Bonyolult érzelmek

Yuu és Aniki egymás mellett ballagott a kihalt utcán. Mind a ketten egy kicsit be voltak csípve, mert barátjuk szülinapi buliján egy picivel többet ittak, mint kellett volna.

- Anyámék meg fognak ölni - csuklott Aniki, mire Yuu felnevetett.

- Miért sietsz? Ráérsz hazamenni. Itt lakom a közelben.

- Rossz ötlet - Aniki megbotlott, Yuu belekarolt, így baktattak tovább.

- Miért?

- Nem tudom. Túl jóképű vagy.

Yuu nevetett.

- Kösz, de te is vonzó vagy.

Aniki félig lehunyt szempillái mögül nézett rá.

- Na, látod. Ezért.

Yuu hunyorgott.

- Most már tényleg nem értelek.

- WC-re kell mennem - nyögött fel Aniki, és a szájára szorította a tenyerét.

- Itt lakom. Bírd ki még egy kicsit.

A lakásban azonnal a fürdőszobába kísérte a fiút. Aniki kituszkolta a férfit az előszobába, és magára zárta az ajtót. Yuu nevetett rajta, aztán áttámolygott a nappaliba. Lehuppant a kanapéra, el is aludt. Aniki rázta fel.

- Yuu, haza kell mennem - hajolt föléje.

Yuu kinyúlt, és magára rántotta.

- Maradj még egy kicsit - motyogta.

Aniki kapálózott, de nem segített. Yuu határozottan ölelte, és belecsókolt a hajába.

- Yuu, ne...

A férfi viszont részeg volt, ahogy ő maga is. Ajka megkereste Anikiét. Nyelve a nyelvét. Aniki nem volt tapasztalatlan kölyök, voltak kapcsolatai... csak éppen nőkkel, nem férfival. A hatás azonban nem maradt el. Visszacsókolt. Yuu keze végigsiklott a hátán, a fenekén, a combjain. Aniki lélegzete gyorsabb lett. Mocorgott, ami persze hatással volt Yuu-ra.

- Aniki... ne hagyd abba... - súgta, és kirángatta a fiú ingét a nadrágból. Csupasz bőrét érintve Aniki megmerevedett, majd zihálva hintáztatni kezdte a csípőjét. Yuu felnyögött. Őrület volt az érzés, ami végigszáguldott az idegvégződésein.

Aniki feltérdelve lerángatta magáról a nyakkendőt, az öltönyt, az inget. Arca lángolt, máskor hűvös tekintete most sötét volt a vágytól, mely az ereiben keringett. Yuu lehúzta magához, mohón csókolta, simogatta. Aniki lihegett, Yuu nyakkendőjét cibálta türelmetlenül. A férfi elfulladó nevetéssel segített neki. Aniki nekiesett az ingnek, tépte-szaggatta, hogy mielőtt a meztelen bőrhöz érhessen.

Lassan végigcsókolta, nyalogatta a mellkasát, és ezúttal Yuu vonaglott alatta levegő után kapkodva. Lenyúlt és határozott mozdulatokkal kicsatolta Aniki övét, a nadrágját. A fiú kicsavarodott testtel lehúzta magáról, aztán újra ott volt fölötte. Hozzásimult, vesszeje már ágaskodott. Yuu keményen megmarkolta. A fiú felnyögött, és a férfi vállára támaszkodva lihegett. Yuu a fenekét simogatta, és amikor Aniki csókra hajolt hozzá, gyengéden a testébe csúsztatta az ujját. Aniki egy pillanatra ledermedt, de a vágy már átvette az irányítást az ész és a test felett.

- Ahh... - Aniki homlokán veríték csillant, lehunyt pillái mögött az élvezet vert tanyát.

- Kapcsold ki az övem - harapott az ajkába óvatosan Yuu.

Aniki habozás nélkül engedelmeskedett, miközben újabb ujj siklott belé.

- Most a nadrágom - hangzott az újabb utasítás.

Aniki megtette, a harmadik ujj érintésére már megrándult az arca. Yuu mozgatni kezdte a testében az ujjait, amitől Aniki légzése lassan felgyorsult, arca még jobban kipirult. Yuu már attól nehezen szedte a levegőt, hogy látta, milyen természetességgel adja át magát a szenvedélynek.

- Érints meg - nyalta meg Aniki egyik mellbimbóját.

Aniki finoman a kezébe vette mereven ágaskodó vesszejét. Simogatta, finoman megszorította. Yuu nyöszörgött, és megmarkolta a fiú csípőjét.

- Gyere! - húzta magára. Nyelvével az ajkát dédelgette, miközben lassan a testébe, az ujjai helyére csúsztatta a vesszejét.

Aniki összeszorította a szemét.

- Fáj...

- Sssh... Csak bírd ki még egy kicsit... Jobb lesz, ígérem - nyögte Yuu a fogait csikorgatva, megfeszülő izmokkal. Megmozdította a csípőjét, Aniki szeme tágra nyílt.

- Ahh...

Mozogni kezdett, Aniki minden lökésnél fojtottan felnyögött. Yuu vállába kapaszkodott, és megemelte a testét. Ekkor Yuu nyögött fel.

- Ezt... csináld még egyszer...

Aniki megtette, lassan mozdult, egyre hevesebben.

- Még... soha nem... éreztem... ilyet... - motyogta zihálva.

Yuu odafigyelt rá, egyszerre mozdultak, egyszerre élveztek el összerándulva.

- Aniki...

- Yuu...

Fekete sötétség borult rájuk.

Hajnalban Yuu egyedül ébredt. Aniki eltűnt mellőle. Fogalma sem volt, mit tegyen. A fiú arca ott lebegett a szem előtt, és nem tudta elhessegetni.

Aniki újra megfürdött, másodszorra is. Úgy érezte, hogy piszkos, hogy a férfi illatát soha nem fogja lemosni magáról. A legszörnyűbb mégis az volt, hogy magán érezte a férfi érintését, amitől merev lett, és remegett. Gyűlölte a férfit ezért, csak éppen a testének nem tudta elmagyarázni.

Aniki a következő héten kerülte a barátait, és ez persze a diákelnök-helyettesként mellette tevékenykedő Kaorunak és Ainénak is szemet szúrt. Kérdezni nem mertek, mert Aniki minden egyes nap fekete felhőként járt-kelt az iskola folyosóin. Szombatra tanítási szünetet rendeltek el, mert a tanárok továbbképzésre mentek, így pénteken mindenki nevetgélve mászkált.

Kivéve Anikit. Ebédszünetben, majd a lyukas órában is a diákelnöki irodában maradt. Azt mondta, tanulnia kell, holott helyettesei és barátai is jól tudták, hogy nincs szüksége rá. Délután Kaoru és Aine társaságában indult haza, de a kapunál váratlan és kellemetlen meglepetés érte.

Yuu a kocsija mellett ácsorgott. Fehér nadrágot, sötét inget viselt. Tekintete - nevető aranybarna - most komoran nézelődött. Barna haja kócos volt... bűnösen vonzó. Több lány megállt az utcán, őt nézték. Aniki dühös lett rájuk, Yuu-ra, saját magára.

- Ez Yuu... Mit keres itt? - torpant meg Kaoru.

Aine is elcsodálkozott.

- Fogalmam sincs.

Aniki keze ökölbe szorult. Yuu ekkor vette észre, és még komorabb lett. Ellökte magát a kocsitól, és odasétált hozzá.

- Szia.

- Szia. Mit akarsz?

- Beszélni veled. Szabad?

Aniki félrenézett.

- Nem akarlak látni. Nincs miről beszélnünk.

- Szerintem meg igen. Aniki, kérlek... - Yuu a fiú felé nyúlt, de Aniki elütötte a kezét.

- Ne merészelj hozzám érni, megértetted?! - szisszent dühösen.

Yuu is mérges lett.

- Vagy velem jössz, és meghallgatod, amit mondani akarok, vagy kinyitom a szám... Miattam mindenki hallhatja... - suttogta egész közel hajolva, hogy csak Aniki értse, mit mond.

A fiú elsápadt.

- Hazavihetsz - vetette oda foghegyről.

Yuu elégedetten bólintott, még a kocsiajtót is kinyitotta előtte. Aniki bekötötte a biztonsági övet. Yuu is bevágódott melléje, és indított.

- Az övedet - figyelmeztette a fiú, mire Yuu gúnyosan rápislantott.

- Csak nem aggódsz értem?

Aniki elfordult tőle, de hallotta, ahogy az öv a helyére kattan.

- Mára szabadságot vettem ki, nem kell bemennem a klubba - mondta a férfi, miközben megállt egy piros lámpánál. - Van időnk. Hová akarsz menni?

- Nem akarok veled nyilvános helyen mutatkozni - közölte Aniki gőgösen. Izzadt a tenyere, összekulcsolta az ujjait. Yuu figyelmét nem kerülte el a mozdulat, kis híján elmosolyodott.

- Ahogy kívánod... Nálam jó lesz?

Aniki arca megrándult.

- Vagy mehetünk egy hotelba is - tette hozzá a férfi derűsen.

- Jó - Aniki hangja elcsuklott, megköszörülte a torkát. - Jó lesz nálad.

Yuu az út további részében mélyen hallgatott. A lakásban a kanapéra mutatott.

- Ülj csak le. Kérsz egy teát?

Aniki elpirult, és inkább a fotelba ült.

- Nem, köszönöm. Miről akartál beszélni velem? - támadt a férfinak idegesen.

Yuu tudta, hogy a fiú általában nem ilyen. Hideg, megfontolt, az ő ellentéte. De most... ideges, elpirul, elcsuklik a hangja. Legszívesebben a világ végéig csókolta volna. Odaállt eléje, és elmosolyodott.

- Hülyén fog hangzani, amit mondok...

- Mondd már! Sietek.

Yuu odahajolt hozzá, Aniki hátrébb húzódott.

- Sokat gondoltam rád. Azt hiszem, hogy... mély érzelmeket táplálok irántad.

- Mi van? - hökkent meg a fiú.

- Nem hittem, hogy egy éjszaka lehetséges az ilyesmi, de szeretném tudni, megpróbálni.

- Nem értelek. - Aniki sápadtsága a fal fehér színével vetekedett.

- Szeretlek.

- Nem! - Aniki a fülére tapasztotta a tenyerét, de Yuu elkapta a csuklóját, és a feje fölé szorította a karját.

- Egyfolytában te jársz az eszemben. Tudni akarom, hogy az első alkalommal csak azért történt, mert ittunk, vagy... valami más...

- Ne! - Aniki vergődött, de Yuu keményen megcsókolta. Nyelve a szájába hatolt, Aniki elhalóan felnyögött, és mielőtt az esze tiltakozhatott volna, a teste már reagált. Megremegett, Yuu felé húzódott. A férfi megszakította a csókot.

- Tudtam...

- Yuu... - Aniki felnézett, észbekapott, de hiába kapálózott, a férfi a karjaiba kapta, és átült vele a kanapéra.

- Meddig tiltakozol még? - érdeklődött szinte szelíden.

Aniki duzzogott.

- Fulladj meg!

- Te is gondoltál rám?

- Nem.

Yuu felnevetett.

- Sejtem...

Aniki dühösen nézett rá.

- Szemét vagy!

Yuu szeme sötét lett.

- Kívánlak - válaszolta.

Aniki elvörösödött.

- Én viszont nem akarom.

Yuu bólintott.

- Akkor csak a karjaimban foglak tartani.

- Egész éjszaka? - csodálkozott el Aniki.

- Igen. Beszélgethetünk, vagy amit akarsz.

Sokáig hallgattak, végül Aniki tétován piszkálni kezdte a férfi óráját.

- Nem értem ezt a dolgot - mondta. - Amikor veled vagyok, úgy érzem magam, mint kamaszkoromban. Nincs egy épeszű gondolatom, és... olyan bonyolult ez az egész.

- A szerelem mindig bonyolult.

- Ez nem szerelem! - tiltakozott hevesen Aniki. - Ez csak...

Yuu felhúzta a szemöldökét.

- No, mi? - Mosolygott.

Anikinak még a füle is vörös lett.

- Nem is ismerjük egymást! - háborgott. - Hogy lehetne ez szerelem? Ráadásul férfiak vagyunk.

- Attól még működhet, ha igazán akarjuk.

Aniki zavartan rázogatta a fejét.

- Még ha működik is, hogy állok a szüleim elé?

Yuu felsóhajtott.

- Ha szeretnek, elfogadják.

Aniki összehúzta magát.

- Nem lehet mindent a vágyra alapozni - mondta halkan.

Yuu szorosabban ölelte.

- Legalább próbáljuk meg. Hátha mégis kialakul valami... - erősködött.

Aniki még mindig bizonytalankodott. Yuu belefúrta az arcát a nyakába.

- Kicsi koromban nagyon szegények voltunk, ezért elhatároztam, hogy keményen fogok dolgozni, hogy jó életem legyen. Jó fizetésem van, talán egy kicsit tékozló is lettem miatta, de ettől függetlenül, soha nem vettem félvállról az életet. Még soha semmit nem akartam ennyire – vallotta be csendesen. – Még soha semmim sem volt, ami ne lett volna előtte már valaki másé. Még soha nem feküdtem le az első nap senkivel. Még soha semmiért nem akartam harcolni. Kérlek... engedd, hogy megpróbáljuk. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de... szép lesz...

Aniki szívébe késként hasítottak a szavak. Mennyire mások is ők ketten, és mégis mennyire hasonlóak. Szótlanul átkarolta a férfi nyakát, és nagyon közel bújt hozzá.

- Rendben - mondta ki reszkető hangon.

Yuu kis híján megfojtotta, olyan szorosan ölelte.

Tényleg nem ment könnyen. Különböző személyiségek voltak, eltérő háttérrel, eltérő álmokkal a jövőről, és mégis össze kellett hangolni az életüket. Anikinak ott volt az iskola, Yuu-nak a munkája. Egyikük egész nap tanult, a másik egész éjszaka dolgozott. Anikinak családja volt, Yuu árvaházban nevelkedett. Aniki hűvös, megfontolt, és céltudatos személyiség volt, Yuu beérte azzal, amit az élet nyújtott neki. Aniki gazdag volt, és befolyásos, Yuu jól élt egyik fizetéstől a másikig. Aniki komolyan vette az egész világot, Yuu kinevette a sorsot.

A legfőbb gondot mégis a testiség jelentette. Aniki az első alkalom után nem volt hajlandó lefeküdni vele. Azt mondta, amíg nem jön tisztába az érzéseivel, szó sem lehet róla. Yuu beletörődött. Neki az is maga volt a boldogság, ha a fiúval lehetett. Elvitte moziba, fürdőbe, sétálni, fagyizni, étterembe, még cosplayre is. Felvidította. Megmutatta neki az élet könnyedebbik oldalát. Aniki cserébe megtanította spórolni, komolyan venni a gázszámlát, a bankkivonatot.

Valójában egymást tanították. Közös barátjuk, Sinji szülinapján Yuu ott ugrált körülötte, és Aniki örült, hogy ott van mellette. Amikor Yuu beteg lett, csúnyán megfázott, Aniki otthon maradt, hogy ápolja. Ott aludt a férfinál, és el nem mozdult mellőle, amíg magas lázzal hánykolódott.

Megpróbáltak minden nap találkozni, úgymond váltották egymást. Aniki a suliból hazafelé indult, Yuu otthonról dolgozni. A hostos állása mellett még négy órában dolgozott egy étteremben, ő fogadta a vendégeket. Hétvégente Aniki általában egy éjszakát a férfinál töltött. Este Yuu dolgozott, addig Aniki aludt. Reggel Yuu ébresztette, és amíg ő lepihent, Aniki főzéssel kísérletezett vagy tanult.

Hónapok teltek el így, és tényleg minden szép volt. Egészen addig, míg szombaton délután Aniki nem érkezett meg Yuu-hoz…

Yuu idegeskedett. Aznap nem kellett az étterembe mennie, de időben el kellett volna indulnia a klubba.

- Mi lehet vele? – töprengett, és kikereste a fiú számát a telefonjából. A szám kicsengett, kezdett megnyugodni.

- Igen? – Idegen férfihangot hallott, megdermedt, és a szíve úgy kezdett el kalapálni, hogy attól félt, kiugrik a helyéről.

- Jó napot! Kousaka Yuu vagyok, Aniki barátja. Megbeszéltük, hogy találkozunk, de nem érkezett meg. Csak tudni szeretném, hogy minden rendben van-e vele. Nem történt semmi baja? Beszélhetnék vele?

A hang hideg volt és kemény.

- A nevem Takigawa Fuuji. Aniki apja vagyok. A fiam nem kíván önnel találkozni, sem beszélni. Kérem, ne zaklassa többet! Viszonthallásra!

- De…

A telefon pittyegett, letették. Yuu döbbenten kapkodott levegő után.

- Mi folyik itt? Aniki…

Hiába próbálta újra hívni a fiút, a telefon ki lett kapcsolva. Komolyan megijedt. Egy pillanatig nem tudta, mitévő legyen. A tekintete megakadt a mobilja háttérképén. Aniki nevetett rá a vidámparkban az óriáskerék előtt.

- Szeretlek – szorult ökölbe Yuu keze, és felkapta a slusszkulcsot az asztalról.

Anikinek fájt a keze, annyit ütötte már az ajtót.

- Engedj ki innen! Apa, ne csináld ezt! – csapott nyitott tenyérrel a fára.

Belesajdult az egész karja. Könny szökött a szemébe, és a dossziéra meredt, amit az apja dobott a szőnyegre, mielőtt bezárta volna a tulajdon szobájába. Belelapozott. Yuu… Róla szólt az egész. Az árvaház, az alkalmi munkák, majd a Byakuya’s és az étterem. Meg a szeretők… Anikinek mintha késpengét forgattak volna a mellkasában.

- Nem illik hozzád! Undorító… - hallotta az apja hangját. Vérző kezét bámulta.

- De én szeretem… - suttogta könnyezve. – Yuu…

Az órára nézett. Tudta, hogy a férfi aggódni fog, és fel fogja hívni. Az apja elvette a telefonját, és Aniki sejtette, miket fog mondani neki. Dühös lett. Ikari Hisashi jutott az eszébe. Hiro, a férfi unokaöccse mesélte, hogy Hisashi-san majd’ két évtizeddel ezelőtt szakított a kedvesével az apja parancsára. Még most is egyedül élt, és a szemében feneketlen szomorúság sötétlett.

- Nem! – törölte le a könnyeit a fiú. Felugrott, elővette a hátizsákját, beledobálta a cuccait, ruhái alól a megtakarított zsebpénzét, és határozottan megkocogtatta az ajtót.

- Sajnálom, apa! Kérlek, bocsáss meg! Elolvastam a dossziét, és igazad volt.

Az ajtó szinte azonnal kinyílt, Aniki pedig nem tétovázott. Meglökte az apját, és a lépcső felé rohant. Az apja utána.

- Aniki, ne csinálj őrültséget!

- Szeretem őt, és ezen pár rohadt fénykép sem tud változtatni! – kiáltotta a fiú.

Az apja utána nyúlt, de Aniki hadonászott és megütötte.

- Szeretem őt! – vágta az apjának a dossziét, és a lapok szerteszét repültek. Megbotlott.

Az apja utána kapott, de ez is rossz lépés volt. Egyenesen nekitaszította a fiát a korlátnak, és Aniki lendülete elég nagy volt, hogy átbillenjen rajta…

Yuu hiába csengetett a kaputelefonnál. A Takigawa házban csend honolt. Merész elhatározással átmászott a kerítésen, és a házhoz indult. Kopogtatott. Sokáig várt, mire egy halképű alak résnyire nyitotta az ajtót.

- Sajnálom, de a családból senki sem tartózkodik idehaza.

- Anikit keresem.

- Sajnálom – felelte a halképű, és az orrára csukta az ajtót. Yuu dörömbölt, mire újra kitárta, de ezúttal már összevont szemöldökkel meredt rá.

- Mint már mondtam…

- Ne hazudozzon, a rohadt életbe! Tudom, hogy itthon van.

- Ha nem távozik…

Kiabálás hallatszott bentről. Yuu felismerte Aniki hangját.

- Szeretem őt, és ezen pár rohadt fénykép sem tud változtatni!

- Aniki… Engedjen be!

- Nem lehet!

Yuu dühösen megtaszította a férfit, és belépett. A kép, amely a szeme elé tárult, örökre belevésődött a retinájába. Aniki épp akkor billent át a korláton…

Aniki tudta, hogy most meg fog halni. Az első emeletről lezuhanni egyet jelentett a biztos halállal. Furcsa módon nem pergett le előtte az élete, csupán Yuu arcát látta maga előtt. Ettől dühös lett. Nem halhat meg! A korlát után kapott, de kicsúszott az ujjai közül. Tágra nyílt szemmel várta a becsapódást, de erős karok között találta magát, és a zuhanás véget ért… Yuu karjaiban.

- Aniki… Jól vagy? Kérlek, válaszolj!

- Yuu… Mit keresel itt? – Aniki reszketett. Sírni szeretett volna.

- Az apád azt mondta, hogy nem akarsz velem találkozni, hát idejöttem. Tegnap még minden rendben volt, nem értettem, mi történt. Átmásztam a kapun.

Aniki felzokogott, és a férfi nyakába fúrta az arcát.

- Szeretlek!

Yuu megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Én is szeretlek! Halálra rémisztettél. Legalább tíz évet öregedtem.

Aniki sírva nevetett.

- Épp most akartam megszökni, szóval hozzád költözhetek?

Yuu az arcához szorította az arcát.

- Hát persze. De lenne egy feltételem.

- Éspedig? – Aniki a kézfejével törölgette az arcát.

Yuu a szemébe nézett.

- A kisszoba vendégszoba marad.

Aniki fülig vörösödött, de bólintott.

- Rendben.

- Fiam! Mégis, hogy képzeled ezt? Jól vagy? És maga mit keres itt?

Aniki megdermedt az apja hangjára, de Yuu nem. Karjaiban a fiúval felemelkedett, és határozottan szembenézett a férfival.

- Szeretem a fiát! Akár meg is halnék érte. Nem érdekel a pénze, én is megkeresem a magamét, ha ez a kifogása ellenem.

- Hogy merészeli…! – hördült az idős férfi, de Yuu nem hagyta magát, folytatta.

- Aniki elég okos, hogy ösztöndíjból egyetemre mehessen, én pedig elég jól keresek ahhoz, hogy gondoskodjak róla. Nincs szükségünk a maga pénzére és befolyására. Most pedig elmegyünk. Viszlát! – búcsúzott gúnyos mosollyal.

- Aniki, fiam, gondold ezt meg! – szólt utánuk a férfi.

Aniki visszanézett rá.

- El fogunk boldogulni – közölte határozottan és keményen. – Van egy kis megtakarított pénzem, és ott van nagyapa öröksége is. Az egyetemre kaptam ösztöndíjat, nem fog pénzbe kerülni, amíg jól tanulok. Nincs szükségem a pénzedre, vagy a család befolyására. Boldogulni fogok, fogunk.

- De…

- Ja, és mielőtt Yuu-t kezded szapulni, hadd mondjam el, hogy amit ő eddig elért, azt a tulajdon két kezével tette, és nem készen hullott az egész az ölébe.

Az apja elsápadt.

- Szeretlek, apa! – mosolyodott el Aniki haloványan. – Menjünk!

Kisétáltak az ajtón… a szabadba.

Yuu lakásán a férfi egyenesen a hálószobába vitte a fiút. Óvatosan az ágyra tette. Aniki elpirulva végigdőlt a lepedőn. Yuu ledobta a hátizsákját a falhoz, és föléje térdelt.

- Szeretlek!

Aniki szívverése a torkában dobogott.

- Én is. Mit tervezel?

Yuu arca komoly lett, de a szemében az arany vágyakozva csillant fel.

- Leellenőrzöm, hogy tényleg nem esett bajod. Lehet?

Aniki képtelen volt nemet mondani, hisz őt magát is gyötörte a vágyakozás, pedig az önmegtartóztatás pont az ő ötlete volt. Bólintott, megnyalta az ajkát. Yuu vetkőztetni kezdte, és végigcsókolta az egész testét. Aniki remegve vonaglott alatta. Yuu feltérdelt, és ő maga is ledobálta a ruháit. Meztelenül simult a fiúhoz.

- Zavarban vagyok… - suttogta Aniki.

Yuu kuncogott, és simogatni kezdte a hasát.

- Úgy emlékszem, hogy első alkalommal nem volt ilyen gondod.

Aniki lélegzete akadozott.

- Akkor… részeg voltam.

Yuu ráfeküdt, és megcsókolta.

- Mondd, mit szeretnél, és megteszem – mondta kihívóan.

Aniki biztos volt benne, hogy meg is tenné.

- Először eléggé fájt… - motyogta idegesen.

Yuu mély levegőt vett, buja mosolyra húzódott az ajka.

- Engedd, hogy ezúttal másképp legyen – kérte. Csókolta, lágyan, majd egyre mohóbban. Csókolta a nyakát, a mellkasát, a hasát, a combjait. Aniki lihegve feszült meg, amikor feltolta a lábait.

- Bízz bennem! – nézett fel a férfi, és a nyelve hegyét végighúzta Aniki merev vesszején.

A fiú összerándult. Lehunyta a szemét, és átadta magát a férfinak. Yuu nyalogatta, simogatta, majd teljesen a szájába vette. Aniki lihegett, ökölbe szorult a keze. Yuu ajka lejjebb vándorolt.

- Ott ne… - nyögött fel, de már későn. – Ahh…

Yuu nyelve dédelgette, kínozta. Ujjak hatoltak belé, és kiabálni tudott volna a gyönyörtől. A férfi felcsúszott hozzá, nyelve a szájába csúszott, vesszeje pedig lassan a testébe nyomult.

- Szólj, ha fáj… - zihálta.

Aniki megfeszült a kellemetlen érzéstől, amelyet lassan felváltott a vágy. Hintáztatni kezdte a csípőjét. Yuu a fogait csikorgatta, és megfeszülve alkalmazkodott a mozgásához.

- Yuu… - Aniki a vállába kapaszkodott, és még feljebb húzta a lábait. – Még…

- Ahogy akarod… - mozdult Yuu még erőteljesebben, még mélyebbre.

Aniki megmerevedett, aztán rándulva felkiáltott. Yuu felszisszent a kéjtől, és halk, elfulladt nyögéssel a fiúra nehezedett.

- Szeretlek! – kapkodott levegőért.

Aniki ajkán elégedett mosoly jelent meg.

- Tudom. Én is szeretlek.

Yuu melléje heveredett, és magához húzta. Aniki nagyot ásított, és álmosan az órájára pislantott.

- Neked ma nem kell bemenned dolgozni? – kérdezte gyanakodva.

Yuu szeme tágra nyílt.

- Oh, a francba! El fogok késni… - ugrott fel, aztán megdermedt. – Ne maradjak itthon veled? – kérdezte aggódva.

Aniki megrázta a fejét.

- Nem, menj csak! Nem megyek sehová, ezentúl mindig itt várok majd rád.

Yuu odahajolt, és csókot nyomott az orra hegyére.

- Ennyit a bonyolult szerelemről – vigyorogta.

- Menj, mert el fogsz késni! – hessegette a fiú, de nevetett.

Yuu, amikor kilépett a lakásból, biztos volt benne, hogy Aniki betartja a szavát, és soha többé nem kell az üres lakásba hazajönnie, mert a fiú ott lesz és várni fog rá…

Vége