10. Kridon falva

10. Kridon falva

Kis idő múlva elindultak. Vidámak voltak, Lina egész úton kacarászott és énekelt. Pacsmag csatlakozott hozzá. Zengett az erdő. Varnor elnézően mosolygott, nem tett megjegyzést. Diana Draco mellett maradt, s legszívesebben táncra perdült volna. Ám ahogy teltek a napok, úgy lett egyre komorabb. Társai sejtették, hogy mi az oka, de nem merték még megemlíteni sem. Csakhogy Draco nem volt gyáva.

- El kell oda mennünk – mondta halkan, miután egyik reggel útnak indultak. Diana hűvösen rázta a fejét.

- Nem tudom, mire gondolsz.

Draco megtorpant és elkapta a karját. Lemaradtak.

- Tartozol ennyivel nekik – felelte furcsán csillogó szemekkel.

- A tartozásomat majd lerovom, ha végre kardélre hányom Driont!

- Nem lehet minden tartozást vérrel leróni – válaszolta dühösen Draco. – Gyáva vagy, ha azt hiszed, összeomlasz majd a fájdalomtól. Erős vagy, tudom.

Diana kitépte magát a kezei közül, de a férfi szavai nem hagyták nyugodni. Határozott, s új útra terelte társait. Kihalt erdőben jártak, csak a fák éltek, de más életnek nyomát sem találták.

- Kridon erdejét elpusztította Drion sötét árnyéka, ahogy a falut ő és a csatlósai – magyarázta érzelemmentes hangon Diana, de a többiek tudták, micsoda fájdalom tombol a lelkében.

Leértek a faluba.

- Semmi sem változott – jelentette ki Diana. – Csupán az elpusztított házakat benőtte az erdő, visszavette tulajdonát.

Lináék letelepedtek a folyó mellé, míg Diana a temető felé sétált. Végigjárta a sírokat, s bár lepusztult volt minden, pontosan tudta, ki hol fekszik. Azt az éjszakát nem fogja elfelejteni, amikor tulajdon két kezével ásta meg a gödröket. Odaért Justin nyughelyéhez. Legnagyobb meglepetésére a síron rég elszáradt vadrózsákat talált, holott ő már évek óta nem járt erre. Vajon ki lehetett az, s honnan tudta, melyikre kell tennie a virágokat?

Diana tudta, hogy erre talán soha nem derít fényt, de nem bánta. Elmosolyodott és megérintette a nyakában lógó medált.

- Sajnálom, Justin, de még nem találtam meg a tűz gyermekét. Keresem, s ígérem, rá fogok találni, csak még egy kis idő kell – mormolta bocsánatkérően. – Nem felejtettelek el, itt vagy mindig a szívemben, de most úgy érzem, hogy talán… lehetne életem Drion után. Ha ő is akarná.

Magányosan ücsörgött ott, majd leszakított egy apró margarétát, s a sírra tette.

- Vigyázz ránk – kérte, mielőtt hátat fordított volna.

Már félúton járt, amikor sötét árny húzott el a feje felett. Döbbenten bámulta a szürkés sárkányt.

- Drion – suttogta, majd rohanni kezdett a folyó felé, ahol társai letáboroztak.

Mire odaért, Drion már sötét köpenybe burkolózva állt a parton emberi alakban. Varnor kivont karddal, s a többiek is tőrrel a kezükben néztek szembe vele, csak Draco nem mozdult.

- Drion – sikoltotta Diana, s elővonta a kardját.

Drion gúnyosan elmosolyodott.

- Oh, a kicsi Diana. Emlékszem rád. Hallottam, hogy a nyomomban vagy.

- Meg foglak ölni – sziszegte Diana. – Ezt érdemled azért, amit a családommal tettél. Minden sárkány halált érdemel!

- Ezek szerint gyűlölöd őket? – mosolygott Drion jól mulatva.

- Igen.

- Furcsa jelét adod ennek. Hiszen egy sárkánnyal utazol együtt.

Diana elsápadt. Szörnyű gyanú fészkelte magát a szívébe. Dracora nézett. A férfi arcát csuklya takarta el.

- Draco? – suttogta rekedten.

Drion felnevetett.

- Úgy látszik, már sejtetted – mondta. – Ha megengeded, most vele beszélnék. Utána rád is sort kerítek.

- Ha egyetlen ujjal is hozzáérsz, megöllek – felelte Draco jegesen. Felnézett. Vörös szeme lángolt.

- Jaj, fiam, muszáj ekkora feneket kerítened a dolognak?

- Nem vagyok a fiad, apám! – lökte hátra a csuklyáját Draco gúnyosan. Jeges hideg lett. Mindegyikük dermedten nézte a két férfit… a két sárkányt, apát és fiát.

- Vagy talán elfelejtetted volna, hogy Eileennel együtt megtagadtál?

- Buta lány volt ő, de te okos vagy. Nem vagy ide való. Gyere velem haza. Uralkodjunk együtt.

- Nem tartozom ide az emberekhez, de nem tartozom a sárkányokhoz sem. Akkor szerinted hol van az otthonom, apám?

- Velem – dörögte Drion haragosan.

Draco szomorúan ingatta a fejét.

- Ott az otthonod, ahol a szíved van – mondta nemes egyszerűséggel.

Drion felhorkant.

- Ezt is anyád tanította. Még jó, hogy elpusztult.

Draco szeme elsötétedett.

- Miattad. Bánata sorvasztotta el. Szeretett téged, te pedig megtagadtad őt és minket is Eileennel csak azért, mert jó a szívünk és szeretjük az embereket.

- Bolond némberek – legyintett Drion megvetően.

Draco keze ökölbe szorult.

- Nekem ők voltak a családom, ők jelentették az otthonom, te pedig még ezt is elvetted tőlem – kiáltotta kétségbeesetten. – Ugyanúgy, ahogy megölted a barátaimat is sorban, senkit ki nem hagyva. Ez a falu is ezért esett áldozatodul – mutatott körbe. – Justin miatt. Miattam. Mert te így akartál bosszút állni rajtam, amiért ellened szegültem.

Diana kábultan hallgatta. Nem, ez lehetetlen. Lerogyott a földre, de Draco folytatta.

- Nem vagy te apa, csak egy szörnyeteg – kiáltotta. – S tudod mi a legszörnyűbb? Hogy még mindig szeretlek!

Dianának eszébe jutottak Draco szavai: „sejtelmed sincs az igazi gyűlöletről” – „minden gyűlölet a szeretetből fakad”. Hát, idáig jutott a világ.

Drion elhúzta a száját.

- Adok még egy kis időt – mondta jegesen. – Gyere haza és én mindent elfelejtek.

Mielőtt észbe kaphattak volna, átváltozott és felszállt. Draco utána üvöltötte.

- Ha én hazamegyek, az csak is azért lesz, hogy megöljelek!

A dühödt kiáltás után csend lett. Draco térdre rogyott. Barátaira pillantott.

- Sajnálom, de képtelen voltam elmondani – motyogta.

Diana elfordította a fejét.

- Meg sem próbáltad – felelte hidegen és Draco szíve darabokra tört.

Szótlanul szedték össze a holmijukat, Draco felé még csak nem is pillantottak. A férfi ezt megértette, de mégis bántotta a dolog.

- Veletek mehetek? – szólt utánuk, amikor elindultak. Diana vállat vont.

- Meg tudnánk akadályozni? – kérdezte mereven, és rá sem nézett a férfira.