A kék szalon vőlegénye

            Az esküvői ruhaszalonban uralkodó légies fehérség néha, ragyogó nyári napokon például, szinte vakította Jeremy szemét. Márpedig odakint éppen nagyon szép idő volt, sütött a Nap, a kirakat üvegén át megcsillant a menyasszonyi ruhákat díszítő gyöngyökön, ezüst-arany hímzéseken, netán drágaköveken. Rosszabb napjain sajnálta, hogy nem nőnek született, és nem egy ilyen csodában mehet férjhez.

Kolléganői ismerték ezen vágyát, nem egyszer cukkolták is vele. Oda sem figyelt rájuk, jobban mondva inkább igyekezett nem figyelni rájuk. Egyszer véletlenül csúszott ki a száján Bethany előtt a sóhaj, és azóta mosoly jelent meg minden lány arcán, ha felbukkant. Addig is tudták, hogy meleg, ám valószínűleg akkor tudatosult bennük, hogy tényleg nem a nőkhöz vonzódik.

- Jeremy! – Ivene, a recepción dolgozó kolléganő fejét felvetve billegett feléje a tűsarkain.

- Tessék.

- Ma délelőttre nincs vendéged, ugye?

- Nincs. A délelőtti lemondta, mert az anyja eltörte a lábát, és nélküle nem akar ruhát választani.

- Remek! Van egy menyasszony, aki most érkezett. Nincs időpontja, viszont ragaszkodik ahhoz, hogy körülnézzen. Segítesz neki?

- Természetesen.

- A kék szalonba vezettem őket. – Ivene megérintette a karját, és odahajolt hozzá, hogy suttogó hangját is hallja. – Nem lesz egy könnyű eset. Még a Vera Wang ruhát is fitymálva rángatta a bemutatóteremben.

- Az az egyik legszebb ruhánk…

- Tudom. Sok szerencsét! – Ivene részvétteljesen mosolygott rá, és elsietett.

Úgy indult a kék szalon felé, mintha a kivégzésére ment volna. A nagyterem egyik sarkában Sophie állt. A tükörben egy huszonéves nő bámulta megváltozott önmagát. Fantasztikusan állt rajta az Aurora Mia Solanótól, amit Sophie választott neki. A ruha egyszerűsége kiemelte viselője természetes szépségét, arcán az ezernyi szeplőt, a messziről ékeskedő égővörös hajkoronát, a sötétzöld szempár csillogását. A vőlegénye biztos nagyon szerencsésnek érezte magát.

- Jeremy, várj! – Sophie utánanyúlt. – Bemutatom neked Lorraine-t. Kicsit kételkedik abban, hogy jól áll neki a ruha. Szerinted?

- A vőlegénye, kedves Lorraine, egy nagyon-nagyon szerencsés férfi – fogta a kezébe a lány törékeny ujjait. – Ez jutott először eszembe, amikor megláttam, és nem csak azért mondom, mert szeretném, ha tőlünk vásárolna ruhát. Ön gyönyörű.

Lorraine elpirult, aztán a mosolya még szélesebb lett.

- Köszönöm! Megveszem! – perdült Sophie felé.

Jeremy továbbsietett, képtelen volt eltűntetni az arcáról a mosolyt. Mindig örült, ha boldoggá tehetett egy menyasszonyt, volt, hogy dicsérete üres szavak voltak csupán, ám Lorraine bája még rá is hatással volt. Máris jókedvűbben nézett a rá váró nehézségek elébe.

A kék szalon a legelegánsabb termük volt, külön öltözővel. Ez volt a kedvence, szerette a kék színt, és a terem könnyű bútoraiban rejlő törékenységet. Nem olyan rég volt egy bájos vendége, akihez olyan tökéletesen passzolt a terem, hogy magában azóta csak Celine-nek nevezte a szobát. Benyitott, és megállt egy pillanatra az ajtóban, hogy felmérje a hangulatot és a jelenlevőket.

Első pillantásra felmérte a feszültséget közöttük. A menyasszony nagy valószínűséggel az a magas nő volt, aki fel-alá járkálva, hevesen gesztikulálva beszélt a többiekhez. Volt valami ellenszenves benne, pedig csak pár mondatát sikerült fülön csípnie.

- Mindenképpen jégkék koszorúslányruhát akarok!

- Nem fog illeni a díszítéshez, drágaságom – jegyezte meg egy idősebb nő, aki az édesanyja lehetett a hasonlóságuk alapján. – A lilához terveztettünk mindent.  

- Akkor a díszítésen változtatunk!

- Már leadtuk mindenre a rendelést – szólalt meg egy fiatal nő, talán barátnő lehetett.

- Nem érdekel! Éppen eleget fizetek nekik ahhoz, hogy az legyen, amit én akarok!

- Kéthetente változtatsz meg mindent az alapjaitól kezdve – figyelmeztette a nő.

- Ez az én esküvőm lesz, nem?! Jogom van hozzá!

- Nyugalom, nővérkém, minden úgy lesz, ahogy szeretnéd! – A nő fiatalabb kiadása próbálta nyugtatni a kedélyeket. Kedvesebbnek tűnt, mint az ara.

- Eddig is úgy volt. – A férfi az ablakban állt, karcsú alakját körbeölelte a beáradó napfény. Egyszerű farmert és égkék inget viselt, az arcán nem volt semmi érzelem. A hangjában mintha unalom lett volna, ezt igazolandó, a választ sem várva meg, újra kibámult az utcára.

- Szép jó napot, hölgyeim és uram! – Jeremy elérkezettnek látta a pillanatot, hogy beljebb lépjen. – Legyenek üdvözölve a szalonban! Jeremy vagyok. Én leszek a segítségükre. Ön a menyasszony, ha nem tévedek – nézett a nőre.

- Crissy vagyok. Két hónap múlva lesz az esküvőm, és még nem találtam meg a megfelelő ruhát. – A nő nem teketóriázott, azonnal a lényegre tért. – Nem érdekel, mennyibe kerül.

- Értem. Vannak elképzelései a ruháról? – Jeremy úgy látta, hogy a nő nem kívánja bemutatni a kísérőit, így kénytelen volt a lényegre térni. Mindenkinek jobb volt, ha gyorsan túlesnek a dolgon.

- Én akarok lenni a legszebb menyasszony. Érthető?

- Természetesen. Mindent meg fogok tenni, hogy ez megvalósuljon. Válogatok össze pár ruhát, addig legyen szíves átfáradni az öltözőbe. A családjától pedig a türelmüket kérem, el fog tartani egy kis ideig.

Az idősebb asszony felsóhajtott.

- Az édesanyja vagyok, ő pedig a kisebbik lányom, Annie. – Jeremy jól tippelt, amikor meglátta őket. – Jenny Crissy legjobb barátnője. Tyler meg…

- A vőlegényem! – vágott az anyja szavába Crissy. – Ragaszkodtam hozzá, hogy elkísérjen!

A férfi még arra sem méltatta őket, hogy feléjük pillantson.

- Nem értem, minek, amikor ez a te nagy napod. – Volt némi gúny a hangjában.

- Neked is látnod kell, milyen gyönyörű leszek!

- Tudja, kedves Crissy, sok helyen rosszat jelent, ha a vőlegény látja a választottját a menyasszonyi ruhában – jegyezte meg Jeremy, bár sejtette, hogy a nőt ez úgysem fogja érdekelni. Igaza lett.

- Nem vagyok babonás! Most viszont hozza a ruhákat, mert nincs sok időm! – Crissy a telefonján pötyögve eltűnt az öltöző ajtaja mögött.

- Ahogy parancsolja! Bocsássanak meg, kérem! – Jeremy a végletekig elmenően tudott udvarias lenni, bár ilyenkor a türelmetlenségét vagy idegességét igyekezett leplezni vele.

- Magával megyek! – A vőlegény hirtelen élénkebb lett.

- Nem hiszem…

A férfi ügyet sem vetett rá, már el is indult kifelé. Úgy tűnt, hogy ebben hasonlít a menyasszonyára. Zsák a foltját, gondolta rosszkedvűen Jeremy. Kár volt érte, ezt megállapította. Munkában soha nem fixírozott senkit, de Tyler kifejezetten vonzó volt. Nem volt jóképű, nem volt benne semmi kisfiús báj. Az arca szigorú volt, a tekintete komor, a haja úgy állt, ahogy kellett. Mégis volt benne valami, amitől jó volt ránézni.

- Jobban jár, ha magával megyek – szólalt meg Tyler kint a folyosón. – Ismerem Crissy ízlését, és így nem kell felesleges köröket futnia.

- Nagyon szép a menyasszonya.

A férfi megtorpant, visszanézett rá a válla felett. A szemöldöke a magasba ívelt.

- Ezt most udvariasságból mondja, vagy azért, mert benne van a munkaköri szabályzatában, netán komolyan gondolja?

Jeremy egy hosszú pillanatig nem tudta, hányadán áll vele. Aztán meglátta a Tyler szája sarkában megbújó kis mosolyt.

- Talán mindhárom.

- Talán elhiszem.

Egymásra vigyorogtak.

- Jöjjön, erre vannak a raktárak – lépett a férfi mellé Jeremy, és egymás mellett indultak tovább. – Bocsásson meg, de némi feszültséget érzékelek önök között. – Maga sem tudta, miért tette szóvá. Egyik alapelve volt, hogy nem szól bele a párkapcsolatokba, viszont volt szeme. Látható volt, hogy Crissy és Tyler úgy különböznek egymástól, mint a tűz meg a víz. Semmi érzelem nem volt közöttük, hacsak nem tekintjük annak Crissy birtokló pillantását, amivel a vőlegényére nézett, állapította meg magában Jeremy.  

Tyler egészen addig nem válaszolt, amíg el nem értek a raktárig. Elvileg ide vendéget nem hozhatott volna magával, de a férfi nem is akart bemenni. Megállt a küszöbön, és nekitámaszkodott az ajtófélfának, amíg ő bevetődött a ruhák közé. A férfi hangja tompán ért el hozzá.

- A szüleink ragaszkodnak ehhez a házassághoz. Crissy nem is hozzám, hanem a pénzemhez akar hozzámenni. Fél éve rémálom mellette az élet. Minden az ő nagy napjáról szól…

- Ez nem csak a menyasszony nagy napja, hanem a vőlegényé is – válaszolta. – Ha a két fél őszintén szereti egymást, akkor az esküvő kettejük különleges pillanata lesz. – Mintha valamiféle horkantást hallott volna. Amikor nem érkezett válasz, leakasztott egy ruhát, és kitartotta, hogy a férfi láthassa.

- Ne vicceljen! Ha ezzel állít elé, akkor tíz körömmel fog az arcának esni. Legyen csicsás, minél több flitterrel, de ne hasson olcsó kínainak, és persze modern legyen és sikkes. Egyedi legyen, hogy mindenki csak róla beszéljen majd. Nem baj, ha polgárpukkasztó lesz, csak legyen valami nagyon extravagáns darab. Különben nem hiszem, hogy létezik ilyen, de drukkolok magának. Már fél éve keresi a tökéletes ruhát.

Jeremy kezdte gyűlölni Crissy-t a férfi keserű hangját hallva.

- Nagyon ismeri a menyasszonyát. – Keresgélt tovább.

- Mint mondtam, ezt hallgatom lassan fél éve. Már csak két hónap…

Jeremy érzékelte a férfi hangjában a beletörődést. Közben két másik ruhát mutatott, mindkettő visszakerült a helyére. A legdrágább ruhákat kezdte előszedni. Nem az ő ízlésének voltak megfelelők, de Tyler mindjárt kiválasztott négyet is belőlük.

- Segítek – nyújtotta a kezét értük, amikor Jeremy-ből kibukott a kérdés.

- Nem szereti, igaz?

Tyler beledermedt a mozdulatba. Rámeredt. Talán most először nézte meg jobban magának a sötét ruhás férfit, aki eddig csak egy alkalmazott volt, akit ugráltatni lehet. Helyes volt, a szeme almazöld, egészen kivételes árnyalat. A haja sötétszőke, divatosra nyírva. A bizonytalan mosolya bocsánatkérő volt, viszont őszinte.

- Az én köreimben nem szoktak szerelemből házasodni – mondta halkan.

- Azt hallottam, ha pénzed van, bármit megtehetsz.

Tyler sokáig bámult rá, már kezdte elszégyellni magát, hogy elvetette a sulykot, amikor a férfi felnevetett. Egészen megváltozott az arca, a szemében vidámság jelent meg annak ellenére, hogy a hangja szomorú volt, amikor megszólalt.

- Kár, hogy ezt nem korábban hallottam.

Jeremy erre nem tudott mit mondani. Maximum annyit, hogy sajnálom. Ám Tylernek lett volna lehetősége változtatni az életén. Az ő döntése volt, hogy fejet hajt a szüleinek, és elvesz egy nőt, akit soha nem fog szeretni. Nem tudta, miért teszi, de nem is tartozott rá.  

- Menjünk vissza! – mondta. Nem engedte, hogy a férfi segítsen neki. A ruhák nehezek voltak, az egyik teremből kilépő Francesca majdnem nekiment. Ahogy ellépett előle, egy kéz siklott a derekára, és megtartotta, amíg visszanyerte az egyensúlyát.

- Elnézést! – Francesca elrohant.

- Biztos ne vigyem valamelyiket? Elég nehéznek tűnnek. – Tyler keze még mindig a derekán volt, a melege átsütött az öltönyén és az ingén. Normális esetben egy férfi nem érint meg így egy másik férfit, ha mégis, akkor a szükségesnél tovább nem tartja ott a kezét. Jeremy alig bírt válaszolt.

- Nem kell, minden rendben.

Tyler hátrébb lépett, de a melegsége még égette a bőrét. Egy pillanatra megcsapta az illata, finom volt, nem tolakodó, kellemes. Rápillantott. A tekintetük találkozott. A férfi szemében ott volt a válasz a kérdésére. A felszikrázó vágyat még lesütött szemhéja sem tudta eltakarni, sem az, hogy elfordította a fejét.

- Crissy nem szereti, ha megváratják – mondta rekedten. 

Crissy tombolt. Ez volt a legjobb szó arra, hogy kiabálva nekik esett, hol voltak ennyi ideig. Jeremy először arra tippelt, hogy tud vőlegénye férfiak iránti vonzalmáról, és tőle félti a férfit, aztán rájött, hogy itt csupán a nő egomániájáról van szó. Azt akarta, hogy ő legyen a középpontban, akkor és ott, amikor ő akarja.

- Elnézést kérek, de a vőlegénye szerette volna a legtökéletesebb ruhákat önnek – próbálta menteni a menthetőt.

Crissy meglepve pislogott, benne ragadt a szó. Homlokát ráncolva nézett Tylerre, aki viszont rá sem pillantva elfoglalta megszokott helyét az ablaknál. Jeremy most jött rá, hogy így van a legtávolabb a menyasszonyától. Ez olyan… szomorú volt, hogy elszorult a torka. Hitt abban, hogy az esküvő két ember szerelmét és közös életre való vágyát hivatott szentesíteni. Tudta persze, hogy a mai világban ez nem mindig van így, ám korábban látva Tyler mosolyát és vágyakozó tekintetét, és most a komor, magára erőszakolt unottságot, elszomorodott. Nem az ő dolga volt, mégis elment a kedve a mosolygástól.

- Crissy, kérem, fáradjon az öltözőbe! Nora segít önnek felöltözni.

Nora kedves lány volt, a türelméről pedig ódákat zengtek. Crissy-nek sikerült tíz perc alatt megríkatnia, pedig ez még soha nem fordult elő. A lány helyére végül Sophie állt be, mondván, hogy úgyis jön egy szívességgel Jeremy-nek. Negyedóra múlva már az ő mosolya is megkopott, de hősiesen állta a próbát.

- Nem tetszik… - Crissy a tükör előtt ácsorgott. A család hozzászokhatott már ehhez, mert szemük sem rebbent. Jeremy-nek sikerült beszélnie pár szót Annie-vel, aki elárulta, hogy már minden szalont végigjártak, sőt, két tervezővel is beszéltek, ám Crissy allűrjei miatt végül sehol nem találtak megfelelő ruhára. – Drágám, mit szólsz?

- Szép. – Tyler a tükörben nem a menyasszonyán felejtette rajta a szemét, hanem a fátylat igazgató Jeremy-n.

Jeremy rosszkedve elszállt, miest Crissy előbukkant az első ruhában. Gyönyörű volt. Bár az volt az igazság, hogy minden menyasszonyt annak látott. Imádta igazgatni a ruháikat, a fátyollal és a különféle kiegészítőkkel csodálatossá varázsolni őket a nagy napra, amikor örök hűséget fogadnak majd a szerelmüknek. Elmosolyodott.

- Szerintem ön gyönyörű, Crissy! – Ebben a pillanatban nem számított, hogy érdekházasság lesz. Most csak Crissy boldogsága volt a fontos. Szerette, ha a hozzá érkezők elégedetten hagyják el a szalont.

- Gondolom, mindenkinek ezt mondja! – biggyedt le Crissy ajka.

- Annak mondom, akinél így is gondolom. – Jeremy a tükörben a nő szemébe nézett. – Ön talán nem így gondolja?

- Nem ez a megfelelő ruha!

- Értem. Van még, amit felpróbálhat. – Jeremy utána pillantott, ahogy visszarobogott az öltözőbe.

Crissy tényleg nagyon szép nő volt. A férfiak versenghettek a kegyeiért, kivéve egy valakit. Saját vőlegényét. Saját magában bizonytalanodott el, amikor a férfi soha nem úgy reagált, ahogy ő elvárta, megszokta mindenki mástól. Úgy sejtette, valójában a ruha mizéria is azért volt, hogy Tylert lenyűgözze. Tyler viszont most is őt nézte, aztán visszafordult az ablak felé, mintha az utcán valami érdekes dolog lett volna.

Milyen házasság lesz az, amelyik a legelejétől fogva a szülők akaratán múlik? Ahol a felek hazudnak egymásnak? Ahol az egyik vágyakozik a másik után, míg az a másik valami olyan után, ami soha nem lehet az övé?

- Meglepődnék, ha elégedett lenne valamelyikkel – szólalt meg Annie.

- Nem értem, mi a fenét problémázik ennyit! – Jenny rosszkedvűen nézegette a telefonját. – Régen soha nem volt ilyen.

- Ez lesz élete nagy napja, természetes, hogy csak a tökéletessel éri be. – Crissy anyját hallva Tyler mintha megrázkódott volna.

A további percek néma csendben teltek. Kivágódott az ajtó. Crissy karcsúságát a Lazaro tervezte ruha tette tökéletessé. Olyan volt benne, mint egy istennő, ám Jeremy már az arcán látta, hogy ez sem lesz tökéletes a számára.

- Mi nem tetszik rajta, Crissy? – állt mögé.

- Honnan tudja, hogy nem tetszik?

- Az arca elárulja.

Crissy elhúzta a száját.

- Kövérnek érzem magam benne.

- Kövérnek? – A család is felhördült, de Sophie jó érzékkel leintette őket.

- Igen.

- Crissy, ön egy kivételesen gyönyörű nő. Érkeznek hozzánk menyasszonyok, és a többségük a lelkét eladná a maga alakjáért. – Jeremy rendkívül finoman megérintette a nő derekát. – Egy deka felesleg sincs magán, a csípője pont egy férfiember tenyerébe illik. A lábai hosszúak, s úgy mozog, akár egy istennő. Higgye el, minden férfi nagyon szerencsésnek érezné magát, ha őt választaná.

Crissy arca kipirult. Döbbenten bámult rá a tükörben.

- Ezt most komolyan mondja, ugye?

- Igen.

- Maga is?

- Én nem számítok, Crissy. Nem én vagyok a vőlegénye. – Tudta, hogy hibát követ el, amikor kimondta.

A szobában megfagyott a levegő. Mindenki ösztönösen Tylerre nézett. A férfi már nem az utca felé, hanem rájuk bámult. Érezhető volt, mennyire feszült.

- Jeremy-nek igaza van. Szép vagy, bármiben is leszel. Miattam egy zsákot is magadra vehetsz az esküvőn, nem számít. Akkor is a te nagy napod lesz, nem igaz? A férjed leszek. Megkapod, amit annyira akarsz. Boldog lehetsz, és a ruha már nem is fog számítani… - Annak ellenére, hogy elvileg kedves szavak voltak, a gúny és a düh átsütött rajtuk. – Jó lesz ez, ami most rajtad van. Téged fog irigyelni mindenki. Menjünk innen! – A szoba közepén járt, amikor Crissy előtte termett.

- Még nem! Nem ez a tökéletes ruha!

- Létezik egyáltalán?

- Előbb-utóbb megtalálom!

- Honnan fogod tudni, hogy az a tökéletes?

- Onnan, hogy végre úgy fogsz rám nézni, ahogy egy nőre és nem egy darab fára! – tört ki Crissy-ből a harag és a kétségbeesés.

Jeremy az ajkába harapott. A nő válla felett találkozott a tekintete Tylerével.

- Crissy, mi lenne, ha megnéznénk a többi ruhát? Talán közöttük van, amit keres… - Olyan nehezen állt rá a szája a hazugságra, miközben pontosan tudta, hogy soha nem fog megtörténni az, amire a nő vágyik.

- Maga szerint melyik lenne számomra a tökéletes ruha? – perdült feléje Crissy.

- Az első. Mindig az első a tökéletes, mégha nem is vagyunk vele tisztában.

Crissy arca halottfehérré vált. Nagyon mély levegőt vett.

- Ha maga lenne a vőlegényem, mit mondana, amikor meglátna benne?

- Nem én vagyok a vőlegénye.

- Kérdeztem valamit! – Crissy még toppantott is hozzá. – Mit mondana?

- Köszönöm.

- Tessék?

- Köszönöm, hogy megtisztelsz azzal, hogy a feleségem leszel. Ezt mondanám.

- Nős?

Sophie arca megrándult, de erre csak Tyler figyelt fel.

- Nem.

- Nem találta meg a megfelelő nőt?

Jeremy habozott, aztán úgy gondolta, semmi értelme a hazudozásnak.

- A megfelelő férfit – javította ki a nőt. – Meleg vagyok.

Crissy úgy tűnt, hogy felrobban a méregtől.

- Hogy mondhatja azt, hogy gyönyörű vagyok, amikor homokos és semmit sem érez, ha egy nőre néz?!

- Attól, hogy meleg vagyok, még van szemem a széphez.

- El sem hiszem, hogy bedőltem magának! Egy buzinak… - Crissy az öltöző felé indult nagy léptekkel, de egy kis nyikkanással visszapenderült a terem közepére. Tyler a karjánál fogva rántotta vissza, iszonyúan dühös volt.

- Kérj bocsánatot!

- Micsoda?

- Jeremy eltűrve a hisztidet, igyekezett segíteni neked, hogy megkapd, amit akarsz. Kedves volt veled, és őszinte. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy homoszexuális, ittad a szavait. Azt hiszem, most tartozol neki egy bocsánatkéréssel!

- Nem tartozom neki semmivel! Egy meleg ne dicsérgessen, és ne hazudjon nekem arról, hogy milyen gyönyörű vagyok!  

- Kérem, nincs semmi baj! – Jeremy közelebb lépett, de ez rossz ötlet volt. Hirtelen kettejük közé került, ahogy Crissy kitépte magát a vőlegénye ujjai közül.

- Honnan a francból veszed, hogy a melegek nem látják a női szépséget? Attól, hogy a férfiakhoz vonzódnak…

- Pont azért! Ha nem talál egy nőt vonzónak, miért hazudik?

- Én nem hazudtam! – Jeremy elvörösödött. – Teljesen mindegy, hogy nőről vagy férfiról van szó, attól még, mint mondtam, van szemem!

- Micsoda hülyeség! – Crissy megint elindult az öltöző felé, de a vőlegénye szavai megállították.

- Mindenkinek joga van ahhoz, hogy azt szeresse, akit akar. – Tyler hangja nagyon halk volt, feszült és talán a maga számára is döbbent, mintha most jött volna rá ő maga is egy nagy igazságra. – Jeremy a férfiakhoz vonzódik, de az nem azt jelenti, hogy hazugabb ember, mint te vagy én. Őszintén mondta, hogy gyönyörű vagy, te meg a szexuális irányultsága miatt máris a sárba tiprod az őszinteségét. 

- Mi a fenéért véded ennyire?

Csend lett. Jeremy érezte Tyler kínlódását, mégha annak nem is voltak nyilvánvaló jelei.

- Szerinted? – Tyler felvonta a szemöldökét. – Mit gondolsz, miért nem reagálok rád? Miért nem akarok lefeküdni veled az esküvőig? Miért találok mindig kifogást, hogy kettesben maradjak veled?

- Azt hittem, hogy szeretőd van. – Crissy szeme gyanakodva összeszűkült. – Felmerült bennem az is, hogy dühös vagy rám, amiért meggyőztem anyádékat, hogy én vagyok a tökéletes feleségjelölt, és bosszúból nem fekszel le velem. Aztán az is, hogy nem tetszem neked.

Tyler bólintott.

- Értem. – Jeremy-re pillantott, talán megerősítést várt, hogy helyesen cselekszik. – Homoszexuális vagyok.

- Mi? – Menyasszonya szeme tágra nyílt.

Crissy családja levegő után kapkodott.

- Jól hallottad! A szüleim kedvéért tartottam titokban. Ők soha nem adták fel a reményt, hogy egyszer megjön az eszem, és elveszek egy lányt. Unokáik lesznek, akik majd továbbviszik a család nevét. Tévelygésemre pedig fátylat borít az idő…

- Ma már a melegek is házasodhatnak és fogadhatnak örökbe – jegyezte meg csendesen Jeremy.

- Tudom, de szerinted erről meg lehet győzni a szüleimet?   

- Az enyémeket meg lehetett.

- Elég! – Crissy elkiáltotta magát. A vőlegényére mutatott. – Te most komolyan azt mondtad, hogy homokos vagy?

- Igen. – Tyler habozás nélkül bólintott.

- Nem azért mondod, mert így akarsz visszalépni az esküvőtől?

- Az esküvőtől mindenképpen visszalépek. Nem foglak elvenni. Nem szeretlek.

Crissy olyan fehér volt, mint a fal. Jeremy nagyon sajnálta, viszont a lelke mélyén legszívesebben tapsolt volna Tylernek.

- Ezt nem mondhatod komolyan! Én… szeretlek!

- Sajnálom! Sajnálom, hogy csak most jött meg az eszem.

- Ezt nem teheted velem!

- Már rég meg kellett volna!

- Nem hiszem el, hogy igaz, amit mondtál! – Crissy szinte a haját tépte.

Tyler türelme véget ért, pedig eddig is egy hajszál tartotta.

- A francba! – mordult.

Jeremy a nőre figyelt, így későn kapcsolt, ám akkor már úgyis késő volt. A férfi megragadta a tarkóját, és magához rántotta. Az ajka az övére tapadt, a nyelve a szájába siklott. Olyan mohón csókolta, akár egy fuldokló kapkodja a levegőt, felfalta, magába itta. Egész testével hozzásimult, a vágy szinte Jeremy testébe robbant, az illata körbeölelte, és a francba, iszonyúan jó volt. Kábán pillantott fel a férfira, amikor az hirtelen megszakította a csókot.

- Köszönöm – mormolta még szinte az ajkára, a szemében ezernyi érzelem kavargott.

Nem jött ki hang a száján, csak bólintani tudott. Nem lepődött meg, hogy a férfi senkire sem nézve, nagy léptekkel távozott. Crissy viszont utána vetette magát.

- Tyler! Várj! Nem hagyhatsz így itt!  

- Crissy, kicsim! – A család a nő után eredt.

Sophie felsikoltott.

- Rajta van a ruha!

Jeremy kábasága azonnal elmúlt.

- Te jó ég! – hördült fel, aztán már rohant is a lánnyal együtt.

Crissy-t az előtérben sikerült utolérni. A húga belecsimpaszkodott a karjába, a barátnője a másikba, míg az anyja próbált a lelkére beszélni. Ivene a recepción felvont szemöldökkel figyelte a történéseket. Jeremy biztos volt benne, hogy a főnök már értesült a dologról. Nem volt ideje viszont azon aggódni, mit fog szólni a vezetőség. Vissza kellett szereznie a ruhát. 

- Kérem, Crissy! – állt meg a nő előtt. – Hallgasson meg!

- Te szemét! – Crissy kitépte magát a lányok kezei közül, és nekiesett tíz körömmel. Jeremy elvesztette az egyensúlyát, beleakadt a sarka a szőnyeg szélébe, és hanyatt vágódott. A nő rázuhant, a fátyol beterítette őket, miközben Crissy hisztérikusan visítva karmolta, ütötte, ahol érte. Nagy nehezen elkapta a csuklóját, és eltartotta magától.

- Elég legyen, Crissy! – rázta meg cseppet sem kedvesen.

- A maga hibája!

- Tudom, és sajnálom! Higgye el, nem akartam, hogy így alakuljon!

- Tudta, igaz?

- Igen.

- Régebbről…

- Nem. Egyszerűen felismerem az olyanokat, mint én. Nem akartam elárulni, és szerintem ő sem így tervezte.

- Gyűlölöm! – Crissy arca eltorzult, ahogy a könnyeit próbálta visszafojtani. Nem sikerült neki, és Jeremy mélységesen megsajnálta. Elengedte a kezét, és átkarolta.

- Tudom, hogy nem vigasztalja, de jobb, hogy így alakult. Nem szerette magát, csak boldogtalan lett volna mellette. – Erre Crissy még keservesebben kezdett sírni.

A családja felsegítette, és Sophie kíséretében visszamentek a kék szalonba. Jeremy összetörtnek érezte magát a padlón feküdve. Ivene leguggolt hozzá.

- A főnök látni akar.

- A francba!

Ivene vállat vont, és visszatért a pult mögé.

- Jól van, kedves? – Egy ismerős arc hajolt fölé, a következő vendége. Magdalenának három lánya volt, tavaly ment férjhez a legidősebb. Most a középsőnek keresett menyasszonyi ruhát, a lányai aggódva állták körül őket.

- Nem éppen. – Feltápászkodott, majd zavartan pislogott a zsebkendőre, amit az asszony nyújtott neki.

- Véres az arca.

Jeremy most kezdte érezni, hogy ég a bőre. Felszisszent, amikor belenézett az egyik tükörbe. Ha a főnök meglátja, ki fog akadni. Ilyen még nem fordult elő a szalon történetében. Talán, tekintve az eddigi munkáját, nem köt útilaput a lábára. 

- Köszönöm. Egy kicsit várniuk kell, remélem, nem haragszanak!

- Dehogy, kedves! Addig gyönyörködünk a ruhákban.

- Köszönöm! – Jeremy felsóhajtott, és a főnök irodája felé indult.

Fél órába telt, mire megnyugtatta az öreget. Közben Sophie is befutott, Crissy ezek szerint távozott. Igazolta az állításait, így a férfi lassan megbékélt. Miután pedig emlékeztették, hogy mindkettejüket várják a vendégek, elbocsátotta őket.

- Kösz, Sophie! – mosolygott rá, amikor kiléptek az irodából.

- Még megbeszéljük! – fenyegette a lány a mutatóujjával, és elrohant a rá váró menyasszony felé.

Magdalena aggódó mosollyal fogadta.

- Jól van?

- Igen, semmiség! A zsebkendőt visszajuttatom, ha…

- Hagyja csak! Van belőle elég. Hisztis menyasszony? 

Jeremy-nek Tyler jutott az eszébe. A csók még égette az ajkát, az orrában érezte az illatát, a tarkóján az ujjai nyomát.

- Egy cserbenhagyott menyasszony.

- Oh. – A négy nő azonnal együttérző arcot vágott. Jeremy-ben felmerült, hogy akkor is így éreznének-e, ha elmesélne mindent. Mély levegőt vett, aztán felvonta a szemöldökét.

- Nos, ki is a menyasszony? – Itt volt az ideje, hogy dolgozzon, és valaki más boldogsága elfeledtesse vele a saját boldogtalanságát.   

Délután volt még két vendége, akik mosolya mellett lassan feledésbe merült a délelőtt. Csak az arcán sajgó karmolások és égő ajka emlékeztették arra, ami történt. Sophie-nak el kellett rohannia a munkaidő végén, így megúszta a lelki fröccsöt. Rosszkedvűen megmosta az arcát a mosdóban, mielőtt hazaindult volna. Ivene megállította a folyosón.

- Téged kereslek!

- Engem? Miért? Ne mondd, hogy a főnök megint látni akar!

- Egy volt vőlegény ácsorog a bejáratnál. Azt hiszem, vár valakit. Gondoltam, szólok. – Ivene arckifejezéséből és pajkos tekintetéből kiindulva Sophie-nak volt ideje kicsit pletykálkodni, mielőtt elment volna a szalonból.

- Tyler? – kérdezte, de már rohant is.

Odakint nem sütött már a Nap, beborult az ég, vihart mondtak estére. Néhány csepp máris a kirakatüvegnek vágódott, homályossá téve a kilátást. Ám a férfit azért látta, háttal állt a szalonnak, így nem láthatta, hogy közeledik. Kilépett az utcára, azonnal megcsapta a zaj, az eső halk kopogása, a szél majdnem ledöntötte a lábáról.

- Tyler?

A férfi átöltözött. Sötét ruhát viselt, könnyű kabátot. Fáradtnak látszott, a haját összekócolta a szél.

- Bassza meg! – bukott ki belőle, amikor észrevette az arcát. – Ezt Crissy csinálta?

- Elég dühös volt, amiért faképnél hagytad.

- Sajnálom! – Tyler közelebb lépett. – Nem így kellett volna…

- Nem.

- Elkísérhetlek egy darabon?

- Miért? – Jeremy azt tervezte, hogy otthon megiszik valamit, vesz egy forró zuhanyt, majd bebújik a takaró alá, és kialussza magát. Eszébe sem jutott, hogy Tyler felbukkan. Azt hitte, hogy soha többé nem látja. Tévedett. A szél könnyeket csalt a szemébe, az ő haját is összeborzolta.

- Jó lenne beszélgetni valakivel.

- Miért nem a barátaiddal beszélgetsz?

- A legtöbb barátom nem a városban él. Fél éve költöztem haza. Nem egy telefonos csevejt szeretnék, hanem… beszélgetni valakivel, aki talán megérti, mit érzek. – Tyler zsebre dugta a kezét, bizonytalan volt a hangja, az arckifejezése, a testtartása.

- Tyler…

- A szüleim nagyon mérgesek, egy ideig szerintem látni sem akarnak. Az apám azt mondta, hogy csalódott bennem. Te hogyan érted el, hogy elfogadjanak?

Jeremy megtörölte az arcát, az esőcseppek hidegek voltak.

- Volt pár kemény évem, míg rájöttek, hogy komolyan gondolom. – Felnézett az égre. – Menjünk, mindjárt elered!

Elindultak. Igaz, egyikük sem tudta, hová. Jeremy elvileg hazaindult, de nem tudta, fel merje-e hívni magához a férfit.

- Sajnálom, hogy megcsókoltalak! – mondta Tyler úgy egy háztömbnyi séta után.

Jeremy igyekezett mosolyogni.

- Semmi gond. Épp kéznél voltam. – Az volt a legszomorúbb, hogy vágyott arra a csókra. Olyan rég nem csókolta ilyen hévvel senki. Jó ideje a munkájának élt, annyit csalódott, hogy inkább ösztönösen elkerülte a szóba jöhető férfiakat. Annak ellenére, hogy nem volt főbb vágya egy férfinál, aki szereti. Tyler döbbentette rá, hogy saját csapdájába esett. Amíg elutasítja magától a lehetőségeket, addig soha nem fog teljesülni az álma.

- Nem úgy gondoltam! – Tyler megtorpant. Hunyorgott, mert egyre jobban esett az eső.

- Ezt most nem értem.

- Azt sajnálom, hogy így ismerkedtünk meg, és Crissy-ék előtt csókoltalak meg. Vagyis… A francba! – Tyler haja lelapult az esőtől. – Nagyon rég nem randiztam – vallotta be. – Azt mondják, olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, de ezzel most vitába szállnék.

- Randizni akarsz velem?

- Igen. Mármint, ha nincs senkid.

Jeremy hátrasimította a haját, amiből víz folyt az arcába. Nem volt sok értelme, hiszen most már szakadt az eső. Kiürült az utca.

- Azért akarsz velem randizni, mert pont én vagyok kéznél?

- Nem. – Tyler szempilláin esőcseppek ültek, Jeremy legszívesebben lecsókolta volna őket. Túl romantikus típus volt. Csók az esőben. A szeme valószínűleg elárulta, mert a férfi közelebb lépett. – A szüleim nagyon betegesek. Apámnak eddig kétszer volt infarktusa. Megígértem neki a legutóbbinál, hogy úgy fogok élni, ahogy egy normális férfi. Feleségül veszek egy lányt, tisztes férje leszek, és jó apja a gyerekeinknek. Magam sem gondoltam, hogy milyen nehéz lesz. Azzal nem számoltam, hogy mennyire lehet vágyódni valami olyan után, ami ezután soha nem lesz a tiéd. Nem a szexre gondolok elsősorban. – Tyler most már olyan közel állt hozzá, hogy szinte összeért a testük. Látszott, hogy keresi a szavakat. – Voltak férfiak, akik megtetszettek. A vágy jött és ment. Egy dolog, ami nélkül lehet élni. – Megérintette az egyik karmolást. – Azt hiszem, valami ilyesmi a halál is. Érzelmek nélkül élni. Eltitkolni legtitkosabb vágyainkat. Ez a legnehezebb. Lemondani arról, hogy valaha valaki olyat ölelj, aki feltüzel, és megérinti a lelked. Látni a mosolyát, vagy veszekedni vele. Szeretkezni vele, vagy csak együtt kávézni reggel. – Vett egy mély levegőt, az ég felé fordította az arcát, majd halványan rámosolygott. – Mindenki maga dönti el, hogyan éli az életét. Én a szüleim kedvéért megpróbáltam úgy élni, ahogy szerintük jó. Te döbbentettél rá ma, hogy ami nekik megfelel, az engem soha nem fog boldoggá tenni. Nem azért csókoltalak meg, hogy felbosszantsam Crissy-t. Meg akartalak csókolni azóta, hogy láttam, milyen örömmel igazgattad a menyasszonyi fátyolt. Tényleg boldoggá tett, hogy segíthetsz neki, még úgy is, hogy kiállhatatlan volt.

- Kiskoromban az volt minden vágyam, hogy férjhez mehessek. Anyuék hiába próbálták elmagyarázni, hogy ez lehetetlen. – Jeremy halkan felnevetett.

- Nem lehetetlen. Ragaszkodsz a csipkéhez is? Csak, hogy tudjam, mire számítsak a jövőben.

- Azt hiszem, eltekintek tőle. Félek, nem állna jól.

Tyler a két tenyere közé fogta az arcát.

- Nincs kedved valamikor meginni velem valamit?

Jeremy tudta, hogy lehet, éppen most követi el élete legnagyobb hibáját. Bedől egy menyasszonyát éppen dobó férfi kedves szavainak. Átkarolta a férfi derekát, és hozzásimult. Pislogott, mert az eső belefolyt a szemébe.

- Talán.

Tyler most kevésbé hevesen csókolta, esőízű és hűvös volt az ajka. Jeremy nem állta meg, hogy el ne mosolyodjon.

- Mi olyan vicces? – Tyler az ajkára lehelte a kérdést.

- Csurom víz vagyok.

- Én is.

Jeremy arra gondolt, hogy az élet rövid, és attól, hogy esik az eső, még egész szép ez a nap.

- Itt lakom a közelben. Mit iszol?

Tyler átölelte, és nevetett. Senkit nem hallott még így nevetni, felszabadultan, örömmel.

- Jobban vágyom most egy forró zuhanyra.

- Őszintén? Én is.

Nevetve indultak Jeremy lakása felé. Az eső most már zuhogott, a szél vadul fújt, úgyhogy egymást átkarolva kellett megküzdeniük az elemekkel. A nevetést viszont akkor sem hagyták abba. Csak kicsit később, amikor beléptek a lakásba, és odabent meleg volt, és hirtelen egész közel álltak egymáshoz. Tyler ezúttal ugyanolyan hevesen csókolta, ahogy az első alkalommal, és Jeremy-nek csak annyira tellett a józanságából, hogy belökje maguk mögött a bejárati ajtót…

Vége