Apának lenni

            Az utcán szellő suhant át. A latyakos téli hónapok után végre beköszöntött a hűvösebb tavasz, de köd ülte még meg a reggeleket. Gregory Howkins komoran bámult kifelé a konyhaablakon keresztül.

- Drágám… – A felesége eléje tette szokásos rántottáját, majd ő is leült vele szemben. – Imádkozzunk!

Mindketten imára kulcsolták a kezüket, Gregory tudta, hogy az asszony után kellene ismételnie a szavakat, de képtelen volt rá.

- Valami baj van? Rosszul érzed magad?

- Sajnálom, Mary. Csak… - A férfi tekintete a naptárra tapadt. – Ma van a születésnapja…

- A fiunk meghalt – vágott a szavába az asszony élesen. – Nincs miről beszélnünk.

- Tommy él! És én aggódom miatta.

Mary visszatette a villáját a tányérra, és összeszorította a száját.

- Thomas… beteg, és amíg meg nem gyógyul, addig… a számomra halott.

- Hogyan mondhatsz ilyet? – Gregory kétségbeesetten nézett rá. – Ő a mi fiunk! A miénk. Nem tehet arról, hogy…

- De igen! Már a legelején el kellett volna mondania nekünk. Akkor talán tudtunk volna még tenni valamit!

- Így is ellöktük magunktól… Nem számít, várt-e vele, vagy sem. A szülei vagyunk, Mary. Egy keresztény, istenfélő ember nem taszítja el magától a gyermekét!

- A homoszexualitás bűn Isten szemében! És én szégyellem, hogy ilyen gyereknek adtam életet! – Az asszony a reggelijére szegezte a pillantását. – Nem vagyok hajlandó többet beszélni róla. Inkább egyél, mert nem pocsékolhatjuk el az ételt! Másoknak még ennyi sem jut…

Gregory torkát soha nem érzett harag szorította el.

- Miért érdekelnek jobban mások, mint a tulajdon fiad?

- Az én fiam meghalt! – vágta oda neki a nő, és ettől úgy érezte, mintha ismeretlen asszony ülne vele szemben. Keserűen elfintorodott, és felállt.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes. Elmentem dolgozni. Este ne várj meg, későn jövök.

A kocsiban, dugóban ülve engedett fel a feszültsége. A kormányra dőlt, és mély levegőt vett. A bűntudat, hogy eltaszították maguktól a tulajdon fiukat, mázsás súlyként nyomta a mellkasát. Munka közben is elkalandoztak a gondolatai. Amióta kiderült, hogy Tommy, a fia homoszexuális sokat gondolkodott. Igazság szerint meg akarta érteni, mi vezetett odáig, hogy a fiú férfit választott társának és nem nőt. Titokban cikkeket olvasott, tanulmányokat lapozott át. Még arra is rávette magát, hogy megnézzen egy romantikus filmet, amely egy homoszexuális párról szólt. És még mindig nem fért a fejébe, hogy az ő fia, akit tisztességgel neveltek, hogyan lett másabb, mint a normális emberek.

Feleségével vallásos családban nőttek fel, ennek szellemében tanították Tommy-t is, és mégis… rossz útra tévedt. Képes volt eltitkolni előlük évekig úgy, hogy semmit sem sejtettek. Csak a diplomaosztó után mutatta be nekik a párját, akivel, mint kiderült, már két éve együtt volt. És ők nem vettek észre semmit. Felesége azonnal ajtót mutatott mindkettejüknek. Ő meg akarta beszélni a dolgot, de kettejük közül mindig a felesége szava érvényesült, amit csak most kezdett el bánni. Már két hónapja nem látta a fiát, és nem beszélt vele, holott előtte közel álltak egymáshoz. Hiányoztak a beszélgetések még akkor is, ha tudta, hogy annak idején Tommy hazudott neki a barátnőket illetően. Ám Maryvel ellentétben ő képtelen volt elfelejteni, hogy van egy fia…

            Ügyvédként mindig is inkább logikus megoldásokat próbált keresni a problémákra, és most nem tudta, mitévő legyen. Rosszkedvűen tette egyik lábát a másik után. Nem volt kedve hazamenni, pedig tizenegy is elmúlt már. Az utóbbi időben inkább az utcákat járta, sőt, felesége előtt titkolva, a melegbárokat. Látni akarta a viselkedésüket, milyenek is a valóságban. Első alkalommal el sem akarta hinni, hogy ennyire… átlagosak. Igen, volt köztük feltűnőbb személy, de a mai hetero fiatalok között is volt, és ettől még nem dőlt össze a világ. Ettől még jobban eltanácstalanodott, de azért hősiesen látogatta a bárokat. Néha megszólították, ám amikor elutasította a közeledőket, ők minden hangosabb szó nélkül továbbálltak. Talán érezték, hogy nem közülük való.

- Szia, apuskám! Nem akarsz fizetni nekünk egy italt? – A két fiatal váratlanul került elébe.

- Elnézést, de nem…

- Hagyjátok békén, srácok! – A halk hangra a két fiú Gregory háta mögé nézett, majd elfintorodtak, és köszönés nélkül ott hagyták őket. – Legközelebb vigyázzon magára!

Gregory megfordult. A férfi húszas évei elején járhatott. Sötét ruhát viselt, divatos, hosszú kabátot, könnyű bőrcipőt. Kellemes benyomást keltett, értelmiséginek tűnt.

- Köszönöm, de nem volt szükséges. Nem hiszem, hogy bántottak volna.

- Csak kirabolták volna. Valóban nagy a különbség. Tart valahová? Jöjjön, elkísérem!

- Boldogulok egyedül is.

A férfi hosszasan fürkészte az arcát, majd bólintott.

- Rendben. Nem akarok erőszakoskodni. Vigyázzon magára!

- Még soha nem történt semmi bajom, pedig már egy ideje erre sétálok.

- Akkor valaki nagyon szereti magát odafenn. Nem tűnik idevalónak – mérte végig Gregoryt a férfi, és felvonta a szemöldökét.

- Nem látszom homoszexuálisnak?

A férfi ajkán mosoly suhant át.

- Nem. Keres valakit?

Gregory zsebre tette a kezét, ahogy egy hűvösebb szélroham rohant át az utcán. Fázósan összeborzongott. Fáradt és elkeseredett volt.

- Válaszokat.

A férfi oldalra billentette a fejét.

- Mire? – kérdezte lágyan.

- A fiam két hónapja közölte a feleségemmel és velem, hogy… homoszexuális. Mary, a feleségem… nagyon vallásos, és azóta… nem találkoztam a fiammal, mert szerinte… Tommy bűnös szodomita. Tudni szeretném, hogy mitől lett az…

- A homoszexuális miért bűnös? – A férfi tekintete és egész arca megkeményedett. A tartása is feszültebb lett. – A fia talán nem maradt ugyanaz a gyermek, akit ringatott kiskorában, és akinek mesét olvasott, vagy akivel baseballt gyakorolt a kertben?

Gregory szívébe mintha kést döftek volna.

- Maga is…?

A férfi bólintott.

- Igen, én is. Meleg vagyok. – Megenyhült kicsit a pillantása, amikor látta, hogy Gregory egyik lábáról a másikra áll zavarában. – Mi lenne, ha sétálnánk egy kicsit? Ne aggódjon, nem fogok egy ujjal sem magához érni, csupán válaszolok a kérdéseire.

- Miért?

A férfi hangja szomorú volt.

- Mert boldog lennék, ha az én apámat is érdekelné, miért lettem az, aki vagyok. De talán magának és a fiának tudok segíteni. Nos, jön?

Gregory ment. Nem is figyelt oda, merre mennek, csak lépdelt a férfi mellett. Hosszú ideig nem is szóltak egymáshoz, de a lépteik lassan igazodtak a másikéhoz, és egy idő után békés nyugalom vette körbe őket.

- A nevem Lucas.

- Az enyém Gregory Howkins. Ügyvédként dolgozom, a feleségem jótékonysági szervezeteknél tevékenykedik. A fiam huszonkét éves… Ma van a születésnapja. Eddig még nem volt olyan év, amikor nem együtt ünnepeltük volna.

- Ezért indult neki az éjszakának? – Lucas a nadrágja zsebébe dugta a kezét, kabátja madárszárnyként repkedett mögötte.

- A feleségem nem engedi, hogy beszéljek vele.

- Erőszakot is alkalmaz netán?

- Dehogy! Mary megveti az erőszakot!

Lucas felhorkant.

- Akkor azt magyarázza meg nekem, hogy egy felnőtt férfit, egy apát, akinek állítólag hiányzik a fia, hogy tud így sakkban tartani?! Miért fél tőle?

- Nem félek…

- Ha ez igaz lenne, már felhívta volna a fiát. Ha őszintén akarta volna, nem nekem siránkozna.

- Én nem siránkozok! Maga volt, aki… - Gregory levegő után kapkodott felháborodásában.

Lucas villámló szemmel fordult feléje. Ragyogó zöld szemében az utcai lámpa fénye ezernyi apró csillaggá tört meg.

- Tizenhárom voltam, amikor rájöttem, hogy engem nem a lányok érdekelnek. Próbáltam titokban tartani, mert a szüleim jószándékúak, de konzervatív családból származnak. Tizenhét voltam, amikor bevallottam nekik. Abban reménykedtem, hogy szeretnek annyira, hogy elfogadjanak annak, aki vagyok. Tévedtem. Azóta nem beszéltem egyikükkel sem, csak az öcsémmel találkozom néha.

- Sajnálom – nyögte ki Gregory rossz érzésekkel viaskodva.

- Meleg vagyok, Mr. Howkins, de az nem jelenti azt, hogy nincsenek érzéseim. Attól, hogy férfi a párom, még szeretem a családom. Ugyanúgy hiányzik az édesanyám és az apám, mint egy heterónak. Nem különbözök tőlük, csak éppen férfit ölelek odahaza, akivel ugyanúgy családot és boldog életet tervezek, mint egy hetero. Érti?

- Igen.

- A homoszexualitást sokan próbálják megérteni. Számtalan ember foglalkozik azzal, hogy kitalálják, melyik gén felelős érte, mert a nők többsége ha tudná, hogy meleg lesz a születendő gyereke, meg sem szülné. És ezek a nők keresztények – mondta Lucas keserűen. – Ne higgye, hogy én nem vagyok az. Én is hiszek Istenben, megtartom az ünnepeket, próbálok jótékonykodni, nem ítélni, Istennek megfelelő életet élni. Az már más kérdés, hogy az olyanokat, mint én… az egyház legszívesebben a Pokol fenekére vetné. S mondja meg nekem, hogy milyen jogon? – A férfi közelebb lépett Gregoryhoz, hangja és arckifejezése is jól kifejezte a benne dúló viharokat. – Bűnbocsánatot gyakorolhatnak az olyanok, akik embereket ölnek meg, de a homoszexuális ne imádkozzon Istenhez, mert az nem helyénvaló! Mert a szodomiták mind Pokolra kerülnek…

Gregory képtelen volt megszólalni, Lucas pedig láthatóan nem is várta, mert újra nekilódult az útnak. Sokáig csendben haladtak tovább.

- Tizennyolc éves voltam, amikor az akkori barátommal búcsúzkodtunk az utcán. Csak annyit tettünk, hogy megcsókoltuk egymást, semmi illetlent nem tettünk, ami sérthette volna a közerkölcsöt, mint néhány hetero pár esetében ez közel sincs így. Tudja, mit csináltak az emberek? – Gregory megrázta a fejét, bár biztos volt benne, hogy Lucas nem is figyel rá. –  Egy kisebb csoport volt. Ma is emlékszem az arcukra. Néha felriadok, és őket látom.

- Mit csináltak, Lucas?

- Leköptek minket.

Gregory megdöbbent.

- Mi…

- Az volt a szomorú, hogy azt nem vették észre, hogy egy koldus nyújtja feléjük a kezüket, de minket igen. – Lucas hangja megtört lett. – Utána sokáig ingadoztam, hogy talán… tényleg kilógok a sorból, és olyanná kellene válnom, amilyennek mások akarnak látni…

- De nem lett olyan…

- Nem. – Lucas megint megállt, ezúttal egy árnyékos helyen, így Gregory csak a hangját hallotta, abban is a szilárd elhatározást. – Homoszexuális vagyok, a saját nememet szeretem. Soha nem tudnék boldog lenni egy nővel, és úgy élni, ahogy elvárják tőlem, mert… az nem az én életem lenne, hanem a szüleimé, a társadalomé, az egyházé. Én pedig csak akkor vagyok teljes, ha egy férfit ölelek. Hogy bűn? Ilyennek teremtett Isten. Hogy az egyház szerint ez istenkáromlás, és a társadalom erkölcstelensége vont magához? A társadalomnak nem mi vagyunk a legfőbb erkölcstelensége, hanem azok, akik mások vérén élősködnek, gyilkolnak, háborúkat szítanak, és közben képmutatóan azt prédikálják, szodomiták vagyunk. Mi csak… boldogok akarunk lenni, ahogy mindenki más…

Sokáig álltak némán, csak a leheletük gomolygott közöttük a levegőben. Gregory képtelen volt megszólalni. A szégyen és zavar lakatot tettek az ajkára. Lucas oldalra billentette a fejét, hallgatózott. Úgy egy háztömbnyire tőlük zene szólt.

- Ez a kedvenc dalom – mormolta.

Gregory a bárokra gondolt, ahol a fiatalok szorosan összesimulva táncoltak.

- Azért jártam sorba a meleg klubokat, hogy közvetlen közelről lássam a fiamhoz hasonlókat. Tommy átlagos, bár a számomra különleges. Nem tűnt fel, hogy a saját nemét szereti, és… mégis megdöbbentett, hogy a homoszexuális férfiak vagy nők semmiben sem különböznek tőlünk. Láttam felvonulásokat, néhányat az utcán, és… most kezdem megérteni, hogy a látszat szerint ítéltem. Magáról sem gondoltam, hogy meleg, mert… átlagos heterónak tűnik.

Lucas vállat vont.

- Mindannyian különbözünk, senki sem egyforma, Mr. Howkins. Azért, mert a férfiakat találom vonzónak, még lehetek rendes ember, aki tisztességes munkát végez, és hasznos tagja a közösségnek. Nekem is vannak álmaim, engem is érnek csalódások, és én is boldog akarok lenni… Szeretném, ha ezt megértené. – Gregory felé nyújtotta a kezét. – Táncoljon velem!

- Tessék?!

- Táncoljon velem, Gregory!

- Megbolondult?! Én nem…

- … nem meleg? – Lucas halkan felnevetett. – Tudom. Azért kérem, mert maga válaszokat akar a kérdéseire, én pedig azt akarom, hogy tényleg megértse, mit jelent melegnek lenni. Ne aggódjon, nem fogom bántani!

- Itt, az utcán?

- Senki sem jár erre. – Lucas a férfi keze után nyúlt, és maga felé húzta. – Nem akarom megerőszakolni, megnyugodhat. 

- Akkor miért… - Gregory el akart hátrálni, amikor Lucas egészen közel lépett hozzá, de a karcsú testbe több erő szorult, mint először képzelte.

- Hallja a zenét, Gregory? Nekem ez a kedvencem… - Lucas lépdelni kezdett, és mivel szorosan fogta a kezét, a férfi kénytelen volt követni a mozgását.

- Miért csinálja ezt?! – tört ki Gregory-ból a kiáltás.

Lucasnak finom illata volt, és kellemes meleg áradt belőle. Szikár és elegáns volt, minden mozdulata könnyed. A hangja nagyon halk volt, Gregory-nak közel kellett hajolnia, hogy megértse.

- Nem kedvelem a nőket. Nem azért, mert gyengének és idegesítőnek tartom őket, hanem mert nem érzek vágyat irántuk. Bennem csak egy férfi tudja fellobbantani a tüzet. A nők nekem túl távoliak, soha nem értettem, miért találják vonzónak őket a hetero férfiak. A bőrüket mindenféle kencével kenik, a hajuk hosszú és mindig beleakad valamibe, telelocsolják magukat parfümmel, s közben azt gondolják magukról, hogy csábítóak. Egyes férfiaknak igen, de nem nekem és nem a maga fiának. Mi a férfiakat tartjuk vonzónak, akik ugyanolyan erővel ölelnek minket, ahogy mi őket. A finom izmokat, nem a dús kebleket szeretjük, és szerintünk a női öl melege nem fogható egy férfi behódolásához.

Gregory lélegzet visszafojtva hallgatta a férfit, és észre sem vette, hogy tökéletesen igazodott annak minden mozdulatához. A távoli zene rég elhallgatott, de az már nem számított.

- Egy együttlét lehet szex és szeretkezés, ahogy a hetero pároknál. Mindent a vágy és a szenvedély mozgat, és ellene tenni nehéz. Néha fájdalmas, máskor olyan gyönyör, amit egyesek soha nem fognak megtapasztalni. – Lucas hangja rekedtes lett. – Minden rajtunk múlik, a mi döntésünk, a mi választásunk. Minden érintés, csók, ölelés, egybeolvadás. Nem követünk el vele bűnt, nem lehet együttléteinknek következménye, és talán pont ezért még izgalmasabb, kötetlenebb. – Lucas Gregoryhoz simult, de a férfiban ezúttal fel sem merült, hogy ellökje. – Bizalom, őszinteség, és előrelátás kell minden alkalomhoz. No, és sok óvszer meg síkosító… - kuncogott fel, a lehelete a férfi fülét érte. Könnyedén megforgatta Gregory-t, majd újra magához vonta. – Ezek az érzések a belsőnkből fakadnak, Mr. Howkins. Tiltakozhatunk ellene, tagadhatjuk, de attól még nem leszünk „normálisak”. S ha már itt tartunk… mi számít normálisnak? – tette fel kihívóan a kérdést.

Gregory nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de rádöbbent, hogy nem tud. Mert valóban… mi a normális? Ami Istennek tetsző? Vagy a társadalomnak? Megtorpant, és Lucas nem erőltette tovább a táncot. Megszorította a kezét, mielőtt elengedte volna.

- Köszönöm, hogy táncolt velem.

- Én köszönöm. Még… gondolkodnom kell mindazon, amit elmondott, de… azt hiszem, nem fogom megérteni, mit jelent melegnek lenni. A fiam esetében csak el kell fogadnom, igaz? – Gregory egy pillanatra lehunyta a szemét. – Mintha az olyan könnyű lenne…

- Legyen megértő, legyen apa…

- Annyi minden kavarog a fejemben. Nem tudom, képes vagyok-e rá.

- Maga jó ember, Mr. Howkins. Igenis képes rá! Az előbb… azt akartam megértetni magával, lényegtelen, hogy egyikünk hetero, a másik meg meleg. A vágyaink ugyanazok, az álmaink is hasonlóak. Mindannyian gyarló emberi lények vagyunk, a boldogságot hajszoljuk…

Gregory-t szíven ütötték a szavak, a torkában gombócot érzett. Lucas elővette a telefonját, megnézte az időt, és felsóhajtott.

- Nemsokára éjfél. Új nap kezdődik, és akkor… talán már nem lesz meg a lehetősége, hogy helyrehozzon egy hibát. Hívja fel a fiát! – nyújtotta felé a mobilt.

- Én…

- Ha igazán szereti, akkor megteszi! – Lucas hangja megkomolyodott. – Hát, nem érti? A fia lehet, hogy boldog a párjával, de soha nem lehet teljesen az, mert maguk nem állnak mellette. Ugyanúgy szereti magukat, ahogy eddig. Ne taszítsa el magától csak, mert a felesége azt mondja! A halála napjáig bánná…

Gregory kinyúlt a telefonért. Remegő kézzel ütötte be a számokat, és tétován emelte a füléhez.

- Biztosan alszik – motyogta.

Lucas erre nem is válaszolt, csak megrázta a fejét.

- Igen? – Az álmos férfihang nem a fiáé volt. Gregory nagyot nyelt, és mielőtt inába szállhatott volna a bátorsága, Lucas figyelmeztetően megérintette a csuklóját.

- Tommy-t keresem. Az… apja vagyok.

Az idegen férfihang azonnal éber lett.

- Tommy… Az apukád az.

- Apa? – Tommy hangja hitetlenkedő volt, és kicsit még álmos.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek. Tudom, hogy késő van…

- Jól vagy, apa? Olyan furcsa a hangod. Csak nem történt anyával valami?

És ekkor Gregory elsírta magát. A felesége arról beszél, hogy a fiuk bűnös, aki nem érdemli meg a szeretetüket, és közben az a gyermek… aggódik értük, és nem szűnt meg szeretni őket, pedig eltaszították maguktól. Szégyellte magát, ahogy még soha.

- Nem, semmi baja. Csak… boldog születésnapot szerettem volna kívánni. Mindjárt éjfél, és…

- Apa…

Autó húzott el mellettük. Lucas közelebb lépett a férfihoz.

- Apa, hol vagy?

- Nem tudom. Sétáltam, és… - Gregory követte Lucas ujjának ívét, amely a sarkon levő utcanévre mutatott. – Várj! – Gyorsan megmondta, hol van.

- Ne moccanj onnan! Negyedóra és ott vagyunk.

- De… - Gregory bizonytalanul állt a néma telefonnal a kezében. – Idejön.

Lucas elmosolyodott.

- És az baj?

Gregory visszaadta a mobilt, majd zsebkendőt keresgélt a zsebében. Lucas azonban már odanyújtotta a sajátját.

- Köszönöm. Nem tudom, mi lesz ezután, de… talán a feleségem is megbékél előbb-utóbb.

- Ne hagyja, hogy ő irányítsa az életét! A szeretet nem azt jelenti, hogy alárendeljük magunkat valakinek, hanem azt, hogy elfogadjuk őt olyannak, amilyen és… vele együtt alkotunk valami jobbat és szebbet. Ért engem?

Gregory bólintott.

- Igen.

Lucas még közelebb lépett.

- Ezt jól vésse az eszébe, és ne feledje el! Én most itt hagyom, a fia mindjárt itt lesz magáért. Sok szerencsét!

- Nem várná meg, amíg ideér? Fogalmam sincs, mit mondjak neki…

Lucas halk nevetést hallatott.

- Nem kellenek nagy szavak, Mr. Howkins. Csak ölelje meg, és mondja el neki, mennyire szereti. Szereti így is, hogy homoszexuális, és ez a szeretet… örök.

Gregory figyelte, ahogy elindul az utcán. Karcsú, könnyed mozgása volt. A sarkon még visszanézett a válla felett, és feléje intett, aztán már ott sem volt. Még hosszú percekig toporgott a kihalt járdán, míg autó közeledett. A fia úgy ugrott ki belőle, mint a szélvész, és láthatóan a nyakába akarta vetni magát, de időben lefékezett. Gregory mellkasa megsajdult.

- Szeretlek – tört ki belőle. – Sajnálom, hogy ellöktelek magamtól. Bocsáss meg!

Tommy döbbenten meredt rá, majd ellágyultak a vonásai, és belesétált apja karjaiba.

- Tudom, semmi baj – motyogta átölelve Gregory derekát. – Én is szeretlek, apu.

A sarkon egy sötét alak mosolyogva ellökte magát a faltól, és ezúttal valóban továbbállt.

- Mit kerestél erre egyedül? – Tommy aggódva szemlélte az apja arcát, amikor már a kocsiban ültek.

- Nem egyedül voltam. Egy… barátommal.

- Értem. – Tommy visszafordult az első ülésről. Mellette ülő párja csendben vezetett. Gregory a férfi éles arcélét bámulta, és ráébredt, hogy még a nevét sem tudja. Igazából semmit sem tud róla. Meg sem próbálta megismerni. Sem ő, sem a felesége. Itt az ideje, hogy ez megváltozzon.

- Bocsánatot szeretnék kérni – mondta. – Valamikor… esetleg meglátogathatnálak titeket?

A férfi a visszapillantó tükörből ránézett. Feketének tetsző szemében meglepetés villant, de aztán elmosolyodott, ahogy Tommy is.

- Örömmel látjuk, Mr. Howkins.

- Gregory. Szólíts Gregory-nak.

A férfi bólintott, és a mosoly ezúttal egészen a férfi otthonáig kitartott. Elbúcsúzott a fiától, aki szomorúan pillantott fel a házuk ablakaira. Gregory úgy vonszolta be magát az otthonába, mintha egy csatából tért volna haza. Talán így is volt…

- Merre jártál? Tudod, mennyi az idő? – Felesége éles hangjára összerezzent.

Gregory az órára pillantott. Abban a pillanatban éjfélt ütött a közeli templom harangja.

- Igen. Tudom. – Elmosolyodott. – Találkoztam Tommy-val.

Az asszony arca megrándult.

- Mondtam, hogy…

- Meg fogom látogatni őt és a párját – vágott a szavába a férje. – Ő a fiam, és… én szeretem őt. Nem fogom ellökni magamtól, mert más, mint mi.

- A te döntésed, de ne várd, hogy támogatni foglak.

- Remélem, Isten meglágyítja a szívedet…

Mary erre nem válaszolt, csak sarkon fordult, és egyedül hagyta. Gregory fáradtan, de elégedetten lehuppant a fotelba. Ott is aludt el.

Egy héttel később meglátogatta a fiát, és közelebbről megismerkedett a párjával. Bár eleinte feszülten indult a beszélgetés, mire Gregory hazaindult, már lenyugodtak a kedélyek. Tommy ragaszkodott, hogy hazavigyék, de a férfi sétálni akart. A lábai önkéntelenül is arrafelé vitték, amerre Lucasszal sétált. Ezúttal is olyan hideg volt, hogy látszott a levegőben a lehelete, és jégvirágok csillantak az üzletek kirakatának üvegén. Kocsi hajtott el mellette, majd lassított, és megfordult. Gregory hallotta, hogy megáll mögötte, de igazából nem figyelt rá, míg meg nem hallotta Lucas hangját.

- Mr. Howkins… Gregory…

Megfordult. A férfi most is elegáns volt, karcsú, és jóvágású. Zöld szemében megtörtek az esti fények. Mosolygott.

- Jó estét! – Gregory tétován ácsorgott.

- Mit keres erre? Megkapta a kérdéseire a válaszokat, nem?

Gregory csak nézte a férfit, aki éhes vadállatként bámult rá. Most látta a szemében a vágyat, amit első találkozásukkor nem. A lámpa fényében megvillant zöld tekintete, sárgán és éterien, tág pupillákkal, démoni éhséggel…

- Talán… vannak új kérdéseim… - felelte halkan, a maga számára is furcsa hangon.

Lucas a kezét nyújtotta.

- Talán… megválaszolhatom őket – mondta komolyan.

Gregory tétovázott. Ezernyi ellenérvet tudott volna felsorakoztatni, hogy miért ne tegye meg, amit tenni készül, ám… mégis a férfi felé indult. Lucas, bár még mindig ismeretlen volt a számára, vonzotta magához, és ami a legfőbb, rádöbbentette, mit jelent megértő, emberséges embernek és apának lenni… Talán nem követ el hibát, ha… közelebb engedi magához…

Vége