Az a szomszéd olyan... szexi

            A csendes utcából éppen kifordult a költöztető cég teherautója, amikor Ray Bennett kivette az utolsó dobozt a húga kocsijából.

- Végre, az utolsó!

- Biztos, hogy nem lett volna jobb egy lakás?

Ray most volt túl a válási hercehurcán, és csendre, nyugalomra vágyott.

- Most van pénzem, hugi, és ki tudja, hogy mikor lenne még lehetőségem arra, hogy ilyen olcsón megvegyek egy házat.

- Ezt tudom, de… - Alice habozott. Teltkarcsú, barna hajú lány volt, aki mindig tudta, mit akar az élettől. Utóbbi szempontjából tökéletes ellentéte volt csendes, zárkózott bátyjának. – Elég nagy, még soha nem éltél házban. Takarítani kell ám, meg minden.

- Tudom. Legalább lesz, ami eltereli a figyelmem. – Alice elhúzta a száját. Soha nem kedvelte a sógornőjét, így kifejezetten örült, amikor kiderült, hogy megcsalta Rayt, és elválnak.

- Nem akarsz eljönni szombaton buliba? Ott lesznek a lányok is.

Alice barátnői hangosak és közönségesek voltak. Ray bármennyire próbálkozott, nem tudta megkedvelni őket.

- Pihenni szeretnék, meg pakolászni. – A házra pillantott, amit a magáénak tudhatott. – Csendet akarok magam körül. Időre van szükségem, azt hiszem. Megérted ezt, ugye?

Alice bólintott.

- Igen, semmi baj.

Ajtócsapódásra rezzentek össze. A szomszéd ház lépcsőjén egy fekete ruhás férfi robogott le. Félhosszú haja kócos volt, az arca borostás, és nem volt túl bizalomgerjesztő kinézete.

- Ez meg ki? Úgy néz ki, mint valami bűnöző – bámulta meg Alice.

Ray figyelte, ahogy a férfi futólag rájuk pillantva beül a ház előtt parkoló fekete terepjáróba, és sivító gumikkal elstartolt a járda mellől. Fekete napszemüvegét éppen akkor biggyesztette az orrára, amikor elhajtott mellettük.

- Az ingatlanközvetítő azt mondta, hogy a baloldalon egy család lakik, a jobboldali szomszédom viszont egy pasas, akiről ő se tud semmit.

- Biztos, hogy jó ötlet volt ideköltözni? – Alice határozottan aggódónak tűnt.

Ray rávigyorgott.

- Hé, hugi, tudok magamra vigyázni, oké?

Alice elfintorította az orrát, és nem válaszolt.

            Ray nagyot nyújtózott, és arrébb rakott egy könyvekkel megrakott dobozt, hogy elférjen. Kisétált a konyhába, ahol a legnagyobb rend volt, révén az összes konyhai eszközt a felesége elvitte a váláskor, így most egy poháron, tányéron és evőeszközön kívül, no, meg a kávéfőzőn kívül nem volt semmije. Töltött magának egy bögrébe kávét, és visszaballagott a nappaliba. Azonnal beleszeretett a házba, különösen a nagy üvegablakok nyerték el a tetszését, amik a kertre nyíltak. Igaz, az módfelett zavarta, hogy pontosan rálát a szomszéd nappalijára. Nem, sajnos, nem a szimpatikus Povalski családéra, hanem a pasaséra, akit Hank Povalski szerint Adrian Cartwrightnak hívtak.

Tegnap átkopogott a családhoz, hogy bemutatkozzon, és a család nagyon kedves volt, még vacsorára is meghívták. Kimentette magát, hogy bemutatkozna a másik szomszédnak is, mire Hank Povalski csak felvonta a szemöldökét, és sok szerencsét kívánt. Őszerinte a férfi négy éve költözött az utcába, de nem ment át bemutatkozni se nekik, sem az utca többi lakójának. A nevén kívül nem tudtak róla mást, és terjedtek hírek, hogy maffiózó, bérgyilkos, de minimum sorozatgyilkos.

Ray elmosolyodott, ahogy eszébe jutottak Hank suttogva kiejtett szavai. Azért próbálkozott, és bekopogott a férfihoz, aki nem nyitott neki ajtót. Utána látta a haját dörgölve a nappaliban, így arra jutott, hogy a férfi azért nem hallotta a kopogását, mert a zuhany alatt állt. Mire átment volna, a férfi elment otthonról, hallotta a kocsija motorját, ahogy feldübörögve elhajtott a ház előtt.

Azóta kétszer is próbálkozott, a férfi egyszer sem méltatta még arra sem, hogy ajtót nyisson neki, és elküldje a francba. Vette az adást, és feladta a dolgot. Inkább pakolni kezdett, rendet szeretett volna végre maga körül. Illusztrátorként dolgozott, éppen egy mesekönyv rajzaival foglalatoskodott, csak a költözés félbeszakította. Mielőbb folytatni szerette volna, mert vészesen közeledett a határidő.

Adrian Cartwright éppen ekkor sétált át a nappaliján egy szál, csípőre csúszott alsónadrágban. Ray majdnem megfulladt a félrenyelt kávétól. Ez a pasas… ezt most komolyan gondolta?! Ray bele sem akart gondolni, hogy mi lett volna, ha netán egy kisgyermekes család költözött volna ide. Ez a fickó talán még arra is képes, hogy meztelenül mászkáljon odahaza. A helyzet az volt, hogy otthon volt, tehát Raynek szemet kellett hunynia a dolog felett. Másrészt meg… nos, Adrian Cartwrightnak nem kellett takargatnia néhány felesleges kilót, mint amit például neki. Ray rosszkedvűen a bögrébe meredt, majd vett egy mély levegőt, és úgy döntött, tesz még egy utolsó kísérletet. Átviharzott a szomszédba, és bekopogott. Ő lepődött meg a legjobban, amikor vagy fél perc múlva az ajtó kinyílt.

Adrian Cartwright vagy tíz centivel volt magasabb nála. Szikár izmait közszemlére tette, ahogy sarkig tárta az ajtót. Láthatóan nem tartozott a szégyellős fajtába. A haja most is kócos volt, és sötét, gesztenyebarna talán, leért a válláig, amitől olyan vadember külseje lett.

- Helló!

- Helló!

Ray hirtelen zavarba jött. Eszébe sem jutott, hogy szembe találhatja magát a férfival, aki nem viselt más, csak egy bokszeralsót. A felesége volt a megmondhatója, hogy soha nem volt a könnyen kommunikáló fajta, de megemberelte magát, és kezet nyújtott.

- Ray Bennett vagyok. Párszor már kerestem. Most költöztem a szomszédba, és szerettem volna bemutatkozni.

- Keresett? – A férfi felvonta a szemöldökét. A szeme mézszíne érdekes ellentétet alkotott a haja sötétjével.

- Igen. Pár napja. Kétszer is.

- Biztos nem hallottam.

Ray majdnem rávágta, hogy látta utána a haját törölgetni, de inkább nem mondott semmit.

- Semmi gond. Igazán nem akartam zavarni. – Visszahúzta a kezét, és remélte, hogy nem vörösödött el.

- Mindjárt mennem kell dolgozni – válaszolta a férfi, és elgondolkodva bámulta.

- Megyek is. Jó munkát! – Ray elkezdett hátrálni, de elfelejtette, hogy ott van mögötte a lépcső.

Szomszédja gyorsabban reagált, mint ő. Még csak alig megingott, a férfi már el is kapta a karját, és visszarántotta. Ray annyira meglepődött, hogy nekiesett a mellkasának. Most tűnt csak fel neki a baloldalon elterülő sas, amelynek kitárt szárnyai elterültek a mellkason és a vállon.

- Jól van?

Ray érezte, ahogy Cartwright lehelete a fülét éri. Zavartan elhúzódott, és kínosan vigyorgott.

- Elnézést. Néha nagyon ügyetlen vagyok. A feleségem ezerszer lemondta, hogy kétbalkezesnek születtem.

- Nős? – A férfi mintha egy picit merevebb lett volna.

- Elváltam. Nemrég mondták ki a válást, és úgy éreztem, szükségem van levegőváltozásra, ezért vettem meg itt a házat. – Ray tudta, hogy zavarában beszél ennyit. Jesszus, hogy lehet ennyire béna?! – De tényleg nem akarom zavarni, megyek is… - Ezúttal gondosan a háta mögé pillantott. Nem akart arra gondolni, hogy a szemközt lakó kíváncsi szomszédasszony, aki éppen úgy tett, mintha a macskáját próbálta volna megfogni, mit is szűr le a jelenetből.

- Adrian.

Ray riadtan megperdült.

- Tessék?

- A nevem. Adrian Cartwright.

Ray zavarát lassan felváltotta az elégedettség. Elmosolyodott.

- Jó munkát!

- Kösz.

Ray hazaballagott, és elégedetten huppant le a kanapéra. Ez az Adrian talán mégse olyan rosszfiú, mint mondták, és ő is gondolta. Talán csak ugyanolyan nehezen barátkozik, mint ő. Ki tudja, esetleg még barátok is lehetnek.

            Ray álmosan bámult kifelé. A nappali padlóján feküdt, ahová odasütött a nap, és kellemes meleg vette körül, miközben odakint hűvös, őszi szél fújt. Pár napja szokott rá, hogy idetelepedjen, és nagyon elégedettnek érezte magát. Előző nap befejezte a mesekönyvet, és most éppen kipihente a fáradalmakat. És megállapította, hogy kizárt, hogy Adrian Cartwrightnak a barátja legyen.

Oldalra fordult, a feje alá tette a kezét, és így anélkül látott át a férfihoz, hogy az észrevette volna, figyelik. Nem mintha érdekelte volna. Most éppen meztelenül flangált a lakásban. Rayt még soha életében nem dühített jobban látvány, mint a férfi karcsú, szinte csontos teste. Jó, ebbe vegyült némi irigység is, mert ő maga, némi súlyfeleslegével és lustaságával valószínűleg pont a férfi ellentéte volt. Soha nem volt annyi önbizalma, hogy így mászkáljon. Zavarta a pocakja, de hiába minden testmozgás, képtelen volt olyan vékonyra fogyni, mint szerette volna. Ennek megfelelően úgy döntött, hogy nem érdekli tovább a dolog. Daniella után úgyse akart jó ideig asszonyt az életébe.    

Bosszankodva figyelte, ahogy a férfi öltözködni kezd, közben a távirányítóval matat. Művész szemével meg kellett állapítania, hogy Adrian Cartwright cseppet sem jóképű. Inkább karakteres az arca. A teste meg túl inas. Oké, ezt is az irigység mondatja vele. A nők biztos buknak rá. Ha nő lenne, a lábai elé vetné magát. A szeme lassan lecsukódott. Már egy éve nem volt nővel, lehet, mégis jobb lenne, ha felszedne egyet, ha ilyen gondolatok járnak a fejében. De ezt már félálomban gondolta, mielőtt elaludt volna. Így nem láthatta, hogy szomszédja a nappali ablakban áll, és határozottan mosolyog.

            Ray duzzogva ücsörgött a kedvenc foteljában. Utálta azt a fickót. Teljesen kikészítette a látvány, hogy egy meztelen pasit kell bámulnia, akárhányszor kinéz a nappali ablakán. Szóljon neki? Nem, képtelenség. Ennyiből ő is mászkálhatna így, és a szomszédnak egy szava sem lehetne, mert ez az ő otthona.

A rajzmappája után nyúlt, és felütötte egy üres oldalon. Kikapcsolódásképpen firkálgatni kezdett. Általában később használható rajzok születtek ezekből a vázlatokból. Csak akkor jött rá, hogy Adrian Cartwright mellkasát rajzolja, amikor a sas lassan alakot öltött a lapon. Dühödten lecsapta a mappát, és inkább bekapcsolta a tévét. Ez a fickó tönkreteszi az életét, ez már teljesen bizonyos! Mi a fenéért nem képes ruhában mászkálni odahaza, mint minden normális emberi lény?

            Ragyogóan szikrázott a nap, és Ray jóleső nyújtózkodással ébredezett a padlón. A legszebb az lett volna, ha nem idegesítő szomszédját látja meg elsőnek, de nem tudott mit tenni. A férfi a konyhából haladt át a nappalin, dühösnek tűnt, miközben a mobilján beszélt. A dohányzóasztalán most először egy laptop volt kinyitva. És nem is lett volna semmi baj, ha van rajta valami. Ray egy alsónadrággal is beérte volna. De semmit nem viselt. Semmit. Az sem enyhített Ray hangulatán, hogy a férfi meg volt borotválkozva, és mintha a haja is rövidebbnek tűnt volna. Ray úgy döntött, hogy inkább tovább alszik. Végül mégis a rajzmappája után nyúlt, és rajzolni kezdett. Annyira belemerült, hogy észre sem vette, amikor szomszédja, immáron felöltözve, elhagyta a házat.  

Ray kávét töltött egy bögrébe, és visszasétált a nappaliba, ahol a szerkesztője üldögélt a kanapén.

- Nem is tudtam, hogy mást is rajzolsz, nem csak meseillusztrációkat – kapta fel a fejét Mimi. A kezében ott tartotta Ray rajzmappáját.

Ray elvörösödött, és majdnem kiborította a kávét a szőnyegre.

- Megbeszéltük, hogy nem nyúlsz a cuccaimhoz! – morogta, és miután lecsapta a bögrét az asztalra, szinte kitépte a nő kezéből a füzetet.

Mimi hátrasimította a haját, és békítően rámosolygott.

- Nyugodj meg! Irigyellek. Ha én így tudnék rajzolni…

Ray zavartan forgatta a kezében a jegyzettömböt.

- Ezek szerint tetszik?

- Mindegyik nagyon szép lett. Igazság szerint kedvem volna nyálat csorgatni – nevetett fel a nő.

Ray tudta, hogy Miminek egy ideje nincs senkije, de mivel az asszony nem mozgatott meg benne semmit, igyekezett figyelmen kívül hagyni az utalásait.

- Kedves vagy, köszönöm. – Ray lerogyott a fotelba, és vállat vont. – Régen nem rajzoltam ilyesmit.

Mimi belekortyolt a kávéba, és felsóhajtott.

- Tudod, éppen most fog megjelenni egy fantasy. Nem én vagyok az író szerkesztője, de Walter a kollégám, és tudom, hogy éppen borítót keresnek. Az a kép szerintem nagyszerű lenne.

- Melyik? A sas? – Ray fellapozta a füzetet. Szomszédjának meztelen felsőteste tökéletesre sikerült. A sas kitárt szárnyai szinte lebegtek a férfi bőrén. Ha nő lett volna, lehet, hogy maga is nyálat csorgatott volna. Átvillant rajta, ha megint ilyesmi jár a fejében, talán jobb lenne, ha behódolna Miminek.

- Igen. Karácsonyra jelenik meg a könyv. Megmutathatnám Walternak. – Mimi kijátszotta az ütőkártyáját. – Szerintem többet kapnál érte, mint a mesekönyvekért.

Ray az ajkába harapott. Élő személyről mintázta a rajzot, és nem akart a saját bőrében lenni, ha a szomszédja véletlenül megpillantja, és felismeri. Viszont a házrészlet miatt szüksége lenne a pénzre, igaz, hogy a felét egyben fizette ki, de a másik részét havi részletekben törleszti. Arról nem is beszélve, hogy jövő hónapban már karácsony lesz.

- Nem is tudom… Csak unaloműzésből rajzoltam. Nem terveztem, hogy bárhol megjelenik.

- Gyönyörű lett, Ray. – Mimi lelkesen vigyorgott. – Legalább engedd, hogy megmutassam Walternak.

Ray tétovázott. Adrian morcos arcára gondolt, ahogy általában fel-alá mászkál a nappalijában. Rettentően mérges lenne, ha kiderülne, hogy lerajzolta. De hát, honnan kellene megtudnia? Nem olyannak tűnt, aki fantasyt olvas a szabadidejében. Ennyi jár neki, miután mindennap bámulnia kell a meztelenségét, gondolta duzzogva. Óvatosan kitépte a lapot, és lefűzőtasakba tette. Odanyújtotta Miminek, aki úgy kapott érte, mintha az élete függött volna rajta.

- Vigyázz rá! – kérte.

- Úgy lesz! – Mimi felpattant, megölelte, és már rohant is el. Az előszobában megtorpant, hogy magára kapja a kabátját. Ray itt érte utol.

- Nem arról volt szó, hogy hozol egy ajánlatot?

- Oh, nem adtam oda? – Mimi megperdült a nyitott ajtóban, és kirángatott az aktatáskájából egy köteg papírt, a helyére csúsztatta a rajzot. – Olvasd el! Holnap felhívlak, hogy elvállalod-e, rendben?

- Oké, köszönöm. – Ray tekintete a szomszéd feljáróra vándorolt, ahová éppen ekkor állt be a fekete terepjáró.

- Ő a szomszédod? – Mimi hangja szinte dorombolt.

Ray örült, hogy nem kezdett ki az asszonnyal. Alig félórával ezelőtt még vele flörtölt, most meg Adriant bámulja éhesen. Rosszkedvűen összefonta a mellkasán a karját.

- Igen.

- Hm. – Mimi megnyalta az alsó ajkát, ahogy Adrian visszahajolt valamiért a kocsiba, és a pulóvere felcsúszott a derekán. – Lehet, hogy gyakrabban kellene jönnöm hozzád.

- Kétlem. Adrian elég elfoglalt.

- Adriannak hívják? – Mimi érdeklődéssel bámulta a férfit, aki egy köteg papírral igyekezett a ház felé.

Ray érezte, ahogy az ingerültség elkezd felkúszni a torkán.

- Igen – csikorogta.

Ebben a pillanatban Adrian feléjük nézett. Mindjárt meg is botlott, és a nála levő papírok szanaszét repülnek a járdán. Mimi felnevetett, mire Ray vasvillaszemekkel berántotta maga mögött az ajtót, és szomszédja segítségére sietett. Hátraszólt a válla felett.

- Neked nincs más dolgod? – Odamasírozott a férfihoz, útközben felkapott két papírt, és lehajolt, hogy továbbiakat szedjen össze. – Helló! – nyújtotta őket bizonytalan mosollyal a férfinak.

Adrian csúnyán nézett rá, de lassan megenyhült a tekintete.

- Kösz. Egyedül is boldogultam volna.

- Tudom, de így legalább van okom lelépni a szerkesztőm elől.

Ugyanebben a pillanatban megszólalt a fejük felett Mimi hangja.

- Helló! Segíthetek?

Ray nem tudta leplezni bosszús arckifejezését, mire Adrian arcán mintha mosoly futott volna át. A sarkára ült, és felnézett a nőre.

- Nagyon kedves, de megoldjuk. – Az arca ugyanolyan hideg és elutasító volt, mint amikor Ray először beszélt vele.

Mimi nem adta fel.

- Szívesen segítek. Ray, add azt ide, és…

- Hölgyem! – Adrian hangsúlyától még Ray is megdermedt. – Mint mondtam, boldogulunk. Az előbb úgy tűnt, hogy siet.

Mimi nyelt egyet, elsápadt, majd elvörösödött.

- Csak kedves akartam lenni… - vágta oda, és sarkon fordulva a kocsijához viharzott.

Ray felsóhajtott.

- Sajnálom.

Adrian felállt, és felkapott még pár papírt. Magához ölelte az egész stócot, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítse. Ezen Ray annyira meglepődött, hogy elfogadta. Zavartan leporolta a nadrágját.

- Mimi a szerkesztőm. Mesék illusztrációjával foglalkozom. A válásom óta a fejébe vette, hogy vigyáz rám, és néha elég fárasztó tud lenni.

Adrian a ház felé indult, Ray követte, hogy megfogja a papírokat, amikor ajtót nyit.

- Igazából nekem úgy tűnt, hogy nem te, hanem én érdeklem.

Ray majdnem felbukott az első lépcsőfokban. Nem tudott mit mondani, így inkább hallgatott. Adrian segítség nélkül nyitott ajtót, és lepakolta az előszoba szekrényre a papírokat. Nekidőlt az ajtófélfának.

- Nem kell mondanod semmit – vont vállat. – Van tapasztalatom az ilyen nőket illetően.

Ray elvörösödött.

- Sajnálom.

- Nem a te hibád. Dolgozol még ma? Ihatnánk egy sört.

- Még… még sok a munkám. Tudod, a határidő… - Ray hazudott, és remélte, hogy ez nem túl nyilvánvaló a férfinak. Elég nehéz volt a szemébe néznie, miután nap mint nap látta meztelenül. A csudába, lassan jobban ismeri a testét, mint a sajátját, vagy a volt feleségéét! Hogy igyon vele fulladozás nélkül bármit is?

- Persze, megértem. Akkor köszönöm a segítséget! – Adrian arcán nem látszott semmi, és ettől Ray picit csalódott volt.

- Szívesen. Öhm, szép estét!

- Neked meg jó munkát!

Ray a hátában érezte a férfi tekintetét, amíg ki nem lépett a járdára. Otthon azonnal a nappali ablakához rohant, igaz, ügyelt arra, hogy eltakarja a függöny, és a férfit bámulta, aki a papírokat lerakta az asztalra, majd a kabátját a kanapé háttámlájára dobva, vetkőzni kezdett. Tudta, hogy így lesz, és igyekezett az agya leghátsó zugába száműzni a gondolatot, hogy ezért sietett haza. Önkéntelen mozdulattal a rajzmappája után nyúlt, és belemerült a rajzolásba, miközben a szomszéd házban Adrian lassan az utolsó ruhadarabjától is megválva lusta léptekkel elindult a fürdőszoba felé…  

            Aznap, amikor Ray rajzát elfogadták borítónak, leesett az első hó. Ray teát kortyolgatva bámult kifelé a sötét nappaliból. Adrian még nem ért haza, csak a biztonsági fények világítottak nála. Az előlegből vett egy távcsövet, amitől kukkolónak érezte magát. Azóta még profilképeket is csinált a férfiról, de azokat külön rajztömbbe rajzolta, és gondosan eldugta a fiók mélyére, nem akarván, hogy Mimi, aki általában váratlanul jelent meg nála, felfedezze bármelyiket is. Egyre merészebb lett, a tegnapi nap folyamán elkezdett egy teljes aktot, most éppen azzal szemezett. Be akarta fejezni, meg nem is. Az egyetemen rajzolt férfiaktot, de most valamiért sokkal zavarba ejtőbb volt a dolog. Azokat a modelleket nem ismerte, Adriant viszont, ha nem is közelről, de valamennyire igen. Már legalább két hónapja bámulta mindennap, és ettől olyan furcsa helyzet alakult ki. Nem tudta, mit kellene tennie. Halk sóhajjal letette a bögrét a kisasztalra, és hátradöntötte a fejét. Lassan lecsukódott a szeme, egy mesekönyvbe is rajzolt, így különösen fáradtnak érezte magát.

Csöngettek. Bosszúsan kelt fel, hogy ajtót nyisson. Ha Mimi az, akkor elküldi. De Adrian állt a küszöbön. A tekintete sötét volt, az arcát pirosra csípte a hideg.

- Öhm, helló!

Adrian felmutatott két üveg sört.

- Bejöhetek?

Ray erre képtelen volt nemet mondani. Későn villant az agyába, hogy a rajzmappája kinyitva hever az asztalon. Ugrott volna érte, de késő volt. Adrian már odahajolt, hogy megnézze. Jól látta, ahogy megmerevedik.

- Én, sajnálom, komolyan! – Ray hirtelen nem is tudta, mit kellene tennie. Oda kellett volna rohannia, és besöpörnie a füzetet a fiókba, de képtelen volt mozdulni. Iszonyúan ideges lett, és zavarba jött, és legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá.

- Még nem fejezted be! – Adrian rápillantott.

Ray tátogott, mint a partra vetett hal. Nem ilyesféle válaszra számított.

- Nem, én… mert… öhm…

Adrian lerakta a két sört az asztalra, majd lecsúsztatta a válláról a kabátját. Könnyedén ledobta a kanapéra, mintha otthon lenne. Ray nagyot nyelt.

- Mit csinálsz? – Arra számított, hogy a férfi minimum behúz neki egyet. Ehelyett vetkőzni kezdett.

- Úgy látom, elakadtál az ágyékomnál… Segítek, hogy befejezhesd…

Ray elfelejtett levegőt venni. Biztos, hogy álmodik. Döbbenten figyelte, ahogy a férfi meztelen felsőtesttel és kigombolt nadrággal feléje indul. Akkor sem mozdult, amikor Adrian megsimogatta az arcát, majd átkarolta, és finom csókot lehelt az ajkára. Igen, száz százalék, hogy álmodik. Álmodik… A szeme lassan lecsukódott. Kit érdekel, ha ennyire jó?! A férfihoz simult, és felsóhajtott, ahogy Adrian meztelen bőrére simult a tenyere. Olyan régen érintett bárkit…

A szeme tágra nyílt, ahogy Adrian szorosabbra fonta az ölelést. Egy pillanatra észhez tért. Ő nem vonzódik a férfiakhoz, akkor meg mégis mit csinál?! El kellene löknie magától! A férfi, mintha csak sejtette volna, mi jár a fejében, elmosolyodott, és a tarkójára csúsztatta a kezét, hogy ne tudja elhúzni a fejét. Egy kicsit oldalra döntötte a fejét, amikor odahajolt hozzá. Incselkedett vele, az ajka lágyan simult az övére, majd tovább az arcára, a fülére, a nyakára, és Ray hiába feszítette meg magát, nem szabadulhatott. Egy idő után nem is akart. A vágy akkor rezdült először a teste mélyén, amikor Adrian fogai finoman a nyakába mélyedtek. Feljebb csúsztatta a kezét, beletúrt a férfi hajába. A fekete tincsek selymesek voltak, kifolytak az ujjai közül, annyira jó érzés volt. Adrian sóhaja az arcát érte, mielőtt az ajkára tapadt volna. Ray érezte kutakodó nyelvét a szájában, amely fellobbantotta a tüzet benne is.

Olyan mohón viszonozta a csókot, hogy összekoccant a foguk. Zavartan mentegetőzött volna, de Adrian addig hátrált vele, míg nekitolta a falnak. Ray tiltakozni akart, de nem volt rá módja. A férfi ajka újra az övére tapadt, de ezúttal semmi finomság nem volt benne, csak szenvedélyes mohóság. Felfalta a csókjával, magába olvasztotta, ahogy hozzásimult. Ray tisztán érezte a merevségét. Zavara azonban már rég a múlté volt.

Vágyott a férfira. Érinteni akarta. Ízlelni. Hallani a hangját, ahogy a nevét nyögi. Nem tiltakozott hát, ahogy lekerült róla a póló, és Adrian ajka bejárta a mellkasát, az oldalát, a hasát. Mély levegőt vett. Adrian letérdelt elé, és felnézve rá, óvatosan lehúzta a farmerja cipzárját. Igen, most kellene ellöknie magától, kidobni, feljelenteni, vagy nem is tudja. De annyira vágyott a melegség után…

Na, jó, kábaságában is be kellett ismernie, hogy ez csak kifogás. Azóta vágyik a férfira, hogy először megpillantotta vetkőzni. Tudat alatt sóvárgott utána, hiába nem vonzódott addig a saját neméhez. Adrian valamiért rést ütött a szívén. Talán, mert olyan rég nem szerette senki…

Reszketve szívta be a levegőt. Adrian finom csókokkal és pillekönnyű nyalintásokkal kényeztette, és ilyesmiben utoljára talán még kamaszkorában volt része. Most érződött csak, hogy a nőkkel sem volt tapasztalata. Adrian olyan határozottsággal bánt vele, amitől az egekbe szökött a vérnyomása és égett az arca zavarában, amiért zokszó nélkül behódol neki. De annyira… jó volt. Kiabálni szeretett volna. Végül a férfi hajába markolva meg is tette, a gyönyör pedig úgy burkolta be, akár odakint az örökzöldeket a puha hó…

Zihálva bámult ki az ablakon. A szeme tágra nyílt, és úgy kapkodta a levegőt, mintha lefutotta volna a maratont. Lassan megmozdult a fotelban. Arra ébredt fel, hogy elélvezett. Ilyen erotikus álma még tizenévesen volt, de akkor sem fiúval. És most tessék! Ennyire kanos lenne?

A szomszédban égett a villany. Adrian farmerban és pólóban ücsörgött a kanapén, és a laptopját püfölte. Arcán elmélyült figyelem látszott. És Raynek be kellett ismernie, hogy annak ellenére, hogy soha nem érdekelték a férfiak, Adrian hatással van rá. Tetszik neki. Az álma szerint pedig valószínűleg úgy is bejön neki. Rosszkedvűen állt fel, hogy rendbe szedje magát. Míg vissza nem ért a nappaliba, egész végig azon merengett, hogy most mit csináljon? Még tanácsot sem kérhet, mert a húgán és Mimin kívül nem volt barátja. Teljesen elcsüggedt. Kétlette, hogy Adrian viszonozná az érzelmeit, meg ez az egész neki is olyan új volt.

Nem tudta, mit tehetne. Mit kellene egyáltalán tennie? Normál esetben undorodnia kellene más férfitól, de szomszédja esetében erre képtelen volt. Már az első pillanattól felkeltette a figyelmét, és most tessék, idáig jutott. Szexről álmodik vele. Megdörzsölte az arcát, és felemelte a mappáját a félig kész akttal. Mihez kezdjen ezzel? Nem volt bátorsága befejezni, így inkább félretette, és nekiült a mesekönyvnek.

            Egyre gyorsabban közeledett a karácsony. Odakint szakadt a hó. Ray a munkába temetkezett, egy mesekönyvet és egy verses kötet illusztrációját is elvállalta, hogy minél kevesebbet gondoljon Adrianra. A helyzet lassan teljesen megőrjítette, mert bármennyire is igyekezett visszafogni magát, szívdobogva várta, hogy a szomszédban felgyulladjanak a lámpák, és láthassa a férfit. Késő éjszakába nyúlóan rajzolgatott, és reggel képtelen volt normális időben felkelni, így soha nem látta, mikor megy el otthonról.

Szerda reggel meglepetés érte. Ásítozva ment a nappali ablakához, hogy kilessen a kertbe, amikor rádöbbent, hogy a szomszédja otthon van. Megdermedt a látványtól. Adrian ugyanolyan álmosnak tűnt, mint ő. Meztelenül ballagott ki a konyhába, és egy csésze kávéval tért vissza az ablakhoz. Láthatóan nem félt attól, hogy bárki is meglátja. Ray behúzódott a függöny mögé, és nagyot nyelt. Adrian kócossága, csupasz teste megbizsergette. A fenébe, ebbe a pasiba! Morogva elindult a fürdőszoba felé, hogy hideg zuhanyt vegyen, de végül megtorpant, és visszaosont az ablakhoz. Abból nem lehet baj, ha még egy pár percig legelteti rajta a szemét, nem igaz?

A tekintete a férfi ágyékára tapadt. Elképzelte, milyen lenne megérinteni. Utána meg a falba verte a fejét, és szitkozódott. Nem álmodozhat egy férfiról! Újra kilesett a függöny mögül. Adrian letette a csészét az asztalra, és elterült a kanapén. Mosoly játszott az ajkán, és Ray nagyon szerette volna tudni, mire gondol. Nem, nem akarja tudni! Semmit nem akar tudni róla! El kell felejtenie!

Két érzés között ingadozva tapogatózott a távcső után. Beállította az élességet, aztán még nagyobbat nyelt. Adriannak határozottan erekciója volt. De még milyen! Ray zihálva elfordult. Ő ezt nem gondolta végig! Nem is tud semmit a homoszexualitásról! Hol van a laptopja? A neten biztos talál információt. Mielőtt felragadva kimenekülhetett volna a nappaliból, még vetett egy pillantást a szomszédra. És úgy maradt. Két lépés között. Úgy felizgulva, mint még soha. Profánul arra gondolt, hogy korábban jött a Mikulás és a Jézuska, mert a látvány, aminek tanúja lehetett, felért egy karácsonyi ajándékkal.

Adrian nem mozdult a kanapéról, csak a fejét hajtotta hátra a háttámlára. Az egyik lábát felhúzta, így tökéletes rálátás nyílt a kezére, amivel éppen magát simogatta. Ray majdnem felbukott, ahogy a távcsőért indult, de nem akart egy másodpercet sem szalasztani. Oh, te jó ég! Milyen szexi! Hol a vázlatfüzete? De a vágy erősebb volt, mint a rajzolhatnékja, így végül egyik kezében a távcsővel, másikkal a nadrágjába nyúlva élvezkedett. Saját élvezeténél azonban sokkal többet jelentett neki, amikor látta Adrian megrebbenő testét, gyönyörteli arcát…

            Ray, magát csak kukkolónak nevezve, éppen a szomszédját rajzolta, amikor csöngettek. Hálaadás napja volt, csak éppen nem érezte magát ünnepi hangulatban. A húga jelezte, hogy beugrik, és elviszi kocsival a szüleikhez, így halk sóhajjal ledobta a mappát az asztalra. Megint a sast rajzolta, a férfi arca nem látszott a képen. Tudta, hogy ez már a mániájává nőtte ki magát, de képtelen volt leállni. A múltkori óta úgy sajgott a teste a férfié után, hogy egy nap kétszer is volt merevedése. Komolyan meggondolta, hogy össze kellene jönnie egy nővel, de mivel Adrian érdekelte, rá vágyott, hazugnak érezte volna magát.

Keresgélt a neten, és annyi mindent talált, annyi egymásnak ellent mondó információt, hogy úgy érezte, inkább annyiban hagyja a dolgot. Úgyse fognak összejönni, minek erőltesse a dolgot. Viszont ki kellene derítenie, hogy tényleg meleg, vagy csak Adrianhoz vonzódik.

A húga rátenyerelt a csengőre, ezért felmorrant. Megvette neki azt a fantasyt, amin az ő képe szerepel, de ha ennyire kibírhatatlan lesz, nem adja oda neki. Jaj, és remélhetőleg nem azért siet annyira, mert meghívta valamelyik barátnőjét is, akivel össze akarja hozni!

- Hugi, megmondtam ezersz… - A torkán akadt a szó.

A küszöbön Adrian állt sötét arccal és nem sör volt a kezében, mint az álmában. A könyvet mutatta fel, amin az ő mellkasa szerepelt. Ray úgy érezte, elájul.

- Én… helló… ez…

- Beszélnünk kell!

- Én… - Ray még mindig képtelen volt egy normális mondatot kinyögni.

- Megjöttem! – Alice vidáman, vastag télikabátban robogott feléjük. – Bátyus, késésben vagyunk! Oh, helló! – Most tűnt fel neki, hogy ismerős férfi áll az ajtóban.

Adrian rápillantott, aztán azt tette, amivel totálisan megdöbbentette a lányt. Beljebb tolta Rayt, belépett, aztán visszafordult.

- A bátyja nem megy sehová. Beszédem van vele.

- De… Hogy merészeli? Bátyus! Ki ez, hogy…?! – Alice a felháborodástól alig kapott levegőt.

Ray tudta, hogy tiltakoznia kellene, de képtelen volt. Tartozott némi magyarázattal Adriannak, és sejtette mindig is, hogy az nem úgy fog történni, ahogy álmában.

- A bátyja modellje vagyok – válaszolta Adrian gúnyosan, majd nemes egyszerűséggel rácsapta a lány orrára az ajtót.

Ray hátrálni kezdett, amikor feléje fordult.

- Rettenetesen sajnálom! – tört ki belőle.

- Legalább beismered, hogy leskelődtél utánam! – Adrian fenyegető arccal indult feléje. – Mert ez az én mellkasom, ha nem tévedek!

- Tényleg sajnálom! A múltkor megláttalak, és megrajzoltam, mert megtetszett a sas, és Mimi meglátta, és megtetszett neki… és… - Ray hadarva próbálta kimagyarázni magát, de tudta, hogy ez lehetetlen főleg, hogy rádöbbent, már a nappaliban állnak. És az asztalon kinyitva ott hevert a rajzmappája, mellette a távcső.

Adrian rámeredt, aztán lassan ránézett. Raynek zavarában is megdobbant tőle a szíve. Hogy lehet ennyire jóképű?! Aztán rádöbbent, hogy a férfi mosolyog. Sőt, vigyorog. Értetlenül pislogott.

- Mi…

- Hogy te mennyire lassú felfogású vagy! – vágta rá a férfi, aztán már ott állt előtte, és odahajolt hozzá.

Ray csak akkor fogta fel, hogy mit mondott, amikor a szája az övére tapadt. Most biztosan tudja, hogy nem álmodik, de akkor… Elállt a lélegzete. Tágra nyílt szemmel pislogott fel a férfira, aki nem mondott semmit, csak magához húzta, és megcsókolta. Rendesen. Még annál is jobban csinálta, mint ahogy Ray elképzelte. Zihálva, remegő lábakkal kapaszkodott a karjába.

A húga ezt a pillanatot választotta, hogy megnyomja a csengőt. Ray meg tudta volna fojtani. Csalódottan felnyögött. Adrian azzal válaszolt, hogy lerángatta magáról a kabátot, és a hajába túrva újra megcsókolta. Ray a nyaka köré fonta a karját, és úgy érezte, a mennyben van. Amikor a férfi belemarkolt a fenekébe, belévillant, hogy mi tetszhet benne neki?

- Mi a baj? – Adrian ujjai befurakodtak a pulóver és az ing alá. Ray megborzongott az érintésétől.

- Én biztos álmodom.

- Kétlem. Fényes nappal van.

Ray felkapta a fejét. Adrian mosolygott.

- Úgy értettem, hogy soha nem hittem volna, hogy tetszem neked.

- Hasonló félelmeim voltak, ugyanis attól tartottam, hogy egy elvált férfit elég nehéz lesz elcsábítani.

Ray rádöbbent az igazságra.

- Direkt csináltad!

- Direkt. Szántszándékkal – bólintott a férfi. – Kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is átcsöngetsz hozzám.

Ray elvörösödött, érezte, hogy ég az arca.

- Ennyiből te is átjöhettél volna hozzám! – mérgelődött.

Adrian vállat vont, és most kifejezetten zavartnak tűnt.

- Attól féltem, hogy rád vetem magam.

- Mert ha én megyek át, akkor nem történt volna meg? – Ray nem értette a férfi logikáját. A húga meg leszállhatna arról a nyavalyás csengőről!

- Ha átjöttél volna, akkor biztosan tudom, hogy tetszem.

- És ha csak barátkozni akartam volna?

Adrian égő tekintettel nézett rá.

- Már az első pillantásra megtetszettél. Láttam, hogyan nézel rám. Lehet, hogy te nem voltál tudatában, milyen tekintettel méregettél, de én nem vagyok vak.

Ray nem tudott mit mondani. Igazából olyan mindegy volt, mert Adrian végre ott volt vele. Sőt, kiderült, hogy még tetszik is neki. A hirtelen támadt boldogságtól elakadt a lélegzete.

- Nem gondoltam, hogy olvasol fantasyt… - mondta ki, ami először eszébe jutott.

Adrian felvonta a szemöldökét.

- Nem olvasom, hanem írom őket.

Ray nem akart hinni a fülének, de láthatóan a férfi nem viccnek szánta. Ezen minden idegessége ellenére elmosolyodott. Ki hitte volna…

- Nem vagyok olyan jóképű, mint te, meg soha nem leszek olyan karcsú sem… - folytatta a tiltakozást. Feljebb húzta a felsőjét, és megfogta a hasán a felesleget. – Látod? Nem hiszem, hogy…

Adrian a csuklójánál fogva rántotta magához. Lerángatta róla a ruhadarabokat.

- Te láttál engem meztelenül, így úgy fair, ha én is látlak.

- De… nem hallod, amit mondtam?

Adrian a két tenyere közé fogta az arcát.

- Nekem így tetszel, ahogy vagy. És nem vagy kövér, mielőtt ezzel jönnél. Pont illesz hozzám – lehelte az ajkára a szavakat, és Ray tiltakozása hamvába halt.

- Nem vonzódom a férfiakhoz… - nyögte, amikor rádöbbent, hogy félmeztelenül áll a férfi előtt, akinek a szája lassan lesiklik a mellkasára.

- Csak hozzám – nézett fel rá Adrian, miközben apró csókokkal halmozta el a mellbimbóit.

Ray eddig bírta türelemmel. Beletúrt a férfi hajába, és visszahúzta magához, hogy újra megcsókolja. Igen, igen. Magában ujjongott, mert Adrian merevedése az övének feszült. A kéjtől megborzongott. Csodás karácsonya lesz, gondolta, amikor kitárult a teraszajtó, és a húga fúriaként csörtetett be.

- Kedves bátyám, megtudhatnám, hogy mi az ördög folyik itt?

Ray lehunyta a szemét. Most már biztos, hogy megöli a húgát. Adrian közelebb húzta magához, és a fülébe súgta.

- Boldog karácsonyt!

Hogy a fenébe lesz boldog karácsonya, ha a húga a legrosszabbkor érkezett?! Ám, ahogy Alice és Adrian veszekedve álltak előtte, akarata ellenére elnevette magát. Fantasztikus karácsonyuk lesz! Felvette a pulóverét, és odalépve a mappához, becsukta. Többé már nem lesz szüksége rá, ha látni szeretné a férfit…

Vége