A poklon túl

            A saját kiáltására ébredt. Zihálva felült, teste ösztönösen a támadót kereste, de a szoba üres volt és sötét. Rajta kívül nem volt ott senki. Az ablakot szakadó eső verte, hangosan dobolt az üvegen. Visszazuhant a párnára, a felkarjával eltakarta az arcát. Próbált visszatérni a valóságba, kiszakadni az álom és a múlt fogságából.

- Kicsim, jól vagy? – Az anyja aggodalmas hangjára felnyögött. Nem akarta felébreszteni a szüleit.

- Minden rendben. Csak rosszat álmodtam. Feküdj vissza!

- Ne csináljak egy bögre kakaót?

A karját a teste mellé ejtette, mély levegőt vett. Az anyja úgy tett, mintha a kakaó elűzhette volna a mumusokat az ágya alól. Gyerekkorában el is hitte, de most már tudta, hogy a mumus valójában önmaga.

- Köszönöm, nem. Feküdj csak vissza!

- Szólj, ha kell valami.

- Rendben.

Mindketten tudták, hogy nem fog szólni. Ahogy nem szólt az elmúlt öt hónap alatt, amióta hazajött, úgy most sem fog. Hosszan meredt a sötét mennyezetre, mire összeszedte magát annyira, hogy képes volt megmozdulni. Csonka lába fájt, lüktetett. Rossz időben – márpedig napokkal ezelőtt hirtelen beköszöntött az esős, hűvös ősz – mindig sokkal fájdalmasabb volt mozogni. Lassan kiült az ágy szélére, óvatosan masszírozta a térdcsonkját. Testére kezdett rászáradni a veríték, de nem ment el lezuhanyozni, mert tudta, hogy arra már mélyen alvó apja is felébredne.

Elszántan elkezdte felcsatolni a protézist, és felöltözött. Sántikálva elindult kifelé, remélte, az anyja már visszaaludt. A konyhában felmarkolta a slusszkulcsot, és kilépett a hátsó verandára. Az eső úgy esett, hogy alig látott el fél méterre. Még annál is hidegebb volt, mint számított rá. Visszalépett a házba, felmarkolta az apja bélelt bőrkabátját, és magára rántotta.

Bőrig ázva szállt be a furgonba. A másodikra indult csak el, már majdnem bosszúsan szidni kezdte, de nem volt rá szükség. A lámpát nem kapcsolta fel, amíg ki nem ért a főútra. Csak lépésben tudott haladni. Éjjelente gyakran járta be a várost, régi, ismerős utakon bolyongott. Elmerült az emlékekben, valahol sajnálta, hogy elmúltak felette az évek.

Milyen jó volt gyereknek lenni…

Játszani reggeltől napestig. Álmokat kergetni, hogy egyszer orvos lesz, vagy űrhajós, vagy katona.

És hős lesz.

Gyerekként nem tudta, hogy a hősöknek meg kell fizetnie azért, hogy hősök legyenek…

Lassított és befordult a kocsma elé, ahol általában időzni szokott. Gyerekkorában egy kövér, idős fickóé volt, akinek a nevére nem emlékezett. Akkoriban még sokkal rosszabb állapotban volt, mostanra az új tulaj kicsit kipofozta. A parkolóban nem volt egyetlen kocsi sem, a bejárathoz legközelebb állt meg. Tudta, hogy Jerry hajnalig nyitva tart. Hétvégente elég nagy volt a forgalom, de ilyenkor, kedd este senki sem járt erre. Jerry mégis kinyitott és hajnali négykor zárt be.

Nem köszönt, amikor belépett, csak odaballagott a bárpulthoz és feltornászta magát az egyik székre. Egy szalvétával megtörölgette a haját és az arcát. Senki nem volt bent, Jerry a hátával a különféle italokkal teli polcot támasztotta. Egy szál cigit szívott, a gyenge fényben is látta, hogy van egy seb az arccsontján és fel van szakadva a szája. A keze be volt kötve, kicsit átvérzett a kötés, de ez nem akadályozta meg abban, hogy elővegyen neki egy behűtött sört. Megszokott mozdulatokkal szalvétát tett a pultra, rá egy poharat, és mellé a sörösüveget. Nem töltötte ki, ezt rá bízta.

Nem mondott semmit, ő meg nem kérdezett. Sokkal jobban megnyugtatta az idegeit ez a némaság, mint bármilyen csevegés. Máskor váltottak pár szót semmiségekről. Milyen az idő odakint, mennyi vendég volt aznap, ki verekedett össze kivel. S úgy egy óra múlva ő távozott, Jerry pedig nem sokkal később bezárt és elment haza.

Ez az éjszaka azonban kicsit más volt. Látszott, hogy Jerry milyen erővel préseli össze a száját. Érződött, milyen dühös. Az izmai minden apró hangra megfeszültek, így nem lepődött meg, amikor egy érkező kocsi hangjára elnyomta félig szívott cigijét, és puskát szedett elő a pult alól. Régi darab volt, de látszott, hogy szépen karban tartották.

Oldalra fordult, érezte, ahogy az adrenalin végigáramlik az erein. Ismerős érzés volt, megszokott és mégis idegen. Elszokott tőle, amióta itthon élt. Afganisztánban nap, mint nap ezzel kelt fel és feküdt le. S aztán, azon a napon, amikor egy géppuskasorozat kettévágta a bal lábát, mindez a semmivé lett. Csak éjszaka, miközben rémálmok között hánykolódott, dübörgött benne megállíthatatlanul.

Öt fiatal férfi sorjázott be az ajtón. Odakint még esett, vizes tócsákat hagytak a padlón. Látszott, hogy valahol valakibe vagy valakikbe belekötöttek már, mert tele voltak kék foltokkal és sebekkel. Ketten baseball ütőt lóbáltak, egynél bokszer volt, egynél csavarkulcs és egynél semmi. Úgy tippelte, ő a főnök. Megismerte, a srác apja, George Jonas valamikor az ő apjával dolgozott együtt. Azóta már rég meghalt, de az apja néha emlegette, mert jóbarátok voltak.

- Kifelé, haver! – mutatott rá a srác éppen.

Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha nem reagál. Nem is volt rá szükség, mert Jerry felemelte a puskát, és könnyed mozdulattal a vállához igazította. Az ő feje mellett hívatlan vendégeire célzott. Nem mondott semmit, de a tartása és a pillantása önmagáért beszélt.

- Ne szórakozz, öreg! – Az egyik srác felröhögött. Nem hatotta meg a fegyver.

- Kifelé! Háromig számolok. – Jerry hangja nyugodt volt, a keze biztosan fogta a puskát.

- Milyen kemény legény valaki egy puskával… - Az öreg Jonas biztos forgott a sírjában, mivé vált a fia.

- Ti egy ember ellen jöttetek öten felfegyverkezve – szólalt meg most először. – Bátrak vagytok.

- Fogd be a pofád, Boorman! – Jonas kiköpött a padlóra. – Azt hiszed, hogy azért, mert megjártad Afganisztánt, olyan kurva nagy hős lettél?!    

Ránézett.

- Kotródjatok innen! – válaszolta nagyon halkan.

- Na, ide figyelj, te is kaphatsz…! – A Jonas melletti srác meglengette a baseball ütőt, de közelebb lépni már nem tudott.

A puska nagyot szólt a zárt térben. Számított rá, de azért váratlanul érte. Valamiért nem hitte, hogy Jerry képes lesz meghúzni a ravaszt. Lebecsülte a férfit. Főleg, hogy a meglendülő ütőt találta el, és lőtte ki a fiú kezéből. A srácok rémülten kiáltva rebbentek szét, a másik is elejtette az ütőjét.

- Három. – Jerry tekintete hideg volt és kemény. Még csak gyorsabban sem szedte a levegőt.

- Maga megőrült!  

- Örüljetek, hogy nem lődözlek agyon titeket. A seriff még vállon is veregetne érte, annyi borsot törtök az orra alá.

Jonas lépett egyet előre, mire rászegezte a puskát.

- Veled kellene kezdenem…

- Rohadt buzi!

- Újra elszámolok háromig – figyelmeztette Jerry csendesen. – Ne hidd, hogy nem merlek lelőni!

- Rohadt seggfej!

- Ti akartátok… Egy.

A srácok egymásra néztek.

- Kettő.

A hármat nem kellett kimondania, a fiúk egymást arrébb lökve igyekeztek mihamarabb kijutni a helyiségből. Nem maradt utánuk más, csak dezodoruk erős, émelyítő illata, amivel tulajdon félelmük szagát nyomták el.

- Kérsz még egy sört? – Jerry visszatette a puskát a pult alá, és mintha mi sem történt volna, újabb cigire gyújtott.  

- Megkívántam valami erősebbet.

- Nocsak. – Jerry poharat szedett elő, és szintén a pult alól egy félig teli üveget.

- Meghívlak.

- Elfogadom. – Újabb pohár került a pultra. Mindkettőt színültig töltötte, és az egyiket odatolta elé. – Az izgalmakra! – emelte fel a sajátját.

Most először nézte meg alaposan a férfit. Mondjuk, ez nem volt igaz, eddig is tudta, hogy milyen színű a szeme és milyen a haja. Most nézte meg azonban más szemmel. A tiszta, borostyánzöld szempárt. A vörösesbarna árnyalatában játszó, már őszülő, rövidre vágott hajat. A borostás, kemény vonásokat és a sok apró ráncot a szem sarkában. Magasabb volt nála, bár csak pár centivel. Inas és vékony alakját jól kiemelte a farmer és a fekete póló. A jobb alkarján egy régi sérülés nyoma látszott, a hosszú, fehér heg mély volt, ösvényként kanyargott a barna bőrön.  

- Egy jó lövésre! – emelte fel a poharát.

- A srácra céloztam.

Egymásra néztek, és mindkettejükből kitört a nevetés. Jerry kerített magának egy széket, és leült vele szemben. Elszívta a cigijét. Töltött a poharaikba, a torkukat égette az erős ital, de rég nem esett olyan jól neki semmi, mint most ez a pár korty.

- Vérzik a szád – jegyezte meg, miután a kelleténél hosszabban időzött ott a tekintete.  

Jerry egy szalvétát szorított rá, és rosszkedvűen elbámult a levegőbe.

- Egy órával ezelőtt jöttek először – mesélte. – Már voltak itt máskor is, de hétvégén, amikor tömeg volt. Nem szolgáltam ki őket, mert láthatóan felöntöttek a garatra.

- Ezért vertek meg?

- Amint láthattad, megvédtem magam. Megfenyegettek, hogy visszajönnek, de akkor nagyon meg fogom bánni, hogy eltángáltam őket. Sejtettem, hogy nem üres kézzel jönnek.

- Tényleg jó lövés volt.

Jerry ránézett, majd lassan bólintott.

- Kösz! Már nem áll olyan biztosan a kezem, mint régen.

- Mennyi ideig szolgáltál a seregben?

- Honnan tudod, hogy katona voltam?  

- Ezzel a tartással és ezzel a lövéssel? – kérdezett vissza.

A férfi elvette a szájától a szalvétát és megszemlélte rajta a vért. Megenyhült az arca.

- Igaz. Te is katona voltál, hülye lennél, ha nem vetted volna észre.

- Tengerészgyalogos voltam.

Hirtelen csend lett, egyikőjüknek sem volt kedve beszélgetni arról, ami a szolgálatban történt velük. Márpedig lett volna mesélnivalójuk bőven. Jerry töltött még egyet, aztán a kötést bámulta a kezén. Ő meg a sörösüveget forgatta az ujjai között, amiből egy kortyot sem ivott.

- Mesterlövész voltam – szólalt meg Jerry hosszú hallgatás után. Végigsimított a mutatóujjával az alkarján levő hegen. – Majdnem amputálni kellett, de megúsztam. Nem úgy, mint te.

- Neked is ott kellett hagyni a sereget.

- Maradhattam volna irodai munkán. Egy lyukas garast sem adtak ugyanis az orvosok azért, hogy valaha is használni tudom a kezem. Kemény munka volt, mire idáig eljutottam. – Körbenézett, a szemében volt némi csodálkozás, mintha először látta volna a helyet. – Mindenféle szempontból – tette hozzá. – A fizikoterápia után hazaindultam, bár semmi sem kötött abba a városba, ahová születtem. Megálltam itt egy sörre. – Elvigyorodott, vidáman csillogott a szeme. – Ennek már három éve.

- Miért maradtál?

- Mert ez is olyan hely volt, mint a többi. Semmivel sem különb. Máshol is egyedül lettem volna. – Elkezdte letekerni a kötést a kezéről, és megmozgatta az ujjait. – Nem azért akartak elintézni, mert kidobtam őket, hanem azért, mert egy buzi dobta ki őket – vallotta be.

- Sejtettem. – Igazából, ha nem mondta volna, akkor is biztosan tudja. Ismerte az ilyesféle reakciókat, de nem kívánta megosztani őket a férfival.

- Valóban? – Jerry a pult túlfeléről élesen végigmérte. – Elő kell vennem a puskát?

- Ezt most meg sem hallottam. – Keserűen elhúzta a száját.

Pénzt szedett elő a farzsebéből, és az átmelegedett sör mellé dobta, mielőtt felállt volna. Elindult kifelé, fájt a lába, fáradt és álmos volt. Az adrenalin hevítette tetterő rég tovatűnt.

- Charles!

- Igen? – Megállt az ajtóban, és visszanézett. Az apja volt az egyedüli, aki így szólította, de Jerry hangjában nem volt benne a rideg számonkérés, mint az öregében.

- Neked is vannak rémálmaid?

- Bár ne lennének… - mormolta, mielőtt kilépett volna az esőre.

Elindult a furgon felé, de meg is torpant. Az eső végigcsorgott az arcán. A neonfényben jól látta, hogy a gumijait szétvagdosták. Ezzel nem fog hazajutni, állapította meg. Körbepillantott. A srácok remélhetőleg már messze jártak, mert kedve támadt behúzni nekik egyet. Sántikálva visszaballagott a kocsmába.

- Mi történt? – Jerry még mindig ugyanott ült, ahol hagyta. Megfeszült, amikor belépett, és a puska felé nyúlt.

- Darabokra vágták a furgon gumijait.

- A francba!

A férfi felpattant, kiviharzott a pult mögül, majd habozás nélkül kivágódott az esőre. Körbejárta a kocsit, majd a fejét csóválva visszajött.

- Hazaviszlek.

- Nem kell. Hazasétálok.

- Te megőrültél!

- Átvágok a kertek alatt, és félóra múlva otthon vagyok. – Ő is tudta, hogy most éppen erősen túlbecsüli magát.

- Ezzel a lábbal?

- Nem vagyok nyomorék! – Akaratlanul csattant fel.

- Nem azt mondtam. – Jerry szelíden nézett rá. – Hazaviszlek – ismételte meg határozottan.

Belátta, hogy nem tudja meggyőzni.

- Maradok négyig, és majd hazafelé kidobsz otthon.

- Most viszlek haza. – Jerry bőrére rátapadt a vizes póló, de láthatóan nem zavarta. Hátrasimította a homlokából nedves haját. – Hozom a kabátom – indult el hátra.

- Hallod egyáltalán, amit mondok? – Nem volt hozzászokva, hogy figyelembe se vegyék.

- Láttad már magad a tükörben? – kérdezett vissza a férfi, és most már némi düh érződött a hangjában.

A bárpult felé fordult. Az üvegek mögötti tükörben jól látta önmagát, bár jobb lett volna, ha nem néz bele. Sápadt volt, beesett arcában szinte lázasan világított kék szeme. Egy ideje elkezdett szakállat növeszteni, de mindenki szerint öregítette. Öregnek is érezte magát, korábban egyenes tartása mostanra meggörbült. Legalább húsz kilót leadott a sérülése óta, s mivel abbahagyta a napi edzést is, izmai petyhüdtek lettek.

- Így festenek a hősök – mondta a tükörképének.

Észre sem vette, hogy Jerry ott áll tőle alig kétlépésnyire a kabátjával a kezében. Megértően bámult rá.

- Nem azok a hősök, akik vakmerően az első sorban harcolnak a csatában.

- Akkor?

- Azok, akik a csata után is képesek embernek maradni.

Elakadt a lélegzete. A férfi odalépett elé, olyan közel, hogy szinte érezte a testéből áradó hőt.

- Gyerekkoromban az anyám azt mesélte, hogy a szegény fiúból akkor lesz hős lovag, ha szembenéz a sárkánnyal és legyőzi azt. Felnőttem, legyőztem a sárkányt, és mégsem lettem hős lovag. Tudod, miért? Emiatt. – Jerry felemelte a heges karját, és szomorú mosollyal vállat vont. – A mesékben nincs szó arról, hogy a lovag megsérül. Arról pláne, hogy elveszíti valamelyik testrészét. A valóság azonban más. Mi ketten tudjuk, nem igaz?

- De – válaszolta alig hallhatóan. Megdöbbentő volt, hogy Jerry kitalálta a gondolatait.

- Az elmúlt években volt időm gondolkozni, és rájöttem, hogy ehhez az élethez itt – A férfi körbemutatott, és nem csak a kocsmára, hanem a városra is értette. –, nagyobb bátorság kell, mint belesétálni egy ellenséges golyózáporba. A csatában legalább tudom, hogy a társaim fedezik a hátam, de itt azt sem tudom, ki az ellenség és ki a barát.

- Attól még nem leszel hős, ha megtanulsz élni a kinti világban.  

- Biztos?

- Te sem lettél az.

- Nem lettem az, valóban. – Jerry zsebre dugta a kezét, szomorúnak tűnt, de a tekintete kemény volt. – Amikor beléptem ide három évvel ezelőtt ugyanúgy festettem, mint te. Rémálmok kínoztak, tele voltam sebekkel, valósakkal és képletesekkel egyaránt. Gyűlöltem a testemet, amiért cserbenhagyott, és le kellett szerelnem. Maradhattam volna irodán, de az lealacsonyító volt a számomra, hiszen előtte a különleges egységben szolgáltam. Büszke voltam arra, hogy katona vagyok és a hazámat szolgálom. Ezeket az embereket itt. – Megint körbemutatott, de indulat volt a mozdulatban. – Ittam a sörömet, néztem a vendégeket, és az járt a fejemben, hogy ők tudják-e, hány fiatal férfi és nő áldozza értük minden egyes nap az életét?! Az ilyen Jonas-félék vajon fel tudják-e fogni ésszel, mit jelent szembenézni öngyilkos merénylőkkel?! Tudják-e, milyen érzés, amikor az orvos azt mondja nekik, hogy le kell vágni a karjukat… - Elcsuklott a hangja.

- Sajnálom. – Csak suttogásra volt képes. Pontosan tudta, miről beszél a férfi.

- Soha nem tartottam magam hősnek. Katona voltam, aki a kötelességét végzi. Könnyű engedelmeskedni, azt tenni, amit mások akarnak. Itt jöttem rá azonban, mit jelent hősnek lenni. Dolgozni a napi betevőért, a gyerekek jövőjéért, vagy épp azért, hogy a szüleinket tisztességesen eltemethessük… Ez a valóság, Charles. Meg az ott – mutatott a tükörképükre. – Önmagunkkal kell szembenézni és a legnagyobb csatát megvívni. S úgy látom, hogy te jelenleg vereségre állsz.

- Talán soha nem is álltam győzelemre.

- Talán csak sokkal kényelmesebb eldagonyázni a saját életundorodban…

- Ezt nem én választottam!

- Most viszont van választásod! – Jerry elvesztette az önuralmát és rákiáltott. – Már azelőtt tudtam, ki vagy, mielőtt beléptél volna ide. Mindenki rólad beszélt, mekkora hős vagy, milyen nagyszerű katona, a város büszkesége! S aztán egyik este bejöttél, és azonnal tudtam, hogy te vagy az. Csak egy reményvesztett ember tud így kinézni. Saját magamat láttam benned.

- Miért nem mondtad?

- Nem akartál beszélgetni. Nem erőltettem. Miért is tettem volna? Ezt a harcot nem nekem kell megvívnom.

Nem tudta, mit kellene mondania. Jerry megérezhette, mi zajlik le benne, mert halk sóhajjal ledobta az egyik székre a kabátját, és leült. Komoran bámult rá.

- Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz.

- Nem tudom, mit mondhatnék.

- Jól van, akkor hazaviszlek. – Jerry megint a kabátjáért nyúlt. – Itt leszek, ha mégis beszélgetni akarsz.

Kis habozás után lehuppant a mellette levő székre.

- A szüleim telekürtölték a várost azzal, hogy mekkora hőstettet hajtottam végre. Megmentettem egy tucat ember életét, hurrá, épp, hogy csak nem avattak szentté. Arra jöttem haza, hogy a helyi tévé riportot akart forgatni velem. Anyu meg nem értette, mi a francért dobom ki őket. – Ökölbe szorította a kezét, majd lassan kiengedte az ujjait. – Én csak azt tettem, amit tennem kellett. Akkor és ott, abban a helyzetben nincsenek választási lehetőségek, csak teszed a dolgod. Gondolkodás nélkül, mert ezt sulykolták beléd a kiképzésen. Nem gondoltam végig, mekkora árat fizetek érte.

- Tudom.

- Nem érzem magam hősnek, Jerry.

- Az igazi hősök nem érzik annak magukat.

- Mindenki annak tart, de én csak el akarom felejteni, ami történt. Rossz ötlet volt hazaköltözni, mert itt folyamatosan emlékeztetnek rá.

- Az a múltad, és már nem tehetsz semmit, hogy megváltoztasd. Van viszont jövőd, és arra kellene koncentrálnod. El kell fogadnod, hogy elvesztetted a lábad, és tovább kell lépned. Szó szerint.

- Ezen dolgozom már öt hónapja, és semmi. – Érezte az ingerültséget, ahogy felkúszott a torkán. – Anyu nyaggat, hogy járjak el velük a városi rendezvényekre, a régi haverok inni akarnak velem egyet, de… nem megy – nyögte ki. Nem szívesen mondta ki, mert dühítette önmaga tehetetlensége. – Nem akarok beszélgetni és ismerkedni senkivel. Nem akarom elmesélni, hogy mi történt, vagy hogy milyen az élet fél lábbal. Egyszerűen csendet akarok magam körül, és azt, hogy mindenki hagyjon békén. Időre van szükségem. – Pár másodpercig hallgatott, mielőtt folytatta volna. – Másfelől meg érzem, hogy ez így nem jó, csak képtelen vagyok változtatni rajta.

- Semmi sem jó. Ismerős.

- Te boldog vagy itt?

- Mi a boldogság? Létezik egyáltalán? – Jerry megfejthetetlen tekintettel nézett rá.

- Ne kezdj el filozofálni!

A férfi kurtán felnevetett.

- Nem állt szándékomban – nyugtatta meg. – Egész nyugis életem van. Rendszert vittem bele, a megszokások rabja vagyok. Nem panaszkodom, lehetne rosszabb is.

- Mihez kezdtél volna odahaza?

- Nem tudom. Azt gondoltam, majd csak adódik valami. Soha nem szoktam előre tervezni. A sors majd úgyis elém sodor valami lehetőséget.

- Így volt a katonasággal is?

- Tudtam, hogy a hazámat akarom szolgálni. Ez célt adott gyerekkoromban. – Vállat vont. – Egy ehhez hasonló kisvárosban nőttem fel, ahol melegnek lenni egyet jelentett a kirekesztéssel. Talán ezért is akartam olyan hivatást választani, ahol nem csak meg tudom védeni magam, de bebizonyíthatom az otthoniaknak, hogy érek valamit. Az anyám temetésére hazamentem, felvettem az összes kitüntetésemet. Még csak elégedettséget sem éreztem, ahogy mindenki összesúgott a hátam mögött. Mindezek csak külsőségek voltak, és igazából nem számítottak. Akkor már nem.  

- Sajnálom.

- Nem kell. – Jerry körbepillantott. – Nem tudom, mi a boldogság, Charles. Ha volt is benne valaha részem, akkor nem ismertem fel. Itt azonban elégedett vagyok az életemmel.

- Nem akartál visszamenni a seregbe?

- Nem való az már nekem, megszoktam a szabadságot. Néha hiányzik, de inkább csak a társaság miatt. Az adrenalin fűtötte mindennapokhoz már öreg vagyok.

- Nem tűnsz öregnek.

- Itt vagyok öreg – ütötte meg Jerry a mellkasát. Megfáradt arccal szemlélte a kocsma árnyékos zugait. – A mai napig álmodom róla – dőlt neki az asztalnak. – Olyankor a saját üvöltésemre ébredek. Még jó, hogy kiköltöztem a város szélére, és messze a legközelebbi szomszéd. – Elvigyorodott, de a szemében volt némi szomorúság.

- Apu mellett bombát robbanthatnék, arra se ébredne fel, de anyu a legkisebb neszre fenn van. Ma is felébresztettem. Mindig kakaót akar főzni, mert állítólag kiskoromban használt a rémálmok ellen.

- Biztosan csak aggódik, és segíteni akar.

- Szóval igyam meg a kakaót, és akkor majd jobb lesz?

- Neki mindenképp. Nem érzi magát tehetetlennek.

- Nincs szerencséje a gyerekeivel.

- Van testvéred, igaz? Valaki mondta.

- Kettő is. A húgom, Abby a negyedik hónapban van, most vált el a második férjétől, és éppen azon van, hogy anyuék engedjék hazaköltözni a két gyerekkel. Az öcsém, Max úgy fél éve nősült, és hétvégén bejelentették, hogy babát várnak.

- Ez jó hír.

Összevont szemöldökkel meredt rá.

- Nem Maxé a gyerek.

- Oh.

- Ja. – Maga sem tudta, miért, de elvigyorodott. – Milyen tanulságot vonnál le az életedből?

- Tanulságot? Ezen soha nem gondolkodtam. Miért?

- Csak úgy eszembe jutott. Apám szerint legyek büszke és szedjem össze magam. Szerintem örülne, ha végleg itthon maradnék, és betársulnék hozzá az üzletbe.

- Nem tudlak elképzelni, amint vetőmagot árulsz.

Charles apjának mezőgazdasági üzlete volt, és egész jól megéltek belőle. Igaz, megművelendő földjük soha nem volt, de az apja úgy értett a mezőgazdasági munkákhoz, ahogy csak egy gazda tud.   

- Az a baj, hogy én sem. Mondtam neki, hogy vegye be Maxet, de hallani se akar róla.

- Mihez akarsz kezdeni, ha itthon maradsz?

- Lehet, hogy nyitok egy konkurens kocsmát.

Jerryből kitört a nevetés.

- Jó válasz. – Felállt, és vállon veregette. – Na, gyere! Menjünk haza!

Nem tiltakozott, mostanra nagyon elfáradt. Nem ajánlkozott, hogy segít bezárni, a férfi boldogult egyedül is. A fájós lábával csak hátráltatta volna. Odakint még mindig szakadt az eső, és mivel Jerry hátul parkolt, elindult arrafelé. A sötétben kétszer is megcsúszott. Másodjára erős karok ölelték át, és tartották meg, mielőtt belezuhant volna a sárba. A szíve dübörögni kezdett, megfeszültek az izmai, de csak Jerry volt az. Már azelőtt tudta, hogy ő az, mielőtt megszólalt volna.  

- Miért nem vártál meg elől?

- Mert tudok járni.

- Látom.

- Engedj el! – Dühös lett akaratlanul, és kitépte magát a férfi karjaiból. Ahogy lépett, merev lábával mély tócsába lépett, és elvesztette az egyensúlyát. Elakadt a lélegzete, ahogy földet ért. A föld és az eső is hideg volt, előbbi viszont puha, magához ölelte.

Jerry ezúttal nem nyúlt utána. Helyette megállt felette csípőre tett kézzel. Az arcát elfedte az éjszaka és az eső, amit próbált kipislogni a szeméből.

- Szép esés. A kiképződ büszke lehet rád.

A férfi fehér foga megvillant az esőfüggöny mögött, a hangjában érződött, hogy jól szórakozik.

- Menj a francba!

- Hozom a kocsit, addig állj fel!

Nem akart hinni a szemének, amikor a férfi faképnél hagyta. Döbbenten nyelte az esővizet, és utána bámult. Jerry azonban komolyan gondolta, hogy egyedül álljon fel a sárból. Miközben maga alá húzta a rossz lábát, és szidta az esőt, a világot, önmagát, kétszer is visszacsúszott.

- Gyere! – Jerry visszajött hozzá, a kezét nyújtotta.

- Nem kell a segítséged!

- Úgy látom, hogy mégis.

- Azt akartad, hogy egyedül álljak fel, nem? Akkor majd felállok egyedül!

- Tudom, milyen érzés egyedül felállni a földről, Charles. – Jerry hangja megkeményedett. – Nekem senki nem nyújtott segédkezet, mégis felálltam, akárhányszor kötöttem ki ott. Megtanultam, hogy ha bármit el akarok érni, akkor csak magamra számíthatok.

A férfinak igaza volt. Ezt a harcot magának kellett megvívnia. Harmadjára is nekirugaszkodott, a lába kicsúszott alóla, de mielőtt visszaeshetett volna, Jerry elkapta a karját. Egymásra meredtek egy töredék pillanatig, aztán hagyta, hogy a férfi felhúzza és megtartsa, amíg biztosan állt a lábán. A keze erős volt és meleg a hideg eső ellenére.

- Köszönöm.

- Tudom, hogy nem szívesen fogadsz el segítséget, de néha a büszkeség egy dolog. Az élet meg egy másik. Szerintem attól nem leszel kevesebb, ha beismered, hogy segítségre szorulsz.

- Az előbb azt mondtad, hogy csak magamra számíthatok.

- Lesz egy határ, amit senki nem tud majd átlépni, csak te.

Jerry bátorítóan megveregette a vállát, mielőtt elindult volna a kocsijáért. Ő meg ott maradt erre a pár percre egyedül. A sarat az eső gyorsan lemosta róla, de a tehetetlenség érzete megmaradt.

- Jössz? – Jerry megállította mellette az autót. Egy agyonbütykölt, öreg Chevy volt, talán ezt is a kocsmával együtt vette át.

Megszokta a furgont, amiben volt helye, hogy kinyújtsa a lábát. Itt először hátra kellett tolnia az ülést, mire sikerült kényelmesen elhelyezkednie.

- Összesároztam mindent.

- Majd kitakarítod.

- Te most szemétkedsz velem?

Jerry a szeme sarkából rápillantott, miközben kifordult a kocsmától a főútra. Bekapcsolta a fűtést, mire szinte azonnal párás lett a szélvédő, folyamatosan törölgetnie kellett, hogy kilássanak. Nem bánta mégsem, mert a hideg a csontjaiba is kezdett beleszivárogni. Csonka lába olyan szinten sajgott, hogy már nem tudta figyelmen kívül hagyni.

- Úgy gondolod?

- Van egy ilyen érzésem, igen.

A férfi lassan hajtott, mert az ablaktörlő sem bírt el a lezúduló vízzel. Láthatóan elmélyedt a gondolataiban.

- Nem hiszem, hogy pátyolgatásra van szükséged. Arra ott az anyád.

- Kösz!

- Nem bántásból mondtam.

- Tudom. Szerinted mire van szükségem, doktor?

- Arra, hogy valaki úgy bánjon veled, mintha normális lennél. – Jerry elengedte a füle mellett a gúnyolódást, és komolyan vette a kérdést.

- Normális vagyok.

- Nem az elmeállapotodra céloztam.

Mindketten hallgattak egy darabig. Nem volt kedve tovább beszélgetni, mert ezzel óhatatlanul a hiányzó testrészére terelődött volna a szó. Kétszer szólalt meg a házukig, amikor útba igazította a férfit. Ennek ellenére nem mozdult, miután Jerry a járda mellé húzódott a házuk előtt. Az eső csillapodott valamennyit, így látta, hogy ég a bejárati ajtó felett a lámpa. Az anyja biztosan észrevette, hogy nincs otthon, és felkapcsolta.

- Menj, zuhanyozz le! Igyál egy kakaót, és aludd ki magad! – Jerry enyhíteni akarta a komor hangulatot, mert elvigyorodott. – Ha a feleségedhez hoztalak volna haza, akkor azt mondanám, hogy dugj egyet, de így csak a kakaó marad, meg esetleg egy kis kézimunka a takaró alatt.

Az elevenjére tapintott. Sőt, ököllel sújtott le rá. Elfordította a fejét, hogy ne lássa az arcát, és nekiállt kikászálódni a kocsiból. Jerry valamit megérezhetett, mert utána nyúlt. Későn, már nem érte el. Káromkodott, és kiugrott a kormány mögül. Utánaeredt, a haja vizesen lelapult a fejére, a ruhája a testére tapadt.

- Várj!

- Menj haza! Kösz, hogy elhoztál!

- Biztos nem akarod elmondani? – Jerry megállt, nem követte tovább, de a hangjában volt némi aggodalom.

- Mi a fenéért akarod tudni? – fordult vissza.

Jerry meglepődve pislogott. A szempilláiról esővíz csepegett az arcára. Valamiért ez az esőáztatta külső egész jól állt neki, sokkal fiatalabbnak tűnt.

- Több oka is van, azt hiszem – válaszolta habozva. – Az egyik, hogy pontosan tudom, min mész keresztül. Nem tudhatom, milyen művégtaggal élni, de azt igen, milyen lelki sérülést hurcolsz magaddal. Ismertem olyan srácot, aki öngyilkos lett emiatt. Nem akarom, hogy te is eljuss odáig.

- Miért?

- Mit miért?

- Miért érdekel téged, mi lesz velem? Még csak barátok sem vagyunk.

Látszott, hogy a férfi nem akar válaszolni. Félrekapta a tekintetét, és az esőbe meredt. Azt hitte, nem felel, ezért ott akarta hagyni. Még sarkon sem tudott fordulni, amikor meghallotta a halk hangot.

- Mert tetszel.

- Mi? – Döbbenten bámult rá.

- Tetszel. Emlékszel, hogy meleg vagyok, ugye?

Lehetett azt elfelejteni?!

- Nem hülyéskedsz?

- Nem szoktam viccelődni az ilyennel.

- Az előbb mégis elsütötted azt a rossz poént…

- Charles, férfiak vagyunk!

- Nem áll fel! – Lehunyta a szemét, és elszidta magát, amiért kitört belőle a vallomás. Megérezte, hogy a férfi közelebb lépett, ránézett. – Még az orvosnak se mondtam el.

- Semmi baj.

- Hallottad, amit mondtam? Nem csak a lábamat vesztettem el, hanem… A francba! – Váratlanul érte, hogy a férfi megölelte. Megdermedt.

Jerry a hátát simogatta, és ebben nem volt semmi közeledési szándék, semmi más, csupán kedvesség. Nem gondolta volna, hogy megteszi. S talán pont ezért volt mindennél megrázóbb. Nem lett volna ennél rosszabb az sem, ha mellkason lövi. Amióta hazajött, senki, még az anyja sem próbálta megölelni, mintha csak megérezte volna a falat, amit önmaga és a világ közé húzott. S most itt volt Jerry, akivel szinte nem is ismerték egymást, mégis gondolkodás nélkül megtette. Rákényszerítette, hogy a szakadó esőben, hónapokkal a lába amputálása után szembenézzen a valósággal.

Tétovázva emelte fel a kezét, és érintette meg a férfi derekát. Érezte, hogy mozdulatlanná dermed a további reakciót várva. Lassan átkarolta, az ujjai önkéntelenül csimpaszkodtak a kabátjába. Jerry izmai elernyedtek, majd közelebb húzta magához. Mostanra kezdtek fázni, az eső beszivárgott a ruhájuk alá, a bőrükhöz. A másik testmelege viszont kis ideig még védelmet adott.     

- Tudod, mi az, amit megtanultam három évvel ezelőtt? – Jerry szája a fülét súrolta. Jó érzés volt, finom borzongás futott végig rajta.

- Micsoda?

- Megjártam a poklot, de már tudom, hogy azon túl is van élet. – Kicsit hátrébb hajolt, hogy ránézhessen. Ilyen közelről a lehelete forró volt, cigiszagú és édes alkoholillatú. – Ez egész klassz tanulság, nem gondolod? – Mosolygott, az orra hegyéről egy esőcsepp hullott alá.

Megcsókolta. Nem gondolkodott, csak megtette. Az ajka hideg esőízű volt, mégis jobban felhevítette, mint korábban az a két pohárnyi ital. Jerry nem húzódott el, kíváncsian nézett rá, végignyalta a száját, ami megint vérezni kezdett. Láthatóan mondani akart valamit, de megelőzte.

- Te öleltél meg! A te hibád!

- Nem akarod kimondani?

Zavartan elengedte, és óvatosan hátrébb lépett. Jerry nélkül hirtelen nagyon hideg lett.

- Nem mondtam el a családomnak, hogy meleg vagyok. Pár haverom tudja csak, a régi bajtársak. Úgy gondoltam, nem számít, amíg nem vagyok itthon. De most itthon vagyok, és… és néztelek téged minden este…

- Tudom. Néha tényleg a tükörbe kellene nézned.

- Remek. – Ezek szerint nyitott könyv volt a férfi előtt. Félrenézett, majd felsóhajtott, és zsebre dugta a kezét. – Elérhetetlenül messze voltál, de jó volt figyelni téged. Miután rájöttem, hogy gondjaim vannak, és téged nézve sem oldódnak meg, még jobban bezárkóztam.

- Nem hiszem, hogy a látványom segítene az impotenciádon.

- Neked is gyakrabban kellene tükörbe nézned.

Jerry ajka megrándult, aztán halkan felnevetett.

- Lehet. – Közelebb lépett, megérintette a kabátja hajtókáját. – Időt kellene adnod magadnak. Mindent egyszerre akarsz.

- Szerinted mit kellene tennem?

- Hagyni, hogy a dolgok maguktól megoldódjanak.

- Mintha az olyan egyszerű lenne.

- Charles, csak hagyd, hogy megtörténjen veled az élet! – Jerry keményen megmarkolta a kabátját. – Ne gondolkodj annyit! Ha dühöngeni akarsz, akkor tedd meg! Ha sírni, akkor sírd ki magad! Ha verekedni, akkor gyere el szombaton hozzám, és biztos lesz két nagyarc, akiket péppé verhetsz! Nem hiszem, hogy azért maradtál életben, hogy elszúrd a hátralevő éveidet!

- Ne gyere azzal, mint anyám, hogy az Úrnak céljai vannak velem!

- Én profánabb leszek, mint az anyád: le akarok feküdni veled!

- Azért szedjem össze magam, mert le akarsz feküdni velem? – Tátva maradt a szája a döbbenettől.

- Ez is egy jó életcél, Boorman! Jobb, mint a mostani, hogy az életedet egy sötét sarokban éled le, nem?! – Odahajolt hozzá, és keményen megcsókolta. – Ha valaha is meg akarsz dugni, akkor itt az ideje, hogy összeszedd magad!  

Biztos volt benne, hogy elképedt arccal bámul a férfi után, de képtelen volt rendezni a vonásait. Csak akkor indult el a ház felé, amikor Jerry az utcából is kifordult a kocsival. Elgondolkodva megkerülte a házat, és a hátsó verandán lerángatta a cipőjét. A kabátot felakasztotta, hagyta, hadd folyjon le róla a víz. Remélte, hogy csendben be tud osonni a szobájába, ám nem volt szerencséje. Az anyja ugyanis a sötét konyhában ücsörgött.

- Nem hallottam a furgont – szólalt meg a frászt hozva rá.

- Anya! Úristen! Miért nem alszol? – Nekitámaszkodott a pultnak, és várta, hogy a pulzusa visszaálljon a normálisra.

- Ezt inkább nekem kellene kérdeznem. Miért mászkálsz el éjjelente? Pihenned kellene…

- Pihenek eleget. – Megerőltette magát, és kihúzott egy széket az asztaltól. Lezuttyant rá, masszírozni kezdte a lábát.

- Nagyon fáj?

- Volt már rosszabb is. Elestem Jerry kocsmájánál.

- Hívjak orvost?

- Dehogy, jól vagyok. Jerry hazahozott.

- Nem örülök, hogy vele barátkozol. – Az apja hangjára mindketten az ebédlő felé fordultak.

A hirtelen fényben hunyorogva bámultak rá, miközben a férfi rosszkedvűen elindult a kávéfőző felé.

- Tőletek nem lehet aludni – morogta.

- Mi a bajod Jerryvel?

- Jöttment.

- Jöttment? – ismételte egy kicsit hitetlenkedve.

- Pár éve van itt a városban. Csoda, hogy fel tudta lendíteni azt a kocsmát, de nem adok neki még három évet, és lelép innen. Az ilyenek soha nem maradnak sokáig.

- Beszéltél vele valaha? – Nem tudta palástolni a hangjában feszülő indulatot.

- Nem volt vele semmi dolgom, szerencsére.

- Te kedveled? – Az anyja jól látta az arckifejezését, amit a nekik háttal álló férje nem.

- Igen.

- Azt mondta valaki, hogy homoszexuális. – Az apja úgy mondta ki a szót, mintha valami betegség neve lett volna.

- Azt hiszem, megyek zuhanyozni! – Nekidurálta magát, és felállt. – A furgonod ott van Jerry kocsmája előtt, a parkolóban. George Jonas és a haverjai szétvagdosták a gumikat, mert nem voltam hajlandó kimenni a kocsmából, amikor szét akarták verni a helyet és Jerryt is.

- Ne ártsd bele magad a dolgaiba! Csak bajt hoz rád!

- Persze… - A hangja csepegett a gúnytól. – Jerry nem csinált semmit, csak nem szolgálta ki őket piával. Úgy be voltak ugyanis állva, hogy az összes, amit tudtak mondani, az a káromkodás volt.

- Jaj, Istenem! – Az anyja aggódva összekulcsolta a kezét. – Beth olyan rendesen nevelte, és mégis ide jutott. Ha az öreg George még élne, biztos nem ez lenne. Megérthetnéd őt, nem volt neki könnyű az apja halála után.

Az elmúlt öt hónapban igyekezett a minimális beszélgetésre szorítkozni a szüleivel. Már tudta, hogy miért. Két perc alatt képesek voltak kiborítani.

- Ti most vicceltek velem, ugye? – csattant fel olyan élesen, hogy az apja abbahagyta a kávéfőző megtömését, és feléje fordult. – Ti mondjátok mindig, hogy mindenki a maga életének a kovácsa, és tovább kell lépni a múlton. Georgie-nak mindent elnéznek az apja miatt, pedig már rég a rács mögött lenne a helye!

- Fiam…

- Tudom, hogy az apja jó ember volt, de Georgie nem az! Az ilyenek, mint ő, nem érdemelnek mást, mint egy kiadós verést, hogy nyomják az ágyat pár hétig, és megtanulják, hogy milyen érzés gyengébbnek lenni.

- Csak zaklatott vagy, kicsim.

- Nem, anya, meg vagyok döbbenve és csalódott vagyok. – Az anyja szemébe nézett, miközben a széke háttámlájára támaszkodott. – Ha nem vagyok ott és Jerrynek nincs puskája, akkor baseball ütővel verték volna agyon. S mielőtt elkezded, hogy biztos nem úgy lett volna, ki kell, hogy ábrándítsalak. Láttam a szemüket, anya, és miután a fél életemet az ilyen gyilkosok megtalálásával töltöttem, pontosan tudom, hogy megtették volna. Utána meg ittak volna egy sört, és hazamentek volna aludni. – Most már kiabált. – Ti pedig, ha hallottátok volna, hogy mi történt, azt mondtátok volna, hm, csak egy jöttment homoszexuális volt. Az ilyenek mind így járnak. Nem igaz?!

- Ne kiabálj az anyáddal!

- Baszd meg, apu! – közölte a fogai között szűrve a szavakat. Sarkon fordult, és sántikálva ott hagyta őket.

A fürdőszobában lerángatta magáról a ruhát, és a kád szélén ülve reszkető kézzel kikapcsolta a protézist tartó kapcsokat. Amikor elesett, a pánt meglazult és lépés közben felhorzsolta a térdcsonkját. Aznap már nem veheti vissza, különben nem gyógyul el és jó ideig nem tud majd járni.

Iszonyatosan kimerültnek érezte magát, miközben összekaparta magát annyira, hogy megnyissa a csapot. Zuhanyozni akart eredetileg, de végül elmerült a vízben, és hagyta, hogy a forró víz átmelegítse. Arra riadt, hogy az anyja megérinti a vállát. Ösztönösen mozdult, mire az asszony halk sikollyal hátraugrott. Egymásra meredtek. Nem tudták volna megmondani, melyikük ijedt meg jobban.

- Sajnálom, elaludtam. – A víz már majdnem teljesen kihűlt.

- Kopogtam, de nem válaszoltál, és megijedtem. Segítsek kiszállni?

Majdnem rávágta, hogy hagyja békén, de összeszorította a fogát. Jerry biztos azt mondaná, hogy el kell fogadnia a segítő kezet, így inkább bólintott. Az anyja arca felderült, láthatóan örült, hogy nem dobta ki.

- Itt a törölköző, és hoztam pizsamát is. – Az asszony leültette a székre, és a törölközőt azonnal a kezébe nyomta. Egy másikkal a haját kezdte dörzsölni. – Nehogy megfázz nekem!

- Nem lesz semmi bajom.

- Azért csináljak egy teát? Teszek bele mézet. Azt szereted. Reggelire meg sütök szalonnát és tojást, mert kilátszik minden bordád. Teljesen elfogysz itt nekem! Mit mondanak az emberek, éheztetlek?!

A pizsamáért nyúlt, és lassan magára ráncigálta a rövidnadrágot. Az anyja egyszer sem nézett a lábára, kerülte még a tekintetével is. Az elmúlt hónapokban körbeugrálta, mint most is, igyekezett felvidítani. Úgy tett, mintha nem lett volna a sebesülése. Büszke volt rá, de a lábáról egyikük se beszélt. Jerry szavainak a hatására most kicsit másképp látta önmagát és az anyját is. Hirtelen kinyúlt, és megfogta a csuklóját.

- Valami baj van? – Az anyja aggódva odahajolt hozzá.

- Főznél inkább egy kakaót?

- Kakaót?

- Jó lenne aludni pár órát, mielőtt elmegyek a furgonért a kocsmához. – Elszorult a torka, mert az anyja úgy nézett ki, mint aki mindjárt sírva fakad.

- Főzök, persze, hogy főzök! – Lelkesen nekiállt rendet rakni, majd segített neki átmenni a szobájába. Még be is takargatta, ami már sok volt a jóból, de inkább nem mondta. – Kedveled ezt a Jerryt, igaz? – kérdezte hirtelen.

- Igen. Katona volt.

- Tényleg? Ezt nem tudtam.

- Nem hiszem, hogy nagydobra verte.

- A régi barátaiddal miért nem mész el soha inni egyet?

- S mégis miről beszélgessek velük, anya? – sóhajtotta fáradtan. – Mindegyiknek családja van, barátnője, egy teljesen más élete, mint nekem. Nem akarok arról beszélgetni velük, ami történt.

- Szerintem ezt ők is megértenék.

- Nem tudom, anya. Találkoztam a múltkor Freddel apunál az üzletben. Kerülgettük egymást, és mindketten tök kínosan éreztük magunkat.

- Nem mennél el velük legalább egyszer? Próbaképp.

Nem akart, de megint csak Jerry szavai visszhangzottak benne, így fogcsikorgatva ugyan, de bólintott.

- Próbaképp.

- Rendben. Megyek, megcsinálom a kakaót.

Biztosra vette, hogy az anyja kioktatja majd a barátait, hogy milyen témákat kerüljenek, amíg együtt vannak. Megint kamasznak érezte magát. Talán jobb volt, amíg mindenre kapásból nemet mondott. Amíg ezen gondolkodott, elnyomta az álom, arra sem ébredt fel, hogy az anyja leteszi a bögrét az éjjeliszekrényre.

 

            Jerry nem lepődött meg túlságosan, amikor Hank Boorman besétált a kocsmába. Még zárva volt, takarított. A furgon ott parkolt elől, ahol este Charles leállította. Felhívta a szervízt, délutánra vállalták, hogy kijönnek és kicserélik a kerekeket. Úgy gondolta, ennyit megtehet, ha már Jonasék miatta tették tönkre.

- Stone.

- Boorman. – Nem várt túl sokat a férfitól, már hallotta, milyen vaskalapos. – A furgonért jött?

- Igen. A kulcs nincs benne.

- Charlesnál van szerintem.

- Nem volt a zsebében.

- Erről nem tudok semmit. Mi lett volna, ha megkérdezi?

- Aludt, amikor eljöttem.

- Értem. – Ennek örült, habár egy arcizmával se mutatta ki. – Beszéltem Mario műhelyével, délután kijönnek és megcsinálják. Utána hazaviszem magukhoz.

- Nem szükséges költségekbe vernie magát.

- Jonasnak és a haverjainak velem volt bajuk, de a fia itta meg a levét. Ennyit megtehetek érte.

- Mit akar maga a fiamtól?

- Tessék?

- Jól hallotta.

Tudta, hogy Charlesnak komoly gondokat okozna az őszinte válasszal. Nem neki kellett felvilágosítania a szülőket a fiuk szexuális irányultságáról.

- Esténként bejön meginni egy sört, aztán hazamegy. Nem hiszem, hogy ez probléma.

- Hajnalban nagyon zaklatott volt.

- Jonasék őt is megfenyegették. Azok után, amin keresztülment, pont ez hiányzott neki a legkevésbé.

- Beszélt magának a sebesüléséről? – Boorman meglepődve pislogott.

- Valamennyit igen – válaszolta óvatosan. – Azután, hogy Jonasék elmentek. Nem kellett volna itt maradnia, de mégsem mozdult. Büszke lehet rá.

A férfin látszott, hogy meg van döbbenve és meg is hatódott.

- Az vagyok. Rendes gyerek. Csak ez a sérülés, az ne lenne. Tönkretette az életét.

- Nem a sebesülése teszi tönkre az életét, hanem önmaga. Amíg nem képes túljutni azon, ami vele történt, addig nem lesz képes új életet kezdeni.

Boorman élesen végigmérte.

- A feleségem szerint maga katona volt.

- Igen.

- Miért szerelt le?

- Egy sebesülés miatt kénytelen voltam.

- Mint a fiam…

- A fia rosszabbul járt, mint én.

- Igen. – A férfi habozott. – Ezért kedveli magát? Mert hasonlítanak?

- Valószínűleg igen. – A többiről mélyen hallgatott.

- Értem. – Jerry várt, mert láthatóan Boorman elgondolkodott. – Hazahozza a furgont, ha kész van? – Láthatóan a hiányzó slusszkulcsról megfeledkezett.

- Igen.

- Jól van, akkor… Viszlát! – Kezet nyújtott, amit egy pici hitetlenkedéssel fogadott el.

Boorman távozott, ő meg az ajtóból nézett utána. Komolyan aggódott Charles miatt. Biztosra vette, hogy nem lesz neki könnyű elfogadtatnia magát a szüleivel. Az anyja talán könnyebb eset lesz, mint az apja.

 

            Volt valami furcsa abban, ahogy felébredt. Beletelt pár percbe, mire rájött, hogy nem rémálomra riadt, hanem halk suttogásra. Félig kinyitotta a szemét, és próbált rájönni, honnan jön a hang. A húga gyerekei veszekedtek az ágya mellett.

- Nem ébreszthetjük fel, a nagyi mondta! – Marge az anyja sötétszőke haját és az apja sötét tekintetét örökölte. Mindössze hatéves volt, de már most komolyan bámult a nagyvilágba.

- Anyu azt mondta, hogy úgyis túl sokat alszik! – Johnny egy évvel volt idősebb a húgánál, makacs volt és ment a saját feje után.

- Miért nem vagytok iskolában?

- Felébresztettünk? – Marge arcán bűntudat suhant át. Megbökte a bátyja karját. – Mondtam, hogy legyél halkabb!  

- Nincs semmi baj. – Lassan feljebb tornászta magát, és felült. – Mit kerestek itt?

- Johnny köhög és fáj a torka, ezért anyu nem vitt el bennünket iskolába.

- Neked mi a bajod?

- Nekem semmi.

- Akkor te mehettél volna suliba.

- Én is ezt mondtam anyunak, de nem volt kedve csak miattam korán kelni.

- Érdekes nevelési elvei vannak az anyádnak – dünnyögte. – Ideadnád az órámat?

- Négy óra múlt öt perccel – jelentette büszkén Johnny.

Alig akart hinni a szemének. Tényleg átaludta a nap nagy részét. Kinézett, már kezdett lemenni a nap, szürke volt a kinti táj, de legalább nem esett az eső. Emlékezett valami rémálomra, de valószínűleg nem volt olyan szörnyű, hogy felriadjon rá. Bár az is lehetséges volt, hogy annyira kimerült, hogy egyszerűen kikapcsolt a tudata.

- Kimennétek? Fel szeretnék kelni.

- Miért nem nézhetjük meg a sebedet? A suliban a srácok azt mondják, hogy biztos undorítóan néz ki.

- Ne mondj ilyet! – Marge villámló tekintettel meredt a fiúra. – Menjünk ki! – löködte az ajtó felé. – Ne haragudj! – nézett vissza.

- Nem haragszom.

Az undorító jó szó volt a térdcsonkjára. Mivel pihentette, sokkal jobban nézett ki, mint várta. Ettől függetlenül lefertőtlenítette és bekötözte, mielőtt nadrágot húzott volna. A mankót gyűlölte, mégis előszedte az ajtó mögül. Kibicegett. A konyha felől beszélgetést hallott, arrafelé indult. Megtorpant még a küszöb előtt.

- Hozzád csak részeg bácsik járnak? – Johnny kérdésére halk, nagyon is ismerős nevetés volt a válasz.

- Nem adok senkinek sem annyit inni, hogy részeg legyen. – Jerry hangja volt, ezer közül is megismerte volna.

- Miért?

- Mert van, aki nekiáll verekedni, és az nem jó.

- Szörnyű emberek vannak – hallotta az anyját. – Este nem csak magának, de Charlie-nak is baja eshetett volna.

- Anyu, rossz pénz nem vész el! – A húga valószínűleg evett valamit, tele szájjal is mindig beszélt. – A bátyus a lábát veszítette el, attól még nem kell félteni.

- Te könnyen beszélsz, kislányom!

- Jaj, anyu!

- Mi lenne, ha nem veszekednétek állandóan? – lépett be, mert most már nagyon kíváncsi volt, mit keres Jerry a házukban. – Helló!

- Helló! – Jerry felállt, hogy kezet fogjanak. – Nem én ébresztettelek fel, ugye? – Látszott, hogy őszintén aggódik.

- Nem, dehogy.

Marge és Johnny nagyon gyorsan eltűntek a nappali irányában. Az anyjuk, ahogy tippelte, tényleg kekszet rágcsált. A teájába mártogatta, és elégedetten nyámnyogott rajta, mint egy kisgyerek.

- Éhes vagy, kicsim? – Az anyja felpattant, hogy igenlő válasz esetén azonnal tányért szedjen elő.

- Most csak egy teát kérek. – Kihúzta a Jerryé melletti széket, és leült. A mankót maga mellé támasztotta. – Miért jöttél?

- Visszahoztam a furgont. Kicseréltettem a kerekeket.

- Nem kellett volna. – Enyhe csalódottságot érzett.

- Ennyivel tartozom, hogy nem hagytál egyedül az este. Apád el akarta vinni, de nem találta a kulcsot.

- A kabát zsebébe tettem.

- Apád kereste, de nem találta – szólt közbe az anyja.  

- A belső zsebbe csúsztattam, azért. Kulcs nélkül hogyan hoztad el? – fordult a férfihoz.  

- Sráckoromban egész jó kocsitolvaj voltam – vallotta be Jerry szerény mosollyal.   

Most is farmert viselt bordó pólóval, amire fehérrel a Fearless szót nyomtatták. Majdnem száz százalék volt, hogy direkt vette fel. A kabátját a szék háttámlájára terítette. Kicsit vörös volt a szeme, jelezve, hogy kialvatlan, de amúgy egész derűs volt a pillantása. A haja már nem lapult le, csak kócos volt. Még mindig nem borotválkozott meg, viszont még ez is jól állt neki. Az ajka megduzzadt és sebes volt, a keze úgyszintén.

- Itt a teád, kicsim. – Az anyja eléje csúsztatta a bögrét.

- Köszönöm.

- Jerry mondta, hogy megint hősi babérokra pályázol, bátyus.

- Nem ezt mondtam. – A férfi a homlokát ráncolta.

- Ne is törődj vele! Mindig szereti felnagyítani a dolgokat, igaz, hugi?

Abby morcosan nézett rá.

- Te már csak tudod. – Újabb kekszért nyúlt.  

- Nem lesz sok? Még a végén egy nagy lufi leszel.

- Két ember helyett kell ennem.

- Ez csak kifogás, hogy tele ehesd magad sütivel. – Nagyot kortyolt a teából. – Egyáltalán miért fogtad itthon a srácokat? Kutya bajuk.

- Johnnynak fáj a torka és köhög egy kicsit. Szerintem Marge-nak is, de tudod, hogy ő nem szokott panaszkodni.

- Nem hallottam még Johnnyt köhögni, amióta felkeltem.  

- Azt hiszem, jobb lesz, ha én most megyek – szúrta közbe Jerry halkan. – Nemsokára nyitnom kell. – Felállt, felvette a kabátját. Ezúttal egy finom bőrkabátot viselt, ami követte testének vonalait. Sokkal jobban állt neki, mint a hajnalban viselt elnyűtt darab.  

- Kikísérlek – nyúlt a mankó után. Nem törődött a húga elgondolkodó arckifejezésével. – Este majd beugrok – mondta, amikor megálltak a bejárati ajtóban.  

- Talán jobb lenne, ha inkább visszafeküdnél. Elég jól eláztunk tegnap, még a végén beteg leszel.

- Jól vagyok.

- Nagyon fáj a lábad? – Jerry egészen közel lépett hozzá.  

- Túlélem.

- Tudom.

- Apám tényleg elment a kocsmába?

- Aha. Megkérdezte, mit akarok tőled.

- Mi? A francba!

- Nyugi, ne akadj ki! Nincs semmi baj.

- Összevesztem vele, amikor hazaértem.

- Aggódik miattad.

A fogasról levette a kabátját.

- Kimegyek veled a… - Észbe kapott. – Te hogyan mész haza?

Jerry elvigyorodott.

- Sétálok. A kertek alatt félóra alatt ott vagyok a kocsmánál.

- Te megőrültél!

- Biztosan. – A férfi megérintette a mankót fogó kezét. – Nem fog megártani. Jonas meg a haverjai miatt jó, ha edzésben maradok.

- Elviszlek.

- Nem kell, komolyan! Gyere ki velem a kapuig!

Kisétáltak odáig. Hűvös volt, de sokkal melegebb, mint hajnalban. A szomszéd éppen akkor állt be a felhajtóra a kocsival, alaposan megbámulta őket.

- Nem szoktam mankóval mászkálni – magyarázta.

- Azt hittem, engem néz. Tudod, a jöttment az elit környéken.

- A jöttment homoszexuális – javította ki.

Kitört belőlük a nevetés.

- Nem is olyan nehéz, igaz?

- Micsoda?

- Nevetni. – Jerry a száját nézte, a tekintete egészen sötét lett. – Beugrasz később?

- Most akkor mégis menjek?

- Te akartál jönni az előbb.

Egymást bámulták. Jerry kezet nyújtott. Kicsit hosszabban fogták egymásét, mint az megszokott volt. Jólesett a másik ujjaiból áradó forróság.

- Vacsora után beugrom.

- Várlak.

A férfi hosszú léptekkel megindult az utcán. Karcsú alakjában, határozott lépteiben volt valami igazán csábító. Visszaballagott a házba, nem törődött a húgával, inkább a gyerekekkel leült társasozni.

Vacsora után lezuhanyozott, felöltözött és felcsatolta a protézist. Ezúttal gondosabban rögzítette, és nem is volt olyan vészes, mint számított rá. A szülei nem örültek, amikor bejelentette, hogy elmegy otthonról. Jerry viszont elmosolyodott, amikor meglátta. Ilyen korán még többen voltak bent, ketten biliárdoztak, mások beszélgettek egy-egy sör felett.  

- Minden rendben? – kérdezte a férfi, ahogy leült a megszokott helyére.

- Semmi gond.

Sör került eléje a pultra, közben érezte a rá tapadó pillantásokat. Nem foglalkozott velük. Egyszerűen kiélvezte Jerry látványát. Még mindig a feszülős farmert és a még jobban ráfeszülő pólót viselte. Cigire gyújtott, élvezettel fújta a levegőbe a füstöt. Oldalról nézve szépen kirajzolódott a profilja. Annyiszor figyelte már így, hogy csukott szemmel is követni tudta volna az arca vonalát.

Némaságba borult a hely, amikor másfél óra múlva az utolsó vendég is kilépett az ajtón. Jerry elindult összeszedni az üres üveget és koszos poharakat. A mosogatóba tette őket, majd újra megkerülte a pultot, és felült mellé a székre. Odahúzta maga elé a hamutartót, és rágyújtott az aznapi második cigijére.

- Valamikor átjöhetnél hozzám vacsorázni – vetette fel. – Feltéve, ha nem bánod, hogy korán eszünk.

- Nem gond.

- És ha nem gond, hogy nem teszek eléd egy vastag szelet húst.

- Vegetáriánus vagy?

- Igen.

- Anyámnak ne mondd, mert hallgathatnám egy ideig, hogyan lehet hús nélkül élni.

- Egész jól. – Jerry elmosolyodott. – Szóval? Benne vagy?

- Persze.

A férfi erre csak a szemét forgatta, aztán felkelt, mert egy nőkből álló kis társaság érkezett. Ott voltak egy órát és végig a férjüket vagy a pasijukat szidták. Megfájdult tőlük a feje. Jerry fojtottan vigyorgott.

- Hé, Jerry!

- Igen?

- Nem ülsz le mellénk?

- Ennyi szép hölgy közé? Inkább nem.

Harsogó kacagás volt a válasz.

- Na, gyere! – Az egyik nő kipirult arccal odahúzott egy széket is. – Nem eszünk meg!

- Mindegyik nő ezt mondja.

- Ezért bírod jobban a pasikat? – vette a merszet az egyik lány.

Jerry most már határozottan mosolygott.

- A férfiak mind gyengék, könnyű prédák. De egy nő… Elkap és nem ereszt.

- Valójában félsz a nőktől?!

- Hááát…

A csapat vihogva ivott még egy kört. Jerry visszakönyökölt mellé a pultra.

- Mi van?

- Semmi.

- Furán néztél.

- Én is könnyű prédának tűnök?

Jerry meglepetten pislogott, majd elkomolyodott.

- A te esetedben olyan, mintha egy oroszlánt akarnék megszelídíteni.  

- Jerry, fizetünk!

- Mindjárt jövök, ne menj sehova!

Nem is akart menni sehova. Addig legalábbis semmiképp, amíg meg nem csókolja legalább egyszer. Türelmesen megvárta, amíg visszaült mellé, aztán a tarkójánál fogva odahúzta magához és elmerült az ajka felfedezésében. Féléve ez volt a legjobb dolog az életében…

 

            Másnap kisütött a nap, és végre barátságosabb idő köszöntött be. Még mindig hűvös volt, de ez már együtt járt az évszakkal. Jerry ott állt a kocsijának dőlve, amíg ki nem ment hozzá.

- Jó reggelt! Zavarlak?

- Nem.

- Hogy van a lábad?

- Miért?

A férfi méregzöld pólót viselt, ami kihangsúlyozta a szeme színét.

- Sétálhatnánk egyet.

- Miért?

- Kell erre ok? Csak úgy induljunk neki. Gyere! Szép időnk van.

- Látom a leheletem!

Jerry erre már elvigyorodott.

- Megijed ennyitől egy tengerészgyalogos?

- Fel akarsz húzni?

- Ha arra gondolsz, hogy a büszkeségedet céloztam meg, akkor jól gondolod. Na, jössz?

Haragudnia kellett volna, de Jerry őszintén nézett rá. No, meg némi huncutsággal.

- Nem sok kedvem van hozzá. – A lábcsonkja miatt hidegben mindig sokkal nehezebben tudott járni.

- Ez csak kifogás, mert lusta vagy.

- Nem vagyok!

- Bizonyítsd be! – Jerry közelebb lépett. – Tudok egy eldugott kis ösvényt, ahol nyugodtan lehet andalogni anélkül, hogy bárki meglátna. – Megnyalta a száját. – Esetleg csókolózni is, ha van kedved hozzá.

- És ha nincs?

- Biztos? Egyszeri, visszautasíthatatlan ajánlat. Jól gondold meg!

Ebben a minutumban akarta megcsókolni a szemtelen, kihívó mosolyáért. Becsületére mondva mégis kibírta, amíg elértek arra az eldugott kis ösvényre, ahol szinte nem is fértek el egymás mellett, csak szorosan egymáshoz tapadva és fejük felett összeborult az őszi erdő. Jerry jobban csókolt, mint az eddigi szeretői, vagy talán csak ez volt az, amiben jelenleg örömét lelte. Bármilyen furcsa is volt, nem bánta.

Innentől kezdve Jerry minden reggel beugrott érte, és sétáltak egyet a város határában. Nem erőltette, nem kérlelte, csak megjelent a házuk előtt reggel vagy kora délelőtt és türelmesen várta, hogy kimenjen hozzá. Eleinte voltak pillanatok, amikor gyűlölte érte, mert nem tudott neki nemet mondani, de aztán be kellett ismernie, hogy hiányoznának ezek a séták, a hosszú beszélgetések és a még hosszabb csókok.

Napközben az anyjának segített odahaza főzni. Kamaszkorában gyakran segédkezett neki, és most jó volt felelevenítenie a régi recepteket, amiket megtanult anno. Az asszony pedig örült, hogy együtt lehetnek és így nem is nyaggatta annyit, hogy mozduljon ki otthonról a régi barátokkal. Múltkor elment Freddel egy sörre, de nehezen találtak közös témát és nem is erőltették az ismétlést.

- Fűszeres lesz az öntet, kicsim! – Az anyja aggodalmasan ráncolta a homlokát.

- Szerintem jó. – Elég csípős volt, hogy élvezetes legyen.

- Még mindig nem hiszem el, hogy ez a Jerry nem eszik húst! – csóválta a fejét az asszony. – Ezért olyan vékony, mint egy deszka.

Esténként vitt kóstolót Jerrynek, ezért egyre többször volt zöldség a menü. Az apja csak a száját húzta, de Marge és Johnny odáig volt az új ételekért. Abby közben hazaköltözött a gyerekekkel. Mondjuk, több időt töltött a neten, mint a gyerekeivel, amivel elég sok bosszúságot okozott a szüleinek. Nem egyszer előfordult az is, hogy neki kellett elvinnie a srácokat iskolába, mert Abby nem érezte jól magát. Ilyenkor Jerry türelmesen megvárta, amíg hazaért és utána mentek sétálni. Még így is csak örülhetett, mert az anyjáéknak kevesebb idejük jutott arra, hogy vele foglalkozzanak. Jobban mondva, a Jerryvel való kapcsolatával.

A rendszeres séta rákényszerítette, hogy jobban odafigyeljen a lábára. Visszament a szakorvoshoz, új protézist kapott, ami sokkal jobban illeszkedett a csonkra. Menés közben már egyáltalán nem sántított. Magabiztosabb lett, és most már nem kellett az anyjának kérlelnie, hogy menjen el például bevásárolni. Jerry rávette, hogy este még vele is vacsorázzon, így lassan elkezdte visszaszedni az elvesztett kilókat. Az öccsével helyreállították a régi garázsban az edzőtermet, amit egészen az egyetem végéig használtak. Már nem elégítette ki a mozgásigényét az az egy órányi séta, nekiállt komolyabban venni az edzést.

- Már egész jó vagy! – Max lihegve támaszkodott a térdére.

- Még van min dolgoznom.

- Olyan fitt akarsz lenni, mint amikor kint szolgáltál?

- Nem. Arra nincs szükség és a lábamat sem akarom annyira terhelni.

Max felkapott egy törölközőt és letörölte magáról az izzadtságot. Nagyon hasonlítottak amúgy, mind külsőleg, mind belsőleg.

- Úgy néz ki, hogy Melissa elveszti a babát – mondta ki hirtelen.

Egy ideje érezte, hogy valami nyomja a vállát, de ettől a hírtől megdermedt.

- Sajnálom, öcsi! – Odalépett hozzá és megszorította a vállát.

- Tudom, hogy nem az én gyerekem, de már egészen beleéltem magam, hogy lesz egy babánk.

Nem igazán tudta, mit mondhatna, így egy hirtelen ötlettől vezérelve, megölelte. Az öccse megdermedt, aztán olyan erővel ölelte át, hogy belesajdultak az izmai. Kis idő múlva mindketten a szőnyegen ültek és vizet kortyolgattak.

- Jerry jót tett neked – nézett rá Max. Nem kérdezett semmit, de a szemében ott volt a kérdés. A családban ő volt az egyetlen, akinek elmondta, hogy meleg. Bár biztosra vette, hogy kishúga éles szemét nem kerülte el a tény, hogy még egyetlen barátnőt sem mutatott be odahaza.

- Kedvelem őt.

- Csak kedveled?

- Nem feküdtem le vele.

- Még?

Max játékosan felvont szemöldöke láttán elnevette magát.

- Még. – Neki sem mondta el, milyen gondokkal küzd.

Jerrynek igaza volt. Amióta nem azon görcsölt, hogy mi mindent vesztett el, sokkal jobban érezte magát testileg és érzelmileg is. Az impotenciája nem múlt el, viszont nem is számított arra, hogy hipp hopp, csoda történik. Mostanra beletörődött, hogy időt kell adnia önmagának. A türelme és a büszkesége azonban már egy másik dolog volt. Jerry volt a legklasszabb pasi, akivel eddig dolga volt és ezt nem csak azért gondolta így, mert éppen rossz passzban találkozott vele, hanem azért, mert ez volt az igazság. Jól érezte magát vele még úgy is, ha csak beszélgettek, fogták egymás kezét, csókolóztak. Jerry nem sürgette, holott pontosan érezte, milyen hatással van rá.

Az éjszakák egy része emiatt és a rémálmok miatt elég rosszul telt, de ilyenkor mindig a férfira gondolt, és lassan megnyugodott. Az anyja szerint persze a forró kakaó segített és nem mondott neki ellent. Miért tette volna? Az anyja végre újra mosolygott és nevetett, s most már egyre ritkábban kapta rajta, hogy aggódva szemléli.

Rengeteg időt töltött Jerryvel. Mindig volt valami téma, amiről beszélgethettek. Elkezdett neki kisegíteni a kocsmában. Jerry pendítette meg a javaslatot, hogy egy kis éttermi résszel szeretné bővíteni a helyet, és mi lenne, ha ő lenne a szakácsa. Persze, csak ideiglenesen, amíg nem dönti el, mihez kezd az életével. Valójában annyira megtetszett neki az ötlet, hogy gondolkodás nélkül igent mondott.

Az apjával mondjuk nem számolt, akivel úgy összevesztek, hogy rácsapta az ajtót. Az anyja hiába kérlelte mindkettejüket, ezúttal megmakacsolták magukat. Ő odáig ment, hogy összeszedte a cuccát, és áthajtott Jerryhez. Addigra már erősen benne jártak a decemberben, az ősz tovatűnt, a helyére a tél költözött. Közeledett a karácsony, már több helyen kint volt az ünnepi díszítés. Jerry is éppen az egyik égősort bűvölte fel az ablakba, amikor belépett hozzá.

- Korai vagy ma – jegyezte meg lábujjhegyen állva.

- Segítsek? – Letette a hátizsákját az egyik székre.

- Nem kell. Megy ez. Mindjárt… - A mindjártból az lett, hogy megbillent, és ha nem kapja el, akkor lezuhan a székről, amire felállt. – Basszus! – Felpillantottak, az égősor a helyén volt.

- Miért nem létrára álltál? – A férfi valójában vékony volt és könnyű. Meg sem kottyant neki a súlya, így nem tette le azonnal.

- Nincs semmi baj. Ne erőltesd meg a lábad!

- Nem vagy nehéz.

Jerry neheztelő sóhajjal átkarolta a nyakát.

- Mi a csuda az a táska?

- Apu szerint nem jó ötlet társulni veled.

- Ajjaj!

- Ne mondj semmit!

- Jön a karácsony, ne most vessz össze vele!

- Máskor jobb lenne?

- Nem ezt mondtam. Gondolj anyukádra! Maxék elvesztették a babát, Abby-t megviseli a terhesség, már csak az hiányzik neki a legkevésbé, hogy te meg apád ne álljatok szóba egymással.

- Apám makacs és konzervatív. – Könnyed mozdulattal az egyik asztalra ültette a férfit, és a combjai közé állt. – Soha nem volt jó, amit csináltam. Addig volt rám büszke, amíg tengerészgyalogos voltam, viszont most csak a rokkant fia vagyok.

- Jót akar neked.

- Lehet, de én nem azt az életet akarom élni, amit ő elképzelt a számomra. Ha rajta múlna, elvenném az egyik barátja lányát, lenne három gyerekem és átvenném tőle a boltot. Én pedig nem ezt akarom.

- Akkor mit akarsz? – Jerry őt nézte átható tekintettel.  

- Téged. – Előrehajolt és a férfi homlokának döntötte a sajátját. – Annyira akarlak, hogy az már fáj…

Jerry gyengéden a hajába fúrta az ujjait. Puha csókot lehelt az ajkára.

- Ez egész jól hangzik.

- Jól? – Felvonta a szemöldökét. – Több lelkesedést vártam.

- Nagyon jól hangzik. – Jerry végre elnevette magát.

Megcsókolta. Egész eddigi életében nem csókolózott annyit, mint az utóbbi hónapokban. Eleinte türelmetlenül sóvárgott, hogy elmélyedhessen a férfiban. Jerry türelme őt is megszelídítette, új utak felé terelte. Mostanra a vágy átalakult, már nem csak egy dugást akart, hanem látni akarta azt az arcát is, amit eddig nem. Eggyé akart lenni vele, úgy összeolvadni, hogy egy test legyenek.

Finoman végigsimított az arcélén, ujjai lejjebb siklottak. Az ing gallérja útját állta, így gombolgatni kezdte az inget. Az ajka újra megtalálta a férfiét, aki a vállát és nyakát cirógatta. A nyugalma csak látszat volt, a mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt. Két tenyerével szinte átérte, ahogy széttárt ujjakkal simogatta. A mellbimbóknál hosszan időzött, majd a nyelve vette át a helyét, míg elkezdte óvatosan kiszabadítani a merevedését. Kőkemény volt, a csípőjét ösztönösen feléje lökte, ahogy marokra fogta.

- Lassan! – Jerry elkapta a csuklóját. A szeme zöldje már olyan sötét volt, hogy feketének tűnt.

Válaszul a keménysége csúcsát kezdte el dörzsölni. Lassan. Kínzó könnyedséggel.

- Te most… - Jerry hangja elfulladt.

- Azt mondtad, lassan… - lehelte az ajkára.

- Nem ennyire…

- Így jó? – Cseppet sem gyengéden simogatta, a másik kezével a golyóit kezdte el masszírozni. A férfi nyögése a fülében visszhangzott. – Ezek szerint igen – vélte elégedetten.   

- Ha így csinálod, akkor…

- Akkor? – Megdöbbentő új tapasztalatokra tett szert most, hogy saját merevedése nem sürgette a befejezésért. Hatalma volt a férfi felett azzal, hogy így játszott vele és be kellett vallania, hogy jobban élvezte, mint számított rá.

A vékony, inas test megfeszült. Jerry a tarkójánál fogva magához húzta és mohón megcsókolta. A szájába nyögte a nevét, ahogy elélvezett. Félig lehunyt szempillái alól drágakőként csillogott a szeme, kielégült mosolya láttán muszáj volt megcsókolnia.

Hosszú percekig tartották egymást átölelve, míg Jerry összekaparta magát és nekiállt rendbeszedni az öltözetét. Ő maga lehuppant egy székre, mert remegtek a lábai.

- Jól vagy? – Jerry megsimogatta a haját, mielőtt nekiállt volna begombolni az inget.

- Esténként, amikor nem vagy mellettem és van időm gondolkodni…

- Vagyis baromságokon agyalni – vetette közbe a férfi elfojtott mosollyal.

Szemrehányóan rápislogott.

- Ne szólj közbe!

- Oké. Folytasd!

- Az jutott eszembe, hogy mi lesz, ha soha többet nem áll fel? Ez milyen hatással lesz az életünkre?

Jerry meglepetten ránézett.

- Semmilyennel. Én akkor is szeretni foglak – jelentette ki, majd odahajolt hozzá és keményen szájon csókolta. – Hozom a létrát! Van még egy doboznyi dísz, amit fel kell tenni.

Utánanyúlt, miközben felemelkedett. Magához ölelte, és csak ölelte szorosan.

- Azt hiszem, beléd szerettem.

- Csak hiszed, vagy biztosan tudod is? – Jerry hangjába játékosság vegyült. Érződött, hogy mosolyog. – Egy tengerészgyalogos beleszeret egy szárazföldi patkányba? Fúj! – Most már nevetett is. Hátrahajolt, hogy a szemébe nézhessen. – A poklon túl is van élet, nem igaz? – kérdezte szelíden.

Bólintott, mert megszólalni képtelen volt.

- Mi folyik itt? – A szép pillanatot az apja hangja szakította félbe. Az ajtóban állt, döbbenten kikerekedett szemmel.

- Oh, a francba!  

Nem mondta el a szüleinek, hogy meleg és együtt van a férfival. Nem érezte szükségét, vagy csak talán inkább gyáva volt, mert pontosan tudta, mi lesz az apja reakciója.

- Maga…

Jerry elé állt és eltakarta az apja elől.

- Hagyd békén!

Az öreg megtorpant, egymásra meredtek.

- Ezért nem mutattad be soha a barátnőidet…

- Soha nem voltak barátnőim. Anya mindig álomvilágba ringatta magát, én pedig nem akartam darabokra törni az unokákról szőtt ábrándjait.

- Szégyent hozol ránk!

- Mivel? – Ökölbe szorult a keze. – Mert egy férfit szeretek? Ha ezt komolyan így gondolod, akkor tudod, merre van az ajtó.

- Ér annyit, hogy feláldozd érte a családod?

- Azt hiszed, hogy Abby és Max majd nem fog ezentúl beszélni velem? Ki kell ábrándítsalak. Abby még örül is, hogy nem kell jópofiznia egy újabb sógornővel. Max pedig jobban megértett engem, mint te valaha. Anyáról nem nyilatkozom, de érte sem fogok más lenni, mint ami vagyok.

- Egy… Egy buzi vagy! – üvöltötte el magát az apja.

Érezte, ahogy Jerry a hátára teszi a kezét. A tenyeréből átáramló meleg enyhítette a szívére telepedő hideget.

- A te rokkant, buzi fiad vagyok, igen. S ha csak ezt látod bennem, s nem az értékeimet, akkor tényleg nincs miről beszélnünk.

Az apja feje már vöröslött a dühtől. Egy pillanatig azt hitte, hogy nekimegy, de aztán az öregnek mégis eszébe jutott, hogy a fia tengerészgyalogos volt. Sarkon fordult, és már majdnem becsapta maga mögött az ajtót, amikor Jerry hangja megállította.

- A fia sokkal több, mint egy nyomorék buzi. Nem csak azért, mert tengerészgyalogosként a hazáját meg az olyan senkiháziakat védte, mint maga, hanem azért is, mert empatikus, lelkiismeretes és jó ember. Nem tökéletes, de egyikünk sem az. Maga pedig csak annyit lát belőle, hogy a saját nemét kedveli. Ez elég szánalmas.

Az öreg Boorman mögött nagyot csattant az ajtó. Jerry felsóhajtott.

- Sajnálom.

- Én is. – Egyszerre volt szomorú és mérges. – Lenne egy szabad ágyad számomra?

- Az ágyam egyik felével tudok csak szolgálni.

- Az is megfelel. Majd összehúzom magam. – Megfogta a férfi kezét. – Attól nem félsz, hogy megerőszakollak?

- Talán meg tudom védeni magam. – Jerry, ha meg is lepődött, hogy ezzel viccelődik, nem adta jelét. – Egyszer igazán megtehetnéd… - tette hozzá, majd eltúlzott fenékriszálással elment a karácsonyi díszekkel teli dobozért.

Pontosan tudta, ha ez az egész hónapokkal ezelőtt történik, és Jerry nem lett volna, akkor főbe lőtte volna magát. De ott volt, és ezért örök hálával tartozott a sorsnak.

 

            Az ünnepeket kettesben töltötték. Jerrynek nem élt senkije, így a régi társaival csevegett hosszan, amíg ő Maxszel vitázott az apjukról. Utána giccses, romantikus filmet néztek és pattogatott kukoricát rágcsáltak. Megnéztek pár második világháborús klasszikust is, eszmét cseréltek róluk és miután kiderült, hogy nem értenek egyet, birkózásban próbálták eldönteni, kinek van igaza. Ő győzött, lévén legalább húsz kilóval volt nehezebb a férfinál.

- Nagyon szexi vagy így – jegyezte meg, ahogy kényelmesen elhelyezkedett rajta.

Jerry elvigyorodott.

- Még szexibb lennék, ha helyet cserélnénk.

- Nem versz át!

- Mondd, hogy nincs igazam… - Jerry odahajolt hozzá és végignyalta az ajkát. Először az alsót, aztán a felsőt. A szeme sötétzölddé mélyült.  

Esti rutinná vált, hogy felfedezték a másik testének minden négyzetmilliméterét. Jerrynek órákba telt, mire rávette, hogy meztelenül megmutassa magát. A csonk és reakció nélküli vágya olyasmi volt, amit még neki sem szívesen mutogatott. Ám a férfinak szeme sem rebbent. Sőt, mindig puszit nyomott a csonkra.

- Szerintem szépen elgyógyult – szemlélte most is. 

- Gyűlölöm. – Eltakarta az arcát.

Jerry gyengéden simogatta a combját és sokáig hallgatott.

- Szeresd inkább! Ha ez nem lenne, talán nem lennél itt velem.

Elfordult tőle.

- Tudom, de akkor is nehéz. Akárhányszor tükörbe nézek, a nyomorékot látom, akivé lettem.

Jerry a hátához simult.

- Légy büszke arra, aki vagy, Charles! – mondta. Csókot nyomott a vállára.

- Olyan nehéz elhinnem, hogy még így is vonzódsz hozzám.

- Nem a lábad határoz meg téged.

- Szerintem meg igen.

- Ha ez így lenne, akkor tuti nem állna fel a farkam a csonka lábadra.

- Na, látod, ez a hihetetlen! Feláll! Miért? – Visszanézett rá.

- Mert te vagy a legszexibb pasi, akivel eddig dolgom volt, és ezen a véleményemen az se változtatna, ha se lábad, se karod nem lenne.

- Ez nem a legjobb válasz.

Jerry erre türelmetlenül fújt egyet és leszorította a párnára. Lejjebb hajolt, hogy egészen közelről nézhessen a szemébe.

- A fél lábad mentett meg attól, hogy meghalj – közölte keményen. – Sokáig én is így gondolkodtam, inkább a halál, mintsem, hogy nyomorékul kelljen élnem. De most örülök, hogy élek. Ha félkarral kellene, annak is örülnék, mert most veled boldog vagyok. Nem az számít, hogy mink nincs, hanem az, mink van. – Megfeszültek a vonásai, érződött, hogy dühös. – Mázlisták vagyunk, Boorman, mindketten! Élünk és itt vagyunk egymásnak! Úgyhogy kurvára fejezd be a picsogást arról, mennyire utálod a csonka lábadat, mert a lábad miatt vagy most itt velem és ha szerinted ez nem érte meg, jobb lenne a halál, akkor takarodj innen!  

Elengedte és kiült az ágy szélére. Ő meg nem mert hozzá szólni. Csak bámulta a hegekkel teli hátat, a megfeszülő vállakat.

- Olyan szegények voltunk, hogy anyám néha nem tudta, mit ad nekem enni. Elvállalt minden genny munkát, hogy etessen, ruháztasson és iskolába járasson. Az apám többet ivott, mint amennyit evett, ellopta anyám pénzét, és ha csak tehette, ütötte, ahol érte velem együtt. Már akkor katona akartam lenni, hogy erősebb legyek nála. Több akartam lenni nála! Egy nap nem jött haza. Verekedésbe került, és valaki halála szurkálta. Anyám még meg is gyászolta, ahogy illett. – Az elfojtott érzések ott voltak a hangjában. – Nem lettünk gazdagabbak, anyám például gombokból készített angyalkát, amit a fenyőfaágra akaszthattam. Papírból vágtam ki figurákat, azokat akasztottuk mellé. Így teltek az évek, míg tovább nem tanultam. Katona lettem, keményebb és erősebb, mint apám valaha volt. Anyám büszke volt rám, én meg küldtem haza neki a pénzt, hogy végre olyan élete lehessen, amilyet megérdemel. Rákos lett, és aztán… már nem volt kihez hazamennem. – Elcsuklott a hangja, de folytatta. – Büszke volt rám annak ellenére, hogy tudta, soha nem lesz unokája. Soha nem jutott volna eszébe azt mondani rám, hogy buzi. És akkor is büszke lett volna rám, ha elveszítem karom-lábam. Mellettem állt volna és nem érdekelte volna más, csak az, hogy boldog legyek. Neked meg ott az apád, aki él és virul és a földbe aláz, amikor a lábad nyomába se léphetne… Hol van az igazság, Charles?

- Nem tudom – felelte alig hallhatóan.

Jerry feléje fordult, a könnyek ott égtek a szemében. Gyerekként ugyanilyen dacos dühvel nézhetett az apjára.

- Minden egyes nap hálát adok az égnek, hogy életben vagyok. Akkor is ezt tettem, amikor kilátástalan volt a jövő és most is ezt teszem. Elveszthettem volna a karom vagy akár az életem. – Sérült karját mutatta. – Bármelyik megtörténhetett volna, mégis itt vagyok. Hiszek abban, hogy okkal. Lehetne sokkal szörnyűbb. Nem a halál a legrosszabb…

Képtelen volt tovább mozdulatlan maradni. Kinyúlt érte és magához húzta. Szorosan ölelte, míg abba nem maradt a reszketése. Eldőltek az ágyon, összebújtak, némán hallgatták a kint feltámadó szél hangját, míg el nem nyomta őket az álom.

Jerry korábban ébredt, hosszan zuhanyozott, mielőtt elindult reggelit készíteni. Rettenetesen kimerültnek érezte magát, viszont azzal, hogy beszélt a múltjáról, a mellkasa már nem fájt, ha eszébe jutott az édesanyja. Előszedte a karácsonyi dobozt és kivette belőle a gombangyalkát, amit az anyja megőrzött. Felakasztotta a kis karácsonyfára, amit együtt ástak ki és majd együtt is ültetnek vissza a hátsó kertbe.

- Jól néz ki. – Odaállt Jerry mögé és hátulról átölelte.

- Sajnálom, hogy kiborultam.

- Ezek szerint már nem akarsz kidobni?

- Csak akkor, ha megint nyafogsz, hogy utálooom a lábam! Én szeretem, kész, vita nincs!

A nyakába fúrta az arcát, nevetett.

- Charles?

- Hm?    

- Jól érzem vagy jól érzem?

- Még hitetlenkedem én is. Lehet, hogy érzékcsalódás.

- Ez… - Jerry hátrafelé tapogatózott. Mindketten felsóhajtottak, amikor megtalálta, amit keresett. – Ez nem érzékcsalódás…

- Mertem remélni, de kellene egy szakértői vélemény. – A férfi nyakát kezdte el csókolgatni, és szorosabbra fonta az ölelést. Merevedése pont a legjobb helyen volt. – Csak a biztonság kedvéért – mormolta.

- Csak a biztonság kedvéért, persze. – Jerry kicsit ringatni kezdte a csípőjét, mire kénytelen volt lefogni.

- Nem tudom, meddig bírom – figyelmeztette és megperdítette.

Jerry szeme fekete volt, zöldes pontok csillogtak benne. Az ajkát harapdálta éppen, iszonyatosan szexi volt. Borostásan, nedvesen kócos hajjal, egy szál melegítőnadrágban. A derekánál fogva irányította vissza a hálószobába, ahol csak addig állt meg, amíg megszabadult a protézistől. Jerry ezen idő alatt levette a nadrágját, gumit és síkosítót szedett elő.

- Olyan, mintha versenyt futnánk – vigyorogta, ahogy összesimultak az ágyon.

- Most pont azt futunk!

Nevetve, egyre türelmetlenebbül csókolóztak, miközben Jerry finoman simogatta rá az óvszert. Ez felért egy orgazmussal, de kibírta. Maga sem tudta, hogyan sikerült. Talán, mert közben arra koncentrált, hogy az ujjaival kitágítsa a férfit.

- Milyen puha vagy… - lihegte az ajkára.

- Sokáig aludtál, ezért a zuhannyal kellett szexelnem. – Jerry könnyed terpeszbe ült, hogy magába illessze a férfit.  

- Szóval az én hibám?

- Mindenképp. – Jerry hangja elhalt, mély levegőt vett, ahogy beléhatolt. – Charles…

- Jól vagy?

- Rég voltam… ilyen jól… - Megtámaszkodott a mellkasán, remegve kapkodta a levegőt.

A fenekébe markolt, hogy tövig elmerülhessen benne. Sírni tudott volna. Jerry megérintette az arcát, nem kellett mondania semmit, a férfi pontosan tudta, mit érez.

- Mondja, tengerészgyalogos, meglovagolhatom? – hajolt le hozzá. A hangja rekedt volt és vággyal teli.

- Erre várok már azóta, hogy megláttam, katona! – vigyorodott el.

A szíve vadul dübörgött, a férfi karcsú alakja tökéletesen illeszkedett az övéhez. A forrósága pedig a legfantasztikusabb érzés volt, amit jó ideje megtapasztalt. Sőt, nem is volt soha ehhez fogható, ez valami új volt és ismeretlen és nem is volt rá szó, ami leírhatta volna a katarzist, amikor a gyönyör mindkettejüket egyszerre fonta körbe.

Reszketve ölelték egymást. Jerry zihálva emelte fel a fejét, amikor odakintről négykerékmeghajtású kocsi hangja hallatszott, majd valaki megzörgette a bejárati ajtót.

- Miért most? Nem hiszem el!

- Ki lehet az?

- Az öcséd azt mondta, átugrik ma, nem?

- Max előtte felhív.

Jerry félhangosan káromkodva leszállt róla és magára kapkodta a ruháit.

- Karácsony van, basszus! – dühöngött. Egyetértett vele.  

Nem érzett kényszert, hogy utána menjen, de aztán rossz érzése lett és inkább felkászálódott. Kielégülten öltözködött és próbálta levakarni az arcáról a boldog vigyort. Ez ment magától is, miest meglátta, hogy a seriff áll egyik lábáról a másikra a konyhában.

- Helló, seriff!

- Helló, Charlie! Boldog karácsonyt!

- Neked is.  

Kezet fogtak.

- Történt valami? – Jerry látványosan kávét főzött, látszott, mindjárt felrobban a méregtől.

A seriff tekintete ide-oda járt kettejük között. Nem volt vak, sem hülye, így gyorsan összerakta, hogy kettő meg kettő az négy.

- Elnézést kérek, nem akartalak titeket zargatni ünnep idején, de betörtek apád boltjába.

Elsápadt.

- Mekkora a kár?

- Helyrehozható és van rá biztosítás is, így nem kell aggódnod.

- Apám?

- Megnézte, mi a helyzet. Most vittem haza. Összeírtuk, hogy mi hiányzik, mi tört össze.

- Értem. – Jerryre pillantott, aki nagy csörrenések közepette kiöntözgette nekik a kávét. – Miért jöttél? Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Apád mondta. – A seriff lesütötte a szemét, úgy vette el a kávét is. – Köszönöm.

- Bökd ki!

- Apád szerint összeveszett veletek és az egyetlen, akit ellenségként megnevezett, az Jeremiah Stone.

- Boldog karácsonyt! – válaszolta erre Jerry gúnyosan.  

- Mikor történt a betörés, seriff?

- Éjfél után. A riasztó és a kamera vezetékeit elvágták. Esett a hó, fújt a szél, senki nem mászkált éjszaka.

- Jerry velem volt és nem ment sehová az éjjel, mielőtt megkérdeznéd.

- Elmehetett úgy, hogy nem vetted észre.

- Lehetetlen.

- Ő is katona volt, mint te. Nem hiszem, hogy nehézséget okozna neki kiosonni.

- Tengerészgyalogos voltam – javította ki.

A seriff erre nagyot kortyolt a forró kávéból és az arckifejezéséből ítélve elfojtotta a kiáltását, ahogy megégette a száját. Bólintott.

- Mi van, ha tényleg én voltam? – Jerry felvonta a szemöldökét.

- Jerry!

- Nem, komolyan! Azt se vetted észre, amikor felkeltem mellőled reggel.

- Észrevettem.

- Nem látszott rajtad.

- Belecsíptél a seggembe, persze, hogy felébredtem rá!

A seriff félrenyelt, diszkréten fuldoklott.  

- Ti ketten…

Jerry végre megszánta és adott neki egy pohár vizet.

- Nem voltunk sehol az éjszaka – közölte elkomolyodva. – Volt némi… magánéleti válságunk, ami jobban lekötötte a figyelmünket, mint az, hogyan törjük össze Hank Boorman boltját.

- Eskü alatt is ezt vallanátok?

- Igen – hangzott az egyöntetű válasz.

- Van ötletetek, hogy ki tehette?

- Jonas?

- Georgie Jonas? Miért tette volna?

- A buli kedvéért. Jerryvel és velem is van baja. – Elmesélte, mi történt a kocsmában anno.

- Ez már egész jó kiindulópont. Megyek, megkeresem. Kösz a kávét!

- Boldog karácsonyt! – Jerry megenyhülten mosolygott rá.

- Nektek is. – A seriff már kilépett az ajtón, majd visszafordult. – Ti ketten tényleg…?

- Tényleg!

A seriff a fejét ingatva, magában motyogva távozott. Utánanéztek és megállapították, hogy vagy tízcentis hó esett és ragyogóan süt a nap.

- Szép időnk van.

- Boldog karácsonyt! – Jerry rávigyorgott.

- Neked is – nyomott puszit az arcára.

- Hívd fel anyukádat, biztos aggódik.

Az apja vette fel a telefont, veszekedésüket az anyja szakította félbe, aki kitépte a kagylót a férje kezéből és megkérdezte, hogy nem éhes-e. Zöldségekkel ugyebár nem lehet jóllakni. Elnevette magát, mert Jerry a szemét forgatta és bőszen rágcsált egy sárgarépát.

- Jól vagyok, anya. Max ma átjön Melissával, nem jössz el velük?

- Abby nem érzi jól magát.

- Apa ott marad vele. A srácokat is hozhatnád, így Abby még pihenni is tud.

- Ez nem rossz ötlet. Megyünk!

- Várunk titeket! Hé, anya, szeretlek!

- Én is téged, kicsim! – Mintha dulakodás hangja hallatszott volna, amit az anyja pengeéles hangja váltott fel. Nem tudta, hogy így is tud beszélni. – Ne rángass, Hank Boorman, különben azt is megbánod, hogy elvettél feleségül! Charlie az én fiam, és te nem mondhatod meg, hogy beszéljek-e vele, vagy sem!

- Minden rendben, anya?

- Szia, édesem!

- Szia, anya! – Kicsit zavartan tette le a telefont, aztán hirtelen elvigyorodott.

- Mi az?

- Most döbbentem rá, hogy az anyám valójában egy nagyon karakán nő.  

Jerry odalépett hozzá és megpuszilta a feje búbját.

- Jössz zuhanyozni?

- Mehetünk.

A zuhany persze elhúzódott, Jerry kielégült elégedettséggel vonult utána reggelit készíteni. Éppen egy tál kesudiót tett az asztalra, amikor belépett. Felpillantott, a kezében megbillent a tálka és a kesudió szanaszét gurult. Tátott szájjal bámult rá.

- Nem tetszik? – Idegesen megsimogatta az arcát. Megszabadult ugyanis a szakállától, amit a hazatérése óta növesztett. – Jerry?

- Azt hiszem, most beléd szerettem. – A férfi döbbenten támaszkodott a pultnak.

- Csak hiszed vagy biztosan tudod? – vonta fel a szemöldökét.

Jerry erre nevetésben tört ki és belesimult a karjaiba, amikor megölelte.

- Szeretlek! – súgta.

- Én is szeretlek!

- Én jobban.

- Nem, mert én jobban.

- Ez már tiszta giccses lesz – vigyorodott el Jerry.

- Karácsony van, ilyenkor belefér.

Órákkal később, miközben az anyja Melissával épp rendes karácsonyi menüt pakolt az asztalra, Max és ő pedig sört kortyolgatott, Jerry az unokahúgával papírangyalkát hajtogatott és közben Johnnynak mesélt kitalált történeteket a katonákról. Őket nézve megállapította, hogy a férfinak igaza volt, lehetett volna sokkal rosszabb életük. Jerry megérezhette, hogy figyeli, mert felpillantott.

- Most nagyon nyálasan néztek ki – jegyezte meg Marge.

- Miért?

- Csak bámultok egymásra és bután vigyorogtok – állapította meg Johnny.

- Nem bután vigyorognak, hanem szerelmesen – javította ki a húga. – Anya mondta, hogy azok vagytok.

- Azok vagyunk.

- Charlie bácsi, miért vágtad le a szakállad? – Johnny-t a romantika annyira nem érdekelte.

- Növesszem vissza?

- Ne! Tiszta öreg voltál úgy!  

- Ez igaz – helyeselt Max is vigyorogva.

- Kösz!

- Szerintem jól állt – szemlélte Marge ajakcsücsörítve az angyalkáját. Nagyon aranyos volt. – Szerinted is, Jerry bácsi?

Jerry felnézett rá, jó alaposan megbámulta, finom mosoly játszott a szája sarkában. Végül nem kellett válaszolnia, mert Melissa átkiabált nekik a konyhából, hogy jöjjenek vacsorázni. Odafelé menet elkapta a férfi kezét és visszatartotta.

- Szakállal vagy nélküle?

Jerry szemében zöld drágakőként csillogott a szerelem.

- Ha most azt mondom, hogy szakállal, akkor a kedvemért elkezded növeszteni? – kérdezte évődve.

- Attól függ, mit kapok érte cserébe – hajolt olyan közel, hogy összeért az orruk.  

- Ha elment a családod, esetleg üzletelhetünk.

- Most akkor végre megcsókoljátok egymást vagy nem? Éhes vagyok! – Johnny ott állt mellettük és felbámult rájuk.

A konyhaajtóban meg ott ácsorgott az egész család és lélegzetvisszafojtva várakozott. Még az anyja is, aki nyíltan szembeszállt az apjával miatta. Nem akarta választás elé állítani, csak elfogadta és most aranyosan drukkolt azért az első nyilvános csókért, amivel hivatalosan is felvállalja, hogy egy férfit szeret. De még milyen férfit…

Két tenyere közé fogta az arcát és gyengéden megcsókolta.

- Boldog karácsonyt!

 

 

Vége