Extra: Angyali társ

Csend és békesség, meleg színek, nevetés és mosolygó arcok. A Menny a szokásosnál is nagyobb készülődéssel vetette bele magát a hétköznapokba. Közeledett a karácsony.

- Várj, majd én segítek! – kiáltotta egy hang pont, amikor egy fiatal fiú kezéből lebillent egy doboz. Időben lépett oda, és sikerült elkapnia. – Megvan! – mosolygott rá. – Új vagy? Még nem láttalak…

A fiú elpirult, és bólintott.

- Szabad ám válaszolni… - kacsintotta az angyal. Hatalmas, hófehér szárnyai és karcsú alakja szinte a fiú fölé tornyosult.

- Bocsánat.

- Semmi baj. A nevem Charon.

- Az enyém Yasuichi Sasaki.

- Sasaki… Szép név. – Charon látta, hogy zavarba hozta a fiút, mert elterelte a szót. – Hová viszed?

- Könyvek vannak benne. Karácsonyra.

- Oh, tényleg? – Charon fellelkesült. – Este lesz tűzijáték is. Eljössz?

Sasaki bólintott.

- Elkísérlek.

- Nem akarlak feltartani.

- Ráérek…

- Charon! – Egy kiáltás hallatszott a távolból. – Urunk látnia akar!

Az angyal a szemét forgatta, és visszaadta a dobozt.

- Sajnálom, de mennem kell. Este találkozunk!

Sasaki nem tudta megállni, hogy ne bámuljon utána. Amióta itt volt, igaz, hogy mindenki barátságos és kedves volt vele, de valahogy senkihez sem sikerült közel kerülnie. Nyávogás hallatszott. Kami ott sündörgött körülötte, és a lábához dörgölőzött.

- Merre jártál? Már mindenhol kerestelek… Képzeld, elejtettem a könyveket. Még szerencse, hogy Charon-sama erre járt. – A macskával a nyomában folytatta az útját. – Még soha nem láttam, biztos lent teljesít szolgálatot. Neked nem hiányzik az otthonunk? – mélázott el.

Kami nagyot fújt, és bosszúsan csóválta a farkát.

- Ezek szerint nem… - Sasaki felsóhajtott. Ezen nem is csodálkozott.

Gazdag családba született, de mivel beteges, gyenge fiú volt, az apja levegőnek nézte, és minden szeretetét akaratos nővérére pazarolta. Őt ez addig nem is zavarta, míg meg nem ismerte Karin vőlegényét. Senkai Kentarou-san először nézte embernek, sőt, szívesen üldögélt a társaságában, pedig tudvalevő volt, hogy ő nem beszél. Ez megtörte a hallgatását. Mielőtt felfoghatta volna, olyan érzelmeket ébresztett benne, amik megrémisztették, és felébresztették benne a másik test utáni sóvárgást. Kami halála azonban összezavarta, és csak aludni akart, mindent elfeledve… Itt tért magához. Földi szenvedései jutalmaként a Mennybe került. Még szárnya is volt, igaz, pici és törékeny, de akkor is szárnyak. Jókedvűen elmosolyodott. Ez lesz az első karácsonya itt, és már alig várta. Magának sem akarta bevallani, hogy igazából Charont szeretné újra látni.

Nem ment el hiába. Magányosan üldögélt a füvön, amikor egy vidám hang szólalt meg mellette.

- Reméltem, hogy itt leszel…

- Charon-sama! – Sasaki fel akart állni, de a férfi lenyomta a fűre.

- Ne ugrálj! Mindjárt kezdődik a tűzijáték – tette hozzá izgatottan, és úgy izgett- mozgott, akár egy kisgyerek. – Imádom a tűzijátékot – magyarázta a fiú meglepett arcát látva. – Oh, már kezdődik is! Nézd, de szép! – ragadta meg Sasaki kezét. – Azt nézd! – kiáltott fel, és felnevetett.

Sasaki azonban inkább az ő arcát nézte. Azon kapta magát, hogy idiótán vigyorog, és boldog. Utoljára Kentarou-san mellett érezte ilyen jól magát. A férfira gondolva elkomolyodott. Charon észrevette, mert feléje fordult.

- Jól vagy?

- Igen. Nézd csak tovább!

- Szólj ám, ha nem akarsz maradni. Hazakísérlek!

- Nem, jó ez így.

- Mire gondoltál?

Sasaki beszélni kezdett a férfiról. Csak úgy dőlt belőle a szó. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen nyíltan beszélt az érzéseiről. Charon azonban megértően hallgatta, kedves tekintetében nem volt nyoma sajnálatnak, undornak, csak együttérzésnek.

- Be kell vallanom valamit… - mondta aztán, amikor Sasaki már egy ideje hallgatott. – Megtetszettél délelőtt, és kérdezősködtem kicsit. Lent szolgálok az emberek között, ezért belenézhettem az emlékeidbe.

- Emlékeimbe?

- Igen. Mindenkinek van egy könyve, amibe az életének történéseit jegyzik fel. Belelapoztam a tiédbe.

- És?

- Kíváncsi lettem Kentarou-sanra… Nem kell aggódnod érte, beleszeretett egy fiúba, és elhagyta a nővéredet.

- Elhagyta? – Sasaki szája tátva maradt, mire Charon az álla alá nyúlt, és finoman összezárta.

- Igen. Apád megfenyegette, megpróbálta tönkretenni, de ezzel csak azt érte el, hogy magára haragította. Jelenleg apád a csőd szélén áll, a nővéred pedig kénytelen volt egy kisebb lakásba költözni.

- És… anyám? Édesanyám jól van?

- Kentarou-san gondoskodik róla. Egy vidéki kis házba költöztette, és állja a költségeit.

- Miért?

- Miattad. – Charon angyalarcán kedves mosoly jelent meg, és két tenyere közé fogta Sasaki arcát. – Bár te nem vagy tisztában vele, de sokak életét változtattad meg.

- Nem tettem semmit. Olyan haszontalan voltam…

- Butaság! Minden emberi élet értékes, és minden törékeny lélek megválthatja mások sorsát, ha őszintén szeret.

Sasaki arcán egy könnycsepp gördült végig. Charon a hüvelykujjával letörölte, már oda sem figyelt a mindent beragyogó tűzijátékra.

- Ne sírj! Nincs okod rá…

- Én nem… - A fiú megpróbálta visszafojtani a zokogását.

- Szerettél? – vonta fel a szemöldökét Charon. – Én viszont tudom, hogy igen. Szereted Kami-t, az édesanyádat, még az apádat és a nővéredet is. Szeretted őt is… Kentarou-sant, és ezzel megváltoztattad a sorsát. Neked köszönhetően felnyílt a szeme, végre mert szeretni, és fel merte vállalni önmagát. A szereteted pedig megváltoztatta egy magányos és sokat szenvedett fiú életét is, aki Kentarou-san mellett életében először nevet és boldog. És ők még csak a kezdet…

- Azt hittem, hogy… - Sasaki könnyei megállíthatatlanul folytak, homályossá téve ezzel Charon arcát maga előtt. A férfi azonban ott volt, továbbra is fogta az arcát, és egészen közel hajolt hozzá.

- Tudd, hogy a szeretet és a gyűlölet mozgat mindent a Földön, de a szeretet mindig az erősebb… Tatiosz egyszer így fogalmazta meg, ami most nagyon is alkalmas, hiszen a mi Urunk születését ünnepeljük, és nélküle egyikünk sem lenne itt… „Élni annyi, mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és fölrepíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni – és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.” Te, Sasaki, lehet, hogy semmi nagy tettet nem hajtottál végre, de a szereteted, a mosolyod emberek sorsát írta újra, és így van ezzel mindenki más, aki csak egy kicsit is szeret, és képes őszintén mosolyogni.

A fiú mély levegőt vett, bólintott.

- Értem. 

- Ezentúl nézz mindig előre, soha ne hátra! A múlt a hátad mögött terül el, de a jövőd itt van előtted…

Sasaki szeme meglepetten kikerekedett. Ez olyan félreérthetően hangzott… Charon elhúzódott tőle, tétova mosoly jelent meg a szája szegletében.

- Ne becsüld le magad! – simogatta meg az arcát. – Több lakozik benned, mint bárki gondolná.

- Ezt nem hiszem.

Charon türelmetlenül sóhajtott.

- Egy évezrede létezem, és te vagy az első ember, aki felkeltette az érdeklődésemet – vallotta be.

Sasaki szíve kalapálni kezdett. Felpillantott az égre.

- Vártam, hogy eljössz ma este…

A férfi arca úgy ragyogott fel, hogy attól elakadt a lélegzete.

- Boldog karácsonyt! – hajolt hozzá Charon, és könnyű csókot lehelt az ajkára.

Elpirult.

- Neked is.

Az angyal hatalmas szárnyai körbevették őket, és védelmezően borultak rájuk, ahogy Charon a karjaiba húzta, és egymás kezét fogva bámulták tovább a tűzijátékot. Sasaki megnyugodva hajtotta a fejét a vállára. Kami jelent meg nyávogva, majd dorombolva elhelyezkedett az ölében. Charon csendesen mosolygott, és a fejére hajtotta az állát. Sasaki úgy érezte, neki az volt a sorsa, hogy abban a pillanatban ott legyen vele, s együtt ünnepeljék a karácsonyt, a szeretet ünnepét…

Vége