A hátsó ülésről

A földalatti parkolóban visszhangzott az éles hang.

- Nem azért alkalmazlak, hogy nyavalyogj, Frank! – Charlie Dickson a tabletjén pergette a friss tőzsdehíreket, miközben az egyik igazgatójával próbált dűlőre jutni telefonon. Frank soha nem volt az egyszerű megoldások híve, és most is csak az aggodalmaival traktálta. Ennyi idő alatt ő már háromszor megoldotta volna a problémát. – Keresnek a másikon, majd visszahívlak! – fogadta a másik hívást, és oda sem figyelve a kocsiajtót tartó sofőrre, beült az autóba. – Szia, Sally! Mit tudtál intézni nekem? Várj egy percet! – A tabletjén sebesen átváltott az e-mail fiókjára. – Gary, sietek! – morrant, miután lassacskán felfogta, hogy még mindig egy helyben állnak.

- A nevem Sunny, uram!

- Mi? – Charlie két gyors pislogással felmérte a sofőr helyén ülő férfit. Csak a profilját látta ebből a szögből, széles vállát és hosszú ujjait, amelyek lazán fonódtak a kormány köré. – Ki maga?

- Sunny Morrison, Mr. Dickson. – A férfi kicsit feléje fordult. – Gary-t baleset érte, és kórházban van. Egy ideig én helyettesítem.

- A személyzetisek miért nem szóltak? – ráncolta a homlokát Charlie.

- Nem hiszem, hogy volt idejük rá, uram. A biztonságiaknál vagyok, onnan raktak át ön mellé.

- Remek. Üdv nálunk! Charles Dickson vagyok.

- Tudom, uram. Hová vihetem?

- Nem kapta meg az időbeosztásomat?

- Sajnos, még nem.

Charlie érezte, ahogy az ingerültség felkúszik a torkán. Nem engedett a kísértésnek, hogy kifakadjon a személyzetisekre. Bemondta a címet, és visszakapcsolta a fülesbe Sally-t.

- Nem küldte át az embered, amit kértem – kezdte, de aztán rájött, hogy új sofőrje még mindig nem indította be a motort. – Sunny, mire vár?

- Bekötné a biztonsági övet, uram?

Charlie szája tátva maradt. Gary soha nem kérte erre. Egyszer tétován megjegyezte, hogy jobb lenne, ha használná, de miután ráförmedt, hogy beszéd helyett inkább indítson, soha többé nem hozta szóba.

- Addig nem indulunk el talán? – kérdezte gúnyosan.

- Sajnálom, uram. – A férfi türelmesen várt.

- Ugye, tisztában van azzal, hogy tőlem kapja a fizetését?

- Természetesen, uram. Ahhoz azonban nem fizet eleget, hogy megszegjem a szabályokat. Kösse be az övet, kérem!

Az öv csatja hangosan kattant. Charlie foga megcsikordult.

- Holnaptól ki van rúgva – jelentette ki fagyosan.

- Nem hiszem, uram, hogy ilyen gyorsan találnak a helyemre bárkit is. – Morrison hangja kicsit sajnálkozó volt. – Ön tudja a legjobban, milyen feltételeknek kell megfelelnie mindenkinek, aki a biztonságára ügyel.

Charlie esküdni mert volna, hogy a férfi jól szórakozik rajta.

- Én vagyok a főnöke – dörrent rá.

A kocsi motorja halkan életre kelt.

- Az a dolgom, hogy vigyázzak önre, Mr. Dickson. Ne nehezítse meg a dolgom! – Sunny arca komor volt, ahogy kifordult a fenntartott helyről.

Sally a telefonban már türelmetlenkedett, így Charlie, ha magában morogva is, de visszatért a munkájához. Közben azon bosszankodott, hogy a férfinak tulajdonképpen igaza van.

Ennek megfelelően Sunny Morrison másnap, sőt, harmadnap is ott állt a kocsi mellett. Türelmesen megvárta, amíg becsatolta az övet, és csak utána indult el. Közben megkapta a beosztását, mert egyszer sem kérdezte, hová kell mennie. Ha későn is indultak, mindig időben ott voltak, és ezzel plusz pontokat szerzett. Gary ugyanis ilyesmire nem igazán volt képes.

 

Elteltek a napok. Charlie egy kisebb, csőd szélére jutott cég felvásárlását intézte, és ez teljesen lefoglalta minden másodpercét. Csak késő éjszaka indult haza, lassan bandukolt a kocsihoz. Sunny előtte érhetett oda, mert éppen akkor igazította meg a nyakkendőjét. Valószínűleg a kollégái szóltak neki, hogy elindult lefelé az irodából.

- Jó estét, uram! – nyitotta ki előtte az ajtót. – Végzett mára?

- Vigyen haza!

- Igenis.

Már felhajtottak a gyorsforgalmira, amin alig volt forgalom, amikor Charlie felkapta a fejét. Elbóbiskolhatott, zavartan nyomkodta a szemét. Meg kellett volna innia azt a kávét tizenegykor. Éppen akkor azonban nem gondolta, hogy eddig tart, amíg mindent belefoglal a szerződésbe.

- Nyugodtan aludjon, uram. Felébresztem, ha odaértünk.

- Maga inkább koncentráljon a vezetésre, ne rám!

Nem érkezett válasz, ezért a férfira sandított. Valamiért nem lepte meg, hogy mosolyog. Bosszúsan kibámult az ablakon. Lassan viszont elszállt a mérge. Nagyon régen autózott úgy, hogy nem dolgozott közben. Igazából jó ideje a környezetére sem figyelt oda. Az anyja éppen a napokban aggodalmaskodott, hogy túl sok időt van a cégnél.

A cég volt az élete. Keményen megdolgozott érte, hogy idáig eljutott. S a mai napig huszonnégy órából tizenhatot, sőt, néha sokkal többet, áldozott arra, hogy a csúcson maradjon. Szerette a munkáját, az állandó pörgést, az andrenalinlöketet, ami elöntötte, miközben üzletelt. Míg az anyja azon aggódott, hogy nincs családja, őt tökéletesen kielégítette a mostani életvitele. Mindig akadt egy nő vagy egy férfi, akivel jólesett együtt tölteni egy estét, pár napot. Hosszú távra nem tervezett. Maga is beismerte, hogy az üzlettel kötött házasságot, és mellette senkire nem tudott és akart időt szánni.

- Mi ez? – A homlokát ráncolva figyelt fel a halk zenére. Gary soha nem hallgatott zenét a kocsiban.

- Trónok harca.

Charlie megdörzsölte az arcát.

- Micsoda? – Kezdte érezni, hogy mennyire kimerült.

- Filmzene, uram. – Sunny szinte oda sem figyelve, nyomkodni kezdte az érintőképernyőt. Új dallam töltötte be a teret. – Ez a Karib-tenger kalózai, ezt se ismeri?

- Nincs időm moziba járkálni.

- Néha nem árt egy kis kikapcsolódás. – Sunny megint váltott a zenék között. Az új szám halk volt, könnyed, kicsit álmosító.

Charlie mélyebbre fészkelte magát az ülésbe. Hátrahajtotta a fejét, gondolkodni akart, nem felejtett-e ki valamit a szerződésből. Arra ébredt, hogy Sunny gyengéden megérinti a vállát.

- Megérkeztünk, uram.

Ösztönösen ki akart szállni, de annyira kótyagos volt a feje, hogy elfeledkezett a biztonsági övről. Halk nyögéssel visszazuhant.

- A francba! – dünnyögte, és a csatot keresgélte.

- Várjon, majd én! – Sunny behajolt, és rövid tapogatás után már kattant is a csat. – Jöjjön! – kisegítette a kocsiból, és még arra is volt gondja, hogy a zsebébe csúsztassa a telefonját, ami az ülésen feküdt. – Felkísérjem?

- Nem kell, köszönöm!

- Hányra jöjjek önért?

- A szokott időben.

- Elég késő van…

- Ne anyáskodjon felettem, Sunny, arra ott van a családom! – Tudta, hogy durván szólt a férfihoz. Pár lépés után megtorpant, és visszafordult. – Ne aggódjon annyit! Menjen haza, és aludjon! Holnap hosszú napunk lesz.

Sunny a kocsi mellett állva bólintott. Most először nézte meg jobban. Egymagasak voltak, de a férfi sokkal izmosabb, vállasabb volt, mint ő. Szőkésbarna haját rövidre vágatta, ettől egészen katonás lett a kinézete. Markáns vonásain jól látszottak az apró nevetőráncok. Szürkészöld tekintete kifürkészhetetlen volt.

- Jó éjt, uram!

- Jó éjt, Sunny!

 

Másnap reggel Charlie kávéillatra ébredt. Tapogatózni kezdett az éjjeliszekrény felé, de még a szemét is alig bírta kinyitni. Oldalt fordult, és felült. Hunyorogva nyújtózott tovább az illat felé, és már a kezébe kaparintotta a bögrét, amikor a kérdés felmerült benne: ki csinált neki kávét? Az anyjának volt egyedül kulcsa a lakásához, de az asszony már rég felrázta volna. Egyáltalán mennyi az idő? – merült fel benne a következő kérdés.

Elmúlt nyolc óra, ilyenkor már benn szokott lenni az irodájában. Belekortyolt a kávéba, töprengett. Nem kellett sokáig, mert Sunny bedugta a fejét a félig behajtott ajtón. Elmosolyodott, és odasétált az ágy mellé. Nem törődött azzal, hogyan néz rá, letette az éjjeliszekrényre a tálcát a reggelivel.

- Jó reggelt!

- Miért nem ébresztett fel?

- Ébren van, uram.

- Ne szórakozzon velem! Tudja, hogy mennyi az idő?

- Tudom, uram. – A férfit nem lehetett kihozni a béketűrésből. – Hívtam telefonon, miután nem jelent meg a szokott időben a kocsinál. Nem vette fel. Körbetelefonáltam, de senki nem tudta, mi történt, így feljöttem. A telefonja lemerült, feltettem töltőre a nappaliban. Próbáltam felrázni, miután nem sikerült, főztem kávét és csináltam reggelit. Azóta várom, hogy felébredjen. Mondtam, hogy nem tesz jót, ha ilyen sokat dolgozik.

- Nem vagyok kíváncsi a véleményére! – Charlie fel tudott volna robbanni mérgében. A kávé forró volt és erős, pont, ahogy szerette, így amíg átgondolta, most mihez kezdjen, lassan elkortyolgatta. – Hogyan jutott be? – kapcsolt hirtelen.

Sunny mozdulatlanul állt az ágy mellett utasításra várva. A kérdésre vállat vont.

- A maga mellett szolgálatot teljesítő személy kap pótkulcsot a lakásához, ezt pont ön vetette bele a szabályzatba. Csak végszükség esetén használhatjuk. Mivel nem válaszolt a hívásomra, vészhelyzetnek minősítettem a dolgot, és bejöttem.

- Remek. – Charlie a tálcára tette a bögrét, ugyanekkor mozdult volna, hogy felkeljen. A mozdulat rossz volt, felszisszent, amikor a hátába fájdalom nyilallt.

- Rosszul van? – Sunny utána kapott.

- A hátam…

- Feküdjön vissza, hívok orvost!

- Fenét! Csak meghúztam a hátam. Mindjárt jobb lesz. – Charlie óvatosan megmozgatta a karját, kicsit a felsőtestét. Megrándult az arca.

Sunny őt méregette, aztán elszánt arccal megragadta a karját, és visszanyomta az ágyra.

- Mit csinál?

- Forduljon hasra! – Nem engedte, hogy tiltakozzon. Segített neki megfordulni, majd óvatosan végigsimított a hátán. Charlie átkozta magát, amiért nem pólóban aludt. A férfi nem zavartatta magát, gyengéden nyomkodni kezdte a hátát. – Jobb lenne, ha sportolna valamit – jegyezte meg, miután kicsit erősebb nyomásra Charlie megmarkolta a párnát. – Segítene ellazítani az izmait – mondta csendesen. – Szóljon, ha fáj!

Charlie nem szólt. Régebben rendszeresen eljárt úszni, teniszezni, néha futni is. Ahogy növekedett a cég, úgy lett egyre kevesebb ideje. Az utóbbi időben kezdte érezni, hogy öregszik, hol itt fájt, hol ott. Most például a háta, ha csak tett egy mozdulatot. Sunny viszont nem csak a sofőrködéshez értett. Szakszerűen masszírozta végig, egy-egy csomónál hosszabban időzött. Charlie lassan ellazult, de nem állta meg, hogy nyersen meg ne szólaljon.

- Miben reménykedik?

- Mire gondol?

- Azért csinálja, mert azt hiszi, hogy így keres egy kis mellékest?

A halk nevetésre átsandított a válla felett. Sunny éppen egy különösen makacs csomót próbált gyengéden kimasszírozni a lapockájánál. A szeme jókedvűen csillogott.

- Nem szorulok rá a mellékesre. Egész jó fizetésem van. Igaz, hogy nem tartozik a munkaköri kötelességeim közé a masszázs, de ha maga kidől, uram, akkor megint mehetek vissza a céghez őrködni.

- Nem szereti?

- Általában nem történik semmi. Elég unalmas munka.

- Az nem, hogy néha órákat kell rám várnia a kocsiban?

- Nem unatkozom. Tanulok.

- Tanul?

- Igen. Most éppen olaszul.

- Olaszul? – Charlie nem akart hinni a fülének. – Minek az magának?

Sunny megint nevetett.

- Apám nyelvtanár az egyetemen. Tőle örököltem az idegen nyelv iránti mániámat. Ő négyet beszél folyékonyan, én a másodiknál tartok. Az olasz lesz a harmadik a spanyol és a francia után.

- Sofőrként vagy biztonsági őrként ezeket soha nem fogja használni.

- Valóban, de legalább értem, ha az apám olaszul kérdez valamit.

Charlie erre nem tudott mit mondani. Pocsékolásnak érezte, hogy Sunny nem használja ki a tudását.

- Hé, ne olyan erősen! – rándult össze hirtelen.

- Fáj?

- Maga szerint?

A férfi megszorította a vállát, és folytatta tovább. Az első fájdalom után lassan egyre jobb lett. Charlie a párnába fúrta az arcát. Nagyon elege volt ebből a reggelből. Soha nem szokott elaludni, az meg különösen nagy pofon volt az önérzetének, hogy a sofőrje masszírozta ki a fájdalmat a hátából. Igyekezett nem gondolni arra, hogy lehetne rosszabb is, például Sunny nem jön fel, ő pedig átalussza a délelőttöt.

- Tízre mindenképpen be kell érnem – dünnyögte.

- Rendben. – A masszírozás abbamaradt. – Egyen valamit, zuhanyozzon, és aztán indulhatunk is. Felhívjam az irodát, hogy mikorra ér be?

- Igen.

Amikor megfordult, a férfi éppen betette maga után az ajtót. Óvatosan kiült az ágy szélére. Nem igazán volt étvágya, de aztán a pirítósba harapva rájött, hogy valójában farkaséhes. A zuhany alatt állva már a napja átszervezésén gondolkodott. Tízkor volt az első megbeszélése az ügyvédekkel, utána ötig teljesen be volt táblázva. Lesz egy órája, hogy ússzon egyet, mielőtt részt vesz a vacsorán, amit egyik üzletfele ad.

A nyakkendőjét kötve ismertette a napirendjét Sunnyval, aki rezzenéstelen arccal hallgatta végig. Az úszásnál viszont megrándult az ajka. Nem mosolyodott el, ezt Charlie a javára írta. A telefonjáért ment, be akarta kapcsolni. Rájött, hogy mit hiányolt eddig. Mindig csörgött a mobilja, vagy ő hívott valakit. Mindig pörgött, dolgozott. Most viszont csend volt körülötte, Sunny is nesztelen léptekkel járkált. A férfi különben mintha csak tudta volna, mi jár a fejében, derűs tekintettel vitte a konyhába a tálcát a reggeli maradványaival.

- Kér még kávét, uram?

- Igen. – Charlie kis habozás után nem kapcsolta be a telefonját, csak zsebre tette.

- Hogy’ van a háta?

- Jobban. Köszönöm.

- Szívesen.

- Nem kap a kiszolgálásért plusz pénzt – jelentette ki Charlie.

- Mondták már magának, hogy smucig?

- Valószínűleg. Senki nem kérte, hogy itt legyen.

Sunny kicsit lesajnáló tekintettel meredt rá, és a kezébe nyomta az újabb bögre kávét.

- Nem kell a pénze. Megelégszem azzal, amiért megdolgozom. Ezt most felebaráti cselekedetnek szántam. Nem haltam bele, maga pedig nyugodtabb lesz, hogy nem maradt le semmilyen fontos üzletkötésről. Én is jobban tudom végezni a dolgom, ha nem üvöltözik a hátam mögött, mint általában.

- Nem szoktam üvöltözni!

- Egyszer felveszem, és visszajátsszuk. Fogadhatunk is előtte.  

- Kezdem sejteni, miért passzolták át sofőrködni. Mindenkit idegesített, gondolom.

- Rosszul gondolja. Issza azt a kávét? Tudja, hogy ilyenkor nagy a forgalom, és időben el kellene indulnunk.

Charlie bosszúsan kortyolgatta a kávét. Magának is nehezen vallotta be, de élvezte a szóváltást. Amióta cége ennyire sikeres volt, nem akadt senki, aki így beszélt volna vele.

- Köszönöm – nyújtotta a bögrét.

Sunny felvonta a szemöldökét.

- Tudja, hol van a konyha?

- Persze – hökkent meg Charlie.

- A mosogatót is megtalálja?

- Remélhetőleg. – Charlie a homlokát ráncolta.

- Na, mivel épp az előbb hányta a szememre, hogy nem kért senki a kiszolgálásra, átengedem a mosogatást magának. Csak ne vizezze össze a szép kék ingét, még át kell öltöznie, és akkor tényleg elkésünk.

Charlie érezte, hogy vörös köd gyűlik a szeme elé. Elsétált a konyháig, aztán beledobta a bögrét az amúgy üres kukába. Csak azért sem fog mosogatni! Csalódnia kellett, mert Sunnynak a szeme sem rebbent, mintha számított volna erre is.

- Gondolom, elég drága lehetett – jegyezte meg. – Múltkor valami öko izén vett részt, nem a környezet szennyezése volt a téma? A pocsékolás? Meg miegymás. Azon a pénzen az éhezők is vehetnének némi kenyeret…

- Elég! – Charlie rászegezte a mutatóujját. – Még egy szó, és mehet vissza őrködni! Azt teszek, amit akarok! Magát meg azért fizetem, hogy egy szó nélkül tegye, amit mondok!

Sunny kételkedő arcot vágott, és nem szólt. Helyette játékosan tisztelgett, de abban is több volt a gúny, mint a tisztelet. Charlie morcosan robogott el mellette, és összeszedte a cuccát. Sunny az ajtóban várt rá, és Charlie abban reménykedett, nem látta, amikor visszaosont a konyhába, és megmentette a kukából a bögréjét. Reménye szertefoszlott, a férfi szája sarkában ugyanis fojtott mosoly vibrált. Felmerült benne, hogy kirúgja, de aztán arra gondolt, hogy csak addig kell kibírnia, amíg Gary meggyógyul. A liftben egymás mellett állva viszont már nem tudott visszaemlékezni, milyen volt Sunny érkezése előtt az élete.

 

            A kocsiban csak a halk zene hallatszott. Charlie fáradtan bámult ki a mellettük elsuhanó utcákra. még visszavolt egy vacsora, amin részt kellett vennie. Nem sok kedve volt, viszont a legtöbb üzleti partnere jelen volt, így ő sem maradhatott távol.

- Uram, kérdezhetek valamit? – Sunny ritkán szólalt meg vezetés közben. Akkor is inkább azért, hogy válaszoljon egy-egy kérdésre a zenét illetően. Az utóbbi időben összebeszélés nélkül ugyan, de békét kötöttek. Charlie nem morgolódott mindenért, és még a telefonját se volt hajlandó felvenni az autóban. Sunny pedig elhagyta a gúnyos megjegyzéseket, amikkel bosszantani szokta. Azóta sokkal elviselhetőbbek voltak egymás számára.

- Nem tudok jegyeket szerezni a focimeccsre – válaszolta automatikusan.

- Milyen meccsre? – Sunny felvonta a szemöldökét, a visszapillantó tükörben a tekintetét kereste. Kivételesen a háta mögött ült, ezért találkozott a pillantásuk.

- Egyszer Gary megkérdezte, tudok-e neki jegyeket szerezni a kedvenc csapata meccsére.

- És?

- Azt mondtam, nem.

- Egy időben Gary nagyon titokzatoskodott, hogyan tudott jegyeket szerezni egy olyan meccsre, amire már rég elfogyott az összes – jegyezte meg a sofőrje semleges hangon, de jókedvűen csillant a szeme.

Charlie elhúzta a száját.

- Csak telefonáltam párat. Nem volt nagy dolog.

- Gary nagyon boldog volt, hogy elvihette a srácait. – Sunny megint mosolygott, a szeme körül finoman látszottak a nevetőráncok.

- Magának is vannak?

- Gyerekek?

- Igen.

- Nincsenek. – A férfi egy rövid pillanatra elkomorodott. – Önnek miért nincsenek?

- Nincs időm ilyesmire.

- Nem fogja megbánni? A pénz nem boldogítja majd, ha idős lesz.

- Ez maradjon az én dolgom.

- Ahogy gondolja…

- Mit akart kérdezni?

A férfi sávot váltott, és megállt egy piros lámpánál.

- Biztos, hogy Jordan igazgatót akarja megbízni az új cég felvirágoztatásával?

Charlie úgy dermedt meg, hogy még az ujjai is görcsbe rándultak.

- Ezt, hogy’ érti?

- Nem akarok semmi problémát, de rebesgetnek néhány dolgot Mr. Jordanről.

- Milyen dolgokat?

A kocsi finoman nekilódult az útnak.

- Látták bizonyos személyekkel – bökte ki Sunny kelletlenül. – Állítólag pénz is gazdát cserélt. Mielőtt azt mondaná, hogy rosszindulatú pletyka, kicsit kérdezősködtem, és valami nem stimmel vele. Nem tűnt fel magának, hogy mennyivel többet költ, mint amennyit keres?

- Az egyik legtöbbet kereső igazgató a cégnél…

Sunny habozott. Az újabb piros lámpánál a kesztyűtartóból egy kék mappát vett elő, és hátranyújtotta. Nem mondott semmit, Charlie pedig nem kérdezett. Elvette, kinyitotta, és olvasni kezdett. Egyre komorabb lett.

- Honnan szerezte ezeket a bizalmas információkat? – kérdezte, miután a becsukott mappát maga mellé ejtette.

- Mint mondtam, kérdezősködtem egy kicsit. Én a maga helyében gyorsan megszabadulnék Jordantől, mielőtt valami nagyobb galibát okoz. Ha ezeket kiszivárogtatta, fog még mást is, ami talán veszteséget okoz.

Charlie fejében ezernyi gondolat kavargott.

- Vigyen vissza a céghez!

- Mi lesz a vacsorával?

- Meglesznek nélkülem. – Charlie az előtte ülő férfi tarkóját bámulta. – Azt hittem, nem kedvel – vallotta be.

- A rokonszenv és a lojalitás két különböző dolog. Nem gondolja, uram?

Charlie ajka elkeskenyedett.

- Valóban.

Sunny kis ideig hallgatott, és miközben egy megfelelő helyen visszafordult, csendesen válaszolt.

- Látom, mennyit dolgozik, hogy a sikeres cégek között tartsa a vállalatot. Nem a pénzért csinálja, hanem mert szereti csinálni. Olyan, mint az apám.

Charlie érezte, hogy most egy nagy bókot kapott.

- Köszönöm.

- Tisztelem a munkája miatt. Nem mondom, hogy mint embert is kedvelem, mert valljuk be, néha nagyon tenyérbemászó tud lenni.

- Maga is elég idegesítő! – vágott vissza Charlie élesen.

Sunny a tükörben rápillantott. Volt valami a szemében, ami eddig nem volt ott. Ezúttal nem mosolygott.

- De azért még nem rúgott ki. Miért?

- Nehezen találnék még egy olyan sofőrt, aki két nyelven folyékonyan beszél. Ez nagy előny.

- El tudom képzelni. – Sunny elnevette magát. Felszabadult nevetése lassan mosolyt csalt Charlie arcára is.

A következő kanyarban Sunny lassított, elkomorodott. Két autó volt előttük keresztben az úton, egy nő és egy férfi veszekedett hadonászva.

- Baleset?

- Nem tudom. – Sunny lelassított. Tisztes távolságban megállt. – Kiszállok, megkérdezem, tudunk-e segíteni valamit?

- Magával megyek.

- Nem. – Sunny hangja még soha nem volt ilyen éles és határozott. A visszapillantóban jól látszott, milyen komor és feszült. – Itt marad a kocsiban és magára zárja az ajtót. Nem nyitja ki, akármi is történik. Jelezni fogok, ha baj van. Másszon előre és hajtson el. Megértette?

- Maga most parancsolgatni…

- Azt kérdeztem, megértette-e?!

Dermedt csend lett. Charlie lassan bólintott. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Sunny megigazítja a hónaljtokban a fegyverét. Most döbbent rá, hogy a férfi nem csak a sofőrje, hanem a testőre is egyben. Olyan természetességgel hordta a pisztolyt, hogy eddig nem is érzékelte, hogy viseli.

- Kétlem, hogy ennyire komolyan kell vennie a dolgot – próbálkozott halkan.

- Emlékeztetném, azért fizet, hogy az ilyesmit komolyan vegyem. – Sunny kilökte az ajtót, és kiszállt. Elindult a kocsik felé.

Charlie körülnézett, de senki sem járt erre. Késő volt, az üzleti negyed ilyenkorra majdnem teljesen kihalt. Feszülten bámulta Sunny hátát, érezte, hogy nyirkos a tenyere. A férfi pár lépésnyire megállt a párostól, láthatóan beszéltek. Nem tűnt csapdának a dolog, messziről a nő határozottan zavartnak látszott.  

Nem vette le a szemét Sunny hátáról. Az utóbbi időben egészen megszokta a szemtelen modorát. Kicsit izgalmasabb volt vele, mint Gary-vel kocsikázni. Egészen mostanáig nem sejtette, mennyire megkedvelte. Most ökölbe szorult kézzel figyelte minden mozdulatát, és aggódott érte. Sunny habozás nélkül tette kockára érte az életét. Tényleg ezért kapta a fizetését, de Charlie most döbbent rá, mennyire kevés ez a pénz, ha valakinek az életéről van szó.

Nézte, ahogy bólogat, majd sarkon fordul, és visszaindul. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amint behuppant a kormány mögé. A férfi nem mondott semmit, csak indított, és kikerülve a két kocsit, továbbhajtott.

- Ez nem cserbenhagyás? – Charlie örült, hogy normálisnak érződik a hangja.

- Férj és feleség – közölte tömören Sunny. Lassan megenyhültek a vonásai. – Utóbbi féltékenységi rohamot kapott valami szőkeség miatt, és belehajtott a férje kocsijába, amikor az hazafelé indult a munkahelyéről. – Charlie felvont szemöldökét látva elmosolyodott. – A férje imádta azt a kocsit.

- Ah, értem.

- A féltékenységre a férj szerint nem volt ok. A szőkeség bepróbálkozott nála, de ő szereti a nejét. Ennyi. Most már csak azon veszekednek, mit mondjanak a biztosítónak.

Charlie elnevette magát, aztán lassan elkomolyodott.

- Legközelebb ne csináljon ekkora butaságot! – kérte egészen szelíden.

Sunny meglepetten pislogott.

- Ez a munkám, uram – válaszolta halkan.

- Az rendben van, de ha baja esik, kivel fog az apja olaszul társalogni?

A kérdés szíven ütötte a férfit, ez látszott rajta. Lassított, és a járda mellé kanyarodott. Még két utcányira voltak a cégtől, Charlie értetlenül ült a helyén. Sunny nagyot fújt, és látszott, ahogy az üléshez préseli egy hosszú másodpercre a tarkóját.

- Ezen soha nem gondolkodtam – vallotta be.

- Biztosan aggódik magáért.

- Ő csak azt tudja, hogy sofőr vagyok. Az utóbbi időben sokat rendetlenkedik a szíve, így még azt se mondtam el neki, hogy fegyvert hordok.

- Nem akarja, hogy visszahelyezzem a korábbi posztjára?

- Nemsokára úgyis meg kell tennie, mert Gary nem lesz örökké betegszabadságon. – Sunny vállat vont. – Igazság szerint, hozzá jobban illene a benti munka, mint ez.

- Maga mit akar?

- Nem szeretek unatkozni – felelte Sunny csendesen.

Charlie bólintott. Ebben maradtak. Az út további részében egyikük sem szólalt meg, de a férfi felkísérte egészen az irodájáig, és lehuppant egy kanapéra az előtérben. Charlie biztosra vette, hogy senki nem fogja megzavarni, amíg utánanéz, mégis mi az igazság Jordannel kapcsolatban.

Órákkal később kimerülten ásított. Kibotorkált az előtérbe. Sunny lehunyt szemmel szuszogott. Kinyújtotta a lábát, és a hasán nyugtatta összefont kezét. Charlie lassan leült mellé, és felsóhajtott.

- Minden rendben? – A férfi félig lehunyt szemhéja alól pislogott rá. Éber volt a tekintete, ami elárulta, hogy a látszattal ellentétben nem aludt.

- Azt hiszem, nem.

- Hazavihetem?

- Bent maradok erre a két órára, de maga nyugodtan menjen. Átvariáltam kicsit a mai napomat, délelőtt nem megyek sehová. Nyugodtan pihenhet otthon egy kicsit.

- Hazamegyek átöltözni és jövök vissza, hátha mégis szüksége lesz rám.

- Jó lenne, ha kialudná magát.

- Alszom majd egy keveset a pihenőben – célzott Sunny a biztonsági őrök pihenőhelyiségére.

- Mi lenne, ha egyszer az életben hagyná, hogy az enyém legyen az utolsó szó? – morgott Charlie, de nem volt él a hangjában.

- Ezt még akkor sem engedném, ha szeretők lennénk – vágott vissza Sunny nevetve. Felállt, ráérősen nyújtózkodott. – Sietek vissza! – ígérte, és elsétált a lift felé.

Charlie akarata ellenére hosszan bámult utána, és csak lassan fogta fel, hogy valójában nem csinált mást, mint végigstírölte a sofőrjét…

 

            A hátsó ülésről bámulta a férfit. Úgy tett, mintha aludna, mostanában előfordult, hogy a kimerültségtől elbóbiskolt a kocsiban, ezért nem keltett feltűnést a mozdulatlansága. Sunny nyugodt mozdulatokkal vezetett, semmi nem tudta kihozni a sodrából. A zene körbeölelte őket, Charlie már tanult annyit, hogy tudja, most éppen Hans Zimmert hallgatnak. Sunny viccelődött vele, hogy legközelebb elcipeli moziba, ha magától nem hajlandó végre kikapcsolódni. Nem tudta, komolyan gondolta-e, ahogy azt sem, hogy elmenne-e vele.

Nagyon rég volt utoljára moziban, és egészen idáig nem hiányolta a könnyed esti kikapcsolódást. Beérte egy pohár borral vagy valami erősebbel a kedvenc bárjában. Ahhoz fáradt volt, hogy kikezdjen bárkivel is, és éppen ennek tudta be, hogy megtetszett neki Sunny. A férfi nem volt az esete, nem egy körben forgolódtak, szemtelen volt, idegesítő. Ám látta azt is, hogy mennyire komolyan veszi a munkáját, a nyelvtanulást. Annak ellenére, hogy mennyire könnyednek tűnt, elvei voltak. Nem szegte meg a szabályokat, nem hazudozott, lojális volt hozzá, és ez utóbbi nagyon sokat számított Charlie számára.

Kezdte kínosnak érezni, hogy vonzónak tartja a sofőrjét. Volt persze, akit nem zavart, ha megtetszett neki a titkárnő, az egyik irodista. Megszerezte magának, fütyült a világra és a véleményekre. Neki viszont ott volt a szabály, a cégtől soha senkivel. S most itt volt Sunny, aki hetek alatt lassan elérte, hogy elgondolkozzon, mennyire vegye komolyan a saját szabályait. Ijesztő volt, hogy a vágyak mennyire ki tudták forgatni az embert önmagából.

Pontosan tudta, hogy van egy apró anyajegy a jobb füle mögött, és egy apró fehér heg a hüvelykujja hajlatában. Szokása volt ropogtatni az ujjait, pedig ő ki nem állhatta. Kora reggel, ha fáradt volt, rekedt volt a hangja. Mindig jó volt az illata, Charlie néha azon kapta magát, hogy szimatol. A múltkor véletlenül összeütköztek, amikor szállt ki. A villanásnyi összesimulás teljesen felborította az érzékeit. Örült, hogy eltűnhetett a liftben, mielőtt a férfi észrevette a reakcióját. Mindig rosszkedvű lett, ha napközben nem találkoztak, és ez kezdett nyomot hagyni az emberekkel való kommunikációján is. Soha nem gondolta volna, hogy viselkedhet így bárki miatt is.

- Valami baj van, uram?

- Tessék? – Charlie felrezzent.

- Elnézést, felébresztettem?

- Nem, nem! Mit kérdezett?

- Azt, hogy mi a baj? Sóhajtott egy nagyot, és azt hittem, valami gond van.

- Nem, minden rendben. Csak fáradt vagyok.

- Mindjárt hazaérünk, uram. Addig pihenjen még egy kicsit!

- Majd otthon.

- Kér vizet? Mostanában keveset iszik, biztos azért fáj annyit a feje. – Sunny már nyújtotta is hátra az ásványvizet. Ha nem vezetett volna, még ki is nyitotta volna, erre mérget lehetett venni. 

Charlie ebben a pillanatban rádöbbent, hogy mit kedvel a férfiban. A gondoskodását. Soha nem gondolta volna, hogy erre igénye van. Mindig is azt vallotta, férfiként nem szükséges őt körbeajnározni, kiszolgálni, kedveskedni vagy bókolni neki. Sunny viszont kedves volt anélkül, hogy talpnyaló lett volna. Volt pár ilyen a cégnél, de a férfi a közelükben sem volt.

Múltkor megmasszírozta, reggelit és kávét készített neki. Reggelente halkan figyelmeztette, ha ferdén állt a nyakkendője. Kiszálláskor leszedte a láthatatlan szöszöket a zakójáról. Ha sikerült nyélbe ütnie egy nagyobb üzletet, ami belekerült a hírekbe, biztos lehetett benne, hogy Sunny elsőként gratulál. Gondoskodott arról, hogy eleget egyen és igyon, és felhívta telefonon, ha túlórázott, hogy emlékeztesse, másnap nagyon fáradt lesz, ha nem megy haza időben.

Néha előfordult, hogy egy-egy üzleti vacsorán többet ivott, olyankor egészen az ajtóig kísérte, és ha arra kérte volna, biztos, hogy ott maradt volna, amíg biztonsággal elér az ágyig. Jó, a kötelessége volt, hogy vigyázzon rá, de Charlie érezte, hogy valahol, valamikor átlépték ennek a határát. Sunnynak nem lett volna muszáj mindig hozzáérnie, ha ki vagy beszállt az autóba, ahogy az sem, hogy elvi kérdést csináljon abból, hogy megmosolyogtassa egy nehéz nap után. Mindezek természetesen csupán kifogások voltak. A férfit hibáztatta, mert többet gondolt rá, mint akarta. Sejtelme sem volt, miként reagált volna Sunny, ha ezt tudta volna.  

- Most nem fáj a fejem – válaszolta halkan, és nem vette el a vizet. Attól félt, hogy összeér a kezük. Inkább kinézett az ablakon, és gyávának nevezte magát.

- Uram, két hét múlva szükségem lenne egy szabadnapra. Gary akkor már újra dolgozni fog, tud helyettesíteni.

- Csak nem randizni megy? – Charlie remélte, semleges a hangja.

- A szüleim házassági évfordulója lesz. Meghívták az egész családot, és nem szívesen maradnék távol.

- Ha nemet mondanék, akkor is elmenne, nem igaz?

Sunny megbántottan pislogott rá a válla felett egy rövid pillanatra.

- Tudja, hogy ezt nem tenném meg!

- Persze, tudom. Menjen csak! – Charlie rosszkedvűen válaszolt.

- Biztos nem gond, uram?

- Miért lenne?

Tényleg, miért lenne? – merült fel benne. Sejtette a választ. Kicsit irigykedett, mert az ő szülei korán elváltak, az apja pár évre rá meghalt rákban. Kíváncsi volt Sunny családjára, a bohókás egyetemi tanárra és az óvónőre, akik felnevelték a férfit. Kíváncsi volt, milyen, amikor nem dolgozik, nem kötik merev szabályok.

- A barátnőjével megy? – A kérdés kicsúszott a száján, mielőtt meggondolhatta volna.

Sunny kis ideig nem válaszolt. Úgy tett, mintha lekötötte volna egy előzés, pedig máskor fél kézzel megcsinálta.

- Meleg vagyok.

Charlie azt hitte, rosszul hallotta.

- Tessék?

- Meleg vagyok – ismételte engedelmesen a férfi.

- Miért nem mondta eddig?

- Miért kellett volna az orrára kötnöm a szexuális irányultságomat?

Charlie mostanra kicsit magához tért az első meglepetésből.

- Látja, ez egy jó kérdés! – sóhajtotta. Próbált nem elmosolyodni. Elfordította a fejét.

- Baj? – Sunny csendes hangjára visszafordult.

- Maga mit gondol?

- Nem gondolok semmit, csupán megszoktam már az eltérő reakciókat.

- Nem is sejtettem.

- Túl sztereotíp. Ne magából induljon ki!

- Tessék?

- Ha nem tudnám, hogy biszexuális, akkor is rájöttem volna.

- Miből? – Charlie nem akart hinni a fülének.

- Abból, ahogy rám néz. – Sunny mosolygott.

- Nem hiszem el, hogy észrevette… - Charlie hangja elakadt.

Sunny felnevetett. Nem mondott semmit, csak percekig nevetett. Charlie először zavartan hallgatott, hihetetlen volt, hogy Sunny az orránál fogva vezette.

- Elsőszámú szabály, hogy a cégtől nem választok partnert – bökte ki morcosan, amikor csend lett. – Nem akarok problémát magamnak, sem a cégnek. Kedvelem magát, Sunny, de ennyi.

A férfi nem válaszolt. Elkomorodva vezetett tovább. Csak akkor szólalt meg, amikor a parkolóban leállította a kocsi motorját. Nem pattant azonnal, hogy kinyissa előtte az ajtót, hanem lassú, fáradt mozdulattal kikapcsolta a saját biztonsági övét, és hátradőlt.

- Nem várok magától semmit, Mr. Dickson – felelte nagyon halkan. – Ahogy már elmondtam, szeretem a munkám, és én sem akarok bonyodalmat. Tisztában vagyok azzal, hogy nem illünk össze. Egy olyan kaliberű pasas, mint ön, nem engem fog választani. Ez teljesen érthető. Valószínűleg ugyanezt tenném a helyében.

Charlie mérges lett. Dühösen kikapcsolta az övet, és előrehajolt.

- Mindketten pontosan tudjuk, hogy két külön világban élünk, de én nem e szerint döntöttem arról, hogy nem kezdek ki magával, hanem azért, mert a legjobb sofőr, akivel eddig dolgom volt. Nem akarok új ember után nézni, mert rosszul sülnek el köztünk a dolgok. 

- Nem mondom, uram, nagyon optimista! – hümmögött gúnyosan Sunny.

- A cégem érdekeit kell néznem.

Sunny feléje fordult, Charlie még egyszer sem látta ilyen dühösnek.

- S mikor törődik végre a saját érdekeivel? Meddig akar még sóvárogva bámulni a hátsó ülésről? Tudom, hogy a maga világában senkiben sem szabad megbízni, de mint mondta, én más vagyok. Nem akarom a pénzét, a hírnevét, vagy mit tudom én, mit akartak mások, amik miatt ennyire bizalmatlan lett!  

- Akkor mi a fenét akar?

- Magát.

Charlie nagyot nyelt.

- Ez nem lehet ilyen egyszerű… - nyögte.

- Mi a fenéért akar mindent túlbonyolítani? – érdeklődött Sunny felvont szemöldökkel. A szeméből sütött a forróság. – Foglaljam talán szerződésbe, hogy a szakításunk után sem tartok igényt semmire, nem adom el az újságoknak a kapcsolatunk szaftos pletykáit, és beérem a sofőrködéssel? Vagy talán magának mégis túl snassz, hogy a sofőrjével kezdjen viszonyt, csak nem meri bevallani?

Charlie szeme összeszűkült a dühtől. Bámulták egymást. A feszültség, ami eddig elnyomva ugyan, de mindig is ott volt köztük, hirtelen betöltötte a kocsi belsejét. Charlie mozdult meg végül, a férfi után nyúlt. Dühítette, hogy Sunny ennyire átlátott rajta, és büntetni akarta, amikor magához húzta a csókra.

A büntetés csak addig tartott, amíg össze nem ért az ajkuk. Sunny ugyanis habozás nélkül merült el a szájában, nem hagyott neki időt gondolkodásra. A tarkójára csúsztatta a kezét, úgy tartotta szorosan, és csókolta levegővétel nélkül, mohón, ki tudja, mióta visszafogott szenvedéllyel. Lényegtelen volt a kényelmetlen póz, amelybe belemerevültek.

Egy autó hangjára rebbentek szét. Zihálva meredtek egymásra. Charlie nem mondott semmit, de amikor kiszállt, bevárta a férfit, és együtt mentek fel a lakására. Még szinte be sem léptek, Sunny máris nekiszorította a falnak. Az ajtó halkan kattant mögöttük, de nem is hallották. Charlie a férfi zakóját rángatva próbált a bőréhez férkőzni. Csókolózva, a másik ruháját tépve a sötét lakáson át botorkáltak el a fürdőszobáig.

A csempe hideg volt, először a víz is, káromkodva-nevetve álltak a zuhany alatt. Meztelenül, egymás testét felfedezve viszont egy idő után a víz is átmelegedett, sőt, gőzölögve borította be a helyiséget. Csúszkálva jutottak el a hálószobában az ágyig. Türelmetlenül feszültek egymásnak, hol egyikük, hol másikuk került felülre.

Charlie zihálva vonaglott a férfi alatt, lassan kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy ő került alulra. Sunny sötét tekintettel járta be a testét, ajkával, ujjaival kényeztette, juttatta el addig a pontig, amikor habozás nélkül hagyta, hogy beléhatoljon. Apró csókokkal borította az arcát, míg el nem lazult, aztán elmerült benne, közben csókolta. Ráborult, mozdult, hogy Charlie lehunyt szemmel fojtottan felnyögött, és belekapaszkodott a vállába.

A világ lassan leszűkült a sötét szobában egymásnak tapadó testükre.

Az ajkukra, amely a másikét kereste.

Az ujjaikra, amelyek összefonódtak az összegyűrt lepedőn.

A forróságra, ami összekapcsolta őket.

A gyönyörre, amely végigáramlott mindkettejükben.  

A pillanatra, amikor a láz csillapultával összesimulva feküdtek az ágyon, és Charlie érezte, hogy Sunny gyengéden cirógatja a karja belső oldalát. Már félálomban volt, amikor hallotta, hogy mond valamit.

- Hm? – mormolta.

- Egyszer kipróbálhatnánk a kocsid hátsó ülésén…

- Nem vagyunk már tinédzserek – dünnyögte.

- De olyan öregek sem – nevetett fel halkan Sunny.

Charlie lehunyt szemmel feküdt. Próbált nem elaludni.

- Harminchét vagyok, az azért nem kamaszkor – vélte. – Te fiatalabb vagy, neked könnyű.

Sunny felhorkant.

- Öt évvel vagyok fiatalabb nálad!

Charlie érezte, hogy mosolyra húzódik a szája.

- Nem tudom, hogy fogom bírni veled az iramot.

Sunny szorosabban ölelte, belecsókolt a nyakába.

- Valld be, hogy párszor elképzelted, ahogy megdugsz a hátsó ülésen!

Charlie szeme felpattant. Teljesen kiment a szeméből az álom. Elnevette magát.

- Mit kell ezen bevallanom? – firtatta. – Úgyis tudod a választ.

- Akkor?

- Mit akkor?

- Leléphetnénk kocsikázni egyik este…

Charlie kitapogatta a férfi arcát a sötétben. Sunny mosolygott, megpuszilta tapogatózó ujjait. Megcsókolták egymást. Charlie-nak sok minden járt a fejében, végül csak átkarolta a férfi nyakát, és a vállára hajtotta a fejét.

- Mi lenne, ha valamikor elmennénk moziba? – kérdezte nagy sokára.

Tudta, hogy Sunny miért ajánlotta fel a szeretkezést a kocsiban. Meg akarta adni neki a döntési lehetőséget a kapcsolatukat illetően. A szex a hátsó ülésen csupán egy viszonyt jelentett, amely mindkettejüket kielégítette volna. Elszorult a torka. Sunny beérte volna a lopott órákkal, ha ő azt akarja. De ő nem erre vágyott. Ebben a kapcsolatban semmiképpen. A mozival felkínált egy másik lehetőséget. Nyilvános kapcsolatot, lesz, ami lesz alapon. Ennyivel meg kellett tisztelnie a férfit.

Meglepetten felkiáltott, amikor hirtelen hanyatt találta magát, és Sunny a combjai közé feküdt. Meg akarta kérdezni, mi történt, ám a férfi olyan gyengéden csókolta meg, hogy attól elakadt a lélegzete. Lassan lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a gondolatokat elűzzék a további csókok.

 

            A kocsiban szokatlan csend volt. Charlie fáradtan dörzsölte az arcát. Majdnem felmordult, amikor a hirtelen fékezéstől előre, majd hátrazuhant.

- Elnézést, uram! – Gary megszeppent hangjára csak felsóhajtott. – Mindjárt ott vagyunk.

- Tudom. – Sunny lakása egy ötemeletes lakóház legfelső emeletén volt. Kicsi és meleg volt, túlzsúfolt könyvekkel, viszont sokkal otthonosabb, mint az övé. Bár utóbbi változásnak indult, mióta a férfi egyre több időt töltött nála.

Sunny a járdán várt rájuk. Nem várta meg, amíg Gary kiszáll, behuppant Charlie mellé.

- Sziasztok! – Kevésbé volt elegáns, mint munkában, de Charlie-nak tetszett, összefutott tőle a nyál a szájában. A tekintete elárulhatta, mi jár a fejében, mert Sunny rávigyorgott, és megszorította a kezét. – Nem gondoltad meg magad? Még mindig jönni akarsz?

A Morrison házaspár házassági évfordulója jó alkalmat kínált arra, hogy Sunny bemutassa a partnerét. Charlie először húzódozott a dologtól, nehezen vallotta be, hogy eddig egyetlen kapcsolata sem volt olyan komoly, hogy sor került volna a szülők megismerésére. Nevetést várt, ám Sunny magához ölelte, és hosszú percekig simogatta a hátát, mint egy kisgyereknek. Nagyon kevés dolog esett olyan jól, mint az az ölelés…         

- Maximum megszököm a desszert után.

Sunny felkuncogott. Gary-nek megmondta a címet, és bekapcsolta a biztonsági övet. Utána nem zavartatta magát, és Charlie kézfejére csúsztatta a kezét. Az elmúlt hetekben megpróbálták titkolni a kapcsolatukat, de ez egy olyan személy esetében, mint amilyen Charlie is volt, eleve reménytelennek bizonyult. A cégnél már sugdolóztak róluk – Gary Sunnytól tudta meg –, szerencsére egyelőre a bulvársajtó nem szagolt ki semmit. Ez előtt akart Charlie megismerkedni Sunny szüleivel, és ezzel nem csak a férfinál, de az egész családnál jó pontokat szerzett.

- Én is kibírtam anyáddal – vetette fel Sunny figyelmeztetően.

Charlie fojtottan mosolygott. Anyja nem volt odáig a férfiakkal való kapcsolatáért, bár egyszer sem tette szóvá őket, csupán éreztette nemtetszését. Aztán jött Sunny, és az asszony cirka egy óra elteltével, szó szerint, a tenyeréből evett. Charlie előtt a mai napig rejtély volt az eset; arra tippelt, hogy a férfi vonzereje eleve a Dicksonokra terjed ki. Sunny fél nap nevetgélt ezen a feltevésén.

- Vele nem volt nehéz. Te már többet beszélsz vele, mint én.

- Kedvelem anyukádat.

Ez is olyan rejtély volt, ami felett Charlie nem tudott napirendre térni.

- Holnap már dolgozol, ugye? – kérdezte egészen közel hajolva a férfihoz.

- Persze. – Sunny csodálkozva nézett rá, aztán az autó következő rándulásánál mindent értően ráhunyorgott. Pár perc múlva ő hajolt közelebb hozzá. – Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer együtt ülünk a hátsó ülésen – lehelte a fülébe.

- Ültünk már együtt itt – súgta vissza Charlie. A szeretkezés emléke még élénken élt benne, Sunny forrósága, fojtott nyögései a szűk térben.

- Akkor nem ültünk – vigyorogta Sunny, és Gary-re sandított, de úgy tűnt, a férfi a vezetéssel van elfoglalva. – Ez most más – komolyodott el.

Valóban más volt. Ezzel nem csak Sunny, Charlie is tisztában volt. Eddig elkerülték a nagy szavakat, kimondatlanul is korainak ítélték őket, viszont ez nem jelentette azt, hogy az érzéseik nem léteztek. Minden egymás felé tett cselekedet, kompromisszum, választási lehetőség ennek a bizonysága volt. Apró lépésekkel haladtak ugyan, de minden lépéssel nagyobb lett az út, amit közösen tettek meg.

- Kérdezhetek valamit, Mr. Dickson? – Gary szólalt meg váratlanul.

- Tessék.

- Amióta Sunny elmondta, hogy ön és ő együtt vannak, azóta ezen gondolkodom. Azt megértem, hogy Sunny miképpen szeretett bele magába, de ön belé… Az számomra érthetetlen!

- Erre én is kíváncsi vagyok – csillant fel Sunny szeme.

Charlie végiggondolta a dolgot, és kitört belőle a nevetés.

- Pedig egyszerű – vont vállat. – A hátsó ülésről jó rálátásom nyílt rá…

Sunny még akkor is kacagott, amikor a szülei háza előtt kiszálltak a kocsiból, és egymás kezét fogva elindultak a bejárat felé.

 

 

Vége