A fejvadász

A fejvadász két párhuzamos történetet foglal magába.

Az egyik a Királyi érzelmekben megismert fejvadász és bérgyilkos, Äki egyik megbízását meséli el, és hogy elkülönítsem a másik történettől, dőlt betűvel lett írva.

A másik a jelenben játszódik, a főszereplő, Aki, vagyis Akihito, Äki leszármazottjának vallja magát, fejvadász, ám új ügye nem várt bonyodalmakat zúdít a nyakába. Normál betűtípussal lett gépelve.

 

1. fejezet

 

Lord „Aki” Akihito unottan ásított. A kocsijában ült, és azon igyekezett, hogy el ne aludjon. Utálta a várakozást, de nem kerülhette el. Felvette a körözőplakátot. Kemény arc, kegyetlen, hideg tekintet, szigorú száj, rövid, fekete haj. A férfi Malloy Leslie Bale névre hallgatott, és állítólag gyilkosságért keresték. Aki a lapot forgatta. Nem volt durva, pedig az ilyenekre nem szoktak minőségi papírt használni. Smitty is furcsa volt, amikor a kezébe nyomta.

Elhessegette a zavaró gondolatokat. A munkát el kell végezni. Kilenc napja volt Bale nyomában, és most közel járt ahhoz, hogy bilincset kattintson a csuklójára. Sajnálta is egy kicsit, mert a férfi a kinézete alapján igencsak az esete volt. Felsóhajtott. A visszapillantó tükörbe nézett. A kocsi, mely pontosan tíz napja volt a nyomában, most is ott parkolt két autóval mögötte.

Aki-t zavarta az a kocsi. Utánakérdezett egy régi barátnőjénél, aki a közlekedésieknél dolgozott. A tulajdonos bizonyos Jason Hickhart volt. Hickhartról meg mindenki tudta, hogy a város nagykutyája. Kezében tartotta a drogszállítást, a prostitúciót, a szerencsejátékot, no és persze a rendőrséget. Aki-nak eddig sikerült elkerülnie vele mindennemű érintkezést, így sejtelme sem volt, mit akarnak tőle Hickhart kiskutyái. Úgy gondolta, ha lesz ideje, megkérdezi. Most első a munka.

Felrezdült. Árny suhant végig a fák között a ház felé. Kiderítette, hogy az öreg ház Bale nagybátyjának régi barátjáé, aki külföldön tartózkodott már egy ideje. Itt húzta meg magát a férfi. Szó se róla, kutakodás közben felfedezett pár fehér foltot Bale életében, ami már önmagában is gyanús, de ezt nem az ő dolga volt tisztázni. Valójában elég kíváncsi volt most már ahhoz, hogy minden óvatosságát félretéve meg akarja találni a férfit. Halkan kimászott a kocsiból, és óvatosan berakta maga után az ajtót. Az árny után eredt. Kocsiajtó csapódást és káromkodást hallott a háta mögül. A barmok! Elcseszik a munkáját.

Beért a bokrok közé. Lábujjhegyen osont tovább, mert tudta, hogy a legkisebb ágzörrenés is árulója lehet. A mögötte jövők viszont átcsörtettek mindenen, ami az útjukba került. Kezdte úgy érezni, hogy csúnyán átverték. Átszökkent az alacsony kerítésen, és felmászott a teraszra. Belesett az ablakon. Karcsú férfialak mozgott a halvány lámpák fényében. A teraszajtó nyitva volt, mintha Aki-t várta volna. Besurrant.

- Kopogni is szokott? – érdeklődött egy hűvös hang.

Gazdája pisztolyt szegezett a tarkójának. Megmerevedett, a férfi pedig lassan eléje sétált. A kezében egy SIG Sauert tartott. Bale volt az. Ugyanolyan hideg, kérlelhetetlen tekintete volt, mint a fotón.

- Csak néha, ha a tulajdonos nincs otthon – feleselt Aki látszólag nyugodtan. Mindig görcsbe rándult a gyomra, ha pisztolyt szegeztek neki.

- Ki maga?

- Lord Aki.

- Érdekes név. Mit akar?

- Megtenné, hogy elfordítja rólam a pisztoly csövét?

- Mi okom lenne rá?

- Mert itt van a sarkamban három debella, és szerintem épp most másznak fel a teraszra.

Bale arca elsápadt, majd megkeményedett.

- Marha! A nyakamra hozta őket?

- Gondolom, az áldozat rokonai.

- Áldozat? Mégis mi a francról hablatyol?

- Gyilkosságért körözik – mutatta fel a plakátot Aki.

- Magát jól átverték – szánakozott Bale. – Jöjjön, el kell tűnnünk innen.

- Megőrült? Minek higgyek magának? – Aki maga is szánakozott saját hülyeségén, hogy hagyta magát csőbe húzni.

- Mert különben azt is megbánja, hogy zsarunak ment.

- Fejvadász vagyok.

- Halott fejvadász lesz, ha nem tűnünk el innen! – szisszent fel Bale haragosan.

Meglibbent a függöny. Három nagydarab férfi toporgott mögötte. Mindegyikük kezében fegyver sötétlett. Aki a késeire gondolt, és bánta, hogy nem használ pisztolyt. Megragadta egy kéz.

- Itt marad?

- Mit akarnak magától?

- A halálomat, mi mást? – Bale összevont szemekkel figyelte a teraszajtót, arra várva, hogy a férfiak valamelyike beóvakodjon rajta. – Hickhart nem kedveli azokat, akik szemtanúk egy gyilkosságnál és még van merszük tanúskodni is. Ő a gyilkos, nem én.

Aki ezt el tudta képzelni, bár azt már nehezen, hogy Bale egy ártatlan angyal.

- A francba! Menjünk!

Későn. A három férfi besorjázott a szobába.

- Bale… - Nem is mondtak mást, csupán felemelték a kezüket.

Aki ösztönei működésbe léptek. Megtaszította Bale-t, aki a kanapé mögé zuhant. Ő maga félreugrott, és kezében már ott villantak apró pengéi. Célzás nélkül dobta el őket, biztos volt abban, hogy egytől egyig célba találnak. A három férfi lövés helyett a testükbe csapódó pengékhez kapott, a fegyverek lövés nélkül hulltak a padlóra. A fickók a padlóra rogytak.

Bale felnézett.

- Ki a rossebb vagy? – hördült.

- Fejvadász.

Bale megdörzsölte az arcát. A három férfi nyakában kések csillantak. Aki odalépett, és sorban kiszedte mindegyiket. Megtörölte a ruhájában, majd visszacsúsztatta őket a helyükre.

- Tíz napja követtek. Utánuk néztem. Hickhart kutyái. Rólad viszont semmit sem tudok. Olyan ember, hogy Malloy Leslie Bale, nem létezik. Meghalt.

Bale lerogyott a kanapé szélére, és fáradtan nézte a pisztolyt a kezében.

- Tanúvédelem alatt állok. Hivatalosan egy hónapja halott vagyok. Hidd el, pokoli egy hónap volt.

- És nem védenek? – Aki gyanakodott. – Ezt nem hiszem el!

- Tartom velük a kapcsolatot, de nem tartanak közvetlen megfigyelés alatt.

- Miért?

- Tudok vigyázni magamra.

- Miért? – Aki csípőre tett kézzel állt meg előtte.

Bale vállat vont.

- Mert nem tudják, hol vagyok.

- Megléptél a tanúvédelem emberei elől? – hörrent fel Aki döbbenten.

- Maradjunk annyiban, hogy így biztonságban érzem magam. Mindenki lefizethető. Néha beszólok telefonon, de csak annyit mondok, hogy minden rendben.

- Hihetetlenül szerencsés vagy, hogy még nem találtak rád.

- Nem igazán, mert te itt vagy, és akkor ők is rá fognak jönni, hol bujkálok. Új helyet kell keresnem.

Telefon csörrent a három férfi egyikénél. Összerezzentek a váratlan hangra. Bale eltette a SIG-et. Előhalászta a mobilt, és felvette.

- Az embereid sajnos nem tudnak a telefonhoz jönni. Baleset érte őket. – Halkan felkuncogott, és kinyomta. Aki-ra nézett. – Tudják, hogy velem voltál. Te is célpont lettél.

- A zsarukhoz nem mehetek, ha nem tévedek.

- Menj csak, ha egy hullazsákban akarod végezni. Hickhartnak mindenhol vannak emberei.

Aki a hajába túrt.

- Tudni fogják, hogy itt jártam, ha felfedezik őket – bökött a fejével a fickókra. – A doki ismeri a késeim nyomát.

- A halottkémre gondolsz?

- Aha.

Bale felállt, a férfiakat nézte.

- Hát, az tény, hogy jól bánsz a késekkel. Hol a csudában tanultad?

- Sehol. Állítólag az ősöm is mestere volt a késdobálásnak.

- Hm.

Aki elvigyorodott.

- Sokat gyakorlok. Az apám és a bátyám is fejvadász volt.

- Voltak?

Aki bólintott, nekidőlt a fotelnak.

- Apám már meghalt. A bátyám visszavonult, amikor megnősült. Most tanácsadóként dolgozik egy biztonsági cégnél.

- Nem segítene?

Aki arca azonnal elkomorult.

- Nem fogom belekeverni. – Az órájára nézett. – Le kell lépnünk, de mihamarabb.

- Jelenleg fogalmam sincs, hová mehetnék. – Bale most először tanácstalannak tűnt.

Aki tovább kócolta amúgy is szanaszét álló haját.

- Kapj össze néhány dolgot. Lemegyünk hozzám.

- Ott fognak keresni először.

Aki azon gondolkodott, jó ötlet belekeveredni-e ebbe az egészbe. Hihet a férfinak? Most nagyon nem volt itt az ideje a tétovázásnak.

- Kétlem. Arról a helyről senki sem tud, csak én és a bátyám, de ő nem fogja elmondani senkinek. Mozogj!

Bale arca megrándult. Láthatóan nem szerette, ha utasítgatják.

- Nem bízom benned – közölte.

- Én sem benned. Kvittek vagyunk. Menj már!

Bale arca tovább komorodott, de engedelmeskedett. Aki közben letörölte a telefont, és visszatette a helyére. Idegesen toporgott, és ezerszer elátkozta magát. Bale visszatért egy sporttáskával, és egy laptoppal.

- Mehetünk. Telefonálhatok útközben?

- Persze.

Nesztelenül osontak ki a házból.

 

Äki sietősen és nesztelenül lépkedett végig a folyosón. Köpenyébe burkolózott, és tekintete gyanakodva méregetett minden árnyékot. A palota ezen szárnyába csak azok léphettek, akik magától a királytól kapták a parancsokat. Megtorpant a királyi pecséttel ellátott ajtó előtt. Ez volt Cambria uralkodójának hálószobája. Kopogott. Connie, a király kedvese nyitott ajtót.

- Äki... Chris már vár.

- Angyalka... –Äki meghajolt a fiú előtt.

Barátságuk pár éve kezdődött, amikor a király vérdíjat tűzött ki szökött szerelmének fejére. Äki talált rá Connie-ra, és összebarátkoztak. Äki azóta a király fejvadásza, és – nagyon ritkán, ha a szükség úgy hozta – bérgyilkosa volt.

- Felség! – Äki térdet és fejet hajtott a férfi előtt.

Christopher de Montmare az ágyon heverészett. Szőlőt szemezgetett. Derekára vékony prém volt terítve, azon kívül meztelen volt. A szobában olajok illata terjengett, a király teste pedig síkos volt és csillogó.

- Äki, bocsáss meg, hogy ilyen váratlanul ide hivattalak.

- Örömmel jöttem, felség.

Connie teát töltött Äkinak, vörösbort kedvesének. Vékony, törékeny fiú volt, szőke hajjal, vakító smaragdzöld szemekkel. Hivatalosan a király tanácsnoka volt, nem hivatalosan a szeretője. Chris rámosolygott. Hosszú haját ma összefonta, határozott arcvonásait meglágyította a sötétnek tűnő szempár. Izmos teste magas volt, szikár. Äki is jól tudta, hogy keményen meg kellene küzdenie a győzelemért, ha most rátámadna.

- Miért hívattál, felség? – Äki térdre borulva maradt.

- Titkos feladatot kapsz, ahogy mindig. Sajnálom, hogy még ki sem pihenhetted magad az előző után, de ez most nagyon fontos.

- Ahogy óhajtod.

- Elfogtak pár felségárulót. Megnevezték a kitervelőt. Azt akarom, hogy a színem elé hozd. Beszélni akarok vele. A neve Leias Simon de Care, de Care grófjának legkisebb fia. Rövid, fekete haja van, fekete a szeme, sápadt a bőre. Nem túl magas, de vékony és erős. Az ismertetőjegye a tarkóján levő heg. Kiskorában elrabolták, és majdnem meghalt, innét a sebhely.

Äki az agyába vésett minden szót.

- Connie, a gyűrűt!

Äki megkapta a király pecsétgyűrűjét, amit csak akkor viselhetett, ha nagyon fontos, nemzeti érdekeket veszélyeztető ügyben járt el. A gyűrű biztosította számára a védettséget, és a gyors haladást. A gyűrűvel az ujján senki nem merte megállítani.

- Tessék, ez az összes feljegyzés, amit össze tudtam szedni róla. Rajzoltattam róla egy képet is, hogy biztosan megtaláld. – Connie egy papírt nyomott a férfi kezébe. – Sok szerencsét, és vigyázz magadra!

- Köszönöm. Felség... –Äki mélyre hajolt, és elhagyta hálószobát.

Senki nem merte útját állni a fekete ruhás férfinak, akinek még a lova is fekete volt, mint az éjszaka, és a király lován is túltett. Még azon az estén elhagyta a palotát. Hosszú napokig járta a vidéket, két hétig az országot, mire a férfi nyomára bukkant. Akár a vadászkopók, úgy vetette magát a félig kihűlt nyomokra.

Kis faluba érkezett. Mindenki kíváncsian megbámulta. Idegesen fészkelődni kezdett BlackMoon hátán. Nem szerette, ha felfigyelnek rá. Gyerekek eredtek utána, lányok mosolyogtak rá, férfiak bámulták meg mogorván. Olyan helyre került, amit utált. Itt ő szinte cirkuszi látványosság volt. Megállt a fogadónál, leszállt a lováról, és kikötötte. Bebattyogott. Rájött, hogy éhes, és elég fáradtnak érezte magát ahhoz, hogy egy órányi pihenést engedélyezzen magának.

- Jó napot! Isten hozta minálunk! Mivel szolgálhatok? – termett előtte egy apró alak.

Äki áldotta az eszét, hogy a csuklyáját mélyen a szemébe húzta, és eltakarta az arcát. Az előtte termő fiú ugyanis kiköpött mása volt Leias Simon de Care-nak. Ez a fiú tervelte volna ki a merényletet a király ellen? Hiszen nem tűnt többnek tizenötnél. Igaz is, Connie feljegyzései között nem talált utalást a fiú korára. És mit keres itt? Elhatározta, hogy kideríti.

- Ételt és szobát szeretnék.

- Meddig marad?

- Pihennem kell, és a lovamnak se árt egy kis szusszanó.

- Foglaljon helyet. Szólok, hogy készítsenek elő önnek egy szobát. Hogyan szólíthatom addig is?

- Lord Äkihito.

- Érdekes név.

- Igen, az. Kapok ma még enni is, fiú? – kérdezte gúnyosan.

A fiú elvörösödött.

- Bocsásson meg! Simon vagyok, üljön le.

A fiú elrohant, Äki pedig a homlokát ráncolva nézett utána. Nem értette, miért itt és így bujkál de Care. Láthatóan élvezte a vendégek közti ugrálást. Most is ide-oda mondott valamit, kezdett megtelni a fogadó. Äki úgy sejtette, hogy miatta. A fiút figyelte, aki tányérokkal és kancsókkal megrakodva szlalomozott az asztalok között. Nem kellett sokat várnia és bort, vadpörköltet, friss kenyeret kapott. Simon széles mosollyal még erdei gyümölcsökből álló kis kosarat is eléje tett. Äki szemmel tartotta. Evés után a tűz mellé húzódott. Simon bort vitt neki.

- Elláttam a lovát. Vittem neki almát.

- Akkor csak azért engedett közel magához. Senkit nem tűr meg maga mellett, csak engem. Nem bántott?

- Megharapott. – A fiú felemelte bekötött karját. – El akarta venni az almát. Semmiség.

- Sajnálom, de azért köszönöm, hogy gondoskodtál róla. – Äki értette. Lovának egyetlen gyengéje volt: az alma. Nem csoda, hogy magához engedte a fiút.

- Szívesen tettem, Lord Äkihito. A lova nagyon szép.

- BlackMoonnak hívják. Mit mondtál, neked mi a neved?

- Simon, uram.

- Hány éves vagy?

- Tizenhét, uram.

- Itt nőttél fel a faluban?

- Nem, de ismerek mindenkit, ha útbaigazítás kell, vagy keres valakit.

Äki fejében megfordult egy gondolat.

- Egy kovács kellene, hogy megélezze a fegyvereim. – Nem volt szüksége kovácsra, azt mindig maga végezte.

- Van egy, nem messze innen. Bigsy a neve. BlackMoont is megnézeti?

- Nem, hozzá csak én nyúlhatok. Magam patkolom, vagy otthon a kovács, de akkor is az én felügyeletem mellett. Biztos jól vagy?

- Bekötöttem, nem lesz semmi baj. Kér még valamit esetleg? Hozhatok bort...

- Nem kell, eleget ittam. Megmutatod a szobám?

- Természetesen, uram. – A fiú nem igazán tudta levetkőzni belé nevelt udvariasságát, szabatos, úri beszédével kirítt a kocsmáros és a vendégek közül. Äki jót mosolygott magában. Pénzt nyomott a markába, és követte az emeletre.

A folyosón, a lámpák fényében jól ki tudta venni a sebhelyet.

- Ez a szobája, Lord Äkihito. – A szoba tiszta volt, a kandallóban parázslott a tűz. Simon felszította, hogy lángra kapjanak a fahasábok. – Hamar bemelegszik a szoba, nem fog fázni.

Äki ledobta a kesztyűjét, és elvette tőle a vasat.

- Hagyd, majd én.

Gyűrűjén megvillant a láng fénye. A fiú elsápadt, nyakán jól láthatóan hevesen pulzálni kezdett egy ér. Felegyenesedett.

- Én mennék is, ha megengedi, uram. Jó éjszakát!

Már ajtónál járt, amikor Äki halkan utána szólt.

- Leias...

A fiú megtorpant, mint aki falnak ütközött.

- Nem ez a nevem, uram, sajnálom.

- Ettől függetlenül hallgatsz rá. Érdekes, nem, Leias Simon de Care?

- Nem tudom, miről beszél, uram. A nevem Simon Lean.

Äki a háttal álló, lehajtott fejű fiút nézte.

- Azt hiszem, ez nem igaz. Te de Care grófjának legkisebb fia vagy. Ott a heg a tarkódon, még tagadni se tudod.

A fiú válla megroggyant, önkéntelenül a nyakához kapott.

- Erről nagyon kevesen tudnak. Ki maga? Nem Lord Äkihito, igaz? Ez elég furcsa név ahhoz, hogy megjegyezzem.

- A nevem Äki.

A fiú megfordult. Nem volt mosoly az arcán, derű a szemében. Már nem tűnt tizenötnek, ártatlannak.

- Tudom, ki maga. Christopher király bérgyilkosa. Azért jött, hogy megöljön?

- Nem. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyelek Őfelsége színe elé.

- Élve vagy halva?

- Élve, mint már mondtam. Őfelsége szeretne feltenni neked pár kérdést.

- Például?

- Például mi késztetett arra, hogy merényletet készíts elő az uralkodó ellen?

- Ismeri a királyt?

- Igen.

- Én nem. Apám mesélt róla. Egy férfi a szeretője.

- Connie őszintén szereti őt.

- Őt is ismeri?

- A barátomnak mondhatom. Nem válaszoltál a kérdésemre. És muszáj ennyire udvariasnak lenned? Nem odahaza vagy. Szólíts Akinak. Szóval?

- Mit válaszolhatnék? – Simon szomorúan mosolygott.

- Az igazat.

- Számítana? Öten vallanak ellenem, és a családom. Egyedül vagyok.

- Őfelsége veled van, ha őszinte leszel.

- Hogyan hihetnék neked? Te is a csatlósa vagy!

Egymást nézték. Äki pontosan látta a fiú szemében, hogy menekülni fog. Simon megperdült, de mielőtt elérhette volna az ajtót, egy kés vágódott a félfába.

- Azt nem mondták, hogy nem sebesíthetlek meg.

Simon kirántotta a kést a fából, és szembefordult a férfival.

- Nem félek.

- Rosszul teszed. Eddig egyetlen ember tudott legyőzni.

- Ki?

- Őfelsége.

Simon keserű nevetést hallatott. A férfi felé vágott a késsel, de Äki ügyesen kitért előle.

- Ne játssz velem! Még megsérülsz.

- Nem félek a haláltól.

- Csak a balgák tesznek így. – Äki megunta a macska-egér játékot, megragadta a fiú csuklóját, és megcsavarta. Simon halk kiáltással elejtette a fegyvert. Ököllel sújtott a férfi arcába.

- Szemét, engedj el!

- Szó sem lehet róla! A feladatomat teljesítem, ez a dolgom.

- Kiabálni fogok.

- Nem sokat érsz vele. – Äki felmutatta a gyűrűjét. – Ezt mindenki ismeri. Könnyebb lesz, ha hajnalban távozunk szép csendben. Addig pedig azt teszed, amit mondtam.

- Nem. Nem megyek sehová.

Äki halkan felsóhajtott. Nem volt szíve bántani a fiút, de a munka az mégis csak munka. Meg hát tudni akarta az igazat.

- Jössz magadtól vagy viszlek erőszakkal. Nekem mindegy. Arról beszéltél, hogy nem félsz a haláltól. Akkor miért félsz Őfelsége színe elé vonulni? – Simon arca megrándult. Hallgatott. –  Ma maradj velem. Reggel elmegyünk.

- Gyanús lesz, ha nem megyek le.

- Dehogy. – Äki arcán mosoly suhant át. – Legfeljebb azt mondom, hogy félek egyedül a sötétben.

- Ezt úgy sem hiszi el senki.

- Ha szépen mondom, elhiszik. – Äki pénzt csörgetett.

- Azt fogják hinni...

- Igen, de mit aggódsz? Ide már úgyse jöhetsz vissza.

Simon lehajtotta a fejét, és elrántotta a kezét. Leült a székre a tűzhöz, és némaságba burkolózott. Äki végigdőlt az ágyon. Nem telt el sok idő, és kopogtattak. A férfi felpattant. Simont az ágyra penderítette, egy kicsit megszaggatta az ingét.

- Ne! Mit csinálsz? Hagyd abba!

Äki oda se figyelt rá. Összekócolta a saját haját, és résnyire nyitotta az ajtót.

- Igen?

- Elnézést, jó uram, Simont keresem. Szüksége van még rá?

Äki egy kis erszényt nyomott a kezébe.

- Még beszélgetnénk, ha nem bánja.

- Dehogy, uram. Jó... beszélgetést! – A kocsmáros volt, nagydarab, középkorú ember, aki már eleget látott a világból ahhoz, hogy tudja, néha jobb, ha nem tesz fel kérdéseket. – Jó éjt, uram!

- Jó éjt!

Äki betette az ajtót, kulcsra zárta. Az ágyhoz ballagott. Kecsesen leült, keresztbe tette a lábát, és a fiú mellett a takaróra támaszkodott.

- Ennyit a barátaidról…

- Rohadék!

Simon szemében könnyek csillantak. Hasra fordult és az arcát belefúrta a párnába.

- No de, kérlek... Ez nem illik egy felségárulóhoz.

- Nem is... – Simon elharapta a mondatot, és Äki hiába próbálkozott, nem tudta szóra bírni. Végül átköltözött a kandallóhoz, és várta, hogy hajnal hasadjon.

 

 

2. fejezet

 

Aki nagyot nyújtózva szállt ki a kocsiból. Bale gyorsabb volt, már a motorháztetőre támaszkodva nézelődött.

- Ez a tiéd? – mutatott a hatalmas fák árnyékolta egyszintes, hófehér házra.

- Igen. Pár éve vettem egy régi barátomtól. Ne idegeskedj, senki nem talál rá.

- Kinek a nevén van?

- Cyrus Joel a tulajdonos.

- És ő ki?

- Én… - Aki derűsen vigyorgott. – Visszanyomozhatatlan.

- Mennyire?

- Teljesen. Menjünk is be! Remélem, a szomszédok nem jönnek át üdvözölni.

Aki kivette a laptopját, meg a hátizsákját, a nyakába akasztotta a fényképezőgépét.

- Én vagyok a környék legkapósabb agglegénye szóval, ha jól sejtem, van kaja a fagyasztóban.

- Nem zárod az ajtót? – Bale ide-oda tekintgetett. Feszült és ideges volt.

- Minek? Aki akar, úgyis bejön. Meg hát vidéken vagyunk.

Behurcolkodtak.

- Nem fognak keresni? Egy szó nélkül eltűntél.

- Megszokták, hogy hetekig nem jelentkezem. Kikapcsoltam a mobilom is, nehogy lenyomozzák. Te tudtál beszélni az összekötőddel?

- Nem örült. – Bale szófukar volt. Aki ismerte már annyira, hogy lássa, fáradt.

- Mikor aludtál utoljára?

- Régen.

- Fent a baloldali második ajtó a vendégszoba. Helyezd magad kényelembe. Összedobok valami kaját, majd szólok, ha kész.

- Akihito…

- Igen?

- Miért segítesz?

- Anyám azt szokta mondani, hogy nem illik benne hagyni a pácban valakit, ha már te is benne vagy.

- Bölcs anyád van.

Aki csak vigyorgott, és ledobálta a cuccait.

- Menj aludni! Később beszélünk.

Aki végül mégsem ébresztette fel a férfit. Bale magához ölelte a párnát, úgy aludt. Megszánta, és inkább kiosont. Bale kifújta a levegőt, és elernyesztette az izmait. Csak utána aludt el rendesen. Aki viszont egész éjszaka fent maradt. Mivel a kerülők miatt egy nap kellett, hogy ideérjenek, ő maga is fáradt volt, kis híján ülve elaludt. Ennek ellenére magába döntött két nagy csésze erős kávét, és leült a számítógéphez.

Bale kora reggel battyogott le az emeletről. Körbejárta a földszintet. A dolgozószobában talált rá a férfira. Az asztalra borulva aludt. Hosszú, barna haja szétterült a hátán, vékony ajkai elnyíltak, halvány pír ékesítette az arcát, keskeny, hosszú ujjai nyugtalanul hevertek mellette. Ebben a pillanatban nem nézett ki fejvadásznak, csupán egy harmincas éveiben járó férfinak. Bale közelebb lépett, az egyik padlólap megnyikordult a lába alatt. Aki abban a pillanatban mozdult. Bale épp, hogy csak le tudott bukni.

- Megőrültél? – ordított rá a férfira, és sápadtan nézte az ajtóban rezgő pengét.

Aki felsóhajtott, a szemét dörzsölte.

- Legközelebb kopogj, mielőtt bejössz.

Bale felállt.

- Idióta vagy, még kiabáltam is, csak olyan mélyen aludtál, hogy meg se hallottad.

Aki zavartan simított végig az arcán.

- Az lehetetlen. Megittam két kávét is.

- Azt hiszem, én meg sem kérdezem, te mikor aludtál utoljára. Éhes vagyok. Van valami kaja?

- Bocs, hogy nem ébresztettelek fel, de úgy néztél ki, mint akinek szüksége van alvásra. Betettem a hűtőbe, de csinálhatok reggelit is.

- A reggeli jól hangzik. Rántotta, szalonna… hmmm…

Aki nevetett. Átballagtak a konyhába. Aki leszelte a szalonnát, míg Bale feltörte a tojást.

- Baj, ha teszek bele ezt-azt? – kérdezte.

- Nem, ha jó lesz.

Összevigyorogtak.

- Felvágod apró darabokra? Ráöntöm a tojást – Bale közvetlenül mögötte állt.

Aki mély levegőt vett. Bale egész egyedi kölnit használt, és ez hatással volt az érzékeire is. Ez mindig is megnehezítette az életét. Az illatok egyszerűen elvarázsolták. Kopogás riasztotta fel.

- Cyrus, drágám! – hallatszott.

- Jaj, ne! – Aki a fejét csóválta. – Ez Joy Finn. – Idegesen kavarta a tojást.

Bale a hangok felé fülelt. Még mindig mögötte állt, a tálat már beleejtette a mosogatóba.

- Ő ki?

- Egy idegesítő és levakarhatatlan nőszemély. Legutóbb úgy próbált elcsábítani, hogy meztelenül várt rám az ágyamban.

- Jó nő legalább?

- Bombázó.

- Akkor meg mi a baj?

- A kapcsolataimban szeretek én kezdeményezni. Ő pedig nem szimpatikus. Utálom a kígyókat.

Bale elgondolkodva vakarta meg az állát.

- Fura vagy. Más férfi örül, ha egy bombázó hajt rá.

Aki lehajtott fejjel forgatta a tojásokat.

- Sajnálom, ha csalódást okoztam.

- Nem okoztál. Segíthetek valahogy lekoptatni? Nem tudom, hogyan de… tartozom neked eggyel.

Bale segítőkészsége meglepte Aki-t. Ki az ördög ez a fickó? Megbízhat benne?

- Végül is… - Aki-ban felmerült, hogy Bale hasonló kérdéseket tehet fel saját magának. Őrült helyzet volt. – Rendben van.

A léptek hangosabbak lettek. Aki lezárta a gázt, és közelebb húzódott a Bale-hez. Átkarolta a nyakát, mire a férfi megmerevedett.

- Ez így elég félreérthető – motyogta.

- Azt akarom, hogy az legyen – biztosította Aki. A szája félelmetesen közel került a férfiéhoz, aki menekült volna, de egyenesen nekihátrált a mosogatónak.

- Biztos van más módja is, hogy dobd azt a nőt. Miért pont így?

- Mert így a többiek is békén fognak hagyni.

- És velük a férfiak is messze elkerülnek majd – emlékeztette Bale.

- Ez hadd legyen az én gondom.

- De… - Nyílt az ajtó, Aki szája pedig lecsapott a férfiéra. Nyelve ellenmondást nem tűrően hatolt a fogai közé. Egészen hozzá simult, időt és teret se hagyva az ellenkezésnek. Bale belemarkolt a csípőjébe, azt a látszatot keltve egy kívülállónak, hogy magához vonja. Pedig ő maga se tudta, mit akar, mit csinál. Hangos sikoly, lábas csattanása a járólapon, aminek a hangja még hosszan ott visszhangzott körülöttük.

- Mi folyik itt?

Bale felpislogott. Tényleg igazi bombázó volt Joy Finn. Viszont, ha Aki-nak hinni lehet, igazi áspiskígyó. Aki ajka vonakodva vált el tőle.

- Joy? Te mit keresel itt?

- Kopogtam. Kiabáltam is… mégis mit… - A nő remegő ujjakkal mutatott rájuk.

- Bocs, nem hallottuk. Joy, ő itt a barátom, Simon. Drágám, ő itt Joy, a szomszédasszonyom. Meséltem már róla. Isteni almáspitét tud sütni.

Bale próbálta felvenni a társalgás ritmusát. Azt beszélte be közben magának, hogy azért esett jól neki Aki csókja, mert már rég volt nővel. Kezet nyújtott az asszonynak.

 - Helló! Örülök, hogy megismerhetem. – Mekkora szerencse, hogy szemrebbenés nélkül tud hazudni… – Cy rengeteget mesélt már a szomszédairól. Remélhetem, hogy a pitéjét én is megkóstolhatom?

Joy hebegett.

- Maguk… Te…

- Igen? Valami baj van? – Aki ártatlanul mosolygott.

- Nekem… mennem kell… – Joy kihátrált a konyhából, és szinte futva távozott.

Aki a levegőbe bokszolt, amint meghallotta a bejárati ajtó csapódását.

- Igen! Sikerült. Köszönöm.

Bale a férfi álla alá nyúlt, és kényszerítette, hogy szemébe nézzen. Aki idegesen mocorgott.

- Mi a baj?

- Feltehetek egy indiszkrét kérdést?

- Persze.

- Te meleg vagy?

Aki ajka megrándult, izmai megfeszültek. A kérdés ott lebegett megválaszolatlanul közöttük.

 

Äki csuklyája rejtekéből figyelte Simont. A fiú mellette lovagolt. Egyenesen tartotta magát, de az arca sápadt volt, akár a kelő hold. BlackMoon harapását már egyszer át kellett kötnie, szerencsére nem látta, hogy begyulladt volna, de biztos nem volt kellemes.

- Nem vagy éhes? – kérdezte tőle.

- Nem, köszönöm. – A fiú még ebben a helyzetben is kínosan udvarias maradt.

- Meg kellene állnunk. A lovaknak pihenés kell. – Äki nem mondta, de azt is meg akarta tudni, ki az a két lovas, akik mögöttük járnak.

- Ahogy akarod. – Simon hangja üres volt, Äki legszívesebben felpofozta volna, hogy végre lásson tőle valami érzelmet. Ez az érzés pedig csak még jobban felszította a dühét, hiszen egészen eddig semmi baj nem volt az önuralmával.

- Nemsokára elérünk egy falut. Ott megpihenhetünk.

Már messziről hallották a dalnokokat, a vidám muzsikaszót, a hangos beszélgetést, nevetést. Äki egy fiatal fiútól megtudta, hogy a falu kiváltságokat kapott a királytól, ezért a mulatság. Simon a fejébe húzta a csuklyáját, és követte. Megfordult a fejében, hogy megszökik a tömegben, de semmi értelmét nem látta. Ez a férfi úgyis rátalálna, bárhova is bújna.

Látta, hogy Äki többször is hátrales a válla felett. Követik őket, nem lepte meg a dolog. Szinte várta a kést vagy nyílvesszőt a hátába. Äki ügyesen haladt a mulatozók között, míg ő kíváncsian nézelődött. Még soha nem járt ilyen helyen, így minden érdekelte. A vásárosoknál leszálltak a lovaikról, gyalog mentek tovább. Alig bírt lépést tartani a férfival, mert folyamatosan bámészkodott és lemaradt mögötte. BlackMoon és Táncos nyugodtan lépkedett mellettük.

- Jöjjenek, jöjjenek! Próbáljanak szerencsét! – Egy férfi termett előttük. – Fiatalember, nem akar szerencsét próbálni? Nyerjen a fiatalúrnak egy míves tőrt, egy bőrtarisznyát… Jöjjön, nem bánja meg!

Äki köré gyűltek az emberek, amit ő világéletében utált. Simon hátranézett. Üldözőik szorosan a nyomukban voltak. Le kell rázni őket, valamit tenni kell. Akárhogy nem félt a haláltól, nem két bérgyilkos kezétől akart meghalni. Belekapaszkodott Äki karjába, felpislogott rá. Ügyelt arra is, hogy a csuklyája a vállára csússzon. Jól tudta, hogy gyermekien bájos arca mindenkit elbűvöl majd.

- Kérlek, Lort Äkihito, azt a tőrt… Kérlek szépen! – Tekintete tágra nyílt.

Äki csak bámulta, egy pillanatra nem tudta hova tenni a dolgot, aztán megértette, amikor a fiú egy pillanatra oldalra kapta a pillantását. Hát, ő is észrevette őket. Felsóhajtott.

- Rendben van. – Látta a követőiket. – Ahogy kívánod, nagyuram! – Belement a játékba.

Labdákat kapott a célba dobáshoz. Ezeket kellett a tőle háromlépésnyire levő lyukba dobálnia. Mindenki köréje gyűlt. Lenyűgözte őket a két pompás hátas, a törékeny és gyönyörű fiú és a magas, veszélyes férfi titokzatossága.

- Három részből áll a verseny. Eddig senkinek nem sikerült mindegyik. Célba dobás, késdobálás, és szembekötősdi – magyarázta a vásáros, utóbbinál vigyorgott. – A legutolsó már tényleg csak mulatság.

- Mi a lényege? – Äki átadta Simonnak a kantárt, fizetett, és átvette a labdákat.

A vásáros nagy hangon válaszolt, így még az is odagyűlt, akit eddig nem érdekelte a dolog. Köztük a két férfi is, akik egyre közelebb nyomakodtak.

- Megpörgetjük, uram, aztán meg kell csókolnia azt a személyt, aki előtt megáll. Íme, uracskáim, a lehetőség! – villantotta fekete fogát a bámészkodókra.

Äki-nak nem tetszett az utolsó rész. Nem akart megcsókolni senkit, nem akart kendőt a szemére, mert nem akarta szeme elől téveszteni a két férfit és Simont sem. Csakhogy már belement a játékba, visszaút nem volt. A két férfitől a tömeg még mindig elválasztotta őket, jelenleg biztonságban voltak. Kelletlenül eldobálta a labdákat. Pechjére mindegyik beletalált. Ilyenkor utálta, hogy olyan jó érzéke van a célzáshoz. A nézők éljeneztek, tapsoltak.

Simon kíváncsian figyelt. Äki-nak most a késeket kellett egy ötlábnyira levő kör közepébe dobnia. Simon majdnem felnevetett. Hallotta már hírét a férfi késdobó tudományának, és látta is, mire képes. Äki nem hazudtolta meg magát. A kések egymás mellett rezegtek a fában, egy se tévesztett célt. Mindenki éljenzett. Most jött a legérdekesebb rész. A vásáros bekötötte a férfi szemét egy fekete kendővel.

- Gondoljon arra, hogy a fiataluracskának kell az a tőr – biztatta.

- El se hiszem, hogy ezért még fizetek is – morogta Äki kelletlenül. – Nagyuram, ezért még számolunk.

Simon kuncogott, de a vásáros csendet intett, és vállánál fogva megpenderítette a férfit. Egyszer, kétszer, aztán vissza még egyszer. Äki koncentrált, úgy sejtette, a lovak állnak előtte. A vásáros lekapta a fejéről a kendőt. Simon toporgott előtte pipacspirosra gyúlt arccal. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, mi lesz most.

- Mondj búcsút a tőrnek. Majd kapsz helyette másikat – közölte Äki hűvösen.

Többen pfújolni kezdtek. Simon nagyot nyelt. Nem hátrálhat meg! Ebben a pillanatban nem csak az élete, hanem a büszkesége is tét volt.

- Nekem az kell! – toppantott.

- Szó sem lehet róla!

Egymásra meredtek. Äki-t elfutotta a düh, ami pedig ritkán fordult elő.

- Akarom! – kötötte az ebet a karóhoz Simon.

- Ezt a szót felejtsd el! – szisszent a férfi.

- Nem. A tőrt akarom!

- Legyen! – Äki magához rántotta, és az ajkára szorította a száját. Simon tiltakozni akart, mire a férfi nyelve behatolt a fogai közé és birokra kelt az övével. A tiltakozás lehetetlen volt.

 

3. fejezet

 

Aki nagyot nyelt.

- Fontos ez?

- Nem, de tudni akarom… Ezek után.

Aki hátrébb húzódott, és tányérokért nyúlt, hogy megterítsen. Bale eközben elkezdte feltakarítani a sült hús és petrezselymes krumpli maradványait. Aki a szalvétákat hajtogatta, hogy fel tudja rakni az evőeszközöket.

- Vonzódom a férfiakhoz, igen. Sajnálom, hogy megcsókoltalak. Nem játszottam tisztességesen. Végül is megértem, hogy mit érzel. Ne aggódj! Többé nem nyúlok hozzád.

Bale csak bámulta a férfit. Aki fél fejjel volt alacsonyabb, mint ő. Félhosszú haja a lapockájáig ért, és érdekes aranyszínben játszott. Lehetett volna használni rá a szimpla barna jelzőt, de ahogy a napfény ráesett, szőkén csillantak a szálak. A szeme zöld volt, egészen világos, ha nevetett, és egészen sötét, ha kés került a kezébe. Az arca vékony volt, csontos. Alakja szikár, de csupa izom. Nem járt riszálva, ahogy azt Bale gondolta a melegekről. Sőt, még affektálva se beszélt. Meleg volt, a férfiakhoz vonzódott, de ettől függetlenül maga is egyszerű ember volt. Igaz, veszélyes foglalkozást űzött, könnyen megbízott másokban, de volt benne némi kegyetlen hidegség. Fejvadász volt. Férfi volt. És ehhez baromira semmi köze nem volt a szexuális beállítottságának. Bale még azt is beismerte, hogy jól csókol.

- Segítsek valamiben? – kérdezte halkan.

Aki kezében megállt a villa, amit éppen a tányér mellé akart tenni.

- Közben elmesélem, miért vadásznak rám Hickhart emberei.

Aki halványan elmosolyodott.

- A poharak a felső polcon vannak.

Bale befejezte a terítést, Aki az asztalra tette a rántottát. Egymással szemben ültek, Aki narancslevet töltött mindkettejüknek. Bale halkan beszélni kezdett.

- Újságíró szakon végeztem az egyetemen. Pár évet kint töltöttem háborús zónákban. Egész jól kerestem, csupán állandóan a fejem felett lebegett a halál. Sok mindent láttam… - A tekintete elkomorodott. – Amikor hazajöttem, mást akartam csinálni. Szabadúszó újságíró lettem, és végre én választhattam meg mit csinálok, kinek, mennyiért. Volt pár ügyem, amikor darázsfészekbe nyúltam, de megérte.

Aki megrágta a falatot, és villájával a férfira bökött.

- Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan… Futólag láttalak a Gerrisen ügy tárgyalásán. Épp otthon lábadoztam egy csini golyó miatt, amit beszedtem, és uncsiztam. Nem nézek tévét, de akkor kivételt tettem.

- Igen, Gerrisenre én húztam rá a vizes lepedőt. Sikerült lefotóznom, ahogy félholtra veri a feleségét. Az asszony nem mert tanúskodni ellene, de nekem nem volt félnivalóm, hiszen a rendőrség csak az okot kereste, hogy elkapják. Adtam okot.

- Még örültek is, gondolom. Elvégezted a munka dandárját.

- Valóban. Még Hickhart is küldött egy lapot. Nagyot néztem, de hát tudvalevő volt, hogy Gerrisen és ő nem puszipajtások. Aztán több mint egy évvel ezelőtt lábra kaptak a híresztelések, hogy Hickhart lefizet egyes zsarukat. Ez eddig se volt titok, de senki nem mert beszélni. Hát, én úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy Hickhart is megfizessen a bűneiért. Az árnyéka lettem, követtem, ahová csak lehetett. Nem volt könnyű, az emberei egyszer kiszúrtak, de megúsztam, mert aznap pont köd volt. Mázlim volt, és betoncipőt se kaptam. Sikerült kisebb lefizetéseket képre kapnom, de ez nem volt elég, hogy lebuktassam.

- Ha meg is jelent volna a cikk, te nem élted volna meg, hogy Hickhartot bíróság elé állítsák – vélte józanul Aki és a kenyérért nyúlt. – Milyen jó a szomszédság… - jegyezte meg könnyedén. – Folytasd csak, figyelek, Bale! – nézett a férfira.

- Leslie. Szólíts Leslie-nek, Lord.

- Aki, ha kérhetem.

- Furcsa név.

- Az ősömet is így hívták. Lord Äkihito. És ő is fejvadász volt. Folytatod?

- Hickhartnak szemet szúrt, hogy túl sokat lát az emberei körül.

- Lebuktál?

- Le. Sikerült meglépnem. Óvatosabb lettem, még haza se mentem, nehogy elkapjanak. De sajna Hickhart is jobban figyelt.

- Akkor?

- Egyik alkalommal mégis nekem volt szerencsém.

- Mi történt?

- Nem zsarukat, hanem szövetségieket akart lefizetni. Pechjére két becsületesebbet, akik nem álltak kötélnek.

- Megölte őket? – Aki sejtette a mese végét.

- Igen. – Bale a fejét ingatta. – Egyszerűen letérdeltette őket, és bumm-bumm… Felvettem kamerával, aztán leléceltem, mintha ott se lettem volna. Két napig meghúzódtam egy motelban, ahová jószántából ember nem megy. Nem tudtam, mit tegyek.

- Elmentél a zsarukhoz, igaz?

- Életem legnagyobb baklövése volt – tolta el az üres tányért maga elől Bale. – Hickhart is tudott a filmről, így le kellett lépnem. Hosszú időre.

Aki is félretolta a tányérját.

- A megtervezett baleset előtt vagy után estél be a szövetségiekhez?

Bale elmosolyodott.

- Okos vagy. Előtte. Először nem hittek nekem, de a film elég meggyőző volt.

Aki az asztalra könyökölt.

- Te kérted a tanúvédelmi programba való felvételed?

- Nem, de belementem. Bizonyos feltételekkel. Ezért vagyok most tök egyedül, és meg kell bíznom benned.

- Hickhartot bíróság elé állítják?

- A vádemelés már megvolt. Te nem nézel tv-t? Hickhart tagad.

Aki a férfira mutatott.

- Te kötötted le a figyelmem, nem a hírek.

Bale széttárta a karját.

- Most már mindent tudsz. Mit csinálsz, fejvadász?

- Vendégül látlak a tárgyalásig, és igyekszem távol tartani a kíváncsiskodókat. Ennyivel tartozom Hickhartnak – mondta, amikor felállt.

Bale komoran bámult fel rá.

- Miért csókoltál meg?

Csengettek.

- Azt hittem, ezt a témát már lezártuk – csodálkozott a férfi, és elindult ajtót nyitni. Bale kelletlenül követte. A téma megbeszélése későbbre maradt.

 

Simon Äki karjába kapaszkodott, és lehunyt szemekkel átadta magát a csóknak. A férfi kelletlenül vált el tőle. A vásáros felé nyújtotta a kezét.

- A tőrt – közölte ellenmondást nem tűrően.

- Igenis – hebegte a férfi.

Simon Äki karjában pihegett, de nem kerülte el a figyelmét a két bérgyilkos közelebb osonása. A vásáros a tőrt nyújtotta, de Äki kikapta a kezéből, ujján megcsillant a napfény.

- A királyi pecsétgyűrű… - suttogta a férfi, és térdre hullott.

Hangja eljutott a nézelődőkig, akik azonnal hangos kiabálásba kezdtek.

- A pokolba! – Äki teljesen elfelejtette, hogy a késdobálásnál levette a kesztyűjét.  A tömeg hisztérikusan nyúlkált feléje. Äki lehökkent, de Simon elkiáltotta magát.

- Nincs bennetek tisztelet uralkodótok felé? Boruljatok térdre! – parancsolta.

Äki szájtátva figyelte, ahogy mindenki engedelmeskedik. Nem volt azonban idő habozásra és bámulásra. A két férfi megindult feléjük.

- Jaj, ne! – Simon felszisszent. – Äki…

A férfi megragadta a vállánál, és maga mögé rántotta. A kések már ott villogtak a kezében, és tétovázás nélkül hajította el őket, pedig bárki felegyenesedhetett volna a tömegből… Szerencséjük volt, de a két férfi időben lebukott. Simon Äki kezébe nyomta BackMoon kantárját.

- Most! Menjünk innen! Gyorsan!

Lóra kaptak, és elvágtáztak. Üldözőik a tömeggel együtt a nyomukban volt, de őket lassította a szájtáti bámészkodók serege, így egérutat nyerhettek. BlackMoon és Táncos élvezni kezdték, hogy szabadjára engedték őket, kis idő múlva már csak porfelhő mutatta, hogy ott jártak.

- Ha ez Őfelsége és Connie fülébe jut, elbúcsúzhatok a fejemtől – morogta Äki, amikor a patak mentén letáboroztak éjszakára.

- A te hibád! Le kellett volna venned a gyűrűt – kelt ki magából Simon. – Azt hitték, te vagy a király. Ráadásul sötét a hajad, fekete a lovad, a köpenyed. És én is veled voltam. Mindenki tudja, hogy Chris király szeretője egy apró fiúcska. – Simon csípőre vágta a kezét. – Sajnálatomra hasonlítok hozzá. Ráadásul… még volt képed megcsókolni! Hogy merészelted? – Még toppantott is nagy felháborodásában, és duzzogva lehuppant egy kidőlt fatörzsre.

Äki vádlóan bökött rá a mutatóujjával.

- Legszívesebben elporolnám azt a testrészedet, amin jelenleg helyet foglalsz. Még, hogy az én hibám? A te hibád, nagyuram! Ha nem ragaszkodtál volna ahhoz a béna, hamisítvány tőrhöz, ez meg se történik. De te akartad! Csak azt! A csókomat pedig élvezted!

- Nem is!

- Hülyének nézel? – Äki álnokul Simon ágyékát nézte. – Le se tudtad tagadni…

- Tisztességtelenül játszol! – sziszegte a fiú, és felpattant.

- Hová mész? – Äki azonnal megfeszült.

- Fürödni. Valami kifogás?

- Legyél szem előtt. Addig tüzet gyújtok.

- Azt már nem! Nem engedem, hogy engem bámulva elégítsd ki alantas vágyaid.

- Alantas vágyak? – Äki lassan, gyilkos dühvel a szemében, felemelkedett. – Ha tudni akarod, bárkit megkaphatok, akit akarok. Miért kellene nekem a te csenevész tested, hogy kielégítsem „alantas vágyaim”?

Simon elsápadt, majd fülig vörösödött dühében.

- Nincs csenevész testem! Különben meg, ha már itt tartunk, én is éreztem, hogy veled mit művelt az a csók és az én csenevész testem. Te beszélsz?

Lihegve meredtek egymásra. Simon ökölbe szorított kézzel, Äki megfeszülő izmokkal.

- Menj fürödni, de ne messzire – suttogta vészterhesen.

Simon fejét felszegve hagyta faképnél. Äki belerúgott egy kőbe, utána pedig fél lábon ugrált fájdalmában, és szitkozódott. Lenyugodva leült ugyanerre a kőre, és felsóhajtott. Leias Simon de Care az agyára ment, de kétségtelenül csábító volt. Nagyon is… Szinte fojtogatták saját vágyai, ha csak rápillantott, vagy meghallotta duzzogó hangját.

Vízcsobbanást hallott. Fülelt. Sok idő eltelt már. Gyanakodva felugrott, és Simon keresésére indult. A fiú reszketve, meztelenül ácsorgott a bokáig érő vízben, és az előtte sziszegő kígyóra meredt. Äki megtorpant. A lassan beköszöntő félhomályban is jól ki tudta venni, hogy mérgeskígyóval van dolga.

- Simon, most ne moccanj! – suttogta nyugodtan.

A fiú remegett. Még bólintani sem mert. Äki a késért nyúlt, a kígyó viszont felemelte a fejét, és rásziszegett a fiúra. Simon megrándult, a kígyó pedig mintha erre várt volna. Előre vágta a fejét. Simon felkiáltott, Äki meglendítette a kést. A kígyó a kövekre zuhant, vergődve múlott ki. Simon sírva temette a tenyerébe az arcát. Äki odaugrott hozzá, és köréje tekerte a köpenyét.

- Sssh… - ölelte magához.

- Annyira féltem – zokogta a fiú.

- Tudom. Most már itt vagyok.

Äki visszaszerezte a kését a kígyóból, és felszedte az egyik kövön heverő ruhákat. A fiút a karjaiban vitte vissza a táborukhoz. Végigtörölgette. Simon lassan megnyugodott.

- Köszönöm.

- Szívesen.

- Sajnálom, hogy csúnya dolgokat mondtam.

- Semmi baj, azért vagyok, hogy vigyázzak rád.

Simon keserűen elmosolyodott.

- A hóhérig, igaz?

Újra ellenségesen meredtek egymásra.

- El foglak fenekelni, ha nem fejezed be azonnal! – Äki kifogyott a béketűrésből.

- Nem félek tőled, király kutyája! – lökte el magától Simon. A köpeny lehullott róla, Äki pedig pont ekkor nyúlt érte. Meztelen testéhez érve elhalt mindkettejük hangja.

- De kívánsz… - Äki hangja rekedt volt. – Le sem tagadhatod – meredt vágyai bizonyítékára.

Simon takarni próbálta magát, de felülkerekedett benne a harag… meg még valami más.

- Én nem tagadom. És te? – szegte fel az állát.

Äki lerántotta magához. A szájára szorította a száját. Keze rátalált az ágyékára. Simon tekintete tágra nyílt. Ujjai a férfi hajába fonódtak.

- Ne! Ez így nem ér… – lihegte. Felnyögött és közelebb húzódott a férfihoz.

Äki durván az ajkába harapott, egyik kezét a nadrágja elejére húzta.

- Érzed? Ezt teszed velem! – zihálta. – És most már ne kérd, hogy megálljak. Ha a fejemet veszik is, amiért érintettelek, hát tegyék. Akkor is szeretni foglak ma éjjel, és ezután minden éjjel, míg a király elé nem viszlek. Mire az út végére érünk, tudni fogom minden titkod, ismerem majd tested minden porcikáját. Megtanítalak rá, mit jelent érezni, halandónak lenni, tűzben égni. Beléd fogom fészkelni magam, s ha el is ítélnek, egy kicsit veled halok én is. Érted?

- Igen – Simon arcán könnyek folytak.

- Mondd, hogy akarod… – Äki hangja meglágyult. – Mondd…

Simon abban a pillanatban megígért volna bármit, csak ne érjen véget az édes őrület, amely hídba feszítette a testét, béklyóba a szívét.

- Utállak! – nyögte. – Igen, igen… – lehelte mégis lázasan.

Äki ajka újra lecsapott a szájára. A fenekébe markolt, az ujjai lassan egyre közelebb értek az apró, érzékeny lyukhoz. Masszírozta, előbb csak finoman, aztán egyre erőteljesebben. Egy ujj hatolt keményen a testébe. Nem bánta. Mohón visszacsókolt, és a férfi ruháját rángatta. Még soha nem érzett ekkora türelmetlenséget. Keze az ing alá csúszott, Äki felmorrant. Segített neki kikapcsolni a nadrágot, de másik kezének középső ujja ki-be járt a testében. Nyáltól síkosan még egy ujj csúszott belé, kínozták, élvezetet okoztak. Simon arca, teste tűzben égett. Kezdte érteni, miről beszélt a férfi.

- Engedd el magad – motyogta Äki lágyan.

- Miért? – Simon érezte, ahogy a férfi megemeli. Felsóhajtott. Rábízta magát. Kerekre nyílt a szeme, amikor a férfi lassan magára engedte. – Oh… – Keménységével simogatta, miközben ujjaival tágította.

- Először fájni fog, sajnálom… - Äki aggódónak tűnt, a szeme viszont egész sötétnek tűnt.

- Ne hagyd abba! – Simon már alig látta az arcát, egészen közel hajolt hozzá, keveredett a leheletük. Felszisszent, megfeszült a teste, de a férfi átkarolta. Addig csókolta és simogatta, míg csitult a fájdalom.

- Abbahagyjam? – A férfi óvatosan beléhatolt, majd megemelte, újra és megint, míg a fájdalomnak nyoma nem maradt és a halántékán veríték gyöngyözött.

- Ne… Jó… Most jó…

Äki lassan elengedte a csípőjét, Simon döbbenten felnyögött. Teljesen a férfira csúszott, merevedése kitöltötte, szétfeszítette. A vállába markolt, egy pillanatig levegőt sem mert venni. A lüktetés izzássá változott, ahogy megmozdította a csípőjét.

- Äki…

A férfi a mellbimbóit dédelgette, közben a keze a fiú merev vesszejére fonódott. Simon reszketett. Äki szájon csókolta, és finoman megmozdult. Simon a kellemetlenségek ellenére élvezte. Még soha nem érezte eddig, hogy szárnyalni tudna, és kiabálni a boldogságtól. Egy könnycsepp csordult ki a szeméből.

- Äki…

- Sssh… – Äki újra megmozdult.

Mozdulataitól Simon a vállába kapaszkodott, és levegő után kapkodtak. Az élmény még nem volt teljes. Viszonozta a mozdulatot. Egyszerre nyögtek fel. A gyönyör úgy csapott le rájuk, mint forró nyári napon a hűs zápor. Simon felkiáltott, és a férfi vállára hanyatlott. Äki egész mélyen a testébe temetkezett, és megrezdült. Ziháló lélegzete elakadt. Simon később is megesküdött rá, hogy az ő nevét súgta.

- Äki… – lehelte a férfi fülébe.

- Igen? – Äki egész szorosan ölelte.

- Kár lett volna meghalni, hogy nem tudom, mit jelent, ha ölelsz.

- Ölelni foglak… egészen a halálig – ígérte a férfi.

- Áruló vagyok. Hogyan tehetnéd? – szomorodott el Simon.

Äki nem válaszolt. Csak szótlanul ölelte hajnalig.

 

4. fejezet

 

Az ajtóban egy házaspár állt, amikor Aki kinézett.

- Helló! Carlsonék vagyunk a szomszédból – vigyorgott a férfi. – Láttam a kocsiját reggel, amikor a városba indultam, és arra gondoltam, hogy ha hazaérek, meglátogatjuk magukat. Elvégre még nem is találkoztunk.

- Még reggel van – felelte morcosan Aki, de elfogadta a felkínált kezet. – Helló. Cyrus Joel vagyok, ő pedig a párom, Simon Care. Gondolom, új lakók…

- Oh, igen – mosolyodott el az asszony. – Nem rég költöztünk ide. Varázslatos ez a hely, és a szomszédok is olyan kedvesek és segítőkészek. – Közben kíváncsian bámulta őket, mintha egy érdekes kiállításon lenne. – Különösen Grahamék, a másik szomszédaink. A gyerekeik pedig tüneményesek. Igaz, édesem?

- Persze, szívem! Ne feledkezz meg Annie-ékről sem a dombon. Frank sokat segít a ház körül.

- Jaj, igen, teljesen kiment a fejemből… Annie főztje pedig valami mesés… Igaz, édesem?

- Persze, szívem! És ott vannak még a városból Henryék. Nélkülük nem tudtuk volna rendbe tenni a kertet.

- Milyen igazad van, édesem! És az atya… Róla se feledkezzünk meg…

- Hogyan is tehetném, szívem…

Leslie ideges lett. Megragadta Aki csuklóját, aki azonnal megértette, mit akar, és feléje dőlt. Hozzásimult.

- Elnézést, hogy zavarunk – meredt összefonódó kezükre a férfi. – Csak annyi új dolog ért minket, és mindenki annyira kedves. Igaz, szívem?

- Igaz, édesem. És maguk? Véglegesen ide költöznek?

- Hát, igazából… – Aki Leslie-re pislogott.

- Egy ideig még biztosan nem. Sajnos, mindkettőnket a nagyvároshoz köt a munkánk. – Leslie minden idegsejtjével azon küszködött, hogy megfelelőt hazudjon.

- Oh, milyen kár… Igaz, szívem?

- Igaz, édesem.

- De nekünk jó, mert az én kis szívecském örökölt egy távoli rokontól, így ott tudtuk hagyni azt a bűzös nagyvárost. Jó is nekünk itt… Igaz, szívem?

- Persze, édesem. Az öreg Fran nénikém pedig igazán tudta, mikor kell meghalni.

- Ne higgyék, hogy most gonoszak vagyunk, de velünk még soha nem történt ilyen jó dolog, mert hiszen még mindig ott nyomoroghatnánk abban a lakásban. Igaz, szívem?

- Igaz, édesem. És természetesen tényleg, de tényleg nem akarunk zavarni. Igaz, édesem?

- Igaz, szívem.

- De meghívnánk magukat ebédre. Sült marhahúst csinálok, isteni lesz. Igaz, édesem?

- Igaz, szívem. Amíg az én kis szívecském a konyhában dolgozgat, felhajthatnánk pár pofa sört… Beszélgethetnénk. Igaz, szívem?

- Igaz, édesem.

Aki felsóhajtott, és gyorsan közbeszólt.

- Elég későn értünk ide, és valójában arra gondoltunk, hogy együtt töltjük a napot. Nem számítottunk vendégekre… Arra meg pláne nem, hogy máshol töltsük a napot… Nem is tudom… Simon…? – kérdőn pillantott a férfira.

Leslie a fogát csikorgatta, kényszeredett mosolyt varázsolt az arcára, és átölelte a derekát.

- Valójában én is hasonlóra gondoltam – mondta, és próbált nagyon csábítóan nézni. Úgy látszott, ettől Carlsonék észbe kaptak, mert zavartan elfordították a fejüket.

- Hát, csak üdvözölni szerettük volna magukat – motyogta a férfi. – Ha nem, nem. Nem is zavarunk tovább. Esetleg valamikor szervezhetnénk egy közös grillpartit, ha már a mostani ebéd nem jött össze.

- Esetleg… – mosolygott Aki. – Viszlát! – Belökte az ajtót.

- Leskelődnek – morogta Leslie a férfi füléhez hajolva. – Nem tetszenek.

- Csak nyugi. Tipikus kíváncsi vidéki házaspár. Zavarba hozzuk őket? – simult hozzá Aki.

- Inkább ne! Engem is zavarba hozol.

Aki halkan felkuncogott. A keze besiklott az inge alá. Leslie úgy fordult, hogy ne lássák az arcát.

- Fejezd be! – sziszegte. Ujjai nyomot hagytak a férfi bőrén.

- De olyan jó… Hihetetlenül selymes bőröd van… – Aki csábítóan beleharapott az ajkába.

Leslie megrándult. Az ajtónak lökte a férfit. Zihálva feszültek egymásnak. Autó motorja bőgött fel. Leslie azonnal hátralépett, és sötét tekintettel felviharzott a szobájába. Aki az ajkához nyúlt, felnevetett.

- Ezzel csak még bonyolultabb lesz minden – állapította meg, de csak a néma falaknak beszélt. Halk sóhajjal elindult a konyhába, hogy rendet tegyen, de a vágy még ott rezgett a testében.

 

Äki Simont figyelte. A fiú a pataknál állt, a folyását figyelte. Késő délutánra hajlott az idő. Äki a távolban füstöt látott felszállni. Az egész napos megfeszített tempó még őt is kifárasztotta.

- Mit szólnál, ha ma éjszaka ágyban aludnánk? – lépett Simonhoz.

A fiú elmosolyodott.

- Az jó lenne. Álmos vagyok.

- Akkor menjünk.

- Biztos szabad? – Simon aggódva nézett fel rá.

- Hát, persze. Miért is ne?

- Azok a férfiak…

- Ne törődj velük. Bízz mindent rám. Rendben?

Simon habozott, de azután bólintott.

- Rendben.

A falu csendes volt, és kicsi. Már besötétedett, mire odaértek. A fogadóban két szoba volt csupán, az egyik foglalt.

- Egy hölgy és kísérete – tördelte a kezét a fogadós. – Kérem, csak egy szobám van.

A feketeruhás Äki és a sápadt Simon nem keltett túl bizalomgerjesztő benyomást, ám mégis áramlott körülöttük egyfajta meghitt aura.

- Nem baj, majd alszom a földön – vont vállat Äki, és lopva megmozgatta a vállait. – Feküdj le, én ellátom a lovakat.

- De…

- Kísérje fel! – Äki faképnél hagyta őket.

A fogadós a lépcsőre mutatott.

- Erre, nagyuram.

- Köszönöm. – Simon a korlátba kapaszkodva botorkált fel.

A szoba kicsi volt, de a hangulata kellemes. Simon ledobta a köpenyét, és az ágyhoz tántorgott. A fogadóssal mit sem törődve végigzuhant a takarón, és azonnal álomba merült. A fogadós kiosont. Äki eközben a lovakat csutakolta. Már éppen végzett, amikor lódobogást hallott. Kinézett. A két férfi egymással vitázott, tőle alig tízlépésnyire. Megismerte őket, nem kellett hozzá erős fény. Egyikük vékony volt, és magas, a másik köpcösebb és szakállas. Äki fejében peregtek a gondolatok. Nem hagyhatja, hogy beszéljenek a fogadóssal.

- Hé, fiúk, csak nem kerestek valakit? – szólt halkan, miközben az árnyékok között mozogva kilépett az istállóból.

- Te… - A köpcösebb kapcsolt gyorsabban, de folytatni nem tudta, egy kés vágódott a nyakába. Hörögve kapott levegő után, aztán megbillent és hátrahanyatlott. Lova megijedt, és futásnak eredt. A férfi lecsúszott a nyeregből, de a lába beakadt, így a ló megbokrosodva elszáguldott vele. A vékonyabbik viszont gyors volt. Mire Äki feléje fordult, már lecsúszott a lóról, és beugrott az árnyékok közé.

- A franc… - Äki újabb pengét varázsolt a kezébe, és követte. A hallására kellett támaszkodnia, mert a sötétben már nem látott. A holdat felhők takarták el. Ruhasuhogásra kapta fel a fejét, amikor egy vékony szalag tekeredett a nyakára, és hátrarántotta. Úgy érezte, leszakad a feje, ahogy a szalag belevág a bőrébe. Nem tétovázhatott, ő is használt már ilyet, tudta, hogy képes levágni a fejét. Hátrasuhintott a késsel, de nem ért célt.

- Hehe, gyenge vagy, Hóhér… - lihegte a férfi a fülébe. – Hallottam ám rólad, ám úgy látom, hogy a meséknek nincs valóságalapja.

Äki egész testében megmerevedett. Összeszűkült a tekintete. A kicsi pengék az ujjai közé csúsztak, ő pedig ahelyett, hogy előre dőlt volna, hátralökte magát. Neki a férfinak. Az megtántorodott, és ez Äki-nak elég volt ahhoz, hogy hátrategye a kezét. A férfi magához rántotta, de valójában csak a pengéket ölelte magához halálos csókra. A szalag lecsúszott Äki nyakáról, ahol kettévágta. A férfi nagyokat nyelve rogyott össze.

- Én… én…

- Ki bérelt fel titeket?

- Mit… szá… mít…?

- Nagyon is sokat. Ha válaszolsz, gyors halálhoz segítelek.

- Dö… gölj meg!

- Szóval?

- Én… nem… - A férfi eldőlt. – De Care… - suttogta.

- Őt kellett megölnöd, de nem ezt kérdeztem. – Äki féltérdre ereszkedett. – Válaszolj!

- Ő… bérelt… fel… min… ket…

- De Care grófja? – Äki a homlokát ráncolta.

- Ő volt… Ő… Ő… - A férfi hangja elhalkult, a tekintete az újonnan előbukkanó holdra meredt.

- Franc! Meghalt. – Äki felállt, és azon gondolkodott, hogy mit kezdjen a hullával. Nem maradhat itt. Visszasietett a gazdátlan lóhoz, és odavezette. Felemelte rá a férfit, odakötözte, és nagyot ütött a riadt ló hátsójára.

- Menj, menj! Gyerünk!

Amikor a ló eltűnt a sötétben, nekidőlt az istálló oldalának. A nyakához nyúlt. A szalag felsértette a bőrét, de nem volt vészes. Egy ideig kendőt kell majd hordania. A kútnál vizet húzott, megmosta a sebet, majd bekötözte. Leellenőrizte a lovaikat, és a fogadóba sétált. A fogadós még pakolászott, megmutatta a szobájukat. Csendesen tette be maga után az ajtaját.

A halkan szuszogó fiú felett megállt, tétovázott. Vetkőztetni kezdte, de Simon még erre sem ébredt fel, csak motyogott valamit. Bebújtatta a takaró alá, ő maga pedig végigdőlt mellette, és magára húzott egy pokrócot. A fiút átkarolva szinte azonnal elnyomta az álom. Amikor felébredt, még sötét volt. A pokróc lecsúszott róla, de helyette Simon fonta át a testével, bár még mindig aludt. Äki megsimogatta a haját, és rántott egyet a takarón, hogy mindkettejükre jusson. Visszaaludt.

Másodjára arra ébredt, hogy kiszáradt a torka, hevesen dübörög mellkasának börtönében a szíve, és a vágytól görcsösen feszülnek meg az izmai. Nem emlékezett az álmára, de a teste igen. Simon halkan szuszogott. Nem akarta felébreszteni, de a vágy erősebb volt a józan megfontolásnál. Fölébe kerekedett. Csókolta, simogatta. Simon légzése mélyebb lett. Teste önálló életre kelt. Vonaglott, lihegett.

- Äki… ahh… – Ujjai a lepedőbe martak. Még álom és ébrenlét határán volt, amikor a férfi beléhatolt. Összeolvadtak, és a gyönyör csúcspontján a fiút ölelve Äki elhitte, hogy létezik a Menny…

 

Aki halkan dudorászott. Az ebédet készítette, és igen jó kedve volt. Leslie már egy ideje nem mutatkozott. Aki tudta, hogy mi a baja, és erre a gondolatra elfújták a vidámságát is. Elszomorodott. Mire végre talált egy neki tetsző férfit, naná, hogy a férfi a nőket szereti. Ilyen az ő szerencséje. De legalább engedte, hogy megcsókolja. Elmosolyodott.

- Min szórakozol ilyen jól? – Leslie az ajtóban állt már egy ideje. Lezser testtartása legalábbis erre utalt.

- Mindjárt kész ebéd – tért ki a válasz elől. – Utána kocsikázhatunk egyet, hogy tudj telefonálni.

- Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Egyikre sem. Ez lassan szokásoddá válik.

- Nekem talán nem lehetnek titkaim? – Kihívó hanglejtése felkavarta az állóvizet.

Leslie rákiáltott.

- Nem az éppen soros szeretőid egyike vagyok, világos?! Kényszerűségből vagyok veled, és ez nem azt jelenti, hogy kihasználhatsz. Nem vagyok talált játék, amivel kedvedre szórakozhatsz. Nem is értem, hogy lehet egy komoly, egyetemet végzett fejvadász meleg?! – tárta szét a karját értetlenül.

- Ez zavar téged? – Aki letette a merőkanalat. – Az, hogy meleg vagyok? Vagy az, hogy megcsókoltalak, és te viszonoztad? – Egyenesen a férfi szemébe nézett.

- Nem… én… - Leslie hebegett.

Aki nekidőlt a mosogatónak. Onnan nézte, ahogy tehetetlen dühében a hajába túr.

- Nem zavar, hogy meleg vagy – mondta ki végül a férfi. – De az igen, hogy azt hiszed, játszhatsz velem.

- Nem szoktam játszani senkivel. Nincsenek soros szeretőim sem. A kapcsolataim komolyak, átgondoltak. A te eseted viszont más. Nem szoktam összekeverni az érzelmeimet a munkámmal.

- Most örülnöm kellene? – Leslie fel-alá járkált.

- Nem tudom. – Aki arca nagyon komoly volt. – Az, hogy meleg vagyok, homoszexuális vagy mit tudom én, hogy nevezzem, hogy ne sértsem érzékeny lelked, még nem azt jelenti, hogy érzéketlen fafej is lennék. Ne haragudj, ez az egész az én hibám. Többé nem fordul elő.

Lelsie rámeredt.

- Te most bocsánatot kérsz?

Aki rácsodálkozott.

- Miért? Nem annak hangzott?

Leslie hirtelen – maga sem tudva, miért – dühös lett.

- Mi a francért? Megcsókoltál, el van felejtve! – A férfi száját bámulta.

Aki megdörzsölte az arcát.

- Leslie, ez nekem magas. Ne bámulj, ha nem akarod, hogy leteperjelek.

Leslie félrekapta a tekintetét.

- Nem vagyok éhes. Szólj, ha indulunk. Jó pár telefont el kell intéznem.

Aki belerúgott az egyik székbe, miest kiment.

- A francba! A jó büdös francba!

Dühében szétfőzte a húst a levesben.

 

Simon kacagva kergetett egy kiskutyát a fogadó udvarán.

- Nézd, milyen aranyos! – nevetett a férfira, aki mosolyogva figyelte. Nem egy asszonyt és fiatal lányt látott elmenni már erre. Idegesítő volt a vihogásuk, szemérmesnek szánt vad tekintetük.

Simon a kiskutya után nyúlt, megbotlott. Äki még azelőtt mozdult, hogy felkiálthatott volna. Félelmetes volt, ahogy átszelte a levegőt, és a fiú után kapott. Simon mégis a földön kötött ki, de csak a tenyerét horzsolta le.

- Sajnálom, nem figyeltem eléggé – Äki bűntudatosan kapta a karjaiba.

- Jól vagyok – Simon megfújta sérült tenyerét, megrezzent az arca. – Egy kicsit fáj – vallotta be. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy erre a sérülésre kicsit rájátszik, hiszen BlackMoon harapását szinte szemrebbenés nélkül viselte, sőt, a kötözésnél is alig szisszent fel. Szerencsére az a seb szépen gyógyult, nyoma sem marad majd.

- Lemosom, és bekötöm. Átülsz majd elém, nem akarom, hogy sebes kézzel fogd a kantárat.

- Nincs semmi bajom. Túl fogom élni. – Simon szomorúan elmosolyodott. – Hogy fogom túlélni Őfelsége kínzókamráját, ha még ennyit sem bírok ki?

Äki elsápadt. Nem szólt, csak leültette egy padra. A fogadós már érkezett a forró vízzel, tiszta kendővel.

- Láttam, mi történt – magyarázta sietve.

Äki levette a kesztyűjét, és minden figyelmét Simonnak szentelte. Simon a férfi komoly arcát bámulta.

- Äki… Félek… - mondta ki reszketegen.

- Én is – felelte a férfi. – Tudom, hogy nem vagy bűnös. Érzem, még akkor is, ha te nem mondasz semmit. Ha viszont nem mondasz semmit Őfelségének, hanem hallgatsz, tényleg a kínzókamrában végzed, és akkor Isten legyen irgalmas hozzánk…

- Miért?

Äki keze megrebbent.

- Ha éppen nem vagyok úton… én felelek a kínzókamráért.

Simon szeme tágra nyílt. Äki letérdelt előtte.

- Sajnálom. Talán jobb lenne, ha őszinte lennél.

- Mert akkor gyors halálom lesz? – Támadt fel Simonban a dac.

Äki felsóhajtott.

- Miért érzem úgy, hogy eltitkolod az igazságot?

Simon félrenézett.

- Milyen fess urak! – sikkantotta váratlanul egy hang.

Äki megperdült. A kése a kezében megvillant. A lány és két kísérője – mindketten bájosak és fiatalok – ijedten hátrahőköltek.

- Ne! – Simon kiáltására Äki azonnal visszahúzódott.

- Ezt ne tegyék többet, hölgyeim! – morogta sötéten. Eltette a kését, és gondosan bekötötte a fiú kezét.

Simon a lányokra mosolyogott, előbukkant belőle a született udvariasság.

- Elnézést kérek a testőröm viselkedéséért, de soha nem lehet tudni… Ugye, megértik?

A lány – fiatal és bájos – felkacagott.

- Ebben egyetértünk. Laila Sommersby vagyok, Sommersby grófjának lánya.

Äki elhúzta a száját. Látásból ismerte a grófot, nem kedvelte túlzottan. Észrevétlenül nemet intett az épp lelkesen bólogatni készülő Simonnak.

- Oh, mily megtiszteltetés… – Simon fejet hajtott. – Hallottam már hírét a tisztelt gróf úrnak, nagy tisztelője vagyok. Nem is mertem remélni, hogy szerény személyem ezen a szegényes helyen ily nagy becsü hölgybe botlik.

Laila és kísérete elpirult. Simon igazán elbűvölő volt. Äki a fogait csikorgatta, és felsegítette.

- Köszönöm. – Simon ránevetett, ez egy picit megnyugtatta a lelkét.

Az egyik lány Äki kezére meredt, halkan súgott valamit úrnőjének. Laila felsikoltott.

- Az ott csak nem…?

- Csend! – Äki szeme villámlott. Felkapta a kesztyűjét. Simon Lailához fordult.

- Kérhetem a diszkrécióját, kisasszony?

- Oh, hát… Természetesen.

- Titkos küldetésünk van Őfelsége megbízásából, és igazán nem lenne jó, ha ez kitudódna.

- Oh…

- Szóval, ha kérhetem… Erről csitt…

Laila bólintott.

- Ahogy óhajtja… Megőrzöm a titkát, és a hölgyek is… – Fagyos pillantást vetett a lányokra, mire azok elsápadtak, és nem győztek bólogatni.

- Hálásan köszönöm. Örömömre szolgál, hogy megismerhettem önt, de sajnos, szólít a kötelesség.

- Oh, igen… – Laila pukedlizett.

- Hölgyeim… – A lányok elpirultak.

Äki közben kifizette a fogadóst, és Simonhoz vezette a lovát.

- Segítek – mondta, és könnyedén a fellendítette a fiút a nyeregbe. – Biztos, hogy nem akarsz inkább velem lovagolni? Fájni fog a kezed.

- Menjünk! Nem lesz semmi baj.

Äki felszállt BlackMoonra, és biccentett a hölgyeknek. Kivágtáztak a faluból. Simon fél szemmel a férfit leste.

- Mi a baj?

Äki nem reagált. Simon elmosolyodott.

- Féltékeny lennél?

- Nem.

- Akkor?

Äki átnyúlt, és visszarántotta Táncost. Megragadta Simont, és átemelte magához. Ajka szomjasan tapadt a fiúéra.  Lihegve tapadtak egymáshoz. Simon kacagott.

- Féltékeny vagy?

Äki nem válaszolt, csupán megbökte BlackMoon oldalát. Táncos kantárját fogva elindultak. Simon nekidőlt, és mosolygott. Äki magában beismerte, hogy féltékeny. Bárkire, aki csak megközelíti a fiút. Mi lesz, ha el kell veszítenie? Erre gondolni sem akart…

 

5. fejezet

 

Aki a naplementét nézte a verendán ülve. Kakaót kortyolgatott, és azon gondolkodott, hogyan fogja biztonságban eljuttatni a férfit a bíróságra. Nem lesz könnyű.

- Aki… – Leslie ott állt mellette, észre sem vette a jöttét. Figyelmetlen volt. Arrébb húzódott a hintaágyon.

- Nem ülsz le?

Leslie zsebre dugta a kezét.

- Beszélnünk kell. Nem halogathatjuk tovább.

Aki a kisasztalra tette a bögréjét.

- Azon gondolkodom, hogy juttatlak be észrevétlen a tárgyalásra – mondta, mintha meg sem hallotta volna a férfit.

Leslie összevont szemöldökkel, mérgesen bámult le rá.

- Meddig játszod a süketet? Nőjj már fel végre!

Aki halk sóhajjal a kisasztalra tette a bögréjét. Hátradőlt, a tarkóján összekulcsolta a kezét.

- Már rég felnőttem. Süket sem vagyok.

- Akkor?

- Csupán nem akarok válaszolni a kérdéseidre.

- Miért?

- Mert nem számítanak. Ha meglesz a tárgyalás, elválnak útjaink. Te tovább bujkálsz, én pedig folytatom a fejvadászkodást.

- És ha én válaszokat akarok? – erősködött a férfi.

- Akkor bolond vagy – felelte Aki komolyan.

Leslie nagyon lassan fújta ki a levegőt a tüdejéből. Nagyon dühös volt.

- Betörsz hozzám. A nyakamra hozod az üldözőimet. Megölöd őket. Megmentesz. Elbújtatsz. Megcsókolsz – sorolta. – A szeretődként mutatsz be. Most pedig úgy teszel, mintha ezek meg sem történtek volna. A rohadt életbe! Nézz végre rám! Tudni akarom, mi folyik itt!

Aki felállt. Nem ijedt meg a kiabálástól.

- Úgy éreztem, segítenem kell neked, hiszen én buktattalak le. Segítek neked a bírósági tárgyalásig, aztán kvittek vagyunk. A csók… az már egy másik történet. Tetszel nekem, ennyi az egész. Felejtsd el!

- Felejtsem el? – visszhangozta Leslie hitetlenkedve. – Mégis mi a francnak nézel te engem?

Aki végre ránézett. Szemeiben sötét fenyegetésként parázslott fel a vágy.

- Férfinak. Akit szeretnék leteperni, végigcsókolni, hagyni, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Nem vagyok az a fajta, aki behódol másoknak. Neked megtenném. Ezt jelented. Ezt látom, amikor rád nézek.

Leslie zavartan toporgott. Aki csendesen magára hagyta. A férfi szitkozódott. Utánaeredt.

- Várj! – Elkapta a karját a lépcsőnél.

- Miért? Te nem tartozol nekem semmivel. Nem jelentek neked semmit. Mire várjak? Nincs értelme. – Lerázta magáról a férfi kezét, és felfelé indult.

Leslie nézte merev mozgását, és érezte, hogy valami megváltozott benne. Miért ne? Hiszen úgyis elválnak az útjaik. De az nem az ő stílusa lenne. Szex… érzelmek nélkül. Nem… kijavította magát… szerelmeskedés. Hosszan, forrón, amíg már esdeklő kiáltás visszhangzik mindkettejükben.

- Aki…

A férfi megállt. Leslie lassan követte.

- Lehet, hogy csak kíváncsiság, csak vágy… És lehet, hogy végül én leszek az, aki behódol, de… - Tétovázott. – Tudni akarom, milyen veled.

Aki lepillantott rá. Szeme ragyogott, arca ellágyult.

- Biztos vagy benne?

- Szeretkezni akarok veled.

Aki szomorúan elmosolyodott.

- Egyetlen alkalom lesz… Gyors, felejthetetlen szexet adhatok, mást nem.

Leslie a kezéért nyúlt.

- Mi van, ha én többet akarok?

- Vedd el! – Aki magával húzta a hálószobába.

Az ajtó halkan kattant mögöttük.

 

Simon a tóban pancsolt, és nagyokat kacagott, akár egy kisgyerek. Äki a partról figyelte.

- Nem jössz be? Jó a víz – fordult feléje a fiú.

- Jó hideg – borzongott össze a férfi. – Gyere ki, mert begörcsöl a lábad, és megfulladsz.

- Dehogy. Minden rendben. Gyújtasz tüzet?

Äki bólintott, és arrébb sétált. Miután már kis lángokkal lobogott a kért tűz, visszasétált. Simon épp akkor jött ki, és reszketve karolta át magát. Äki halk sóhajjal pokrócot tekert köréje.

- Én figyelmeztettelek.

- Nem tudnál egyszerűen csak felmelegíteni? – morgott Simon, és a hozzábújt.

Äki leültette a tűzhöz, szárazra dörzsölte, felöltöztette.

- Éhes vagy?

- Egy kicsit.

Enni kezdtek.

- Még jó, hogy Laila kisasszony a fogadóban maradt, és nem akart velünk jönni – vélte Simon.

- Nem kockáztatja a királyi parancs semmibe vételét. A fejét vehetik, ha rosszul szólok.

Simonnak elment az étvágya.

- Lefekszem aludni – mondta.

Äki komoran figyelte, de nem szólt. Elpakolt, majd leheveredett melléje. Hozzásimult a hátához, átölelte.

- Sajnálom.

- Mennyi idő múlva érünk a fővárosba?

- Még pár nap.

Simon hallgatott.

- Miért nem mondod el, mi folyik itt? Nehezen hiszem el, hogy te tervelted ki a merényletet Őfelsége ellen.

- Ennyire butának nézel?

- Nem. Ennyire jószívűnek. Láttalak a fogadóban, és Laila Sommersby-jal is. Még egy szúnyogot se tudnál lecsapni.

- Félreismersz.

- Tévedsz. Jó emberismerő vagyok. Mondd el, kérlek! Hadd segítsek!

- Nem lehet.

- Miért?

- Halott leszek.

- Így is, úgy is az leszel, ha nem beszélsz.

Simon megint hallgatott.

- Simon, kérlek…

- Nem.

Äki morgott valamit. Belefúrta az arcát Simon hajába.

- Azt megengeded, hogy szeresselek?

Simon megrezdült.

- Äki…

A férfi maga felé fordította az arcát. Megcsókolta. Simon átfordult, hogy egész testével hozzásimuljon.

- Éjszaka olyan szépet álmodtam… – suttogta.

- Ugyanazt álmodtuk.

Lágyan simogatták egymást. Csókolóztak. Összetapadtak. Csókjuk, kezük mohó lett. Zihálásuk a másik fülében visszhangzott. Äki lerángatta a fiúról a ruhát, kikapcsolta a nadrágját.

- Most keményen csinálom – harapott Simon ajkába. Szavai ellenére hosszan csókolta, simogatta, édesen kínozta.

- Äki… – A fiú hozzátörleszkedett. Felkiáltott, amikor a férfi a testébe hatolt. Äki nyelve a szájába csúszott, és Simon belemarkolt a hajába. Nyögve, síkos testtel feszültek egymásnak.

- Äki…

- Igen…

- Még… Gyorsabban…

- Fájni fog…

- Nem… ahh… – Simon háta ívbe hajolt, a gyönyör gyönyörű maszkot varázsolt az arcára.

Äki a mellkasának döntötte a homlokát, elakadt a lélegzete. Megrándult, ökölbe szorult a keze, felnyögött. Simon arcára pillantva már tudta, milyenek az angyalok.

 

Leslie keze remegett, ami láttán Aki halkan felkuncogott.

- Ideges vagy?

- Nem szokásom férfiakkal lefeküdni. Te honnan tudtad, hogy meleg vagy?

Aki elgondolkodott.

- Középsuliban már nem érdekeltek a lányok. Piszkáltak emiatt, így néha elmentem eggyel-eggyel. Jó volt, de semmit se jelentett ahhoz a gyönyörhöz képest, mint amikor a legjobb barátomra gondolva élvezkedtem.

- A szüleid?

- Nem méltányolták a dolgot, de elfogadták. Szerettek annyira, hogy áldásukat adják. Főiskolán már melegnek számítottam. Egyszer rám szállt egy banda, így átjelentkeztem az egyetemre. Ott már más volt. Lett barátom, senki sem piszkált.

- Milyen érzés?

- Azt hiszem ugyanolyan, mintha lánnyal csinálod.

- Te melyik szoktál lenni? Úgy értem…

- Általában én vagyok felül, ha erre gondolsz. Nem szeretem, ha irányítanak.

- Nekem mégis megengeded.

- Igen. Téged nem tudlak elképzelni, ahogy behódolsz. Még akkor sem, ha te azt mondtad az előbb, hogy megtörténhet.

Leslie tétován megérintette a férfi ajkát.

- Mi vonz a férfiakban?

- Az erő. A nők legtöbbje gyenge, oltalmat vár. A férfiak viszont nem szeretik, ha óvják őket. Önállóak, nem kell megvédeni őket. Ez tetszik.

- Mi tetszik bennem?

- Az a hideg szempár. Megborzongok, ha belenézek. A szád pedig… szívesen csókolnám a végítélet napjáig. A többi azt hiszem… nem tudom… – Aki vállat vont. – Ezt nem lehet elmagyarázni. Ezt érezni kell.

- Szexet ígértél. Én szeretkezni akarok.

- Nem tudom, mit jelent az utóbbi. Gyors, pörgő életet élek, mindig így volt ez, ott bennem a késztetés nehogy elszalasszak valami fontosat. Soha nem éreztem, hogy lassítanom kellene. A szeretkezés szerelmet jelent nekem. Még soha nem voltam szerelmes.

Leslie ujjai finoman a nyakára simultak, a kulcscsontjára csúsztak.

- Volt egy lány… jó pár éve. Szerettem.

- És?

- Meghalt. Rákos volt.

- Sajnálom.

- Rá emlékeztetsz. Ne kérdezd, miért.

Aki hozzásimult.

- Levetkőztethetlek?

- Nem állok ellen.

Aki felnevetett. Kigombolta az inget, lehúzta róla.

- Szép a tested.

- Köszönöm. – Leslie hangja elmélyült. Mélyebbről szedte a levegőt.

Aki letérdelt előtte. Lehúzta a cipőjét, a zokniját. Kigombolta a nadrágját.

- Kívánsz.

- Ettől függetlenül zavarban vagyok, de hagyom magam kényeztetni. – Leslie lehunyta a szemét. Meztelenül állt Aki előtt.

- Gyere! – A férfi az ágyhoz húzta, végigdöntötte rajta. Lerángatta magáról a pólóját, de Leslie elkapta a kezét.

- Majd én… – Simogatva vetkőztette le.

Aki remegett.

- Milyen finom a bőröd. – Leslie az ajkát a mellkasára szorította. – Teljesen más, mint egy nőnek. A száraz, sima bőr alatt a feszes izmok. Tetszik. Soha nem gondoltam, hogy tetszeni fog…

Aki átkarolta. Átfordultak. Leslie került felülre. Csókolgatta, a keze bejárta a testét. Aki türelmetlenül vonaglott, de Leslie az ágyra szorította.

- Ráérünk. Azt akarom, hogy emlékezetes legyen. Ne felejtsd el, hogy nekem ez az első alkalom.

Aki mély sóhajjal hunyta le a szemét.

- Tégy, amit akarsz. Tudom, hogy jó lesz.

Leslie ajkával végigjárta a férfi testét. Megnyalogatta a hasát.

- Igazából tapasztalatlannak érzem magam.

Aki felnyögött, amikor a férfi nyelve becsúszott a köldökébe. A hosszú ujjak, szinte finoman, körbefonták.

- Én… nem érzem így…

- Megnyugodtam… - Leslie forró leheletétől megfeszült. – Leslie… ezt… nem kell, ha nem… szeretnéd…

- De én szeretném tudni… milyen érzés… és tudni akarom, látni akarom – javította ki magát – milyen az arcod, miközben…

Aki felnyögött, ahogy a férfi nyelve végigcsúszott a merevedésén.

- Elégedett vagy? – nyögte.

- Még nem… – Leslie halkan, rekedten felnevetett. – Azért még rettenetesen zavarban vagyok.

- Ne légy! Csak mi ketten… vagyunk… Te és… én… – Aki karcsú teste megfeszült.

Leslie arca pírtól égett.

- Soha nem gondoltam, hogy… valaha is ilyet teszek…

- Elpirultál… – Aki az ujjait belefonta a férfi hajába.

- Nem tagadom. Épp leszo…

- Sssh… – Aki felhúzta. Megcsókolta. Körbefonta a férfit.

Leslie megremegett. Feltérdelt. Aki lehajolt. A szájába vette a vesszejét, hosszan nyalogatta, csókolta. Leslie hátrahajtotta a fejét, Aki doromboló hangot hallatott.

- Jó?

- Nagyon… – Leslie megragadta a vállát, és letaszította a takaróra. Vágy tükröződött átforrósodott tekintetében. Az a fajta vágy, amitől elveszted a fejed, félredobod minden józan eszed, és csak egyet akarsz… egybeforrni vele. Csókolta, simogatta a férfit, bejárta minden egyes négyzetcentijét a testének, és megtalálta minden gyenge pontját. Finoman harapta, szívta a bőrét, és közben simogatta, cirógatta.

Aki eljutott arra a pontra, amelynél azt hitte, jobb nem lehet. Tévedett. Eddig soha nem volt ilyen sürgetés a testében. Eddig mindig gyorsan megkapta, amit akart. Most nem. Leslie lassan felcsigázta, amíg el nem vesztette minden önkontrollját. Észre sem vette, hogy rekedten kiált.

- Leslie…

- Nem.

Aki durván megszorította a férfi felkarját.

- Nem szokásom kérni.

Leslie gyorsan szedte a levegőt. Egymás szemébe mélyedtek. Aki a férfi kezét a szájához emelte. Végignyalta, szopogatta az ujjait. A tekintetük fogva tartotta a másikét. Magához húzta a kezét. Megnyalta a száját, és elsötétült a tekintete, ahogy Leslie középső ujja belécsúszott. Ki-be. Soha erotikusabbat nem élt még át, mint most. Forróság öntötte el, reszketette meg. A pillantása nem eresztette a férfiét.

Leslie szeme egész kerekre tágult. Nem egy nőt kényeztetett már, de most… ez annyira más volt… Több. Aki vörösre gyúlt arca kába tekintete, vágytól reszkető tűzforró teste… olyan éteri magasságokba emelte a vágyát, amelyet eddig elképzelni sem tudott. Finoman még egy ujját csúsztatta belé, és megsimogatta a vesszejét. Aki nyöszörögve vonaglott, a tekintete lángolt. Lassan föléje emelkedett, felhúzta a lábát. Kínzó lassúsággal tette magáévá.

- Őrület! – motyogta.

- Még… – Aki hozzáemelte a csípőjét, Leslie önuralma elfogyott. Vad döféssel hatolt egész mélyre. Aki felkiáltva kapaszkodott belé. – Oh, igen… igen… Még… kérlek, még…

Leslie nyögve mozdult. Aki szűk volt, forró… elképesztő. Megfeszülő izmokkal hatolt belé újra és újra. Aki alkalmazkodott a mozgásához. Vele mozdult. Testük összetapadt, veríték csillant a bőrükön, lihegve csókolták egymást, ujjaik összefonódtak a párnám.

- Most… Leslie…

- Aki… – Leslie egész teste megrándult, hogy összekoccant a foguk. Zihálása fülbemászó dallam volt a férfi fülének. Aki elhomályosuló tekintetében saját gyönyörét látta viszont, mielőtt elhaló nyögéssel a semmibe zuhant, ahol mégis az univerzum tárult a szeme elé. Aki átölelte, ringatta. Arcán száradó könnyek nyomát érezte, és megértette, igenis létezik a szerelem minden varázsával és minden gyötrelmével együtt.

 

Gyorsan teltek a napok. Äki és Simon számára túl gyorsan. Ott álltak a dombon az alattuk elterülő fővárost szemlélve. A palota velük szemben egy nagyobb dombon emelkedett, jó rálátással a völgyre.

- Eljött az idő.

- Kérlek.

- Nem.

Äki arca megrándult. A gyűrűt nézte, amely az ujján csillogott.

- Meg foglak védeni.

- Nem tudsz.

- De legalább megpróbálom.

- Ne légy bolond! – Simon feddőn csóválta a fejét. – Ne csinálj butaságot. Őfelségének tartozol hűséggel, és nem egy áruló felé, akinek hamarosan elválik a feje a testétől.

- Ne beszélj így!

Simon szomorúan mosolygott.

- Hogyan?

- Ilyen… ilyen érzéketlenül, mintha nem érdekelne az életed. – A férfi ökölbe szorított kézzel toppantott, akár egy durcás gyermek. Ebben a pillanatban nem volt fejvadász, harcos, a király bizalmasa, sem bérgyilkos. Csupán egy kétségbeesett férfi volt, aki megtalálta a boldogságot, amit nemsokára el is fog veszíteni.

Simon elfordította a fejét, elmeredt a távolba.

- Nem tehetem meg, amire kérsz, mert köt a vér szava.

- Boldogok lehetnénk.

- Nem… – Simon keserűen felnevetett. – Nem engedem, hogy az én vétkemért téged büntessenek.

- Miről beszélsz?

- Nem számít. Menjünk.

- Simon… – Äki hiába nyúlt utána, a fiú kifordult az ölelésből. Felszállt a lovára, és nekiindult. Felsóhajtott, és BlackMoon kantára után nyúlt.

- Ráérsz, Simon. Jó lenne, ha alkonyatkor érnénk a városba. Nem szeretném, ha elterjedne, hogy itt vagy.

- Senki sem ismer, soha nem jártam itt.

- De lehet valaki, aki viszont járt nálatok – Äki utolérte BlackMoon-nal. – Erre nem gondoltál?

- Nem számít. Már nem.

Szótlanul lovagoltak tovább. Már árnyékot vetettek a házak, mire belovagoltak a városba. Simon a férfi utasítására köpenyt vetett a vállára, csuklyáját mélyen a szemébe húzta.

- Miért nem állítottak meg? Mindenkit megvizsgálnak az őrök, minket meg simán továbbengedtek.

- Engem mindenki ismer – válaszolta egy kicsit keserűen Äki.

Kora este lett, mire átértek a városon a palotához. Ott már őrök állták útjukat.

- Nagyuram! – Az egyik őr felismerte, fejet hajtott.

- Sietős az utam, engedj át!

- Nem vagy egyedül, nagyuram, a kísérődet át kell kutatnunk.

- Őfelsége hivatta magához.

- Sajnálom. A legutóbbi merénylet miatt megszigorodott az ellenőrzés.

- Legutóbbi merénylet? – Äki a homlokát ráncolta. – Miről beszélsz?

- Pár nappal ezelőtt történt, nagyuram. Szerencsére Őfelsége nem sérült meg, de az egyik testőr még most is eszméletlen.

 Äki torkából furcsa hang tört elő, és Simonra kapta a tekintetét.

- Nagyuram? – Az őr a kardjára tette a kezét.

- Kezeskedem érte, engedj át! Most azonnal!

- De, nagyuram!

- Most! – Äki előrenyújtotta a kezét, a gyűrű megcsillant a fáklyák fényében.

- Nagyuram… Igenis! – Az őr félreállt, a többiek követték a példáját.

- Nem akarsz mondani nekem valamit? – kérdezte Äki, miközben leemelte a fiút a lóról, és magával vonszolta. Senki nem merte útjukat állni.

- Hol van Őfelsége? – mordult rá az egyik szolgálóra.

- A trónteremben…

Simon remegve hagyta, hogy a férfi a karjánál fogva rángassa.

- Äki…

- Igen? Akarsz netán mondani valamit?

- Kérlek… ígérd meg!

A férfi megtorpant.

- Mit?

- Őfelsége kérését teljesíteni fogod, ha a kínzókamrában végzem.

- Ne kérj tőlem ilyet!

- Kérlek…

- Nem.

Simon letörölt az arcáról egy árulkodó könnycseppet, és igyekezett lépést tartani a férfival. A trónterem üres volt, amikor beléptek, de Äki csak a trón előtt állt meg.

- Nem azt mondták, hogy itt van Őfelsége? – Simon nem mert hangosan beszélni, suttogott.

- Jönni fog – biztosította a férfi, és nem is tévedett.

A trón mögötti nagy függönyök mögül egy férfi lépett ki. Magas volt, karcsú, ám látszott, hogy izmos, szálfatartású. Fekete haja a vállára omlott. Köpenye meglibbent mögötte.

- Végre! Már kezdtem aggódni… – mondta, amikor meglátta őket.

- Kérlek, bocsáss meg, felség, amiért aggódnod kellett. – Äki meghajolt, de Simon egyenesen állt. Arcán nem látszott semmiféle érzelem, pedig igenis szíven ütötte a király megjelenése, szépsége, határozottsága, és az Äki felé áramló aggodalom. Őfelsége nem csak szolgaként tekint a férfira, hanem barátként is – állapította meg Simon, és ez meglepte, de egyben meg is nyugtatta. Nem lesz semmi baj Äki-val, ha ő már nem lesz. Lesz, aki odafigyel rá.

- Äki… – Fiatal fiú lépett a terembe, becsukta maga után az ajtót. Mosolygott. – Aggódtunk. Örülök, hogy nem esett bajod.

- Bocsáss meg, kérlek! – Ahogy Äki a fiúra tekintett, Simon azonnal tudta, hogy ő Connie.

Nem is tévedett, mert a fiú Őfelségéhez sietett, és amikor a férfi leült a trónra, azonnal a karfára telepedett. Olyan volt, akár egy angyal. Ketten együtt pedig gyönyörűek voltak. Simon torka elszorult. Christopher felsóhajtott.

- Szóval te lennél Simon de Care?

Simon nem felelt. Äki tekintete elszomorodott, ami nem kerülte el Connie figyelmét.

- Elmeséled, hol találtál rá? – fordult a férfihoz.

Äki pár szóban elmondta, mi történt, és a két merénylőt se hagyta ki. Simon felkapta a fejét, neki a férfi nem mondta, hogy megölte őket. Connie és Christopher összenéztek. A fiú odahajolt, és súgott valamit a férfinak. Őfelsége feltámadó érdeklődéssel bámulta Simont.

- Még nem szóltál egy szót sem. Felségárulással vádollak, melynek büntetése halál. Nem félsz? Mindenki fél a haláltól, de még jobban a lassú kínhaláltól… Äki?

- Sajnálom, felség, de nekem se beszélt.

Connie újra súgott valamit Christophernek. A férfi a homlokát ráncolta.

- Te tervelted ki ellenem a merényletet? Válaszolj! – Simon nem felelt. – Ketten vallanak ellened. Még így sem beszélsz? Hát, jó… Most nincs időm veled foglalkozni, de Äki gondoskodni fog arról, hogy beszélj.

Äki és Simon megdermedtek. Tudták, mi következik.

- Äki, vidd a szobádba. Nem mehet ki onnan, nem beszélhet senkivel… természetesen rajtad kívül. Egy pillanatig sem hagyhatod őrizetlenül. Megértetted?

Äki arcán értetlenség suhant át, de bólintott. Meghajolt, Simont a karjánál fogva húzta magával, amikor kimentek.

Christopher Connie-ra pillantott.

- Jók az információid?

- Bízz bennem. – Connie a lábát lóbálta.

A férfi felsóhajtott, és megszorította a kezét.

 

Äki egy szobába vezette Simont, aki hitetlenkedve csóválta a fejét.

- Mi folyik itt? Te tudod? Azt hittem, a kínzókamrába küld.

Äki meggyújtotta a gyertyákat és a fáklyákat. Levette a gyűrűt, és az éjjeliszekrényre tette. Simonra nézett, tekintete üres volt, arca érzelmek nélküli.

- Tudtad, hogy ezen a szárnyon csak az én szobám van? Alattunk van a kínzókamra és a börtön.

Simon nagyot nyelt. A férfi folytatta.

- Azt ígértem, hogy mire célhoz érünk, tudni fogom minden titkodat. Tévedtem. Az érzelmek elhomályosították a fejem. De most lehetőséget kaptam, hogy teljesítsem.

- Äki… – Simon komolyan megijedt. Az ajtó felé hátrált, de a férfi a karjánál fogva az ágyra penderítette.

- Az előbb azt akartam mondani, hogy senki sem fog hallani…

Simon szíve őrülten kalapált.

- Mit akarsz tenni?

- Megtudom a titkaidat.

- Soha.

Äki kezében megjelent egy penge.

- Fogadjunk? – suttogta, és a kés élén táncot járt a gyertyák fénye.

Simon lélegzete elakadt. Rábízta az életét erre a férfira és ez a férfi lesz a hóhéra…

 

6. fejezet

 

Leslie az alvó Aki-t figyelte. Ez a pár nap úgy telt el, hogy szinte észre sem vették. Nemsokára ébresztő, hogy időben a bíróságra érjenek, s aztán búcsút intsenek egymásnak. Aki megmozdult. A férfi nevét mormogta, hozzábújt. Leslie megkívánta… újra. Hányszor szerette? Már a vége felé felhagyott a számolással. Soha nem hitte volna, hogy ennyire jó lehet egy férfival. Aki mintha megsejtette, hogy mi jár a fejében. Felnézett, félálomban elmosolyodott.

- Nem tudsz aludni?

- Mindjárt fel kell kelni. Hajnalodik.

Aki arca elkomorodott.

- Nemsokára elbúcsúzunk egymástól.

- Igen.

Aki nyújtózott. Megsimogatta a férfi arcát.

- Ideges vagy?

Leslie megfogta a kezét, a szívére húzta.

- Ma meghalok – mondta ijesztő bizonysággal.

- Ne viccelődj! – Aki felmorrant, és elkapta a kezét.

Leslie gyengéden megcsókolta, majd a hajába fúrta az arcát.

- Szeretni akarlak – súgta.

- Mi tart vissza?

Leslie szomorúan elmosolyodott.

- Hogy akkor soha többé nem tudnálak elengedni.

Aki tovább komorodott.

- Akarat kérdése. És ne mondj olyan dolgokat, amiket nem gondolsz komolyan. Emlékszem, hogy nem is olyan rég még könyörögni kellett, hogy egyáltalán megérinthesselek. Most meg hirtelen már el sem tudsz engedni? Elég gyors pálfordulás, nem gondolod?

Leslie felsóhajtott.

- Valóban, de akkor is igaz.

- Nem azért van, mert attól félsz, hogy nem fogod túlélni? – Aki felült, és maga köré csavarta a takarót. Komoly arca nem hagyott kétséget afelől, nem reménykedik abban, hogy ők ketten valaha is huzamosabb ideig összekerülnek. Leslie ideges lett.

- Te kételkedsz bennem – állapította meg.

Aki keserűen felkacagott.

- Még csodálkozol?

A férfi a fejét ingatta.

- Nem, sajnos, nem. Kedvellek, és nem tudom, hogy mi ketten…

Aki felmorrant.

- Nem várok könnyes búcsút, Leslie! Soha férfira sem néztél volna, ha én nem jelenek meg az életedben. Ezt mindketten nagyon jól tudjuk.

- Igaz. Ezek ellenére sajnálom, hogy nem másként történt.

Egymást nézték, és nem jöttek a szavak, amiket ki kellett volna mondani.

- Komolyan mondtam, hogy kedvellek – mondta Leslie halkan.

Aki bólintott.

- Tudom, én is kedvellek.

A férfi finoman megsimogatta a karját, ami nem maradt hatás nélkül, Aki megrezzent.

- Tudod, köszönettel tartozom.

- Miért? – Aki hangja rekedt volt.

- Mert… odaadtad magad nekem.

Aki nagyot nyelt.

- Nagyon jó vagy az ágyban – válaszolta, de a tekintete ezer mást mondott.

- Jó kétbalkezes, mi? – Leslie igyekezett oldani a feszültséget. – Te vagy az első pasi az életemben, szóval nem lehettem valami nagy szám.

Aki kinyújtotta a kezét, megérintette a férfi arcát.

- Szerintem csodálatos volt – mondta csendesen.

Csak nézték egymást, aztán Leslie könnyed csókot lehelt az ajkára.

- Megyek zuhanyozni – mondta tétova mosollyal. – Te még lustálkodhatsz.

Kiszállt a férfi mellőle, Aki utánanézett. Ez lenne a szerelem? Ha igen, jobb lett volna, ha nem tapasztalja meg. Az ablakhoz sétált, meztelenül, ahogy volt. Leslie visszalépett valamiért, megdermedt. Csak nézte és elszorult a torka.

- Aki…

- Igen?

- Nem fürdünk együtt?

Aki huncut mosollyal fordult feléje.

- Csak fürdés?

Leslie szíve kihagyott egy ütemet.

- Mit szólnál, ha kényeztetnélek egy kicsit?

- Nagyon belejöttél… de benne vagyok. – Aki felnevetett, és feléje indult.

Egymást ölelve, csókolózva jutottak a zuhany alá, és ismét megtapasztalták, milyen a gyönyör csúcsa. Sokáig álltak a forró víz zápora alatt, mire rászánták magukat, hogy elváljanak egymástól. Megreggeliztek, egy szót sem szóltak egymáshoz. A baljós érzés ott motoszkált mindkettejükben.

- Bepakolok a kocsiba. – Aki eltolta magától a tányért. Nem sokat evett, ahogy Leslie sem.

- Elmosogatok – állt fel a férfi is. Hallgatólagos megegyezéssel tartották távol magukat egymástól. Mintha így könnyebb lenne majd az elválás…

Aki összeszedte a szemetet a kocsiban, bedobálta kevéske cuccaikat. Autó hajtott a bejáróra, az oldalán rendőrségi felirattal.

- Helló, Cyrus!

- Seriff, mi szél hozott? – Aki elébe sietett, és a kezét nyújtotta.

- Hallottam, hogy hazajöttél. Már mész is?

- Sajnos, igen. Tudod, a munka…

- Pihenhetnél is néha.

- Ez most arról szólt. – Aki akarata ellenére gyengéd mosollyal a ház felé pillantott.

- Szóval igaz? – A seriff nekidőlt a motorháznak.

- Mi?

A férfi vigyorgott.

- Van valakid, és nem nő.

Aki nagyot fújt.

- Sejtettem, hogy gyorsan terjednek a hírek.

- Ki az? Ismerhetem?

- Nem. A munkám során ismerkedtünk össze. Csak egy kis csendre vágytunk.

Leslie lépett ki a verendára. A seriff láttán megrándult az arca, de lesétált hozzájuk.

- Helló!

- Seriff, ő itt Simon Care. Simon, az úr Rafferty seriff.

- Örvendek.

- Én is.

A seriff kíváncsian szemlélte őket, mire Leslie átkarolta Aki derekát.

- Segíthetünk valamiben?

- Oh, csak benéztem, de látom, már mennek, így nem is zavarok.

- Sajnos, halaszthatatlan ügyek hazaszólítanak.

- Kár. Leülhettünk volna egy sör mellé. Nem ismerem én magát?

Aki szeme tágra nyílt, de Leslie szorosan fogta a csípőjét.

- Még soha nem jártam erre. Sajnálom.

A seriff vállat vont.

- Ha nem, hát nem. Biztos tévedek.

Aki kezet nyújtott neki.

- Viszlát, Rafferty!

- Viszlát!

Addig álltak a feljárón, míg a seriff kocsija el nem tűnt a szemük elől. Leslie mély levegőt vett.

- Késésben vagyunk.

- Tudom.

Aki még gyorsan körbefutotta a házat, aztán útnak indultak. Leslie nem beszélt egész úton és a rossz érzés lassan rátelepedett mindkettejük mellkasára.

 

Simon reszketve bámult fel a férfira.

- Mit akarsz tenni?

- Megmentem az életed.

- Úgy, hogy megkínzol?

- Ha ez a módja, igen.

Simon lehunyta a szemét, elfordította a fejét.

- Akkor csináld – suttogta színtelen hangon.

Forró ajak érintette a kulcscsontját.

- Nem hittem, hogy valaki lesz olyan fontos, hogy meghalnék érte. Érted megtenném.

Simon a férfira kapta a tekintetét.

- Äki…

A férfi mosolygott.

- Írok egy levelet. Magamra vállalok mindent.

- Miről beszélsz?

- Leírom, hogy én terveltem ki a merényletet, és neked semmi közöd nem volt hozzá.

- Nem fogják elhinni…

- Majd hihető leszek. Bízz bennem. Nem engedem, hogy meghalj.

- És mi lesz utána?

Äki felemelte a pengét.

- Utána elbúcsúzunk örökre.

Simonnak nem kellett sok idő, hogy felfogja, mi a férfi szándéka. Felkiáltott.

- Nem! Ezt nem teheted!

Äki egészen komor volt. Leült az ágy szélére.

- Szeretlek.

Simon megrázkódott, mintha megütötte volna.

- Nem érdemlem meg…

- Mit? A szerelmemet? Kit? Engem? Mind a kettő a tiéd, akár akarod, akár nem. Egyetlen lehetőség van, hogy együtt maradhassunk. Ha nemet mondasz, hogy védd az adott szavad, megértem. Ám, ha a büszkeséged fontosabb… Csak gondolj bele, hogy akiket ennyire védesz, gondolkodás nélkül engednék, hogy a hóhér elválassza a fejed a testedtől.

- Kérlek… – Simon remegett, a rettegéstől összekoccantak a fogai.

- Nem. Én feladom mindenemet, ha úgy kívánod. Megírom azt a levelet…

- Nem! – Simon kétségbeesetten kapaszkodott a karjába. – Kérlek! Nem engedhetem, hogy miattam meghalj, hogyan élhetnék utána?

Äki finoman megérintette az arcát.

- És én hogyan élhetnék nélküled? – kérdezte szelíden.

Simon csak bámult rá, a könnyek kicsordultak a szeméből.

- Ki fognak végezni…

- Legyen úgy, ha ezzel megmenthetlek.

Simon átölelte magát.

- Hagyd ezt abba! – sírta kétségbeesetten. – Nem beszélhetek!

- Miért?

Simon lélegzete elakadt, a férfi oly megértőn nézett rá.

- Hogy árulhatnám el a tulajdon vérem? – kérdezte csendesen.

- És ők hogyan árulhattak el téged? – kérdezett vissza a férfi élesen.

Simon lehajtotta a fejét, maga alá húzta a lábait. Látszott a vívódás az arcán. Ökölbe szorult a keze, ahogy kimondta.

- A bátyám… ő tette… Azt mondta, hogy azért használja az én nevemet, nehogy gyanúba keveredjen, és a király nem ölet meg egy gyereket.

- Az apád tud erről?

- Persze… – Simon keserűen felkacagott. Egyenesen a férfi szemébe nézett. – Milyen ember vagyok, hogy elárulom őket?

- És ők milyen emberek, hogy hazudtak neked, és nézték volna, ahogy az ő bűneikért téged ítélnek halálra?

Simon a takarót gyűrte.

- Akkor is… ők a családom.

Äki felsóhajtott. A fiú kezére ejtette a sajátját, és megszorította.

- Simon, a döntéseidet te választod, de a családodat nem.

- Egyedül leszek.

- Soha nem leszel egyedül. Én itt vagyok. Csak engedd, hogy segítsek.

Simon a karjaiba vetette magát.

- Sajnálom, annyira sajnálom! Bocsáss meg! Már az elején el kellett volna mondanom.

Äki szorosan átölelte.

- Lehet, hogy akkor nem is hittem volna neked.

- És most?

A férfi úgy szorította, hogy alig kapott levegőt.

- Tudom, hogy nem te tetted. Megbízom benned. Szeretlek!

- Én is szeretlek, pedig annyira gyűlölni akartalak.

Äki elmosolyodott.

- Tudom. Én is ugyanígy voltam vele. – Gyengédebbre fonta az ölelést, ringatta, csitította. – El kell mondanunk Őfelségének…

- Én… de…

- Őfelsége már tudja… – kuncogott egy hang.

Äki felpattant, de vigyázott, hogy testével takarja Simont. Hitetlenkedve meredt a falból előlépő Christopherre, és az őt követő Connie-ra.

- Rejtekajtó? – hebegte.

- Az egész palota olyan, mint az ementáli – vigyorgott a király, és Connie-ra bökött. – Az én kis édesem megtalálta a régi feljegyzéseket. Egész jó mulatság a régi járatokban mászkálni…

- … és hallgatózni… – fejezte be a mondatot somolyogva a fiú.

Christopher nem úgy nézett ki, mint aki szégyelli magát. Äki észbe kapott, fejet hajtott előtte.

- Felség…

- Hagyjuk ezt! – Christopher a fiút nézte Äki válla felett. – Nem akarom bántani őt, félreállhatsz előle.

Simon megtörölte az arcát, és meghúzta a férfi ruháját.

- Engedd, nem lesz semmi baj.

- Biztos?

- Igen.

Christopher felvont szemöldökkel bámulta őket.

- Connie érzékei mindig elképesztenek. Azt mondta, hogy szerelmesek vagytok egymásba. Kételkedtem.

- Miért? – Äki az ágy mellé térdelt, és megfogta Simon kezét.

Christopher felnevetett, és lehuppant az egyik székre. Connie-t az ölébe húzta.

- Barátom, aki régebben ismer téged, az tudja, hogy te nem vagy az a fajta, aki oly könnyen szerelembe esik. Főleg nem olyannal, akit esetleg a tulajdon kezével kell kivégeznie. Látszólag nem változtál semmit, így először fel sem tűnt, hogy valami mégis megváltozott.

- Felség…

Christopher félrebillentette a fejét, és elkomolyodott.

- Aztán megláttam, hogyan nézel rá. Ugyanaz a tekintet, mint amikor én Connie-ra nézek. Láttam eleget a tükörben, felismerem, barátom.

- Sajnálom, felség…

Christopher felmorrant.

- Ezerszer megmondtam, hogy magunk között Chris a nevem. Persze Connie-t Angyalkának szólítod…

Simon erre már felkapta a fejét, és a király nem állta meg elégedett vigyor nélkül.

- Valaki féltékeny…

- Nem…

Connie oldalba bökte a férfit.

- Ne hozd zavarba! Nem azért jöttünk.

Christopher arcáról eltűnt a jókedv.

- Majd legközelebb befejezzük – ígérte. – Most viszont hallani akarom az egész átokverte történetet, és ne merészelj semmit elhallgatni előlem, megértetted?!

- Én…

- Äki életével játszol, mert ez a bolond még megteszi, hogy tényleg őrültséget csinál, hogy téged megmentsen.

Ez hatott. Simon tétován belekezdett a mesébe.

- Mindig elégedetlenkedtek. Apám és a fivérem. Arról beszéltek italozás közben, hogy a király nem jó uralkodó, túl gyengekezű. Voltak ott néha mások is, ők ugyanezt mondták. Nagyon egy véleményen voltak. Amikor a születésnapján merényletet kíséreltek meg ön ellen, akkor elkezdtek terveket szőni egy jobb és eredményesebb próbálkozásra.

- Kik voltak ott? Ismered őket? – szólt közbe Connie.

Simon tétován felsorolta, akiknek tudta a nevét.

- A többieket soha nem láttam és volt, aki csak egyszer járt ott, és soha többé nem jött. Rettenetesen féltem, hogy ebből baj lesz főleg, amikor kihallgattam egy beszélgetést.

- Kik között? – Connie vette át a kérdező szerepét.

- Apám és a bátyám beszélgettek egyik este, azt hitték, én már alszom. A bátyám azt mondta, hogy beszélt pár bérgyilkossal, akik jó pénzért elvállalták a dolgot, de óvatosnak kell lenni, így az én nevemet mondta. Apám igazat adott neki, hiszen engem nem sokan ismernek. Nagyon mérges lettem, berontottam a szobába. – Simon mély levegőt vett. – Számon kértem rajtuk ezt a dolgot, de kinevettek. Azt mondták, nincs miért félnem, mert még gyerek vagyok, és a király nem öl gyereket. De tudtam, hogy ez nem igaz… Már nem vagyok gyerek. – Simon szomorúan mosolygott. – Féltem, ezért a következő napon megszöktem. Bujkáltam.

- Nem lehetett könnyű… – mondta gyengéden Christopher. Connie rábólintott.

- Nagyon bátor vagy.

- Csak a túlélés vitt előre, nem vagyok bátor – tiltakozott Simon hevesen.

Äki megrázta a fejét.

- Ez nem igaz! Én még emlékszem arra a fiúra ott a fogadóban, aki nem félt megetetni BlackMoont, és merészen nekem szegezte a saját késem. És most is az vagy, bátorság kellett, hogy elmondd, mi történt.

Christopher bólogatott.

- Äki-nak igaza van, fiú. Higgy neki, hiszen szeret téged, nincs oka hazudni.

Simon megkönnyebbülten szipogott.

- Mi lesz most?

Christopher rákacsintott Äki-ra.

- Nekünk most dolgunk van, de ti csak pihenjetek. Senki nem tudhatja, hogy Simon itt van, de azt hiszem, ezzel nem is lesz gond. Senki nem mer belépni ide – kuncogta.

Connie lecsusszant az öléből, és a férfi is felállt.

- Nem lesz semmi baj, bízzatok mindent rám. Majd szólok, ha elhárult a vész.

- De, felség… Chris… – Äki tétován felemelkedett.

- Ennél többet már nem tudsz segíteni, barátom. A küldetésed véget ért – Christopher felvette az éjjeliszekrényről a gyűrűjét. – Ne aggódj, inkább bízz bennem.

Äki a hajába túrt.

- Bízom benned, de aggódom is…

Simon nézte, ahogy Connie csatlakozik a királyhoz, és hirtelen megértett valamit. Leszállt az ágyról. Féltérdre ereszkedett, fejet hajtott.

- Köszönöm, felség!

Christopher ránevetett.

- Üdvözöllek a palotában! Érezd jól magad, amíg vendégem vagy. – Eltűntek a rejtekajtón át.

Simon felállt, és a férfihoz lépett. A vállára hajtotta a fejét.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek.

A lágy csókból, amit váltottak, valami sokkal több lett…

Egy héttel később Charles de Care grófját és örökösét, Fernandot halálra ítélték felségárulás vétkével. A teljes vagyont és grófi címet a kisebbik fiú, Leias Simon de Care kapta. Két héttel később Äki előléptették, és megkapta a nemesi jogcímet, valamint egy birtokot a de Care földek mellett.

Másfél hónappal később Simon de Care és Lord Äki elhagyta a fővárost. Halk pletykák arról szóltak, hogy több van köztük egy sima baráti viszonynál, és Äki továbbra is Őfelsége leghűségesebb bérgyilkosa maradt. Senki nem volt, aki ezeket megcáfolta volna, és senki nem merte firtatni a kérdést. Aztán az emberek új témát találtak, és csak akkor kerültek újra szóba, ha két fekete lovas vágtázott át a városon…

 

7. fejezet

 

Aki idegesen ácsorgott a lépcső alján a bíróság előtt. A riporterek és újságírók zavarták a megfigyelésben. A tárgyalás első szakasza fél órával ezelőtt véget ért. Leslie-nek nemsokára el kellett hagynia az épületet. Aki kezébe magától csúsztak a pengék, amikor a felzúdult az összegyűlt sajtó. Oldalra húzódott, meglátta Leslie-t az öltönyös férfiak gyűrűjében.

Nem volt jó ötlet, hogy Leslie így közszemlére teszi magát, de ragaszkodott hozzá. Nem akart tovább bujkálni, és ez érthető volt. Ezzel viszont a saját életét veszélyeztette, ami miatt Aki torka összeszorult az aggodalomtól. A környéket pásztázta, és közben halk imát mormolt, amiről azt hitte, már rég elfelejtette. Csak annyit szeretett volna, hogy ha minden kötél szakad, elég gyors tudjon lenni, hogy akár a saját testével védje a férfit.

Leslie észrevette, megkönnyebbült mosoly csillant a szemében. Mondott valamit a védőinek, akik tiltakoztak, de ő csak legyintett. Nem figyelt oda a mondandójukra, kitört közülük. Aki felé indult. Tekintete a férfi arcára szegeződött, mintha ő lenne a kiút ebből a káoszból. Riporterek kerültek az útjába, kérdésekkel bombázták. Már kiszivárgott a hír, hogy nem halt meg, és ő a vád koronatanúja. Nem egy ismerőse volt az újságírók között, akik most ezt kihasználva akarták kifaggatni.

- Csak egy kérdés!

- Csak egy interjú!

Aki kemény tekintettel nyomakodott be közéjük. Félretolta az elébe kerülőket.

- Elég! Nem nyilatkozom!

Látta, ahogy Leslie félresöpörte őket az útjából. Végre, ott volt előtte. Megragadta a karját.

- Menjünk innen!

- Rendben. – A férfi fáradtan bólintott.

Aki már fordult is sarkon, hogy eltaszítsa maguk elől a tömeget.

- Pár rendőr azért nem ártana… – morogta.

Egyenruhásokat látott feléjük tartani.

- Na, végre! Hogy ment? – pillantott hátra egy pillanatra.

- Egész jól. Rosszabbra számítottam.

Aki az újságírókat tartotta távol. Hideg tekintete láttán voltak, akik önként elhúzódtak az útjából, míg mások szemtelenebbek voltak.

- Hé, nem is vagy tekintettel a régi barátságokra? – reklamált egy férfi.

Aki csúnyán nézett rá.

- El az útból!

Leslie vállat vont.

- Bocs, Frank, de a régi barátságok itt szart sem érnek.

Többen felnevettek. Aki ujjai összefonódtak Leslie ujjaival. Egymás kezét fogva indultak lefelé a lépcsőn. A riporterek utánuk. Tévékamerák, mikrofonok, diktafonok, telefonok. Kérdések, felhörrenések. Káosz. Egyikük figyelmét felkeltette összefonódó ujjaik látványa, eléjük állt, hogy még Aki is megtorpant.

- Nem akarod bemutatni a barátodat?

Leslie előrébb hajolt, hogy Aki válla felett rálásson a férfira.

- Mike, sietünk! 

Aki is lépett volna tovább, ám a szeme sarkában meglátott egy villanást. Az agya nem fogta fel a jelentését, de a teste magától mozdult. Megfeszült, fordult, hogy fedezze Leslie-t, közben félretaszította a férfit.

- Le a földre! – kiáltotta. Még szinte el sem halt a hangja, amikor a hátába csapódó lövedék ereje Leslie-nek lökte.

- Aki! – Leslie kétségbeesetten kapott feléje, de már késő volt.

A golyó áthatolt a férfi testén, és az ő mellkasában állt meg. Mire földet értek, Aki már eszméletlen volt, ő maga pedig küszködve próbált levegőhöz jutni a ránehezedő súly és tüdejét roncsoló golyó kettősétől. Lassan elhomályosuló tudatával egyet biztosan tudott: most és itt ért véget egy szerelem, mielőtt igazából elkezdődhetett volna. Keze koppanva hullott a lépcsőre…

 

Äki a falubeliekkel beszélgető Simont figyelte. A fiú megérezhette, hogy valaki nézi, mert megfordult. Összetalálkozott a pillantásuk, Simon elmosolyodott. Visszafordult az elöljáróhoz, és elbúcsúzott. Táncos hátán odalovagolt a férfi mellé.

- Szép estét, szomszéd uram! – csillant huncutul a szeme.

Äki is benne volt a játékban.

- Önnek is, gróf uram! Mi szél hozta erre?

- Csak ügyes-bajos dolgok. És önt? – Simon ajkán visszafojtott mosoly látszott.

Äki vállat vont.

- Ugyanaz. Valójában azonban…

- Igen?

- Nem mondja el senkinek?

Simon komolyságot erőltetett az arcára. Äki áthajolt hozzá, és úgy suttogott, mintha a világ legnagyobb titka lenne, amit mondani készül.

- Tudja, gróf uram, van egy fiú… Őt szerettem volna látni.

- Fontos önnek?

Kiértek a faluból, a keskeny úton lovagoltak. Äki arca ellágyult, tekintete ezernyi érzelemről mesélt.

- Ő a legdrágább a szívemnek. Nincs nála fontosabb.

Simon nyeglén vállat vont.

- Csak nem szerelmes, szomszéd uram?

Äki felnevetett.

- Ennyire nyilvánvaló, gróf uram?

Simon ajkán megjelent a rég áhított mosoly.

- Csak egy hangyányit. És mondja, szomszéd uram, milyen az a fiú? Szép, ügyes, netán okos?

Äki a szeme sarkából pillantott rá.

- Egyik sem, gróf uram.

Simon erre már előrehajolt.

- Akkor mivel hódította meg uraságodat?

Äki elkapta Táncos kantárját, és megállította. Odahajolt a fiúhoz, úgy suttogta a fülébe.

- A szenvedélyével…

Simon szeme tágra nyílt, aztán felháborodva vállon ütötte a férfit.

- Tee… – Elpirult.

Äki harsányan felnevetett. Haja lobogott az arca körül.

- Rossz, aki rosszra gondol – kacsintotta.

Simon duzzogva meredt rá.

- Ez nem ér. Nem is arra gondoltál, hogy…

- … hogy milyen szenvedélyes vagy éjjelente? – kuncogott a férfi. – Valóban nem – ismerte el. Elkomolyodott. – Inkább arra a szenvedélyes akaratra gondoltam, amivel védted azokat, akik ártani akartak neked. A szenvedélyre, amivel most a falubelieket istápolod.

Simon megérintette a karját.

- Az első félelem volt csupán, a második meg kötelesség.

- Tévedsz. – Äki puszit nyomott az orra hegyére. – Szeretlek. – Újabb puszi következett a fiú arcára. Simon türelmetlenül a karjába kapaszkodott.

- Megcsókolnál végre?

Äki nevetett, de az ajka szinte érintette az övét.

- Örömmel, gróf uram.

Gyengéd csókot váltottak, aztán folytatták útjukat. Simonnál éltek, és hetente egyszer átlovagoltak a férfi birtokára. Simon most szokásos heti látogatását tette a falubelieknél, a hétvégét pedig a férfinél szándékoztak tölteni.

- Őfelsége meghívott minket Connie születésnapi estélyére – szólalt meg a férfi. – Csak a legközelebbi barátok lesznek jelen. Visszaírhatom, hogy mi is megyünk? – érdeklődött Äki.

Simon elmosolyodott.

- Természetesen. Bár nem is olyan rég jöttünk haza tőlük. Mit viszünk ajándékba?

- Camillának már nagyok a kölykei. Biztos örülne két kiscicának.

Simon a homlokát ráncolta.

- Kettőt?

- Igen.

- Miért kettőt?

- Hogy tudjanak játszani… – Äki rekedt lett. Táncos kantára után kapott. – Játsszunk egyet mi is… – javasolta. – Az utolsó, aki hazaér, teljesíti a másik kívánságait.

Simon szemében vágy lobbant.

- Benne vagyok.

Vad vágtára fogták a lovakat. Äki egy hajszállal hamarabb ért célhoz. Simon leugrott Táncosról, és utána rohant. A férfi már a lépcsőn járt, amikor berobbant az ajtón.

- Te... Ez nem ér!

Äki kacaja volt a válasz. A hálószobában vigyorogva fordult feléje.

- Győztem! – jelentette ki.

Simon megtorpant. A férfi háta mögött, az ágy felett, ott lógott Christopher király ajándéka. Egy festmény kettejükről. Minden alkalommal szíven ütötte a látvány. Äki felfigyelt rá, hogy mit néz. Ő is a képre nézett.

- Gyönyörű vagy rajta – jegyezte meg.

A festményen Simon egy széken ült, a karfán pedig a férfi lóbálta a lábát. Egymás kezét fogták, Äki átkarolta a fiú vállát, őt nézte, tekintetében gyengéd szeretet csillogott.

- Te is.

- Oh, én szinte nem is látszom – mosolyodott el a férfi. – Hiszen melletted csupán szürke folt vagyok. – Ott égett a szemében, hogy komolyan gondolja a szavait, és ez még jobban elgyengítette Simont.

- Butaság...

- Lehet. – Äki vállat vont. – Őfelsége azt mondta, hogy ez a kép még évszázadok múltán is bizonyítja, mit éreztünk egymás iránt. Jelkép lesz, annak a jelképe, hogy nem számít, ki kinek és minek – férfinak vagy asszonynak, feketének vagy fehérnek – született, a szerelemhez joga van. Remélem, tényleg így lesz majd...

- Én hiszem. Sok-sok év múlva, lesz majd valaki, akinek fontos lesz ez a kép, az üzenete miatt, amit hordoz. – Simon a nyomaték kedvéért még rá is bólintott. – Hiszem, hogy így lesz.

- Akkor már ketten vagyunk. – Äki felvonta a szemöldökét. – Amúgy nem azért terelted el a figyelmem, mert nem akarod megadni a tartozásod?  

Simon rámeredt, aztán válaszul az ágyra lökte. Mohón csókolta, és tépte a ruháját.

- És mi lesz a kívánságaimmal? – nevette a férfi, de a tekintetében már színtiszta vágy égett.

Simon a fejét rázta.

- Nem tudok várni… – csuklott el a hangja. – Nem érdekel, mit akarsz…

Äki megragadta és maga alá temette, testével szegezte az ágyhoz, ajkával hallgatatta el.

- Szerencséd, hogy ugyanazt akarom én is, mint te… – mormolta.

Simon elégedett mosollyal simult hozzá, átkarolta, és úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni, mintha ő lenne a lelkének másik fele, a szíve...

 

Leslie megdörzsölte fáradt arcát, égő szemét. Egész éjszaka nem aludt. Dolgozott, reggel pedig új munka után kutatott. Volt pár ajánlata, de egyelőre egyik sem tűnt megfelelőnek. Kivette a rózsacsokrot a csomagtartóból, és besétált a temetőbe. A méltóságteljesen álló keresztek megborzongatták. A sír mellett, ahová igyekezett, tolószékes férfi várakozott. Hosszú haja varkocsba fonva lógott a hátára. Arca sápadt volt, a tekintete komor. Takaró fedte a lábát, ölében egy csomagot tartott.

- Mikor érkeztél? – Leslie csókot nyomott Aki ajkára.

- Nemrég. Lee elhozott.

- Kedves volt tőle.

- A bátyám, és aggódik. – Aki felsóhajtott. – Anya örülne – mutatott a rózsákra.

- Tudom – Leslie letette őket a fűre. – Amikor téged meglátogattalak, beszéltem vele. Elmondta, mennyire szereti a rózsákat. Mert olyan gyönyörűek, és mégis vért fakasztanak. Sajnálom, hogy… már nem lehet veletek.

- Én is. – Aki nagyot nyelt, és ökölbe szorította a kezét. – Ezt hagyta rám a családi ház felén kívül – bökött a csomagra.

- Mi az?

- Egy festmény. Jó régi. Állítólag minden nemzedékben van egy Aki nevezetű fiú, aki megörökli. Előttem apám öccséé volt, de már ő is meghalt. Anya nekem őrizte.

- Mi van rajta?

Aki finoman kibontotta, és szeretettel simított végig a kereten.

- Azta… – Leslie előrehajolt, hogy jobban szemügyre vehesse. – Tudod, kiket ábrázol?

- Él egy régi mese a családunkban… – Aki gyengéden babusgatta a képet. – Egyszer volt, hol nem volt… élt egyszer egy király, akit Christophernek hívtak. Nagyon szerették az alattvalói, mert benne minden megvolt, ami kell egy uralkodónak. Ám egy valamiben eltért mindenkitől. Nem szerette az asszonyi társaságot, és nem szándékozott megházasodni. Öccse meghalt, de fiút hagyott hátra, volt örökös, így Christopher nem sietett a házassággal. Egy nap úgy döntött, végigjárja a birodalmat. Ám tiltott mákonyültetvényre bukkant, és megmentett egy fiút. Connie, így hívták. Annyira megkedvelte, hogy magával vitte a palotába, és később beleszeretett. Ám Connie úgy vélte, hogy jobban illene a királyhoz egy feleség, mint ő, ezért megszökött. Christopher sok aranyat ígért, ha elébe hozzák.

Leslie lassan elmosolyodott.

- Egy fejvadász…

Aki bólintott.

- Igen. Äki, az ősöm talált rá, és vitte a király elébe. Aztán Connie javaslatára később Äki lett a király tanácsadója, kínzókamrájának felügyelője, hóhéra, és bérgyilkosa.

Leslie fejében peregtek a gondolatok.

- Ki az a Simon Care? Ezt a nevet adtad nekem, amikor bujkáltunk. Nem véletlenül, ugye?

- Okos vagy. – Aki elismerően pillantott rá. – Árulónak bélyegezték, az ősömnek kellett felkutatnia.

- Megtalálta?

- Igen. Egy kis faluban bukkant rá.

- És beleszeretett…

- Először ugyanolyan munka volt, mint a többi, de Äki úgy érezte, hogy a fiú valamit titkol, valakit véd. Felkeltette a figyelmét, majd a vágyát, végül lángra gyújtotta a szívét.

- Megmentette? Gondolom, akkoriban az árulóknak halál járt.

- Igen, meg. Simon ártatlan volt, saját családja feketítette be a nevét. Felmentették a vádak alól, és Simon birtokára költöztek.

- Boldogan éltek, míg meg nem haltak…

- Igen.

- És ez a festmény?

- A király ajándéka volt kettejüknek. Jelkép…

- … hogy szerették egymást.

Aki bólintott.

- Mindenkinek joga van a szerelemhez. Nem számít, minek született. Nem számít, hogy kit szeret. Nem számít semmi, csak az, hogy merjünk harcolni érte. Äki a halált is vállalta volna Simonért, ez az igazi szerelem. Hiszem, hogy helyesen tette volna. – Elhallgatott, tekintete elborult.

Leslie a tolókocsi mellé állt, a vállára tette a kezét. Hallgattak, egyikük sem akarta megtörni a csendet. Végül Aki volt az, aki nagyot sóhajtott.

- Menjünk! Anya nem örülne, ha itt szomorkodnánk.

- Valóban.

Elindultak kifelé. Aki nem engedte, hogy a férfi tolja, inkább maga hajtotta a kocsit. Elektromosat is kaphatott volna, de azt mondta, világéletében a mozgás volt a lételeme, és nem akar ellustulni.

- Minden rendben ment? – Leslie zsebre dugta a kezét.

- Javulok – bólintott Aki, de a sápadt arc nem ezt mutatta.

Nyolc hónappal ezelőtt a Leslie-nek szánt golyó a férfit érte. A gerincét megsértő lövedéktől lebénult. Most rehabilitációra járt. Az orvosok szerint mindössze 10 % esélye volt, hogy valaha lábra áll.

- Hazaviszel vagy hívjak taxit?

- Elviszlek.

A lövés óta mindkettejük élete megváltozott. Leslie akkor a mellkasába, pontosabban a tüdejébe kapta a golyót. Két centin és Akin múlott az élete. Most már jól volt, de feltűnő távolságot tartott a férfitól.

- Hova?

- A Cyrus házhoz.

A hosszú úton Aki elbóbiskolt. Feje Leslie vállára hanyatlott, és a férfinak nem volt szíve felébreszteni. Amikor beállt a feljáróra, finoman megérintette a vállát.

- Aki…

- Hm? – A férfi álmosan hunyorgott.

- Megérkeztünk.

- Ahm…

A Cyrus ház semmit sem változott, mióta Leslie utoljára itt járt. Akkor… milyen rég is volt.

- Át kellene alakítani – jegyezte meg, miközben felvitte a verendára a tolószéket, majd kiemelte a kocsiból a férfit is.

- Én jól érzem itt magam.

- Senki sem tud segíteni, ha valami baj van.

Aki összevont szemöldökkel nézett rá.

- Mit érdekel az téged? – vágta oda dühösen. – Hiszen elváltak útjaink. Nem emlékszel?

Begurult a házba. Leslie követte.

- Aki… Csak aggódom érted.

- Menj a francba! – Aki hevesen feléje fordította a kocsit, felpillantott a férfira. – Hagyj békén! Nincs szükségem a szánalmadra!

- Nem szánlak! Ez nem szánalom!

- Akkor mégis mi? – Aki kiabált. – Arra a pár napra jó voltam. Utána megegyeztünk, hogy soha nem találkozunk. Aztán amikor belekerültem ebbe – nagyot ütött a karfára – már minden érvényét vesztette. Azt mondtad, a barátom leszel. De csak megszántál… mert ebbe a nyomorult székbe kerültem. Tudod, mit? Tűnj el! Menj, ne is lássalak!

Leslie a hajába túrt.

- Ez nem az, amire gondolsz… Miattam kerültél oda. Az én hibám. – Féltérdre ereszkedett, hogy egy szintben legyen a tekintetük. – Nem szánlak, magamra vagyok dühös. Gyűlölöm, hogy… – Lehunyta a szemét. – Meg kellett volna halnom, vagy legalábbis nekem kellene abban a székben tengődnöm. Nem neked.

Aki keze ökölbe szorult.

- Ha így van, akkor is menj el! Nem akarlak látni!

- Aki… én…

Aki megmarkolta a karfát, és előredőlt, szinte összeért az orruk.

- Szeretlek, a rohadt életbe! Tudom, hogy azt gondolod, téged hibáztatlak, de ez nem igaz. Meghaltam volna érted, mert annyira szeretlek! – A festményt az asztalra csúsztatta. Szemében elszánt fény lángolt. – Én vállaltam, hogy megvédelek, pedig tisztában voltam vele, mivel jár. Ha te nem tudsz megbocsátani magadnak, akkor semmi keresnivalód itt.

Leslie csak bámult rá. Felnyögött, lassan a tenyerébe temette az arcát.

- Olyan hülye vagyok! – Letérdelt a férfi elé. – Ne haragudj! Bocsáss meg! Szeretlek!

Aki nagyot nyelt.

- Nem sajnálatból mondod most ezt?

- Nem.

- Komolyan gondolod, hogy velem élj?

- Igen.

Aki lassan elmosolyodott.

- Felvinnél a hálóba?

- Aki…

Aki a szájára fektette a mutatóujját.

- Sssh… Csak bízz rám mindent.

- De te…

- Nem vagyok porcelánból, és nem fogok összetörni. Elfelejtetted? Férfi vagyok még mindig. Egy férfit szeretsz, hát bánj is úgy velem.

Leslie egyre nagyobb tisztelettel nézett rá.

- Nem igazán győztél meg – mondta halkan.

Aki bólintott. Mély levegőt vett, majd félredobta a takarót. Előredőlt, és mindkét lábát letette a padlóra. Megmarkolta a karfát. Feltolta magát, és nagyon lassan kiegyenesedett. Imbolygott, de egyenesen állt.

Leslie döbbenten kapkodott levegő után. A mellkasát egy érzés szorította össze.

- Te…

- Még nem tökéletes… - Aki a férfi vállára támaszkodott. – Hiszem, hogy lesz még jobb is, mert szeretlek, és méltó társad akarok lenni.

Leslie megszorította a kezét, és felállt. A karjaiba kapta.

- Büszke vagyok, ha a társam leszel, még akkor is, ha előtted el sem tudtam képzelni, hogy egy férfi legyen a szerelmem.

Odafenn óvatosan tette le az ágyra. Aki ezen csak nevetett.

- Nem fogok összetörni…

Leslie fölébe hajolt.

- Csak féltelek. – A mellkasára szorította az ajkát. – Félek. Éjszakánként a fülemben cseng, ahogy kiáltasz. Érzem a súlyod, ahogy rám zuhansz…

- Elég! Már vége! – Aki felhúzta magához. – Inkább szeress, és felejtsd el a rossz emlékeket. Szeress, hogy ma éjszaka már szép álmaid legyenek.

- Nem tudom, hogy…

Aki a nadrágja elejére húzta a kezét.

- Féltem, hogy nem tudlak majd kívánni. Szerencsére nem így történt. Használjuk ki!

Leslie csókja finom volt. Az övé vad és mohó. A férfi hátrakapta a fejét, rámeredt, mély levegőt vett, aztán lecsapott az ajkaira. Vadul szívta, harapta. Aki felnyögött. A vállába kapaszkodott, és átengedte magát az érzelmeknek, a mozdulatoknak.  Leslie végigfeküdt rajta. Minden lélegzetvételük, szívdobbanásuk kiegészítette a másikét. Minden mozdulatuk, érintésük illett a másikéhoz. Mindenük összeillett. Egyenként nem voltak hibátlanok, de együtt alkottak egy tökéletes egészet, és csak ez számított.

 

Vége