Igazságkeresés

Be kell vallanom, ennek a történetnek az ihletője egy sorozat. Bár alapvetően elég kevés időm van, elég fáradt voltam ahhoz, hogy az éjszaka kellős közepén azért egy-egy részt megnézzek. Először csak a kíváncsiság vezérelt, aztán ott ragadtam előtte körmöt vágva, lélegzetvisszafojtva.

Biztos vagyok benne, hogy Thomas Harris kultikus regényfolyamát, a Hannibalt a legtöbben ismeritek. Anthony Hopkins alakítása tette aztán felejthetetlenné dr. Lecter alakját. Pár éve, amikor ebből sorozat készült, ott ültem, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy megnézem, végül mégis feledésbe merült. Most azonban szembejött velem, én meg azt mondtam, miért ne? Így kezdődött. A sorozatról nem akarok sokat beszélni, de Hugh Dancy és Mads Mikkelsen párosa valami fantasztikus. Imádom őket.

Nem tudom, hányadik rész körül fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy írni akarok. Mielőtt bárki is megkövezne, nem értek egyet Hannibal Lecterrel, satöbbi. Viszont elgondolkodtatott. Kihívásként fogtam fel, valami olyasmiről írni, ami szembemegy a szabályokkal, hiszen mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy az élet nem fekete és fehér, hanem bizony rengetegféle színben pompázik.

Az áldozat John Taylor egy olyan ember, akit csak megvetni lehet. Erőszakos fickó, aki abban leli örömét, ha beleköthet másokba, bánthat valakit. Nem számít, hogy az a felesége, netán a kisfia. Nem mentem bele, mi vezetett odáig, hogy ilyen ember lett. Az már más kérdés, hogy megérdemli-e a halált egy ilyen személy? Megérdemli-e bárki?

Ugyanezt a kérdést teszi fel magának Sidney Young nyomozó, amikor hozzá kerül az ügy. Az elvei szerint senki nem érdemli meg a halált, arra tette fel az életét, hogy minden áldozatnak igazságot szolgáltasson. Viszont nem szent. Tudja, hogy vannak olyanok, akik nélkül jobb lesz a világ. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy nyomozni kezdjen.

Christoph Jakobsen, az áldozat szomszédja, két szempontból gyanús. Az egyik, hogy nincs alibije, a másik, hogy többször is összeveszett Taylorral. Brutális apja bántalmazása miatt jobban ki van élezve a feleség és a kis Eric szenvedéseire, mint mások, akik inkább becsukják a szemüket, mert nem akarnak belekeveredni semmibe. A többi utcabélivel ellentétben megpróbál tenni valamit értük, Taylor halála után pedig igyekszik minél többet segíteni, talpra állítani az asszony önbecsülését, hitét, mások iránti bizalmát. Ő ugyanis pontosan tudja, miken mentek át minden nap.

A téma valós problémákat feszeget. Sajnos, nem egy, nem kettő olyan ember van, mint Taylor, akikben egy csepp lelkiismeret nincs, akik azt hiszik, joguk van mások bántásához. Nem mondom, hogy megérdemlik a halált, ezt döntse el mindenki maga. Azonban aki teheti, igenis álljon ki azokért, akik nem olyan szerencsések, mint egyesek. Gondolja át azt, hogy senkinek nincs joga bántani másokat. Természetesen most jöhet a kérdés, hogy akkor a gyilkosnak joga volt-e megölni Taylort? Joga volt-e önbíráskodni? Az én véleményem szerint nem, ám ez a történet nem is az én véleményemet tükrözi, inkább csak felvet egy lehetséges megoldást.

Lesznek olyanok, akiket meg fog viselni. Tőlük bocsánatot kérek. Lesznek, akiknek nem fog tetszeni, ők akkor ma este mást olvasnak. Mindenki másnak jó olvasást!

Ai