A barátság szentsége

A lakásban csak a lemezjátszóból hallatszó dobpergés hallatszott. A kanapén lustán elterülő férfi félig lehunyt szemmel a nappalit lassan megtöltő árnyékokat figyelte. A csengetés hangjára önkéntelenül is összerezzent, majd elégedetlen sóhajjal feltápászkodott.

- Késtél! – Tárta sarkig az ajtót legjobb barátja előtt. Azonnal fel is szisszent.

Brian orrából dőlt a vér, az arccsontja megdagadt, és bekékült. Az arckifejezése azt sugallta, hogy a másik fickó még rosszabbul járt. A kézfejéről lejött a bőr, ahogy az orra előtt tartotta. A másikban összegyűrt, vércseppes kabátját tartotta.

- Bocs, haver – morogta, és már lépkedett is befelé.

- A fürdőbe! – szólt rá, mielőtt lehuppant volna a kanapé azon sarkába, ahonnan ő épp az előbb kelt fel.

- Rafe, nem vagy az anyám!

- Az anyád már a fülednél fogva berángatott volna a fürdőbe!

- Csak szeretnéd!

Rafe nem állta meg mosolygás nélkül. Tudta, hogy Brian nem kedveli, ha anyáskodik felette, de nem volt mit tenni. Kettejük közül ő volt az, aki mindig valami balhéba keveredett. Követte, és elvette a kabátját.

- Ülj le!

Brian látványos duzzogással lecsapta a WC tetejét, és lerogyott rá.

- Az a lotyó! – nézte a kezét, ami tiszta vér volt.

- Elmondod, hogy mi történt, vagy találgassak? – Rafe előszedte a fertőtlenítéshez kellő dolgokat. Igyekezett gyorsan és viszonylag fájdalommentesen dolgozni, de látta, hogy Brian keze ökölbe szorul farmerba bújtatott lábán. Lassan az orrvérzés is elállt.

- Megcsalt azzal a barom Nigellal! – Brian torkából fenyegető morgással törtek elő a szavak.

Rafe megállta, hogy nem mondta, én megmondtam előre. Helyette félresimította a férfi haját a homlokából, és óvatosan letörölte róla a vért. Azt hitte, ott is megsérült, de szerencsére csak összekente magát.

- Akkor gondolom, ma elmarad a dupla randi – jegyezte meg könnyedén.

- Ne szívózz! Másra sem vágyom, minthogy berúgjak veled! – Rafe a szemét forgatta. Brian minden szakítás után a padlóig leitta magát. – És legalább Kiara megvigasztal a formás fenekének látványával.

- Kiara dobott.

Brian megdermedt. Rafe közvetlen közelről láthatta kerekre táguló zöldeskék szemét.

- Ne viccelj! Hiszen odáig volt érted!

- Jah… - Rafe vállat vont, és játékosan meghúzta a férfi haját. – Mi lenne, ha itthon maradnánk? Van sör a hűtőben.

- Jól hangzik. – Brian elkapta a csuklóját, és finoman megszorította. – Sajnálom, haver.

Rafe elvigyorodott.

- Annyira azért nem bánkódom…

Felnevettek.

Amíg Rafe elpakolt, addig Brian kezet mosott, és valamennyire rendbe szedte magát. A pólója is véres volt, ezért Rafe adott neki egy inget, amikor átmentek a nappaliba. Végül tömény itallal, sörrel és sült krumplival felszerelkezve helyezkedtek el a kanapén. Nem is kellett sok idő, hogy forogni kezdjen körülöttük a szoba.

- Tényleg sajnálom Kiarát. Rendes csajnak tűnt.

- Őszintén? Az agyamra ment – vallotta be Rafe őszintén. – Kijelentette, hogy ideköltözik.

- Egy hónap után? – hördült fel a barátja. Arra nem vette a fáradtságot, hogy begombolja a kölcsönbe kapott inget, így Rafe jól láthatta megfeszülő izmait.

- Én is ezt kérdeztem. – Kis hallgatás után megkérdezte: – És mit mondott Caroline?

- Azon kívül, hogy közölte, elege van abból, hogy veled több időt töltök, mint vele?

Most Rafe-n volt a sor, hogy felhördüljön.

- Ne már!

- És ez a Nigel az ágyban is jobb, mint én.

Rafe kinyújtotta a kezét, és megérintette Brian karját.

- Nehogy elhidd!

Brian nem nézett rá. Hátradöntötte a fejét, és elmosolyodott.

- Azt mondta, hogy nem lesz felesleges harmadik.

- Anyám!

- Mert nekem amúgy is itt vagy te.

- Hm?

- Igen, úgy értette.

Rafe ujjai megfeszültek.

- Úgy?

- Aha, hogy te és én. – Brian szavai kicsit összefolytak a whiskynek köszönhetően.

Rafe tudta, hogy most mondania kellene valamit, de a francba, semmi sem jutott eszébe.

- De, hát, mi csak barátok vagyunk! – nyögte ki hosszú csend után.

- Ő nem így gondolta.

- Akkor, hogyan?! Hogy miután én megdugom Kiarát, te meg őt, azért néha mi is lezavarunk pár menetet? – Rafe néha nagyon durva tudott lenni, és most éppen látszott vörös arcán, hogy rendesen felhúzta magát.

- Ne vedd már magadra! Csak bántani akart, mert nekem fontosabb a barátságunk, mint az, hogy elmenjek vele valami nyavalyás kiállításra.

- Ezt nem hiszem el! – Rafe hátravetette magán, és duzzogva bámult a plafonra. – Tinédzser korunk óta ismerjük egymást. Naná, hogy fontosak vagyunk egymásnak…

- Ne törődj vele! – Most Brian volt az, aki őt csitította. – Nem éri meg! Hülye liba!

Rafe felült, és megragadta a karját.

- Legalább jól elkalapáltad azt a rókaképű barmot?

Brian elvigyorodott, erről persze eszébe jutott fájó orra, de azért derűsen felröhögött.

- Naná!

Rafe elégedetten kinyújtóztatta a lábait.

- Megint fáj a bokád? – Brian figyelmét nem kerülte el, ahogy megrándul az arca.

- Aha.

- Gyere, megmasszírozom! – A férfi lenyúlt, és az ölébe húzta a lábait, ezzel persze elérte, hogy Rafe elveszítse az egyensúlyát, és végigdőljön a párnákon.

- Még a végén elcsábítasz! – Rafe képtelen volt nem felkuncogni.

Brian ránézett. Huncut nevetés csillant a szemében.

- Vigyázz! Pontosan tudom, hol vannak az érzékeny pontjaid…

- Ne is mondd! Már sikerült elfelejtenem azt a kínos jelenetet… - Rafe játékosan eltakarta az arcát.

Kiara előtti barátnője elég szókimondó volt, ezért nagy társaság előtt kibeszélte szexuális életüket, és ebbe minden beletartozott. Minden. Másnap Rafe kidobta. Brian azóta is ezzel cukkolta. Bár az is igaz volt, hogy tudta ő, mi esik jól a férfinak. Évek óta barátok voltak, sokszor még randizni is együtt mentek, természetes volt hát, hogy azt is megbeszélték egymással. Soha fel sem merült bennük, hogy visszaéljenek ezzel, vagy éppen az, hogy ne beszéljék meg a másikkal. Sőt, rémlett mindkettejüknek egy átpiált éjszaka, amikor eléggé felhergelték magukat valami hülye pornóvideón, és együtt élveztek el. De ezt is teljesen normálisnak vélték. És most kiderült, hogy mások ezt nem így látják.

Rafe lehunyt szemmel élvezte, ahogy Brian lehúzza a zokniját, és masszírozni kezdi a lábát. Jóleső nyugalom áradt szét benne, elűzte a feszültséget, amit Kiarával történt veszekedés okozott. A feje alá tette a kezét.

- Nyögdécselni szabad? – kérdezte, dorombolni tudott volna az elégedettségtől.

- Csak nyugodtan.

Pár pillanatig csak kettejük légvétele hallatszott. Rafe elkomolyodott.

- Csak dugás volt. Azon kívül viszont semmit nem mozgatott meg bennem. Ez elég gáz, nem?

Brian elmerengett.

- Caroline minden férfi álma, de ha ez megnyugtat, egy idő után kezdett elegem lenni a karmolásokból a hátamon. Ne röhögj!

Rafe azonban felszabadultan nevetett. Képtelen volt abbahagyni még akkor is, amikor Brian leszorította a kanapéra, és a lába közé helyezkedett.

- Nem mondtam semmi vicceset! – nézett le rá sötéten.

Rafe tovább vigyorgott.

- Pedig mintha valami karmolásokról nyavalyogtál volna. Pedig te szereted a macskákat…

- Önállóbbak, mint a kutyák, akikért annyira odavagy!

- Te kis…

- Úgy látszik, akarsz te is egy monoklit!

Ezen már mindketten elnevették magukat. Brian a vállára fektette a fejét, majd lassan elnyújtózott rajta.

- Menj aludni, ha álmos vagy – húzta meg a haját Rafe. Aztán az ujjai önálló életre keltek, és beletúrtak a barna tincsek közé. Jóleső érzés volt. Brian felmordult, majd úgy fordította a fejét, hogy belefúrhassa az arcát a nyakába.

- Most pont jó, kösz.

- Idióta…

- Áll a farkad…

Nos, igen. Rafe képtelen volt megálljt parancsolni az ujjainak, és merev testrészének is. Tudat alatt ment végbe a dolog, nem gondolt semmire, mármint semmi olyasmire, de egy meleg test feszült hozzá, és forró lehelet érte a nyakát, és valahogy megtörtént a dolog. Pedig soha nem volt az a típus, aki még a legyet is röptében, de valamiért reagált.

- Bocs. – Aztán felnyögött. Igen, felnyögött. Brian ugyanis kicsit arrébb mozdult, pont megfelelő helyen dörzsölte. És őrá is hatással volt a mozdulat, mert megkeményedett. És jó érzés volt, ahogy nekifeszült. – Ne mozdulj! – Megragadta a vállát.  

Csend. Levegő ki és be. Aztán újra. Brian lassan felemelte a fejét. Az alteste nem mozdult, de a könyökére támaszkodott, hogy a szemébe tudjon nézni. Csak nézték egymást. Úgy ismerték a másik arcvonásait, mint a tenyerüket, most mégis új keletű kíváncsiság égett a szemükben.

- Ez nem a legjobb ötlet… - mormolta Rafe, amikor Brian lehajtotta a fejét, és az ajka vészesen közel került az övéhez.

- Te nyögdécseltél az előbb… - A lehelete a száját érte. Forró volt és whisky illatú.

Rafe agya olyan üres volt, mint a frissen meszelt fal. Nem mozdultak. Alkoholtól ködös fejükben ott villogott még a tiltótábla, hiszen mégiscsak barátok. Aztán Brian kicsit megmozdította a csípőjét, és ezzel darabokra hullott az önfegyelem, és minden, ami eddig gátját szabta annak a csóknak.

Rafe felnyögött, ahogy a szája Brian ajkához ért. A hajába túrt, és a tarkójára csúsztatta a tenyerét. Önkéntelenül is feljebb húzta a lábát, hogy Brian még kényelmesebben elhelyezkedhessen az ágyékán. Te jó ég! Brian ajka még finomabb volt, mint gondolta. A szájának whisky, sült krumpli és sör íze volt. Az illata pedig keveredett saját ingének az illatával. A lassú, puhatolózó csókot felváltotta valami sürgetőbb vágy, hogy még jobban megismerkedjenek a másikkal. Rafe keze végigcsúszott a férfi hátán, majd vissza. Aztán megint le, a fenekéig. És belemarkolt. Brian zihálva kapott levegő után, sötéten nézett le rá.

- Ugye, tudod, hogy ha tovább megyünk, akkor megduglak?

Rafe lélegzete elakadt. Akarata ellenére megdermedt. Hiszen pont az előbb mondta, hogy nem csak egy numerára vágyik! És mégis belement volna, mert tudta, hogy Brian nem fogja megbántani, és vigyázni fog rá. A legjobb barátja volt, aki úgy ismerte őt, mint senki más.

- Rendben… - A saját hangja rekedten és fátyolosan szólt. A maga számára is ismeretlenül. Túl sokat ivott, igen, csak ezért.

Brian vonásai meglágyultak.

- Te hülye! – mormolta, és gyengéden megsimogatta az arcát. – Soha nem lennék képes rá, hogy úgy kezeljelek, mint az egyéjszakás kalandokat.

Rafe megkönnyebbült. A lelke mélyén persze pontosan tisztában volt ezzel, de azért jó volt ezt hallani a férfi szájából.

- Akkor ezt hogy’ akarod megoldani? – Rafe megemelte a csípőjét. Nem nagyon, csak egy kicsit, hogy emlékeztesse a férfit a gondjaikra.  

Brian arccsontján megfeszült a bőr. Már szinte teljesen lila volt, és az orra is megdagadt kicsit. Ettől persze jóképű maradt, Rafe magában morgott is miatta. A szeme viszont lágy tekintettel méregette őt.

- Tudni akarom, hogy tényleg ott vannak-e az érzékeny pontjaid, ahol hallottam… - hajolt oda hozzá. – És ha én és te… most, így, együtt leszünk, az nem dugás lesz… - egész közel hajolt.

- Hanem mi? – Rafe csak lehelte a szavakat.

- Szeretkezni akarok veled…

Szeretkezni… Rafe fejében ott dübörgött a szó. Mély levegőt vett.

- Barátok vagyunk…

- Igen.

Mégsem mozdult egyikük sem. Ez a feszültség azonban sokkal édesebb volt, mint számítottak rá. A leheletük a másik ajkát simogatta, cirógatta. Rafe lehunyta a szemét. A szíve össze-visszakalapált. De még ez is jó érzés volt. Brian ujjai, ahogy megérintették a fülét, végigsiklottak a nyakán, majd vissza. Megérintették a száját.

- Részegek vagyunk – mormolta Rafe bizonytalanul.

Brian elfulladó nevetést hallatott.

- De még ez is olyan jó… - suttogta, és lassan belefúrta az ujjait Rafe fekete hajába.

- Meg fogjuk bánni…

- A legjobb barátom vagy. Hogy bánnám meg?

Brian lágy hangja Rafe ajkára simult, ahogy gyengéden megcsókolta. Olyan gyengéden, ahogy még soha nem látta csókolózni. És ez leomlasztotta a kétely utolsó faltöredékét is. Átkarolta a férfi nyakát, és hagyta, hogy az összes érzékszerve Brianre koncentráljon. Magába itta az ízét, az illatát, az érintését, sötét tekintetét. Talán tényleg meg fogja bánni, suhant át rajta a gondolat, de ettől függetlenül megemelte a csípőjét, hogy a férfihoz törleszkedjen. A fejét hátravetette, és homorított. Brian fogai finoman a nyakába mélyedtek, és nagy keze a póló alá siklott. Érdes ujjai jóleső érzéssel simítottak végig a bőrén.

- Akármi történik most közöttünk… semmi nem fog változni… - lehelte a nyakára. – Akkor is a legfontosabb ember leszel az életemben. Érted?

Rafe felnézett rá, ahogy felhúzta, hogy levehesse róla a pólót. Brian rámosolygott. Válaszul visszahúzta magához, és megcsókolta. A dereka köré fonta a lábát, és az ing alatt végigsiklatta a kezét a gerince mentén. Brian ezt a pillanatot választotta, hogy beleharapjon a mellbimbójába.

- Te nem vagy normális! – hördült fel.

- Milyen érzés?

- Fájt.

- Oh…

Rafe kénytelen volt elnevetni magát, Brian annyira csalódottan bámult rá.

- Próbáld meg óvatosabban!

Rafe még mosolygott, amikor Brian engedelmeskedve a kérésnek, csókokkal hintette be a mellkasát. Aztán rádöbbent, hogy mennyire erotikus, ahogy a kócos barna üstök a mellkasára hajol. S mennyire érzéki, ahogy az ajka a mellbimbójára simul. Egyre mélyebbről szedte a levegőt. Brian pedig csak nyalogatta, és csókolta, és a pillantása szinte feketének tetszett. Rafe felnyögött. Későn ébredt rá, hogy ezt a hangot ő adta ki magából, és nem tudta visszafojtani.

- Azt hiszem, most már jobban tetszik…

- Kicsit…

- Kicsit?

- Aha… kicsit…

Brian elfojtott egy mosolyt, és lejjebb csúszott. Nem kért engedélyt ahhoz, hogy kigombolja a nadrágját. Megtette annak ellenére, hogy Rafe önkéntelenül is elkapta a csuklóját tiltakozása jeleként. Szólni már nem tudott, mert Brian ugyanabban a pillanatban, amikor a nyelvét a szájába csúsztatta, az alsója alá csúsztatta a kezét. Mintha csak pontosan tudta volna, hogyan jó a férfinak. Rafe megemelte a csípőjét, hogy lehúzhassa róla a nadrágot, és maga is meglepődött azon, mennyire élvezi Brian vágytól sötét pillantását. Úgy tűnt, annak ellenére, hogy mindketten a lányokhoz vonzódtak, nem maradt rájuk hatástalan egymás közelsége, sőt. Sőt… Rafe eltakarta a karjával az arcát.

- A francba! – Brian rekedt hangjára kilesett mögüle.

- Mi a baj? Figyelj, ha…

- Hogy lehetsz ennyire gyönyörű?

Rafe lélegzete elakadt. Ő gyönyörű? Itt valami tévedés van! De Brian úgy bámult rá, hogy attól még hevesebben zakatolt a szíve, és sajgott-fájt az ágyéka. Elhitte. Ennek a szürkészöld szempárnak elhitte, hogy szép. Nem mozdult. Még levegőt venni sem mert. Brian keze felsiklott a bokájától a térdére, a combjára. Szétnyitotta őket, közéjük térdelt. Tovább simogatta a combját, a belső érzékeny bőrt. Aztán a kézfejével szinte pillekönnyűen érintette a merevedését. Összerándult. Olyan mélyről vett levegőt, hogy fájdalom szúrt a mellkasába.

- Brian…!

- Jó? – Brian izgatott hangja bizsergéssel töltötte el.

- Erre most válaszolnom kell?! – Rafe keze ökölbe szorult. Brian ujjai pedig körbefonták.

- Örülnék neki.

- Abba ne hagyd!

Brian önelégült mosolyt villantott rá.

- Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy tetszik…

Rafe képtelen volt válaszolni. Csak arra tudott figyelni, ahogy a férfi erős ujjai simogatták, le-föl siklottak érzékeny bőrén. A hüvelykujjával a hegyét dörzsölte, a másik kezével pedig a golyóit. És annyira jó volt… Lélegzetelakasztóan jó. Kiabálni tudott volna a gyönyörtől.

- Brian, elég! – tört fel belőle.

- Még csak most kezdtem el. – Brian arrébb lökte a dohányzóasztalt, és letérdelt a szőnyegre a lábai közé.

- Ne meré… szeld!

- Látni akarlak! – Brian úgy simogatta, hogy attól a száján át kapkodta a levegőt. A farkát, a golyóit és lejjebb is. Habozás nélkül érintette meg ott.

- Brian…

- Lezuhanyoztál, mielőtt jöttem, nem?

- Igen, de akkor is…

Brian vonásai egyre jobban megmerevedtek, az izgalomtól pír jelent meg az arcán. Megnyalta az ujjait. Hogy lehet ennyire erotikus ez a mozdulat, villant át Rafe agyán. Felhörrent. Brian ugyanis az ágyéka fölé hajolt, és végignyalta. A tövétől a hegyéig. Na, ez volt az igazán erotikus mozdulat! Az a fajta, amitől elfelejt levegőt venni, gondolkozni, és csak egy vágy lüktet benne. Most. Azonnal. Meg. Akarja. Kapni. A. Férfit. Brian ezt kihasználva, lassan beléhatolt az ujjával. Gyengéd volt, az ajka, a nyelve viszont kínozta. Őrjítően. Rafe a párnákat markolva vonaglott.

- Elég!

- Még el sem kezdtem. – Brian újabb ujja siklott belé. Belülről simogatta. Masszírozta. Mélyen. Sekélyen. Aztán még egy ujj. És még egy, míg úgy nem érezte, hogy szétszakad. De a fájdalmat enyhítette a férfi ajka, nyelvének forró síkossága. – Van itthon síkosítód?

- Mi?

- Síkosító.

Rafe próbálta értelmezni a szót.

- Fürdő… - lihegte. – Mintha nem tudnád…

- Óvszered is?

- Mellette.

- Ne mozdulj!

Rafe zihálva feküdt a kanapén, míg Brian eltűnt a fürdőszobában, és hangos zörgés után tért vissza. A csípőjére csúszott farmert simán letolta, és kilépve belőle, arrébb rúgta. Rafe nézte, ahogy felvesz egy óvszert, majd a síkosítót. Végigkente magát, aztán visszalépett hozzá. Lehajolt hozzá, megcsókolta. Keményen. Türelmetlenül. Síkos ujjai visszatértek belé. Rafe megragadta a vállát. Ott mélyen lüktetett valami… Valami, aminek nem tudott nevet adni.

- Brian…

- Itt vagyok. – Brian mohón csókolta, miközben még jobban széttárta a combjait. – Szólj, ha fáj, oké?!

- Igen… - Rafe nem tudta levenni a szemét Brian arcáról, amely egyszerre tükrözött mérhetetlen gyönyört és szenvedést.

- Olyan szűk vagy… - nyögte. Ráfeküdt. Veríték csillogott a bőrén, ahogy igyekezett nem mozdulni. Lassan, milliméterről milliméterre hatolt egyre beljebb. Rafe akadozva vett levegőt. Brian ott volt benne. Forró volt. Kemény. Kicsit oldalra billentette a fejét, az ajkuk összetalálkozott. Lágyan csókolóztak. Brian ringatózott, és a válla egyre síkosabb lett Rafe tenyere alatt. Visszafogta magát, hatalmas önfegyelemmel. Vigyázott rá, és ettől Rafe olyan izgatott lett, hogy felnyögött.

- Jó?

- Brian…

A férfi felkönyökölt, és mélyebbre hatolt. Még mindig gyengéd volt. Rafe szíve dübörgött. Felnyúlt, belemarkolt a hajába, és lehúzta magához. Úgy csókolta, ahogy még soha nőt. Brian nyögése egybeolvadt az övével, ahogy elveszítve önuralmát, tövig beléhatolt. S mozgott erőteljesen. Rafe fejéből kihullott minden gondolat. A fájdalmat felváltotta egy kellemetlen érzés, aztán már csak a lüktetés maradt. S Brian íze a szájában.

- Jól vagy?

Csak bólintani tudott. Brian feltérdelt, megragadta a lábát.

- Tedd a vállamra! – A hangja feszülten csengett.

- Nem vagyok… olyan hajlékony…

- Oh, dehogynem!

Rafe engedelmesen felhúzta a lábát. Fel, Brian vállára. Eszébe sem jutott tiltakozni. A szeme kerekre tágult. Felnyögött. Brian fekete tekintettel nézett le rá, végigsimította a mellkasát, a hasát, és ahogy odahajolt hozzá egy újabb csókra, mélyebbre csúszott, mint eddig. Az ujjai körbefonták, gyengéden kínozták. Rafe megmarkolta a vállát. Ott, mélyen legbelül érezte Brian kemény forróságát.

- Rafe? – Brian aggódva hajolt föléje. Veríték csillant a bőrén, lecsorgott a halántékán.

- Jól… vagyok… - Elfulladt a hangja. Ott, mélyen legbelül ismeretlen forróság kínozta. Nem tudott tőle tisztán gondolkozni. Nem is volt rá szükség. Elakadó lélegzettel hajolt ívbe a teste. Brian zihálása a fülében csengett. Soha nem izgatta még fel így semmi. A forróság benne égett, úgy érezte, hamuvá perzseli. A tűz végigsöpört az érzékein. Az összes idegsejtjén. Élt-lüktetett a teste. Felkiáltott. Brian ekkor hatolt a legmélyebbre, az arca durva volt, kíméletlen, de nem bánta. Felrobbant körülötte a világ. Távolról mintha Brian kiáltását hallotta volna, de ebben már nem volt biztos.

Zihálva kapaszkodtak egymásba.

- Jól vagy?

- Igen. Te?

Brian lassan feléje fordította az arcát.

- Soha nem gondoltam, hogy ilyen jó benned.

Rafe elpirult.

- Mennyire józanodtál ki? – mosolyodott el.

- Teljesen. – Brian lassan megmozdult. Óvatosan, vigyázva emelkedett fel a férfiról. – Mindjárt jövök.

Rafe nem mozdult, amíg eltűnt a fürdőszobában. Ismerkedett a testével, amely most teljesen újszerű élménnyel ajándékozta meg. Soha nem gondolta volna, hogy ilyesmit élvezhet.

- Gyere! – Brian megérintette a vállát.

Rafe hagyta, hogy felhúzza. Nem állt túl biztosan a lábán, de Brian nem cukkolta vele. Gyengéden átkarolta, és úgy kísérte a hálószobába. Rafe bármennyire nem akarta, jól esett neki ez a törődés. Egymás felé fordulva feküdtek az ágyra. Ugyanaz a tanácstalanság látszott az arcukon…

 

            Selymes, fekete tincsek. Széles arccsontok. Erős áll. Hosszú szempillák. Nagy orr. Keskeny száj. Brian mindent számba vett Rafe arcán. Úgy ismerte, akárcsak a sajátját, most mégis… annyira más volt. Éjszaka még egyszer a testébe mélyedt, benne ment el. Látta elélvezni attól, hogy simogatta, és benne mozgott. Felállt a farka attól, hogy erre gondolt. És tiszta perverznek érezte magát tőle.

Most akkor homoszexuális? Nem, biszexuális, mert volt nővel is. És igazából az is elképzelhetetlen volt a számára, hogy más férfival ilyesmit műveljen. Csak Rafe tudta így felizgatni. Annyira, hogy minden tabut ledöntsön, amit a fejébe vertek a szülei. De olyan jó volt… Megérintette Rafe ajkát, végighúzta rajta a mutatóujját, mire a férfi mókásan felhúzta az orrát, és álmosan pislogott rá.

- Jó reggelt! Aludj csak!

Rafe sóhajtott egyet, vissza is aludt, de előtte közelebb fészkelődött hozzá. Ez annyira megható volt, hogy teljesen ellágyult tőle. És persze még kanosabb lett. Óvatosan felkelt, nem akarta felébreszteni. Kivonult a fürdőbe, felcsapta a WC tetőt. Már a tükörben nézegette magát, borotválkozzon-e, amikor Rafe ásítozva megjelent a küszöbön. Zavartnak tűnt, ezért rávigyorgott.

- Jó reggelt! Bocs, hogy felébresztettelek! – A gyomrában kő volt, nem tudta, hogy Rafe hogyan fog viselkedni az éjszaka után. – Jól vagy?

- Azt hiszem.

- Kicsit aggódtam. Hogy aludtál? – kérdezte, mert semmi más nem jutott az eszébe.

- Horkoltál. – Rafe a szemét dörzsölte.

Brian megkönnyebbülten felnevetett. Játékosan megbökte a férfi orrát, ahogy elment mellette.

- Te is. – Csak egy horkantás volt a válasz. Pontosan tisztában volt vele, hogy Rafe az első kávéig használhatatlan, ezért a konyhába vonult. A pultnak támaszkodva várta, hogy lefőjön a kávé, amikor Rafe még mindig ásítozva bemasírozott. Egyikőjük sem vette a fáradtságot, hogy felöltözzön. Korábban is természetes volt, hogy meztelenül mászkáljanak egymás előtt, de az éjszaka után meg tényleg felesleges lett volna a szégyenlősködés.

- Van itt alsónadrágom? – kérdezte, amikor Rafe már az első kortyokat itta.

Rafe lehunyt szemmel állt mellette. Ellazultnak, kielégültnek látszott.

- Nincs, de van új a legfelső fiókban. Ugyanott találsz zoknit is.

- Kösz.

Rafe hirtelen teljesen éberen kinyitotta a szemét.

- A nadrágod és a kabátod is véres, azokban nem mehetsz haza. Beáztatom őket, talán ki tudom szedni belőlük a vért.

- Ne csináld! Majd beadom őket anyunak.

- Hogy mindjárt szívrohamot kapjon? Tudod, mennyire tud aggódni miattad…

Brian a szemét forgatta. Ez igaz volt.

- A múltkor nem hagytam itt egy farmert?

- De. A szekrényben van, mindjárt megkeresem.

- Kösz. – Brian a fürdőbe indult, hogy lezuhanyozzon.

Rafe utána szólt.

- Tiszta törölköző a legfelső polcon. És borotválkozz meg!

Brian elvigyorodott.

- Igen, anyu!

- Hülye!

Brian megállt a tükör előtt. Megakadt a szeme a fogkefén. A saját fogkeféjén. Annyi időt töltött itt, hogy Rafe vett neki egyet. Meg bögrét. És úgy vásárolt alsót és zoknit, hogy rá is gondolt. Mindig gondolt rá. És most ez olyan melegséggel töltötte el, mint még soha.

Félórával később már vizes hajjal húzta fel a cipőjét. Rafe csak farmert és pólót vett fel, lévén, ő nem ment dolgozni Briannel ellentétben.

- Este feljövök.

- Csinálok spagettit, rendben?

- Sok gombával? – Brian reménykedve kapta fel a fejét.

Rafe nem tudta elfojtani a mosolyát.

- Aha.

- Imádlak!

- Na, húzz dolgozni!

Brian felnevetett. Örült, hogy úgy viselkednek, mint korábban. Mégis ő volt az, aki kilépve az ajtón, még visszahajolt, és csókot nyomott Rafe szájára.

- Este jövök!

Egy pillanatra mindketten megdermedtek. Volt ebben a jelenetben valami intim, családias jelleg. Sokkal több, mint a barátság, még annál is több, mint ami az éjszaka történt közöttük. Brian elkomolyodva húzta be maga után az ajtót, míg Rafe nekidöntötte a hátát belülről. Egyiküknek sem volt fogalma, mi is történik most bennük…

 

            Elég késő volt már, de Rafe-nél még égett a villany, amikor Brian leszállt a motorjáról a ház előtt. Betolta a kapun belülre, és felballagott az emeletre. Hozott egy üveg bort, Rafe kedvencét. Pontosan tisztában volt azzal, hogy az éjszaka történteket meg kell beszélniük. Egész nap csak ezen járt az agya, és úgy sejtette, hogy a barátjának is. Rámosolygott, amikor kinyitotta az ajtót.

- Szia!

Rafe nem mosolygott vissza. Gondterhelten nézett vissza a háta mögött, ebből sejtette, hogy vendége van.

- Kiara van itt. – A mellkasára fagyos jégtömb zuhant.

- Oh. Akkor azt hiszem, zavarok… - motyogta, és hátrálni kezdett.

- Brian, várj! – Rafe utána kapott, de már nem érte el.

Dühödten lerobogott a lépcsőn. Rafe csak a lépcsőfordulóban érte utol, elkapta a karját, megperdítette, nekilökte a falnak, és a feje mellett megtámaszkodott. Vészesen sötét volt az arckifejezése.

- Mi a fenéért rohantál el?

- Gondolom, azért van itt, mert kibékültetek. Jobb, ha nem zavarok, nem igaz?

Rafe keze ökölbe szorult.

- Te most komolyan azt hiszed, hogy azok után, ami az este történt, csak úgy kibékülök vele?

- Miért ne? Hiszen ő nő, megadhatja neked, amit én nem. Én csak a legjobb haverod vagyok.

- Igen, a legjobb barátom vagy, de… ez csak az igazság egyik fele, nem?

Félrenézett.

- Csak egy éjszaka volt…

- Te barom! – Rafe nagyot ütött a falra. – Azt ígérted, hogy nem csak egy dugásnak fogod tekinteni!

- Nem is volt az! – Dühösen és kétségbeesetten fakadt ki.

- Akkor mi, ha szerinted csak egy éjszaka volt?

A szíve vert egyet, kettőt, mielőtt halkan kimondta volna.

- Valami fontosabb. Több annál, mint számítottam rá.

Rafe arca lassan ellágyult.

- Hülye! – Odahajolt hozzá, majd egy lélegzetvételnyi habozás után lágyan megcsókolta. – Megőrjítesz! – lehelte a szájára.

Ugyanebben a pillanatban fentről meghallották Kiara hangját.

- Rafe? Hol vagy?

Egymást nézték.

- Megértem, ha őt választod. – Briannek még soha nem esett nehezére kimondani semmit, mint ezt.

- De nem fogom. Téged akarlak! Egész nap ezen gondolkodtam, és erre beállított Kiara, hogy bocsánatot akar kérni, kezdjük újra. Csakhogy… nekem itt vagy te, és te fontosabb vagy, mint ő valaha is lesz.

Brian nem szólt semmit, csak megfogta a kezét, és megszorította.

- Rafe?!

- Menjünk vissza! Elküldöm Kiarát, és utána megbeszéljük ezt az egészet, rendben?

Felballagtak az emeletre. Kiarát a nappaliban találták, idegesen járkált fel-alá. Brian láttán megmerevedett az arca.

- Nem a legjobbkor jutott eszedbe meglátogatni Rafe-t.

- Nem tudtam, hogy itt vagy. Főzök egy kávét! – Brian a konyhába indult, míg hallotta, hogy Rafe halkan beszélni kezd. Az ajtó csapódására összerezzent. – Jól vagy? – fordult a férfi felé.

- Aha. Ki kell még főznöm a tésztát. Megterítesz?

- A nappaliban eszünk?

- Ehetünk itt is.

Brian némán előszedte a tányérokat, evőeszközöket. Máskor viccelődtek, elmesélték egymásnak a napjukat, de most mindkettejüknek más járt az eszében. Rafe már a tésztát szűrte le, amikor Brian váratlanul megállt mögötte.

- Kell valami? – kérdezte. De az asztal ünnepélyesen meg volt terítve, a férfi még gyertyát is tett középre. – Igen? – A tálat félretette, egy konyharuháért nyúlt, hogy megtörölje a kezét.

- Azt akarom, hogy barátok maradjunk…

Rafe szeme kerekre tágult. Döbbenten nézte az elkomolyodó Briant.

- Brian…

- De ezt az érzést is akarom, ami most alakul ki közöttünk. Vicces vagy, szenvedélyes, kitalálod a gondolataimat, és úgy ismersz, ahogy senki más. Szeretek veled lenni. Szeretném… Tudni akarom, hogy milyen veled. Együtt feküdni, együtt ébredni. Szeretkezni minden este. És félek… mert nem akarlak elveszíteni sem. Attól félek, hogy rámegy a barátságunk, ha ezt erőltetem.

Rafe-nek meg kellett köszörülnie a torkát, hogy meg tudjon szólalni.

- Akármi is lesz, megbeszéljük. Képesek leszünk megoldani a problémát, mert… a legjobb barátok vagyunk, és szeretlek.

- A legjobb haverok nem mondják azt a másiknak, hogy szeretlek.

- Hát, én akkor is mondom. Ha nem tudnád…

Brian előredőlt, és a férfi nyakába temette az arcát.

- De. Tudom… - suttogta.

Rafe átölelte. Sokáig álltak szótlanul, végül asztalhoz ültek. Brian elmesélte a napját, Rafe beszélt Kiaráról. A kávéval átvonultak a nappaliba. A kanapé két ellentétes végébe ültek, de aztán Brian közelebb húzódott.

- Hogy érzed magad?

- Minden rendben.

- Biztos?

- Jól vagyok.

- El sem hiszem, hogy hagytad…

- Ha nem sajogna a hátsóm, én sem hinném el.

Rafe mosolygós hangjára Brian feszültsége lassan felengedett. Elvigyorodott.

- Milyen érzés volt?

- Majd pont megbeszélem veled!

- Eddig mindent megbeszéltünk…

Rafe elpirult.

- Ne várd, hogy azt mondjam, ez volt életem legklasszabb élménye – morogta zavartan.

- De?

- De jó volt. – Rafe megborzongott, ahogy felidézte, milyen érzés volt mélyen magában éreznie a férfit. Biztosra vette, hogy még a füle is elvörösödött, így nem nézett a férfira. – Soha nem hittem volna, hogy élvezhetem az ilyesmit.

- Vajon, ha hozzászoknál, akkor még jobban élveznéd? – Brian még közelebb araszolt.

- Felejtsd el!

Brian letette a bögréjét, és elvette a férfiét is, pedig Rafe tíz ujjal szorította. Magához húzta, megölelte, belecsókolt a fülébe, a nyakába, míg Rafe el nem lazult.

- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.

- Semmi baj. Túléltem. Hála annak, hogy visszafogtad magad. Köszönöm.

- Nem volt könnyű.

- Igen, tudom. – Rafe átkarolta a nyakát, és felemelte a fejét, hogy megcsókolhassák egymást. A vágy egyszerre robbant a testükben. Brian zihálva húzta fel a kanapéról.

- Menjünk át a hálóba!

- Brian, nem hiszem, hogy én…

- Nem. Úgy fair, hogy most én legyek alul.

Rafe megbotlott a saját lábában.

- Mi?

Brian megállt az ágy mellett, és a fején át lehúzta a pólóját. A farmere megint a csípőjére csúszott, és olyan csábító volt, hogy Rafe küzdött a vággyal, amely elöntötte.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Téged akarlak!

Rafe tétovázott. Brian lesütötte a tekintetét.

- Persze megértem, ha te nem vágysz arra…

- Nem erről van szó! – Rafe érezte, ahogy sajogni kezd az ágyéka. Lassan elindult a férfi felé, és közben a fülében dübörgött saját szívverése. – Attól félek, hogy veled ellentétben én nem tudom majd visszafogni magam, és… fájdalmat okozok.

- Nem fogok belehalni – könnyebbült meg Brian.

- Tudom, de azt akarom, hogy ugyanúgy élvezd, ahogy én. – Rekedt lett a hangja.

Lehúzta a pólóját, és félredobta. Lélegzetvisszafojtva simultak össze. A tekintetük egymásba olvadt. Rafe lassan felemelte a kezét, megsimogatta a férfi arcát. Beletúrt a hajába. Átölelte, végighúzta a kezét a gerincén. Zihálva, hevesen csókolózva zuhantak az ágyra. Ide-oda gördültek a takarón. Rafe került alulra, és Brian úgy csókolta végig a mellkasát, hogy attól ökölbe szorult a keze. Aztán Brian a combjai közé fészkelte magát, és az is annyira jó volt. És hirtelen rádöbbent, hogy egyetlen vágya van: Briant a testében érezni.

- Brian…

- Igen? – A férfi nagyon finoman a fogai közé csippentette az egyik mellbimbót, majd a nyelvével megpöckölte. Rafe összerándult. Te jó ég! – Mit szeretnél?

- Téged… bennem…

Brian mozdulatlanná dermedt, majd lassan felemelte a fejét.

- Biztos ezt akarod?

- Igen. Igen… - Felkönyökölt, és megcsókolta. Az ízére, az illatára, bőrére koncentrált. És olyan jó volt, hogy felnyögött. A lábait a dereka köré fonta, a hajába tépett. – De legközelebb… nem úszod meg…

- Értettem…

Brian szürkészöld szeme elsötétült, ahogy lenézett rá. Aztán vadul lecsapott a szájára. Nyoma sem volt az éjszaka tapasztalt türelemnek, óvatosságnak. Rafe nem bánta. Lehunyta a szemét, és hagyta, hadd vegye el az eszét. Fel-felnyögve vonaglott, szégyentelenül széttárta a combját, amikor lekerült róla a nadrág. Brian pedig ugyanolyan szégyentelen természetességgel, vad sóvárgással érintette és csókolta. S milyen jó volt…

Finom. Éteri. Izgató.

Érzéki. Fullasztó.

Vad, sodró vágy.

Kéjes forróság, amely beburkolta őket.

S lélegzetet elakasztó, kiáltást fakasztó gyönyör…

Rafe nyitotta ki először a szemét. A mellkasa még mindig hullámzott.

- A barátság szent dolog. Emlékszel?

- Apád mondta mindig… - mormolta Brian, és ránézett.

- Ehhez tartottuk magunkat.

- Tudom.

- Ez már nem barátság.

Brian komoly arccal összefonta az ujjait az övével.

- Tudom.

- Mi lesz most? – Rafe bizonytalannak tűnt. – Nem akarlak elveszíteni.

Brian nekidöntötte a homlokának a homlokát.

- Nem te mondtad, hogy mindent meg tudunk oldani?

- De, csak…

- Szeretlek!

Rafe szíve nagyot dobbant.

- Brian…

- Csak, ha esetleg nem tudnád…

- Már akkor tudtam, amikor felajánlottad, hogy ezúttal te leszel alul.

Brian válaszul gyengéden megcsókolta. Amikor Rafe átkarolta, és a keze félreérthetetlenül lejjebb siklott, a könyökére támaszkodott.

- Ne hagyd abba! – kérte.

- Biztos?

- Igen. – Brian érezte, ahogy Rafe megkeményedik alatta. Elmosolyodott. – Várj egy percet! – kérte, és kiment a fürdőbe. Amikor visszaért, Rafe feltérdelve várt rá. Hosszan csókolóztak. Brian végignyújtózott az ágyon, és hagyta, hogy Rafe megismerkedjen a testével. És jó érzés volt. Felnyögött, amikor a férfi ajka körbefonta. És valaki épp ezt a pillanatot választotta, hogy csöngessen.

- Ne!

Rafe felkapta a fejét.

- A francba! Ki az ilyenkor?

- Nem tudom, de ha most abbahagyod…

A csöngetésbe dörömbölés vegyült. Rafe felmorrant, és dühösen felállt. Magára ráncigálta a farmerját, és kiviharzott. Anélkül tárta sarkig az ajtót, hogy előtte megnézte volna, ki a látogatója. Kiara állt előtte, enyhén spiccesen.

- Láttam, hogy ég a villany nálad, ezért gondoltam, feljövök.

- Mit akarsz?

Kiara lassan összehúzta a szemét. Nem kerülte el a figyelmét a felhevült arc, a kócos haj, a begombolatlan nadrág.

- Nocsak, de gyors voltál! Már össze is szedtél valami rüfkét?

- Mit akarsz?

- Tudni akartam, miért küldtél el, de most már minden világos. Lett egy új nőd.

- Szakítottál velem, amikor közöltem, hogy egy hónap után korai lenne az összeköltözés, és most még te sértődsz meg, amiért összejöttem valakivel?

- Te nem is szerettél! – támadt neki a lány.

Rafe ajka késpengévé szűkült. Mégsem ő válaszolt.

- Nem. – Brian a nappali küszöbén állt, csak egy farmer volt rajta. És tagadhatatlan volt, mivel is múlatták az időt.

- Tudtam! Szemét…

- Ki ne mondd! – Rafe fenyegetően felmordult.

- Megcsaltál vele, ugye?! Rohadék!

- Nem csalt meg. De mivel szakítottál vele, kihasználtam az alkalmat, hogy egyedül van – közölte Brian hidegen, és lassan feléjük indult. – És ha most megbocsátasz… - Odalépett Rafe mellé, és becsapta a lány orra előtt az ajtót.

- Brian, ezt nem kellett volna! Az anyád előbb megtudja, mint… - Rafe szava elakadt, ahogy Brian nekilökte az ajtónak. A csóktól elgyengült a lába, de a férfi megtartotta. Sőt, elkezdte lejjebb rángatni a nadrágját, és lecsúsztatta a csípőjéről. – Brian, mit…

- Nem engedem, hogy elvegyen tőlem! – A morgás sötét tekintettel és szenvedélyes csókkal párosult, így Rafe még tiltakozni sem tudott. Brian durván széthúzta a lábát, és megemelte, hogy a dereka köré fonhassa.

- Te megőrültél! – Rafe teste megfeszült, ahogy rádöbbent, mit szándékszik csinálni a férfi. – Ne! – Késő volt. Még ki volt tágulva az előző szeretkezésnek köszönhetően, így, ha nem is finoman, de viszonylag könnyedén csúszott rá a férfi merevedésére. Először csak a hegye. Aztán egy centi, aztán… – Brian! – Olyan mélyen érezte magában, ahogy még egyszer sem. – Óvszer!

- Ne kérd, hogy most álljak le! – Brian feszült hangját hallva rádöbbent, hogy ő maga se akarja, hogy ez abbamaradjon. A férfi nyakába fúrta az arcát. Annyira jó volt. Hús feszült húsnak. Pontosan érezte Brian minden milliméterét. Sírni tudott volna a gyönyörtől. A forróság pedig egyre csak növekedett, ahogy Brian mozgott benne. Erőteljesen. Keményen. Kéjes kíméletlenséggel. Ő pedig csak nyögdécselt, mert túl jó volt. Soha nem érzett gyönyör áramlott végig minden sejtjén. A forróság pedig lüktetett benne. Brian az ajtónak szorította, hogy már levegőt is alig kapott, de nem is érezte ennek szükségét. Csak ez a forróság számított és a férfi keménysége, amely vadul taszította egy ismeretlen érzés felé. Haloványan ismerős volt az előző éjszakáról, de mégis valami sokkal fájdalmasabb, valami ezerszer finomabb, valami annál is forróbb érzést szabadított fel a teste mélyén.

- Brian! – A kiáltás visszhangzott az előtérben. Talán a folyosón is hallani lehetett, de ez mit sem érdekelte. A férfi úgy hatolt belé újra és újra, hogy kitörölt a fejéből mindent. Régi szerelmeket. Nőket, akik egykoron fontosak voltak neki. Más gyönyöröket. Nem maradt más, csak Brian hevessége, szenvedélye, és végső gyönyöre, ahogy a fejét hátrafeszítve az ő nevét kiáltotta…

 

            Rafe nagyot nyújtózott, és felszisszent. Minden izma sajgott. Melegség vette körbe. Oldalra fordította a fejét. Brian őt nézte.

- Szia.

- Szia…

- Jól vagy?

- Nem éppen. Legközelebb lehetnél gyengédebb.

Brian elvigyorodott.

- Legközelebb neked kell gyengédnek lenni, ha jól emlékszem.

Rafe eltakarta az arcát, mert erről eszébe jutott az előtéri jelenet. És Kiara.

- Kétszer csörgött eddig a vonalas, és négyszer a mobilod – jelentette Brian.

- A tiéd?

- Nem számoltam. Anyám volt.

- Ajjaj…

- Bizony.

- Mit mondunk neki?

- Amit a szüleidnek.

- Vagyis?

- Hogy egymásba szerettünk.

Rafe a férfi felé fordult. Összefonták az ujjaikat.

- Valóban? – kérdezte mosolyogva.

- Valóban. A barátságunk szent és sérthetetlen, de mi lenne, ha a szerelmünk is az lenne?

Rafe érezte, ahogy melegség önti el a mellkasát. Közelebb húzódott a férfihoz.

- Jól hangzik. – Összesimultak. – Talán mindig is szerettük egymást, csak idő kellett, míg ezt felismertük. Mit gondolsz?

- Azt, hogy nem érdekel, barátság vagy szerelem köt minket össze, amíg együtt lehetünk.

Rafe megnyugodva hajtotta a vállára a fejét. Még hallotta, hogy a mobiljaik egyszerre kezdenek el csörögni, de aztán Brian fölébe hajolt, és már nem is volt olyan fontos, hogy felvegye bármelyiket is. Mindenki más ráér, a család, a barátok, sőt, az egész világ… csak Brian nem, aki a legfontosabb az életében. Ahogy mindig is az volt, és az is lesz…

 

 

Vége