7. Az unikornis

7. Az unikornis

Továbbmentek.

Diana szótlanul hátramaradt Draco mellé. Varnor ballagott előttük, míg Pacsmag és Lina halad legelöl hangos nevetgélést hallatva. Késő délutánra erdő szélibe értek. Innét már Diana ment legelöl, Varnor a két ifjú művésszel, a sort szokás szerint Draco zárta.

Már kezdett sötétedni, amikor Diana megálljt intett.

- Letáborozunk - kiáltotta.

Pacsmag és Lina azonnal lerogytak egy fatörzsre pihenni. Varnor tűzifa után nézett, Draco szokás szerint vadászni indult. Alig tett azonban pár lépést, amikor megtorpant.

- Csendet – szisszent fel a hangja. Mindegyikük megdermedt.

- Hallasz valamit? – osont mellé nesztelenül Diana.

- Arról – mutatott el Draco kelet felé. – Ti maradjatok itt, én megnézem.

- Én is megyek, majd Varnor vigyáz a többiekre – jelentette ki Diana és szorosan a férfi mögött haladt.

Nem kellett sokat menniük, hogy Diana is hallja a hangokat, amelyek felkeltették Draco figyelmét. Durva nevetés, fájdalmas lónyerítés. Diana szíve összeszorult. Kilestek egy fal mögül.

A kis tisztás közepén gyönyörű, hófehér unikornis keringett. Ezüstszín szarván megcsillant a fáklyák fénye. Körülötte férfiak kiáltoztak dárdával, íjjal a kezükben.

Draco nem habozott. Az egyik fickó épp felhúzta az íját. A férfi megszorította Diana karját.

- Akiknél íj van, azokat öld meg. A többi az enyém – ezzel kirontott a tisztásra.

Diana nyila már hasította is a levegőt. Nem tétovázott, nem habozott. Elege volt már abból, hogy tétlen szemlélője az eseményeknek.

Draco gyorsan mozgott. Egy nyíl elhúzott a nyaka mellett, véres vonalat húzva. A merénylő nem élt sokáig, Diana nyila átfúrta a testét. Draco szíven szúrt egy másikat. Visszakézből hárított egy dárdát, amely azonnal ketté is tört. Gazdája hanyatt homlok menekült, de rossz felé. Az unikornis felágaskodott, a fickó halálsikolyt hallatott.

Draco Diana segítségére sietett, akit felfedeztek. Hamar rájött, hogy a lány legalább olyan jól forgatja a kardot, mint ő. Ám négyen voltak Diana ellen, amit ő nem nézhetett tétlenül. Már mozdult volna, amikor furcsa kiáltás hallatszott mögüle.

- Vigyázz, idegen!

Draco megperdült, és védekezni kényszerült. Nagydarab fickó támadott rá kőszikla súlyú bárddal. Fél szemmel Diana felé pillantott. A lány egyik karja használhatatlanul lógott a teste mellett, ujjairól vércseppek cseppentek a mohó avarra. Draco haragja fellángolt. Szeme parázslott, arca eltorzult. Támadott. A nagydarab fickó kétségbeesetten hátrált és hárított, de Draco elől nem menekülhetett. Iszonyú erejű csapásokkal támadt a férfira, mintha nem is ember lett volna, hanem valamely gonosz lény, aki ismeretlen erővel rendelkezik. Egy súlyosabb csapást követően az óriás felordított. Karja lehanyatlott, bárdja a földre hullott, s ezt követte a feje is, ahogy Draco meglendítette a kardját. Sikolyt hallott maga mögül. Diana felé kapta a fejét. A lány hanyatt feküdt a füvön, kardja elérhetetlen messzeségben, tőrje pedig mit sem ér két kard ellen. Draco felmordult. Kardját a földbe szúrta, csizmái szárából tőröket vett elő és felkapta a kezét. A két fickó reagált a feléjük száguldó késekre, de már későn. Az egyiknek a torkába fúródott, a másiknak az oldalába.

Dracot nem érdekelte tovább a két támadó. Dianához rohant és letérdelt mellé. A térdére húzta a lány fejét és aggódva hajolt fölé.

- Hol sérültél meg?

- Csak a karom – sóhajtotta Diana. – Segíts felülni.

Draco hóna alá nyúlt és felhúzta a lányt. Bár Diana tiltakozott, ő egyszerűen kigombolta a felsőjét.

- Azonnal hagyd abba! – csapott a kezére a lány!

- Az ujját is letéphetem – mordult rá Draco.

- De nem nézel oda – villogott Diana szeme.

- A sebed érdekel, nem a bájaid – vicsorgott a férfi. Végül gyorsan megegyeztek, és Draco is elégedett lehetett. Szemügyre vehette a vérző sebet.

- Elég mély – dörmögte. – Össze kell varrni.

Diana megborzongott. Ingét melle elé szorítva a férfira bámult.

- Nem lehetne csak bekötni? – húzta el a száját. Draco már válaszolni akart, amikor árnyék borult rájuk. Azonnal úgy fordult, hogy testével védje a lányt. De csak az unikornis állt felettük.

- Engedj oda – szólalt meg.

Draco azonnal felismerte a hangját. Ez volt az, amely figyelmeztette a veszélyre az előbb. Arrébb húzódott.

Diana elmosolyodott, amikor teljesen megpillanthatta a lényt.

- Gyönyörű – sóhajtotta és megszorította Draco kezét.

- Az inged – figyelmeztette a férfi. Diana elvörösödött, az unikornis pedig láthatóan jól szórakozott rajtuk.

- Segíthetek? – kérdezte udvariasan.

Diana kíváncsian méregette, de Draco bólintott. – Megköszönnénk.

Az unikornis fejet hajtott. Szarva megérintette a még mindig vérző sebet. Diana hitetlenkedve bámulta, hogy csak egy vékony, fehér heg marad a sérülés után.

- Ez csodálatos – mosolygott el. – Köszönöm.

Az unikornis megrázta a fejét. Ezüstszín szőre felragyogott.

- Én köszönöm, hogy megmentettétek az életemet.

- A szarvadat akarták? – fordult feléje Draco, amíg Diana felöltözött.

Az unikornis szomorúan bólintott.

- Sajnos. – Különös pillantást vetett a háttal álló Dianára, majd aranyszín tekintetét Dracora vetette és nyelvet váltott. Diana megperdült, de hiába próbálta megfejteni szavaikat, ez lehetetlen volt. Dühösen csúsztatta vissza a hüvelyébe a kardját. Morcosan méregette az unikornist és Dracot, akik meghajoltak egymás felé és visszaváltottak az emberi nyelvre.

Diana meg sem próbált kíváncsiskodni, mert tudta, hogy a férfi úgysem válaszolna.

Az unikornis letérdelt. Megérintette szarvával a férfi sérült nyakát, amely után ugyanolyan fehér heg maradt, mint Dianáén. Draco pedig Diana kezéért nyúlt.

- Ő itt Csillagfény. Amiért megmentettük az életét, nekünk ajándékozza a szarvát - magyarázta. – Ha jól sejtem, szívesen vennéd le magad.

Diana megbűvölten nyúlt a szarv felé. Draco a kézfejére simította a kezét és óvatosan megérintették. A szarv a kezükben maradt. Diana elsírta magát.

- Ne sírj! – súgta a fülébe a férfi. - Neki lesz másik.

- Tényleg? – szipogta Diana és hülyén érezte magát. Az unikornis felemelkedett.

- Használjátok jóra, s akkor jót tesz veletek. Az istenetek legyen veletek.

Diana kezében szorongatta az ajándékot és figyelte, ahogy Csillagfény büszkén ellépdel.

Már alig láttak, így Draco keresett egy fáklyát és meggyújtotta. A támadók közül senki sem élte túl, de ezt egyikük sem bánta. Draco a köpenye alá rejtette a szarvat és átkarolta Diana derekát.

- Gyere, menjünk vissza a többiekhez! – mondta halkan. Szomorúan ballagtak vissza a társaikhoz. Nem fért a fejükbe, hogy létezhet ennyi emberi gonoszság.

Visszatértek a többiekhez. A tűz már égett a táboruk közepén. Varnor, Lina és Pacsmag türelmetlenül várták őket. Diana lerogyva a tűz mellé, elmesélte különös kalandjukat. Draco nem szólt, csak közel húzódott a lángokhoz. Arcát pirosra festette a meleg, tekintetét felforrósították a kipattanó szikrák. A többiek lefeküdtek, míg Diana ketté osztotta a nekik hagyott szárított gyümölcsöt és kevéske kenyeret.

- Minden rendben? – adta a férfi kezébe szegényes vacsorájukat. Draco bólintott.

- Igen. Hogy van a karod?

- Kutya baja – nevette Diana, és csinált egy széles vállkörzést. Aztán elkomorodva közelebb húzódott a férfihoz.

- Miről beszélgettél Csillagfénnyel? És honnan ismered a nyelvét?

Draco vállat vont.

- Az ember sokfelé vándorol a világban, és ha életben akar maradni, jobb, ha megtanul bizonyos dolgokat.

Diana sejtette, hogy valami ilyesmit fog válaszolni, így meg sem próbálta tovább firtatni a férfi titkait.

- Ma este is te akarsz őrködni? – érdeklődött nyugodtan. Draco bólintott, mire a lány a fejét ingatta.

- Nem értem, hogyan bírod. Meg sem látszik rajtad, hogy alig alszol valamit.

- Egy idő utána az ember megszokja, hogy mindig ébernek kell lennie – válaszolta fesztelenül a férfi és bekapta az utolsó darab kenyeret. Ivott rá két nagy korty vizet, majd összekuporodott a tűz mellett.

Diana ugyanúgy cselekedett, és hamar elnyomta az álom. Ám nem volt nyugalma. Most is, mint minden éjszaka, Drion bukkant fel előtte s az arcába kacagott. Kalapáló szívvel, összeszoruló torokkal, kardja után nyúlva ült fel a helyén, de Drion nem volt sehol. Draco felegyenesedett és odahúzódott hozzá.

- Nyugodj meg – mosolygott rá. – Csak álom volt.

Diana zavartan pislogott. A férfi úgy beszélt hozzá, mintha tudta volna, miről álmodott. Talán tudta is.

- Ne haragudj! – hajtotta le a fejét szégyenkezve.

Draco tétovázott egy kicsit, aztán magával húzta a tűz mellé.

- Gyere – kérte halkan.

Végigdőlt a takaróján, amin eddig ücsörgött, és maga mellé vonta a lányt. Hátulról átölelte és Diana még ahhoz is fáradtnak érezte magát, hogy tiltakozzon. A férfihoz bújt és lehunyta a szemét. Mielőtt álomba merült volna, utolsó gondolata az volt, hogy talán félreismerte a férfit. Hogy talán nem is olyan hideg és kemény, mint azt eddig gondolta.