8. fejezet

8. fejezet

David a kanapé sarkába húzódva figyelte a két férfit. Fogalma sem volt, mit is kellene csinálnia, így egyelőre megelégedett azzal, hogy nézte őket. Annyira különböztek egymástól, mégis lesírt róluk, milyen közel állnak egymáshoz. Megdöbbentő volt megtudni még egy titkot Alexről. Egy bérgyilkos a legjobb barátja? Hihetetlennek, de igaznak tűnt.

- David!

Alex hangjára összerezzent, és végre odafigyelt rá.

- Tessék.

- Mindent el kellene mesélned újra Michelnek. Én addig telefonálok egyet. Minden rendben?

- Semmi sincs rendben, hiszen épp jövendő gyilkosommal akarsz kettesben hagyni! – David maga is érezte, hogy épp… duzzog. Féltékeny lenne? Nagyon úgy nézett ki.

Michel felnevetett. Maszkja miatt nem látszott az arca, csupán a szeme, de az sem hagyott felőle kétséget: jól szórakozik.

- Nem foglak bántani. Alex élve megenne.

- Te pedig örülnél neki! – csattant fel David élesen.

A két férfi egyszerre kapta rá a tekintetét. Michel felállt, és nagyot nyújtózott.

- Azt hiszem, meglátogatom a fürdőszobát, amíg ti tisztázzátok egymás közt a félreértéseket.

Alex lehuppant a fiú mellé, és komoran meredt rá.

- Mi a franc bajod van?

- Ne várd tőlem, hogy jópofizni fogok egy bérgyilkossal.

Alex homloka ezer ráncba szaladt.

- Valóban nem várhatom el tőled, de felhívom a figyelmed, hogy a kormányzód sem különb egy gyilkosnál, és te még a lábadat is széttetted neki.

Ez övön aluli volt, mindketten tudták. David izmai megfeszültek, legszívesebben megütötte volna a férfit, mert ez annyira… bántó volt. Szívet sajdító… igazság volt.

- Hát, persze… - mondta végül. – Milyen igazad van, én csak egy kurva vagyok. Kösz, hogy emlékeztettél rá. – Fel akart állni, de Alex elkapta a karját, és megállította.

- Nem akartalak megbántani.

- Nem? Ennek ellenére sikerült, gratulálok! 

- David…

- Ne szólíts így, zsarukám! – David kitépte magát a kezei közül, és faképnél hagyta volna, ha a férfi engedi.

Nem engedte. Felpattant, és visszaperdítette maga felé.

- Ne merészelj csak így itt hagyni! – morrant, és látszott, hogy most már ő is dühös.

- Miért? Akkor mi lesz? Elfenekelsz, ahogy kölyköket szokás?

Zihálva, haragosan, sértetten meredtek egymásra.

- Sajnálom, amit mondtam. – Alex hangja szinte csikorgott. Nem volt valami gyakorlott bocsánatkérő.

- Melyiket?

- Mindegyiket.

David felsóhajtott.

- Ezzel nem oldasz meg semmit. A probléma továbbra is fennáll. Te zsaru vagy, én pedig egy kurva. Az apám lehetnél, nem a szeretőm.

- David…

- Mikor lettem David? Miért nem Pillangó? Miért nem Angyal? – A fiú lehajtotta a fejét, mert tudta, hogy a szemében ott vannak az átkozott könnyek, melyek árulói lehetnek.

Alex csak nézte a kócos hajat, melyet ő tett ilyenné. Tudta, hogy a sírást próbálja visszafojtani, és ez annyira… fájt neki. Miatta sírt… Gyengéden magához vonta, és ringatni kezdte, ahogy gyermeket szokás.

- Tudom, hogy nem vagy ártatlan, én mégis hiszek abban, hogy a lelked tiszta – sóhajtotta. – Tudom, hogy nem vagy már kisgyerek, és örülök neki, mert akkor mehetnék a sittre pedofilként. – David torkából fojtott hang tört fel. Nevetés és sírás furcsa keveréke. – És szerintem… Az én szememben nem vagy kurva. – Megemelte a fiú állát, hogy találkozzon a pillantásuk. – Azért tetted, amit tettél, mert az öcsédnek szüksége volt a pénzre, amit ezzel kerestél.

- Alex… - David a csuklójára fonta az ujjait, és érezte, hogy minden hiába, elsírja magát. – Komolyan így gondolod?

- Igen. Nem szoktam hazudni, sem köntörfalazni. Ezt te tudod a legjobban.

David bólintott, és a férfi vállára hajtotta a fejét.

- Köszönöm.

Alex még egyszer magához szorította, majd eltolta magától.

- Mielőtt elszalad velem a ló – mondta huncut vigyorral. – Michel miatt ne izgulj. Mindenek ellenére… jó ember. Beszélsz vele?

David már tudta, milyen bután is viselkedett, így engedelmesen visszaindult a kanapéhoz. Alex még egyszer megborzolta a haját, majd elvonult telefonálni. Michel ekkor ért vissza két csésze teával.

- Telefonál? – kérdezte, amikor nem látta a férfit.

- Igen – felelte. Elvette tőle a teát. - Köszönöm.

Michel leült vele szemben.

- Nincs okod féltékenykedni. Alex és köztem nincs semmi. Barátok vagyunk.

- Értem. Sajnálom az előbbit.

- Semmi baj – vont vállat a férfi, majd előrehajolt. – Elmeséled nekem, amit Alexnek?

David úgy gondolta, nincs más választása, mint megbízni ebben a férfiban. Alex is megbízik benne, ő is megteheti. 

Alex kifelé bámult az ablakon, és közben várta, hogy a hívott személy végre felvegye a telefont. Bekapcsolt az üzenetrögzítő is, mire valaki felvette.

- Cassiano!

- Végre! – Alex úgy döntött, régi barátján vezeti le felgyülemlett indulatait. – Hol a fenében kujtorogtál? Épp dugtál vagy mi? Nem érek rá arra várni, hogy méltóztasd felvenni ezt a kurva telefont!

Döbbent csend volt a válasz, majd óvatos kérdés.

- Ferguson?

- Szerinted ki a fene? Annyira régen nem beszéltünk, hogy ne ismerd meg a hangomat! Vagy időközben amnéziás lettél?

Még mélyebb csend, majd a háttérben egy fiatal férfi hangja, ajtócsapódás, végül Cassiano szólalt meg.

- Nem változtál semmit!

- Még mindig elbűvölő vagyok, valóban – vigyorodott el Alex, és az ablakkeretnek dőlt. Közben remélte, hogy a nappaliban nem folyik még vér.

- Még mindig egy nagy bunkó vagy! – csattant fel a hívott fél.

Alex alig állta meg nevetés nélkül. Jack Cassiano és ő anno együtt kezdték a Rendőrakadémiát. A kollégiumban is közös szobájuk volt. Nagyon jó barátok voltak annak ellenére, hogy akkoriban nem állt másból az életük, csak versengésből. Mindig jobbak akartak lenni a másiknál. Természetesen ez hol sikerült, hol nem. Nem vette kedvüket a vereség, csak még jobban feltüzelte őket. Az akadémia után azonban külön helyekre kerültek, és egyre ritkábban látták egymást. Cassiano – körülbelül akkor, amikor Alex a gyilkosságiaknál nyomozó lett – belépett az FBI-hoz. Aztán mire Alex ugyanott főnök lett, Cassiano már saját csoportját irányította a Különleges Ügyosztálynál. Mindkettejük karrierje magasan ívelt felfelé, de még most sem tudták volna eldönteni, melyikük is áll nyerésre. A legutóbbi találkozásuknál kiegyeztek egy döntetlenben, legalábbis Alexnek úgy rémlett. Egy egész éjszakás ivászat után, sajnos, a memóriája nem volt a legjobb.

- Bunkó? Tévedés, barátom, az nem én vagyok. Összetévesztesz valaki mással. Vagy magaddal – tette hozzá, és szemérmetlenül felröhögött.

- Na, persze! Én soha nem tévedek, ezt tudhatnád – morogta a férfi, bár ezúttal volt a hangjában némi bizonytalanság, amire Alex nem emlékezett korábbról.

- Valami baj van, haver? – kérdezte, és maga alá húzta a karosszéket.

- Nem telefontéma.

- Értem. – Alex hangja elkomorodott. – Az sem, amiről én akarok tárgyalni veled.

- Magánügy?

- Nem.

Cassiano hangja ugyanúgy elkomorult.

- Rendben. Sürgős?

- Nagyon.

Alex lépteket hallott, majd lapozgatást. Tudta, hogy hiába a mobilok és számítógépek forradalma, még Jack is olyan régimódian papírt használ a jegyzeteléshez, mint ő.

- Holnap reggel van egy megbeszélésem, utána pedig elvileg bevetésünk van. A kihallgatáson is ott kell lennem… Ez sem jó… - Alex hátradőlt, amíg hallgatta. – Maddie amúgy hogy van? – szúrta közbe, és tovább mormogott a bajusza alatt.

- Maddie? – Alexnek gondolkoznia kellett, hogy eszébe jusson, ki is ő. Az utóbbi időben annyira David körül forgott minden gondolata, hogy a nőről teljesen elfeledkezett.

- A barátnőd – morrant fel a férfi. – Emlékszel még rá?

Alex megvakarta az állát.

- Hogy őszinte legyek, nem igazán.

- Miért is?

- Dobott.

Cassiano felnevetett.

- Ő is?

- Mi az, hogy ő is? – hörrent fel Alex bosszúsan. – A Maddie előttit én dobtam.

- Aha. – A kaján hang nem hagyott kétséget afelől, hogy tulajdonosa milyen jól szórakozik.

- És neked van valakid? – Alex tudta, hogy Jack a munkának rendelte alá az életét. Szánta ezért rendesen, mert a férfinak már a szülei sem éltek, így teljesen egyedül volt a világban.

Egy pillanatnyi tétovázás volt az éterben, mielőtt megérkezett volna a válasz.

- Nem.

Ezúttal Alex hangja volt az, akié kitűnően mulatott.

- Szőke, barna, fekete, netán vörös?

Csattanás hallatszott, ahogy a jegyzetfüzet az asztalra huppant.

- Holnap ötkor a szokott helyen. Jó lesz?

- Ne ott. Van egy használaton kívüli raktár a város határában. Tudod, melyikről beszélek?

- Igen.

- Akkor ott találkozunk. Egyedül gyere!

Cassiano felsóhajtott.

- Mibe keveredtél, te idióta?

- Amibe te is fogsz, seggfej! - vágta rá Alex keményen.

- Ettől féltem. Holnapig azért ne nyírasd ki magad! Hallottam, hogy valaki vadászik rád.

- Nem téma. Csalánba nem üt a mennykő.

- Emlékszel Munozra? Velünk kezdett. Ő is ezt mondta, mielőtt megölték.

Alex a széken hintázott.

- Tudom. Nem lesz baj. Akkor holnap.

- Akkor holnap. – Cassiano is letette a telefont, ekkor jutott Alex eszébe, nem mondta el, ki miatt habozott az előbb. Majd holnap megkérdezi.

Óvatosan osont vissza a nappaliba, de legnagyobb meglepetésére csak David ücsörgött a fotelban.

- Michel még mindig a klotyón trónol? – morrant fel.

A fiú mosolyogva nemet intett.

- Azt mondta, sürgős dolga akadt, majd jelentkezik. Mindig ilyen kurtán-furcsán távozik? – kezdte el összeszegetni a csészéket.

Alex végiggondolta a kérdést.

- Igen. Ő már csak ilyen.

- Régóta ismered? – David elindult kifelé a konyhába, így Alex megadóan utána indult.

- Igen. Elmondtál neki mindent?

- Igen. Kérdezett pár dolgot, aztán ment is. Érdekes figura. Tényleg bérgyilkos, vagy csak engem akartok átejteni? – csapta le nagy lendülettel a pultra a poharakat David.

Alex majdnem felnevetett.

- Jó lenne, ha csak móka lenne – válaszolta ideges vállvonással.

- Értem.

David megengedte a csapot. Elmosta a csészéket, közben igyekezett kitörölni a fejéből azokat a kínos emlékeket. Alex azonban odaállt mögéje, és átkarolta a derekát.

- Mire gondolsz?

- Semmire.

Alex a poharat nézte, ami még mindig ott hevert a csempén, igaz, a nagy kavarodásban elborult, és kifolyt belőle a víz.

- És mire gondoltál, amikor itt ültél és élvezkedtél? Amikor a nevemet mondtad?

David megdermedt, majd megperdült, és megpróbált minél távolabb kerülni a férfitól. Ez nem is ment olyan könnyen. A dulakodásból végül az sült ki, hogy lihegve tapadt a férfihoz, aki azokkal a szürke szemekkel úgy nézett rá, amitől elfelejtett gondolkozni, és csak az járt a fejében, hogy még, még, s a kérdésre végül nem született válasz…

Alex komoran nézett végig az emberein. Fran éppen a kávéját kortyolgatta, közben egy kézzel pötyögött valamit a számítógép billentyűzetén. Arnie fánkot eszegetett, nem ez volt az első, erről árulkodott morzsás inge. Roger Carl helyére érkezett ma reggel a kábszeresektől. Bár ott is rengeteg meló volt, Roger régi motoros volt a szakmában, így vállalta, hogy átjön helyettesíteni Julia mellé. Theo szabadságon volt, őt kénytelen volt visszarendelni, hogy rendben menjenek a dolgok. A többiek terepen voltak, így őket nem tudta számba venni.

- Mindenki az irodámba! – üvöltötte el magát. Érdemes volt nézni a reagálásokat.

Fran magára öntötte a kávét, Arnie elejtette a fánkot, ami a kukájában landolt – Alex véleménye szerint ott volt a legjobb helye –, Roger felborította az asztalán heverő aktaköteget, míg Theo csupán összerezzent a telefonnal a fülén. Besorjáztak a férfihoz.

- Meséljetek, gyermekeim! – támaszkodott az asztalára Alex, és nem kellett megjátszania, hogy rossz kedve van.

Most hívta a kórházat, Carl állapota még mindig változatlan volt. Beszélt a főnökével, aki sürgette az ügy lezárását, holott eddig zsákutcában toporogtak. Nicky kora reggel elküldte a pokolba, David pedig közölte, hogy el akarja végre intézni öccse temetését. Anyja kétpercenként felhívta, hogy minden rendben van-e, az apja meg mindenáron el akarta kísérni Davidet a temetkezéshez. Remélte, hogy azért emberei szolgálnak valami jó hírrel is. Már egy kis gyilkosnak is örült volna.

- Történt egy rablógyilkosság. Két halott. A gyanúsítottak elővezetve, kihallgatásra várnak. – Roger komoran bámult a jegyzetfüzetébe. – Miest sikerül kihallgatnom egy másik ügy tanúját, előszedem őket a zárka mélyéből. Valamint volt egy gázolás hajnalban, az elkövető meglépett. A rendszámát nem látták, így elég nehéz lesz megtalálni a szemetet.

- Az áldozat?

- Susie Miholchek, táncosnő. Hazafelé tartott a munkából. Utánanéztem. Nem egy kis kurva volt a sok közül. Keményen dolgozott, hogy vigye valamire.

- Értem. Ha tudok segíteni valamiben, szólj.

- Kösz. Arnie?

- Megint híztam – jelentette be a férfi, mire Alex homlokán megszaporodtak a ráncok. – Az asszony diétára fogott.

- Ezért eszegeted a fánkokat dobozszámra? – Theo a fejét ingatta. – Így nem fogsz lefogyni.

- Így nem – értett egyet vele Fran.

- Tudjátok, milyen éhes vagyok? – hördült fel a férfi, és morcosan szemezett velük.

Alex kis híján elmosolyodott, aztán eszébe jutott valami, mire lehervadt a kezdődő mosoly az arcáról.

- És te tudod, hogy vannak, akik már soha nem lesznek éhesek? – érdeklődött bűbájos kedvességgel, de hideg hangon.

Arnie felsóhajtott.

- Bocs, főnök! Csak éppen, ha éhes vagyok, nem tudok gondolkodni. Nincs csokid véletlenül?

Alexnek eszébe jutott a bonbon, de nemet intett.

- Nem kajálni hívtalak be, kedves fiam! – morrant a férfira. – Jelentenivalód van, vagy egész nap nyavalyogni akarsz nekem?

- Megöltek két fekete fiút tegnap este. Megsérült az egyikük barátnője is, ő kórházban van, egyelőre az intenzíven ápolják. Úgy néz ki, bandaháború.

- Francba! – Alex beletúrt a hajába. – Hogy ezek soha nem tudják abbahagyni.

- Mit számít? Kettővel kevesebb – vont vállat Fran hidegen.

Alex felállt, és odasétált eléje.

- Valóban? – Előrehajolt, hogy az asszonynak hátra kellett húzódnia, ha nem akarta, hogy összeérjen az orruk. – Annak a két fiúnak volt családja, anyja, apja, testvére, és voltak barátaik is. Lehet, hogy nem voltak a legtökéletesebb emberek, de emberek voltak, akiket megöltek. A családjuk és a barátaik számára ők fontosak voltak. Lehet, hogy neked nem azok, de neked nem az a dolgod, hogy véleményt nyilváníts, hanem az, hogy elkapd, aki tette. Világos?

Fran a fogait csikorgatta.

- Igen – mormolta.

- Nem hallom, a kurva életbe! – Alex egyenesen az arcába üvöltött.

- Igen! – Fran visszaordított.

Alex bólintott, és visszahúzódott.

- Csak azért… Arnie, folytasd!

- Igenis. Szóval… khm… bocsánat. Szóval a lány egyelőre nincs kihallgatható állapotban. A doktor azt mondta, felhív, ha beszélhetünk vele.

- Az orvosok mindig ez mondják – legyintett Roger.

Theo keresztbe tette a lábát, és hátradőlt.

- Ez igaz. Félóránként hívd őket, úgy a legbiztosabb.

- Főnök?

- Állíts egy kollégát az ajtaja elé. Senki nem mehet be a lányhoz, csak mi. A doktort meg hívhatod negyedóránként. Így legalább motiválva lesz, hogy a betege mielőbb jobban legyen.

- Le fogja tagadtatni magát – vélte Theo.

- Akkor meg menj a kórházba, és ha kell, táborozz le a doktor ajtaja elé, amíg nem tud mondani valamit, a rohadt életbe! – Alex előszedte a cigisdobozát, és rágyújtott.

Arnie belelapozott a füzetébe.

- Értettem.

- Milyen ügyed van még?

- Megerőszakolták és megfojtották a Red World egyik lányát. A gyanúsított bizonyos Frederick Monaghue, 28 éves, egyedülálló. Keressük.

Alex nagyot szívott a cigiből. A Red World a város egyik rosszabb hírű mulatója volt. A táncoslányok többsége más kenyérkeresetre is hajlandó volt, mint a táncikálásra a kopott színpadon.

- Melyik lányt? – kérdezte rekedtesen. Felköhögött, és elnyomta a csikket.

- Dina Knox, művésznevén Diana. Ismerted?

Alex bólintott. Emlékezett a nőre. Magas, vékony, húszas évei közepén járó, barna szépség jelent meg előtte. Azért jelentkezett a Red World-be, mert úgy gondolta, ott kisebb baja eshet, mintha az utcán keresné a kenyerét. Tévedett.

- A kisfiával mi van?

Arnie felkapta a fejét.

- Van gyereke? – hökkent meg.

Alex kis híján kidobta az ablakon.

- Tűnj a szemem elől! – morrant. – Rendőr vagy, te nyomozol az ügyben és nekem kell felvilágosítanom téged a dolgokról?

- Bocs, főnök! – Arnie összeszedte magát, és igyekezett gyorsan eltűnni az irodából.

Alex morogva újabb cigire gyújtott.

- Theo?

- Egy öngyilkosság, egy gyilkossági kísérlet, valamint van egy ismeretlen hullám. Jane Doe körülbelül harmincéves, fehér bőrű, szőke. Már felhívtam a sajtósunkat, hogy adja le a fotóját és az adatait a médiának.

- Rendben. Egyéb?

- Megöltek egy hajléktalant. Az egyik társa bevallotta a gyilkosságot, még tart a bizonyítékgyűjtés. – Theo előszedte a füzetét, amit csak azért használt, mert kötelező volt. Híresen jó volt ugyanis a memóriája. – Valamint Carl ügyében felhívott az illetékes. A kocsit megtalálták egy parkolóban, a város határában. Felgyújtották.

- Pompás – Alex elhúzta a száját. – Folytasd!

- És a legvégére hagytam a legrosszabbat. Samuel Othern, 42 éves biztonsági őr öngyilkos lett, előtte viszont lelőtte kétéves kislányát, kilencéves fiát, és a feleségét. Túlélő nincs, jó munkát végzett… – Theo felsóhajtott, és megdörzsölte az arcát. Viszonylag újonc volt a csapatban, mindössze négy éve dolgozott velük, de Alex úgy vélte, kitűnő nyomozó. Ezért is volt Carl után a fiú a második embere.

- Tudsz dolgozni? – Alex hangja megértő volt. Tudta, hogy soha nem könnyű olyan helyszínre kimenni, ahol gyerekek az áldozatok. Főleg, ha ilyen értelmetlen halálról van, mint a jelen esetben.

- Igen. – Theo felállt. – Most viszont mennék, mert szekálni akarom egy kicsit a laborosokat a kocsi miatt.

- Menj csak! Kösz, Theo!

- Szívesen.

Roger a helyén maradt, úgy nézett ki, nem akarja meghagyni azt az örömöt Frannek, hogy kettesben beszélhet a főnökkel. Talán ő is érezte, hogy az utóbbi időben nem puszipajtások, és így akarta megakadályozni, hogy egymás torkának ugorjanak.

- Fran? – Alexnek megkorduló gyomra jelezte, hogy nem ártana elrágcsálni azt a szendvicset, amit David készített össze neki, mielőtt elindult volna dolgozni. Előszedte a zacskót, és elégedetten szemlélte az ebédjét. A csendre viszont felnézett. – Mire vársz, angyalom? Tapsra, füttyre? Az idő pénz, még nem hallottad?

Az asszony mogorván bámult rá, majd közölte.

- Nem akarom elrontani az étvágyadat.

- Menj anyádba! – Alex két lépéssel ott termett előtte, és egy pillanatig úgy tetszett, megüti a nőt. – Ne szórakozz velem, mert csúnyán megütheted a bokád, ha itt kekeckedsz!

- Most megijedtem! – Fran gúnyosan mosolygott, majd felállt. – A Beverton-ügy tetteseit elkaptuk. Bevallották, bár az ügyvédjük tiltakozott, ahogy csak tudott. A jelentésemet az asztalodra tettem. Az Eichorn-ügy viszont áll, zsákutca. Micky új szeretőt szerzett, mostanában egy fekete hajú ázsiai fiúval látták. Henry B. helyére új embert nevezett ki. És most ha megbocsátasz, dolgom van. Pár ügy még megoldásra vár.

Alex dühödten gyújtott újabb cigire, amikor kiment. Roger nagyot sóhajtott, és ő is felállt.

- Figyelj, Ferguson, engem baromira nem érdekel, hogy mi van köztetek, de jó lenne, ha megbeszélnétek, mielőtt kinyírjátok egymást.

Alex rámeredt, majd odament az ajtóhoz, és kinyitotta.

- Húzz dolgozni! – mormolta.

Visszament az asztalhoz, aztán meggondolta magát. Újra odaballagott az ajtóhoz, és kiüvöltött.

- Fran!

Az asszony kelletlenül indult el feléje. Kénytelen volt engedelmeskedni a kimondatlan szavaknak, és besétált az irodába.

- Beszélgessünk! – Alex becsapta az ajtót, és a szeme nem ígért semmi jót.

David sápadtan ácsorgott. A koporsókat nézegetve legszívesebben elrohant volna, de nem lehetett. Kyle-nak itt volt az ideje megadni a végtisztességet. Lehajtotta a fejét, és kis híján elsírta magát. Kyle hiánya jobban fájt, mint eddig bármi. Kyle jelentette számára a fényt a sötétségben, ahol szörnyek vadásztak rá. És ez most semmivé lett…

- David, jól vagy? – Alex édesapja komoran a vállára tette a kezét.

- Nem igazán – vallotta be. Nem kellett itt félrebeszélni, hiszen az előbb belepillantott egy félreeső tükörbe, és meglátta saját magát. Nem volt több abban a pillanatban, mint egy üres test, mert a szemében nem látott életet.

- Választottál? A többit majd én elintézem. – James Ferguson határozott fellépése hamar meghozta az eredményt. A dolgozók egyetlen szavára ugrottak, és senki nem mert javaslatokat tenni, vagy több pénzzel lehúzni, mint amennyibe az egész került.

David ennek nagyon örült. Elsősorban annak, hogy nem kérdezgette, ugrálta körbe senki. James megkérdezte a véleményét, ő igennel vagy nemmel felelt, és alig egy óra alatt megvolt minden papír és elintézendő. Másodsorban sokat számított, hogy James közbenjárására kapott némi kedvezményt, bár aztán utánagondolva inkább úgy sejtette, hogy a Ferguson család fizette ki a fennmaradó összeget. Igazából nem volt ereje rákérdezni, és valószínűleg úgyis letagadnák.

Felsóhajtott, ahogy kiléptek az utcára. James úgy állt, hogy takarja őt, és közben a szemével az utcán levőket bámulta. Még ő is hogy vigyázott rá. David teljesen meghatódott. James és a felesége is tudják, hogy Alex szeretője, egy kurva az utcáról. Ennek ellenére úgy bántak vele, mint mielőtt megtudták volna az igazságot. Nem tettek különbséget, nem dobták ki.

- Mehetünk – fordult feléje James, és abban a pillanatban David meglátta, hogy fog kinézni Alex ennyi idősen. Megdobbant a szíve, és nagyot sajdult. Szerelmes volt a férfiba, ismerte el magában, ahogy beült a kocsiba. Viszont nem volt naiv kölyök. Pontosan tudta, hogy a mai világban már mit sem ér az őszinte szerelem. Nem állnak egy szinten. Alex középosztálybeli, normális gyerekkort megért, tisztességes életet élő rendőr. Ő viszont szegény, soha, még hírből sem ismerte a normális életet, és ráadásul prostituált. Jó, utóbbival jelenleg hadilábon állt. Fogalma sem volt ugyanis, hogy képes lenne-e újra széttenni valakinek a lábát most, hogy megismerte, milyen együtt lenni Alexszel. Azt sem tudta, mit kezdjen az életével. Menjen vissza az utcára? Képes folytatni? Vagy menjen főiskolára, és keressen tisztességes munkát? Az ő múltjával lehetséges lenne újrakezdeni mindent tiszta lappal? Nem tudta, mit tegyen.

- Mit szólnál, ha beülnénk a McDonald’s-be? – James kifarolt az útra, és rámosolygott.

David mosolyt erőltetett magára.

- Rendben. Köszönöm, hogy segített – tette hozzá halkan.

- Szívesen, bár sajnálom, hogy… - James megállt a piros lámpánál, és a fiúra pillantott. – Beszélnünk kellene – mondta komoran.

- Tudom.

Nem szóltak semmit, csak amikor már ott gőzölgött előttük a meleg sült krumpli és a hamburgerek. David rágcsálni kezdett egy szál krumplit, nem nagyon volt étvágya. James se tűnt éhesnek, de azért nagyot harapott a hamburgerből.

- Ez Alex kedvence – szólalt meg kis csend után. – Szereted a fiamat, igaz? – kérdezte hirtelen.

David rámeredt, nem tudta, mit is mondhatna. Talán az igazat, hiszen nem veszíthet semmit.

- Igen.

James bólintott, nem látszott meglepettnek.

- És ő…? Ő szeret téged?

- Nem.

- Értem. – James eltolta magától a hamburgert, pedig csak egy falatot evett belőle. – Mi lesz, ha… ennek az egésznek vége lesz?

David vállat vont.

- Hazamegyek, és ott folytatom az életem, ahol abbahagytam.

James éles szemmel nézett rá.

- Az utcán? Képes leszel rá?

- Miért ne? – David hiába akart határozottságot csempészni a hangjába, valahogy nem akart összejönni.

A férfi felsóhajtott, és összekulcsolta a kezét.

- Szeretem a fiam. Ő az egyetlen gyermekem. Kétszer nősült meg, és mind a kétszer nagyszerű asszonyokat vett feleségül, de egyik sem tudta őt eltántorítani a céljától, amire korábban felesküdött. Ő rendőr volt, és az is lesz. Egyetlen nő sem képes változtatni azon, hogy éjszakába nyúlóan dolgozzon, vagy elsőnek menjen be egy házba, ahol fegyverrel várja egy gyilkos. Most viszont itt vagy te…

- Én csak… - David lehunyta a szemét, hogy ne kelljen a férfi szemébe néznie, amelyek annyira hasonlítottak Alex tekintetéhez. – A munkája vagyok én is – felelte.

James pillantása magába itta a törékeny alakot, a selymes fürtöket, a sebzett tekintetet. Mindent, amibe a fia beleszerethetett. Mert ő már tudta, látta azt, amit a fia nem akart bevallani még magának sem.

- Tévedsz. A munkáját soha nem hozta haza. Soha nem mesélt gyilkosságokról, halálról, tanúkról, bármiről, amiben él és dolgozik. Mindig igyekezett, hogy a magánéletét és a munkát külön kezelje, mert attól félt, hogy mi is veszélybe kerülünk. Téged azonban elhozott hozzánk, ránk bízott, és miattad korábban jön haza. Összekeverte azt a kettőt, amelyet soha azelőtt. Minden gondolata körülötted forog, mert… fontos vagy neki. Ha… nem is maradsz mellette, akkor is… kérlek, hogy ne menj vissza az utcára. Nem hiszem, hogy elviselné. Jobb életet akar neked, mint amiben éltél.

- Ez… nem igaz. – David eltakarta az arcát. – Ne mondjon ilyeneket!

- Miért? – James előredőlt. – Miért, David?

David sírt, pedig annyira elszántan fogta vissza eddig a könnyeit.

- Képtelen leszek elhagyni, ha… ha tudom, hogy jelentek neki valamit.

- Miért kellene elhagynod?

- Hát, nem érti? Nem illek hozzá! Férfi vagyok, egy fiúprosti! – David a fejét rázta. – Ő azonban zsaru, a jó oldalon áll.

- Gyilkoltál valaha? Loptál? Csaltál?

- Nem. – David annyira meghökkent a kérdéseken, hogy válaszolt.

- Akkor miért lennél a rossz oldalon? – James arca egy pillanatra éveket öregedett. – Én tudom, mit jelent a rossz oldalon lenni. Katona voltam, és láttam sok mindent. Amíg a feleségemmel nem találkoztam, én is rossz ember voltam. Ő viszont elérte, hogy másképp tekintsek magamra és a világra. Ma már tudom, nincs olyan, hogy jó és rossz. Csak szürkeség van. – Megpiszkálta a kólás poharat. – Alexander sem tökéletes, és te sem vagy. Senki sem az. Viszont miért ne lehetne legalább megpróbálni, hogy együtt… azok legyetek?

David mit sem törődött a többi vendéggel. Egyszerűen felugrott, és zokogva borult az idős férfi karjaiba.

Alex újabb cigire gyújtott, és mogorván szemlélődött a kihalt raktártelepen. Már lement a nap, csak szolgálati kocsijának a fényszórója világított. Újra ránézett az órájára. Cassiano késett, és telefonon sem érte el. Az viszont rosszabb volt, hogy beszélt az apjával. David teljesen ki volt borulva, így nem merték magára hagyni. Náluk maradt, most éppen alszik, de ha felébred, azonnal felhívják, hogy tudjon vele beszélni. Halkan elkáromkodta magát. Neki kellett volna elmenni vele a temetkezési vállalkozóhoz. Oké, az apja is fényesen helytállt, és senkinek sem esett baja, de legalább ott lehetett volna vele, és megvigasztalhatta volna. Égett a szeme, megdörzsölte, de persze ez sem használt. Ramaty kedve volt, és a java még hátravolt.

Kocsi hangját hallotta, és végre befordult mellé a fekete autó. Cassiano kikapcsolta a motort, és kiszállt. Alex benyúlt a kocsijába, és elfordította a slusszkulcsot. Csend és sötétség borult rájuk.

- A francba, Ferguson! – morogta a férfi, és mellé evickélt, bár Alex hallotta, hogy kétszer is megbotlik. – Mi a fészkes fenéért rángattál el ide az Isten háta mögé?

- Egyedül jöttél? – Alex mobilja rezgett, Michel ezzel jelezte, hogy tiszta a levegő, és senki sem követte az ügynököt.

- Persze. – Cassiano megállt mellette, és előszedett egy rágót. A papírját gondosan zsebre gyűrte, majd nekidőlt a kocsi oldalának. – Halljam, miről van szó?

- Semmi helló, hogy vagy?

- Menj anyádba! – morrant a férfi. – Mégis mit vársz? Te rángatsz ide, és még elvárod, hogy jópofizzak veled? Nem vagyok idióta, valami gáz van nálatok, hogy hozzám fordultál. Igaz?

Alex a sötétben lassan kivette a barátja alakját. Magas, vállas alak, rövid haj. Régebben sokszor verték át a lányokat azzal, hogy testvérek, hiszen sok mindenben hasonlítottak, ám még több mindenben különböztek. Jack nem az a fajta volt, akit meghat egy prosti vallomása, és nem fog hinni egy bérgyilkos szavainak sem. Tehát, itt az ideje, hogy kiderüljön, mennyire valószerű és hihető e két ember állítása.

- Alex, figyelsz te rám? – Cassiano megérintette a vállát, és türelmetlenség érződött a hangján.

- Aha.

- Akkor mégis mire vársz? Kezdd el! Hosszú napom volt.

Alex felsóhajtott.

- Beülünk a kocsiba? Kezd hűvös lenni.

Cassiano a homlokát ráncolta, ezt Alex fény nélkül is tudta.

- Ez nem vall rád…

- Nem, de most szükséges óvintézkedés, ahogy az is, hogy bekapcsolom a rádiót – felelte a hadnagy, és kinyitotta az ajtót.

Amikor már szólt az egyik csatorna, és lágy dallammal töltötte be a levegőt, a férfi felé fordult.

- Szeretnék elmesélni valamit.

- Azért vagyok itt, hogy meghallgassalak. Ugorj neki, barátom! – Cassiano komor hangja hallatán Alex nekiszorította a tarkóját az ülésnek.

- Hosszú lesz – figyelmeztette.

- Akkor meg mire vársz, te barom?

Alex felnevetett, de nem volt vidámság a hangjában.

- Bocs. Szóval… Tudod, hogy Micky-re vadászom. Pár hete úgy tűnt, hogy végre a körmére koppinthatok. Behoztak a srácok egy fiút, Angyal névre hallgat, prostituált. Micky rászállt, de nem volt hajlandó vallomást tenni ellene. Szokásos. Aztán hazament, otthon pedig vérbe fagyva ott találta a kisöccsét. Meggyilkolták.

- Micky volt?

- Először én is azt hittem. – Alex mélyre szívta a füstöt, és megrázta a fejét. – Nem ő tette, állítólag szerelmes volt belé.

- Na hiszen… Micky meg a szerelem! – legyintett Cassiano megvetően. – Egyéb nyom?

- Micky két emberét látták a ház előtt azon az éjszakán, ám mire megtudtuk, hogy kik voltak azok, már kinyírták őket is. Henry B.-re emlékszel?

- Persze. Csúnyán fűbe harapott pár napja, ha jól emlékszem.

- Jól – bólintott Alex. – Megölték őt is, mert állítólag tudott valamit az Eichorn fiú haláláról.

- Miért van olyan érzésem, hogy a gyilkos még mindig szabadlábon van? – sóhajtotta Cassiano keserűen.

Alex elmerengett, aztán tömören összefoglalva elmesélt a férfinak mindent, ami eddig történt. Semmit sem hagyott ki, még Carl balesetét és Michel felbukkanását sem. Jack komoran hallgatott, és kibámult a szélvédőn. Úgy tűnt, mint aki nincs is ott lélekben, de a hadnagy tudta, hogy az ügynök nem azért lett egy csoport FBI-os vezetője, mert nem figyel oda a lényegre.

- Ennyi? – Cassiano csak akkor szólalt meg, amikor Alex már egy ideje nem szólalt meg.

- Ennyi nem elég? – kotort elő még egy cigit a férfi, aztán csalódottan meg kellett állapítania, hogy kifogyott belőle. Hazafelé be kell ugrania venni pár dobozzal.

Jack eközben őt figyelte éles szemekkel.

- Szerelmes vagy abba a fiúba?

Alex felnyögött.

- Elszáll az agyam! Épp most vádolom meg a kormányzót, hogy rám szabadított két bérgyilkost is, de téged az érdekel, hogy mit érzek a koronatanú iránt.

Cassiano dühödten kivágta az ajtót, és kiszállt.

- Koronatanú, egy nagy szart, te szemét köcsög! – szólt vissza mérgesen.

- Cass! – Alex észre sem vette, hogy azon a néven szólítja a férfit, amit még a suliban akasztott rá. – Várj! – kipattant a kormány mögül, és a férfi után eredt.

Cassiano azonban nem ment messzire. Csak állt pár lépésnyire a kocsitól, és a sötétbe meredt.

- Hülyének akarsz nézni? – perdült feléje, amikor odaért hozzá. – Azt hiszed, nem veszem észre, hogy mennyire próbálod védeni? Minden második mondatoddal az ő tetteit akartad megmagyarázni! Ráadásul dugod is! Nem hiszem, hogy te, a nagy Alexander Ferguson, aki a női nem híve, megbaszna akár egy fiút is, ha nem érezne többet iránta, mint szimpla vágyat. Ne etess ezzel, jó?! Legalább engem nem. Magadnak azt beszélhetsz be, amit csak akarsz, de nekem ne is próbáld. Ismerlek, a pokolba is!

- Cass…

- Ne Cass-ezz itt nekem, seggfej! – Cassiano zsebre vágta a kezét, és a csillagokat kezdte nézni, de a hangja feszült volt az idegességtől. – Ne hidd, hogy azért üvöltözök itt veled, mert rosszul érint, hogy a legjobb haverom egy fiúprostival kavar – folytatta csendesebben. – Csupán látom, hogy nem vagy a helyzet csúcsán. Elfogult vagy, ha róla van szó, és ez az ügy szempontjából nem a legjobb.

Alex is a csillagokat kezdte nézni.

- Tehát hiszel nekem… - könnyebbült meg.

- Egy ilyen szar ügyet még a te képzeleted sem tud kitalálni – Cassiano elvigyorodott. – Azt várod tőlem, hogy elkapjam a kormányzót?

- Igen. – Alex nem kertelt, mi oka is lett volna rá.

- Hosszú és kemény menet lesz.

- Tudom. Segítesz?

Cassiano hallgatott, majd kis tétovázás után bólintott.

- Ha rosszul sül el, és kirúgnak, megyek hozzád ingyenélni – közölte aztán.

Alex nem állta meg nevetés nélkül. Megint cigi után nyúlt, aztán visszahúzta a kezét.

- Kérsz rágót? – Jack kérdően nézett rá.

- Le kéne szoknom a cigiről – morogta a hadnagy, amikor már ott álltak a kocsik mellett.

- Egészségtelen.

- Jah. – Alex telefonja rezgett. Michel jelezte, hogy mennie kell, és innentől kezdve egyedül maradnak, megfigyelés nélkül. – Michel most lép le – mondta.

Cassiano felült a motorháztetőre.

- Megbízol benne?

- Mondanám, hogy muszáj, de tudod… - Alex odadőlt mellé. – Megölhetett volna.

- Még megteheti, ha végez Uriellel – emlékeztette az ügynök.

- Majd vigyázok magamra – vigyorgott rá Alex, és nézte, ahogy hullócsillag tűnik fel az égen, és átszáguld a szemük előtt. – Kívántál valamit?

- Hülye vagy! – Cassiano mosolygott. – Valami olyasmit, hogy éljük túl. És te?

Alex nem felelt, mert mit mondhatott volna? Hogy boldog akar lenni?

- Semmi különöset – rázta meg a fejét.

Jack arca elkomorodott.

- Ha minden igaz, amit állítottál, nem lesz sétagalopp a dolog. Holnap szeretnék találkozni Daviddel, és jó lenne összehozni egyet Michellel is. Bizonyítékok kellenek, és egyelőre teljes csendben kell dolgoznunk. Lapuljatok meg, és vigyázzatok magatokra, világos?!

- Nem vagyok kezdő, Cass!

- Valóban. Csupán egy önfejű szemétláda, aki még szerelmes is.

- Nem vagyok az! – húzta el Alex a száját, de a férfi ügyet sem vetett rá.

- Persze, én pedig a dalai láma vagyok. Amúgy melyikre is értetted? – bámult rá.

Alex meggondolta, hogy orrba veri, aztán elvetette a lehetőséget. Nagy volt a valószínűsége, hogy visszakapja, és nem akart bevert orral David elé állni.

- Holnap? – kérdezte inkább.

- Holnap.

Kezet fogtak, beültek a kocsikba, aztán hazaindultak. Az egyik sarkon egyikük jobbra fordult, másikuk balra. Alex örült, hogy végre hazamehet még akkor is, ha tudta, holnaptól nehéz napok várnak rájuk. Jack arra, hogy Alex már gyerekkorukban is mindig bajba keverte, és lám, ezt a mai napig nem nőtte ki. Ám ezúttal olyan vészt szabadított a fejére, ami könnyen egy sírba taszíthatja.