Édesem, szívem, egyetlenem

Fèlicien izgett-mozgott az anyósülésen.

- Befejeznéd? – Andrè próbált szelíden szólni hozzá, de ez nehezen ment, mert amióta elindultak Párizsból, a férfi képtelen volt nyugton maradni.

- Az agyadra megyek?

- Enyhén szólva. 

- Nem tehetek róla! – A férfi felsóhajtott, lekapta a napszemüvegét az orráról és a homlokát ráncolta. – A családodhoz megyünk!

- Beszéltél már velük, ismeritek egymást. Nem értem, mi a baj.

- Teljesen más telefonon meg skype-on beszélni valakivel, mint személyesen. Mi van, ha nem kedvelnek majd?

- Ez lehetetlen! Már most odáig vanna érted!

- De lehetséges! Csak nem mondják majd, hogy ne bántsanak meg téged!

- Ezért vetted fel ezt a ruhát?

- Nem tetszik? – Fèlicien fekete nadrágot viselt sötétkék inggel. Nagyon elegáns volt, csak éppen szokatlan volt ez a színösszeállítás. Sehol semmi extravagancia, harsányság, amit már megszokott tőle.

- Unalmas.

- Unalmas?!

- Ilyen ruhát én hordok, édesem!

Fèlicien rámeredt, meglepetten pislogott, majd ellazulva mosolygott.

- Ezt ismételgesd és meg fogok nyugodni.

- Azt, hogy unalmasan nézel ki?

- Neeem! Olyan ritkán becézel…

Andrè elnyomott egy sóhajt, de aztán arra gondolt, ennél nagyobb bajuk ne legyen.

- Édesem, a szüleim eddig a címlapokon láttak, ahol a magad tervezte ruhákban pózoltál. Azok után ez rém uncsi, drágám.

Fèlicien kuncogott.

- De azért jól nézek ki? – bizonytalankodott.

- Mindig jól nézel ki, szívem. – Andrè kezdte élvezni a játékot. – És én?

- Nem tudom megszokni, hogy ilyen rövidre vágattad a hajad.

- Azt hittem, életem, bejön a katonás stílus.

- Be is, de csak, ha rólad van szó.

- Akkor nincs gond, egyetlenem.

Fèlicien most már kacagott és a kézfejére tette a kezét.

- Köszönöm.

- Nem lesz semmi baj! – Andrè ezt úgy mondta, hogy már befordult az utcájukba. – Csak légy önmagad!  

- Majd mantrázom – sóhajtott fel a férfi, majd előrehajolt. – Ideértünk?

- Bizony. – Az udvaron már ott állt az öccse kocsija. – Itt vannak Paulék is – mondta, ahogy leparkolt melléjük. – Fèlicien?

A férfi görcsösen szorította a kezét.

- Tényleg szeretni fognak?

Még soha nem látta ilyennek. Igaz, még soha nem is hozta haza bemutatni a családnak.

- Ne butáskodj! – Kiszállt és kirángatta a férfit is. – Nem lesz semmi baj! – ismételte. 

- Miattad szeretném, ha elfogadnának.

Andrè nézte az ő kócos, szexi és vad divatdiktátorát, aki most az aggodalomtól felhős tekintettel nézett fel rá. Gyengéd csókot lehelt az ajkára.

- Én azt szeretném, ha elsősorban önmagad miatt szeretnének meg téged, Fèlicien – válaszolta komolyan. – Azt az értékes embert lássák benned, akit én.

- Kisfiam, miért nem jöttök be? – Az anyja a bejárati ajtó küszöbén állt, mögötte ott tolongott az egész család. Nagyon izgatottnak tűntek, s nem látszott rajtuk semmi idegenkedés. 

Fèlicien feléjük pillantott, majd vissza a férfira. Elmosolyodott.

- Szeretlek!

- Én is, de ettől még az agyamra mentél egész úton. – Andrè vigyorogva a hajába túrt és még jobban összekócolta.

Fèlicien végre hangosan felkacagott. Andrè kézen fogta és magával húzta. Az anyja előtt megtorpant és átkarolta a férfi derekát.

- Anyu, ő itt Fèlicien. A párom.

- Hol voltatok eddig?! – Az anyja egész egyszerűen elragadta mellőle a férfit. – Jaj, de jóképű vagy!

- Oh, hát, köszönöm… - Fèlicien maga sem tudta, milyen fogadtatásra számított, de erre nem, az biztos. Zavartan hebegett és hagyta, hogy újdonsült anyósa és sógornője magukkal húzzák a ház belsejébe.

Andrè csendes mosollyal betette maguk után az ajtót.

Vége