

Quinn és Xavier összenéztek.

- Ez nem lesz olyan egyszerű, mint egy nő-férfi kapcsolatnál. Ugye, tisztában vagytok ezzel?

- Igen.

A két férfi habozott, míg Harlan és Walt a kávét kortyolgatva feszülten várták a válaszukat.

- Minden támogatást megadunk, amire szükségetek van. – Quinn megérintette Xavier kezét. Nem szoktak hozzá, hogy más előtt is megérintsék egymást, így a mozdulat elég bizonytalannak tetszett, de amikor Xavier megszorította a kezét, az már jelezte, milyen mélyen kötődnek egymáshoz. – Sok boldogságot! – emelte rájuk a kávéját, mire mind a négyen felnevettek.

Az elkövetkező hetek mindegyikük számára a legemlékezetesebb és talán legboldogabb napokként maradt meg. Egyiküknek sem kellett titkolózniuk, ott és akkor érinthették és csókolhatták meg egymást, ahol akarták. Walt és Harlan újra gyerekek lettek, meztelenül úsztak a tóban, kergetőztek az udvaron. Quinn és Xavier eljátszották a szülőket, közben lépten-nyomon eltűntek valahol csókolózni. Walt visszaköltözött a házba éjszakára, és erre a pár hétre összetolták az ágyukat Harlannal. Éjszaka szabadon szerették egymást, Harlan felfedezte Walt minden érzékeny testrészét, ajkával fogta fel a kiáltásait. Odalent a földszinten Xavier hasonlókat művelt Quinnel, ez a szabadság még nekik is tudott újat mutatni az érzékiség terén.

Mrs. Barnard és a gyerekek a megígért postakocsival érkeztek. Kimentek eléjük a városba. A gyerekek már a kocsiból integettek. Mrs. Barnard elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Harlan átkarolja Walt vállát.

- Jaj, de örülök, hogy kibékültetek, fiúk! – Ez volt az első mondata, mire persze a két férfi a szemét forgatva vállat vont. Megölelték az asszonyt, majd a gyerekeket. A kis Emily Walt nyakába csimpaszkodott, és el sem akarta engedni. Walt beletörődött, hogy így kell hazamennie, és átkarolta. Sarah láttán elkomolyodtak. A lány az egy hónap alatt ragyogó szépség lett.

- Udvarlója van – mondta büszkén az anyja, mire a lány elpirult.

Waltnak eszébe jutottak Harlan szavai.

- Örülök, hogy boldog vagy.

Sarah félénken bólintott.

- Mi lenne, ha ma a városban ebédelnénk? – szólt közbe Xavier, hogy megtörje a kínos hangulatot.

Mindenki lelkesen támogatta az ötletet, csak Harlan kerülgette Mrs. Barnardot.

- Ugye, Mrs. Barnard, süt nekem abból a finom diós süteményből?

- Persze, hogy sütök.

Walt a fejét csóválta. Barátja édesség tekintetében nem változott semmit.

 

            Mrs. Barnard és a gyerekek hazatérésével minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Quinn és Xavier boldogabbnak tűnt, mint valaha, és az se zavarta őket, hogy a család jelenlétében újra barátokként kell viselkedniük. Walt viszont nehezen viselte, hogy nem érintheti meg bárki előtt Harlant. Egyre morcosabb lett ez miatt, még az sem vigasztalta, hogy az éjszakákat együtt töltötték.

- Mi a baj? – Harlan aggódva lovagolt mellette. A városból tartottak hazafelé, feladták a leveleket és a megrendeléseket.

- Semmi.

- Walt!

A férfi felsóhajtott.

- Csak hiányzol.

- Most is itt vagyok melletted.

- Tudom, de arra gondolok, hogy… - Walt a szavakat keresgélte. – Nagyon szeretnélek ott és akkor megérinteni, megcsókolni, amikor akarom. Nehezemre esik titkolózni.

Harlan felsóhajtott, majd egy hirtelen ötlettel letért az útról.

- Gyere! Pihenjünk egy kicsit.

- Itt?

- Nem pont itt. Gyere!

Harlan hosszan keresett egy megfelelő helyet, végül a magasba törő fűben, a napon telepedett le. A lovakat elengedték, hadd legelésszenek. Walt leült a férfi mellé, és felhúzott lábára könyökölt.

- Miért jöttünk ide?

- Hogy együtt legyünk. – Harlan magához húzta, és hanyatt dőlt, magával húzva a férfit is. Gyengéden simogatta a haját, és hunyorogva bámult a kék égre. – Most jobb?

Walt a mellkasára könyökölt.

- Sokkal. Köszönöm.

- Én is ugyanúgy szeretnélek megcsókolni és megérinteni téged, mint te, de Xaviernek igaza van. Óvatosnak kell lennünk, nem akarom, hogy bajod essen.

Walt szomorúan bólintott. Visszahajtotta a fejét a férfi vállára. Kinyújtotta a kezét, és összefonták az ujjaikat. Walt izgatottan dobogó szívvel hagyta, hogy Harlan fölébe kerekedjen.

- Bárki megláthat minket… - suttogta.

- A lovak úgyis jeleznek, ha jön valaki.

- Nem szabad…

Harlan viszont csak rámosolygott, mohazöld szemében ezernyi érzelemmel, és Walt tiltakozása hamvába halt. A férfi nyaka köré fonta a karját, és elégedett sóhaj szakadt fel belőle, ahogy Harlan ránehezedett. Örömmel hódolt be a gyengéd erőszaknak, amellyel Harlan megszabadította a ruháitól. Az iszonyú boldogságtól, hogy a férfihoz tartozik, szinte fájt a mellkasa. Remegő izmokkal feküdt végig az ingén, és tárulkozott ki Harlan előtt. S hagyta, hogy Harlan mohazöld tekintete sötét vággyal bámulja, magába igya verítéktől csillogó barna bőrét, kócos haját, és csókolja szenvedéllyel, szeresse szerelemmel.

A Nap elvakította ragyogásával, hűs szellő szárította izzadtságukat összefonódó testükre, meghajló fű simított végig érzékeny bőrükön, szikkadt föld itta magába lecsöppenő verítéküket, a késő nyár illata körbefonta őket. Összeolvadtak, a gyönyör forrósága perzselte érzékeiket, lobbantotta lángra vad vágyukat, hogy a legvégső pillanatban csak ők ketten létezzenek a ragyogóan fénylő Nap korongja alatt a végtelen fűmezőn…

Sokáig hevertek némán. Harlan lova odajött hozzájuk, megbökdöste a férfi vállát.

- Megyünk, barátom! – mosolyodott el a férfi.

Felöltöztek. Mielőtt nyeregbe szálltak volna, hosszan megölelték egymást. Szó nélkül tették meg az utat hazáig, de amikor megálltak a dombon, hogy lenézzenek a házra, Harlan elmosolyodott.

- Beszéltem Quinnel. Mit szólnál, ha a tó túloldalán lenne egy saját házunk?

Walt lélegzete elakadt.

- És ezt mikor akartad elmondani?

- Meglepetésnek szántam.

- Sikerült.

- És?

Walt ritka mosolyainak egyikével ajándékozta meg.

- Csodálatosan hangzik.

Harlan felnevetett. Vidáman oldalba bökte.

- Versenyzünk?

- Mit nyer a győztes?

- A vesztes teljesíti minden kívánságát ma éjjel.

Walt szemében felparázslott a tűz. Egyszerre vágtára a lovaikat. Porfelhő úszott mögöttük, ahogy a ház felé száguldottak. Quinn és Xavier érdeklődve bámulta őket a verandáról. Jeff és Emily nevetve integetett, míg Nathan és Timmy hangosan biztatták őket. Mrs. Barnard és Sarah a fejüket ingatták, de megtapsolták Harlant, aki alig egy fejhosszal nyert Walt előtt.

- Igen! – Harlan leugrott a lóról, és vigyorogva fordult barátja felé. – Nyertem.

Walt követte a példáját.

- Egy hajszállal.

- Egy hajszállal vagy sem, de győztem. – Walt vészjósló pillantását látva menekülésre fogta a dolgot, mindenki nevetett, ahogy az istálló felé rohant. Miest eltűnt a többiek szeme elől, már nem akart annyira elmenekülni, mert az utána igyekvő Walt karját elkapva, nekilökte a falnak.

- Viseld méltósággal a vereséget! – suttogta.

Walt mély levegőt vett, aztán elmosolyodott, és átkarolta a nyakát.

- Tiszta bolond vagy!

- Akkor te egy bolondot szeretsz…

Walt felnevetett, a szeme ragyogott, ahogy a férfira nézett. Harlan szíve pedig őrült vágtába kezdett, ahogy mindig, amikor Walt mosolyát látta. Finom csókot lehelt az ajkára, és bár nem sejtette, de mindketten ugyanarra gondoltak. Legyen átkozott vagy áldott ez a szerelem, míg itt vannak egymásnak, semmi sem számít, csak a lelküket betöltő boldogság…

 

Vége