Az oroszlánjelmez

A pláza tömve volt, Glenn a családokat és a fiatalokat kerülgette. Az egyik üzlet előtt megtorpant, megszemlélte a bőrdzsekit, majd az árát is, és elhúzta a száját. Nicónak már teljesen elkopott a régi, közeledett a születésnapja, meg akarta lepni valamivel, de ez túl drága volt ahhoz, hogy megvegye neki.

- Glenn! – Egy nő törte át magát egy családon, kapott is tőlük egy megrovó pillantást, bár nem úgy tűnt, hogy érdekli.

- Sissy! – Puszit nyomott egykori barátnője arcára. – Mit keresel itt?

- A csajokkal vagyok. Nem eszel velünk?

- Most nem. Minden rendben?

- Persze. – Sissy rávigyorgott. Igazi belevaló lány volt, sem észért, sem merészségért nem ment a szomszédba. – Nico?

- Dolgozik.

- Te jó ég! Még mindig nem hiszem el, hogy képesek voltatok beállni az uncsi dolgozó emberek közé…

- Valamiből kaját kell venni, kislány!

- Mindig van valaki, akit le lehet húzni!

Glenn halkan felnevetett.

- Régi szép idők! – Sissy háta mögött meglátott két lányt, akik a nyakukat nyújtogatták. Látásból ismerte őket. – A csajok már várnak.

- Oh! – Sissy intett nekik. – Biztos nem jössz?

- Biztos. Kösz!

- A bandával minden rendben van amúgy.

- Tudom. Szemmel tartalak titeket! – Megpöckölte a lány orrát.

- Nem jössz vissza?

- Ki tudja… - szólt vissza a válla felett, ahogy elsétált.

Nagyot fordult a világ, amióta Nicóval összekerült. Évek teltek el. Ő elvesztette az állását, majd azt a kis lyukat is, amit otthonnak hívott. Kis híján hajléktalan lett, de Nico felpakolta és odaköltöztette magához. Segített neki állást szerezni, takarítóként melózott egy cégnél napi 12 órában és nem vetette fel a pénz, de legalább kaját tudott venni és be tudott szállni az albérlet és a rezsi árába.

Nem volt ideje a Vadmacskákra, akik közben új vezetőt választottak maguknak. Nico is otthagyta az Oroszlánokat, volt egy csúnya verekedés, amiben majdnem meghalt egy fiatal, akkor nagyon meghasonlott magával, s nem sokkal később kilépett a bandából. Most pedig mindketten nosztalgiával emlékeztek vissza fiatalkori bohó önmagukra.

- Nézd, anyu, egy oroszlán! Menjünk oda! Anyuuuuu! – Egy kisfiú rángatta az anyja kezét.

Követte őket. Egy játékbolt előtt embernagyságú oroszlán hívogatta a vevőket. Plüssoroszlánokat osztogatott, nagy volt körülötte a tolongás. Közelebb ment. Próbált nem nevetni. Az oroszlán fogott egy plüsst és odalépett hozzá.

- Egy szó és otthon orrba verlek!

- Nem mondtam semmit!

- De akartál!

Nehezen tudta volna tagadni, mert a vigyorgást sem tudta levakarni az arcáról.

- Nagyon szexi vagy!

Nico világoszöld tekintete szinte égetett, ahogy végigmérte. A jelmezben még az arca sem látszott, csak a szeme. Cuki nagy orra volt és hatalmas mancsai.

- Tudod, milyen melegem van benne? Egy szál gatyában vagyok, de így is megsülök!

- Hm, ez még jobban hangzik!

- Semmi együttérzés nincs benned!

- Egy kicsi – ismerte el Glenn. – Már értem, miért nem mondtad, mi lesz ma a dolgod.

- A főnök szerint klassz Télapó leszek decemberben. – Nico felmorrant. – Addigra felmondok!

- Pedig abban még szexibb leszel. Nagy pocak, nagy piros orr, nagy fehér bajusz és szakáll…

- Kapd be! – Nico a kezébe nyomta a plüsst és indult volna vissza a helyére.

Utánanyúlt. Két keze közé fogta a jelmez pofiját, bár ez a plüssel nehezebb volt, mint gondolta, s gyengéd csókot nyomott az orrára.

- Anyu, nézd, a bácsi megpuszilta az oroszlánt! Én is megpuszilhatom?

Nico szeme fogva tartotta az övét egy pillanatra.

- Ezért otthon megfojtalak – közölte szinte lágyan.

- Oh, dehogy! Van ennél sokkal jobb ötleted is a büntetésre…

Élvezte, ahogy a férfi tekintete sötétzölddé mélyül. Felnevetett, magához szorította a plüsst és hagyta, hogy a járókelők belesodorják a tömegbe.

Vége